Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Na de ki lesz a többi? Mert kezdetben arról volt szó, hogy lesz egy parlamenti (politikai?) államtitkár, visszahozzák a közigazgatási államtitkári posztot, és lesz még egy, csak úgy. Mikor erről a dologról az első hír megjelent, akkor úgy indult, hogy Simicskó lesz a parlamenti, akkor még nem volt meg a közigazgatási és Fodor lesz a "csak úgy". Van valami változás?
Híradók voltunk az MN 1480- I/Z-nél. R 118 rádióállomás távirásza voltam 1971-1973-ban. Ahogy teltek a hónapok, jöttek a csillagocskák. Ameddig sorkatona eljuthatott odáig eljutottam. Kiváló bajtársakkal körülvéve, nekik köszönve baj nélkül. Végül 24 hónap után leszerelés. Egy hónap után hazavihettem a zsákos egyenruhát. Otthon is maradt 8 évig. Maradtak az emlékek. Csak a szépre emlékezem.
Szervusztok katonák! A csotris időszakban (1971-1973)-ban voltam az MN 1480 híradó sorkatonája. Kényszerből, nem örömmel vonultam be. Kiválasztottak egy feladatra, megtanultam amit kellett és igyekeztem helytállni. Bizonyára jól tettük a dolgunkat mert tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. Ennyi év távlatából azokkal értek egyet akik büszkék vagyunk MN1480-as voltunkra. Egyik solymári volt bajtársam mondta: tettük amit kellett. Állandó készenlét, a sok gyakorlás, riadók- éjjel nappal, szolgálatok ellátása. Embert próbáló, nehéz élet volt. Nagyon nem szerettem. Vártam, hogy leszereljek. Azonban ma büszke vagyok arra, hogy helytálltunk és ott szolgáltam. Az elmúlt években találkoztam pár akkori bajtársammal. Nagy élmény volt. Úgy kezdtünk el beszélgetni, mintha tegnap váltunk volna el. Nagyszerű emberekkel, barátokkal találkozhattam újra akikre ma is büszke vagyok. Így aztán kellemes nosztalgiával gondolok az MN 1480 ra ezért aztán ne merészeljen senki sem bennünket lebecsülni, lekezelni.
Aki pedig esetleg másként gondolja, az ne látogasson ide.
Egészen más vetülete a múltnak, hogy egy rettenetes, pusztító fegyver kiszolgálói voltunk. Odaát az elleneink hasonló rettenetes, pusztító fegyvert tartottak készenlétben.
"ha ne adj Isten meg kell védeni a Hazát mi tudjuk hogy kell, és készek vagyunk rá...aki muszájból volt katona vagy nem volt, azt sajnos egy háborúban nem lehet irányítani... "
Látom parázs vita alakult ki a fórumon...de min kell vitatkozni?Én későn voltam katona , addigra pont megsemmisitették a szállító járműveket Tapolcán(1995), de elmondhatom hogy büszke vagyok, és jó érzéssel tölt el hogy itt voltam katona.
Nem bánom hogy nem polgári szolgálatos voltam, pedig sok pénztől elestem ebben az egy évben.De meganultam az önfegyelmet, tisztelni a "főnőkeim" bármenyire is számomra értelmetlen, és logikátlan parancsokat osztogattak.Megtanultam a bajtársiasságot, hogy segíteni kell a társaim, mert csapatban csak igy jutunk előbbre.
A betanított munkásokra annyit tudok mondani hogy 50-en voltunk az "E" alegységnél újoncok, ebből ketten voltunk szakmunkás végzetségűek, más mindenki érettségizett, vagy technikus volt.Tanulni is kellett , mert az alapkikiépzés mellett fél évig tanórákra is jártunk a gyakorlati képzés mellett.(felderítő)
Több nagy gyárban dolgoztam, volt ahol betanitott, volt ahol szakmunkásként de egyet elmondhatok:Nem minden szakmai végzettségű látja el a feladatát az ahhoz szükséges tudással, és nem minden 8 általánost végzett ember csak betanított munkásnak való..(pl: 8 általánossal volt osztályvezetőm, és műszakvezetőm világcégnél..de volt munkatársam ugyanennél a cégnél technikusi végzettséggel betanitott munkásként)
A régi és újkori honvédséget nem kellene összevetni hogy melyik a "keményebb".
Mindkettőben megvolt amit nem szerettek a sorkatonák, és a hivatásosok.
