Keresés

Ady Endre

A RÉGI ISTEN

(Hatvany Lajosnak szeretettel)

Ha egy kicsinyt is megmaradnék,

Maradékok vén maradéka,

Ördögök mai színjátéka

Nehogy kiforgasson magamból.

Nehogy holnap vánszorgó léha

Legyek az Ember bolondultán,

Legyek csak az, mindenek multán,

Aki voltam.

Olyan hitek, bűnök, szerelmek útján

Járjak az utolsó jaj-percig,

Miként eddig küszködve jártam,

De egy gyönyörű Nyárban.

Nyárban és hitben

Legyen velem a régi Isten,

Ha egy kicsinyt is megmaradnék,

Legyen velem a régi Isten.

Ady Endre költeményei [753-754.]

Ady Endre

BABITS MIHÁLY KÖNYVE

(Kritika helyett vers)

Öntött szavak, kik egyre olvadóbbak,

Barátom és én lelkem szavai,

Be jó lenni és rejtve lenni jónak

S nem gyilkos ágyút hizlaló vad ércnek,

De a sümpölygő aljak fölött: bércnek.

Íly bércnek lenni: ez a szent magyarság,

Táplálkozott a tájak mindivel

S ha persze sokszor rátámad a balság

S ha lentről bárkik rá rút fertőt kennek:

Megmarad fölső, magyar szerelemnek.

Ez a kis fajta, még nem biztos lélek:

Ez a magyar, azért oly bizonyos,

Hogy van joga élni, forrni és élhet:

Mert ércek s bércek iszapja fölötte

Ércek és bércek állnak odakötve.

Szép könyv, talán ha csak a keveseknek

Tetszenél ma: dicsőséged s bajod,

De sorsot ennél mégse hiszek szebbet:

Öntött szavak, kik egyre olvadóbbak,

Szálljatok szét jóságokként a jóknak.

Ady Endre költeményei [753.]

Ady Endre

NEM FELELTEM MAGAMNAK

(A feleségemnek küldöm)

Bizony, lelkem,

Csak magamnak nem feleltem:

De hát választ nem is leltem.

Elfelejtem

Sok örömöm, sok szerelmem:

Szép elmenni: ez az „elvem”.

Ez az „elvem”,

Csúf szó, de csak így feleltem:

Elvvel, szívvel s be nem telten.

Így feleltem,

Bátor hangon énekeltem

S néha nyáron harcra keltem.

Bizony lelkem,

Én az Életet elejtem,

Én magamat már elrejtem.

Ki nem „fejtem”:

Megint rossz szó. Elfelejtem

Ezt és mindent. Nem feleltem

Magamnak.

Ady Endre köl-

teményei [751.]

Ady Endre

VULKÁNOK ÉS SZÍVEK

Tűzokádó, haragos hegyek,

Most értem meg talán-talán,

Mért keresi olykor dühös, mély szátok

Káromkodó lánggal az Eget.

Ilyenkor a Föld szive dobog

S kérdi a vélt Hatalmasat:

Hát fiai Isten-arccal és hittel

Nem lehetnek soha boldogok?

Áldott lázadtak, tüzes hegyek

S szivek, kiket kétség facsar,

Biztatóim mégiscsak tik maradtok,

Hogy legyek – és: jó ember legyek.

A Föld szive őrülten dobog,

Embernek lenni ma nehéz,

De vulkánok s szivek lenti dühére

Az ostromolt Ég csak mosolyog.

Mindent megkapott a Föld fia,

Szivet, fájást, halált, hitet,

(Csittuljatok, égő szivek s vulkánok)

Meg kell mégis majd javulnia.

Most fog kapni az ember valamit,

Csodásat, szépet és nagyot

Vagy semmit. Vagy az Ég igaz jutalmát:

Legyen olykor víg, míg lent lakik.

Ady Endre költeményei [752-753.]

