Keresés

Részletes keresés

zozo.1982 Creative Commons License 2018.05.28 0 1 66525

 

Köszönöm!

 

A hétvégén sikerült bejárni a Simonfa - Abaliget vá. szakaszt. A forrásokkal úgy voltunk, hogy iszunk belőle, aztán lesz, ami lesz. Szerencsére semmi probléma nem volt. :) Ahogy az eddigiekkel sem, mind az OKT-n, mind a DDK-n! Viszont nekünk szerencsénk volt a Csepegő-kőhöz való lejutással. A kerítés sarkánál egy kicsit hezitáltunk, hogy elmenjünk-e a HEV által javasolt úton vagy sem, végül a hivatalos út mellett döntöttünk és könnyen le lehetett menni. Abszolút nem volt csúszós. Az Éger-forrás elég bővizű volt, a Tóth-forrás már csak csordogált, de mind a kettőnek nagyon finom volt a vize, valamint nagyon hideg!! Ebben az időben ez nagyon jól esett.

 

 

Mivel sátraztunk, így megosztanám a veletek, hogy a Bakóca felé kiágazó kék kereszt után elhelyeztek egy "Kilátó" feliratú táblát. Ha ezt követve elmentek a kilátóig, akkor a kilátó mellett egy nagyon jó kis sátrazós helyet fogtok találni. A kilátóból pedig szép panoráma nyílik a Bakóca felett húzódó dombokra.

Előzmény: donjuan1984 (66520)
jzp2107 Creative Commons License 2018.05.28 0 1 66524

Jól értem, KDP érinteni fogja Tésen keresztül Rómaifürdőt, és majd onnan valahogy visszajut Alsóperére?

Előzmény: olahtamas (66523)
olahtamas Creative Commons License 2018.05.28 -1 0 66523

Igazán nem akarom uralni a fórumot, de még 1a tegnapi túrán tapasztaltuk:

 

Változás alatt a KDP útvonala, amennyi látható már belőle azt javítottam:
https://hiking.waymarkedtrails.org/#?map=14!47.2516!18.0185
https://www.turistautak.hu/maps/mapnik/geojaunt.php?lat=47.15237&lon=19.62158&zoom=8&layers=000000B&reset

Ha valaki tud tracket az új útvonalról az jelezze, hogy javítani tudjuk a térképet!
Tegnap épp itt jártak a festők:
https://www.mapillary.com/app/?lat=47.264205&lng=17.999433&z=17&pKey=_Ck360QkeNunL-FlfBzgoQ&focus=photo

olahtamas Creative Commons License 2018.05.28 0 1 66522

Most jutottunk vissza, hogy megnézzük nyáron a helyzetet.

Sajnos a Hörpölin honlapján látható bürü szerű átkelési alkalmatosság már nem volt meg.

Jó bakanccsal simán át lehetett menni a patakon, de azért kipróbáltuk a vízmentes átkelést is.

 

Most ilyen:

https://www.mapillary.com/app/?lat=47.27342257141471&lng=18.001391428571427&z=17&pKey=ZNybKY0ZtNxzUW5gy3dPRw&focus=photo

Előzmény: olahtamas (47624)
donjuan1984 Creative Commons License 2018.05.28 0 0 66521

Mármint a lemenetellel kell vigyázni... Lemezek nincsenek, csak ez a nagyszerű autocorrector 😊

Előzmény: donjuan1984 (66520)
donjuan1984 Creative Commons License 2018.05.28 0 0 66520

Egy hete voltunk ott, és igazi csak nem olyan bő hozamú, legalább is akkor nem volt az, bár azóta talán esett némi eső arrafelé is 

A lényeg hogy ne egy Niagarára számíts, a csepegőkő forrás bővízűbb de ott vigyázni kell a lemezek lel mert csúszós.

Előzmény: zozo.1982 (66511)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2018.05.27 0 1 66519

Tudom!

