Igen én is élvezem, ha a nőn látom, hogy élvezi, hogy élvezem!
Nekem pl. gyengém, ha miközben finoman markora fogja és finoman huzogatja kezével és közben alányal a golyóimnak. És persze közben felnéz rám cinkos mosollyal, látván teljesen odavagyok! És tényleg inkább lassabban ...
Mostmár jó csinálom, de hosszú volt az út idáig. Szeretem a makk nyalogatása közben a fenekét, a combját, a hasát simogatni és néha felpillantani, látni az arcán azt, amit a teste egyébként is elárul.
Én szeretek. De ahhoz, hogy valaki szerszámát a számba vegyem, vagy nagyon kell szeretnem vagy nagyon erős testi vágyat kell éreznem iránta. Máshogy nem megy. Kell, hogy kívánjam a testét v lelkét.
Nekem sosem mondták, hogy jól csinálom v rosszul. Korábban csináltam, ahogy gondoltam. Utólag látom, hogy egyáltalán nem jól csináltam, gépies volt és túl akartam lenni rajta, nem élveztem, csak úgy gondoltam, hozzátartozik a szexhez és ha engem kielégítenek orálisan, akkor nekem is illik viszonozni.
Ma már másképp látom és csinálom. Élvezem a játékot, a forróságát, azt hogy a partneremnek őszinte örömöt okozok. Kezembe veszem és bűvölöm, mint egy kígyót, nyalogatom, játszadozom vele, beleszívok. Élvezem, ahogyan a teste megrándul. Élvezem az ízét, a selymességét. És nem is gondolok arra, hogy ezt kamatostól visszakapom.
Korábban alig bírtam visszatartani az ökledezést a számbaélvezéstől (tudom, hogy ez nagyon illuzióromboló), ma már ezt is ügyesen kezelem.
Viszont nem szeretem, ha lefogja a fejem, esetleg még a hajamat is meghúzza és próbál irányítani. Azt szeretem, ha teljesen átadja magát nekem ezekben a pillanatokban.
Igen. Nagyon jól összefoglaltad, egyetértek. Ha szólni kell, akkor tényleg diplomatikusan, ugy , hogy az ne legyen sértő. És azt is gyanítom, hogy egyénileg is mások vagyunk, mármint férfiak, van akinek igy jobb, van akinek ugy.
Mint ahogy nálatok is, van aki erősebben, van aki gyengébben, van aki jobbról baéra, van aki alulról felfelé, olyat is láttam aki mellette, ..., szóval érezni kell, gyakorolni és megbeszélni!
Én továbbra is azt gondolom, hogy mindenképpen beszélni kell róla, ha... Persze nem az 1 éjszakás kalandoknál, mert ott .. szóval nem az a lényeg, hogy minden flottul menjen, hanem hogy megtörténjen.. De - persze megint csak magamból tudok kiindulni, ami persze nem biztos, hogy ebben a helyzetben megfelelő - nem hiszem, hogy - egy párjának örömet szerezni akaró - nő ne értékelné azt, hogy tanulhat a párjától, a párjából.. mert kevés kivételtől eltekintve ez is két emberes "móka".. és ha csak az egyiknek jó.. nos az nem annyira jó.. Persze lehet, hogy min. 2 nap ajtócsapkodást, duzzogást váltana ki a tanítási próbálkozás, de itt is meg lehet találni és kell is a megfelelő hangnemet, stílust... és nem feltétlen "beleszólás" a segítség, inkább egyfajta irányítás.. már ha arra van szükség.. mert a jó is lehet még jobb.......... és ha lehet(ne) miért ne törekedjünk rá???
Gondolom a csajok sem örülnek (és ha van egy kis eszük nem is hagyják), ha a pasi azt gondolja, hogy jó amit csinál, mert a csajszi vadul mocorog alatta, pedig csak a nyelve "csapásirányából" próbál kikerülni.. A pasik másképp vannak összerakva.. ha nem tanítják meg.. nos honnan kellene tudniuk, hogy mi kell a nőnek? Persze szerencsére sokan rájönnek, és a többség tanulékony is.. de azért.. nos ez sem egy olyan dolog, amit egyszercsak tud az ember..
Tehát visszatérve az alaptémához.. azt gondolom a pasikon is múlik, hogy jól működjön.. és a lányok valóban szeressenek szopni.. :)
Jól fogalmaztál, csak egy kicsit árnyalnám.Az a nő aki rosszul csinálja,az is élvezi, csak veledellentétben nem figyel a másikra. Pusztán élvezi,hogy a vágyott férfi vágyott alkatrésze éppen a szájában van. Hiszen vágyott erre. A lényeg tényleg az odafigyelés, és kialakul magától. Éppen ezért nem szeretek beleszólni,mert ahány nő annyiféleképp alakul, és a végén mind más,másképp csinálja, de ettől még persze jó!
