Keresés

Részletes keresés

gw Creative Commons License 2013.11.12 0 0 12633

Hát még van előtte pár projekt, ami elsőbbséget élvez, úgyhogy az elkövetkezendő években nem.

Előzmény: Zahradiste (12632)
Zahradiste Creative Commons License 2013.11.12 0 0 12632

Sziasztok!

 

Kicsit más téma, de nem tudjátok véletlenül hogy tervezik-e felújítani a Párkány - Pozsony(Sturovo - Bratislava) vasútvonalat valamikor a következő években?

gw Creative Commons License 2013.11.12 0 0 12631

A CD szóvivője szerint már 3 ülőkocsi lesz a Metropolban Prága és Budapest között, lehet, hogy csak szezonban? Illetve szerinte szezonban lesz egy plusz Krakkó-Budapest fekvőhelyes kocsi is.

Előzmény: BahnScorper (12617)
DVB Creative Commons License 2013.11.11 0 0 12630

Nincsen baj azzal a dunakeszis kocsikkal. Kenyelmesebbek is mint barmi mas ami ezekben jar. Van benne hely azoknak is akik nem torpenek szulettek :) A Siemenses Bmz-ben alig fer el 6 ember laba rendesen. Ezek az osztrak kocsik is jok - anno meg Becs-Bp kozott mentem veluk. A fekvo meg igen, nagyon kellemes lenne.

Előzmény: BahnScorper (12629)
BahnScorper Creative Commons License 2013.11.11 0 0 12629

Ez nagyjából egyértelmű: olyan kocsik, mint amilyenek a Klimt EC-ben ma is járnak Prágába, a fekvők meg szintén megfordultak már ott, amikor még megvolt a Wienerhez kapcsolt zürichi járat.

 

Jó is lesz ez így, végre eltűnnek a dunakeszi kocsik a pesti vonatokból, és a Metropolba meg Krakkóba is tesznek rendes fekvőket... (sőt, lehet, hogy beszállnak Koppenhágába is, ha 200-as is keveredik közéjük avagy csinálnak belőle...)

Előzmény: DVB (12626)
gw Creative Commons License 2013.11.09 0 0 12628

Ma délelőtt 4 tengellyel siklott a 754.072 Lipótvár állomáson, a mozdony tilos jelzőt meghaladva a csonkavágányon bakot döntve végezte.

 

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.542761005803379.1073741825.191825384230278&type=1

Hrvatske Zeljeznice Creative Commons License 2013.11.09 0 0 12627
DVB Creative Commons License 2013.11.08 0 0 12626

Az E15 szerint a cseh vasutak 80 vagont vesz az ÖBB-től. (27 elsőosztályút, 36 másodosztályút és 12 fekvőhelyeset - ugye milyen jól kijön a matek?) Ezeket 2005-10 között felújították, klímatizáltak és a Railjetek miatt szabadulnak fel. Akár egyből forgalomba is állíthatóak, néhány másodosztályút azonban termessé akarnak alakítani. Elsősorban a Prága-Budapest vonalon tervezik ezeket hasznosítani. Az ár 413 millió korona ~ 5 milliárd forint.

 

Kérdés: ezek melyik vagonok lehetnek?

korpi41 Creative Commons License 2013.11.04 0 0 12625

Köszönöm szépen az információkat!

Előzmény: gw (12624)
gw Creative Commons License 2013.11.04 0 0 12624

Kralovicének a megszűnésre biztos befutó (totál, mivel teherforgalom sincs), Tynnek van halvány esélye a túlélésre (bár sok utas ott sincs, Temelínig viszont az ország egyik legjobb pályája megy, így a vonal azért megmarad). Én 2x jártam Kralovicén, 0 utas volt rajtam kívűl, utána viszont gyorsan nőtt az utasszám, így a képen látható csődületet könnyű összehozni mondjuk Cistán. Tynben viszont a 809-esen mindig volt 1-2 utas minimum (de mindig több, mint vasutas, ott nem lévén kalauz).

 

Viszont bővülés is van, a 024-esen megint 2 kilométerrel közelebb kerül a végállomás az eredetihez (igaz csak hétvégén), így már csak 4 kilométer hiányzik Stítyhez.

Előzmény: korpi41 (12623)
korpi41 Creative Commons License 2013.11.04 0 0 12623

A túlélésre vagy a megszűnésre?

Előzmény: DVB (12622)
DVB Creative Commons License 2013.11.04 0 0 12622

Az elsonek talan valami kis eselye van, a masodiknak nem igazan...

Előzmény: korpi41 (12621)
korpi41 Creative Commons License 2013.11.04 0 0 12621

Szóval szerinted ez a kettő sem biztos?

Előzmény: DVB (12620)
DVB Creative Commons License 2013.11.04 0 0 12620

Nem lattam ilyesfele hireket. Az alabbi cikk szerint a 192-esnek meg van nemi eselye a megye kert 3 hetet gondolkodasra (az nemsokara lejar), hogy rendel-e forgalmat.

http://www.ceskatelevize.cz/ct24/regiony/247359-temelinska-trat-muze-skoncit-bez-vlaku-kraj-se-jeste-rozhoduje/

 

A 162-esrol meg a plzeni megye dontott - ugye uresek a vonatok es dragak, aztan nemi galeria mutatja, hogy megsem annyira uresek:

http://www.ceskatelevize.cz/ct24/regiony/244833-kralovice-budou-bez-vlaku-i-kdyz-nejezdi-prazdne/#

 

 

Előzmény: korpi41 (12619)
korpi41 Creative Commons License 2013.11.04 0 0 12619

A 162 rész és 192 teljes vonal kivételével megszűnik még valami?

Előzmény: DVB (12613)
DVB Creative Commons License 2013.11.04 0 0 12618

Nem is tudom - a Metropol azert elbirna a masodik ulokocsit, mert akarhanyszor mentem vele, mindig tele volt, akarcsak a berlini is (477-es). Azt lehet tudni, hogy ez miert lesz igy? (Az egy dolog, hogy a cseh Bmee-k atlenyegulnek, de szerintem a fekvo amugy is jol toltott lenne). A furdosokert mert kar, mert legalabb a regebbi vagonok is jok voltak meg valamire. Azt nem tudod, mikortol dolt el a sorsuk? (Csak kivancsi vagyok, hogy a CD-nel a vezetovaltas mennyire jatszhatott bele vagy sem).

 

Koszonom!

Előzmény: BahnScorper (12617)
BahnScorper Creative Commons License 2013.11.04 0 0 12617

Ja, Metropolban egész évben lesz fekvő, ülő viszont csak nyáron. A tengerparti kocsik meg már nem képezik a természetbeni juttatások részét. :-P

 

Excelsior-nál Plzen felé csak egyetlen háló marad, az a prágai fekvő meg pont jó azoknak, akik ki akarják magukat aludni, vagy nem kassai, poprádi utasok.

