A másik topik névadása kicsit sértettségről árulkodik,de ahogy látom,annyira nem pörög.
Az 500 karakter könnyen kivédhető:több részletben kell elküldeni és kész.:)Mondjuk nem értem,hogy minek kell szabályozni,mert eddig sem volt ebből probléma.
Upsz! Csak most látom, hogy a topikgazda egy Titanilla27 nevű nikk. Gondolom, ő követhette el a fejléc módosítását. Mindenesetre kíváncsi lennék az indokaira!
Ráadásul most látom, hogy létrejött egy "Igazi kéktúrázók" nevű topik is még februárban! Úgy látszik, le vagyok maradva egy-két strófával! Szerény kérdéseim: aki ide, ebbe a fórumba írogat, az nem is igazi kéktúrázó? És ki mondja meg, hogy én igazi vagyok, vagy hamis a baba?
Mivel 500 karakteren nem lehet érdemi túrabeszámolót írni, ezért az új fejléc megfogalmazójának egyértelműen az volt a célja, hogy egyáltalán ne legyenek túrabeszámolók itt a fórumon! Azért én kíváncsi lennék arra, vajon kinek van jogosultsága változtatni a fejlécben leírtakon! Mindenesetre, ha ezt én követtem volna el, csak alákanyarítottam volna a nikkem, már csak azért is, hogy mindenki tudja, kit kell szidni!
Most olvasom ezt az új irományt itt a topik neve alatt. 500 karakter...ez valami vicc? Nem egy újságba kerülnek ahol limitálva van a terjedelem, illetve hozzá költeni sem kell, hogy meg legyen a szükséges mennyiség.
A Budakeszi úton én még nem láttam bringást feltekerni, pedig sűrűn járok arra és ez egy edző útvonal országútisoknak.
Nemcsak a meredeksége a gáz, hanem a minősége is, ki van teknősödve és frankón le lehet tüdőzni a nemlétező M0-ás teljes forgalmát, plusz a környező településekét is. Nem túlzottan biztonságos bringával.
Gyengébb idegzetűeknek és tiszta levegőre vágyóknak alternatíva a Budakeszi-Meggyes irány vagy a régi településközpont, ahol nagyon szép századelős épületek vannak. Mindkettő kisebb forgalmú, viszont ugyanolyan combos.
A Duna-menti kerékpárút bejárásán nem gondolkoztál? Épp pár napja vettem meg a német és az osztrák részéről szóló könyveket (bevallom engem ezek is érdekelnek, a szerb és román részek nem igazán). Nem mostanság kerül ez terítékre nálam, de szerintem szép elképzelés.
Egyik ismerősöm végigjárta a Fekete erdőtől a Fekete tengerig, 14,5+7+16 nap alatt, életre szóló élmény lehet.
Valóban, ez a XVIII. századi templom ritka szép állapotban maradt fenn (illetve a felújításánál is figyeltek a részletekre). Volt lehetőségem részt venni itt egy istentiszteleten, ami annak ellenére hogy nem tartozom felekezethez, egy különleges élmény volt. Pontosan olyan volt, mint ahogy a filmben Tornabarakonyban.
Szombaton végigjártam a Dunazug 300 kerékpáros túramozgalom még hiányzó szakaszát. Élményeim most is szeretném megosztani veletek!
Dunazug 300 túramozgalom 4. nap: Tata Budapest, Lánchíd
Egy héttel a korábbi túrám után újra útra készülődtem: ez alkalommal szerettem volna befejezni a Dunazug 300 túramozgalmat, ez azonban azt jelentette, hogy egy túranap alatt fel kell majd kerekeznem a tatai vasútállomásról Budapestre, a Lánchíd budai hídfőjénél elhelyezett 0 kilométerkőhöz! Ez a kiírás szerint 111,8 km távot jelentett 1210 méter szintemelkedéssel (igaz, a kissé távolabbi vártól mérve), tehát az eddigi túráim közül ez ígérkezett a legkeményebbnek, ráadásul a táv végén, a századik kilométer környékén kellett felkapaszkodnom Budakesziről a János-hegy tetejére, ami még viccnek is nagyon durva! Mindenesetre fél távnál, Herceghalomnál kiszállhattam a túrából a vasútállomáson, de ezt csak vészmegoldásként vettem figyelembe. Egyszerűen kíváncsi voltam, mennyire gyűr meg ez a táv és szint, mert ezt jó mércének gondoltam a későbbi túráimhoz!
A túra reggelén könnyű dolgom volt, húsz perc alatt lezúdultam a 70-es út hosszú, egyenletes lejtőjén a fennsíkról és hatra már meg is érkeztem a Kelenföldi pályaudvarra. Megvettem a jegyet magamnak és a drótszamárnak, aztán a 6:26-kor induló Flirttel egy óra alatt meg is érkeztem Tatára. A vasútállomáson nem sokat szüttyögtem, gyorsan az övemre fűztem a fényképezőgépem tokját, beizzítottam a GPS-t, lenulláztam a kerékpár computer számlálóját, átcígöltem a bringát a peronok feletti gyalogoshídon, aztán bele is vágtam a túra érdemi részébe. Még indulás előtt megjegyeztem a Tatáról kivezető utat: az állomásról a Gesztenye fasoron kigurultam az 1-es főút városon átvezető szakaszára, a Bacsó Béla útra, aztán az egyirányú utcákat kicselezve a Mikszáth Kálmán utca, Tárkányi Lajos utca útvonalon kötöttem át az Agostyán felé vezető útra. Probléma egy szál se volt, hiszen ki is volt táblázva ez a szakasz!
Reggel fél nyolc. Indulás a tatai vasútállomásról.
Tatát a vasúti sorompó után hagytam el, az út kényelmes hullámzással vágott át a városszéli telephelyek, később a mezők között és értem el nyolc előtt pár perccel Agostyánt. Megállás nélkül áttekertem a falun, a dombok közé felvezető kaptató még a házak között megkezdődött. Izzasztó szakasz volt ez, az előző túrámhoz hasonlóan ez a nap is nagyon párásan indult, pár perc alatt kicsapott a víz a viszonylag hosszú és húzósan meredek, 6-7%-os kaptatón. Megálltam a derekánál pár percre kifújni magam, aztán továbbindulva már hamarosan megérkeztem az Agostyáni Arborétum kapujához. Itt már nem álltam meg, pár perc múlva el is értem az út legmagasabb pontját a Gorba-tető és az Öreg-Kovács közötti Gorba-nyeregben, a GPS szerint 405 méter magasan (a tatai állomás körülbelül 150 méteres magasságban volt).
