FIGYELEM!!
Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos nem minden esetben tudjuk megakadályozni, hogy a Fórum felületét morálisan és szakmailag kifogásolható személyek is használják. Ezért kérünk titeket, egészségügyi kérdésekben is mérlegeljétek kinek hisztek és kiben bíztok. A nickek mögött álló természetes és jogi személyek személyazonosságát, illetve szavahihetőségét nem áll módunkban ellenőrizni. A felhasználók által megnevezett, ajánlott nickek (ajánlott cég, személy) és az ajánlást tevő nickek mögött nem kizárt hogy ugyanazok a személyek találhatók. Hasonlóképpen legyetek kellően gyanakvók a javasolt kezelésekkel szemben is, a hangzatos címek és a nagy összegekbe kerülő kezelések nem garantálják a gyógyulást.
A szarkazmus és cinizmus tuti nem segít, a konkrét ügyben a betegjogi képviselő, vagy a nyíltszínen folytatott "harc" (média) olykor igen, bár, Isten malmai lassan őrölnek :-))
Amikor kiderült, hogy RA-m, reumatoid arthritisem van, s hogy ez autoimmun és nem gyógyítható, hogy hiába vették ki a mandulám, nem múlt el, hogy a fizio hol használ, hol nem, hogy az orvosommal 1-1,5 hónaponta találkozom kb 5-10 percet a szakrendelésen, hogy a gyógyszerek nem igazán enyhítik a fájdalmaim (pedig elég magas a fájdalomküszöböm), akkor kezdtem nézelődni a neten.
Találtam egy tud.cikket arról, hogy a legújabb gyógymód a monoklonális antitest terápia. Részleteket csak orvosok tudhattak meg erről azon az oldalon, így megkértem a háziorvosomat (család-orvos elnev. jobban tetszik), hogy nézze meg, hogy mi ez, mi a gyógyszer, gyógyszerek neve, hol adják stb.A Remicade az egyik "elsőgenerációs" TNFalfa gátló. Az immnsejtjeim támadást sejtve fokozott készültségre álltak át valami miatt, és annyi gyulladást (ősi védekező mechanizmus!) kiváltó TNFalfa fehérjét termelnek, mintha milliónyi vírus keringene bennem, vagy egy fűrészüzem összes szálkája a bőrőmbe fúródott volna:-)) Szerencsére a "riasztás" téves, de a dologtalan fehérjék gyulladás kiváltásra vannak programozva (hogy ezzel segítsék normál esetben a gyógyulásunk), teszik a dolgukat: ha nincs ellenség, "ölik" a sajátot... vagyis gyulladásba hozzák a saját ízületi belhártyámat, a saját sejtjeimet. Magyarán, az immunrendszerem, valami "rendszerhiba" miatt, ellenem fordult, idegen behatolónak véli a saját sejtjeimet (hogy miért pont az ízületeket? - ne kérdezd, gőzöm sincs). Ezeket a TNFalfákat blokkolja, még a "munkavégzés" előtt, az infúzióban lévő infliximab, egyfajta fehérje. Van már tisztán humáb, a Remicade még ember-egér " eredetű" :-) Kb. ennyi. Van hátránya, van előnye, van kockázata, lehet mellékhatása, van akinek segít, van akinek nem... 10 hetente kapom.
Igen, tudom:-)) Kb. annyit szűrtem le végső konklúzióként, hogy ha egy kolonoszkópiát (valamilyen eü. okból végzik, tehát a páciens nem "átlag", hiszen panaszai - aranyér .. akármi - vannak) megelőző hashajtás után, a felvételen a belek tiszták, nincs lerakódás (ha lenne, látszana a felvételen), akkor az un. bélmosásnak, pláne 32ezres előkészítő étrend kiegészítő csomagnak+többszöri, 11ezer/alkalmas tisztításnak, túl sok logikus értelme nincs. Ettől függetlenül: mindenki azt csinál, amit akar, azt a módszert választja, amelyiket csak akarja:-) A böjt, ellenőrzött körülmények, alapos felkészülés stb.. után hasznos, akár rendszeresen is. Ezt azonban már 500 évvel stb. korábban is tudták:-)) Az emberi test összehangolt, csodás működéséről pedig, amúgy is csak rész-ismereteink vannak. (Van egy jó műsor a BBC-n Inside the human body c., , csak mindig olyan későn vetítik.)