 

Ennél sokkal érdekesebb a Vltava sorsa. Rég érett már egy Bécs-Szentpétervár kocsi, most végre lesz ez is... - csak a fene enné meg, hogy a korábbi tervezettel ellentétben odafele nem csatlakozik az Avala-hoz - a beloruszok viszont innen is kiszorulnak, tehát a modern kocsijaik valószínűleg a varsói vonatban fognak landolni. Nekem még mindig van egy megérzésem, hogy lesz a Vltava-ban is luxusháló (Prága és Bécs is elbírná). Vicces viszont a két napot Cheb-ben töltő közvetlen kocsi, meg az is, hogy a Moravia-ból (ahol valószínűleg a Hutník vagy az Ostravan szerelvénye csinál egy plusz kört) csak a hálók mennek el Breclav-ból Bécsbe.

 

A többi meglátásod stimmel.

Előzmény: DVB (12616)
DVB Creative Commons License 2013.11.01 0 0 12616

Köszi - nem gondoltam rá, hogy átirjam vagy ilyesmi. :) Nézem, hogy Avalára nem ír fekvőt csak hálót Bar-ba, szólni kéne a szuperállamtitkárnak hogy intézkedjen azonnal. A zólyomi háló meg már elmegy a Slovakia EN-el, meg ahogy nézem a Sírava varsói stokkja is. Metropolban a prágai stokkos fekvő egész évben járna? Az nagyon jó lenne ár-érték arány miatt. Na meg nem látom sehol a bolgár fürdős kocsikat. Jó lenne egy rendes összeállítás, vagy akár egy Mávos zöld oldalak :) 440-es Excelsiorról is áthullik egy kassai kocsi a 718-ra. Van itt érdekesség bőven :)

Előzmény: gw (12615)
gw Creative Commons License 2013.11.01 0 0 12615

Ott vannak a távolsági vonatok is, csak a linkelés nem sikerült :) http://www.szdc.cz/soubory/knizni-jizdni-rady-131215/dalk-dopr.pdf

Előzmény: DVB (12613)
gw Creative Commons License 2013.11.01 0 0 12614

A 083-as már Decinig tart, igaz, még vonatok nélkül, de ami késik, nem múlik :)

Előzmény: DVB (12613)
DVB Creative Commons License 2013.11.01 0 0 12613

Az SZDC oldalára felkerült a jövő évi menetrend. Bár sajnos a távolsági vonatok helyett, kétszer sikerült felrakni az állomások listáját. 

http://www.szdc.cz/provozovani-drahy/knizni-jizdni-rady-131215.html

 

 

DVB Creative Commons License 2013.10.29 0 0 12612

Megszunik menetrendvaltastol a CD egyetlen buszjarata. A CD Bus eddig Frydek-Mistek es Hranice kozott biztositott csatlakozast a zsolnai expresszekhez. Helyette a vasut szerint az ostravai atszallas kedvezobb lesz es az gyorsabb kapcsolatot biztosit. Praga-Frydek iranyban jelenleg 3 perc van, ellentetesen 4 perc. Ezzel a csatlakozas nem biztositott, ezert nyomulunk Svinovba ahol 7 perc van es varja a csatlakozast. A cikk ala kommentelo egyik hozzaszolo szerint jovore: 9 illetve 14 perc lesz. Ez alatt mar at lehet erni, de azert nem valami tokeletes. A CD Bus meg valoszinuleg kimarad, mert sosem jar az a jarat kedden,szerdan,csutortokon ami nekunk lenne jo. Arrol meg ugye, hogy Priborbol, Novy Jicinbol rosszabb lesz, nem volt szo :)

gw Creative Commons License 2013.10.27 0 0 12611

A CD a hosszú hétvégére és jó időre egészen jól reagált, legalábbis a Sumavában. A reggeli České Budějovice-Nové Údoli vonatot az eredeti 842+mellékkocsi helyett sikerült 754+Bds+Bdmteeo összeállításban kiadni tegnap. Az ülőhelykapacitás ezzel ugyan csak 10%-al nőtt, de sokkal több kerékpár fért el így, amire nagyon nagy szükség is volt.

 

Itt a 8109-es éppen Ovesná megállóhelyről gyorsít, 10 perc késéssel (mivel ilyenkor normál esetben már csak motorvonatok járnak, ahol a feltételes megállóknál lehet jelezni, ennél a szerelvénynél viszont nem, így ez mindenhol megállt):

 

DVB Creative Commons License 2013.10.24 0 0 12610

A cseh tévé tegnapi híre szerint van némi esély arra, hogy visszatérjen a forgalom a 262-es, 271-es vonalak 2011 decemberében bezárt szakaszára. A pardubicei körzet megpróbálta a CD-t meggyőzni, hogy már decembertől újrainduljon a forgalom, de mivel csak 810-eseket ajánlott a cseh vasút, így a dolog kútba esett. Helyette elfogadták az ARRIVA ajánlatát, aki közforgalmi megrendelés nélkül kezdhet közlekedni. Előbb persze meg kell állapodni az SZDC-vel is, így várhatóan menetrendváltás helyett csak márciusban indulhatnak meg a vonatok, kezdetnek a reggeli és délutáni csúcsban, aztán kiszélesítik a rendszert. A vonatokon a jegyárak a megyei díjaknak megfelelőek lesznek és elfogadják az ottani integrált közlekedésre kiadott bérleteket.

DVB Creative Commons License 2013.10.24 0 0 12609

Tegnap ujabb frydeki kirandulas volt napirenden. A jegyvasarlas penz es gyorsasag alapjan egy Leo Express-CD kombot adott ki ezuttal. Leo-eknel megjelent a csaladi jegy 2 felnott es max 3, 15 ev alatti gyerek 499 koronaert utazhat egyutt, a megtett tavolsagtol fuggetlenul. Igy ez lett a nyero. Odafele az LE1355-s volt a vonatunk, a rendszerben reggel 66 foglalast lattam economy-ra, 5-6ot businessre, es 1-et Premiumra. 8.20-kor Mr Premium bent ult, a business telinek latszott, Economy-n a foglalasoknak megfeleloen. Ebbol a 66-bol kb 10-en leszalltak Pardubiceben, ott 4-5 felszallo, a maradek fele Olomoucban szallt le, Studenkan 1/1 utascsere, Svinovban is sokan szalltak le, Ostrava hlavni kb 10-15 ember maradt a vonaton Bohuminig. Szolgaltatas szokasos, a fedelzeti portal szepen megy okostelefonon is. A jegyek Economy-ra azert a kezdeti 140 koronas becsali csardarol, szepen felkusztak 240-re, 300-ra es aki kivaltja a torzsutaskartyas, csak az kap 20% kedvezmenyt. Nem hiaba veszteseges a buli egyelore...