 

Pont a berakott képen levő facsoportnál van most a tábla kicsit furcsa mutogatással és a hegy felé zöld négyzet és kék kereszt festés még egy helyen és aztán nem láttam többet.

 

Milyen szép itt a fű. Most derékig ért ;)

Előzmény: olahtamas (66518)
olahtamas Creative Commons License 2018.05.27 0 1 66518

Egy mező közepén, ahol kevés a fa és bármerre lehet menni, nem könnyű a jelzésfestő feladata!

https://www.mapillary.com/app/?focus=photo&pKey=JMlWlSpox01kj7FDp-HYgQ&lat=47.872367570009004&lng=18.82707829000458&z=17.874721913917618

Ezt igazából csak helyszíni alapos körülnézéssel lehetne megvizsgálni.

Előzmény: Gizi aljas Feri (66516)
Törölt nick Creative Commons License 2018.05.27 0 0 66517

Régebben ide volt belinkelve egy oldal, ahol egy térképen meg lehetett jeleníteni a mostani és a régebbi Kéktúra vonalait. Létezhet még az oldal vagy csak én nem találom? Köszönöm!

Gizi aljas Feri Creative Commons License 2018.05.27 0 1 66516

Ez az elágazás rendben volt.

 

A mezőn a zöld négyzet és a kék kereszt volt a hegycsúcs felé fordítva, úgy, hogy közben a zöld négyzet a normál utat is követte.

 

 

Előzmény: olahtamas (66515)
olahtamas Creative Commons License 2018.05.27 0 0 66515

Az OKT felől egy éve biztos jó volt, onnan mentünk fel.

A csúcson is zöld háromszög volt:

https://www.mapillary.com/app/?lat=47.875158200011015&lng=18.82751600000006&z=17&pKey=r9NdI2nSPBi89k_DqJH0mQ&focus=photo

 

Az általad említett elágazásnál 2016-ban is megvolt a zöld háromszög:

https://www.mapillary.com/app/?lat=47.873377&lng=18.82475232999655&z=17&pKey=WdJJQccuWqXJ4aZF4M2W7g&focus=photo

 

 

Vajon ezekbe beletrollkodott valaki?

Előzmény: Gizi aljas Feri (66514)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2018.05.26 0 2 66514

Csak nagyon vékony hangon és alázattal szeretném megkérdezni, hogy a Nagy Gallán biztos, hogy jó a jelzésfestés?.

Ma próbáltam betámadni kúpot Letkés felől, de Nagy-Galla mezőn három irányba került felfestésre a zöld négyzet, ebből kettő a térképen is megvan, a harmadik viszont a hegycsúcs felé mutat. Cserébe a háromszög hiányzik.  A másik felmenős részen rendben volt a háromszög, itt a mezőnél volt fura. Azonkívül a Piribék tisztást a hegycsúcs felé mutatja az útbaigazító tábla. 

 

Látszik, hogy friss munka és még nem ért a végére, aki csinálja, köszönet érte, csak gondoltam, megkérdezem. 

Gizi aljas Feri Creative Commons License 2018.05.26 0 1 66513

"Gondold meg és igyál!
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
s marad, mi volt, a puszta lég.
S marad, mi volt, a puszta lég.

Igyál! Igyál! Igyál!"

Előzmény: zozo.1982 (66511)
akárkibárki Creative Commons License 2018.05.26 0 0 66512

Itt kifejezetten buzdítanak arra,hogy igyál belőle...:)

 

https://www.baranyatermeszetbarat.hu/index.php/regionk/forrasok/forrasok-t-w/298-toth-forras

Előzmény: zozo.1982 (66511)
zozo.1982 Creative Commons License 2018.05.26 -1 1 66511

 

Sziasztok!

 

Az lenne a kérdésem, hogy a Tóth-forrás a DDK-n iható? Csak azért kérdezem, mert a Simonfa - Abaliget szakaszon nincs sok vízvételezési lehetőség.