Ady Endre

A LEGOKTALANABB SZERELEM

Mikor most szinte minden nemzet temet,

Sirathassam meg mégis csudálatos,

Dacos, kicsi, árva én nemzetemet.

Békételen, bűnös, büszke, bánatos:

Jaj, mióta csak sorsát éli szegény,

Az öregebbik Sors mindig rá-tapos.

Mindig kicsi volt, hős, bús, ám megmaradt,

Elválasztott és kiválasztott derék,

Igaz s mártir hazug századok alatt.

Poétát: – nem bölcs, nem friss eszű: – okos,

Ki ha fecsérel kicsijéből sokat,

Kezében élet és áldás a fokos.

Csak magát ne bántaná vad szilajul

És csak ne volnának buta urai:

Megnőne, szépül, igazulna, javul.

Mit tagadjam? – siratom és szeretem,

Mit tagadjam? – talán ez az igazi

S ez is oktalan, de legszebb szerelem.

Ady Endre költeményei [750.]

Ady Endre

BALZSAM TÜNDÉR POSTÁJA

Mióta csak gyerekek vannak,

(Hallgassatok ide, gyerekek)

Aranyos, tele tarisnyával

Este elindul Balzsam tündér,

Hogy tik boldogok legyetek.

Hozza nektek a nagyszerü jókat,

Az enni- meg örülnivalókat.

Óh, be jó tündér ez a tündér.

De van egy nagy átka szegénynek:

Sokan vannak a haragosak,

Gonosz tündérek sötét szárnnyal.

(Rosszak voltak, elcsapták őket)

Ezek leskődnek csúful sokat

S mit nektek hozna, gyerekek, nektek,

Tarisnyájából kiszedegetnek

Sok édeset, vígat, bölcset, jót.

Minden este

Jön a posta,

Posta-kürt nincs,

Csöndben hozza

Tarisnyáját

Balzsam tündér,

Mert gonosz kéz

Megmotozza.

Néha-néha

Mindent elszed

S elkobozza,

Mit csak hoz a

Tündér-posta.

De a posta

Mégis posta,

Sokszor jön meg

Megrakodva

S Balzsam tündér

Mosolyogva

Sok holmiját

Gyerekek közt

Szerte-osztja.

Ilyen posta

Ez a posta,

Ezt a verset

Is az hozta.

Hoz játékot,

Hoz meséket,

Édes álmot,

Csoda szépet.

Virgácsot is

Aki vétett

Kaphat tőle.

Néha-néha

Nincs csak félig,

Sok holmiját

Kicserélik.

Rossz tündérek

Akkor bátrak,

Hogyha Balzsam

Belefáradt

Rossz gyermeket

Jóvá tenni,

Hazugokkal

Veszekedni.

Ilyenkor a

Posta mást hoz,

Jeles helyett

Szekundát hoz.

Sok bánatot,

Kevés kedvet,

Sírást hoz a

Jókedv helyett.

Szegény-szegény, jó Balzsam tündér,

Mint kell értetek harcolnia

Aranyos tarisnyáját védve,

Hogy a nektek szánt szépet és jót

El ne rabolja senki fia.

Hozza nektek a tréfa rakását,

Szülőtök csókját, simogatását.

(Minden szépet Balzsam tündér hoz.)

Ha jók vagytok, Balzsam tündér győz,

Legyőzi az ellenségeit,

Vakációt, mese-délutánt hoz

S jót csak a rossznak nem tud hozni.

(De ugye, hogy nincs rossz senki itt?)

Segítsetek a szegény Balzsamnak,

A rossz tündérek sokan vannak

S a jó tündért meg kell becsülni.

Ady Endre költeményei [748-750.]

Ady Endre

A JELEN HAJÓJÁN

Be szép ilyenkor a szép,

Be szép, hogy a hajómon viszlek,

Be szép, hogy szépnek hiszlek.

Talán te nem is tudod,

Hogy mindenek már megfakultak

S nincsenek már: csak multak.

Csak nekünk van még hajónk,

Árbocán a zászlós Jelennel.

