Cserehát turistája, első etap 4 napban (Becskeháza-Szanticska-Szemere)
Jómagam is jóideje szemeztem már ezzel a mozgalommal, emlékszem jónéhány éve egyszer megszállt valami hogy nekem egyben kell most végiggyalogolni egy teljes túramozgalmat hogy érezzem milyen is ez, ez lett volna a jelölt, aztán ez a dolog elsikkadt, nem lett belőle semmi.
Valószínűleg én sem indultam volna neki épp most épp ennek, ha nem lenne pusztulásra ítélve (emiatt van is pici lelkifurdalásom..)
Node lényeg hogy rászántam magam, még az erre a 4napos hétvégére már lefoglalt szállással bíró Bfelvidéki kékezést is áttettem március 20 körülre (én butus, azt hittem akkor már tavaszodni fog, aztán egy-két helyen még hó is volt..)
Cimbály kollega azt írta sok szálláshely van, hát nem tudom, lehet hogy a mi tötymörgő tempónk az oka (7 éves a lányom, vele 20-nál többet menni már így is kicsit kitolás), de én még ennyi telefont szállás ügyben nem eresztettem meg..
Ugyanis első körben szanticskai bázis lett volna, csillagtúrákkal, igénybevéve a szállásadók fuvarozási segédletét. Csakhogy Szanticska tele volt (hja kérem, aki egy május eleji 4napos hétvégén túrázni akar... annak nem elég február elején szállást intézni)
Így aztán maradt a vándorlás: Rakacán, Tomoron, Szanticskán lett darabolva a túra. Rakacán a plébánia szálláslehetősége megszűnt, de a kéktúrás pecsételőhelyes fórumon kockamami(!) viszlói ajánlata felkeltette az érdeklődésemet, egy telefonnal ez pipa. Sikerült félpanziót is megoldani, illetve reggeli transzportot Rakacára.
Tomoron pedig még működik az Aranyfácán vendégház, azért írom hogy még, mert korábban volt itt étterem is, na az már nincs, és a jelenlegi ügyvivőnek is úgy éreztem inkább nyűg ez az egész (nem mondta ki, de ezt éreztem) Konyha viszont van, azt szabad használni, csak ugye bolt nincs, tehát mindent vinnünk kellene. És hát ott a közlekedés is: egyik nap Szanticskára nincs busz, Abaújlakra van ami onnan 2 km, belefér, viszont nem Tomorról indul csak a tomori bekötőutas megállótól ami viszont 5 km. Másik nap van busz Szanticska hegytetőre, de szintén a bekötőúttól. Nem szeretek ismeretlenektől szívességet kérni, de ezen a túrán eléggé rákényszerültem, kértem autós segítséget reggelenként a buszmegállóig való eljutásban is, illetve leadtam egy rövid bevásárlólistát utólagos elszámolással: kenyér tej virsli tészta lekvár búzadara. Ebből már a menü is sejthető :-)
Tehát febr. elején összeállt minden, már 100-at se kellett aludni és felvirradt a nagy nap! (most így visszanézve készülő irományomra: még egy lépést sem gyalogoltunk és már mennyit írtam, ez nem a rossz "szerkesztés" miatt van, tényleg több energia volt ezeket lemanagelni mint végiggyalogolni azt a hetvenegynéhány km-t)
Péntek ebédidőben már megvettem másnapra az IC jegyeket, ez jó döntésnek bizonyult mivel másnap reggel az automatánál láttam a csalódott népeket az elfogyott helyjegyek miatt.
Ehhez képest meglepő volt, hogy vonatunk mindössze 3 kocsiból állt (tudom, fordítva ülök a lovon mikor azt gondolom hogy ilyen esetekben -gyorsan fogyó helyjegyek- még néhány kocsit azért a mozdony mögé lehetne biggyeszteni, főleg egy hosszú hétvége kiváltotta magasabb utaslétszám miatt, amit azért nem olyan nehéz előre prognosztizálni)
Azon is meglepődtem, hogy voltak akik a peronon álltak végig, mivel nem vagyok egy gyakorlott IC járó, nem tudtam ezt mire vélni, nyilvánvalóan nincs helyjegyük, de ez így szabályos? A visszafelé utam miatt aggódtam, fogalmam sem volt van-e Encsen pénztár (van) illetve ha nincs, a vonaton a kalauz a kistáskájából tud-e adni IC jegyet? (tud, feltéve ha van még hely)
Az itteni kalauztól is próbáltam infóhoz jutni, de a virágnyelven feltett kérdésemre -nyilván nem akartam azokat a szerencsétleneket akik végigállták az utat piszkálni vagy nehezebb helyzetbe hozni- csak mindenféle kitérő választ kaptam, szóval kezdtem sejteni hogy jól tudom én, és helyjegy nélkül (csak pótjeggyel) akkor sem szabályos felszállni ha mind elfogyott, ez most csak a jegyvizsgáló jóindulatán múlik. Így aztán biztos ami sicher alapon Miskolcon megvettem előre a visszafelé jegyet is, táncsak nem kési le az Encsről jövő vonat a nyíregyházi IC-t (nem késte)
A meglepően kultúrált miskolci pályaudvar szintén kultúrált büféjében toltunk némi rétest/almáslepényt, aztán már kocogósra véve a figurát megszálltuk a tornanádaskai BZ-t. Ugyanannyi kocsiból állt mint az IC és ugyanúgy dugig is volt (újabb meglepetés)
A következő pedig az (ha így folytatódik, ez a nap a meglepetések napjaként vonul be életrajzomba) hogy Bódvaszilasig nem is igen csökkent a létszám (ott aztán leszállt majdnem mindenki)
Két szót beszéltem egy kékező párossal is, nem Aggtelek felé mentek, szóval egy irotai találkozásnak nem nulla volt a valószínűsége, de majdnem
Végre leszállhattunk Tornanádaskán, a hátsónk már mi tagadás kockásra volt ülve, gyerekeim szomorúkutya szemeit látva előhúztam az erre az esetre gondosan betárazott mondókámat: nyugi, már csak fél órát kell buszozni. Nem volt hangos ováció.. :-)
Nekem nem volt rossz kedvem, pont előttünk tornyosult egy gyönyörű színekben pompázó meredek hegyoldal, aztán egy helyi lakos "szórakoztatott" minket, vízért jött a kútra de ha már ott volt "átszólt" a 3 házzal arrébb lakó rokonának :-)
Hát, le sem tagadhatjuk hogy közeledünk
A helyiekre is figyeltem: "a Lenkeiek is ezzel jönnek? igen. na akkor egy élmény lesz" Úristen, milyen élmény? Hamarosan megtudtam, némi határsávban vezető országutas rész után -gyerekek marhára élvezték, hogy a busz bal fele már Szlovákiában van, még jó hogy jobbra ültünk mert nem volt nálunk útlevél :-) szóval lekanyarodtunk Bódvalenkére.
