Nálunk egy kifejezetten romantikus hármasban megtörtént az, hogy lassan táncolva, simogatva, vetkőztetve felváltva csókolóztunk feleségemmel, puszilgattuk nyakát, cicijeit, combjait… meg úgy mindenhol, majd aztán felválva nyaltuk, szeretgettük ... Én óvszer nélkül, a srác viszont természetesen óvszerrel hatolt be, és a nyaláskor ez sem zavart minket. Valahogy nem is gondoltunk arra, hogy ez zavaró lehet. Arra azért figyeltünk, hogy közvetlen fizikai kontaktus ne legyen.
Pedig talán még homofóbnak is lehet nevezni, mert kiráz a hideg még annak gondolatára is, hogy egy másik férfival intim fizikai kontaktusba kerüljek. Például elképzelhetetlennek tartanám azt, hogy hozzáérjek a farkához, vagy ő az enyémhez, sőt a ketten egy lukban felállás vagy a dupla behatolás sem vonz.
Az idegen nyalása és ujjazása az én párom számára is furcsa érzés volt a legelső ilyen alkalommal, és nem csak az idegen léte miatt, hanem az enyémtől eltérő, szokatlan technikája miatt. De aztán ügyesen eligazította, rávezette, hogy hogyan is szereti… :)
Arra emlékszem anno egy ilyen mámoros 3 as éjszaka miután én már végeztem a Hölgy a sráccal hátulról folytatta és kér síkosítást hogy jobban csússzon benne a srác bazi nagy dorongja.
Amikor kihúzta én bekentem ott neki és egy másod percig farkas szemet néztem Moby Dickel...
Nem az mondom hogy ijesztő volt, de megérinteni nem szerettem volna...:-)))))
Ez a pasi pasi kontakt, legyen bármi is, nálam nem nyerő, még csak elképzelés szinten sem, faroksimi szinten sem, de ez a farok cumi meg aztán legfőképpen nem.
Volt egy fórumtárs egy másik oldalon, ő is magáénak mondta a topik címét.
Elmondása szerint :
Vendégül láttak néha néha egy egy pasit.
Az idegen elkezdte kényeztetni a feleségét.
Az volt a kikötése hogy a harmadik fél farkát ő vezesse, helyezze, segítse be az asszony puncijába.
Ez nem egy nagy "vasziszdasz" hogy úgy mondjam, de nálam, nálunk még ezt se !
Nem vagy homofób, nem ítélem el a bi-t se, de mégis azt mondom, ezt, nem.
Lehet,hogy te úgy érzed,nem csalod meg a feleséged,de kíváncsi lennék,ő mit szólna,ha megtudná,hogy négy másik ember nemi szerve van rendszeresen a szádon,ês nem csak nőé ;-)
Van,aki már egy elcsattanó csókot is annak ítél meg.
Nős vagyok-mint talán itt a legtöbben-de e mellett nagyon szeretem a 3-as kalandokat.
2 párral is állandó alkalmi kapcsolatom van,viszont nem teljesen úgy,ahogy sokan gondolnák...
Alkalmanként(kívánságuk szerint)veszek részt néhanapján a szexuális együttléteikben,viszont ez alkalmak alatt csak és kizárólag orálisan!
Ezt már az első alkalomkor letisztáztuk,és én sem vállalnék fel többet,mert így még elhitetem magammal azt az illúziót,hogy hű maradok a páromhoz..
És ha azt hinnétek,hogy ez kevés?Mármint hogy csak orálisan részt venni,mikor ott a kínálkozó lehetőség a többre?
Hát épp ez az tökéletes benne,hogy nem kell senkinek a több.
Nekem a több megvan otthon a párommal,nekik meg megmarad a legfontosabb,a lelki béke,és a nyugalom érzete egymás iránt,ami talán a legfontosabb!
A feleség nincs megdugva más által,ami oly sok bajt,és lelki fájdalmat okozhatna utána,viszont az a plusz,amit egy 3.bevitt a kapcsolatukba,mégis teljes és fantasztikus színesítést vitt be a szexuális együttlétükbe!