Ím, itt a szivem, vedd el.

Távolból nyujtsd a kezed,

Édes kezek, szent elitéltek,

Most minden a tiétek.

Ne legyenek evezők

S hajónk örömmel, szertelennel

Futhasson a Jelennel.

Halálba vígan futók

Örömével vinném a szépet,

Lelkem, vinnélek téged.

Vinnélek és viszlek is,

Régi hajós vett a hajóra,

De szép és új az óra.

Be igaz is a Jelen,

Be jó, hogy mi benne maradtunk

S szabad vizekre csaptunk.

Be szép ilyenkor a szép,

Be szép, hogy a hajómon viszlek,

Be szép, hogy szépnek hiszlek.

Ady Endre költeményei [747-748.]

Ady Endre

A FÖLDI KUNYHÓBAN

Be hideg ez a földi kunyhó.

Be hős az ember,

Perzselt hitekkel és tervekkel

Ha halni ma se akar.

Be sok veszett el,

Hogy makacsul várja:

Álom volt, rossz volt az álma

S megmenti egy csoda.

Gondolónak halálra

Nem gondolni, óh, drága jóság,

Holott a valóság: valóság

S már minden sivatag.

Az élet ma szörnyű adóság,

Tervelőnek ma nincsen terve,

Hitek szalmája nyirkos pernye,

De mégis élni kell.

Emlékekkel átkozva, verve

Itt a hideg kunyhóban

Hinni, hogy minden jól van,

Be istenes, be bús.

Pernyében és piros hóban

Vér-jégcsapok fagynak ereszre,

Be messze van a Messze,

Be közel van a Közel.

Be messze van a Messze,

Be távol van a Távol,

S mint Isten, úgy világol

Az Ember, ki meghalni nem akar.

Ady Endre költeményei [745-746.]

Ady Endre

A FAJTÁM TAKARÓJA

Mi nagy szépségünknek

Sohase volt ismerője

És merője,

Mert a magyar mindig dőre.

Voltunk páriái

Nagy és pénzes oknak,

Gazdagoknak

S befogó hatalmasoknak.

Most már ugyis mindegy,

Az Isten talán megóvja,

Leszek jó, bús siratója,

Leszek fajtám takarója.

Ady Endre költeményei [736.]

Ady Endre

BETEG EMBER FOHÁSZA

Beteg vagyok, nagyon beteg,

Én Istenem, légy igazságos

S úgy áldj meg, ahogy szenvedek.

Szeretem havas tavaszod

S még szeretem ama döntésed,

Hogy szenvedtetsz és hogy vagyok.

Szeretem, hogy Színed előtt

Ma zavarosan és egyformán

Forrnak az emberi velők.

Szeretem szent döntésidet:

Embereknek teste egyenlő,

Akár forró, akár hideg.

Kisségünkre gondolsz talán,

De lehet, hogy nincs is ott aktánk

Fölségednek az asztalán.

Beteg vagyok, nagyon beteg,

Talán neked rejtett betegség,

Fényed van sok s ragyogja meg.

Ady Endre költeményei [726-727.]

Ady Endre

URAM, SEGÍTS BENNÜNKET

Be szép: a jó:

Tavaly a Hűvös-völgyben

Szakadt a hó

S olyan szép volt

A jóval nem törődni.

S olyan jó volt,

Mert jó a szép,

Az Életnek szent Gangeszét

Mese-virágokkal

Fájón benyiladozni.

Be szép: a jó,

Hahó, hahó,

Valahol hiba történt,

Valahol, a nyiladozó

Virágokkal.

Olyan jó volt

S most, hogy milyen, mindegy,

Olyan szép volt.

Imádkozzunk:

Uram, segíts bennünket.

Ady Endre költeményei [722.]

Ady Endre

AKKOR SINCSEN VÉGE

Te vagy ma mámnak legjobb kedve

És olyan gazdag ez a ma,

Hogy, ha egy életet akarsz,

Ma nézz jól a szemembe.