 

Ostravaban most eleg komoly gondok lehetnek a 842-es motorkocsikkal, mivel a 323-as vonalon a szerelvenyek altalaban 842+Bdtn+Bdtn kiallitasuak, par combossak vonat van Buvarral es 4 BDt-vel. Most viszont a 3154-es is ilyen volt es meg 2 masik is hasonlo osszeallitasban porgott. Doku jellegu fotok telefonnal:

 

 

 

 

Visszafele meg szebb osszeallitas jutott a 3139-re :)

742 + 3Btax

Kuncice-i atszallas utan egy foto a 3424-bol love:

 

Az egesz utemes rendszer, nagyon feszitett a 321-es, 323-as vonalon (gondolom csatlakozik valamennyire a 324 es 322-es is, de ennek ellenere egy max 5 perces kesest elbir a rendszer, van benne nemi tartalek. Szerelvenyekkel nem tudom mi a helyzet. Van valahol fent forda a neten?

 

Aztan Svinovban, volt most tobb ido atsetalni az aluljaron az 512es Pendolinohoz. Helyette a Varsovia jott, nagy volt a kisertes, hogy inkabb arra szalljak fel :) A paklikocsi es a Bmz tomve, az elso Bpee-ben felhaz lehetett, utolsoban alig valaki. Elso osztalyon 4-5 utas, bufe tokures. Volt idom megnezni, mert hiaba ment el elottunk Prosenice es a Prerov-i delta kozott volt ido nezelodni, eloszor balrol, aztan jobbrol is megmutatta magat. A Kosican meg ott varta hogy megelozzuk, par kocsi volt az autoszalliton. a Pendolino olyan felhazhoz kozeli volt, de latszik azert hogy hetkoznap nem bir el 3 szolgaltatot a vonal, sokkal tobb a kapacitas mint az igeny.

 

Kovetkezo kanyar egy honap mulva, remelem nem kocsival...

benbe Creative Commons License 2013.10.21 0 0 12608
gw Creative Commons License 2013.10.13 0 0 12607

Annak aprópóján, hogy immár tizedik éve járok fényképezőgéppel a kezemben északi szomszédunk vasútját és azon belül is különösen a közép-szlovákiai 170 és 171-es vonalakat, indítottam egy új sorozatot. Ebben az ezen vonalakon készült képeket találhatjátok, az elmúlt 10 évből. A terv szerint decemberig eljutunk napjainkig, így nyomon lehet követni a változásokat a két vonal életében, az elején még rengeteg olyan géppel, amik ma már nem is léteznek.

2003-al kezdve minden év, minden évszak sorra kerül, remélem nem lesz unalmas, sok a kép, de van némi szöveg is :)

 

http://wlab.hu/trip/170171/

 

 

sínmester Creative Commons License 2013.10.11 0 0 12606

Hol lesz a TGV ? :D

Előzmény: DVB (12605)
DVB Creative Commons License 2013.10.11 0 0 12605

Nekem se lesz Nymburk... Vasarnap este lesz helyette TGV Parizsbol. Eljen a munka!

Előzmény: gw (12604)
gw Creative Commons License 2013.10.10 0 0 12604

Ment Velímbe.

Előzmény: sínmester (12603)
sínmester Creative Commons License 2013.10.10 0 0 12603
DVB Creative Commons License 2013.10.05 0 0 12602

Kár érte - jobbulást! 

 

A Taurusos cikkről egyből az jutott eszembe, hogy tuti a Skoda volt, aztán letekertem és lőn világosság. Azért még nem jogerős a dolog és ugye a Railjetekkel is megvoltak ugyanezek a körök. 

 

OFF: Pozitiv meglepetés a jégkorong :) Te is fiam Brutus? Csak akkor mentem volna oda, ha feljutunk, nem sikerült, Korea meg messze van. De 2015-ben mindenképpen ott leszek az A csoportoson, remélem a magyaroknak szurkolva :)

Előzmény: gw (12599)
gw Creative Commons License 2013.10.04 0 0 12601
hmsoft Creative Commons License 2013.10.04 0 0 12600

így nem kerülök két éves lemaradásba, mint hmsoft :)

 

Már meghaladtam a két évet, és lesz belőle kettő és fél hamarosan, de közel a segítség: 2012-ben és idén alig utaztam vonalbejárási célból, úgyhogy mégiscsak sikerül (talán) csökkentenem. Meg különben is, párszáz év távlatából már teljesen mindegy lesz, hogy a feldolgozás éppen milyen lemaradásban volt az eseményhez képest. Ahogy a költő mondta: a mindenséggel mérd magad. :)))

 

hm

Előzmény: gw (12599)
gw Creative Commons License 2013.10.04 0 0 12599

Az eredeti tartalommal simán megérte volna, így sajnos nem. Nagyon sokan vissza is mondták emiatt, szinte végig saját fülkém volt, ami elég szomorú, tekintve, hogy az eredeti terv szerint legalább 1 napon a fülkében mind a 6 helyen ült volna valaki. Kicsit érthetetlen, miért csak pár héttel a túra előtt derült ki, hogy mind a DB Netz, mint a PKP PLK visszamondta a szóban előre már megadott engedélyeit, így Zawidów kivételével nem valósult meg szinte semmi az ottani vendégszereplésből.

 

Én sajnos ismét kihagyni kényszerülök a mókát, nem hiszem, hogy jövő péntekig szállítható állapotba kerülök.

 

OFF Addig is van idő az idei balti albumokon dolgozni, így nem kerülök két éves lemaradásba, mint hmsoft :), meg van alkalom tervezgetni Fehéroroszországra a hoki vb-vel egybekötött vonatozásra.

Előzmény: DVB (12598)
DVB Creative Commons License 2013.10.04 0 0 12598

Jók lettek - már néztem darabokban is :) Bár a túra azért elég húzos volt árban...  

 

Most olyan 90%, hogy megyek Nymburkba 12-én.

 

Féloff: Ma valami tragédia volt a D1 - Prágából Brno felé, délután 4 körül - dugó a 2-es és 12-es km között 3 autó csattant, a felújításokon túl a 66-os km-nél 4 autó, a 106-osnál egy autó borult fel és Brno-ban a 194-es előtt 4km-es dugó. Mi kb 50-után fordultunk vissza, a 13-asnál kamion és személyautó... Holnap reggel újra nekifutunk, de azért elég gáz ez, hajrá vonat.