Az útelágazásban Tarján felé indulva leszáguldottam a hosszú lejtőn az Öreg-Kovács erdős oldalában a mezők közé, ahol aztán megállított a Gerecse-hegyre nyíló pompás panoráma! Fényképeztem párat, aztán jobbra tértem a következő elágazásban Vértestolna kissé kátyús, hepe-hupás bekötőútjára. A falut elérve megálltam a legelső nyitva tartó vegyesboltnál, igazolást kértem a céges pecséttel a füzetembe és vettem egy jéghideg kólát is. Ezzel aztán kiültem a bolt elé a lépcsőre hűsölni, csekkoltam a kerékpár computeren és a GPS-en az eddig megtett utat (kevés volt, mint közmondásos mackósajtban a brummogás), közben megiszogattam a kólámat, végül a lovak közé csaptam, mert még világosban haza akartam érni!
Az első komolyabb panoráma Vértestolna előtt nyílt a Gerecse-hegyre és tetején álló TV-toronyra
Visszatekintés ugyanonnan az Öreg-Kovács oldalára felkanyargó országútra. Ezen ereszkedtem le pár perccel korábban
Ez pedig Vértestolna egy részének látképe
Végiggurulva a völgyben fekvő falun belefogtam a soron következő szerencsére rövid kaptatóba, visszatekertem egy másik, jobb minőségű bekötőúton a faluból az országútra, itt egy percre feltűntek a kék sáv jelzések is, de azok később a főútnál balra tértek, én viszont jobbra és folytattam a hosszú ereszkedést Tarján felé. A tényleg jó minőségű, sima úton nekiengedtem a járgányt, hadd guruljon kedvére, bár ezen a lejtőn szinte minden magasságot elveszítettem, amit Tatáról indulva izzadtságosan összegyűjtögettem! Tarjánon csak átvágtam, de a települést elhagyva megint megállított a Gerecse-hegyre nyíló páratlan kilátás! Itt is pihentem néhány percet, készítettem pár fotót, aztán továbbtekertem Héreg felé.
Visszatekintés a Vértestolnáról kivezető kaptatóról a falura és a háttérben álló Öreg-Kovács erdős oldalára.
Ez pedig már Tarján. Itt meg sem álltam, csak a falu utáni dombtetőn, innen készült ez a kép.
A háttérben, a falu házai felett a Pes-kő is feltűnik
De a legszebb kilátás a Tarján utáni dombról a Gerecse-hegyre nyílt. Végül is ez állított meg az utamon!
Héreg szélét éppen csak érintettem, aztán belefogtam a Tarjáni-medencéből kivezető hosszú kaptatóba a Páter-kő gerincének oldalában. Persze itt is megállított a szép kilátás, innen is káprázatos volt a rálátás a Gerecse-hegyre, de a távolban feltűnt a Pes-kő és dél felé a Somlyót is megpillantottam. 310 méteren, fenn a nyeregben is megálltam pár percre, aztán a gerinc túlsó oldalán, a lejtő hajtűkanyarjain leszáguldottam a Bajna előtti mezőkre. A párás távolban, pont előttem feltűnt a Nagy-Gete aszimmetrikus oldala, persze ezt is le kellett fényképeznem, aztán már gyorsan elértem Bajnát.
Megálltam pár percre szusszanni a Páter-kő oldalában emelkedő országúton. Innen készült ez a kép a monoton kaptatóról és a háttérben álló Gerecse-hegyről.
Kilátás az országútról nyugat felé. Lenn Héreg templomtornya tűnik fel, onnan kapaszkodtam fel idáig.
Innen is látható a már távoli Pes-kő.
A gerincen átvágva érkeztem meg a Bajna előtti földekre. A párás távolban feltűnt a Nagy-Gete aszimmetrikus alakja.
A füzetem szerint itt is pecsételnem kellett, pár perccel tíz után álltam meg a központban a szupermarket előtt, ahol aztán kaptam céges pecsétet és itt is vettem egy jéghideg kólát. Pár méterrel arrébb, a buszforduló árnyékos padjára letelepedve megittam a lónyálat és megettem hozzá egy mákos kiflit, amit helyben, egy kis sütődében szereztem be. Gyorsan csekkoltam a kerékpár computert, szerinte eddig 32,3 km-t tettem meg Tatától, a GPS se mutatott mást. Ez már majdnem a táv harmada! Kicsit hűsöltem még az árnyékos padon, aztán eltekertem a csak pár száz lépésre lévő Bajnai-Metternich kastélyig. A füzetem szerint itt egy igazoló képet kellett készítenem, amit pár pillanat alatt meg is ejtettem a drótszamár főszereplésével. Persze a kastélyra is kíváncsi voltam, de felújítás miatt be volt kerítve, így aztán csak az utcafrontját láttam.
Bajna, főutca
A gugli alapján többet vártam a Bajnai-Metternich kastélytól, de most be volt kerítve a felújítása miatt.
Bajnát elhagyva lassan a Gerecsét is magam mögött hagytam, a jól kiépített országút szelíden hullámzott alattam, jó tempóban értem el Szomoron és Felsőörspusztán keresztül Zsámbékot. Feltekertem a dombtetőn álló templomromig (az utolsó 100 lépés meredekén tolva a bringát), itt aztán leparkoltam a kerékpártárolóban és betértem a pénztár bodegájába, hogy igazolást kérjek az ottjártamról, meg persze jegyet is vegyek, mert a templomrom kihagyhatatlan látnivaló! Amikor meglátta a pénztárban ülő úr, hogy hányféle igazolás van már a füzetben, meg miután alaposan kivallatott, hogy most honnan jövök és hová megyek, ingyen beengedett a területre, merthogy megérdemlem!
Itt is kellett fényképes igazolás, ami gyorsan elkészült, aztán körbesétáltam az 1220 és 1234 között épült és az 1763-as földrengésben félig összeomlott premontrei kolostor és templom romjai között. A még torzóként is lenyűgöző szépségű templom leginkább a Jáki templomra emlékeztet a román-gótikus stílusával és megjelenésével, de most inkább a Budai-hegység mögötte feltűnő gerincére összpontosítottam, mert az lesz a túrám legutolsó megmérettetése a Budakeszi út kemény emelkedőjével! A romoktól továbbindulva megálltam még a városháza melletti Török-kútnál, mert itt egy kérdést kellett megválaszolnom. A kopottas emléktáblát elolvasva gyorsan meglett a válasz, aztán még körbesétáltam az 1500-as években tényleg a törökök által szépen kiépített forrást.
Búcsú a Gerecsétől. Ez a kép már Zsámbék felé haladva készült egy dombtetőről.