Végig-nézhetsz a vágyak boltján,

Láthatsz ezer kirakatot,

Neked én vagyok egyedül

Gazdagon és mogorván.

Neked én vagyok neked-szántan

És hogyha nincsen örömöd

És hogyha nem érted a mát,

Mindegy: én meg nem bántam.

Az adhatás gyönyörüsége

És a ma öröme telít

És hogyha véget mondanál,

Hát – akkor sincsen vége.

Ady Endre költeményei, 1918 [692.]

Ady Endre

NÉZZ, DRÁGÁM, KINCSEIMRE

Nézz, Drágám, kincseimre,

Lázáros, szomorú nincseimre,

Nézz egy hű, igaz élet sorsára

S őszülő tincseimre.

Nem mentem erre-arra,

Búsan büszke voltam a magyarra

S ezért is, hajh, sokszor kerültem

Sok hajhra, jajra, bajra.

Jó voltam szerelemben:

Egy Isten sem gondolhatná szebben,

Ahogy én gyermekül elgondoltam

S nézz lázban, vérben, sebben.

Ha te nem jöttél vóna,

Ma már tán panaszló szám se szólna

S gúnyolói hivő életeknek

Raknak a koporsóba.

Nézz, Drágám, rám szeretve,

Téged találtalak menekedve

S ha van még kedv ez aljas világban:

Te vagy a szívem kedve.

Nézz, Drágám, kincseimre,

Lázáros, szomorú nincseimre

S legyenek neked sötétek, ifjak:

Őszülő tincseimre.

Ady Endre költemé-

nyei, 1918 [691.]

Ady Endre

VALLOMÁS A SZERELEMRŐL

Hetedhét országban

Nem találtam mását,

Szeretem szép, beteg,

Csengő kacagását,

De nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbujt

Erős, nagy voltomban,

Szeretem hibáit

Jóságánál jobban,

De nagyon szeretem.

Szeretem fölséges

Voltomat e nászban

S fényes biztonságom

Valakiben, másban,

De nagyon szeretem.

Ady Endre költemé-

nyei, 1918 [687.]

Ady Endre

ŐRIZEM A SZEMED

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

Ady Endre költemé-

nyei, 1918 [689.]

Szép napot, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)

*****

Reviczky Gyula

Politikus nemzet

Mi kedveltebb minálunk mint a kártya,
Káromkodás, czigány, zsidók szidása?
Minek van mindenütt biztos keletje,
Kocsmába', klubba', künn, tanácsterembe'?
Mi képes a magyart ugy feltüzelni,
Hogy falnak kész rohanni valamennyi?
Mi mérgez meg családot, társadalmat?
Mi vet szünetlen gáncsot a magyarnak,
Hogy azt mondják honára: Ázsia?...
Kimondjam-e, hogy a - politika!

Óh, Goethe, bár csodálom lángeszed',
Igazságod biz' még se volt neked,
Midőn bölcs elméd úgy okoskodott:
Versben politizálni rút dolog.
Költők királya, te nem ismeréd
Árpád politizáló nemzetét;
Különben, meg vagyok győződve róla,
Hires mondásod változtatva szólna:
Politizálás rút versben, papíron;
De legrutabb, ha gyakorlom, nem írom.
Nálunk versnél ugy sincs ártatlanabb
Portéka: olvasatlanul marad.
Lehetsz oly bölcs, mint Salamon király:
Lenéz a kortes, ki politizál,
És többre tart egy rossz programmbeszédet,
Mint minden tudományt és bölcseséget.
De bezzeg másnak tünsz fel néki egyben,
Ha dikcziózol orditó tömegben,
Ha népgyüléseken tudsz szolnokolni
S nagy garral értesz hangoztatni holmi
Kopott, erőtlen szópuffancsokat.
(Idézhetnék, ha kedvem vón', sokat.)
Ha tollat forgatsz, pár lapos vezérczikk,
Biztosra foghatod, számodra tért nyit,
S ha nagykorú vagy és ki van fizetve
Adód, bizton bejutsz a parlamentbe.

