Keresés

Részletes keresés

il1321 Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17325

Köszönöm! Igyekszem, rajtam nem múlik:))

Másoknak:

Nekem ezek a fajták váltak be:

1. Principe borghese. Korán terem. Apró fürtös, édes. Tésztákra salátába, magába a legjobb.

2. San marzano. Igazabol mindegy melyik. Én kiprobáltam sok fajtát. A nano kivételével teljesen mindegy szerintem. Valamennyire a méretben van különbség. Éretten édesek, húsosak. Sűritménynek a legjobb, nem kell sokáig főzni. Enni ie finom, aki nem a lees fajtákat szereti csak. Aszalni ezt szoktam. Mivel nem leves, hamar kész. Jelenleg a Vesuvio volt, amit termesztettem.

3. Korall. Eléggé morai, jó ízű. Nekem a borghese után érik. Kiváló étkezési és nó szint ad a leveknek.

4. Black prince. Finom, édes fekete tipusú, ami azt jelenti, hogy éretten sötétbarna. Egyenlőtlen vízelláta esetén reped. Lének nagyon jó édes.

5. Nem tudom a nevét. Erdélyből hoztam, nagy termésű, 30-40 dkg szemenként. Kicsit az ökörszívre hajz, de lapos, kerekded. Éretten inkább rózsaszín. Húsos, leves. Ez is befőző, lecsó apa no meg szalonnával imádom.

 

Ezen kívül még termesztettem salátákba mini sárga körtét és apró fürtös ribiz!it. Ezeket ki sem lehet irtani, ahol elhullik, ott következő tavasszal kikel és konstans fajták. Ilyen a borghese is. Próbáltam több fajtát, de ezek maradtak. Feleségem szette a Lugas f1-et, de ugyanazon forgalmazó terméke kétszer sem volt egyforma. Amúgy eléggé jó ízű, de kissé kemény héjú volt.

Előzmény: Mariska néni (17309)
öreg_néne_b Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17324

Nem mindegy a feleségednek, hogy hány fajtából áll össze az az akárhány tő?

Előzmény: CsendPenge (17322)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17323

Az valóban nem, de ha már van választék, akkor inkább a nem hibridet választom, mert az F1-eseknél a "nemesítés" során szerintem nem a végső fogyasztó által preferált paraméterekre gyúrtak.

Előzmény: CBNora (17320)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17322

Hát, a feleségem még ennél is kevesebbet akart...folyamatban van a dolog, hogy "eladjam" neki, ennél azért több lesz. :) (egyébként lesz még Jugó is nagy mennyiségben befőzőnek, ha idén találok valami jó fajtát, akkor esetleg lecserélem)

Nem is tudom, nekem eddig kifejezetten probléma volt, hogy olyan magot szerezzek, ami nem egy színből érő. Zki-s fajta (2 oldalas) választékot átnéztem gyorsan, 7 olyat találtam, ahol a fajta leírásban benne van az egy színből érés, és van néhány, ahol nem egy értelmű.

Az idézett GATE-s kutatás még nincs a kezemben, ha esetleg megtalálod valahol/valahogy, akkor légy szíves linkeld be. Pontosan ugyan azért szeretném megismerni az egészet, amiért te is: biztosak akarok tudni.

Egy dolog azonban máris biztosra vehető: a minőségi éhezés, és ez pontosan azt támasztja alá, amit az idézett tanulmány megállapított. Én már csak azért is elhiszem, amit tapasztaltam, és amiért indítottam az adott témát: egyes növény fajtáknál akkora minőségi ugrást történt extra táplálás mellett, hogy egyszerűen magamnak is alig hittem, pedig nem volt kétség semmilyen tekintetben: én vettem a magot, én vetettem, a földbe minden tápanyagot (műtrágya, tápoldat, hamu, stb) én vittem bele. Ha korábban valaki elém teszi egyszerre a régen elért termést, és az újat, akkor biztosra állítottam volna, hogy két külön fajta. Ez motivál, hogy keresgéljek, mert szerintem nem lehetetlen elérni egy hasonló minőségi ugrást paradicsomban sem. Az is motivál, hogy korábban én is próbálkoztam több fajtával, és igen nagyok voltak a különbségek, pedig ugyan azt kapta mind.

A pozitív motivációk mellett vannak negatívak is. Tavaly nem volt túl jó a pari, sajnos "hiányoztam" két hónapot a kertből, és a földem nagyon gyenge minőségű, magától nem lesz itt jó semmi. Előtte évben olyan időjárás volt, hogy megölte a paradicsomot, szinte semmi nem lett. Előtte meg...nem emlékszem, mikor ettem utoljára egy igazán jó paradicsomot...szóval ezért is futok 20 kört, megpróbálva "csepegtetni" magamnak mások tudásából/tapasztalatából, hogy végre legyen egy igazán nagyon tuti szuper finom paradicsomom. :)

A heirlomm fogalmat már felfedeztem, konkrétan ebben a topicban (meg keresgélés közben) :D Ki tudja, lehet, hogy abban lesz a megoldás? Mindenesetre a San Marsanók idén nagyon kiemelt figyelmet fognak kapni.

