Én meg nem értem, hogy legalább a Európában miért nem pontosan ugyanaz a kresz és ugyanaz a táblázási-festési metodika mindenhol, értelemszerűen a balosoknál logikusan fordított kiegészítéssel.
Angoloknál hülyére van táblázva, festve, máshol meg lószarsemmi sincs.
A Kresz nagyjából nemzetközi, legalábbis sokkal több a közös vonás, mint az országonkénti különbségek. Kerékpárrendszám már sehol nincs Európában (az 1930-as években még akadt, de már mindenhol megszüntették, nyilván nem véletlenül). Nem lehet ekkorát különcködni és egyedül bevezetni, még ha jó ötlet lenne, akkor se.
Ez alapvetően társadalmi probléma ebbe az országban. Az a gáz, hogy szerintem most romló a tendencia. "Verseny" van, rohanás, egymáson keresztül, letaposni a másikat minden áron. Fejétől (is) bűzlik a hal sajnos.
Puckandúr topiktárs hozzászólásával abszolúte csak egyetérteni tudok.
Alapvetően nem is a bringás és autós szembenállás a baj, mindkét csoportnak megvannak a maga veszélyes és csoportra jellemző szabálysértései, melyeket nagyobb arányban követ el, mint más közlekedő csoportok, a baj az ego, az ignorancia, a "még belefér" és leginkább az, hogy a közlekedést versenynek tekintik a csoportok egyes tagjai, és nem együttműködő rendszernek.
A közlekedés oktatása kapcsán alapvetően az előzékenységet, a közös gyorsabban haladás megoldását kellene keresni, ehelyett sokan azonban a "jogos elsőbbségem kikényszerítése" mentén autóznak. Igen, elsőbbséged van az autópálya külső sávjában a gyorsítósávról érkezővel szemben, attól még az az optimális, ha bemész a belsőbe, beengeded a másikat, vagy ha a belső tele van, elveszed a gázt és villantasz, hogy menjen. Sokkal veszélyesebb, ha a gyorsítósáv elfogyásával ott áll 0 km/h-val és fel kellene csatlakoznia pályatempóra.
Én magam - mivel magabiztosan vezetem az autóm - szoktam figyelni a környezetemet is, és igyekszem időben reagálni arra, hogy előzékenységgel másnak is jobbá tudom tenni a napját. Vagy felismerem, amikor nem kell előzékenynek lenni - egy keskeny 2×1 sávos úton, ha jön szembe bringás, nem húzódom le, így a szembejövőnek, bringás mögött jövő autónak nem hagyok helyet arra, hogy centizze a bringást - ha viszont elég széles az út, én lehúzódok teljesen jobbra, így a szemből jövő úgy tudja megelőzni a bringást, hogy tud rendes oldaltávot tartani.
Bringásként egyébként meglepően sokat tapasztalom az előzékenységet az autósoktól - a körúti kerékpársávban MINDIG áll valaki elakadásjelzővel és ha hátranézek, kirakom a kis kacsóm, 10-ből 9-szer beenged az autós a saját sávjába - pedig elsőbbsége van benne! A nagykörúti sáv vége a Petőfi hídnál elsőbbségadás táblás a bringásnak, de 10-ből 6-7 autó megáll és átenged!
De egy egy jobbra kisívű kanyarodásnál, amikor gyalogos vagyok, egy-egy autót elengedek, ha én vagyok az aktuális első gyalogos a zebrán - ha kikényszerítem az elsőbbségem, akkor, mire átérek, odaér a következő gyalog és így tovább, a forgalom meg állhat mögötte, egy-egy lámpát 0-2 autó jut ki a forgalmas helyeken. Egy intés, hussan, én meg kb. két lépésnyi időt veszítek.
Az ilyen szituációk felismerését és magabiztos kezelését kellene oktatni. NE legyél előzékeny, ha NEM ismered fel magabiztosan az ilyen helyzeteket, de legyél az, mert mindenkinek gördülékenyebb, gyorsabb, nyugodtabb a napja, ha nem erőből közlekedsz...
és akkor ott vannak a szűk derékszögű utcán kanyarodó buszok, ahol nem férnek el a sávban és átlógnak a másik irányba is - az Ógyalla köznél a trolik és busz fordulása a BVSC felé és ezernyi helyszín, ahol egy kis figyelmességgel és tudatossággal lehetne segíteni a közlekedést.
