Ma volt első szervizen az autóm (Honda Jazz 1.4 2013-as évjárat). Olajat én vittem, 4 liter Mobil 1 5w-30 ESP Formulát. Szerviz végén kértem a maradék olajat a szerelőtől, de ő közölte, hogy mindet beleöntötte az autóba. mert ebbe, idézem "pont egy 4 literes flakonnal kell" a szervizkönyv egyébként 3.6 litert ír. Majd közölte, hogy így éppen a maximum jelzésig ér az olaj.
Miután hazaértem, pár óra múlva ellenőriztem hideg motornál az olajszintet és a max. jelzés felett van kb. fél centivel. Egy "normál autónál" nem sokat aggódnék ezen, de egy egy precíz japán autónál nem tudom ez még belefér-e, vagy vigyem vissza a szervizbe, hogy engedjenek le belőle.
Az Bárdi által forgalmazott Alco olajakról tényként közölhető infóm nincs, csupán néhány kiszellőztetett szóbeszéd. Nem kezelem bizonyítottként valós eredetét.
Annyit tudok viszont, hogy a Bárdi flottát ennek a márkának az olajaival szervizelik.
"Szvsz 10-12 ezer km-t bármelyik ma kapható (5W-s vagy 0W-s) olajjal röhögve elvisel a motor."
Bár nem nagyon értek az olajokhoz, de szerintem is. (Bár én az MB-nél egyszer váltottam Meguin-ra a Castrolról és szerintem hangosabb lett. lehet, h csak placebó hatás volt, nem tudom.) Ugyanakkor a beszélgetés szerintem elsősorban a dpf miatt alakult ki.
Emiatt viszont a véleményed inkább abban a vonatkozásban érdekelne.
" ennek ellenére nem változtattak az előíráson. Ezt érdekesnek találom.
Amúgy az általam javasolt mobil olaj már a wssm2c913 D előírást teljesíti, azaz a legfrissebbet, amit ezekhez a motorokhoz írnak."
Lehet, én tudom rosszul, de pont akkor váltották c-ről d-re az ajánlást. Ettől függetlenül, a c-t is meghagyták. (Az olajosok majd kijavítanak, ha mégsem. :-) )
Nagy vonalakban ennyi is a story. 2005 végétől egyre több modellbe szerelték be a célország által elvárt részecskeszűrőt és utófecskendezéssel próbáltak üzemanyagot juttatni a füstgázkezelő rendszerbe. Ez részben megvalósult, de nem kívánt hozadékként jelentkezett - főleg városi forgalomnál - az erőteljes olajfelhígulás. Megjegyzem ez más nem direkt rendszerkiégető/regeneráló variánsoknál, márka és típus nélkül ez fennálló probléma.
Változtatni talán pontosan azért nem változtattak, amit SLX-350 mint feltételezhető következményt leírt. A motornak a magasabb szulfáthamu és a vele járó magasabb közömbösítő, tisztító adalékolás (TBN) a jobb a megnövekedett terhelések miatt, míg a környezetvédelem által megkövetelt normákat teljesíteni tudó részecskeszűrős megoldásnak már nem annyira. Jelenleg itt tartanak, de dolgoznak mindenhol újabb megoldáson.
Mi a felhasználói lánc bizonyos részein elhelyezkedve várakozó állásponton vagyunk, jobbat, többet tehetség és lehetőség hiányában tenni nem tudunk.
" ... általam javasolt mobil olaj már a wssm2c913 D előírást teljesíti ... "
A postomban erre utaltam amikor azt írtam, hogy szerintem jó gondolkodás. Amit SLX-350 kicsit túldimenzionált. Hozzáteszem jelzés értékű reagálásnak szánta (gondolom) és annak is vettem. Bár Ő a C-s olajos részt emelte ki, amit mint infót írtam csupán, méltatás nélkül:)
Minél inkább rövidítjük a (gyári ajánláshoz képest a) csereciklust annál "gagyibb" olaj is meg fog felelni az ily módon egyszerűsödő követelményeknek. Szvsz 10-12 ezer km-t bármelyik ma kapható (5W-s vagy 0W-s) olajjal röhögve elvisel a motor.
Ahogy mondod, én is olvastam már arról, hogy tobb tulaj is a C-s olaj mellett dontott.
Én nem mertem megkockáztatni. :]]
Annyit tudok kb a storyról, hogy a 2010 előtti modelleknél [mondeo,s-max,galaxy] plusz üzemanyagot fecskendeznek be, hogy az égesse ki a rendszer és ezáltal az olaj gyorsabban hígulhat, mivel a hengerfalon mindig lefolyik egy kicsi. Állítólag ezért nem ajánlanak c-s olajakat. Viszont a 2010 utáni faceliftes modelleknél már maga a DPf rendszerbe fecskendezik be kozvetlenül az üzemanyagot, és ott gyullad be, de ennek ellenére nem változtattak az előíráson. Ezt érdekesnek találom.
Amúgy az általam javasolt mobil olaj már a wssm2c913 D előírást teljesíti, azaz a legfrissebbet, amit ezekhez a motorokhoz írnak.