Semmit nem mondott nekem ez, hogy Bódvalenke, ezért aztán el tudjátok képzelni az arcomat mikor megláttam ezeket. Még jó hogy voltak ezek a néznivalók, mert ezt leszámítva teljesen potyára rázattuk szét az epeköveinket oda is meg vissza is, se le- se felszálló nem volt.
Végre aztán 5 órás utazásunk céljánál voltunk: megérkeztünk Becskeházára. Egy perc erejéig felvettem a hátamra a motyót, mert aztán az első bélyegzés megejtéséhez úgyis le kellett venni. Amíg én az adminisztrációval voltam elfoglalva, a gyerekek valami macskát hajkurásztak, pont egyszerre végeztünk úgyhogy vita nélkül tudtunk nekiindulni. Egy hajdani TSZ épülete mellett vitt el az út, visszafelé szép kilátás a Szalonnai- és Aggteleki-hegységre.
(Becskeháza után)
Utána a tuhu szívatása miatt kis útkeresés (itt kapcsoltam át OSM-re) majd bent is voltunk egy szép árnyas erdőben. A jelzettség meglepően jó volt és viszonylag friss is. Egy helyen erős szuszogás, vagy inkább hörgés. Rémülten megállunk, de minden változatlan. A hörgés végtelenítve megy, úristen mi lehet ez, gondolom befelé, gyertek csak ez csak egy boldog vaddisznócska - mondom kifelé. Biztos nem medve? kérdezi Kisinas. Á dehogy, itt nincsenek medvék - mondom kétes magabiztossággal (nincsenek a francot, egy köpés Szlovákia ahol meg tuti vannak, a határsáv meg nem hiszem hogy visszatartja őket úgyhogy ennyi erővel épp itt is lehetnek, dehát ezt már csak nem mondhatom, kell a francnak hogy itt essenek nekem pánikba) Folyamatosan oldalra sandítva hagyjuk el a helyet, két perc múlva már nem is emlékszünk az egészre. Főleg mivel hamarosan, még a K+ elérése előtt egy favágók által otthagyott tűzrakóhelyre érkezünk, van 3-4 kissé imbolygó farönk, ezekre letelepedve elmajszolunk némi harapnivalót.
Továbbindulva hamarosan jön az első probléma: az út előbb ösvényre vált, majd keskeny ösvényre, majd lesz a nagyon keskeny ösvény kétoldalt vadrózsával, végül marad a vadrózsa. De kérem én készültem, úgyhogy metszőollót elővéve némi csittcsatt árán átverekedjük magunkat ezen a rövid szakaszon és jobbra tartva belebotlunk egy szélesebb útba. Vajon ezen kellett volna maradnunk és akkor megússzuk a rózsákat, vagy nem rontottunk el semmit hanem ez az út másfelől kanyarodik ide? Ezt már valószínűleg sosem tudjuk meg..
Itt ért másnapi gazdánk anyukájának telefonja, hogy mikor érkezünk ma busszal és mit kell vásárolni? Mondtam hogy nem osztogatnak hanem fosztogatnak és nem Moszkvicsot hanem Ladát, szóval hogy nem ma hanem holnap és nem busszal hanem gyalog. A vásárlás stimmel, tej kenyér gríz tészta lekvár virsli. Megkért hogy másnap érkezés előtt telefonáljunk hogy át tudjon jönni. Rendben.
Az aszfaltút elérése előtt mégegyszer elvesztjük a jelet, az elvileg valami ösvénykén megy, mi maradtunk a szélesebb úton, szerintem jól tettük.Innen Debrétéig aszfalt, szép kis nyugis település. Picit leülünk csokizni egy fedett pados asztalos objektumnál, aztán balra felvágunk a dombra. Visszanézve jó a panoráma, előrenézve semmi más csak a megszántott út. Örülünk neki nagyon.
Elmegyünk a gerincen Viszló után is, onnan kanyarodunk aztán élesen vissza, a piros jelzést ideiglenesen elhagyva. A nap egyik legszebb része átvágni a zöld lucernáson az útmenti kereszt felé.