És még egyszer köszönöm mindenkinek a segítségét.

Előzmény: erdepeti (17319)
CBNora Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17321

A paprika alakú húsos, nem sokmagvú, de a húsa aránylag bőlevű (a miénknek legalábbis). Gondolom, az SM szárazabb húsú lehet. Nekünk SM még nem volt, de van egy Lucullus jellegű szilvaparadicsomunk, az az összes többi fajtánál szárazabb húsú, aszalni azt használnám és a lé sűrítésére, szósznak is jó. A mi fajtánk nem különösebben édes, de nem is savas. Én szeretem (a családban egyedül), lehet magában is enni és rövid időre kicsit laktat is, nem csinál savat.

Előzmény: 55judit (17316)
CBNora Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17320

Az, hogy hibrid, önmagában még nem baj. Mi is szoktunk egy hibrid fajtát ültetni (Ferline F1), mert ellenálló, és nekünk ízlik is, bár nem kiemelkedő (hogy hány színből érik, arról fogalmam sincs). Viszont kell egy aránylag biztos fajta, ami nagyon csapadékos nyár esetén is biztosítja a boltinál még mindig jobb és tisztább szendvicshezvalót.

Nekem Il ajánlása egyébként elég biztos pont.

Előzmény: CsendPenge (17318)
erdepeti Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17319

Kissé meglepődtem, hogy csak 4 fajta lesz a kínálat nálad idén. De ahogy látom aszalni fogsz rendesen. :) Tavaly elég masszívan fotóztam a paradicsomokat és azután, hogy feldobtad ezt a két színből érő dolgot átnéztem az összes képet, mert eddig fel sem tűnt, hogy zöld és mégzöldebb paradicsom között van különbség. Rájöttem hogy azért nem, mert 18-ból 16 fajta két színből érő volt, pedig ez nem is volt szempont fajtaválasztáskor.  Szerintem ha elkerülöd a kifejezetten termesztőknek nemesített fajtákat, ami nem nehéz, mert azok a kiszerelések 500 szemnél kezdődnek, illetve kerülöd még az ilyen egyszerre érő akár aratható determinált fajtákat is, akkor kevés eséllyel fogsz belebotlani kevésbé értékes fajtába. Ennek kapcsán, hogy tavaly nem nagyon volt egy színből érő parim elgondolkodtam azon, hogy ez vajon miért lehetett. Az első dolog, ami bevillant, és ezt ha szabad javaslom neked is, hogy nyugodtan kísérletezz olyan fajtákkal, amit heirlomm-nak hívnak. Ha erre rákeresel nemcsak hogy két színből, hanem egyenesen szivárványba érő fajtákat is találsz. :). Ízre változatosak lesznek, nem mind fog bejönni, de minőségi panasz nem lesz a beltartalommal. A másik dolog, amin már morfondírozok egy ideje, az az a cikk amiben írták, hogy néhány évtized alatt a zöldségek, gyümölcsök beltartalma milyen nagy mértékben csökkent. Szerintem ez egy szép csúsztatás, bár az egész tanulmányt most nincs kedvem feltúrni/elolvasni. Valószínűleg vették az egyik legjobb fajtát negyven évvel ezelőtt, meg az egyik legrosszabbat napjainkban és azt vetették össze. Ugye szezont a fazonnal nem illik, de továbbra is áll a dolog, hogy ezeket a szupersokat termő, szuper sokáig pulton tartható, és szélsebesen érő/növő de ízetlen fajtákat mi hobbikertészek nem nagyon használjuk, így a beltartalmi hiányosság leginkább azoknak a baja, akik boltbból vesznek parit nyáron is. Konklúziom tehát annyi, hogy ennek a két színű dolognak nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani, de ha mégis belefutnál egy egyszínből érőbe, akkor sincs semmi, legfeljebb következő évben nem veted.

Előzmény: CsendPenge (17307)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17318

Engem az bizonytalanított el, hogy F1-es hibrid. Akik itt a fórumban hozzászóltak a témához, és komolyabb szinte csinálták, egyikük sem írt F1-es fajtáról, mármint hogy nekik lett volna F1-es. Szóval azt hiszem, hogy nem lesz most ilyen, de ha meggondolom magam, akkor keresni foglak itt, és küldök belőle magot. Ha te döntenél úgy, hogy szeretnél ilyet, akkor itt az ebay-es link, még van 2 belőle.