Ez nem működik a közúton versenyzőknél, a járdán gyalogosok közé bevágódó bringásnál, vagy aki a busz előtt csakazértis 5 km/h-val teker és véletlen sem húzódik ki annyira, hogy a mögötte lévő busz 50-100 emberrel haladhasson.
"Nem mellékesen, ha visszanézzük a tüntetés képeit, vajon a kerékpárok hány százaléka felel meg a KRESZ egyértelmű előírásainak?"
Nem csak itt. "Kedvenceim" a gyíerekhurcolászós utánfutók. Kb kivétel nélkül szabálytalan annál a roppant egyszerű paraméternél fogva is, hogy a bicikliutánfutó max szélessége 70cm lehet. Ezek pedig szinte kivétel nélkül német importok, ottani szabályoknak megfelelvén szélesebbek és piros háromszög sincs rajtuk. Persze a kereskedő mindent kimagyaráz, csak vegyék a szarját.
A kerékpárutak pedig nem ezekhez a 90 centi szélesekhez vannak méretezve. Meg egyébként is... utánfutón nem lehet jelenleg mo-on személyt szállítani. Bicikliutánfutón sem. Dehát ezt is pont azzal az érvel mgyarázzák ki mint az 50 helyett gyorsabban száguldozók, akiknél az a lényeg, hogy mikortól büntet a rendőr. Azt mindják mindig, hogy még sohasem szóltak érte.
Az iskolákban is csak papíron van KRESZ oktatás. Tantónéni talán azt sem tudja, miről is kéne beszélnie. Meg amúgy is inkább matekból töriből ismételnek, mert ott van lemaradás.
Érdekes a kerékpárosklub érvelése a rendszám tekintetében. Szerintük a lopások ellen nem nyújt megfelelő védelmet, és az ittas kerékpárost, ha elkapja a rendőr, amúgy is megbünteti. Csak arról nem szól a fáma, hogy az utolérhetőség/felelősségre vonás lehetősége némileg visszatartó erő is lehet. Ha bármilyen egyedi hatósági azonosítóval a piroson áthajtó kerékpárost azonosítani lehetne, kevesebben kockáztatnák meg. Mert aki tudja, hogy mit veszélyeztet, annak nem ez lesz a visszatartó erő, hanem a józan gondolkodása. De aki ezzel nincs tisztában, azt csak úgy lehet jogkövetésre kényszeríteni, ha a jogsértésnek következménye van.
Nos, három az a kettő. A közút valóban nem versenypálya. És ennek a szörnyűségnek nem lett volna szabad bekövetkeznie.
Most beindult egy kampány, amiben kerékpáros szervezetek szigorításokat és több, még több traffipaxot és egyéb térfigyelő kamerát követelnek. Bár motorizálva, de én is gyakran közlekedem két keréken. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy mennyire védtelenek vagyunk. Ami egy autón csak az irányjelző, vagy egy karistolás, az két keréken akár az életünkbe is kerülhet. Ezért a követelést támogatom. De ne legyen az egyoldalú és részrehajló! Miért is?
Mert a KRESZ nem kérés, vagy ajánlás, hanem mindenki számára kötelező, aki részt vesz a közúti közlekedésben.
Mert a biciklisek nélkül egy mégoly tökéletesen felépített változás sem ér fabatkát sem.
És akkor ezeket kivesézve: Napi 60 km-t közlekedek. Nincs olyan nap, hogy legalább 2-3 kerékpáros át ne suhanna a piroson. Akár körültekintés nélkül is. Bár a körültekintés a szabálysértés tekintetében nem oszt és nem szaroz. Bartók Béla, Múzeum krt, egy pirosnál álldogálva akár ott helyben is meg van a 3 bringás tilos áthajtás. Blahán szembeforgalom és záróvonal, majd helyes közlekedési irányban 45 fokban keresztbe áthajtás. (ez 6 sáv, ha összeszámolom) Zebrán áttekerés és büszke szülők erre tanítják csemetéiket. Körülnézés, irányjelzés elfeledése. Sorolhatnám, mennyi veszélyes manővert látok naponta. Nem mellékesen, ha visszanézzük a tüntetés képeit, vajon a kerékpárok hány százaléka felel meg a KRESZ egyértelmű előírásainak?