Országház! óh igéret földje te!
Rajtad függ milliók sovár szeme.
Mert nem igaz magyar, kinek szemében
Más pálya is van, isten ugy segéljen!
Cicero mondta, hogy ki mihez ért,
Annak szentelje minden idejét.
Nálunk? Az is, ki három iskolát
Végzett s nem lát az orránál tovább,
Még csupasz állu s már korteskedik.
Kész kis Kossuth (álmában!) mindegyik.
De ott, a hol dolgozni, tenni kéne,
Rögtön megcsappan hirhedett erélye,
S kisül, hogy csak Pató Pál úr fia.
Vagy »ama bizonyos csizmadia«.

És bárhová menj, édes honfitársam,
Egyben botolsz meg: a politikában.
Magyar vért többé nem hoz semmi lázba,
(A bort kivéve) csak kortes-kokárda.
S a honleány se buzdul már ma máson,
Csak képviselői beszámoláson.
Egy pálya van csak, egy czél, egy dicsőség:
Választókerület, képviselőség.
Beszélhettek, ti józan emberek,
Hogy ide orvos kell, a nép beteg,
Kereskedés, ipar lassan halad
S a mi van is, német kézben marad;
Hogy irodalom és müvészetek
Csak kegyelemkenyéren tengenek:
A magyarok minderre rá nem érnek,
A mig az ország házában beszélnek.

Igy látva téged, édes magyarom,
Erősen bízom benned, mondhatom;
Mert meggyőződöm, hogy nem árt neked már
Se Schulverein, se horvát ügy, sem Eszlár.
Történjék bármi e czudar világon,
Te csüngj tovább kedvelt politikádon,
Ha eddig nem volt képes tönkre tenni:
Örökké élsz, nem öl meg soha semmi!

A költészet napjára.

Szabó Ferenc

MARADANDÓSÁG

                            „De ami marad,

                        a költők alapítják”

        (Hölderlin: Visszagondolás)

Tengerből született minden élő

porba tér vissza ember állat

marad az éther a víz meg a kő?

Nem lehet!

Megmarad a szeretet

s amit a költők alapítanak!

Ti költők

szent mámorban hintitek a magot

villámlások között

szülitek a teremtő szót

az Ige szárnyas hírnökét

Mi más lenne a valóság

mint a lét

lilaizzású lángolása

Ady Endre

VOLT EGY JÉZUS

Szent elgondolás: volt egy Jézus,

Ki Krisztus volt és lehetett

És szerette az embereket.

Ő mondta: fegyvert a fegyverrel

Győzni s legyőzni nem szabad:

Jézus volt, Krisztus: legigazabb.

Az emberek úgy elrosszultak

(Hiszen nem voltak soha jók):

Most Krisztus-hitünket csúfolók.

Pedig ma is élhet. Föltámadt,

Ki Krisztus és nagyon nagy úr,

De él másképpen és igazul.

Járj köztünk, drága Isten-Ember,

Tavasz van, nőnek a gazok

S kevesek az igaz igazok.

Úgy látlak, ahogy kigondoltak:

Egy kicsit véres a szived,

De én-szivem egészen tied.

Ady Endre költeményei, 1918 [663.]

Ady Endre

HOZSÁNNA BÍZÓ SÍRÓKNAK

Mindig volt titkos, valamis

Názárethje az emberi Jónak,

Honnan elindult könnyesen,

Dagadón, szánva bús milliókat

És soha nem ölt meg iszap

Bátor, nagy vizü s tiszta folyókat.

Folyók, szivek, ne féljetek

S bénult szivem se, te, ki eddig

Nem merted elég könnyesen

Mélyítni szent folyóknak a medrit.

Az emberek a siratást

A Jó álmáért is megérdemlik.