Előzmény: gw (12596)
vjano Creative Commons License 2013.10.04 0 0 12597

Szép út volt, öröm volt végignézni a képeket, és a szövegek is hozták a szokásos szintet...:-)

Előzmény: gw (12596)
gw Creative Commons License 2013.10.04 0 0 12596

Elkészült az idei május nagy cseh-lengyel (bár ebből végül nagyon kicsi jutott) vonatozás beszámolója: http://wlab.hu/trip/201306/index.html

 

DVB Creative Commons License 2013.10.04 0 0 12595

Kis operatív megoldás: A Hungária egy órás késése miatt, ma 11.39-kor Prágából a Zdenek Fibich szerelvénye ment el Breclavig, a Hungária pedig a Zdeneket pótolja - aztán a cseh szakasz után késhet tovább kedvére :)

V43 1227 Creative Commons License 2013.10.02 0 0 12594
Előzmény: 5047 090-5 (12586)
dancsika05 Creative Commons License 2013.10.01 0 0 12593

Sziasztok!

 

Nem tudjátok ,hogy lesz-e idén is szlovák lidlis vonat jegy. Amilyen tavaly ősszel volt.

gw Creative Commons License 2013.10.01 0 0 12592
Több CD által kiadott jegytípus is jó oda, de a napi és hetijegyek nem.
Előzmény: vjano (12591)
vjano Creative Commons License 2013.10.01 0 0 12591

Szóval nem...:(

Előzmény: DVB (12590)
DVB Creative Commons License 2013.10.01 0 0 12590
Előzmény: vjano (12589)
vjano Creative Commons License 2013.10.01 0 0 12589

Apropo Vogtlanbahn: a zittaui korridoros szakaszra ervenyes a CD jegy? Neha megfordulok arra nyaranta a hetijeggyel...

Előzmény: DVB (12588)
DVB Creative Commons License 2013.10.01 0 0 12588

Kis szines Csehorszagbol:

 

Uj S vonal indul ma Pragaban a Masarykovo palyaudvar es Cakovice kozott S34-es szam alatt. A vonatok minden ora 20-kor indulnak (6 es este nyolc kozott) mindket vegallomasrol, ugy hogy az S3-as viszonylattal feloras utemet adjanak ki. A szolgaltato nem a cseh vasutak, hanem a KZC, akik az arviz idejen mar besegitettek a pragai forgalomba. 810-es motorvonatokkal indul a szolgaltatas, ha nagy az utasigeny, akkor valami nagyobbat is beallitanak. (http://www.kzc.cz/cz/Novinky/Novinka/902) (Az arviz idejen sokan vettek igenybe ezt az ideiglenes viszonylatot, igy megprobaljak rendes korulmenyek kozott is).

 

Jegyvizsgalo nem lesz a vonatokon, elso ajtos felszallas mellett a mozdonyvezeto ellenorzi a jegyeket es berleteket.

 

Az idnes cikke szerint, azonban eleg draga aron szolgaltat a ROPID-nak a KZC. Eloszor 105 koronat kertek kilometerenkent, ezt sikerult intenziv targyalasok soran lealkudni, 84-re, ami a jegybeveteleket beszamitva 76-ra johet ki vegul. Ugyanakkor pl a Vogtlandbahn Liberec es Zittau kozott 73 koronaert szolgaltat, modern legkondicionalt Desirokkal. A ROPID szerint viszont ezeket az arakat felesleges osszehasonlitani :) Megemlitik, hogy az ARRIVA is jelentkezett erre a vonalra, de a ROPID nem akart veluk targyalni, mondvan erre nincsen penzuk. Aztan megis lett ;)

DVB Creative Commons License 2013.10.01 0 0 12587

Van egy felesleges Sturovo-Vac, Vac-Sturovo returjegyem, ha valakit erdekel. Okt 12-ig ervenyes.

5047 090-5 Creative Commons License 2013.09.28 0 0 12586

Sziasztok!

 

Lesz majd megint gőzős december 6-án Komáromba? :-)

Aln 663 1189 Creative Commons License 2013.09.28 0 0 12585

Nem tudjátok, hogy hol van az a összefújt desiro ami Dunaszerdahelyen állt? Se desiro, se Talent.

gw Creative Commons License 2013.09.27 0 0 12584

Lesz ott még késés, ha jól látom Pozsonyban még mozdonyt is kell cserélni, nem elég leakasztani a hátsó szerelvényt.

Előzmény: DVB (12583)
DVB Creative Commons License 2013.09.27 0 0 12583

Mai EC 175 Jesenius német területen megfáradt mozdonyilag, így egyesítve közlekedik Drezda-Pozsony között az EC177-el, nemsokára Brno-ba ér, így kb 3 óra késéssel halad. Pozsonytól csak az eredeti szerelvény megy tovább. Szép hosszú :) Forrás: chocen.tv

 

 

 

 

DVB Creative Commons License 2013.09.26 0 0 12582

Tavaly is szerettem volna menni, csak nem volt aktualis csaladilag... De a kepeket nezve megerte volna. http://www.vlaky.net/zeleznice/spravy/4638-Jaky-byl-den-pootevrenych-dveri-v-DPOV-Nymburk/

 

Vegulis hetfore tudni fogom, hogy lesz-e munkam vagy sem :) Ettol is fugg a menetel, de ha megyek, akkor fussunk ossze kicsit, ha masnem egy postrizinske pivo-ra :)

Előzmény: gw (12581)
gw Creative Commons License 2013.09.25 0 0 12581

Én 2 hete jártam Nymburkban, igaz csak nyíltvonalon. Az idő szar volt, a felhozatal viszont egészen jó, köztük ez az "AWT" 363-as is (kb. ez volt az egyetlen kicsit is napos pillanat 1,5 óra alatt).

A DPOV meglátogatása viszont izgalmas programnak ígérkezik, lehet, hogy kinéz egy újabb cseh vonatozás :)

 

DVB Creative Commons License 2013.09.25 0 0 12580

Akkor íme a továbbiak (korrekció: csak egy vasaló volt):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DVB Creative Commons License 2013.09.24 0 0 12579

Pár kép, amik mehetnek átméretezés nélkül is, majd ha lesz többi időm, igyekszem még felrakni párat:

 

 

 

 

 

 

DVB Creative Commons License 2013.09.24 0 0 12578

Szóval akkor szombaton volt a prágai vasutasnap, családostul, barátokkal kilátogattunk. A napot Vrsovicén kezdtük, ahonnan különvonat ment körbe a főpályaudvaron-Holesovicén-Libenen át vissza Vrsovicére és körmenettel a déli rendező pályaudvaron. Nem sikerült tökéletesre a menet, mivel valahol elszúrták az irányt, így be kellett menni Vrsovicére, irányt váltani és így mentünk egy kört. Mivel volt sok gyerek is, velük együtt a cimborával bemehettünk a "konyhába" - egy élmény volt Liben és Vrsovice között. A vonaton volt "idegenvezető" aki elég profin, kedvesen jó magyarázatot adott sok kérdésre, de túl sok munkája nem akadt, mert a kisgyerekesek voltak többségben a vasútbarátok felett. Holesovicén előre kellett engednünk a rövid Phoenix EN-t, majd találkoztunk vele Vrsovicén és később mozdonymentesen a rendezőn is.