(Vizsló felé haladva)
Felhívom aznapi gazdánkat hogy fél órán belül akkor érkeznénk, csak reménykedem hogy a Fő út számozása a felénk eső oldalon kezdődik 1-gyel, onnan biztos nincs messze a 12. Nem nyertem, ötvennel kezdünk, ráadásul rövid csökkenés után növekedni is kezd a számozás meg összevissza menni, aztán 20-tól újra csökken végre. Hát majdnem a falu túlsó végére kellett eljönnünk, de túléltük úgyhogy nincs baj :-)
Imre megmutatja a szobánkat, teljesen jó, kiderül hogy nem leszünk egyedül, valami munkásemberek laknak még a többi szobában. Kapunk jóféle vacsorát is: gyümi krémleves földieperből, és szezámmagos csirkemell krumplival. A nagyját betoljuk, a maradékot meg eldobozolom, jó lesz az másnap! Félve nyitom ki a hűtőajtót, biztos tele lesz sörrel én meg nem vehetek belőle pedig már majd' megveszek érte, de nem, nincs egy darab se. Nahát. Még az is lehet hogy nyugodt alvásunk lesz?
Hát, nem igazán. Szürkületkor megjöttek a vitézek, illatuk még az enyémet is lenyomta :-) Az első kérdés az volt: mikor indulunk? Mert ők f6-kor. Mi később. Jó, akkor majd vigyáznak, na nem mintha hangoskodni szoktak volna. Rendben, köszönjük.
Nekiálltak lecsót csinálni, úgy szétterültek a konyhában, alig tudtam elmosogatni. Nem is zavartam tovább köreiket, visszavonultunk hajlékunkba de sokáig hallottam még a "suttogásukat". Még szerencse hogy nem szoktak hangoskodni..
Reggel viszont, szó se róla, csendben eltűntek.
Vasárnap reggel kissé törődötten ébredtem, megreggeliztünk, rendeztük a rendeznivalót aztán f9-kor beültünk Imréhez aki átvitt minket Rakaca elé. Erősködött hogy Rakacán kell igazolni, de mondtam hogy nem lehet mert itt hagytuk abba, itt kell felmenni a gerincre a vízműnél és majd amikor lejövünk róla akkor igazolunk. De akkor elvisz a pecséthez meg vissza is hoz kocsival, á, hagyja csak, kár a benzinért. Végül ebben maradtunk, elmondta hol a bélyegző (a kereszteződésben) mi felsétáltunk a vízműhöz, én ott letámasztottam a két gyereket aztán picit visszagyalogoltam Viszló felé mert igazából kb 1 km-re hagytuk abba. Túl sokat azért nem mentem, a csúcskőnél körbenéztem, fotóztam aztán mentem is a kölkökért.
A térdig érő betonakadályokkal, vizesárokkal sáncolt úton (amit szorgos(!) kezek kikerülhetővé tettek) leereszkedtünk Rakacára. Vasárnap reggel ellenére volt nyitva bolt vagy kocsma, de nem voltunk se éhesek se szomjasak, és az épület előtti csoportosulás se volt túl bizalomgerjesztő. Úgy néztek minket.. így érezhet az orángután az állatkertben. A kereszteződésnél hiába kerestem azt az oszlopot amit Imre említett, hogy be kell nyúlni, nem találtam. Azóta már tudom, hogy kicsit visszább van ez, a 28-as számnál. Találtunk egy bélyegző-jelet is, de hiába kérdeztünk bárkit is, nem tudták hogy hol van. Lehet, hogy addig jó..
Most már kicsit sajnáltam hogy nem hoztam blokkot a boltból, de a fene megy érte vissza, majd a fotó igazol. Kőbánya mellett elhaladva és az irányt korrigálva hamarosan erdőben jártunk. Már előző nap is feltűnt, hogy nincsenek a "spontán erdőgazdálkodásra" utaló jelek, jelesül térdmagasságban elvágott fák. Pedig itt a falopás ellen csak úgy lehet tenni, ha helybe viszik a tüzelőt, gondolom. Még most a dögmelegben is füstöltek sok helyen a kémények, biztos a főzés/mosás miatt. Falopásnyomok itt sem voltak.
(Rakacára visszanézve)
Az emelkedőre közvetlenül előtte kicsit rápihentünk, a kezdődő égzengés hatására ugrottunk talpra. Szerencsére elkerült minket, simán felgyalogoltunk beöltözés nélkül. Egy irtásnál 2 cigányember szedte a gallyat egy 8 éves forma kisgyerekkel. Megdícsértük milyen szépen segít a felnőtteknek, jó volt nézni milyen büszke magára! Aztán hogy most ez falopás volt-e.. de nem hinném, szerintem engedéllyel szedegettek.
(nem túl szép jelzések Irota előtt)
Kecske-pad után becsatlakoztunk az OKT-be, éles volt a kontraszt mert rögtön belefutottunk egy párosba, később is jött szembe egy srác, aztán még Irotán láttunk nagyobb csoportokat míg mi a Talentum kertjében ozsonnáztunk. Kérdeztem a nénit emlékszik-e ránk, 6 éve Kisinassal itt aludtunk egyet, a kis irodaépületben, mert a nagyban valami iskoláscsapat volt, még sárgabarackot is kaptunk. Sejtettem, hogy ennyiből nem fog emlékezni, minden héten lehet ilyen vendége.. Beszéltünk a pecsétről is, hogy nem nagyon keresik csak néha a kéktúrázók, említettem neki V43-at aki télen késő este ért ide, na őrá emlékezett, hogy tényleg csak a vezetékesen lehet őt elérni de addigra már elindult otthonról.