egyébként felesleges hülyének tettetned magad, nyilván érted (mivel lentebb leírtam), hogy nem arra gondoltam, hogy a nővérke az SZTK-ban mosolyogva szól-e hozzám... :-P
Szia!Igen, köszi, nálam minden OK. Mivel minimális Trexant szedek (sokszor még nem is veszem be, pl. legutóbb elfelejtettem magammal vinni és 1 hónapig kb. nem is szedtem), nem kavar be. Crp 0,5 körül mozog, a vérsülly. legutóbb 9 volt előtte 13.... a lényeg, hogy kop-kop, minden rendben. Jövő héten kapom a huszonakárhanyadik biol.ter.infúziót.
Lemaradtam, bocsi:-)), mire szedted a kapszulát? D vitamin volt, vagy mi is?
Tényleg, Édesanyám is használta a szívtapaszt (24órásat) és ott van a nikotin tapasz is .... Valami átmegy.... valami nem? Mitől függ? Na jó ez már sok infó, kezdem elveszteni az érdeklődésem... mert ugye van akkor a bőr, amin valami vagy átmegy vagy nem, aztán vannak a kozmetikumok, a tégelyeiken lévő szöveg nagyrésze kamu-duma... ez van "oszt joccakát", érteni ugyan nem értem, de edfig is azt gondoltam, hogy nyugi, jól ki van ez találva(alkotva, teremtve), ami kell átmegy és kész, ennyi :-DD
Neeem, nem a bőr felületén, hanem a leggmélyebb "részben"-) Az ultraibolya sugárzás hatására termelődik a szervezetünkben.. nem úgy, hogy a bőrön lévő valamit "viszi" be ... hanem a sugár hatására a bőr mély rétegében keletkezik a 7-dehidrokoleszterinből, ami egy szteránvázas vegyület (?) és a bőr alatti zsírban lévő koleszterin kísérőjeként található meg. Illetve ott a máj és vese, amit Te is írtál, ezeken a helyeken hidroxilálás útján (gőzöm sincs ez mit jelent, de a neten tuti van róla magyarázat), ja és még a tarkóban (gondoltad volna?) is így keletkezik.
Ergo a krém a felső folyamatosan elszarusodó réteget finomítja... tűszúrás, vagy valami vágás(seb) kell ahhoz, hogy "kijátszuk" a tökéletes első védelmi vonalat, a bőrt. Kb. ennyire jutottam:-) Keress rá néhány (nem kozmetikai) oldalon a "kolekalciferol"-ra stb., stb. Szerintem a bőrünk állapota leginkább genetika, ill. nagymértékben a táplálkozástól függ + ki milyen külső hatásoknak (napfény stb.) van kitéve.
Azt gondolom, mar a legelso kerdesnel el fogunk akadni.
gratulálok. ezek után még ad valamit épeszű ember az orvosok "tudományára"?
mert amire képesek mind "gyógyítás" (=gyógyszerügynökök befolyása alatt összevissza receptírogatás), mind diagnosztizálás címszó alatt, az röhejes, és csak legyinteni lehet rá, ahogy a még röhejesebb hatóságaik "ellenőrzéseire" is.
"az pedig, hogy mi orvoslás és mi természetgyógyászat, bizony ma már nagyon nehéz elválasztani, nemcsak azért, mert mind diagnózisban, mind kezelésben utóbbi sokszor hatásosabb, hanem azért is, mert amíg egyes "természetgyógyászati" módszerek nálunk esetleg még tabunak számítanak, más országokban orvosi egyetemen oktatják és állami tb támogatja, mint "hivatalos" kezelési módot."