 

 

Utána sima személyvonattal lementünk Branik állomásra, itt két vasaló, egy Bobina és egy Messerschmitt volt kiállítva, épp akkor indult egy körre a gőzős, a Bardotka által tolva. Szépen körbenéztünk, megebédeltünk, utána visszaért a gőzős, vele is mentünk egy kanyart, Branik-Vrsovice-Smichov-Radotin(irányváltás)-Most Inteligence-Krc(irányváltás)-Branik útvonalon. Innen mi már indultunk haza, az ismerősők mentek még egy kört. Mivel a fórum nem szeret, majd több képet megpróbálok másik hozzászólásban. Ha sikerül összehozni, akkor még megpróbáljuk a nymburki vasutasnapot is 14-én.

 

 

DVB Creative Commons License 2013.09.24 0 0 12577

Cseh verzióban is elég jól műkődik, pár órán belül választ szoktam kapni én is.

Előzmény: sétáLós bácsi (12576)
sétáLós bácsi Creative Commons License 2013.09.24 0 0 12576

Jövő héten lenne az utazás. Tegnap 22:17-kor írtam nekik, és 23:45-kor már meg is kaptam a választ:

 

The price of the CityStar return ticket from Bratislava to Breclav is 9,50 € for a person / 17,90 € for 2 people / 26,30 € for 3 people.

 

The price of the CityStar return ticket from Bratislava to Olomouc is 20,30 € for a person / 37,10 € for 2 people / 53,90 € for 3 people.

 

Jó látni, hogy itt tartanak; neked pedig köszönöm a tippet, máskor is bátran írok majd az info-s címre...

Előzmény: gw (12552)
BahnScorper Creative Commons License 2013.09.23 0 0 12575

"Át" nem akarják egyáltalán nyomatni a railjeteket, csak Prágába. Mint mondtam, Nürnberg felé gyorsabb és gyakoribb eljutáshoz juthatnak, Drezdát meg lazán feladják, ha helyette nemcsak Lipcsét, de Erfurtot is megkapják.

 

A pályafelújítások és a Pendolino között normális esetben nem kéne, hogy összefüggés legyen. A Breclav-Ostrava vonalon is legfeljebb csak a PKP fogja majd tönkretenni a nappali szolgáltatást az új motorvonataival...

Előzmény: DVB (12573)
Bubinko Creative Commons License 2013.09.23 0 0 12574

Szintén egy cikket tudok küldeni ezzel kapcsolatban ez év márciusából, amikor 1 éves születésnapját ünnepelte a vonalon a RegioJet. A cikk szerint:

"a Komárom-Pozsony vonalon a RegioJet járatai tavaly márciusi indulásuk óta 1,5 millió utast szállítottak, ami csaknem duplája az egy évvel korábbi eredménynek."

 

http://www.parameter.sk/rovat/regio/2013/03/07/szombaton-ingyen-utazhatunk-regiojet-jaratain

Előzmény: DVB (12571)
DVB Creative Commons License 2013.09.23 0 0 12573

Viszont az OBB most nyomhatja a Railjetet a cseheken at, nem tudom melyik lesz nekik fontosabb a ketto kozul.

 

A csehek ugye meg azert epititk at a palyat, hogy gyors tranzit legyen a korridorokon nemet/osztrak iranyokban, elvileg Plzen/Cheb fele is az a banatuk, hogy megcsinaljak a palyat sok penzert, a nemetek meg tojnak a fejukre, inkabb porgetik a buszokat Nurnbergbe is vonat helyett. Itt orok tema laikusoknal "hogy felujitjuk a palyakat sok penzbol, hogy mehessen nemetekhez a Pendolino, de nem megy".

Előzmény: BahnScorper (12572)
BahnScorper Creative Commons License 2013.09.23 0 0 12572

ad2. Ez az ÖBB érdeke is valamiért. Egyébként már most gyorsabb az eljutás Nürnbergen keresztül, hogy nincs kész a nagysebességű pálya Lipcse felé, és át is kell szállni. Stuttgartot és Frankfurtot a csehek is segítettek kinyírni a Plzen és Cheb környéki pályatúrásaikkal, másrészt erre a két helyre már jó ideje csak éjszakai vonat volt, az EC-k még korábban mentek a levesbe. De most is jár CNL Frankfurtba (igaz, rossz menetrendi fekvéssel), és Mannheimből - ahol szintén megáll - sincs messze Stuttgart.

 

Előzmény: DVB (12569)
DVB Creative Commons License 2013.09.23 0 0 12571

Pont a kepeid kapcsan akartam kerdezni, hogy van-e valami info arrol, mennyire valtozott az utasforgalom a szolgaltatovaltas ota. Nott, maradt, csokkent?

Előzmény: Bubinko (12570)
Bubinko Creative Commons License 2013.09.23 0 0 12570
Előzmény: DVB (12569)
DVB Creative Commons License 2013.09.23 0 0 12569

Egy rovidhir szerint ujabb evvel csuszik a Regiojet vonatainak (tenylegesen DB szinekben) torteno bevetese a Praga-Hamburg vonalon, jelenleg a 2015-os menetrendvaltastol kezdenenek. A vagonok ugye 'mar majdnem' keszen vannak 2 eve :) Igy marad 1 evvel tovabb a jelenlegi rezsim. A CD meg orommel beleegyezett a folytatasba.

 

Kis hatterinfot (termeszetesen szubjektiv) ad az egyik kommentelo, aki a hir ala a kovetkezo pontokat irta:

 

1. A nemeteknek szuksege van a cseh piacra es a csehek penzere - kihasznaltsagi es kozgazdasagi szempontokbol is.

2. A nemeteknek erdeke, hogy a Becs-Praga-Berlin-(Hamburg) tengely Pragaban megtorjon es az osztrak/nemet utasok inkabb nemet teruleten utazzanak, amit ertelemszeruen a CD elutasit. Hasonloan nem volt erdekes a nemeteknek ezen vonalon a Pendolinok bevetese (kulonbozo indokokkal) es a hagyomanyos gyorsvonati forgalom elsorvasztasa Stuttgartbol, Frankfurtbol. 