Persze más kérdés,hogy érett korban már nem akar az ember hónapokat várni migkialakul,mint esetleg huszonévesként. Mondjuk az is érdekes,hogy 20 év házasság után,hogy lehet ebben tök béna egy nő? Valszeg mert otthon nem szerette...
Szóval nem kell szenvedni,az amugy is csak egy ideig tart,mert aztán mármásképp csinálja és az jó lesz, de lehet, hogy aztán megint "fogást" vált és lehet szűkölni...
Aztán hamásképp nem megy tényleg meg kell beszélni, de talán nem rögtön, a munka hevében, de rövidesen...
Mint ahogy Jonson Bronson is írta.. valóban az lehet, hogy az éccakai csatornákon, és hard pornó filmeken "felnőtt" lányok azt gondolják, hogy ez tetszik a pasiknak.. Hiszen a pasik szeretik a pornófilmeket, és a filmben lévő pasik látszólag nagyon élvezik a cséphadaróként járó kezeket, a horpadó homlokokat...
Fura, mert én amióta én farok közelbe kerültem, imádom kényeztetni. Fel sem merült bennem, hogy az valami rossz.. és bár soha nem "tanultam" állítólag nagyon jó vagyok benne. És ennek csak egy titka van.. imádom csinálni. Mindig figyeltem (figyelem) a reakciót, mert bár vannak helyzetek (főleg fiatalabb korban), amikor az ember nem szívesen kérdez, vagy "utasít", de a testének nehéz parancsolni.. és bizony érkeznek a visszajelzések. "Csak" erre kell figyelni, és akkor minden - jól -működhet. Viszont azt nem értem, hogy miért kell szenvedni? Hiszen ha valaki ilyen helyzetbe kerül valakivel, biztosan beszéltek már két szót.. nem lehet szólni, hogy bocs, ez így gáz? Nem ér meg némi energiát egy 'oktatás'? Hiszen.... Ha meg végképp nem megy.. még mindig jobb leállítani..................... vagy naiv vagyok??
Nekem volt ilyen partnerem, ugyanez volt: nem tudta rendesen csinálni és nagyon hamar elfáradt a szája, ezt tudta és mondta is. Annyira nem volt fontos, hogy tanítgassam, csak néha összejártunk szexelni, úgyhogy hagytam a témát. A nyalást nagyon szerette, de nem volt probléma, mert én viszonzás nélkül is imádok puncit nyalni :))
Magyarázd el neki, hogy Honolulu sokkal szebb hely, mint Kamcsatka... ;-))))
Viccet félretéve, szerintem simán, egyszerűen és lényegretörően, persze kedves hangnemben. Normális ember nem sértődik meg, ha "útba igazítják".
Ha túl finoman körülírod, esetleg nem veszi a lapot, ha egyáltalán nem mondod, idővel neked megy el a kedved az egésztől. Abba pedig borzasztó még belegondolni is, ha az ember farkát egy nő a szájába akarja venni, az embernek meg hárítania kell... ;-))))
Amúgy egyébként témához tartozik, de fura, hogy egyes hölgyek kívánják a nyalást, de a szopást messze elkerülik. MIÉRT??? Mert ha úgy, hogy a nyalás sem szimpi, akkor még valahogy megértem. De máskülönben eléggé durva. Szerencsére ilyen téren nincs tapasztalatom, de több ismerőstől is hallottam, s kiakasztott... :-(
Jó kérdés! Korunk hölgyei minta éjjeli csatornáktól lesnék el módszereket! Egyszer jó lenne valahogy ha megértenék, hogy műszerről van szó, nem kell úgy szívni, hogy behorpadjon a homlokuk, nem kell brutálisan erőteljes nyelvmozdulatokkal oprálni, nem kell úgy rángatni kis kezükkel, mintha beszorult volna a WC pumpa a kagylóba, és a fogakkal egyáltalán nem kell hozzáérni semmihez! És amikor az emberfia már ugy behúzódott a matracba, hogy szinte már a padlón fekszik, akkor az nem azért van, mert annyira jó, hanem épp ellenkezőleg, csak eképp fejeződik ki az a borzalmas szenvedés, amit a férfiember éppen átél!
Új csaj alakult, nem nagyon ért a témához :( Hogy lehet vele finoman megértetni, hogy ne fogazzon már, mert így nem hogy élvezem, hanem kifejezetten szar érzés...
Jórészt igazad van. Én is imádok szopni, bár még olyan 14 éves korom körül kihallgattam anyám beszélgetését a barátnőjével, mikori a harmadikat kibeszélték, s anyám felháborodva mondta, hogy "képzeld el az X, szájába veszi!!! a pasijáét" borzasztó!! Hát engem 16 évesen egy 18 éves srác megtanitott, és azóta mindegyik pasimnak szeretem csinálni. Persze szépfarkú pasijaim vannak és kellően felizgatnak előtte...