Jól bekencéztük magunkat napvédővel (Kisinas továbbra sem volt hajlandó feltenni a sapkáját), aztán végiggyalogoltunk Irotán. Ismét árnyas erdő következett, a lányom egyre jobban lemaradt, sokszor meg kellett állni bevárni. A Szakácsiba vezető út után jött egy irgalmatlan hosszú benapozott rész, itt is végig leghátul jött de mindig látótávolságban, a végén mielőtt ismét bebújtunk az erdőbe újfent bevártuk egy fa alá húzódva. Jó soká jött, friss karcolásokkal a térdén. Nem tudtam kiszedni belőle hogy miben botlott fel.. valószínűleg a saját lábában, elő szokott fordulni.
Több helyen is rengeteg madárodú volt kirakva, olyan volt mint valami bagoly-lakótelep.
(mindenféle színű jelzések és a bagoly-lakótelep)
Hajdani gyümölcsösök, rétek, erdősebb részek következtek felváltva, és a kódnak is jönnie kellett volna, de sikerült valahogy elmenni mellette. Pedig volt egy szép nagy jellegfa, én arra tettem volna, úgyhogy ott egy csomót tököltem, bementem a bozóton át egész a törzséhez kódot keresni, de nem volt. Idáig az errefelé nem annyira pöpec jelzések mellett mindig rózsaszín csíkok, nyilak is a segítségünkre voltak, itt azonban válaszút elé lettünk állítva: piros jelzés egyenesen, rózsaszín nyíl balra. Mivel a rózsaszínről nem tudtuk mi (a Hegyvidéké TT nyomai?) maradtunk a piroson, amivel Lak nyugati részére jutottunk.
(szebbnél szebb nyárfák(!) és tölgyek)
Fentről jól látszott az "újtelep", egyforma kockaházak, lakóiról voltak előítéleteim. Szedtük a lábunkat hiszen a GPS két kocsmát is jelzett, Muskátli presszó és Gól söröző. Csapongott a fantáziánk, jégkrémeket, hidegtől gyöngyöző üdítőket vízionáltunk, többfajta sört kértem ki gondolatban, aztán elvetettem, mégis jobb lesz a kisfröccs + egy korsó szódavíz. Leérve a főutcára mindenfelé kiöltözött népek özönlöttek a "központ" felé, látjátok, mutattam a kölyköknek, micsoda élénk élet van itt, biztos nemrég nyitott ki a kocsma az ebéd utáni szieszta után és mennek a népek társalogni. Egy autója mellett várakozó srác köszönésünkre úticélunk felől érdeklődött, mondtam hogy előbb valami kocsmát néznénk aztán még átmegyünk Tomorra. Eléggé lehűtött minket, nincs kocsma. Nadehát a Muskátli, meg a Gól söröző. Azok zárva. Nadehát az a sok nép, hát hova mennek, talán könyvtárba? Ezt féligmeddig viccnek szántam de nem gyulladt ki a poénlámpa, áá, azok csak egymáshoz a család összejár dumálni. És Tomoron lesz valami? Igen, ott van. Köszönjük az infót, azért ez is valami.
Az egész településen végig kellett caplatnunk, minden második háznál kint volt valaki aki jól meg tudott bámulni. Olyan fele-fele volt az arány aki hajlandó volt visszaköszönni. Rakacán egy picivel talán jobb volt..
Tomor előtt volt egy szép nagy fa bal oldalon, az alá húzódtunk be kicsit pihenni meg elemózsiázni. És egy lökött üregi nyulat megriasztani. Kivárt, azt hitte majd másfelé megyünk aztán egyszer kilőtt, én meg majdnem leijedtem a bokámat :-)
Jó volt kicsit üldögélni a nyugiban, csak fiam nyávogott picit, már fájlalta a nyakát, vörös volt mint a fene, ugyeugye jó lett vón' az a sapka?
Előttünk egy bácsi kaszálta a füvet, őt nézegettem és irigykedtem a tudományára. Sűrűn megállt fenni, lám, még ezt sem tudnám utánacsinálni. Utánozni tudom a mozdulatot, csak valahogy mégsem lesz éles tőle.. Hány generáción mehetett át e tudás én meg szégyenszemre nem tudom továbbadni az enyimeknek (az ilyeneken való agyalásokból szoktam tudni, hogy kezdek fáradni :-)
Tomor már látótávolságra volt, gyerünk gyerünk, legyünk már ott. A kaszás bácsi még kifaggatott bennünket hogy merre lesz a hova, de nemigen hitte el hogy Rakacáról jöttünk. Ne próbáljuk átverni mert ő ismeri a környéket, mondta viccesen :-) Meg még azt is, hogy a hozzánk hasonló turista olyan ritka mint a hozzá hasonló kaszásember. Ezzel egyet is értettem. Ha már ismerős erre, merre van Tomoron a kocsma? Közel-e a szállásunkhoz? Hát hivatalos kocsma nincs, van egy hely ahol árulnak pl. bort de semmi cégtábla vagy hasonló, a falu túlsó felén van. Zsír, akkor ez is kiesett. Megköszöntük az infót és jobbhíján belekapaszkodtunk a gondolatba hogy nemsokára lerogyhatunk az ágyunkra. Elég fáradtak voltunk már..
Tomoron két házzal a szállásunk előtt lányom összeszedett egy vizslát, egy darabig símogattuk majd bekanyarodtunk az udvarra, jött velünk. Felhívtam volna a nénit, de nem vette fel. Hívtam azt a számot ahol foglaltam, azt se. Hm. Aztán két perc múlva csörögtem: aznapi gazdánk volt, jön mindjárt.
