Corpus Sancti (VII.)
„A szentmise véget ért, nektek küldetésetek van. Menjetek békével!”
Fedübörgött az orgona, Bach d-moll toccata-ja harsogta be a hatalmas teret. A ministránsok térdet hajtottak és elindultak ki a sekrestyébe, ahol rutinosan elmormolták a szokásos szolgálat utáni imát. Utána megint kavarodás, öltözködés.
László atya Mikihez és Istvánhoz lépett. „Hogy vagytok?” - kérdezte, de nem a szokásos formulát vágta ki, hanem komolyan érdeklődött. „Köszönjük, megvagyunk. És köszönjük a segítséget is. Az a három fiú nagy ívben kikerül minket, nem hiszem, hogy gond lesz velük.” - mondta Pisti. László összeráncolta a homlokát: „Azért Gáborra jobb lesz odafigyelnetek, az a hír járja, hogy rossz körökbe keveredett. Ez csak az én sejtésem, de azért nem árt, ha vigyáztok vele. Valami nagy bajba keveredhetett…”
„Hát reméljük, kikeveredik belőle… Mi most megyünk, minden jót atyám!” - búcsúzott Miklós.
„Várjatok!” - szolt az atya. A két srác megtorpant és visszafordult. Az atya keresztet rajtolt ujjával a homlokukra miközben imát mormolt magában. Miki és Pisti megköszönték és elindultak kifelé.
Kilökték a sekrestye hatalmas fa ajtaját, pár hangot kieresztve az orgona virtuóz dallamából, amely már a fuga tétel vége felé tartott. „Vágjuk le az utat a gyártelepen keresztül, ott legalább magunk leszünk.”
Átvágtak a főtéren, pár tucat galamb hirtelen felcsapott a levegőbe és a két fiú felett pár centivel repdestek el, majd leszálltak a tér másik végébe egészen Gábor lába elé. Gábor a szemével követte a két srácot, látta, hogy a rövidebb úton mennek majd. „Eddig minden terv szerint megy.” - konstatálta magában és nekilendült a kapualjból, ismét felverve a galambokat, akik vad szárnycsapásokkal ismét egy másik helyet keresve utolérték Mikit és Pistit.
„Valahogy nem hiszem el, hogy minden renden lenne…” - kezdte Miki, de elhallgatott, amíg a galambraj átvonult felettük. „Olyan jó lenne elhinni, hogy nyugodtan lehetünk. Ez a világ egyszerűen nem ilyen… még. Néha az az érzésem, hogy az emberek nem is tudják, hogy mi a szerelem.” Pisti némán bandukol mellette és figyelt. „Azt mondják, a szerelem vak, megbolondítja az embert… Aki véletlenül egy fiúba lesz szerelmes, akkor má nem is mindenható a szerelem? Ezek szerint csak a levegőbe beszélnek. Akármi szépet mondanak a szerelem mindent elspörő érzéséről, nem tudják, hogy miről beszélnek. A szerelem nem válogat.”
„Engem nem érdekel semmi, csak azt tudom, hogy szeretlek téged. Ha ezért egyesek leköpnek, nem érdekel! Ha egyszer így vagyok boldog…, boldog akarok lenni így! De ezen ne is problémázzunk tovább.” - zárta le Pisti. „Nagyon belementél kisapám!”
Egymásra néztek és elnevették magukat. Pisti kacaja felröppent az égbe, áthasította a teret és Gábor dobhártyájának ütődött, aki erre felmordult. Amióta meglátta őket, egyre jobban tombolt benne a düh, ez a kacaj csak olaj volt a tűzre. Úgy fog velük végezni, mint a németek a világháborúban: lelövi őket, mint két kutyát. Megmarkolta a zsebében lévő tárgyat. Elmosolyodott.
A két fiú elhagyta az utolsó házat és a gyártelephez értek. Ott átmásztak egy lyukon, amely a rozsdás drótkerítésen tátongott. Hatalmas sík területre értek, ahol lerobbant hangárok álltak. Kéz a kézben mentek tovább. Beértek az épületek közé. „Itt kell befordulni?” - kérdezte Pisti.