 

Köszönöm!

V43 1279 Creative Commons License 2018.05.25 0 0 66510

Örülök hogy sikerült egy újabb etapot haladni!

Előzmény: jzp2107 (66507)
donjuan1984 Creative Commons License 2018.05.25 0 2 66509

2 éve sikerült belefutnom, de így lett igazán kalandos az amúgy kissé unalmasnak ígérkező szakasz :)

És akkor találkoztam heyjoeval is :D

Előzmény: olahtamas (66508)
olahtamas Creative Commons License 2018.05.25 0 13 66508
jzp2107 Creative Commons License 2018.05.24 -14 7 66507

Északi zöld: Bánréve-Jósvafő


A 3 napos hétvége adta lehetőségeket kihasználva folytattam (ez az én villanyvasutam) a zöld bejárását.

Röpke 3 és fél órás utazást követően h12 körül szálltunk le Bánréve nem túl forgalmas vasútállomásán. Elértünk az elég hosszú utca végére de az autósokat még mindig szívatták a leeresztett sorompóval, a mi kis piroskánk után ami itt Y-t vett, még két dízelmozdony tolatgatott hosszasan.
Mályi Józsi azt írja, hogy a "kerékpárúton haladva biztonságosan érhetünk ki a nemzetközi közúti határátkelőhelyhez". Elég erősen néztem ki a fejemből, mire észrevettem hogy az útszéli fű igazából egy hajdani kerékpárutat rejt maga alatt. Szívesen elbeszélgetnék az építőkkel, hogy ezt így hogy..? Miféle aszfalt az, amit 10 év alatt úgy vesz birtokba a természet mintha ott se lenne.. Azért poénból lányommal elindultunk rajta, de a kanyar után csatlakoztunk a végig az útpadkán poroszkáló fiamhoz.

Nehézségek, szépségek..



Itt álldigált két rendőr is, biztos voltam benne hogy igazoltatás lesz, vagy legalább valami "Merre lesz a hova?" kérdés, elvégre nem annyira megszokott hátizsákkal a határ felé billegni és hát nyilván a gyanús elemeket akarták kiszűrni mert traffi nem volt náluk, de nem, hozzánk se szóltak. Akkor biztos csak unatkoztak. Vagy a puszta jelenlétükkel rettentettek el..

A leírásban említett néhány lépcsőfok megvolt, egy hajdani ÉZ tábla is, aztán indulhatott a határmenti buli. Ahogy korábban is írtam, eddig mindig vegetációs időszakon kívül, vagy tavasz legelején jártam a határt elővigyázatosságból, de legutóbb úgy gondoltam baj nem érhet "nyáron" se. No, hát ezt itt az elején tapasztalnom kellett hogy nem lesz azért ugyanaz: Húsvétkor is jártam két szántóföld közötti füves részen, de az akkor egy jól járható résznek bizonyult, most viszont térd fölé ért a fű. A határkövek nem is látszottak!

Szerencsére haladni azért lehetett magán a szántóföldön, de ha mondjuk egy kiadós zivatart követő nap jöttünk volna amikor bokáig merül az ember a sárba.. Határkövek helyett látnivalónak ott volt a határ, mármint a környező vidék: dimbek dombok, a Felvidék távolabbi hegyei, a Bükk, nomeg egy közeli pusztatemplom. Változatosságot pedig egy kanyar hozott az életünkbe: először egy nyúl startolt el utánégetővel, aztán meg egy őzbak. Ez utóbbi nem tudom, aludt, vagy mit csinált? Nem mondanám hogy csöndben közlekedtünk, mégis megvárta míg 2 méterre érünk tőle és akkor rontott ki a bozótból mint Zrínyi.. Ráadásul a nyílt terület felé haladt, ha lett volna nálam puska, nem lett volna nehéz dolgom..