Így is lett, kiderült hogy a kutya ide való, megmutatta a szobát, végre egyedül voltunk az egész házban. Sikerült egy jót aludni! Megvolt a rakomány kaja is, edények, minden pöpec. Megbeszéltük a másnapi 5 km-es fuvart is n8-ra a bekötőutas buszmegállóhoz
Vacsora után fiam kitalálta, mivel kettőt ugyanitt alszunk, mi lenne ha ő másnap nem jönne? Végülis kaja lesz, net lesz :-) az tkp. nem rossz ötlet ha kíméli a nyakát, de mi a francot fog egész nap csinálni? Egész nap a telóját nyomogatja? Nem lesz unalmas? Neeem, majd letölt egy könyvet és azt olvasgatja, meg néha kimegy a kutyával játszani. Hát jó, ezért reggel majd beszéljük még át, hátha éjjel javul.
Hétfő reggel végül ketten mentünk át lányommal Abaújlakra, mivel fiam nyaka ugyanúgy érzékeny volt. Miután házigazdánk kedves apukája elfuvarozott a bekötőút végére, elsétáltunk a közeli buszmegállóig. Egy autó megállt és kérdezte merre megyünk? Mondtam Abaújlakra. Felajánlotta hogy elvisz Kupára mert Abaújlak azért még elég messze van. Köszöntem a felajánlást de mondtam hogy busszal megyünk (azt nem mondtam, hogy onnan majd vissza fogunk gyalogolni :-) Miután elhajtott néztem meg a kirakott menetrendet és lábon hordtam ki egy infarktust, mert nem volt kiírva a buszunk. Ó miért hagytam hogy elmenjen az az autó.. Azért bíztam benne hogy jönni fog a busz, jártam már máskor is így.
Hálistennek jött is! Abaújlakról átsétáltunk Szanticskára, ott tettünk egy jó kis kört fel a hegytetőre hogy megnézzük járható-e a jelzett út. Nem mondanám, de van alternatíva. Még ládáztunk egyet aztán nekikezdtünk a tényleges gyaloglásnak. Egy mező, aztán erdő, aztán derékszögű letérés az útról fától fáig jelzésekkel. Valahol itt jutott eszembe pihenés közben, hogy a bélyegzést elfelejtettem. A manóba! Na nem baj, majd másnapi buszjegyet elrakom. Az lesz rajta, hogy Abaújlaki elág [2] :-)
Kis emelkedő után jobbra tértünk egy gerincútra, aztán kibukkantunk Abaújszolnok fölött egy repcetáblánál. Vajon azért repcét termelnek, mert azt nem lehet megenni nem érdemes ellopni? Állandóan ez a rosszindulat...
(Abaújszolnok felé)
A táblát a szélén jól járható úton körbejárva, majd egy ösvényre letérve, szétdobált kakis pelenkák tömegei meg egyéb szemetek jelezték hogy lakott hely felé közeledünk. Egyetlen embert láttunk, az se harapott keresztbe, még tán előre is köszönt. Kutya egy sem volt, omladozó házat is csak egyet láttunk. A játszótérre letelepedve viszont agybajt kaptam mikor megláttam a hinta hajdai korlátjának 5 cm magasan lefűrészelt csöveit. Egy játszótéren, rozsdás vasak csonkjai! Ha egy kisgyerek szaladás közben felbotlik és beleesik fejjel.. Karral. Mellkassal. Mit számít, csinálnak másikat. A vadiúj játékok nagyja is már szét van cseszve. De miért? A lopott vascsőnek legalább értelme van. Mire jó szétrúgni egy libikókát? Unalom? Nincs értéke semminek?
Szerencsére a kéktúra bélyegző megvolt, pecsételés után az előző repceföld túloldalán felmentünk a dombra, és be a dzsindzsába. Illetve, itt 6 éve OKTzás közben dzsindzsa volt, most egy valamilyen jármű csinált némi nyomot, abban lehet haladni. Felérve a tetőre a nyomban piros jelzés, aztán a nyom kissé jobbra tér, ott már ligetesebb erdő, de érzem hogy ez nem a jó irány, nem erre kellene mennünk. Fél méter széles bozótoson kell átvágnunk hogy kijussunk a járható ösvényre, innen Nyésta már sima liba.
(Nyésta közeleg)
Egy csokit letolunk a padon a néma településen. Semmi nem mozdul. Tényleg eleven múzeum. Egy butaságokat mutató útjelző táblánál jobbra térünk (régen a kék is erre jött, ma már nem) aztán megint dombra mászás. 6 éve mikor a fiammal jártam erre, ugyanennyi idős volt, emlékszem mit osszehisztizett itt. A lányom csak csacsog :-) Mondjuk most nincs kánikula. De majdnem. Felsővadászon újfent agybaj, a bolt du. 1-ig volt nyitva, 17 perccel késtük le. A dohánybolt pedig úgy van zárva, hogy nyitvatartás sincs kitéve. Kerály. Akkor fotó, azzal az igazolás megoldva, a kék kúttal pedig a szomjunk némileg csillapítva. Azért egy fagyi jobb lett volna..
(Felsővadász következik)
Aszfalton távozunk, mivel a hivatalos út itt elvileg be lett szántva. Egy útmenti keresztnél kell felmenni, GPS itt jelez valami forrást is, gondoltam megkeresem, de mindenfelől csalán. Pedig tényleg csillog bent valami víz, lehet hogy mindössze ennyi ami a forrás létére utal, nem egy kiépített valami..
Felfelé ismét a tűző nappal küzdünk, már én is érzem a nyakam. Lányom megússza, csak a leengedett haja fakul :-) Hátranézve jóféle panoráma!