Orálisan kényeztetem mindkettőjüket együttlétük elött,míg ők egymást szeretve,csókolva jutnak el a nem mindennapi felizgatás során az aktusig.
Majd ezalatt is a férj tojásait nyalogatom,és lágyan szopogatom,mely miatt olyan maximális nagy orgazmust ér el elélvezéskor,mikor a párjába élvez,amilyet-saját bevallása szerint-egy szimpla aktus során sosem.
Ezután veszem be a farkát,és tartom bent finoman,míg le nem lankad a számban.
Majd a hölgyet kezdem el nyalni lágyan,finoman,teljesen tisztára.
És isteni volt az együttlét mindhármunknak!
Megvolt mindaz a plusz,és annak maximális vonzata,amire egy pár vágyik,hogy az együttlétük több,és frenetikus érzetű legyen,viszont nem volt benne az,-a más általi dugás-mely sok ilyen alkalom okán oly sok bajt,lelki fájdalmat,és válságot okozhatna,és okozott már párok kapcsolatában,mert ez megtörtént.
Vagy épp ettől való féltükben nem mernek oly sokan belevágni álmaik megvalósításába,pedig lehet,hogy csak ezt a kis titkot kéne tudni,érezni akarni,és fantasztikusnak megélni....
Ez van, ha szándékosan félére akarja érteni a másikat!Csak hogy tisztázzuk… :)
No, akkor vesézzünk egy kicsit. :)
„érzelem-vezéreltebb”
Ez bizony ténykérdés, még annak ellenére is, hogy a nők között is vannak lazábbak, szex centrikusabbak, hűtlenségre hajlamosabbak, mint a férfiak 99 százaléka. De bizony most nem a kisszámú kivételről beszélünk, hanem a nagy átlagról, amit bizony a lélekbúvárok-pszichológusok oda s vissza kielemezgettek, tanulmányozgattak, és akikről mindenféle átlagsemmitmondó okosságot megállapítottak.
„Ösztön-vezérelten cselekszünk”
Ezzel a megállapítással kár vitatni, hiszen az egész létünket egy igen egyszerű duó határozza meg. Táplálkozni, szaporodni. Ez kvázi le is fed mindent. Az összes többi csak sallang.
„nő "hajlamosabb", mert nagyobb árat is kész érte megfizetni”
Ez bizony tévedés. A nő bár érdekelt abban, hogy a legjobb örökítő anyagot begyűjtse, ám abban is érdekelt, hogy megszerezze magának azt a hímet, aki képes őt megtermékenyíteni és aki képes őt eltartani a születendő utódjával együtt. Bármily furcsa, de ez az esetek nagy részében egy és ugyanaz, s bizony csak alig 15- százalékban két különböző hím.
„Legyen, de... Tekintve hogy kettőn áll a vásár, ezt a különbséget teljes egészében a prostituáltakra terheled?”
Ezt te hol olvastad ki a szavaimból?
Bár ha tényszerűek akarunk lenni, akkor több a női prosti, mint a férfi hímringyó.
De akár nézhetjük úgy is, hogy az a kevés számú nő, aki hajlamosabb a félrelépésre, az egyszerre akár több szeretőt is tarthat. Erre számtalan példát láthatunk itt s ott…
„Legyen, de...”
Itt nincsen „de” , szerintem… :)
„Etikai szempontból ilyen felmérést aligha végezhettek, de…”
De bizony volt ilyen… :) Anno a 70-es években készült el a Hite-riport, mely igencsak nagy port kavart a maga idejében. Tanulságos.
„ mekkora az az arány, ahol a férj legalábbis gyanakszik”
Nem mindegy? Ez a félrelépési hajlandóságot miért is befolyásolná ez?
Viszont nem vagyok arról meggyőződve, hogy ez a topik valójában az ilyetén beszélgetésekre, filozofálgatásra lett kitalálva, lehet, hogy más, ONtopik helyet kéne keresni a folytatáshoz.