Remélem, hogy senki nem veszi személyeskedésnek és nem is úgy reagál szösszenetemre. De tegyük a kezünket a szívünkre! (mert fordítva, ha a szívünket teszik kézbe, már nagyon késő lesz) Igaz az az állítás, hogy rendszer szintű a probléma. De ebben a rendszerben benne van a kétkerekűek egy részének rendszeres és veszélyes szabálysértése is. És bár az elején az index kontra kerékpáros életével indítottam, azért ez a másik irányban sem veszélytelen. Mert ha reflexből és érthetően a mentés szándékával autósként elrántom a kormányt, mert természetesen nem akarok balesetet. Akkor akár én is feltekeredhetek egy villanyoszlopra és akkor rajtam sem segít sokat a kaszni.
Mint írtam, támogatom a törekvéseket. De nélkületek semmi eredménye nem lesz. A jogkövetés nem kedv kérdése. Viszont annak elmaradása drága lehet és nem a bírságra gondolok. Amíg pedig megtörténnek a változások, szerintem bőven megtenné a jelenlegi előírások maradéktalan betartása is. Nemde?
Ezek a hülyék rossz bringást karikáztak be. Nem annak ment neki, hanem egy másiknak, aki szemből jött. De ilyenkor azért van egy kérdés. A bringás mégis hova a lófaszba nézett??? Mi a lószart csinált? Nem látta, hogy jön szemből valaki, meg kereszteződés és ott talán nem kellene ezerrel tekerni, hanem felkészülni egy esetleges manőverre? Autósra is ugyanez vonatkozik.
Arra gondolhatott, hogy az agyváltóval azért nem kell a megállás előtt visszaváltani, mert azzal akkor is kényelmesen meg tudod tenni ezt, amikor már állsz.
Ma sikerült egy rendőrnek rendőrautóval megelőznie 30 cm-es oldaltávolságot hagyva. Vár 1,5 mp-et, akkor a szembejövő már elmegy és biztonsággal kikerülhetett volna. Pont a rendőröktől nem várnám, hogy ilyen fasz módjára közlekednek. Mondjuk mit várhatunk tőlük, amikor az orruk előtt szabálytalankodókat: gyorshajtást, telefonálást, tilosban parkolást, piroson áthajtást le sem szarják, jóvanazúgy.
A szemből jövő bringást még a kamerás autóból is lehetett látni (pedig abból a szögből nem csak a bokor meg miegymás takarta ki, hanem a furgon is). Sokkal több ember vezet autót, mint aki tényleg képes rá...
Alapvetően azokkal értek egyet, akik leginkább az út kezelőjét és a forgalmi rend kiötlőjét húzná deresre ezért az eseményért. A Hungária egy városon belüli, gyors út, és a mellette vezetett kétirányú kerékpárút, ahol a veled egyirányban haladót és a szemből érkezőt is fák, bokrok takarják, önmagában hordozza a baleset kockázatát. Igen, kint van a veszélyt jelző tábla, de fene se tudja, hogy abból mennyi látszik a bokroktól, és ilyen környezetben ezt nem így kell megoldani.
Itt a helyszín egyik jópajtás társa, a Kőbányai - Hungária kereszt, szintén kiváló kialakítás, ráadásul lámpás kereszteződés és ugyanabban a fázisban engedi a bringást, és a két jobbrakanyarodási lehetőségre (útra vagy mekihez) kanyarodó autósokat... Ráadásul a bringások itt jönnek vissza a Hungária mellé, szóval a kereszteződésik nem is egymás mellett haladnak, így meglátni a bringást esélytelen. Az utcaképen kicsit visszább menve látszik, hogy itt is van veszély tábla, amit ki is takar részben egy fa belógó ága. Helyismeret nélkül ez is necces autóvezetőként.
(...és nem, nem akarom felmenteni a furgonost, mert nem figyelt eléggé, vagy bárkit, aki ilyen helyen nem ad elsőbbséget a bringásnak, de azért ezeket a helyeket irtani kellene inkább. Ebben kellene jeleskedni a kerékpárosklubnak, az lmcs-nek meg a főpolginak...)