Jó kis gerincút következik, vétek róla lemenni Kupára. Pont az orrunk előtt a távközlési torony, ami mellett majd el kell mennünk Tomorra haladva. Dehát, igazolni muszáj. Hátha lesz bolt is, reggel mikor jöttünk a busszal, láttam valami csoportosulást. A napelemfarm szélén végigbotladozunk, a faluban se bolt, se kocsma. A megoldás a szokásos: fotó és kékkút. Kezdem már ezt unni, hogy mindenről lepattan az ember. De legalább víz van, az is nagyon sokat segít!
Már csak a toronyig kell felmászni, egy buta nyúl rohan el előlünk vagy ötször, mindig abba az irányba amerre mi megyünk. Végre aztán vesz egy jobbost.
A gerincről megcsodáljuk Tomort, látszik a szállásunk, még Lak innenső vége is. No, már nincs sok, ha látszik, igaz? Elvileg igaz, mégis több mint gondoljuk. Azért öröm is akad: ha már a falu ezen végénél vagyunk, megkeressük ezt a nemhivatalos árudát. Sör, ücsi, chipsek, aztán irány a szállás. Fiamtól első kérdésem hogy mit töltött le, mit olvasott? Semmit. Átvert a galád :-( Én buta meg hoztam neki a chipset.. :-)
Következő reggel lekopíroztuk az előző napot, házigazdánk édesapja ismét elfuvarozott minket a bekötőúthoz, csak most egy másik "ágán" jött a busz. Valahogy útközben szóbakerült hogy mit láttunk a falvakban, meg hogy mennyire nincs vásárlási lehetőség hétvégente, hogy milyen nehéz (vagy legalábbis más) itt az élet, ebből az lett hogy a kocsival a buszmegállóban álldogálva bent ülve beszélgettünk egy csomót. De sajnos túl sok jót nem tudott mondani, kb. lehetetlen segíteni. Az EU-s pénzből épített dolgok sem működnek. Elkészültek, de nincsenek használva (képzési épületek, közösségi helyek) Ha már egy itt élő ember is így látja, hogy menthetetlenek a falvak, akkor nekem végképp nem kell ezen agyalni (ugyanis előző nap eléggé megterhelte a begyemet a dolog) Az ember először elképed, aztán újabb és újabb megoldást keres miután mindegyiket valamiért el kell vetni, aztán jön a megoldhatatlanság meg a segíteni nem tudás érzése, aztán az elengedés (vagy alig várja hogy hazaérjen és ne kelljen ezekkel a kérdésekkel feküdni/kelni/szembesülni)
Miután elbúcsúztunk és az autó elment, ismét megnéztük a kirakott menetrendet és én ezt a mai buszt se találtam meg rajta. Pánik, fiam telefonja elő, menetrendek.hu, azon meg rajta van. Hát jó. Biztos a belső ellenség miatt.. És tényleg jött is! Sofőrnek mondtam meddig megyünk, mondott egy számot, odaadtam, megköszönte és nézett. Ja hogy ez most ilyen jegynélküli dolog volt...
Már ültem, mikor eszembejutott hogy nadehát én be akartam ragasztani a füzetbe ezt a jegyet :-) Még jó hogy az előző napi megvan, bár azon Abaújlak aut áll. van, nem a szanticskai hegytető de most már mindegy.
A busszal átkeltünk Abaújszolnokon is, előző nap itt gyalogolva nem tűnt fel, hogy mennyire más képe van mint egy "normális" falunak. Itt az utca ugyanis nem úgy néz ki hogy ház ház ház, hanem úgy hogy ház luk luk ház luk rom luk luk ház luk.. Ha a foghíjakba odaképzeltem egy tetejétől megfosztott, nyílászárók helyett tátongó lyukakkal ékített omladozó vályogépületet.. te atyaég :-(
Hegytetőn elég sok leszálló volt, volt akiért kocsi is jött, akkor nem csak mi küzdünk a ritka buszjáratokkal..
Motyónkat hátunkra véve pár perc caplatás után elénk tárult a mini geotorony, út nem volt hozzá a vetésben, úgyhogy a növényeken keresztül közelítettük meg próbálva nem kárt okozni. Bent egy falétra, segítséggel még a lányom is feljött pedig eléggé tériszonyos, de most legyőzte ezt a korlátját (ezt nagyon szeretem benne!)
A kilátás eléggé ott volt a szeren, a Zemplén a regéci várral, tegnapi utunk lankái, Aggteleki- Gömöri-hegyek..
Kenekedés után utunkra indultunk, a fasoron átkelve balra szépen kinyílt a táj, engem az OKT Rakacaszend utáni szakaszára emlékeztetett.
A jól járható útból hamar megszántott lett, annyi szerencsénk volt hogy a szántás óta járt már rajta 1-2 jármű ami kicsit simábbra taposta.
Leértünk Felsőgagyra, picit üldögéltünk az árnyékban aztán elkezdtük koptatni az aszfaltot. Nem volt vészes a látvány (valamiért azt gondoltam itt is brutál kép fog fogadni), csak a falu volt kicsit hosszú. Letértünk Csenyéte felé az új aszfaltúton, egy mentőautó cirkált oda-vissza szerintem ugyanezt láttuk Felsőgagyon is, talán a körzeti orvos látogatja végig a betegeket akik nem tudnak beutazni hozzá? Ez is milyen egyszerű mifelénk, valaki beteg akkor beül a kocsiba és elmegy az orvoshoz.. itt ez is egy "kicsit" más.
(Csenyéte közeleg)
Csenyéte következett, ebben biztos voltam hogy brutál lesz. Az is volt! Már fentről sem tetszett a látvány, Felsőgaggyal ellentétben itt csomóan lófráltak az utcán, látszólag céltalanul, nem tudom miért de egy pár nappal azelőtt látott zombis film ugrott be.