Az orvoslas es a termeszetgyogyaszat jogszabalyokkal es szakmai protokollokkal pontosan szabalyozva van. A ket terulet egyertelmuen elkulonitheto. Egyes velemenyek szerint egymast kiegeszitik. Szerintem nem.
A "hatasossag" tekinteteben pedig erdemes az adott modszerek hatekonysagat pontosan megvizsgalni. Az ehhez szukseges modszerek rendelkezesre allnak. Mindenkeppen erdemes figyelembe venni, hogy az egyeni beszamolokon alapulo "eredmenyek" sulya es tudomanyos erteke messze elmarad a szigoru kriteriumokkal elvegzett klinikai vizsgalatok ertekehez viszonyitva.
A termeszetgyogyaszat nem tabu M.o-on. Mindegyik orvosi egyetemen oktatnak tobbet-kevesebbet belole.
Az OEP viszont teljesen indokoltan csak a _hatasos_ modszereket finanszirozza (egyre kevesbe....).
Tehát ezek szerint elég egy keserűsós hashajtás,vagy egy otthoni beöntés a belekben lévő candida vagy más paraziták eltávolításához? Ha igen,akkor szerinted milyen gyakran kell ezt elvégezni?
Vannak olyan nagy hatekonysagu gyogyszerek, amelyek a boron felszivodva hatnak. Ilyen peldaul a Nitroderm tapasz, amely folyamatosan kepes a veraramba juttatni ertagito hatasu gyogyszert. Vagy ilyenek peldaul a fajdalomcsillapito hatoanyagot tartalmazo tapaszok, amelyek ugyancsak viszonylag allando terapias verbeli gyogyszerszintet tudnak fenntartani. Daganatos betegeknel ezen fajdalomcsillapito tapaszok gyakran hasznalatosak.
Igy van, a belek felszine tiszta az esetek nagy reszeben.
Mindezt sajat szemevel valamennyi, M.o-on vegzett orvos latta, tekintettel arra, hogy valamennyi orvos legalabb 1 ev patologiat tanult, szamos korboncolast elvegezve, es ennek soran sajat szemevel megbizonyosodhatott mindezekrol.
nem értem, hogy ha napozással mindeféle mesterséges mélyre juttatás nélkül működik a dolog, azaz a bőr felületén a napsugarak hatására termelődő akármilyen anyag magától bejut olyan mélyre, hogy abból a szervezet D-vitamint tudjon gyártani, akkor minek kellene a krémet is mélyebbre juttatni? bemegy az is magától is. :-)
Igen, az ibolyántúli, ultraibolya sugárzásra igen érzékeny a D vitamin, ami nem is vitamin: "A „D-vitamin” valójában nem vitamin, hanem hormonszerű előanyag, amely hozzájárul az aktív D-hormon termelődéséhez a szervezetben." - eddig ezt se tudtam:-)
Azt olvastam , hogy a bőr hámsejtjeinek állapotához hozzájárul a D "vitamin"„ ill. a bőr legmélyebb (?) rétege vagyis alapja a kötőszövet, ennek állapotában is van szerepe. Ebben az alaprétegben már vannak vérerek stb. Eddig kellene bejutni a krémben lévő anyagnak... hogy bekerüljön a szervezetedbe (pl. injekció), ami egy sima "rákenem a kezemre, arcomra" módszerrel - bármit is állít a kozmetikai ipar -, szerintem lehetetlen. Tűvel kell mélyre juttatni.
A ráncosodást nem szünteti a krém, csak esztétikai eredményeket lehet elérni. Pl, kifeszesíti a felhámot, hidratálja az elszáradt bőrsejteket, ill. leradírozod stb. A lényeg, hogy nagyon nagyvonalúan kezeli, a hatalmas bizniszt jelentő, kozmetikai ipar ezeket a fogalmakat:-)
Dehogynem, napozás hatására is szintetizál a szervezet D-vitamint, ugyanúgy a bőrben a napsugárzás hatására keletkezett anyagokat alakítja át a vese és a máj D-vitaminná, mint a krém anyagaival teszi. Utóbbival már félkész anyagot juttatsz a bőrbe, ami szintén ugyanahhoz az eredményhez vezet.