Bár nekem még volt reggeli tornám, alaki gyakorlat zuhogó esőben, csúszás mászás a bazaltgyapotban, lőgyakorlat derékig érő hóban, na és persze a századszinten a tisztálkodás ami télen gyorsan felébresztette az embert.(melegvizet nem használhattunk, a csapra slagot húzva a hideg vizben "zuhanyozhattunk", miközben az ablakokban nem volt üveg, csak egy fólia, és persze fűtés sem volt)
A tiszthelyettesek szivatásai is ugyanúgy megvoltak, de aki komolyan vette az szánalmas volt...(én 3 hétig takarítottam a konyhát, mert nem álltam félre az őrvezető útjából és nekicsapódott a falnak...de legalább nem kellett minden este a századszintet sikálnom gyökérkefével..)
Egy rövid utóhang:
A való életben és a munkában ugyanúgy "szivatnak" most is mindenkit aki annak veszi, csak törvényesen...és most sem tud ellene tenni az ember semmit.
Viszont nem tanítanak a mások tiszteletére, arra hogy becsületesek legyünk, mert nem éri meg...az a baj hogy lassan én is belátom: becsületből és tisztességből csak a honvédségnél "élt meg" az ember.Ott figyelték az ember munkáját még ha nem is látta, és jutalmazták is!De megtanítottak egy fontos dolgot amit ha az ember nem volt katona nem is tudja: ha ne adj Isten meg kell védeni a Hazát mi tudjuk hogy kell, és készek vagyunk rá...aki muszájból volt katona vagy nem volt, azt sajnos egy háborúban nem lehet irányítani...
Az mg munkáknál vajon milyen volt a harc készültség.
Talán nehéz elhinni, de a visszamaradók bizony külön gyakorlatot tartottak arra nézvést, hogy átmenetileg mire képesek és hogy lehet elérni azt, hogy az mg. melósok direkt a hksz. körletekbe vonuljanak és ott várja óket a technika.
Vagy a ruszkiknál levő gyakorlat alatt.
Igen, ugyanúgy zajlott mint fent írtam, azzal a kiegészítéssel, hogy besegített a dombóvári (szovjet) rakéta dandár.
Gondolom ezért akart elmenni HT-állomány 70%a is.
Egy ilyen állkításnak csak javára válna a bizonyítás. Én viszont állítom, hogy aki elment, egyszerre nosztalgiával gondolt vissza arra az alakulatra, ahol a feketének a széle sem volt szürke és a parancs az parancs volt, kibúvó nélkül. A dandárparancsnoktól a sorkatonáig.
Kósza gondolatok az ugyanilyenekre: A hideg reggeleken mindenki ugyanúgy reggeli-tornázott, tűzszolgálaton a kábelfejekre ugyanúgy ráfagyott a kezem, mint másé. A szakadó esőben ugyanúgy tapostam a sarat, mint más, azzal a különbséggel, hogy az állványt még a beérkezés után, virradat előtt le is kellett mosni, mert -mint tudjuk- nappal ez már nem volt lehetséges a nagy mosón. A dandár nagy része akkor már a körletében aludt. Az 1-es őrhely azért nem volt annyira rossz: nem kellett utána az őrszobán táblázni (tudjuk még, hogy mi az?) Történelmileg biztosan vannak számosan okosabbak és kiműveltebbek itt nálam, nem kioktatásnak szántam azt leírni, hogy sokan hajlamosak elfelejteni a hadtörténelem múltját. Aki úgy gondolja, hogy ez itt a 1480 "mániások" gyülekezőhelye, a magam részéről sajnálom. Az a közösség van itt, aki nem engedi azt a két- másfél- egy (?) évet kiesni a múltjából. Cinikusnak pedig végképp nem kellene lenni legalább itt, az élet "nagy élményére" reagálva: a technikai század katonái és az indítószakaszoké került közvetlen kapcsolatba a rakétával. Egy hadműveleti rakétával. Amit sikeresen indítottunk Kapusztyin-Jar lőterén. Miért ne lenne erre bárki is joggal büszke, aki ott volt? Végül: tévedés, az MN 1480 honlapját nem én szerkesztem, hanem az akkori életünk résztvevői a főszereplők és szerkesztők. Aki nem akar részt venni benne, annak nem muszáj, ez már önkéntes alapon megy.
Ennél az alakulatnál a működéséhez szükséges volt, hogy rendkívül szerteágazó szakképesítésű emberek dolgozzanak együtt. E nélkül nem működött a dolog, viszont minden szakmából kevés volt a szakemberek száma.