Zsámbék, műemlék templomrom
A templomtól már jól látszik balra a Budai-hegység gerince
Zsámbék, a Török-kút medencéje
Zsámbék után egy időre elhagytam az emelkedőket, a mezők között tekertem ki az M1-es autópályáig, átgurultam alatta, aztán az 1-es főútra csupán pár méternyit rátérve a legrégebbi országúton indultam tovább, aminek egy másik, Szárliget melletti szakasza ismerős a kéktúrát járók számára. Ez volt a Budapest és Bécs közötti országút addig, amíg a múlt század 60-as éveiben meg nem épült a vele párhuzamos autóút (a jelenlegi 1-es út), később pedig az M1-es autópálya. Elgurultam a herceghalmi vasútállomás előtt, ekkor már 60 km volt a lábamban, de mivel még fiatal volt az idő (csak negyed egy felé járt), habozás nélkül továbbindultam, majd pár perc múlva rátértem az Egyekre vezető kopottas aszfaltútra.
A dombhátak között hullámvasutazó aszfaltcsíkon háromnegyed egyre értem el a falut és mivel sejtettem, hogy közeleg már a boltokban a záróra, a központban azonnal meg is álltam a legelső, utamba eső vegyesboltnál. Itt is vettem egy hideg kólát, benyomattam a céges pecsétet a füzetembe, pihentem, megebédeltem a bolt előtti árnyékos lépcsőn, aztán az eladó hölgytől kapott információ alapján a Magyar-kút keresésére indultam, ugyanis itt is választ kellett találnom egy kérdésre! Az évszázadok óta percenként 6-800 liter vizet adó forrás foglalatát a XVIII. században építették ki. A múlt század hatvanas éveire teljesen elhanyagolták, medencéit hulladékkal töltötték fel, 1996-ban újították fel teljesen, de a vize a szennyezettség miatt mára már nem iható! Kicsit körbenézve a válasz is meglett a kis parkocskában álló bővizű forrás kútházának oldalára szerelt emléktáblán, aztán már indultam is tovább Biatorbágyra.
Etyek, főutca
Az etyeki Magyar-kút.
A bővizű kút kifolyói
A széles, sima, de forgalmas aszfaltúton átgurultam a már nem éppen lágyan hullámzó mezőkön keresztül a szomszéd településre, amin aztán szinte megállás nélkül átvágtam. Azért mondom, hogy szinte, mert az öreg viaduktokat mindig megcsodálom, amikor erre járok! Most is megálltam, készítettem pár képet róluk, aztán áttekertem a mára már funkciójukat vesztett hidak alatt, ugyanis a vasút sínjeit még a múlt század hetvenes éveiben egy vonalfelújítás során pár száz méterrel arrébb fektették le, levágva egy hatalmas kanyart. Később áttekertem a mostani vasút, az autóút és az autópálya alatti aluljárókon (ezek egymás után sorakoztak pár száz méteren belül), aztán már hamar elértem Pátyot.
Mivel már szombat délután volt, sejtettem, hogy minden boltot zárva találok, ezért a pont az utamba eső Caffe Trevi cukrászdánál álltam meg igazolást kérni. Első szóra kaptam itt is céges pecsétet, aztán itt is megvettem a szokásos kólámat, amivel kiültem a kerthelység árnyas napernyői alá. Ellenőriztem a GPS-t és a kerékpár computert, mindkettő szerint utam 82. kilométerét pedáloztam már! Ennek örömére újra nyeregbe pattantam és továbbindultam Budakeszi felé. Az erdőben hullámzó és kanyargó országúton háromnegyed három felé értem el a várost és kaptam bele a végső kapaszkodóba. Ezt az emelkedőt már alaposan kiismertem a sokéves bringázásom folyamán, bár igaz, hogy az utóbbi tíz évben egyszer sem tekertem fel rá. Mindig fel tudtam menni rajta, még a régi, kisebb átfogású áttételezéssel is, nem kellett tolással megaláznom magam, hát, most megesett velem ez a csúfság!
Biatorbágy - A műemlék viaduktok alatt tekertem el
Páty - Református templom
Budakeszi határából már jól látszik a János-hegy, ahová fel kellett még tekernem
Nem tudom, hogy a korom miatt-e (nem, nem vagyok kéményseprő), vagy a lábamban lévő közel 100 km miatt, de most tolnom kellett a gépet az emelkedő legmeredekebb, 10% feletti emelkedésű részén! Amikor lekászálódtam a nyeregből és csekkoltam a GPS-t, vettem csak észre, hogy valahol még Páty után a dombok között megmakacsolta magát és kijelentette, hogy nem látja a műholdakat! Leokéztam a kijelzőjén a szöveget, újraindítottam a kütyüt, de úgy láttam, kimaradt a mérésből vagy öt kilométer! Toltam a bringát pár száz lépést, aztán amikor a meredekség már enyhült, újra felültem rá és a Szépjuhászné melletti nyeregben tértem rá a János-hegyre vezető keskeny, forgalom elől elzárt erdei aszfaltútra. Érdekes, hogy ennek az emelkedése már kevésbé meredek, mint az ide felvezető Budakeszi úté bármelyik irányból! A keskeny, kicsit kátyús, kanyargós szerpentinen háromnegyed négyre értem fel a Libegő előtti kis placcra, innen már feltoltam a bringát a kilátóhoz (ennek a szakasznak a meredeksége szerintem helyenként veri a 14-15%-ot is!).
Fenn a kilátónál hosszasan kerestem az ide vonatkozó kérdésre a választ (ki tervezte és kinek a polgármestersége alatt a tornyot), de kinn több tábla és emlékkő is volt, ezeket végig kellett olvasnom, végül benn a kilátóban találtam meg a választ. Dolgom végeztével gondoltam, felmegyek megnézni a kilátást, amikor kitört egy igazi, nyári zivatar! Pár percet még a torony belépőszintjén dekkoltam, aztán lementem inkább a földszinti, pontosabban a szuterénben lévő presszóba. A zivatar pontosan kétsörnyi ideig tartott, mire elszopogattam a második 0,33-as alkoholmentes Heinekent, már el is állt, én pedig háromnegyed öt felé visszaereszkedtem a Libegőhöz. Még egy pecsétet be kellett itt zsebelnem, de mint kiderült, ez az utolsó igazolás volt a legnehezebb!
A Libegő felső végállomásán már nincs pénztár, csak egy jegykiadó automata, az épületben lévő büfé céges stemplijén pedig semmi utalás nincs arra, hogy hol is kaphattam azt! Az épület előtti lángosos fiúk is segítőkészek voltak, de az ő blokkjuk sem volt eléggé jó nekem, mert egy Lánchíd utcai cím szerepelt rajta! Kénytelen-kelletlen igazolás nélkül indultam tovább a kitűnően felújított erdei aszfaltúton, észre sem véve, hogy nem tettem vissza a computert a kormányon lévő foglalatába! Csak a Normafánál, a buszfordulóban kattintottam a helyére, sajnos így vagy két kilométer kimaradt ebből mérésből is. Viszont szerencsére itt a Normakert vendéglőben kaptam egy szép bélyegzést, így aztán csak begyűjtöttem a túra legutolsó stemplijét!