Dagadjatok meg, szent folyók,

Szivek, kik még hajléki a Jónak,

Sírjátok ki könnyeitek,

Hozsánna ma a bízó síróknak,

Hozsánna, bízó Tegnapunk

S hozsánna neked, szent árú Holnap.

Ady Endre költeményei, 1918 [655-656.]

Ady Endre

A SZÉP HÚSVÉT

Odukat és kriptákat pattant

S bús árkokig leér a szava:

Ilyen a Húsvét szent tavasza

S ilyen marad.

Miért tudjon Ő az embervérrül,

Mikor künn, a Tavaszban

Minden csoda csodát csinál

S minden drága fizetség megtérül?

Óh, Tavasz, óh, Húsvét,

Emberek ősi biztatója,

Csak azt szórd szét köztünk:

Állandó a tavaszi óra

S ilyen marad.

Krisztus támad és eszmél,

Odukat és kriptákat pattant,

Van-e gyönyörűbb ennél?

Ady Endre költeményei, 1918 [649.]

Ady Endre

INTÉS AZ ŐRZŐKHÖZ

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,

Csillag-szórók az éjszakák,

Szent-János-bogarak a kertben.

Emlékek elmult nyarakon,

Flórenc nyarán s összekeverten

Bucsúztató őszi Lidónak

Emlékei a hajnali

Párás, dísz-kócos tánci termen,

Történt szépek, éltek és voltak,

Kik meg nem halhatnak soha,

Őrzött elevenek és holtak,

Szivek távoli mosolya,

Reátok néz, aggódva, árván,

Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,

Az Élet él és élni akar,

Nem azért adott annyi szépet,

Hogy átvádoljanak most rajta

Véres s ostoba feneségek.

Oly szomorú embernek lenni

S szörnyűek az állat-hős igék

S a csillag-szóró éjszakák

Ma sem engedik feledtetni

Az ember Szépbe-szőtt hitét

S akik még vagytok, őrzőn, árván,

Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Ady Endre költeményei, 1918 [613-614.]

Ady Endre

KÉSZÜLÉS TAVASZI UTAZÁSRA

(Élek-e én? – éltem-e én?)

Tavasz jön, nagy útra kelek,

Most minden ár elsöpri gátját,

Készítsétek az úti ládát.

Szabad vagyok, szomjas vagyok

S most indultok ti is ragyogva,

Az Élet füttyét túl-zajongva,

Gyors, finom, szobás vonatok,

Télből Tavaszba ébresztők, tik.

Rómába is most készülődik,

Jachtját fűtteti a nagyúr

S Cook-nál jegyeztet a szegény.

(Élek-e én? – éltem-e én?)

A Halleluják már előre

»Föltámadt Jézus«-t berzenkednek,

Drága nedvek és drága kedvek

Kapnak csiráztató erőre

S a Tenger álmos, szép, nyugodt.

Az Élet indul mindenütt

És titkos, bűvös hegedük

Mindenféle nótákat pengnek

S a szonáták tréfásan lengnek

Hopszaszák és nóták között.

Bécsi valcer, gondola-dal,

Nigger tánc és francia dalka,

Kóló, csárdás ölelkezik

S minden más ének szent zsivajba

A Tél megmaradott telén.

(Élek-e én? – éltem-e én?)

Egy japán kert költözött hozzánk

S az illatot illatok hozzák.

Tavaszi széltől megzavarva

Ibolyás, nótás Nizza is,

De ibolyás s nótás nagyon

Magyar síkok sok fehér falva,

Népük künn sürög a mezőn.

S az Élet édes szomjusága

Tikkaszt, kerget dalokba vágyva

És mindenki újakra készül

Mámoros, megváltó vitézül

S ha van baj is, segít a Nap,

Jó szó, szép hit, szánt akarat

S régi bajtársunk, a Remény.

Csatangolnak gyönyörű dámák,

Készítsétek az úti ládát,

Tavasz jön, nagy útra kelek.

(Élek-e én? – éltem-e én?)