Ebből az következett, hogy - mivel a harckészültség szintje mindenkor magas volt - csak akkor lehetett a helyőrséget elhagyni, ha az adott szakmából a távollevőt volt, aki helyettesítse. Így aztán a hivatásosok sem akkor utazhattak haza (én pl. feleségestől pesti vagyok, és a kutyát sem ismertem Tapolcán).
Igazad van! Bazi kislányos volt minusz 10-20 fok-ban atlétában a reggeli torna vagy az őr toronyban gubbasztani,esetleg a kapun állni főleg ha FÓRRÓ törzs volt a kapus. Azért sikerült egy kis életet vinnem az álló vízbe, a többit majd délután.
A történelemkönyveket igen ritkán, avagy egyáltalán nem lapozgatók kedvéért: A nemzetek történelmében a reguláris hadsereg "behívós" rendszere, ha ez nem elég, a "toborzós" változata kialakult, elfogadott és bevált szisztéma volt mindig is. A laktanyák nem voltak sohasem lányneveldék. Mielőtt szaggatná valaki magát a szoci hadsereg ember-és lélekölő miliőjével: El kell fogadnunk azt, hogy az un. "tábori körülmények" szabják meg a katonára szabott feladatot, ha néha nyugis laktanyai élet is szóba került, örülni lehetett. És ez bizony, hogy így működött hazánkban 960 + 40 éven keresztül. Szóval az összes évet tekintve nem a 4% a domináns, lássuk be. Tudni illene azt is, hogy a katonai eskü szövegét szinte változtatás nélkül vette át a szoci hadsereg, miszerint a haza védelme nem "szent" kötelesség, hanem simán kötelesség. A lényeg úgy gondolom, a kötelesség szavon van, nem a jelzőn. Nehogy azt gondolja valaki, hogy bármikor is bárkit áthatott volna az tudat, hogy ha meg kell halnom a hazámért, akkor büszkén és gondolkodás nélkül meg is halok: kényszerpálya, amit meg kéne úszni, de ha muszáj szolgálni, valahogy jól kéne kijönni belőle (gondolták elődeink is és gondolom én is). Hogy Magyarországot örökké tépte- támadta valamely nemzet, a haza szolgálata tényleg szent kötelességé vált, a szolgáló fiúra bizony büszke volt apja- anyja. Apám a Horthy- hadseregben kapta Jutason a kiképzését és három évet lenyomott Mezőtúron, mint sorkatona, a kapcás-csizmás-katonaládás időszakban, a világháború-előszeles szociális ellátási körülmények között. Úgy emlékszem, azt mesélte, hogy kútból húzták a vizet és a szakasznak volt egy lavorja. Vajon Hunyadi seregében mi lehetett? Lányok, itt ti ne levelezzetek!
Kedves Uraim! Egy kérdést szeretnék föltenni, lehetséges, hogy kapok rá választ. Kérdésem a következő: hol van most a Fodor és Mécs nevű egyén? Hol vannak azok a járművek amelyek például az 1969-es árvíz idején igen nagy szolgálatot tett a védelmi munkában. Hol vannak az előbb említett egyének által szélnek eresztett HONVÉDSÉG? Ebbe a szóba sok minden benne van. Üdvözlet
Én is megvettem a könyvet. Hát, volt már nagyobb olvasmány élményem is. De végül is ez egy dokumentum, nem regény, nem história. Évekkel ezelőtt kezembe került Bokor Imre könyve, a Kiskirályok mundérban. Olvastam és közben az volt az érzésem, hogy ez rólunk szól. Aztán azon gondolkodtam, hogy ez lenne jellemző általánosan az egész MN-re? Mert abban a könyvben le volt írva egy - két balfék dolog is. Na nem minden. Aztán kb a könyv felénél előkerült a Cár neve is, akkor jöttem rá, hogy ez tényleg a mi alakulatunkról szól akkor figyeltem fel, hogy ki is az írója. Na nosztalgiázáshoz az a könyv való, vagy ez a fórum, mert itt visszajönnek azok a dolgok is amiket a sorállomány is átélt. M Szabó Miklós könyve inkább történelmi munka, sok dokumentummal. Én 73 tól 75 ig voltam Tapolcán, akkor még tényleg komolyan próbáltak titkolózni, bár ez nem mindíg sikerült. Akkor még megtörtént az is, hogy az egyik szabadságon levő katonát Tatán elkapta a VÁP, mert "nyugati rendszámú" személygépkocsit stoppolt. Aztán kiderült, hogy a nyugati rendszámú kocsi egy NDK-s trabant volt. Mindenesetre a katona szabadságát megszakították és fogdába került. 81-ben már sokkal enyhébb szelek fújtak.