Ha a megszületett gyerekek 15-20%-a nem a vélt apa gyermeke, - ismerve a fogamzásgátlás elterjedtségét, ami viszont a tudatos énünk felelőssége! - szerinted mekkora azon házasságok aránya, ahol a nő is legalább egyszer félrelépett?
Etikai szempontból ilyen felmérést aligha végezhettek, de: szerinted abból a 10-15%-ból mekkora az az arány, ahol a férj legalábbis gyanakszik?
Na igen, ez van ha nem a fogalmak tisztázásával kezdjük...
Hajlamosabbak... : Azt jelenti-e, hogy gyakrabban csinálják, vagy azt, hogy nagyobb akadályokat is képesek leküzdeni?
Érzelem-vezérelt: /Pláne: érzelem-vezéreltebb !/ Na, ezzel lesznek gondjaim. Kezdve ott, hogy ugyan mondhatunk olyasmit, hogy "A férfiak gyorsabbak és erősebbek mint a nők." - de attól még a női EB mezőny lefutja a férfiak 99%-át. Nehézkes szembeállítani érzelmet és racionalitást - kivált ilyen sikamlós területen, mint a szexualitás.
Ösztön-vezérelten cselekszünk - aztán ízlés dolga ki mivel magyarázza magának.
/Ami azt illeti: az én megközelítésemben a nő "hajlamosabb", mert nagyobb árat is kész érte megfizetni. (Nem tudatosan kész, mert nem gondolja végig: de megteszi...)/
"Mondjuk nem sokszoros arányban, de a statisztikák hibahatárán túli mértékben kimutatható a különbség a férfiak javára."
:) Legyen, de... Tekintve hogy kettőn áll a vásár, ezt a különbséget teljes egészében a prostituáltakra terheled?
Például a kakukkfióka lehetőségéről. Ugyanis egy, az egyesült államokban megejtett felmérés szerint valóban nagy számban pottyan be kakukkfióka a családi fészekbe. Az amcsi felmérés szerint ez az arány kb 10-15 százalék köré tehető. TEHÁT nem ritka az ilyesmi. Vagy jól tippeltél, vagy Te is találkoztál ezzel a felméréssel.
Ennek ellenére most is azt állítom, hogy a férfiak hajlamosabbak a félrelépésre, mint a nők. Mondjuk nem sokszoros arányban, de a statisztikák hibahatárán túli mértékben kimutatható a különbség a férfiak javára.
Hogy ezeket a név nélkül elkészített felméréseket mennyire befolyásolja a férfiak túlmondása illetve a nők hallgatása, úgy hiszem, megfelelő algoritmus erre az esetre is létezik…
Valamint az is tény, hogy a nők érzelemvezéreltek. Ezt pár mondatoddal te magad is igazolod.
Mi pont valami exkluzívabb, nem a megszokott helyet szerettünk volna erre.
Úgy voltunk vele ha valami oknál fogva nem jön össze a dolog, nem jön el a srác vagy valaki viszakozik, mi akkor is jól fogjuk kettesben érezni magunkat!
" a férfiak hajlamosabbak a félrelépésre, a „magjuk” minél több helyre elhintésére. "
...
"Aztán lehet, hogy csak annyi történt, hogy a hölgy kissé bővérűbb, és az alkohol konvenció,erkölcs és gátlásoldó hatása okán könnyebben kapható a szexre, így könnyebben képes félrelépni."
:)
Ámbár tán szeretnéd így látni: lószart!
Csak a férfiak eldicsekszenek azzal is ami nem volt, a nők meg ami volt is, amíg lehet, letagadják.
És persze míg a férfiak valóban mennyiségre hajtanak, a nők - érthető módon - a minőségi cserét favorizálják.
A szexualitás végső soron a saját gének elterjesztésének szolgálatában áll, a rárakódott máz... Nos hát: csak máz.
A genetikával foglakozók úgy találták, hogy a gyermekek kb. 10-15%-a nem a vélt apa gyermeke.