Innen már csak lejtmenet volt hátra, először az Ötvös úton a fogaskerekűig, majd az Istenhegyi útról kellett volna letérnem a Diósárok útra, de ezt a lejtőt az esőtől csúszós, vízátfolyásos aszfalton olyan meredeknek találtam, hogy inkább visszatértem a kevésbé lejtős Istenhegyi útra, ezen gurultam le a fékeket erőteljesen markolva a Déli pályaudvarig. Megkerültem az állomás sarkát, aztán a Krisztina körút, Alagút útvonalon értem el a Lánchíd budai hídfőjének körforgalmát. Megálltam a drótszamárral a 0 km kőnél, most nem kellett már itt igazolnom, de azért elkészült az emlékfotó, leolvastam a computert, ami itt 106,03 km-t mutatott, de ehhez hozzá kell még adni azt a távot, amit nem mértem a Libegő és a Normafa között.
Fenn az Erzsébet kilátónál. Pár perccel később leszakadt az ég.
Pihenő a 0 km kő tövében. Befejeztem a Dunazug 300 kerékpáros túramozgalmat!
Már nem volt más dolgom, mint a megszokott rakparti kerékpárúton és a Budafoki úton hazatekerni. Itthon még rendbe teszem majd az igazolófüzetet: végigdátumozom a stempliket (ezt még a kéktúra füzetekben is mindig a leadás előtt tettem meg), a túra közben készített képekről kimásolom a kérdésekre adandó válaszaimat, kinyomtatom az igazoló fotókat, aztán írok a túra meghirdetőjének, hogy leadnám nála értékelésre a füzetet. Persze elgondolkodtam a bejárásom során nyert tapasztalatokon is: az Országos Kerékpáros Körtúra bejárásakor még síkvidéki szakaszok esetén sem fogom a napi távokat sokkal 100 km fölé emelni, viszont a szintes, dombsági, középhegységi napi szakaszok hosszát inkább 80-90 km-ben fogom maximálni.
Szokás szerint most is közzé teszem a túranap trekkjét:
Tegnap a facén jött velem szembe a boldogkőváraljai -röviden BKV :) - Mandalaház posztja, és ezzel kapcsolatban előjött az utolsó kéktúrás napom legérdekesebb beszélgetése, amit itt most megosztanék egyrészt gondolatébresztés, másrészt némi kis kultúrális színes miatt...
és a beszélgetés Hollóházáról Sátoraljaújhelyig, év: 2014 vagy 15, nem emlékszem pontosan:
"-Tudja errefelé nem igazán van lehetőség miből megélni. Amióta a gyár (porcelán) is haldoklik meg aztán pláne híjján vagyunk a munkának, a fiatalok meg mennek el. A falu vezetése próbálkozik ilyen-olyan fesztivállal, csak hát én aztán nem értem, hogy mi értelme van ennek, hogy csinálunk egy ilyen hollóházi KRUMPLI-FESZTIVÁLT....
-Krumpli-fesztivált???? - kérdezem értetlenkedve
- Azt hát! A polgármesterasszony kitalálta, hogy manapság másutt milyen jól mennek ezek az ételes kirakodóvásárok és akkor összeültek a testülettel és kiagyalták, hogy legyen krumplifesztivál.
- Na de hát hol van itt krumpliföld??? Van olyan, hogy hollóházi krumpli? Vagy krumplis étel???
- Dehogy van! Egy rakás pénzt beletoltak. Még sztárséfeket és ilyen celebeket is lehozattak Pestről, aztán maximum a környékről jöttek, ha jöttek. Én mondtam is nekik, hogy miért nem csinálunk inkább Ratzimbach fesztivált?
- Ratzimbach??? Az mi?
- Hát az egy igencsak különleges állat! - mondja és kaján mosoly jelenik meg ráncoktól körbeölelt szemében - Csak a Milicen él és csak éjjel lehet elfogni daróczsákkal!
- Tényleg? Én erről nem hallottam!
- Pedig ez egy helyi híresség! Vagyonokat ér a bundája, gazdag lesz az, aki el tudja fogni...
- Ne vicceljen már, mi ez valami hermelin vagy pézsma fajta? Valami rágcsáló?
- Hát azt nehéz megmondani, mert még senki nem fogott el belőle egyet sem, olyan ravasz állat. Éjjel jár és csak Hold töltekor lehet látni. Mögé kell osonni és daróczsákot kell rádobni. De óvatosan ám, mert hipp-hopp elillan!
- Nahát! Mik vannak! Még sosem hallottam a ratzimbachról!
- Na látja! Ezér kellett volna ilyen fesztivál. A gyerekeknek lehetett volna csinálni egy rajzversenyt, aztán a győztes rajzot rá lehetett volna tenni néhány limitált szériás porcelánra, meg éjjel ki lehetett volna vinni a vendégeket az erdőbe ratzimbachra vadászni... úgyis szeretik azt a városi népek, mászkálni az erdőben.
- De hát ha egy rakás ember kimegy, akkor nem fogják elijeszteni a ratzimbach populációt?
- Azt? Kétlem!
- Már miért?
- Mert a ratzimbach nem létezik. Ez egy kitalált állat. Tudja a Monarchia idején sok katonát szállásoltak el itt a faluban és ugye a telek kemények, a hó sokszor elvágta a települést a világ többi részétől, úgyhogy nem sok szórakozási lehetőség volt. Akkor találta ki egy elmés egyén, hogy ratzimbachra kellene vadászni, mert akkor meg lehetne gazdagodni. Aztán elterjedt a legenda. Itt Hollóháza környékén ma is emlegetik. ..
És itt a történet vége - fuss el véle. Mindenki gondoljon, amire akar.
És ha Hollóházán jártok, ne felejtsetek el magatokkal vinni egy daróczsákot, mert nem zörög a haraszt... sose lehet tudni, hogy nem futtok-e össze éjjel sátrazás közben mégiscsak egy óvatlan ratzimbach-al...
Szanticskától Fájig Gagyapáti-Alsógagy felé lenne érdemes vinni. Előbbi hely jellegében Szanticskához hasonlít a legjobban, utóbbi pedig tán kevésbé érdekes, de nyugodt település. Kérdés, innen Fájig lehetne-e tovább alkalmas útvonalat találni.