A kultúrtáj után a Strázsa-hegy előtt következett a leírásban is említett ősöreg tölgyfa (X.18), jelzéssel, ráapplikált hajdani lessel, rozoga létrával plusz a fába vert betonvasakkal (hogy a keze törne le..)
Innentől egy rövid időt a nyiladékban haladtunk, de nem láttunk se jobbra se balra az "alagútban" úgyhogy a második kínálkozó lehetőségnél kijöttünk a magyar oldalra. Nagyon szép volt a ritkás bokorerdős füves táj, háttérben az egyre sötétebb felhőkkel. Itt nyilallt belém a felismerés, hogy lányom esőnadrágja otthonmaradt, esőkabát volt, de nadrág nem. A manóba..

Strázsa-hegy



Némi táplálkozást követően indultunk is tovább a cikkcakkos határt követve. Valahol itt történt, hogy lányom új mókát talált ki magának: neki kellett leolvasni elsőként a határkövek számozását. Képes volt rohanni is érte.. Ilyet még nem láttam :-)
Egy mélyutat keresztezve odaát tehenek legelésztek, majd a XI-es kőnél a Szélmalom-tetőn csodás frissítő szelecske (valahogy itt dörrent be elsőként az ég és innen folyamatosan fenyegetően morgott mögöttünk), itt is volt egy útjelző tábla, kidőlve, odatámasztva..

Szélmalom-tető környéke


Naprágy temetője pár méterre van a határtól, bementünk a gyerekekkel és elolvasgattuk a sírköveket. Nem volt nehéz dolgunk, hiszen minden magyarul volt. Azt hiszem ennél jobban nehéz lenne Trianon igazságtalanságát a gyakorlatban átélni.
Itt az egyik kanyar megviccelt minket, az egyébként karbantartott nyiladékon jó nagy szúrós frincekfrancok voltak keresztbetéve, biztos zavar támadt az erőben. Kénytelenek voltunk egy rövidet bozótharcolni, meg mégegyet, aztán a harmadiknál megunva a dolgot egy utolsót hogy kiverekedjük magunkat a határsávból arra a mezőre, ahonnan betévedtünk az első bozótharchoz. XI.2-nél tértünk vissza, innen hosszabb erdei rész következett, olykor-olykor jelzés is akadt..


Itt már eléggé figyeltem a kütyüt, hogy merre is kellene letérni Gömörszőlős felé ahová aznapra szállásfoglalásom volt. Három lehetőséget írtam fel az ortofotót megnézve: egy erdőszéli feltételezett utat (ez a valóságban csak egy halovány keréknyom volt), egy tökönbabon iránymenetet (ez lehetetlen lett volna), egy útnak látszó nyiladékot, na ez be is jött. 5-kor tértünk le, még zöld háromszög jelzés is volt, az elején szinte fától fáig! Erdőből kiérve irtás mellett egy napos völgyben, majd mezőkön haladtunk, vizünk utolsó maradékát felélve botorkáltunk be Gömörszőlősre ahol két kérdezéssel a telefon használata nélkül sikerült megtalálni a Biokertes házat (pont amikor a dombról jöttünk le, egy szépet villámlott).
Remek vacsorát is kaptunk, a kisebbiknek ugyan kicsit be kellett segíteni de a nagyobbik simán betolta a rendes felnőtt adagot, sőt még repetáztunk is. (zöldbab leves jó sok husival, kölyköknek langalló én egy vega gombás-spenótos palacsintát válaszottam, rizses hús szerepelt még a menüben de ezt meghagytuk másoknak :-) a friss salátából viszont jelentősen pusztítottunk)
Kértem egy kegyelem-söröcskét is meg másnapra egy palack bubis vizet, én ezt úgy gondoltam hogy hozzászámoljuk majd a végelszámolásnál, de reggel a szintén csodás friss zöldséges tojásrántottás reggelit követően Andrea csak annyit mondott hogy egészségemre. Hát köszönöm! Ráadásul a gyerekeknek csak fél adag kaját számolt pedig mondom, ettünk rendesen, sőt.. De igaza van, így kell vendéget fogni, ha kékezni erre járunk, már tudom hol fogunk megszállni :-)