3. A DB-nek gyenge partnerre van szuksege, akit az orranal fogva vezethet es idovel akar fel is vasarolhat. Ehhez a CD ertelemszeruen tul eros.

4. Valoszinuleg a CD uj 'fogatlan' vezetese nem fog tovabb keresni masik nemet partnert a DB helyett (Mas teruleteken is lathato a visszahuzodas, minden ugy jo ahogy van, hozzaallas), de ennek ellenere azert ez a veszely fennall hosszutavon, igy most megfelelobb a status quo fenntartasa meg par evig.

Bubinko Creative Commons License 2013.09.23 0 0 12568

Egy kis hétvégi termés Dunaszerdahelyről:

 

       

Bubinko Creative Commons License 2013.09.22 0 0 12567

Sajnos nincs róla hírem.

Előzmény: Aln 663 1189 (12565)
DVB Creative Commons License 2013.09.21 0 0 12566

Csütörtökön ismét Frydek-Mistek volt az úticél. Ezúttal a CD hozta a legjobb árat 2-3 nappal előbb váltva, igy két CD Net jeggyel indultunk neki az Ex145 Landekkel. A foglalás a Bbdgmee kocsiba szólt, szépen lett felújítva, összeségében jól hozza, amit kell. A vonat nem volt túl hosszú, ennek megfelelően kihasznált volt, néhány embernek azért a "női szakasz" értelmezése gondot okozott, volt egy idősebb férfi, aki azt mondta, hogy őt nem érdekli... Az étkező hiányzott a vonatból, csak kis minibáros fiatalember járt fel-alá, lelkesen a vlakuska meg tőle hordta a kávét, teát az első osztályra. Alapvetően ezeknek az Express vonatoknak is megvan a közönsége és azért a vagonok színvonala is elfogadható. Ha az ember nem kávéra szokott diák, akkor nem szükséges máshova szaladni. Frydekig nem voltak sokan a helyin. 

 

Visszafelé már kicsivel izgalmasabb volt az utazás, megvolt a helyjegy az SC512 Pendolinora és utána a 144-es Landekre is. Viszont mivel Prágában már 1 óra 15 perc a különbség, igyekeztünk elérni a Pendolinot. Frydekből vissza már nem Ostrava hlavnira kellett menni, hanem Kuncice-n átszállni és Svinovban elérni a gyorsot 6 perces átszállással. A 3139-es személy 5 perc késéssel jött, így már az is kérdés volt, hogy az átszállásos 3424 megvár-e. Végül belehúztunk és 2 perc késéssel érkeztünk, átszállás után indult is pontosan a másik. Viszont Ostrava-Vitkovicén vártuk az ellenvonatot és 15:24 helyett 15:30-kor indultunk csak tovább. (Ami az érkezés lett volna Svinovon). Végül beérkezéskor ott állt még a Pendolino, szaladtunk vagy 20-an és megvárt minket. Kapott 4 percet indulásnak, de Prágába -10el érkeztünk. Olyan jó 50%-on volt a kihasználtság, a 35 koronás helyjegy, azért sokat segít. Viszont a múltkori LEOs kirándulással összehasonlítva azért 2.osztályon a Pendolino székei sokkal kényelmesebbek. 

 

Ma meg Den Zeleznice volt, sok élménnyel és képpel, majd igyekszem arról is beszámolni. 

Aln 663 1189 Creative Commons License 2013.09.20 0 0 12565

Van valami hír arról hogyan fog járni?

Előzmény: Bubinko (12559)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.09.20 0 0 12564

Akkor egyezik :)

 

Mi a felüljáró lábánál ültünk az ablak mellett, az első magas (bárszékes) asztalnál :)

 

Épp vártuk a Metropolt hazafelé...

Előzmény: karpathia (12563)
karpathia Creative Commons License 2013.09.19 0 0 12563

Este 22:00 körül betértem oda a családdal egy sörre.

Előzmény: SÜNÖCSKe (12562)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.09.19 0 0 12562

Szia!

 

Esetleg láthattalak téged vasárnap este a prágai Výtopnában? :)

Előzmény: karpathia (12560)
karpathia Creative Commons License 2013.09.18 0 0 12561

Ezek a képeket is hétfőn készítettem:

Előzmény: karpathia (12560)
karpathia Creative Commons License 2013.09.18 0 0 12560

Hétfőn Prágából utaztam Zójomba és Zsolnán a mozdony cserénél ezt a Búvárt kaptuk:

 

Lehet hogy majd az új Jeams Bond filmben is szerepelnifog?

Bubinko Creative Commons License 2013.09.18 0 0 12559

Megérkezett egy VT642-es.

 

benbe Creative Commons License 2013.09.17 0 0 12558

Ez hitvita. Én a Trianon előtti időkben létezett állomásokat igyekszem az akkor nevükön számontartani (ha épp képben vagyok történetileg), ha van mai magyar nevük (például Romániában), akkor azon, de az újonnan létesített állomásokat az új nevükön hívom. Ágcsernyő azért nehéz kérdés, mert az állomása gyakorlatilag megszűnt, helyette az új, Tiszacsernyő faluban új állomás épült, de a határ inkább Ágcsernyőhöz esik közel, így a határpontot annak nevezem (l. még Ágerdőmajor oh., Hídvégardó oh.) Mások máshogy csinálják, és igaziból abban sincs kivetnivaló.

Előzmény: BahnScorper (12554)
benbe Creative Commons License 2013.09.17 0 0 12557

Fölkerült néhány szlovákiai fotó a Napi vonatfotók közé, Tiszolc, Vereskő és Feled környékéről.

DVB Creative Commons License 2013.09.17 0 0 12556

Nos ugy tunik megiscsak kifutnak az ARRIVA vonatai Praga kornyeken. Ugye a menetrendben mar bent voltak, de nem kezdtek el az uzemet, mivel nem tudtak a ROPID-dal megallapodni a dotaciorol, igy most anelkul, uzleti alapon vagnak bele. Egyelore a Masarykovo palyaudvar es Kralupy kozott, 1 szerelvennyel (http://ekonomika.idnes.cz/foto.aspx?r=eko-doprava&c=A120918_101853_eko-doprava_fih&foto=&thumbs=1#FIH45f2c6_Arriva_845001_interier.jpg) - az egyiranyu jegy 34 korona, ami 10 koronaval olcsobb mint a CD teljesaru jegye. Ugy tunik az ARRIVA azert szeretne terjeszkedni, mivel megvettek a Veolia buszait, igy a pragai elovarosi forgalomban is lekapartak a buszokrol a Veolia logot es feliratokat, helyette most Arriva van. Persze a szinvonal ugyanaz...

gw Creative Commons License 2013.09.16 0 0 12555
Az a szomszéd falu a folyón túl, ahová 120 éve tartozott közigazgatásilag az állomás területe, csak azóta eltelt egy kis idő. Lásd még Tiszacsernyő.
Előzmény: BahnScorper (12554)
BahnScorper Creative Commons License 2013.09.16 0 0 12554

Hronska Dubrava az nem Garamberzence?