A beszámoló remek, az iskolatemplomra külön köszönöm hogy felhívtad a figyelmet, igazi kuriózum.
Perecse nem fogott meg? Egy félmondatot szántál csak rá. Engem az a falu fogott meg és tetszett a legjobban az egész túrán (meg Nyésta is, de az nem csak csereháti piros privilégium).
Cserehát turistája, második etap 2 napban (Becskeháza-Keresztéte-Szemere)
Két héttel az első felvonás után, ezúttal egymagam keltem útnak, a fiatalság otthon maradt. Ugyanúgy 5 órás utazás, Miskolcig semmi élmény, onnan egy érdekes mozdony, mintha búvárszemüveg lenne rajta. Itthon meg is találtam, ez is a "gúnyneve" hogy búvár Annyira csúnya, hogy az már talán picit szép is :-) Tornanádaskán a hegyoldal "elnyílt", az eltelt két hét alatt jó nagy a változás, akkor sokkal szebb volt. A buszra várva azzal szórakoztam, hogy az egyik helybélit próbáltam kitalálni hogy mit mond. Látszólag nem voltak kiverve a fogai, mégis jópárszor rá kellett szólnia a kútnál tornászó gyerekére aa aa atta! mire felfogtam hogy azt mondja hogy lassan. Huhh. Szintén itt arcról ismerős közép(?)iskolás, ugyanúgy előreenged mindenkit a buszra felfelé, mint két hete. Rendes gyerek! Ezúttal nemhiába ment be Bódvalenkére a busz, egy családot hoztunk, egy nénit vittünk. Nem sokkal később már a busznak háttal állok Becskeházán, és várom hogy elüljön a por. Itt vagyok hát, újra. Jó itt lenni, most szép csend van. Rövid szerelvényigazítás, miközben gondolatban mégegyszer végigpörgetem Czimbály leírását aztán bele is csapok a lecsóba, hiszen már n2 is elmúlt. Megcsodálom az említett leírás által megénekelt táblát és utat, igaz hogy 10 éve volt a felújítás, de mégis művészet lehetett úgy megcsinálni hogy mostanra semmi nyoma ne maradjon. Mindössze egy igen ramaty út ami maradt belőle. Hamar jobbra fordulok a kőbánya felé egy poros útra, a sorompónál balra végre be az erdőbe. Az aszfalt eléréséig azon parázok, hogy mi fog ott fogadni hogy Czimbály szemből nem találta a letérést? Sűrű szúrós kökény, vizesárok, akácos bodza? Semmi. Ha valaki esetleg Keresztéte felől jönne: nézze jobb oldalt a telefonpóznákat, egyiken lesz egy közepesen halovány zöld és piros jel, a piros L alakban benyilazva. Következő ismertetőjel egy kátyú az út közepén. Na, ott kell balra térni be a fák közé a nem túl biztató útféleségre, később kialakul. Ha a 6-os kilométerkövet illetve a hidat elérjük, akkor túlmentünk.
(Antalmajor előtt)
Következő akadály: Antalmajor a szabadon lófráló kutyáival. A buszmegállónál benézve semmi gyanúsat nem látok, se kutya, se nem tűnik kimondottan magánterületnek de mégis a kerülés mellett döntök több okból: vannak arra geoládák, a kerülőút nincs rajta a térképen legott fel tudom mérni, és egy felhagyott kőbányát is találok infotáblával (ez milyen tanösvény lehet?) bár bevallom ez utóbbi csak véletlen, erről nem tudtam. Elég nehezen olvasható a tábla, de annyi azért kisilabizálható hogy mennyi sokmillió évvel ezelőtt osztották fel a vízfolyások az üledékes talajt a ma látható dombokra. A kilátás elég jó, felvágva a kerülő dülőútra épp fát rakodnak a kereszteződésben ahonnan a hivatalos út jön, hát, innen nézve azért eléggé magánterület jellegű a dolog, olyan mintha valaki udvarára érkeznénk. Mondjuk biztos nem harapnák le a fejemet, emberek vannak, kutyák nincsenek, de a kerüléssel kiiktattam ezt a problémát.
(csendélet Antalmajornál, a Szádelői-völgy, Tarna vára)
Jöhet a következő akadály: aszfalton-e vagy Katalinmajor felé? Valami hibrid megoldás lenne a jó, egy részét aszfalton az erdőben, aztán onnan valahogy átvágni arra a szépnek leírt tölgyes legelőre. Nahát, pompásan sikerült! A hivatalos utat is erre kellene hozni. Az aszfalt elején csodálatos kilátás az Aggteleki-Gömöri karsztra, és főleg a Szádelői-völgyre meg Tarna várára. Utána betérés a hűs erdőbe, néhány kanyar után derékszögben jobbra, és lám, máris a legelőn vagyok. Hát én még ilyet nem láttam! Tölgyes is, fenyves is, nyírjes is, még tán boróka is volt, mintha nem is tudom, Lettországban lennék. Whao! Hogy miért kell Keresztétéről Becskeháza felé venni az irányt? Hát mondjuk az előbbi kilátás miatt? Meg emiatt a tölgyes miatt? Részemről bőven megérte!!