Vasárnap 9-kor már úton voltunk, f10-re értünk a határhoz. Itt rögtön egy jó erős mászással indítottunk a XI.6-hoz, visszanézve jó kilátás. Bevallom, vártam a legénység kezdődő lázadását, de egy hangjuk sem volt (akkor este kapnak fagyit :-)
Innen a leírásnak megfelelően végig erdei utakon gyakorlatilag szintben haladtunk, voltak jelzések is.
A Csertova Sztyenán (így!) ismét útjelző táblák egy fára szerelve, egyik már megadta magát, de szépen oda volt támasztva a fa tövéhez, irányban!


A XI.9.2 után frissen festett határkövek, még a számok sem voltak rajta, enélkül sokkal kevésbé érdekes a túra. Így derült ki hogy az irány sem mindegy, Balassagyarmat felől kelet felé indulva végig tudjuk olvasni a határköveket, szemből csak a fehér oldaluk látszik és mindig hátra kell(ene) érte nézni. Ugye nem kell ecsetelnem, hogy így fabatkát sem érne az egész :-)
Cinege-bércen is voltak táblák, ezek remek egészségnek örvendenek.


A Trizsi sorompó még több mint 8 km, végig erdőben. Nem azt mondom hogy unalmas, de egy gyereknek tényleg kevésbé változatos, úgyhogy innen a "nagy számok" elérését ünnepeltük. Közel voltak egymáshoz, 5-800 méterre, jöttek is szép sorban XI.12, XI.13, a 14-nél pont délben megtömtük a hasunkat, 15 16 17 is letudva, aztán jött a XI.18 és a XII. teljesen egymás mellett, ilyet még eddig nem láttam (és szerintem értelme sincs, itt a bizottság érzésem szerint valamit elszúrhatott..)

ebédre várva, az előző napi eső nyomai


Innen a sorompóig egy szélesebb feljavított út a határ, ahogy a könyvecske is írja (biciklis jelzések is vannak), előző nap itt nem csak fenyegetett az égzengés hanem hullott is némi eső. Nem sok, a pocsolyákat épp ki tudtuk kerülni :-)
Erre a napra amúgy nem mondott esőt a jósszolgálat még indulásunk előtt, reggel már 2x 1 órás csöpögés volt jósolva, és valóban hullott is 2x1 csepp, de ennyivel sikerült megúsznunk.
H2-kor értük el a sorompó hűlt helyét, rengeteg útbaigazító tábla, szorgos kezek az összes zöldet áthúzták szürkével.
Az OKT-vel fonódva haladunk, a XII.4-es határkőnél is tartunk egy rövid szünetet, amennyit a szúnyogok engednek (érdekes, eddig nem voltak, az északi zöldet még azok is elkerülik)
Itt is van tábla, kéktúrás, eszerint a Poronya-tetőre felmegy a kék. Vagy ha a táblázók már megismert és kissé kifacsart logikájával gondolkozunk, akkor ha nem is a kék, de "valami" felmegy.
Rövidesen nyíltabb részre érünk, gyönyörű a látvány! Vannak nyírfák is, a bükk mellett ők még a kedvenceim.

