Nem igazán tudom, sosem csináltam, vajon/vajban készül a hús, és besameles zöldség (karfiol, vagy kelbimbó, ilyesmi) jár hozzá, majd megkérdezem anyámat.
A tej az Pesten is örök gond volt. Ha kaptunk, jött a következő kérdés: felforr vagy összemegy. Ha összement, nem ritkán sajnos, akkor aznap nem volt tej.:-(
Ötvenes évek nyomorában, elég másként nézett ki az étlap.:-(
Hát éppen erről beszéltem amikor azt mondtam, hogy nem volt szokás otthon feltétet tenni a főzelékre. NEm azért, mert nem tettek volna szívesen... Bár egy pár évvel fiatalabb lehetek nálad, de azért elég kemény emlékeim vannak, ételekkel kapcsolatban is. Arra pl emlékszem, hogy milyen nehéz volt faluhelyen tejet szerezni. Boltban nem árultak ilyesmit, a parasztság tartott tehenet, de kötelezően elő volt írva, hogy mennyit kell bevinni a tejcsarnokba. Így aztán a szegény falusi értelmiségi család lopva ment a jóindulatú szomszédhoz, hogy a napi liter tejet megvehesse a gyerekeinek.
Rajtam nem szoktak, gondolom mert mindig van benne fasírt vagy valami. :-) Nekem még olyan kollégám is van, aki a sertéspörköltet is kanállal eszi. És hozzáteszem, minket mond mi helyett, és mindezzel együtt kábé százszor műveltebb, mint én...:-D
Na én viszont '64-es vagyok, és az első négy évemet Párizsban töltöttem, aztán 8-tól 12-ig jött Frankfurt, úgyhogy elég nemzetközien ettem már gyerekként is, az ananászos-currys sertéshús volt a kedvencem. :-) A kelkáposztán kívül, amit, mint írtam, krumplival és sülthússal ettünk, a többi főzelék nem is volt jellemző egyáltalán, olyannyira nem, hogy nem is emlékszem, hogyan csinálja/adta anyám a többit, ha egyáltalán.
Az apai nagyszüleim nem polgári népek voltak, ámde sok évet töltöttek valami háború utáni cseredolog keretében Hollandiában, ahol aztán apám megtanult pár nyelvet, amiből az összes fenti következett, na és ott is bevándorolt sok recept, anyámtól a mai napig az egyik kedvencem a nálunk 'holland hús'-ként emlegetett étel, amit a nagymamámtól tanult.
Na ugye, hogy a könyv az ember legjobb barátja? :) Már majdnem elkezdtem az óbégatást, hogy és leáldozik neki, de aztán rájöttem, mindkét mutatványt meg lehet csinálni kindlivel is. A hón alatt két kindlivel :)
A krumpli - igen, sos vizben fozott... meg a paradicsomszoszhoz is - ami melle legtobbszor fott marhahus volt. Nem szerettem... marmint a fott marhahust.
Nálam a tökfőzelék megkívánja a piros szaftos húst, jellemzően dinsztelt marhahus volt. Spenothoz szoktam tükörtojást és egy pár szem krumplit csinálni. Borsófőzelékhez fasirt vagy kirántotthús. Mindez persze szokás dolga. Mondhatnám, hogy nálunk otthon igy volt, máshol meg másként. Sőt nálunk is csak a "normális" időkben volt igy. Ötvenes évek nyomorában, elég másként nézett ki az étlap.:-(
Nálunk a kelkáposzta eleve tartalmazott krumplit, és sülthús volt hozzá, a sóskához, spenóthoz meg külön krumpli volt, és szintén valamilyen hús. A többit akárhogyan se ettem/eszem meg. :-)
Miközben persze be kell hogy lássuk, annak a jelentősége, hogy ki mivel eszi a főzeléket, kb. annyi, mint az, hogy merrefele kavarja a kávét, pont erre gondoltam amúgy, amikor írtam, hogy más értelmetlen etikettszabály is van...
Az egyetlen, amit elárul, az az, hogy ki milyen környezetben nevelődött, de ehhez nem kell enni, ez a beszédből is kiderül. Meg az öltözködésből is. Úgy értem, nekem furcsa, mikor valaki diplomás, de nem tud igét ragozni, mikor nekem az már hatéves koromban természetes volt...:-)
Aki külkereskedelemben, diplomáciában akar tevékenykedni, annak nagyon nem árt megtanulni, hogy mit mivel kell enni, meg mikor mit kell felvenni, ilyesmit, de pont főzelék külföldön nincs. Amúgy számomra a cseppfolyós főzelék = rossz főzelék, értem ezt a spenótra, sóskára is, bár utóbbiakat is mindig hússal és krumpilval eszem.
A kaposzta feleket villaval - es kenyerrel - a fozelekeket kanallal, igaz sokszor hus nelkul, mert nem voltam soha annyira oda a husert. Az anyu szaftos hust szokott a fozelekekhez... ahhoz meg jo volt a kanal. Arra nem emlekszem, mit csinaltunk ha fasirt vagy sulthus volt...
En is igy tanultam.... volt egy tunderi napkozis tanito nenink, (valoszinu jo csaladbol szarmazo) es sokat adott arra, hogy rendesen egyunk. Konyv a honunk alatt :))
A tanc szakkoros tanarno is jobb hazbol valo lehetett, o meg jarni tanitott meg bennunket - konyvvel a fejunkon :)). A nepitanc mellett (mert az volt a szakkor) mas tancot is tanitott nekunk a sarkozi leany karikazo mellett, keringot, tangot, foxtrottot... regi szep idok!!! :))
nekem is elméleti problémát jelent ez, meg pl. a töltött káposzta, székelykáposzta - akkor most ezek kanalas vagy villás ételek? (én kanállal eszem...)
érdekes ez a főzelék-evés - mit csináltok a "levével"? én a legtöbb főzeléknek szeretem a hígabb részeit is, az nem maradna meg a villán
maradok proli-gyerek, és továbbra is kanállal fogom enni a főzeléket, ha a menzán kérek (ritkán kérek, a menzának használt kávézóban-kifőzdében elég rossz főzeléket csinálnak, de az van a legközelebb...)
Én is! Sőt gyerek kormban még két könyvet is dugtak a hónom alá, hogy megtanuljak szépen enni.:-)
Kanállal csakis levest eszem. Főzelék feltéttel természetesen kés és villa eset nálam. Régen mikor még randiztam, mindig megnéztem, hogy eszik a pasi. Aki csunyán evett, nem jöhetett nálam számításba. Lényemnek is mondtam, hogy nem véletlenűl mentünk első randin ebédelni. Ha amerikaiul evett volna, nem tudom mi lett volna.:-)))