Mind a napsugárzás, mind a krém a bőr felső rétegén fejti ki hatását, ezért napozás után 24-48 órával nem is szabad szappanos vízzel mosakodni, és épp ezért a krém utasításában is benne van, hogy másnapig ne mossuk le.
"It is important to remember, if you are using the sun or a safe tanning bed to obtain your vitamin D, that the vitamin D takes about 48 hours to be completely absorbed into your blood stream, and you can easily wash it off with soap and water.
So you might want to consider only using soap in your armpits and groin for at least 48 hours to allow all the vitamin D to be absorbed."
Felszívódás általában: valamennyi szer biztosan felszívódik bőrön át,különben senki nem venné pl. a ránctalanító krémeket. Sztem ez az egész függ magától az anyagtól, hatásának idejétől (nem mindegy, hogy pl. a hipó csak futólag érintkezik a bőröddel, vagy áztatod benne a kezed) és lehet, még más körülményektől is. Egyébként kimutatták, hogy a klór károsan befolyásolja a hormonegyensúlyt, megemeli az ösztrogénszintet stb.
Meg még eszembe jutott, hogy egyes gyógyszerek szedése mellett tilos napra menni... ez sem lehet véletlen...
Hupsz, most olvasom, hogy a hyaluronsav molekulája a bőrön keresztül nem tud felszívódni, csak "rásegítéssel", pl.mezoterápiás hengerrel (ez az amin egy csomó vékony tű van és jól összeszurkál?). Hyaluronsavas krémek kilőve - csak marketing!! A bőr alatti kötőszövethez kellene bárminek (pl. a hyaluronsavnak) lejutni, hogy bekerüljön a szervezetbe, ill. hogy a hya.sav a kötőszövettel akciózzon, vagy mifene... oda nemcsak tűvel lehet ...? Semmi esetre sem kozmetikai, hanem orvosi, bőrgyógyis oldalakat kellene néznem... akarom én ezt (?) vagy inkább felejtsem el? Mondjuk, időmből most éppen kitelik :-)
:-) Na most már elkezdett érdekelni a téma:-) Engedd meg magadnak a kételkedést, a D vitamin nem a szervezetben jön létre napfény hatására? Plusz néhány élelmiszerben van természetes, ill. ebben-abban van hozzáadott.
Ezen az alapon tehát csak a szervezetbe bevitt akármi alakul bent át, illetve a megevett x termékkel kerülhet be... vagy ilyesmi:-) Ja és injekcióval pkusz gyógyszerrel. A bőr felszine folyamatosan elszarusodó hámréteg (több rétegben), nem jut ÁT rajtuk egy rákent valami, szerintem a krémek mindössze ezzel a legfelső réteggel "akciózhatnak" , ha jól emlékszem a biol.órákra. Ekkora erővel a barna alapozó is átjuthatna... na szépen nézne ki az, aki rendszeresen használja:-) Egy ilyen vitaminos krémben a vitamin mennyiség elhanyagolható, plusz ha még át sem jut ... (ahogy egyébként szerintem a hajszálba sem, de ez egy másik érdekes kérdés).. szerintem a tojássárgája (és még nem tudom mi mindenben van, amit ettél) és a napfény a hunyó.
Logikai alapon próbálom csak kifilózni, mert én sem tudom pontosan, de pl. nem kapsz mérgezést a hipótól, csak ha belélegzed vagy megiszod, a hipós kézmosás nem elég, csak a felső szarus bőrsejteket "amortizálja". Jut eszembe, a krémekben ott vannak a liposzóma izék... na azok egy picivel "beljebb" juthatnak-e vajon vagy ez is csak marketing? Nahhhh , ezt most már muszáj megtudnom:-)) Ha találok valamit, majd megírom.