Aggtelek közeleg


Fél óra múlva a közúti határátkelőhelynél vagyunk, és akkor itt veszek egy nagy levegőt. OKT-s táblák mindent (Aggtelek, Baradla bejárat) tovább a határ felé mutatnak. OMG! Valaki átjavította valami szürke mázolmánnyal (ja, most esett le hogy akkor nyilván az aki errefelé szürkézett) így picit korrektebb, dehát aki erre ránéz.. Áhh, annyira kínosan nyögvenyelős ez, ki kéne az egészet.. Na, nem, nyugszik, menetel, nincs messze már a szállás :-)

Még annyi hatás éri az idegrendszeremet, hogy mindkét irányban kis laminált iromány (egyiket már valakik letépték, megpróbáltam visszarakni dehát nem lett túl tartós a mutatvány) szóval hogy a zöld a Trizsi-sorompó felé is megszűnt, helyette kék jelzések vannak, illetve tovább a Poronya-tető felé is megszűnt, az ilyen meg olyan jeleken lehet kerülni Jósvafőig. De akkor a megelőző útjelző táblákon miért van még rajta Poronya-tető, ha oda hivatalosan semmiféle jelzés nem vezet? A jobbkéz balkéz esete?
Mindegy, irány a civilizáció az aszfalton! Itt látok először kék barlang jeleket amik kb. olyan színvonalon (sűrűségben) lettek felfestve, annyira jól tájékoztatnak mint az OKT-s táblák.
Mivel éhesek még nem vagyunk, egyelőre csak az ételkínálat felmérése zajlik, aztán a szállás elfoglalása, némi pihenés, erőgyűjtés, majd vissza a bazársorra enni (sajnos ezen a napon nem sikerült házi kosztot kijárni) Végigkóstoltuk a kínálatot, jó sok pénzt otthagytunk de még mindig éhesek voltunk. Ácsingóztunk némi palacsintára, de az már mindenhol elfogyott :-(
Kettő játszóterezés, barlang bejáratánál levő Kárpátos emléktáblák megcsodálása után a szállásra vettük az irányt, ahol lecsúszott még a dugi zacskós leves amit vész esetére hoztam. Mintha sejtettem volna :-)

Másnap sikerült picivel 8 után elindulnunk, elnéztünk a tóhoz, (még egy nyitva tartó boltot is találtunk Pünkösd hétfőn! egy irgalmatlan hideg kakaót sikerült beszerezni) sárgán az ördögszántás alatt majd a K3-on Baradla-tető, megint a barlang, megint az aszfalt és újfent a határátkelőhely. 10 utánra sikerült ideérni.
Izzasztó emelkedő Poronya-tetőig (f11), szerencsére magával a járhatósággal semmi gáz, gyönyörűen ki van tisztítva a nyiladék, az útvonal is szép, füves bozótos sziklás, le se tagadhatnánk hogy Aggtelek környékén járunk. Az obeliszk is megvan még. Igazság szerint elég ronda, semmi felirat vagy tábla vagy bármi díszítés rajta csak egy "öntött" beton ojjektum és kész. (a könyvben Poronyetető néven fut, annak lehet több értelme van, de a kivehető áttekintő térkép hátulján benne van a hibajegyzékben, tehát észrevették)


Lefelé néha meglehetősen meredek, de rosszabbra számítottam. A kilátás viszont meghaladja a várakozásaimat! A hegy lábánál pedig gyönyörűséges mező, mindenféle színű vadvirággal, csenddel nyugalommal, ideális hely egy ebédelésre (f12).

jó ebédhez szép táj dukál :-)


Innen elhagyjuk a határnyiladékot és szép árnyas erdőben érünk Jósvafőre. Pecsételés, Medence-forrás kibújásának és vízhozamának csodálása, aztán irány tovább Vörös-tó felé. Aggtelekhez hasonlóan errefelé is rengeteg a motoros, egy pillanatig nincs csend mert persze mindegyik max fordulaton közlekedik, lényeg hogy ők élvezik.

búcsú a határtól..