Előzmény: 55judit (17316)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17317

Golyóálló paradicsom :DDD Ez nagyon jó! :)

 

Egyébként én sem venném meg, egyetértek veled, bennem is olyan érzést keltett, hogy ez a nagy termelőknek való, azokkal az előnyökkel.

Előzmény: CBNora (17313)
55judit Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17316

:)

Az én fejembe is megfordult, hogy a paprika alakúnál biztos nem édesebb, és az is kevés magvú, húsos. Aszalni tavaly mennyei volt, enni is, befőzni is, tehát igazi univerzális. Ha nem lesz Lungo, nem nagy veszteség. :)

Előzmény: CsendPenge (17315)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17315

Épp ezen gondolkodtam, mármint hogy érdemes-e a Lungo-t is ültetni a többi mellé?

Előzmény: 55judit (17311)
55judit Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17314

Vettem egy tasakkal, nem nagy pénz, egyel többet kipróbálok. Viszont még nagyon szeretnél Lungo-t, mert azt is nagyon dicsérik. csak azt nem kapok. :)

 

Előzmény: CBNora (17313)
CBNora Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17313

Az ízről az tud hitelesen beszámolni, aki már termesztette.

Számomra a jó szállíthatóság nem túl csábító, azt sugallja, hogy a bolti golyóálló paradicsomokhoz hasonló fajtával van dolgunk, így a zacskó hátuljának olvasása alapján nem venném meg. De úgy emlékszem, voltak itt, akik dícsérték.

Előzmény: öreg_néne_b (17312)
öreg_néne_b Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17312

Ha nem akarnák eladni, akkor hitelesebb lenne, hogy mennyire finom. Tudod, minden itt megnevezhetetlen a maga lovát dicséri.

Előzmény: CsendPenge (17310)
55judit Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17311

Köszönöm. És ha szerzel San marsano Lungo-t juttatnál nekem pár szemet belőle?

Előzmény: CsendPenge (17310)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17310

Azt hittem, hogy koktél paradicsom, de ránéztem, és nem.

Itt a leírása a ZKI-s Korall paradicsom-nak, ők azt írják, hogy egy színből érő fajta. Mondjuk azt is írják, hogy a legjobb ízű paradicsom, szóval passz, nem tudom.

Előzmény: 55judit (17308)
Mariska néni Creative Commons License 2016.02.13 0 1 17309

Szívből kívánok jobbulást:) Az nagyon jó, hogy olvasol minket és néha helyükre teszed a dolgokat:)

Előzmény: il1321 (17302)
55judit Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17308

A Korall-ról azt írják, a legjobb ízű paradicsom. Ki tudja, az egy színből érő fajta?

CsendPenge Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17307

Ne haragudj, nem kívántam bántó lenni, nem is feltételeztem semmi rosszat, csak biztosat szerettem volna tudni - évek óta keresgélek a paradicsom fajták között, nem gondoltam volna, hogy elérhető közelségben lehet a megoldás. A kezdetek kezdetén termesztettem ZKI-s San Marzano-t, akkor nem sikerült túl jól, mármint a paradicsom, megszívatni magamat azt igen.

Szóval ZKI-s. a kis gyönyörűm a képen :) Köszönöm az infót.

Akkor ez lesz a lista idén, ZKI-s San Marzano(köszönöm peti), Culinaris San Marzano(köszönöm il), Ace 55 (köszönöm beetee), és Roma VF (ezt ki mondta? mind1, köszönöm).

Nagyon köszönöm mindenkinek a segítségét és türelmét, remélem, sikerül megtalálnom, amit évek óta keresek. Amint lesz eredmény, igyekszem majd beszámolni róla, ha jó, ha rossz.

Előzmény: erdepeti (17306)
erdepeti Creative Commons License 2016.02.13 0 0 17306

Persze hogy én neveltem! Más képével nem szoktam kérkedni. Vagy ha mégis olyat használok, akkor megjelölöm a forrást. Ez az, amiről már mondtam, hogy sok volt a Ca hiány miatti betegség. Ez látszik is a képen. A háttérben meg a komposztáló gödör rozsdásodó zárólemeze.

Előzmény: CsendPenge (17305)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.12 0 0 17305

Ez biztos? Úgy értem, hogy te nevelted a képen látható paradicsomot?

A belinkelt pdf érdekesnek tűnik, megyek, elolvasom. Köszönöm.

Előzmény: erdepeti (17304)
erdepeti Creative Commons License 2016.02.12 0 1 17304

Ha esetleg ez segít, a ZKI San Marzano-ja biztosan több színből érő.

