Amint látom, az utóbbi időben majd minden név szlovák. Így kétszeresen is áll, hogy írjatok magánban LvT-nek és ő válaszol rá. Úgy tűnik, most megint ritkábban tud bekukkantani, de a múltkor erre bíztatott minden érdeklődőt.
A vezetéknevem Kunyik. Vajon honnan származik és mit jelent? A nagypapám csak annyit mesélt, hogy a két világháború között Karácsonyira akarták magyarosíttatni vele, de nem vállalta. köszönöm előre is!
Borromeus akar az lenni szerintem (Boromeus alakban is) utalás Borromeoi Károlyra (Carolus Borromeus).
Ez egy epitheton vagy byname (nem azonos az epitheton ornans-szal) Ilyen értelemben olyan, mint a sok Battista, vagy Nepomuk, melyek szintúgy megjelennek keresztnévként (Keresztelő Szent Jánosra és Nepomuki Szent Jánosra utalóan)
Azért nem válaszoltam előbb, mert átnéztem néhány forráskiadványt is. Abban sem voltam teljesen biztos, hogy a Radu név "történeti alakja" nem lehet Radul, eltekintve attól, hogy az egy sima, végartikulussal ellátott alak. A végartikulust írásban ma is hozzá lehet tenni a személynévhez, csak ma már nem hangzik - de erre nézve lásd korábbi hozzászólásom, amelyet félek, nem olvastál el alaposan. Constantinescu egy szláv rad 'boldog' szót ad meg a név forrásaként, párhuzamba állítva a szláv Radoslav, Radomir nevekkel. Hogy mennyire nincs a tőben l, íme pár névváltozat a koraújkori Kárpátontúlról, persze transzliterálva: Rade (ez vokativuszi, az 1580-as évekből), Radotă (a XVII. sz. második negyede), Radeş (XV. sz.), Radoe (a XVI. sz. második negyede), Rădac (1610-es évek), Rădaie (1600-as évek), Rădoi (1610-es évek), Răduş (1570-es évek), Duiu, Duica stb., belőle képzett erdélyi családnevek (pl. Radian, Răduţu), 20. század eleji fogarasföldi becézései (Rădiţă, Rădilă,Răducă stb.) és nőiesített formája (Rada).
Viszont a könyvtárazástól sokkal okosabb lettem. Főként Jakó Zsigmond: A gyalui vártartomány urbáriumai volt nagyon hasznos, mert annak személynévmutatója is van. Igaz, ebben nem találtam Radut (arrafelé talán nem volt divatos név), de rájöttem, hogy az /-u/-ra végződő férfineveket mindig /-l/ végartikulussal jegyezték le, ami akkoriban még hangzott: Szávul, Trifuly, Barbul, Onul, Urszul, Páskul, Márkuly, Lupul, Tyákul. Sőt nemcsak a keresztneveket, hanem a megkülönböztető neveket (családneveket) is: Brázduly, Nátul, Fátul. a XVII. századi fogarasföldi urbáriumokban Csungul (< ciung 'béna'), Ruszul, Bégul, sőt Todoreszkul! (itt létezett -escu apanévképző). Ennek az lehet a magyarázata, hogy ekkoriban még nemcsak a végartikulussal ellátott és anélküli alakok közötti megkülönböztetés paradigmája volt hiánytalan, de ráadásul még a családnévrendszer sem szilárdult meg. Az a teljes név, amelyet a mindennapokban használtak, egy efféle birtokos szerkezet volt: Radul al lui Stan, 'Stan fia Radu', amelyben a birtok, azaz a saját név határozott. Nagyrészt magyar (pontosabban földbirtokosi) hatásra voltak az embereknek családneveik is, de még a XIX. század végén is "...akárhány ember van, a ki nem ismeri a saját vezetéknevét.” Talán az ly formában lejegyzett alakok a végartikulus kezdődő lekopásának a jelei?
Domokos, Sebestyén magyar névadás, személynév eredetű családnevek (Domonkos nemzetközi alakja Dominik és változatai, Sebestyéné Sebastian és változatai). Stark: német, közszói eredetű, jelentése: erős. Berner: német, azt jelenti: Bern városából való, berni.
Köszi.De nálam a CSernyánszkit nem y-onal irjuk és gondoltam hogy más eredetü lehet.A Horváthot pedig azért mert hogy olyasmi mint a cseh.Mert arra azt mondtátok hogy azért neveztek el sok embert csehnek mert erős volt a Huszita hatás.És azthitem hogy akkor a Horváthnak több jelentése is lehet.De ez a Farkasinszky elégé érdekes.Én egy elszlávosodot magyarnévre tipeltem:)