Előzmény: gw (12553)
gw Creative Commons License 2013.09.14 0 0 12553

Némi elmaradást pótolva: nyár eleji nosztalgia Szlovákiában.

 

http://wlab.hu/trip/201306/0608/index.html

gw Creative Commons License 2013.09.14 0 0 12552

Nem tudom aktuális-e még: a pontos árat az info@slovakrail.sk gyorsan megmondja, ez a legjobb forrás.

 

Igen, bármelyik vonatra érvényes, Supercityre is, ha megváltod hozzá a helyjegyet. Útmegszakítás lehetséges, korlátlan számban.

Előzmény: sétáLós bácsi (12551)
sétáLós bácsi Creative Commons License 2013.09.05 0 0 12551

gw/egyéb szakértők!

 

Érdekelne, hogy mibe kerül a menettérti Pozsony-Breclav, a Pozsony-Brno, és a Pozsony-Olomouc City Star jegy. A CS bármely, az adott útvonalon közlekedő vonatra érvényes, átszállással is (kivéve pl Pendolino)? A Metropolra pl jó a City Star? 2 főre milyen kedvezmény jár? Nem találtam erről információt a ZSSK honlapján.

 

A cseh Sporotiket-tel most ismerkedek mélyebben a CD honlapján, lehet hogy azzal kapcsolatban is lesz még kérdés.

DVB Creative Commons License 2013.08.30 0 0 12550

Ket kis rovidhir Csehorszagbol:

 

Menetrendvaltassal megszunnek a D1 Expresszek, mondvan vaganyzar lesz Bechovice-Uvaly kozott illetve folyik Usti nad Orlici atepitese. A sorok kozott azert persze lehet latni, hogy a kihasznaltsaggal is voltak komoly gondok illetve a vezetes cserejenek is koze van ehhez. Pedig pont most mikor 26km-es dugo volt, meg 1-2 oras varakozasok hetvegen, lehetne realitasa, ertelme ezeknek a vonatoknak. Helyette a vasut az orankent kozlekedo EC-ket ajanlja.

 

---------

 

A CD Cargo ket jelentos uzletet is elbukott mindkettot az AWT elleneben. Jovo hettol mar ok viszik a szenet az Erchegysegbol a Chvaletice-i eromube, egyelore ev vegeig allapodtak meg, hosszabitasos lehetoseggel. (Ok uzemeltetik az iparvasutat is az eromuben) Ezen 700 millio koronat bukott a CD Cargo.

Ugyancsak az AWT fogja vinni ezentul az uj Skodakat Lengyelorszagba a CDC helyett.

5047 090-5 Creative Commons License 2013.08.27 0 0 12549

Igen, fotózni készülök :)

 

Bár nem túl gyakori most arra a forgalom. Majd talán iskolaidőben...

No meg azt sem tudom, hogy mely vonatok mennek még Búvárral vagy más mozdonnyal.

 

Más jellegű kérdés: 771-eseket (Dongókat) Pozsony környékén lehet még fotózni?

 

Marchegg felé mekkora a teherforgalom? :)

Előzmény: Bubinko (12546)
Ger827 Creative Commons License 2013.08.25 0 0 12548
M62-238 Creative Commons License 2013.08.25 0 0 12547

Ezek még a régi MÁV korabeli jelzők?

Előzmény: Bubinko (12542)
Bubinko Creative Commons License 2013.08.25 0 0 12546

Arra felé most nem jártam, úgyhogy sajnos nem tudom. Fotózni készülsz?

Előzmény: 5047 090-5 (12545)
5047 090-5 Creative Commons License 2013.08.25 0 0 12545

Komjáton is megvan még a bejárati jelző az érsekújvári oldalon? Jövő héten elnézék arra :)

Előzmény: Bubinko (12542)
Bubinko Creative Commons License 2013.08.21 0 0 12544

09.21., 10.26., 11.16., 12.14.

Klub Valčík - Podkolibská u. 1.

Előzmény: E652 (12543)
E652 Creative Commons License 2013.08.20 0 0 12543

köszi, azért ha tud valaki belőle egy példányt szóljon. Szlovák vasutas börze mikor, hol szokott lenni kint?

Bubinko Creative Commons License 2013.08.20 0 0 12542

Péntek délután Nyitrán (Nitra) jártam vasútfotózni. Íme a fotók:

 

Os 5111

 

Os 5065

 

Os 5116

 

gw Creative Commons License 2013.08.18 0 0 12541

Itthon szerintem sehonnan, max. ha találsz egy itthoni tulajdonost, aki megválna tőle. De még kint is max. börzéken, vagy aukciós oldalakon.

Amint látszik, 2005-ös kiadvány, azóta nincs belőle új kiadás, a régiből a kiadónak sincsen már.

Előzmény: E652 (12538)
gw Creative Commons License 2013.08.18 0 0 12540

Tényleg csak ott járnak menetrend szerint, de még ott is előfordulhat, hogy 754-es jár helyettük, ha abból éppen mind üzemképes. Néha-néha beugranak Tanvald vagy Budejovice felé is, de az teljesen kiszámíthatlan, 750-es vagy 854-es döglés esetén lehet ilyen.

Ez egyébként az utolsó menedékük, az ország többi részében Bardotka már csak igen ritkán jár, forda szerint már nem.

Előzmény: SÜNÖCSKe (12539)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.08.17 0 0 12539
Udv! En is kerdeznek.

A Zelpage-en lathato vonatosszeallitasok alapjan Pragabol Cercany fele tenyleg csak hetvegen jar Bardotka? Viszont ahogy nezem, akkor legalabb jo sok :)

Masik kerdes, hogy Praga kornyeken csak ezen a vonalon jarnak?
E652 Creative Commons License 2013.08.17 0 0 12538

    Üdvözletem. Érdeklődnék hogy ezt a könyvet itthon honnan tudnám beszerezni,megvásárolni mert biztos nagyon érdekes lehet esetleg ha valakinek van egy elfekvő példánya?! Előre is köszönöm! A képet innen a topicról töltöttem le.

vjano Creative Commons License 2013.08.12 0 0 12537

Kiegészítésként a fényképekhez pár videót is feltettem az útról.

Előzmény: vjano (12527)
atidas Creative Commons License 2013.08.11 0 0 12536

Sziasztok!