(a csodalegelő)
Innen végig zárt erdőben haladunk, az ingerszegényebb szakaszt egy vadkaland teszi emlékezetessé. Éppen elvesztettem a jelzést (= az erős úton maradva letértem a GPS által mutatott útvonalról), a csalánosban kerestem hogy merre is kellene továbbhaladnom, mikor kissé magasabb hangú szörcsögést, fújtatást hallottam. Csak képzelődöm? Mert látni viszont nem látok semmit. Nicsak, mégis van valami, mert mozog a fű meg a csalán. Hát abban a pillanatban kibukkant tőlem 3 méterre egy csíkoshátú kismalac és egyenes vonalú egyenletes mozgással eltűnt balra. Olyan volt mint egy kis gőzmozdony.. Mosolygás helyett viszont riadtan tekintgettem körbe, hogy merre lehet a mama? Semmi mozgás, azért biztos ami biztos elhátráltam néhány métert és vártam 2-3 percet. (közben eszembejutott hogy első nap pont ilyen hörgést hallottunk amiről nem tudtuk medve-e, akkor nagyot nem tévedtem a vaddisznóval..) Mivel továbbra is minden csendes volt, folytattam a csalán kerülgetését és az út keresését mikor egyszercsak bal kéz felé olyan 20 méterre felhorkant és felugrott egy 2 mázsás gyesznyó, húbakker ennek fele sem tréfa, bár nem felém nézett de gyorsan elfordultam 90 fokot és ész nélkül haladtam árkon bokron csalánon át (rövidnadrágban) Az adrenalin frankó dolog, nem éreztem semmit, néhány perces bukdácsolást követően (az összefüggő csalánmezőt csak itt-ott szakították meg a méretes vaddisznótúrások) ki is értem a jelzett útra ami rövidesen becsatlakozott abba amit a GPS miatt elhagytam. Ha maradok azon, kimaradtam volna mindenből amiért kár lett volna :-) Nagyjából innen kezdődött az erdőnek az a szokása ami ezután is végig vissza-visszatért, hogy a pár hete jó saras és összejárt agyagos talaj csonttá szikkadt, elég bokatörővé téve a haladást. Ezért aztán megörültem a Csonkahegyen lévő padoknak, jó volt egy kicsit üldögélni. Szép a szemben levő faragott tábla is, bár a Kecske-pad magasabb tehát az inkább lehet a Cserehát teteje, de ne kötözködjünk! :-)
(Csonkahegy)
A kód felírása után szedtem tovább a lábam, szerettem volna már a szállásomra érni. Ez minden további izgalom nélkül sikerült is, azt leszámítva hogy az utolsó párszáz méteren ismét elvesztettem a jelet és valami elhagyott telken léptem ki az utcára. A buszmegállónál megtaláltam a két "hivatalos" szálláshelyet, kint van a cégtábla a házon, de ha valaki felhívja őket akkor kiderül hogy egyik sem igazán működik már: egészségi állapot, illetve a házhoz telepített kutya miatt (esküszöm egyiknél ez volt a kifogás, tényleg volt egy szép nagy kutya, ugatott is rendesen a kerítésen túlról) Majdnem az utca végéig kellett elsétálnom -azért nem volt hosszú :-) - itt találkoztam az itteni polgármester úrral, aki megengedte hogy a használaton kívüli házában húzzam meg magam. (biztos nem véletlen, hogy mindhárom szállás az adott település polgármesterénél volt, hívhatnánk ezt a mozgalmat Polgármesterek Útjának is, nem? :-) A szállás nem egy Hilton, de egész jutányos volt, készített be bubis vizet (aaahhh!) kaptam még paprikát parit és némi kenyeret. Ja egyébként a belépőm fergeteges volt. Előző nap megbeszéltük hogy kb. 6 körül érkezem, de mondtam hogy ezt ne vegye percre pontos előrejelzésnek. Fél 7 után picivel meg is érkeztem, azt mondja már épp telefonálni akart. Merről érkeztem? Elmeséltem hogy a Csonkahegy felől, erre odaszólt a lépcsőn üldögélő néninek hogy nézze csak Marika néni a fiatalember (hahh, fiatal) a Csonkahegyen át jött. Nem igazán értem most sem mi ebben a szenzáció, a néni viszont úgy nézett mintha az Everestről érkeztem volna, és azt mondta hogy jajj hogy került oda? Itt már nem bírtam visszafojtani a nevetést :-) Hát hogy kerültem volna, arra vitt a turistajelzés Rábízott egy bizonyos Lacira (ő a másik szobában pecózott) aki kinyitotta nekem az iskolakápolnát. Útközben találkoztunk a falu másik felével, persze ők is kérdezősködtek hogy merről jövök merre tartok (ez itt a Cserehátban nagyon dívik, másfelé nem volt ez ennyire jellemző úgy emlékszem) Egyikük azt kérdezte, hogy talán erről a vidékéről származom, vagy miért jöttem pont ide? Hát hogy lássam, gondoltam, mert válasz nélkül indult is már a dolgára. Laci is ment a dolgára (locsolni) miután kinyitotta nekem a templomot, mit sem sejtve léptem be de majdnem hanyattestem, erre nem számítottam. Hogy én ebben a faluban olyan dolgot fogok látni amiről még csak nem is hallottam!
(Keresztéte, iskolakápolna)
Az előtérben volt 4-5-6 házi készítésű tabló, hajdani falusiak fotói, kedvencem a két triciklis kiscsávó! :-D Aztán hogy ezek most élnek-e, halnak-e? Merre vetette őket a sors? Furcsa volt belegondolni. Nemrég voltak ekkorák a gyerekeim. Mi lesz belőlük, mi lesz velük ötven év múlva? Akkor én még ott leszek? Egyáltalán ott akarok? Biztos van itt valami felszín alatti vízfolyás, vagy ez tényleg egy szakrális hely hogy ilyen megfoghatatlanságokon lelkiztem..
(a kedvenc tricikliseim, na és ami nagyon hiányzik a faluból -ld. utolsó tabló)
Visszabattyogtam a szállásomra, akkor jutott eszembe hogy Lacitól meg se kérdeztem merre van az a híres levendulás (ez a két dolog a falu büszkesége) Gyors vacsora, fürdés, aztán el is vackoltam magam a hálózsákomba. Annak ellenére hamar álomba zuhantam, hogy a zuhany után elkezdett lüktetve égni az összes csaláncsípés a lábamon.
