Sziasztok! A kapucíner tényleg ugyanazt jelenti, mint a cappucino? És a kapucinusok kámzsájának színéhez való hasonlatossága miatt kapta a nevét? S ha ez így van, egymástól függetlenül kölcsönöztük más nyelvekből a szót, mint megannyi egyéb esetben?
A hetvenkedik szó eredetét keresem. Nem értek az etimológiához, és nem is tudom, hogyan kell elindulni ilyen kérdésekkel kapcsolatban, hogy egy bizonyos szó (mondjuk a hetvenkedik) mikor és milyen szövegkörnyezetben fordult elő anyanyelvünkben először (pontosabban, mi az első ismert előfordulása), vagy honnan származik (talán más nyelvből került át hozzánk, vagy éppen egy teljesen más szóhoz való hasonló hangzása miatt alakult ki). Előre is köszönöm, ha ebben tud valaki segíteni!
Van egy ötletem, mindenesetre érdekes egybeesés! A Bibliában van egy történet Adoníbezekről, aki 70 királyt győzött le, és a legyőzött királyok életét megkímélte, de nem ám irgalmasságból, hanem azért, hogy gyönyörködhessen a legyőzött királyok szenvedésében és megaláztatásában. Adoníbezek ezeket a királyokat, mint a kutyákat az asztala alá rendelte, hogy az éhségtől szenvedve onnan próbálják felszedegetni megcsonkított kezeikkel a morzsákat. Gúnyolódott a legyőzött királyokon, hatalmaskodott a gyengébbek fölött, hetvenkedett saját legyőzhetetlenségével. Aztán őt is legyőzték. Bár a folytatás különös, de a hetvenkedés szó jelentéséhez nem biztos, hogy közelebb visz.
Lehet, hogy szigorúan a hangtant nézve a mai oroszban ez így van, bár ahogy elnézem, az is inkább "attól függ, hogy nézzük"-jellegű eset. De magyar füllel leginkább ü-nek kategorizálja be az ember, főleg a másik két (i,u) hanggal kontrasztban, amiknek van közelebbi megfelelőjük. Aki precízebben akar átírni, használhat persze fonetikai abc-t.
Itt pont ellenkező volt a cél, a szláv nyelvek közti megfeleltetésről beszélünk. Az ы-nek megfelelő hang ugye nem csak az oroszban van, hanem a legtöbb szláv nyelvben, de nem mindenütt pont azonos az ejtése - az ószlávban meg ugye nem is tudjuk, hogyan ejtették. Szerintem ezen a ponton az ü-s átírás egyértelműsége és egyszerűsége elég nagy előny, a célnak megfelel. Más nyugodtan szenvedhet a breve ékezetes u-val...:)
"Szerintem egyébként az ösztövér angol megfelelője az, hogy "a stewer". Ez sokkal jobban hasonlít rá, mint a "starver". A kútágas pedig jobban hasonlít a hússütő nyársra, mint egy éhező emberre."
Az Erdélyi magyar szótörténeti tárban (1995, 7/33.) ezt találjuk: Kók 1. (bot- v. pálca) fej, 1791: „Egy Szőllő venige páltza ezüst kokkal…Más venike páltza ezüst kokkal ord. csont kokkal”. Ugyanakkor e szótárban kérdőjelekkel jelenik meg a kóka „?kóka”. Ezt követően megjegyzik, hogy személynévről van szó. „Szn 1602: Kóka András (szabad székely)”.
Az Új magyar tájszótár (1992. 3/430.) viszont számos érdekességet megjegyez a kók, a kóka és a kókálni szavakkal kapcsolatosan. Itt olvasható, hogy a kók kifejezést a moldvai Bákó és Ónfalva magyarjai ismerték, mint a kontyba csavart hajat; Zilah környékén szőlőkacs jelentéseként jegyezték fel. E szótárban a kóka Ősiben (1694), Jászberény közelében (1357) a cseresznye összekötéséhez szükséges pálcika. Gyergyó vidékén (1402) „egymásra merőlegesen rakott fahasábokból kialakított négyszögletes oszlop, építmény”. Kókát is raknak […] „a felrakott nagy fahasábokat toronyalakú magas építményt” jelentést értettek alatta; sokszor két emelete is van, melyekbe bemásznak és játszanak s kettős is a haszna, mert ezalatt a nyers fahasábok száradnak. A kokaja kifejezés Erdélyben (1342) szolgafát jelent, az üstöt a tűzhely fölött tartó görbe karót értették rajta. A székelyek egy része ismeri és használja a kóka szót. A kóka az udvarhelyszéki és gyergyói székelyek között egy kis darab fát jelent, melynek hosszúsága a tenyérnyi mérettől, a néhány araszos vagy a még hosszabb méretig terjed. Kókát tesznek a kályhába, hogy melegítsék télen a szobát. Vagyis a kóka: egy kis darab tűzifa. Az általános kóka mellett van még: a bükkfakóka, fenyőkóka, nyírfakóka. A kókát nem csak a tűzre teszik, hogy melegítsék a kályhát és ezzel a lakást, hanem a kókadarabokkal a deszkákat, amikor egymásra rakják, azzal a céllal, hogy hamarabb megszáradjon a deszka – , felkókálják. A deszkát a székely felkókálja. A kifejezés általánosan ismert a Gyergyói-medencében. A billegő gyermekjátékot, a libikókát érdekes módon szinte az egész magyar nyelvterületen mindenki ismeri, még a kókaiak is.