Jön a 14:32-es busz, "expressz", elég drága pótjeggyel, de nem igazán értem mitől is expressz. Mindenhol megálltunk, igaz minden településen csak egyszer a központban, Eger után se mentünk fel rögtön a pályára hanem még elmentünk Ludasra a nulla felszálló és leszálló kedvéért (biztos 10 percenként járnak erre buszok Eger felől és az előttünk menő elvitt mindenkit), aztán végre autópálya, 14 km nyugis haladás után 2 km araszolás (baleset miatt, erről a Volán nem tehet)
Ismét normál utazósebesség, majd Gödöllő előtt megint félórás araszolás útépítés miatt (erről sem)
Ezentúl csakis expresszjárattal fogok közlekedni, egy élmény! :-)
Egy órás késéssel futunk be a stadionos kikötőbe, legalább a BKV busz hamar jött :-)

 

 

Güsziológus Creative Commons License 2018.05.24 -13 1 66506

a vonat:-)

 

Előzmény: jzp2107 (66496)
hörpölin Creative Commons License 2018.05.24 -13 0 66505

Ez tényleg rettenetes lehet! Nagyon sajnállak! :-)

Előzmény: rönofan02 (66504)
rönofan02 Creative Commons License 2018.05.24 -11 1 66504

A kilátó helyett kénytelen leszek meglátogatni Mályinkán a pálinkafőzdét...

Szörnyű, milyen kihívásokkal jár ez a Kéktúra!

:o)

 

Előzmény: hörpölin (66499)
rönofan02 Creative Commons License 2018.05.24 0 0 66503

A másodikét, csak én Putnokról hazajövök...

Hiába, a főnökeim nem nézik jó szemmel, ha egy hét szabadságot ki mernék venni....

:o)

Így aztán vagy vasárnap-hétfő-kedd, vagy csütörtök-péntek-szombat lesz, majd az időjárás eldönti.

Ja, és nekem még Fótról be kell jutnom a Stadionokhoz.

:o)

 

Előzmény: hörpölin (66502)
hörpölin Creative Commons License 2018.05.24 -13 0 66502

Igen? Melyik bejárásomét? Mert mindhármon más logisztikával mentem! :-)

Előzmény: rönofan02 (66501)
rönofan02 Creative Commons License 2018.05.24 0 0 66501

Napuffneki.....

A negyedikével kezdődő héten tervezek arra járni, ezek szerint ki kell hagynom...

Viszont a logisztikát tőled loptam, úgyhogy jövök egy Borsodival...

:o)

(ismetretlenül is)

Barátsággal

Tóni

Előzmény: hörpölin (66499)
hörpölin Creative Commons License 2018.05.24 -13 0 66499

Épp most olvastam én is a 24.hu-n és már linkelni akartam, de úgy látom megelőztél!

https://24.hu/belfold/2018/05/24/4-ev-utan-eletveszelyesnek-nyilvanitottak-az-unios-penzbol-epult-kilatot/

 

Szóval, ha valaki mostanában Mályinka környékén jár, NE másszon fel a kilátóba, mert állítólag életveszélyes!

Előzmény: akárkibárki (66498)
akárkibárki Creative Commons License 2018.05.24 -1 0 66498

Ez tényleg igaz?Mondjuk nem csodálkoznék...

 

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/eletveszelyes_unios_penz_kilato

Güsziológus Creative Commons License 2018.05.24 -13 1 66497

Köszönöm.

 

Tegnap már fontolgattam, hogy elég volt, ez már sok, de ma reggel megnyugodtam.

 

Én is a "régiek" közé tartozom, nehezen fogtam fel, mire jó a minősítgetés. Szerintem felesleges, de ez csak egy vélemény.

Mostanában kevesebbet írok, de rendszeresen olvasok.

Remélem, lesz mit!

 

Magam részéről indulok a túraösvényre.

Előzmény: Túramoderátor (66493)
jzp2107 Creative Commons License 2018.05.23 0 0 66496

új(?) izgalmak a Bányász-körúton, Északi-Zöldön, Mátra-Murány piroson (mi megy még arra?)

 

 

Pulmy Creative Commons License 2018.05.23 -13 1 66495

...és lőn ,az eredményt lásd lentebb.  Sztem ez az ügy megint Hideghegyről indult.....

Előzmény: jzp2107 (66480)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!