Ady Endre költemé-

nyei, 1917 [653-654.]

Ady Endre

ÜZENET EGYKORI ISKOLÁMBA

Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,

Most gyertek, szabad mellü örömök

S pusztuljatok, bilincses iskolák.

De elcsitult a jókedv-förgeteg

S helyére ült a döbbent némaság:

Köröttünk már az Élet csörtetett.

Óh, ifjui, szent megjózanodás,

Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,

Emléketek ma is milyen csodás.

Hős harc az Élet és megélni szép,

Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók

Ifjú vitézlők lengeteg szivét.

Ha élet zengi be az iskolát,

Az élet is derűs iskola lesz.

S szent frigyüket így folytatják tovább.

Én iskolám, köszönöm most neked,

Hogy az eljött élet-csaták között

Volt mindig hozzám víg üzeneted.

Tápláltad tovább bennem az erőt,

Szeretni az embert és küzdeni

S hűn állni meg Isten s ember előtt.

Június van s nagyon magam vagyok

S kisértenek élt éltem árnyai

S az elbocsátó iskola-padok.

S én, vén diák, szivem fölemelem

S így üdvözlöm a mindig újakat:

Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.

Bár zord a harc, megéri a világ,

Ha az ember az marad, ami volt:

Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

Ady Endre költeményei, 1914 [581.]

Ady Endre

AD AZ ISTEN

Medve Miklósnak, a régi szeretettel

Csordulj, kedvem,

Ezt a kutya, másért síró,

Szú-megrágta, táblabíró,

Magyar sorsot nem érdemlem.

Mordulj, kedvem,

Mert, ha százszor módját múlta,

Dühbe, dacba, borba fúlva,

Ez a fajtám: nem szégyenlem.

Fordulj, kedvem,

Ad az Isten jót is holnap

Minden sírvavigadónak,

Verd a dobod, verd a mellem.

Fordulj, kedvem

És ha leszakad az Ég is,

Marad magyar mégis-mégis

Ősi, szép és rémületlen.

Ady Endre költeményei, 1914 [579.]

Ady Endre

A HŐKÖLÉS NÉPE

Bíró Lajosnak, akivel szerencsés

volt régi találkozásom s örök a barátságom

Ez a hőkölő harcok népe

S mosti lapulása is rávall,

Hogy az úri kiméletlenség

Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró khánok

Révén minden igának barma,

Sohse harcolt még harcot végig,

Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,

Vertnek született, nem verőnek.

Önerejét feledte mindig,

Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,

Nem rúg vissza, csak búsan átkoz

S ki egyszer rugott a magyarba,

Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,

Fejét, jussát, szivét kobozzák

S ha nehányan nem kiáltoznánk,

Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná

Végre ezt a szánalmas népet,

Adna neki csak egy dárdányi,

Úri, kis kiméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó

Törötten, fogyva azt ne vallja:

Ezért a népért úgyis mindegy,

Ebsorsot akar, hát – akarja.

Ady Endre költeményei, 1914 [574.]

Ady Endre

AZ IDŐ ROSTÁJÁBAN

Kezében óriás rostával

Áll az Idő és rostál egyre,

Világokat szed és rostál ki

Vidáman és nem keseregve

S búsul csak az, akit kihullat.

S aki kihull, megérdemelte,

Az ocsut az Idő nem szánja,

Aszott nemzetek, hült világok,

Tört életek miazmás vágya

Halálra-valók s nem kár értük.

Szóljak próféták új szavával:

Nem kik mertek tagadni multat,

De kik nem magvak a Jövőnek,

Mindig azok, akik kihullnak:

Világok, népek, girhes eszmék.

Fonnyadtak s összezsugorodtak,

(Így szól az új próféta-ének)

Az Úr, az Idő áll örökké,

De elmulnak a renyhe népek

S velük együtt a tiszta Lóthok.