Sehol nem írtam, hogy ne tudnák mi a jó a motorjaiknak. Bár megjegyzem, az állandó kényszer regenerálás miatti olajfelhígulás nem biztos, hogy dicséretes. Nem kérdőjeleztem semmit meg, sőt azt sem írtam, hogy én/mi ne az előírásnak megfelelő olajat tennénk azokba a Fordokba.
Megjegyeztem csupán, hogy csekély tájékozottságom alapján is tudok sok felhasználóról, aki csökkentett hamutartalmú, C1-es olajat használ. Kommentárt nem írtam, sőt a mondatot is nyitva hagytam. Nem véletlen!
Ha meg lennék győződve arról, hogy ez megfelel és jobbat teszek a motornak, akkor e mellett korteskednék.
Elfogadom a Ford mérnökeinek ajánlását.
Hogy mi jó a motornak és mi a füstgázkezelő rendszernek, erről érdemes gondolkodni, de valóban, nem mi hozzuk az előírásokat. Más márkáknál is erős dilemma ez!:)
Nem gondolom hogy a Ford mérnökei ennyire ne tudnák hogy mi a jó a motorjaiknak.
Egy apróságra felhívnám a figyelmeteket: az előírásnak leginkább megfelelő (WSS-M2C913-D jóváhagyású) olajok teljes bázisszáma 11.0 mgKOH/g körül van míg az említett C-s olajoké nem éri el a 8.0 mgKOH/g-t. Ez azt jelentheti hogy a C-s olajokkal a (gyári) olajcsereciklus vége felé az olaj adalékainak teljesítőképessége elég távol kerül a tökéletestől.
Van igazság abban amit írsz, valóban érthetetlen, de a Ford még most sem ír minden részecskeszűrővel felszerelt típusához pl. WSS-M2C-934-B Ford szabványnak megfelelő olajat elő. ( ? )
A folyamatos kényszer regenerációra hivatkozva.
... bár lassan térnek át a regeneráló folyadékos megoldásra. (folyamat)
... és jó a gondolkodásod, de nagyon sokan használnak éppen ebből a megfontolásból C1-es olajat. ( pl. Liqui Moly Top Tec 4500 5W-30, vagy Castrol EDGE professional C1 5W-30, stb ...
Ahogy előttem írták, wssm2c913 c vagy d nek kell megfelelnie az olajnak.
Annyi probléma akad, hogy ezek az olajak viszont a DPF hez nem felelnek meg.
Már sokszor lerágtuk a témát, hogy miért is donthetett így a Ford.
Mivel jómagamnak is 2.0 TDCI fordja van, így olajválasztásnál alaposan korbeszaglásztam és igyekeztem a minél alacsonyabb hamutartalommal bíró ámde az előírásnak megfelelő olajat választani.
Ez az olaj a Mobil Super 3000 X1 Formula FE 5w30 [ új neve From FE]
0,8 a szulfáthamu tartalma, ami már már elfogadható még a DPF nek is.
A tobbi olajé, ami teljesíti az előírásokat, jellemzően 1 kornyékén vagy afelett mozognak.
A motorhoz (min.) WSS-M2C913-C (vagy 913-D) jóváhagyású motorolajok használhatóak, ennek megfelelő olajat szinte bármely gyártó választékában találhatsz.
Aa Powershift váltóhoz WSS-M2C936-A jóváhagyású hajtóműolaj használható, enek a követelménynek többek közt a Castrol Transmax Dual felel meg.
Valaki tudna segíteni, hogy egy 2011-es gyártású UFBA motorkódú(2.0 tdci, 103kW) Mondeo-hoz mi a gyári motorolaj előírás?
Szintén ennek a delikvensnek érdekelne a 6 gangos powershift váltójába való előírt szabvány és feltöltési mennyiség is. Esetleg ezeket teljesítő konkrét termék is jöhet, amit itthon be lehet szerezni.
Térjek át 5W3o- rol, 5o7.oo-es Mobil-ról, valamilyen más oW3o-ra?
Két 2.o TDI PD, részecskeszűről motor van szó, fix. 15.ooo km-res csereperiódusú, az egyik 24oe km futott, a másik 12oe futott. A 12oe -nél érdemes lenne? Télen általában garázsból indulok, de nem mindig.
Csak nyugodtan, én nem vagyok senkivel sem rosszban.
Simán előfordulhat, hogy nem cserélték még le a képeket a webshop oldalán, vagy addig hagyják kint, míg az ilyen csomagolásban lévők ki nem fogynak a raktárból.
gondolom, ha eddig is forgalmazták, továbbra is fogják majd az új csomagolással.
Erősen meglepődnék, ha az új csomagolás új belsőt is tartalmazna, de ez természetesen nem lehetetlen. Erről már nem tudok mit mondani. :] A minősítései ennek is megvannak, márpedig az eredeti kérdésre azok adják a választ.
" .. A BP termékek Mo-i importőre nem importál Aral márkanevű terméket. ... "
Nem tudom melyik importőrre (pontosabban forgalmazóra) gondolsz de a Castrol Hungária Kft. Aral, BP és Castrol kenőanyagokat egyaránt forgalmaz Magyarországon.