Elkanyarodtunk a templomhoz, merő borzalom. Már a tetőpótlék is, meg hogy most a torony tetőzete van megkezdve (biztos a szél volt) aztán befényképezve az egyik ablaktalan lukon.. mint valami háború sújtotta terület.
(Csenyéte, templommaradványok)
Lefelé egy kitaposott ösvényt választottam, gondoltam az majd levisz az utcára hiszen valaki kitaposta, de legnagyobb meglepetésünkre hamarosan egy udvar fölé jutottunk. Upsz, hát oda nem kéne bemennünk, egyrészt nem illik, másrészt ott mos a fiatalasszony, harmadrészt kutya is van. Az asszonyka rendes volt, rámordult a kutyákra, én meg integettem meg bocsánatot kértem hogy itt zavargunk, nem ez volt a terv. Itt is elég foghíjas a településszerkezet, úgyhogy a szomszéd üres telken át némi csalánharc árán ki tudtunk jutni az utcára. A kerítés errefelé nem mindig jellemző.
Annál inkább a rengetegsok gyerek! Tényleg mindenfelé gyerekek szaladgáltak. Úgyhogy nincs gond, utánpótlás megoldva.
Elhaladunk az önkormányzat viszonylag szép épülete előtt. Olyan mint egy vár. Az összes redőny lehúzva, rajtuk kődobálás nyomai.
Szemben egy épülettorzó (nem vályog, tégla) Funkciója már kideríthetetlen, elhelyezkedéséből ítélve talán bolt lehetett.
(Csenyéte, távolról nem is olyan vészes)
Az utca végén balra kellett volna kanyarodni fel a dombra Fáj felé, láttam hogy ez se fog egyszerűen menni. Utolsó porta előtt két kocsi, annak nekidőlve meg a kerítést támasztva a helyi menő csávók, láttam észrevettek és némi rendezkedéssel fel is vették az alakzatot. Meg beszóltak Jóskának meg Pistának hogy jöjjenek már ki, nézzék jönnek a .... na ezt pont nem hallottam, hogy mik is vagyunk, de a hangból éreztem hogy nem annyira megtisztelő. Lányomat én is kézrefogtam, fiam mögöttem baktatott, na akkor kezdődhet az adj király katonát!
Melléjük érve köszöntem, aztán hogy mondjak valamit: kutyák nem bántanak-e? Mert ott feküdt 2-3 kis földszintes kutya a kerítés tövében. Nem, nem. Hát akkor ezt megbeszéltük, gondoltam és indultam volna tovább, de nem úgy a'! Osztán merre megyünk? - kérdezte a Jóskáért bekiabáló. Hát csak ide Fájra. Akkor ne arra menjünk (biccent balra az utunk irányába) hanem arra tovább - mutat előre- és ott fel aztán vissza, mert be van az út szántva! Nézem amit mutat, meg nézek rá vissza fájdalmasan, gondolatban elképzelem hogy végigmegyünk az egész falun (a túlsó széle a legszebb ahogy fentről láttam) aztán "ott fel" -ezt vajon honnan fogjuk megismerni hogy "ott" vagyunk-e, aztán meg valahogy vissza, de merre vissza? Megint a javallott utat nézem, meg megint vissza rá, az a baj hogy ha rájuk hagyom és megyek a saját fejem után itt fel balra a temető mellett, azt egyből kiszúrják és akkor lehet kötözködni. Végül egy jól megtermett kopasz menti meg a helyzetet, hirtelen nem is tudom honnan került elő (talán ő Pista?) hova megyünk? Fájra. Menjetek csak itt fel a temetőnél. Engedélyt megkaptuk, megyünk. A szemében egyébként némi bocsánatkérés is volt a haverjai miatt.
Ennyi volt a nagy kalandunk, ugye nem történt semmi. De mégis történt, mert az útbaigazító 99% hogy tudta hogy hülyeséget beszél (az út természetesen nem volt beszántva) Ezt láttam a másik szemében is. De akkor miért csinálta? Kicseszésből? És az neki miért jó? Vagy csak azért, hogy végigmenjünk az utca legdurvább része előtt? Nem hiszem, ha lejmolni akartak volna, megtehették volna ők is. Akkor marad a kicseszés, csak úgy unalomból. Akkor most már azt is értem, ki szedi szét a templom tetejét és miért. Valószínűleg nem az udvarában mosó fiatalasszony. Lehet hogy neki sem tetszik. Dehát ki mer szólni az ilyeneknek..?
Kissé megcsendesedve lépkedünk felfelé, még utoljára visszanézek. Innen nem is olyan vészes a látvány. Valószínűleg utoljára látom életemben, én ide nem nagyon szeretnék visszatérni..