„Igen, itt.” - mondta Gábor amikor befordultak a sarkon már várt rájuk. „Itt befordultok, majd meg sem álltok a temetőig.” Hatalmasat kacagott. A két fiú csak állt döbbenten.
„Gondolod, hogy kettőnkkel elbánsz?” - kérdezte Miklós.
„Nem.” - ingatta a fejét Gábor - „Így nem. De így igen!” - és előrántott a zsebéből egy pisztolyt, amit Kornéltól kapott.
Miki és Pisti egymásra néztek, majd a pisztolyra. Pisti hirtelen Gábor elé állt, úgy, hogy a felé tartott fegyver csöve pár centire volt tőle. „Lövöldözni akarsz, te szemét? És mit érsz el ezzel?” Amint a mondat végére ért, a fegyver eldördült és pár centire Pisti füle mellett repült el a golyó. „Azt érem el, hogy két kis buzival kevesebb lesz! Azt érem el, hogy nyugtom lesz végre és nem kísért tovább a fajalanság.”
Miklós erre ráugrott Gáborra, aki elvesztette az egyensúlyát, így a földre zuhantak. A fegyver pörögve elrepült a porban. Pisti a lövéstől akkora sokkot kapott, hogy mozdulni sem bírt. Miklós és Gábor szemükkel követték a fegyver útját és igyekeztek arrafelé kapálózni. Gábor felkapott a földről egy darab követ és Miki fejéhez csapta. Miklós elgyengült és lehengeredett róla. Gábor felállt és a fegyver után futott volna, de Miki elkapta a nadrágját és visszarántotta a földre. István lassan kezdett magáhoztérni és próbálta felmérni a helyzetet. Látta, hogy párja és Gábor a földön verekszenek, Miklós homloka véres.
Gábor lendített egyet Mikin és maga alá gyűrte. Miklós egyre erőtlenebbül kapálózott, Gábor már fél kézzel lefogta, miközben ismét megmarkolta az előző követ. „Puszta kézzel foglak agyonverni!” - lihegte, miközben az égbe emelte a követ - pisztolylövés durrant.
Miklós és Gábor egyszerre nézett hátra. István az égfelé tartotta a pisztolyt és folyamatosan lőtt vele, amíg a tár ki nem ürült. Gábor a lövések hatására, mintha egy transzból tért volna magához. Hirtelen azt sem tudta, hogy ki ő és hol van. Miklósra nézett, aki már tehetetlenül feküdt, Pistire, aki éppen elhajította a fegyvert, majd elbőgte magát. Lehengeredett Miklósról és összegömbölyödött a földön, zokogott. Pisti odarohant Mikihez, lehuppant mellé a földre. Az felült és megcsókolták egymást. Gáborra néztek, aki felnézett, poros arcát könnyek szántották végig.
„Nem bírom tovább…ezt…” - nyöszörögte Gábor. „Nem igaz, egyszerűen… buzi vagyok… én is. Csak nem tudok megbírkózni ezzel.” Amint ezt kimondta, a fejében a helyére kattant valami. Egyszerűen kitisztult körülötte minden, a tudatán és a lelkén lévő sötét kéreg felszakadt és szertefoszlott. Eddigi vergődő, gyűlölt önmaga megszűnt, kezdett újradefiniálódni identitása, a pont, amely önmaga helye a térben és az időben. Hihetetlen bizonyosságot érzett… „Azt hittem, ha titeket eltávolítalak, valahogy magamból is kiírtom ezt. Hogy lehettem ilyen ostoba…?” Felállt és Miklóshoz lépett, aki hátrahőkölt. „Jól vagy?” - kérdezte.
„Nem, te szemét, úgy fejbe verted!” - kiáltott Pisti.
„Tudom, nincsen mentségem előbbi tetteimre…” - kezdte Gábor.
„Takarodj innen!” - mondta Miki csendesen. „Minden, ami történt, hármunk között marad, de a közelünkbe ne merj jönni többé és térj végre észhez!”
Gábor csendesen eloldalgott,
a két fiú egyedül maradt.