 

És egy kis olvasnivaló a termesztési körülmények és az alkalmazott technológia hatásáról a beltartalmi értékekre. A jelek szerint a jó fajtaválasztás közel sem elég, sőt. Bizonyos körülmények között kevésbé fontos mint más tényezők. Szerintem vedd meg nyugodtan az első SM-et ami a kezedbe akad. Ha nagyon nem jön be, jövőre veszel másikat. :)

 

https://szie.hu//file/tti/archivum/Brandt_S_phd.pdf

Előzmény: CsendPenge (17303)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.12 0 0 17303

Értem, köszönöm a választ és a tanácsot. Felhívtam a Culinarist és megkérdeztem, hogy az a fajta, amit árulnak, az egy színből érő vagy több? :D Ügyfélszolgálatos időt kért, aztán visszahívtak, és mondta, hogy még az importőr sem tudta megmondani. :DDD Azért megveszem. Még egyszer köszönöm a tanácsot.

Előzmény: il1321 (17300)
il1321 Creative Commons License 2016.02.12 0 0 17302

Nem igérek írást, mert jelentős időmet leköti az egészségügy jelenleg lassan egy éve . Most ez a fő témám:/ talán később újra.

Előzmény: hanga25 (17301)
hanga25 Creative Commons License 2016.02.12 0 0 17301

Már nem kertészkedsz? Szomorúan olvasom.  De ugye a blogodat nem szünteted meg?

Annyi jó tanácsot, tapasztalatot tartalmaz, többször visszaolvasok, kitűnő segítséget ad.

 

Ha néha lenne kedved új bejegyzésekre, azt is köszönettel venném.

Előzmény: il1321 (17300)
il1321 Creative Commons License 2016.02.12 0 0 17300

Sajnos nincs lehetőségem magot küldeni, mert már nem tudok kertészkedni, nincsenek már meg a készleteim. Amiket írtam mindegyik megfelelő, mert elhúzódó termésidejűek. Én ennyire "tudományosan" sosem merültem bele. Nekem elég volt, hogy annyi termés, amennyire nekünk szükségünk van, folyamatosan legyen. 

(Ha Nano nevű SM fajtával találkozol, azt ne vedd meg, mert igaz, hogy finom, de apró termésű). A Culinárisból rendelhető magot megveheted.

Előzmény: CsendPenge (17297)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.11 0 0 17299

Köszi :)

Tudom, néha sajnos túlzásba viszem a bonyolítást, pedig csak a legjobbat igyekszem kihozni magamból meg a kertből. Van, hogy sikerül, van, hogy szarva közt a tőgyit...

Előzmény: TINTUS (17298)
TINTUS Creative Commons License 2016.02.11 0 0 17298

Semmi gond csak tudományoskodj :::)  engem nem zavar. Én csak egyszerübben közelítem meg a kertemet :)))

Előzmény: CsendPenge (17293)
CsendPenge Creative Commons License 2016.02.11 0 0 17297

Azt hiszem, hogy nem mindegy, melyiket vetem, de ezt sajnos bizonyítani nem tudom. Azért cuppantam rá az oldaladon lévő képre, mert azon egyértelműen az van, amit én keresek: több színből érő San Marzano paradicsom. (bal felső képen van egy zöld bogyó, ami felül zöldebb, és mintha a mellette balra lévő zöld bogyó is színátmenetes lenne) Esetleg kérhetek olyat, hogy postáznál-e olyan SM magot, ami ilyen több színű? Természetesen a költségeken túl honorálnám a fáradozásod. Ha erre nincs lehetőség, akkor kérlek, hogy segíts találni olyan magot, ami véleményed szerint hordozza azt a tulajdonságot, amit keresek.

Köszönöm a választ.

Előzmény: il1321 (17296)
il1321 Creative Commons License 2016.02.11 0 0 17296

A SM fajtakör folytonnövő fajtának nagy termése nagyjából hasonló. Ilyen a Rampicante, Redorta, Lungo, Vesuvio. Szinte mindegy melyiket veszed. Ez a belinkelt, olasz mag, és megbízható. Kb 4 évig felhasználható a mag. De én már vetettem belőle "fogott" magot is, nem volt nagy különbség. Csak a legelső kötés, legszebb terméseiből kell fogni. Én vetek hazai termesztésű magot, mert nem lettek jók (vagy determinált lett, savanyú lett, mert keverték a Lucullus fajtakörrel) Nekem olasz magjaim voltak. Az oldalamon lévő kép olaszországi mag, nem Culinarisos. Amit linkeltem nem a Lungo, de nagyon hasonlít. Amelyik zacskóra névnek az van írva, hogy San Marzano 2, vagy 3, azok nem hibrid fajták. A Lungo hibrid F1.

Előzmény: CsendPenge (17295)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!