Odafent behúzódunk egy fa alá az árnyékba és csendesen eszegetünk. Hova járnak ezek iskolába? - kérdezi a fiam. Ez újabb tőrdöfés, ha egy kis 12 évest is megrendít a látvány hogy elkezd ilyesmin gondolkozni.. Hogy hova? Hát ezaz. Fogalmam sincs, nemigen láttam itt iskolát. És hova járnak dolgozni? fűzöm tovább a gondolatát. Hova tudnak járni? El kellene menniük Miskolcig? Az nagyjából másfél óra oda, meg ugyanannyi vissza. Én is ingáztam napi kétszer 1 órát, két évig bírtam. Aztán inkább költöztem. Ha tegyük fel valaki kitör innen, kap munkát, lesz pénze stb, az biztos ugyanezt fogja tenni, minek maradna itt? Akkor a faluban hosszú távon csak az marad, akinek már semmi esélye. Lehet hogy ez már meg is történt, már múlt idő. Ezeknek már semmi esélyük?Eszembe jut még az a két kisiskolás akiről nemrég olvastam, kiemelték őket a falujukból és járhatnak városi iskolába. Szerencséjük volt, mert a szüleik beleegyeztek. Őbelőlük vajon lesz egy olyan segítőféle, aki helyes útra terelgeti az eltévedt báránykákat? Vagy legalább csak az élő jó példával fog tudni segíteni? Ha elköltözik (márpedig..) akkor láthatatlan lesz a jó példa
Ezeken még napok múlva is rágódtam, nehéz ez a túra. Nem a szintek miatt, ezek miatt. Érzésre olyan, mint valami ünnepi lakoma amivel evés után még meg kell küzdeni, legyűrni az emésztőnedvekkel. Vagy inkább a filmes hasonlat a jobb, ha megnéz az ember egy drámaibb alkotást, napokra a hatása alá kerülhet. És van amikor ez kell, erre van hangulat. Van amikor meg a habkönnyű vígjáték. No, hát erre a túrára ne akkor jöjjünk amikor a habkönnyűre van szükségünk, mert amúgy istenigazából odaver.
Ezeket már útközben gondolom, még jó hogy a kód mellett nem megyek el. Akár örülhetnék is hogy ezt megtaláltam, de nemigen megy még az örülés.
(Fáj arcai)
Fájon vagyunk, ez is elég fájó. Pár rom, pár hibádzó ház, a maradék meg a megszokott. Ehhez képest meglepően szép a kastély, legalábbis a homlokzata. Ha a geoláda miatt nem kell bemennem, elmegyünk mellette, nem gondoltam volna hogy van itt vezetés. Hatalmas tervek vannak a restaurálásra, még a park fáit is ki fogják vágni. Ezt nem is értem, kérdésemre az a válasz hogy mert nem illik ide. Szóval ez valami olyan mint OT rendszámos oldtimer autót csinálni, nem elég ha szép, eredetinek is kell lennie. Kicsit túlzásnak érzem, dehát én laikus vagyok. Mindkét témában.
Lesz ide vásárolva kandalló, parketta, bútorok, mert ami eredetileg itt volt annak nagy része több évtized alatt eltűnt.
Kastély után ismét nekiduráltuk magunkat, és aszfaltoztunk Szemeréig. Jó kemény aszfalt volt, égető nappal. Nyakunkba a lecipzározható túranadrágom szárait tettük, egyik fiamé lett, másik enyém.
(Fulókércs felé)
Fulókércs is szép hosszú település, a közepén erős pöce illetve mocsárszaggal. A betonozott árokból jött a penetráns gyomorforgató bűz, az is kiderült hogy az egyik felső házból van kivezetve valami cső az árokba amiből jött ez a fekete bűzös lé. Nem tudom mi és miért, biztos megvan a jó oka. Már csak egy vágyam volt, hogy Szemerén lehessek a buszmegállóban, de annyira fájt a talpam hogy egyszer meg kellett állni. Illetve ülni. Volt árnyék, volt időnk, úgyhogy levettük a zoknikat és én jó sokáig masszíroztam a talpam. Használt is, ujjászületve pattantunk fel és toltuk le Szemeréig a hátralévő két kanyart.
A település csodákat rejtegetett számunkra, azt beszélték hogy van itt egy söröző, illetve lányomnak kérője is akadt. Mindjárt kettő.
A két csoda ráadásul össze is függött, ugyanis kocsma után érdeklődve rábíztak minket egy csapat gyerekre hogy majd ők megmutatják hol a kocsma. Megyünk mendegélünk, erre a két -lányom korabeli- fiú sutyorgására leszek figyelmes, hogy "jó kis csaj".
Egyik volt a Robika, másik a Milán, egyik volt a vöröske másik a cigány, hogy melyik melyik azt már nem tudom
Odáig fajultak a dolgok hogy mi már bent voltunk a kocsmában, az egyik gyerek kintről kiabálta a lányom nevét meg hogy szereti. :-)
Ő szegény egész úton még csak rájuk sem nézett, mereven előreszegezett fejjel haladt előre :-)
Mi tagadás, erre a lánykérős dologra még azért nekem is fel kell készülnöm..
Kocsmában tobzódtunk, sör, ücsi, jégkrémek, az volt fura hogy én mindig szépen önkiszolgáltam volna magam, aztán mindig visszapattantam. Be volt zárva a sörös hűtő is, a jégkrémes ládika is. Hát igen. Nem otthon vagyok.
Épp a jégkrémet kértem ki mikor megcsapott hátulról valami erősebb, hát hogy is mondjam, illat, a legelnagyoltabb lokalizáció is a betérő juhászbojtárt jelezte. Úgyhogy a birkaszarszag elől kiültünk az udvarra, a lengyel tandembicikllisektől kértem engedélyt asztalukhoz telepedni, próbálták volna nem megengedni mikor én tolmácsoltam nekik az előbb kaja igényeiket :-)
Hamarost jött a busz, és röpke 4 óra múlva már otthon is voltunk.
Másnap kitörő lelkesedéssel mentem vásárolni, pedig korábban ez nem volt rám jellemző, az élet császárának éreztem magam hogy választhatok hogy a lidlibe, a pennybe, az intersparba az auchanba vagy a tescóba kerekezzek-e el? Micsoda túra, ami így átformálja az embert! De nem?
Folytatása következett.. :-)