Vasárnap reggel arra ébredtem hogy valaki "rámtörte" az ajtót. Azaz benyitott, nem halkan. Egy kicsit vártam, hogy most mi következik, aztán mivel semmi nem történt megfordultam és eleresztettem egy jóreggeltet. Szemüveg nélkül a félhomályban csak annyit láttam, hogy egy zöldruhás valaki áll ott, aztán jajjmaraggyácsak felkiáltással kihátrál. Visszaaludni már nem tudtam, lehet azért mert azon agyaltam hogy ki a fene lehetett ez? Laci már nem volt ott (palántázott), olyan csendben kelt fel és szedelőzködött össze, hogy fel se ébredtem rá. Nem kellett sietnem, 16:40-kor ment a buszom Szemeréről ami cca 20 km, 8 körül terveztem ráérősen indulni, de az ébresztő miatt f8-kor már úton voltam. Végigfotóztam az "eleven múzeum" főutcáját napsütésben is, aztán a temető mellett elhaladva elhagytam Keresztétét. Az előző napi zárt erdők helyett most nyílt területtel indult a menet, jókedvűen lépdeltem a csereháti dimbek-dombokat nézve. Nemsokára egy méhész-teherautó tűnt fel, a dobozos felépítményben lakott a sok-sok méhcsalád, házszám helyett színes ábrák voltak a "kaptárjaikon". Kicsit olyan volt mint az oviban a gyerekek jelei, csak nem szivecske meg kisautó, hanem kék kör, zöld háromszög, piros négyzet és a méhek ez alapján szépen hazatalálnak. Tök jó! :-)
(Keresztétéről kifelé, csereháti lankák és az ovis méhecskék)
Két -GPS nélkül nem egyszerű- forduló után Perecse irányába álltam. Csendes település aranyos templommal és 1-2 igazán szép házzal. Pecsételés után haladtam felfelé, a temetőnél kisétáltam az erdőszélre a kilátásért, szép volt visszanézni a falura. A következő nagy mezőnél egy magányos őzbe botlottam, felőle fújt a szél úgyhogy nem vett észre. Egy darabig nézegettem, fotóztam, aztán mikor meguntam akkor továbbindultam. Nem teljesen felé haladtam hanem L alakban kellett mellette-mögötte elmennem, ő is haladt legelészve, azt hittem majd egyszer megugrik és elrohan de semmi. Volt hogy rámnézett, én mentem szépen tovább, ő nézett egy darabig aztán evett tovább. Na majd ha szélirányba érek, akkor megugrik - gondoltam. Nem. Ő elfogadta a szituációt hogy egy ember van itt és járkál míg ő eszeget. Ilyen is csak a Cserehátban fordulhat elő :-)
(Perecsére visszaérve, az őzike barátom, Kány)
Kánynak csak a szélét láttam, de az tetszett. Gondolom nem a turistákat várja profi grillező/bográcsozóhellyel, kemencével, szaletlivel, de ha már ott volt, én igénybe vettem az egyik padot. Teli pocakkal indultam tovább a nap egyik fénypontja felé: megoldásra várt a kutyás ügy! Előbb egy művelt terület szélén kellett haladni, aztán jó sokat csalinkázott a jelzés egy villanyvezeték nyiladéka mellett/alatt. És már ott is voltam a kérdéses helynél: egy körbekerített terület, de az "előkertbe" ahová ki kellett volna lépnem a fák közül, oda is le volt pakolva egy csomó traktortartozék, kutyafejjel ez is a birtok része, akkor oda nem kéne kimennem. Volt egy ösvényféle balkéz felé, azon indultam el, de 10 méterre az erdő szélétől véget ért úgyhogy kénytelen voltam bemenni a kökényesbe (ennek nyoma még most is látszik a kézfejemen :-) Ugyanennek az "előkertnek" egy távolabbi pontjára lyukadtam ki, itt talán meg mertem volna reszkírozni egy óvatos oldalazást a feltételezett kutyák területének szélén, igenám de pont ott az erdőszélen volt egy csomó méhkaptár. Úgyhogy ismét bal felé haladtam, felértem egy szép dombhátra (ez annak az útnak a folytatása amire jutna az ember ha kihagyná azt a sok csalinkázást a villanyvezeték alatt, úgyhogy én inkább erre vezetném a turistákat), innen ÉK felé haladva próbáltam elérni a műholdképen látható szép széles utat ami majd levezet az aszfaltra. Jó terv volt, kár hogy a műholdképen nem látszik hogy az egész körbe van kerítve.. Úgyhogy a kerítés szélén haladtam vissza DNY felé és a majorság szélénél aszfaltot is fogtam. Így a kutyák kikerülhetőek, de kissé hosszabb úton mint ahogy terveztem, ráadásul a kerítés menti út nem is túl jól járható. Egy hirtelen ötlettől vezérelve arra gondoltam, ha már itt vagyok, megnézem én ezeket a kutyákat így alulról. Ha jönnek, max. visszafordulok. Így is tettem, valóban volt balkéz felé egy kuvasz (nem komondor! bár sebzése nagyságrendileg hasonló :-) meg egy berni pásztor féle eb. De nem az úton, nem is az út mellett, hanem az úttól kb 50 méterre a ház udvarán. A ház és az út között pedig afféle lapály, senki földje. Talán tényleg nem voltak megkötve, ilyen messziről nem tudtam biztosra kivenni, de nem is tekintették az utat a territóriumuknak, szerintem elég nagy forgalom szokott ezen lenni, több család ezen jár be, méhészek stb. Mivel nem akartam mégegyszer kerülni a kerítés mellett, visszafelé is elslattyogtam a kutyák előtt, de azok továbbra is egykedvűen nézték végig a mutatványomat. Az aszfalt másik oldalán is lett kutyaveszély jelezve, bár az istállók felé menő út tisztának látszott, nem kockáztattam két okból sem: egyrészt távolabbról leszűrődött némi kutyacsaholás, másrészt ezt a helyet tényleg egyszerűen ki lehet kerülni ha az ember továbbmegy az aszfalton addig a pontig ahol a piros a domboldalban derékszögben DK felé kanyarodik, pont oda csatlakozik be egy út az aszfaltról. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy ez is egy bekerített (magán?)terület, bár kapu nincs, de akkoris.. Egy nagyon szép rész kezdődik innen is, dimbes-dombos ritkástölgyes legelő egészen a következő kódig ami az itteni pásztorok lakóautói-lakókocsijai közelében van. Odáig két említésre méltó dolog: az égen egy Kassára ereszkedő Wizzair gép, a földön pedig egy szemből felém poroló pickup utánfutóval. Ez a lenti istállóktól indult mikor én még az aszfaltot tapostam, emlékszem rá. Tehát valószínűleg a tulaj. Szólni nem szól semmit, de hogy lassítás helyett még ad egy kövér gázt is hogy mégjobban poroljon, ebből az apró jelből érezteti hogy nem annyira örül hogy itt vagyok. Pedig amúgy semmi rosszat nem teszek, szerintem.
(még egy szép legelő a buzitai műút után)
Utolsó előtti felvonás ismét egy erdei szakasz, itt három helyen is elhagyom a GPS által javasolt utat az erősebb földút kedvéért.
Kiérve az aszfaltra elsétálok még Szemere határáig, ott átveszem az utazós ruhámat, megnézem kívülről az óvoda-kastélyt, meg a buszmenetrendet mert van még egy órám. Tudom hogy nincs busz, eltöltöm én azt az egy órát a kocsmában, nem gond, km-ek óta azon agyalok mit fogok fogyasztani :-) csak előtte megnézném hogy mondjuk másfelé megy-e, vagy hétköznap van-e De aztán a mellettem plakátolók megkérdik, merre megyek mert ők Encsre, szívesen elvisznek. Köszönöm, szabadkozom, hogy biztos sok helyen megállnak a plakátok miatt, nemnem, menjek csak velük. Hát jó, majd iszom a restiben, gondolom. Végülis nem lenne rossz egy órával előbbi vonatot megcsípni és egy órával előbb otthon lenni, igaz hogy az IC jegyemet már előző nap megvettem visszafelé, de csak be lehet cserélni (be lehet, 1 órával indulás előttig) illetve V43 kollega ötletét lemásolva én is megbeszéltem a mozgalom kiírójával egy találkozót, nade majd felhívom hogy előbbre tudjuk-e tenni? Végül sehol nem álltunk meg plakátot kitenni, útközben végig mint valami botcsinálta idegenvezetők mutatták a vidéket. Hol merre fog épülni az új autópálya Kassa felé, hogy fogja elrontani a látképet, hogy fogja kettévágni Encset, Encsről is ejtettek pár pozitív szót, tényleg nagyon jófejek voltak, ezúton is köszönöm nekik!