Óh, aszottak és be nem teltek

S óh, magam is faj-sorsom osztván,

Be igazság szerint hullunk ki

A kegyetlen óriás rostán,

Kedvét nem töltvén az Időnek.

Ady Endre költeményei, 1914 [554-555.]

Ady Endre

A PERC-EMBERKÉK UTÁN

Otthon bolondját járja a világ,

Majmos, zavaros, perces, hittelen,

Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,

Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.

Magyar Bábelnek ostoba kora,

Ments, Atyaisten, hogy benne legyek:

Engemet kötnek égbeli jegyek

S el kell hogy jöjjön nászaink sora.

Most perc-emberkék dáridója tart,

De épitésre készen a kövünk,

Nagyot végezni mégis mi jövünk,

Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Robogok honról rejtett vonaton,

Ebek hazája ma, nem az enyém

S ha marad csak egy hívőm, szent legény,

Még a holttestem is ellopatom.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,

Addig halottan avagy éberen

Pihenjen a szent láz s az értelem,

Míg eltünnek a mai figurák.

Magyar leszek majd, hogyha akarom,

Ha nem sutáké lesz itt a világ

S fölcsap minden szent és igazi láng

Rejtekből avagy ravatalon.

Ady Endre költeményei, 1914 [527-528.]

Ady Endre

A MINDEGY ÁTKA

Sorakoznak s elfutnak a hetek,

Mintha kórház-szagtól futnának.

Talán nem volt soha ilyen beteg

Az Élet, mely szennyesen bukdos

S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog,

De viharok sűrübben jöttek

És többen voltak zúgó bátorok.

Most már a reménytelen Mindegy

Túlságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör,

A lágy ujjakat összefonja,

Hogy nem szorul össze az ököl.

S hogy itt még valami teremjen,

Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

Igenis: kell a bátor lobbanás

S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,

Hogy minden vannál mindig jobb a más.

Gyujtsuk ki jól a sziveinket:

Csak azért se győzhet a Mindegy.

Ady Endre költeményei, 1913 [680.]

Kedveschek! Yvy nem hoz több verset nekünk.

Isten Veled, Drága Yvy, nyugodj békében!

Ady Endre

FÖLKELÉSEK ÉS FELEDKEZÉSEK

Besütése a Tavasz-Napnak,

Óh, vidám gyermek-ébredések,

Víz-pacskolón, gyorsan öltözőn,

Friss szájból kiszabadult ének

S nekiszaladás iskolának

Vagy sárga s kék virágu rétnek,

Egész testü, ficánkoló örömnek.

Cseresznyézlett kis pajtásnőm szája,

Óh, Élet igaz hallelujája.

Óh, vidám testü, én szép volt-magam,

Dühtelen és kipihent fölkelések,

Úgy néha-néha visszanézek

S méreg után nyulok: no, menjünk.

S azután gyáván ébred bennünk,

Komiszul, gyáván ébred bennem

Bénaságos, nagy ön-szerelmem,

Hogy bármiképp is jobb az Élet,

Mint az utálatos megszünés

S hogy bénán is elérni vélek

Boldogság-képet, szép-hazugat

S hogy beérem most már kevéssel,

Fölkelés helyett lefeküvéssel

S hogy minden, ami bennem támad:

Gyermeki emlék, bú és imádat,

Egy nagyon-nagyon nagy bizonyisten,

Egy nagyon-nagyon nagy kötelesség.

Egy nagyon-nagyon nagy s víg mulatság,

Egy gyönyörű kinálás: tessék.

Élendő vers rímtelenül rímben,

Ifjuságok, mik visszaadják

Még vénen is az ifjuságot,

Sok képzelés és sok ifjuság,

Jóbnak cseréppel enyhült sebe,

Óh, vállalt élet, de mégis konok,

Óh, alkuvás és feledkezés,

Óh, régi-régi szép volt-énmagam,

Aki nem vagyok, de kit akarok,

Fölkelések és feledkezések,

Óh, mindent hitetni tudó Élet.

Ady Endre költeményei, 1913 [476.]