A seregben csak az tanul engedelmességet, csibészséget, az vesz fel technikai tudást, akinek a családi hátterében adottak voltak a feltételek, vagyis, hogy egyszer már alapból megnevelték. Van ilyen is. De megfigyelésem szerint kivétel nélkül minden sor tanult valamit, nevelődött egy kicsit, mint ahogy tőle, miatta a parancsnoka is. Az ilyen típusú emberek Tapolcán legalább annyit, hogy az élet (a körülmények) kitaposhatják az emberből azt az alkalmazkodást, amit egyébként nem tenne megsemmi áron. És megtanulta, hogy nem érdemes fejjel menni a falnak.
Ezzel egyet kell értenem, igazad van. Mindíg akadnak olyanok, akiknek lételeme az ellentmondás, ellenkezés. De olyanok is akadnak, akik ilyenek mellett pechükre rosszkor voltak rossz helyen, és a retorzió nem volt igazságos számukra...
Jómagam "egyéb" testületben töltögettem éveimet, és kezdetben kerültem én is szigorú szemek látókörébe, holott nem az én saram volt az adott dolog. Megkaptam a büntetést, nem is akármilyen megalázó körítéssel, de nyeltem egy nagyot. Később persze a kedves bajtárson 3-szor verte le Lúdas Matyi, de okosan...
Sorozottként senki nem önként ment katonának. Aki háború és fegyver ellenes nézeteket vallott /vall, az pláne.
És 2, vagy 1.5 vagy 1 évig, vagy 10 hónapig mindent megtett, hogy antikatona legyen. Megkeserítette mások, ezáltal a saját napjait, hónapjait, keserű szájízzel ébredt, és rossz emlékeket szerzett ezzel magának.
Nem mindenki érezte jól magát a seregben, de ezen vagy lehetett segíteni a hozzáállással, vagy nem. Ezek a problémák persze civil munkahelyeken is megvoltak, és megvannak ma is.
És ez a fajta "kötelező hadviselés" nem a néphadsereg kitalációja volt, amivel a fiatalokat akarta bosszantani. Ausztriában, németországban, svájcban tudtommal ma is van sorkötelezettség.
Sok mai (kizárólag mindenféle jogokkal rendelkező) fiatalnak nagyon jót tenne egy kis fegyelem, és tisztelet tanulás, az együvé tartozás, együtt élés megtanulása a bajtársakkal még akár szenvedések közepette is.
Még akkor is, ha az a fegyelem és tisztelet kikövetelt és kötelező jellegű.
Nekünk azt mondták, az életre nevelnek... és nem haltam bele. Sőt, nekem nem csupán 1 évig tartott.
Én lelkes olvasója vagyok ennek a (és más "katonás") fórumnak . Jómagam nem voltam katona, pénzügyőr hadnagyként szereltem anno le. Gyermekként azonban észrevettem, hogy a hidegháború harcos ideológiája ellenére a magyar honvédség inkább bajtársias, összetartó szervezet volt. Osztájtársaim édesapja, barátaim mindíg nagy lelkesedéssel készültek egy-egy gyakorlatra, lövészetre, feladatra. Ők is Tapolcán, Kanizsán, Egerszegen szolgáltak. Voltak sérelmeik is, összetűzések felettesekkel, beosztottakkal. Voltak tisztek, akiknek értenie kellett ahhoz, hogy miből áll a technika, milyen fizikai, matematikai algoritmusok szerint működik. Voltak, akiknek ahoz kellett érteni, hogyan hozzák harckészültségbe, voltak akiknek csupán a őarancskiadás, és voltak, akik betanítottként a kezelésében voltak érdekeltek. Mindenkinek becsukott szemmel, maximális precízséggel kellett csinálnia. Mégis voltak jók, és jobbak. Erre - azt hiszem - méltán lehet büszke az ember.
Ja. A katonásdit gyerek fejjel imádtam. Harckocsi modelleket tologatni a homokban. 17-18 évesen utáltam, mivel elrabolt volna a barátnőmtől, barátaimtól. Elmentem pénzügyőrnek, hogy mindennap otthon lehessek szeretteimmel.
Hát, nem így lett. Budapest több mint egy évig: alaki, lövészet, elmélet, suli...
Itt megértettem valamit, megszerettem ezt az egészet, ami nem a gyilkolásról és a fegyverekről szólt, hanem a bajtársiasságról, életformáról... Sajnálom, hogy nem mentem katonának. Én tisztelem a "betanított munkásokat" is.