Részben szerencsém volt, mert 10 percen belül jött egy vonat Miskolcra, részben viszont nem volt szerencsém mert Csarnai úrék épp jelzést festettek a Bükkben és nem tudtak előbb jönni. Sebaj, fertályórát ellődörögtem a miskolci állomáson (ja, majd elfelejtem, nem fogjátok elhinni ki szállt fel a vonatra Halmajon: hát Laci, úgyhogy már azt is tudom hogy reggel az a zöld ember aki betört hozzám az igazából őt kereste) aztán elpusztítottam a maradék szendvicskészletemet, meg egy kólát, aztán meg is érkezett Béla bátyám meg a plakettem (147.) Ezúton is köszönöm a személyes átvétel lehetőségét! Így történt, hogy a Cserehát turistája lettem!
Kissé fellengzősnek éreztem ezt a megnevezést még a mozgalom teljesítése előtt, de most így utólag inkább úgy vagyok vele, hogy valóban rengeteget láttam, tapasztaltam, éreztem. Mikor a helybéliek kérdezték merre jártam és elmeséltem, volt aki visszakérdezett hogy az hol van?
Nagyon tömény két nap volt, a buszról leszállva már hazafelé battyogva arra gondoltam hogy tényleg előző nap reggel volt hogy innen elindultam? Az valóban csak tegnap lett volna? Mintha egy hete indultam volna el..
Sikerült a mozgalomnak szépítenie az előző etap utáni érzéseimet. Továbbra is az a véleményem hogy ezt egyszer mindenkinek le kellene gyalogolnia, látnia éreznie kellene a saját bőrével ami itt van. Viszont én a mozgalom kiírói helyében változtatnék az útvonalon. Azokra a településekre ahová nem muszáj, nem vinnném le kötelezően a turistát (=nem raknék oda igazolópontot), ha akar, lemegy valami piros + jelzésen de ne legyen muszáj. Becskeházával nincs bajom, Debréte csendes hely, Rakacán átvezet az útvonal (=útbaesik), Irota kedves hely, Lakot fent kikerülném ha lehet. Nem igazán ad semmi pluszt, se bolt se kocsma. Tomor jobb hely, aludni is és inni is lehet :-) innen viszont ha már felmegy az ember a gerincre, nem rángatnám le Kupára. Nem tudom a múzeum nyitvatartását, a kisboltét se, de 95% hogy csak az igazolás és nem a látnivalók miatt menne le az ember azt meg hétvégén úgyis csak fotóval tud majd. A harangláb aranyos, de..én szívesebben maradtam volna fent. Felsővadász útbaesik, Nyéstán is átmegyünk, Abaújszolnok is kerülhető lenne a repceföld szélén, Szanticska OK, Felsőgagynál pedig megszakítanám a kört. Onnan Csenyétéig aszfalt, Csenyéte inkább kerülendő, Fájon szép a kastély de utána is csak aszfalt és aszfalt Fulókércsen át Szemeréig. Szemerétől Becskeházáig meghagynám a jelenlegi útvonalat azokkal az apróbb módosításokkal amikről már írtam. A kieső bélyegzőhelyeket lehet pótolni terepi igazolópontokkal amik már jelenleg is vannak. Megszűnne tehát kör lenni (hiányozna belőle Felsőgagytól Szemeréig), inkább egy C vagy majdnem G lenne belőle. Szerintem előnyére válna. A jelzettség valóban küzd nem kevés kihívással, de azt is el tudom képzelni hogy ez legyen Mo. első "digitális túramozgalma". Jelzés nem feltétlen muszáj, viszont mindenki vigyen magával digitális térképet (ez most is szinte alapkövetelmény, enélkül is biztos megoldható de nagyon-nagyon-nagyon nehéz) A nehézségek leküzdéséért cserébe viszont egy nagyon eredeti útvonalat kapunk: sehol ennyi segítőkész ember, érintetlen település, táj, ahol bár a turista egy csodabogár, de megbecsült csodabogár!
Ezek miatt mindenkit bátorítok hogy vágjon bele, nem fogja megbánni! Titkon még reménykedem hogy hátha nem lesz az enyészeté ez a mozgalom, ez az útvonal, mert nagy kár lenne érte!
Lehet meglesz jövő hétvégén az 500 pontom a bronz jelvényhez. Sajna az elmúlt két hónapban csak egy túrán voltam. Igaz az egyesületnél azt mondták pl a Balaton Szupermaraton is elszámolható, de nem volt pofám. Azért ezüsthöz lehet beírom, ha addig nemlesz meg.
Ez a csoport nem kezdő túrázós, itt a hardcore MTSZ és kékeres túrázók vannak főképp - ezt azért írom, mert látom, beszedtél mínusz hármat, ami érthetetlen számomra is.
Túratársat a turatars.hu oldalon simán tudsz keríteni magadnak kékezéshez is akár.
Túrázz jól, aztán az élménybeszámolókat beírhatnád ide, aztat szeresse a közönség, meg ha kérdésed van, itt van kb az összes szagérző - is .
39 éves vagyok, gyűjtöm a kéktúra kilométereket és pecséteket. Hétfőn, reggel, a dorogi vasútállomástól indulok el a kék túrán Budapest felé, várhatóan Hűvösvölgyig. (Út közben több lehetőség van befejezni és tömegközlekedéssel utazni.) Ha szeretne valaki csatlakozni hozzám, privátban írjon, ide: acsendre@gmail.com
A kék forrás jelzésen csak száraz időben menjetek, az alsó része mivel nincs meglépcsőzve meredek és csúszós lehet. Mivel ez egy ritkán járt ösvény egy kis vegetációra lehet számítani, de nektek az nem lesz gond. A jelzetlen út kényelmesen járható. Tárgyalás alatt van, hogy ott is legyen jelzés. Ha valakit érdekel a csapatból lent van egy viszonylag ritka, öreg egybibés galagonya fa. Régen tábla is jelölte ma már az nincs meg. Lent is van egy régi öreg temető az erdőben. A felső az Nagytótvárosé az alsó Kistótvárosé volt. Rengeteg a kullancs, védekezzetek.
Köszi az infót! Mi Abaliget felől érkezünk majd, és úgy gondoltam, hogy a kék forrás jelzésen mennénk be, ami elvisz az egykori temető mellett. Vagy a jelzetlen út, ami a kakukk kulcsosház romjai mellett visz jobb szerinted?