És nem születik ám minden aktusból gyerek... /Noha a nők, akik (a legtudatosabbakat kivéve, akik számítgatással és hőmérőzéssel helyezik képbe magukat) nem is tudják hol tart a ciklusuk, mindent elkövetnek, hogy a termékeny napjaikon szeretkezhessenek a szeretőikkel.../ Szóval a megcsalás inkább szabály, mint kivétel.
Minőség...
Mi lehet rosszabb egy párt választó nőstény számára, mint ha a kapcsolata meddő? Ha a szex rendszeres, gyerek meg nincs, jön a pánik, és a hölgy - akinek végül is az elmúlt sok millió év során eddig minden felmenője sikeresen oldotta meg a szaporodás feladatát - bizony kénytelen ki-kitekintgetni a párkapcsolatból.
A nők hajlamosabbak nagyobb kockázatot is felvállalni.
Ha belegondolsz: egy férfinak kihagyni egy kínálkozó alkalmat: semmi. Ezerszer bepótolhatja.
Egy nőt szorít az idő, és a termékeny ciklusok szűkös száma.
Hogy aztán ezt a parancsoló ösztönt miféle "halálos szerelem" ruhába öltözteti az agy, az nyilván kultúrfüggő, de a jelenség meglétét az ezzel foglalkozó szépirodalmi művek sora jelzi. Nem kell ahhoz sem alkohol, sem "bővér", elég a körülmények megfelelő együttállása - és a megfelelő ingerek megfelelő viselkedést váltanak ki.
És - minthogy az evolúció még csak észre se vette a fogamzásgátlók létezését; nem kéne csodálkozni azon, hogy a válásokat túlnyomó részt nők kezdeményezik...
Nem vészmadárkodás, sőt, szerintem teljesen jogos a felvetésed.
Célszerű tiszta vizet önteni a pohárba.
Másfél év együtt járás, majd két év együttélés után már megtörtént az első félredugás, megcsalás. Az első olyan, ami kiderült…
A nők és a férfiak kicsit másképpen vannak bekötve. A nők érzelemvezéreltebbek, mint a férfiak, s nem férfimacsóságból mondom azt, hogy a férfiak hajlamosabbak a félrelépésre, a „magjuk” minél több helyre elhintésére. Ha egy nő félrelép, az elgondolkodtató, már csak azért is, mert biztos lehet-e abban a párja, hogy nem-e kakukkfiókát fog nevelgetni aztán… ami bizony nem ritkaság.
Aztán lehet, hogy csak annyi történt, hogy a hölgy kissé bővérűbb, és az alkohol konvenció,erkölcs és gátlásoldó hatása okán könnyebben kapható a szexre, így könnyebben képes félrelépni.
Amivel igazándiból semmi de semmi baj nincs, egészségére váljék, ha mindketten elfogadják azt, hogy náluk a nyitott házasság lesz a természetes módi. Gondolom ekkor is megbeszélik azt, hogy miféle elvárások és szabályok szerint teszik ezt meg. Elvégre minden kapcsolat alapja az őszinte párbeszéd.
Szia Ajajj01!
Találó a nickneved… :)
Mert most aztán tényleg jó alaposan meg kell fontolnod, mit szeretnél s hogyan, hiszen egy rossz döntés elcseszheti sok-sok évedet, évtizededet… De egy jó döntés élethosszig tartó mosolyt varázsolhat az arcodra.
Szex közbe hoztam fel a témát hogy mit szólna hozzá ha lenne még egy nyelv aki közben...vagy farok?!
Hármas szex 2FF+1L témájú fotókat küldtem neki, persze nem a legdurvábbakat.
Először csak aktokat fotóztam róla és az raktuk fel és ő örömmel vette hogy mindenki elismerően írt róla...
Később regeltünk egy partnerkereső oldalra és ott ismertük meg a srácot akivel levelezgetés után már kamerába beszélgettünk a témáról hogy ki mit és hogyan szeretné... Erre ő egyre jobban megnyílt és a szituáció sem volt számára olyan elképzelhetetlen, hogy őt kényezteti 2 férfi.
A lényeg nálunk nem a pornós akciók kipróbálása volt, ha nem hogy őt a Nőt ketten kényeztessük egyszerre.