 

Elkészült a "Kis szamár" leírása is!

http://vasutmania.blogspot.co.uk/2013/07/zscszssk-736-os-sorozat.html

 

A blog már a facebook-on is megtalálható, ahol sok szlovákiában és másutt készült képet osztunk meg! Bárki, bármikor csatlakozhat hozzánk! :)

https://www.facebook.com/VasutmaniaBlog

 

Vasútbaráti Üdvözlettel: atidas

gw Creative Commons License 2013.08.10 0 0 12535

Az elmúlt 2 hétben a döglödő áruszállítási fronton több érdekesség is történt Szlovákiában. 

Részben a 153-as vonalon lendült fel egy kicsit a teherszállítás, Kistompára (Tupá) műtrágya érkezett, Ipolyságon pedig hosszú idő után újra fát rakodtak.

A 152-esen egészen Oroszkáig (Pohronský Ruskov) eljött a tolatós teher, a helyi magtár adott fel árut.

Átmenetileg benépesült a Mezőlaborc (Medzilaborce)-Lupków határámenet is, itt 2 hétig heti 2 pár tehervonat ment át, fát vittek a szomszédos Komanczáról Rózsahegyre.

A 173-as vonalon Mlynky állomáson is fát rakodtak, viszont ezt magánvasút vitte el, az AWT Búvárjai jártak ott. Az AWT egyébként rendszeresen használja átállásra a 172/173-as vonalat, mivel erre jóval alacsonyabb költséggel tudja átküldeni a mozdonyait nyugat és kelet között.

 

Az illusztráció pedig egy acélt szállító szerelvény, amelyről éppen a tolómozdony párost csatolják le Čremošné (Turócmeggyes) állomáson.

Gulper Creative Commons License 2013.08.09 0 0 12534

Nem is tudom mi tetszett jobban ? A vasút avagy a kocsmák :))

Szép kirándulás volt, az biztos.

Előzmény: vjano (12527)
BahnScorper Creative Commons License 2013.08.09 0 0 12533

Odaírhattad volna azt is, hogy csak ebéd után ajánlott megnézni... :-)))

Előzmény: vjano (12527)
vjano Creative Commons License 2013.08.08 0 0 12532

off

Kint a kertben grilleztek mindenféle kolbászokat, meg húsokat, elég jó illatuk volt, de én nem voltam éhes, úgyhogy maradt  bizos pontként a Svijaní.... ,nem bántam meg...:)

on

Előzmény: DVB (12529)
vjano Creative Commons License 2013.08.08 0 0 12531

Igen...., amúgy én a gőzös indulása után az első adandó alkalommal lepattantam Harrachovba a Novosad pivovarba, .... az idei gőzös buli a tavalyihoz képest szerintem gyengébbre sikeredett. (de azért jó volt ott lenni....)

Előzmény: Tastam (12530)
Tastam Creative Commons License 2013.08.08 0 0 12530

 Arról volt szó, a fogasnál figyeljük egymást, ahhoz képest, úgy tűnik, Kořenovban csak pár méterre voltunk egymástól.

Előzmény: vjano (12527)
DVB Creative Commons License 2013.08.08 0 0 12529

Már akartam is kérdezni, lesz-e album :) Jó kis kirándulás megint, szépen sikerül egybegyúrnod, amire nekem sosincs időm (vonat, túrázás, sörözés, nosztalgiamenet). Mala Skala-ban, azon a helyen pont elég vacak kaja volt, máshol sikerült jobbat fogni, bár az épület tényleg autentikus. Köszi a képeket, mindig jó nézegetni.

Előzmény: vjano (12527)
czzf50 Creative Commons License 2013.08.08 0 0 12528

Jó, béreljék.  De mikor festik?  :-)

Előzmény: gw (12526)
vjano Creative Commons License 2013.08.08 0 0 12527

A szokásos nyári vonatos cseh körutam képei: villany-, diesel- és gőzmozdonyok, motorvonatok, pályaudvarok, sörök, szép tájak, kellemes városok - vidéken és Prágában, kis lengyel kitérővel.

(vigyázat hosszú....)

gw Creative Commons License 2013.08.04 0 0 12526

A rajta lévő felirat: IDS Cargo, most éppen ők bérlik a Loko Transtól.

Előzmény: czzf50 (12523)
DVB Creative Commons License 2013.08.02 0 0 12525

Azonnal uzembe allitottak oket, de szepen fel lesznek ujitva folyamatosan. Elvileg a 32 kocsi az idei ev vegeig keszul el, ablakokat cserelnek, osszes belso felulelet, ulesekete es ahonnan az OBB kiszedte a vakumos wc-t, oda visszarakjak. A Janoza ceg kesziti a revitalizaciot:

http://www.janoza.cz/galerie 

 

A masik temaban nincsen uj fejlemeny. Ki tudja az uj vezetes mit akar majd ezen a teren. Ami korabbi info volt, hogy sajat kockazatra bekuldenek az EC-ket tovabbra is egy olyan partnerrel akinek van engedelye es mar dolgoztak egyutt. Tippelnek Alexekre. A Hungariarol semmi hir. Majd jovore.

 

Előzmény: V43-1050 (12520)
gw Creative Commons License 2013.08.01 0 0 12524

ja, ez az infó már februárban megjelent :)

http://spz.logout.cz/novinky/novinky.php?poradi=1414

Előzmény: czzf50 (12523)
czzf50 Creative Commons License 2013.08.01 0 0 12523

Na ezt hamar kinyomoztam:

 

242 287  Loko Trans Brno

242 288  Loko Trans Brno

242 543  Rail Trans International

242 555  Loko Rail

 

Előzmény: czzf50 (12522)
czzf50 Creative Commons License 2013.08.01 0 0 12522

A meglevő 3 közismert.  A 242 288 érdekelne.  Van valami apró felirat az oldalán, szóval van már tulaj.

Előzmény: HBweb hu (12521)
HBweb hu Creative Commons License 2013.08.01 0 0 12521

Ha a 287-esre gondolsz, akkor az a Lokorail-é. 

Előzmény: czzf50 (12516)
V43-1050 Creative Commons License 2013.08.01 0 0 12520

Laikusként eléggé szimpatikus kis gépek pedig,remélem összejön nekik és kiküszöbölik a bajokat.

Ha nem bosszantalak egy újabb (két) kérdéssel akkor az ÖBB-től átvett kocsikkal mi lesz?Maradnak így,vagy festés,felújítás?!

Illetve hogy a CD jövőre hogyan kívánja üzemeltetni a Berlin,Hamburg felé a járatokat a RegioJettel szemben?Marad-e a Hungária vagy csak Prágáig?Vagy még nem tudni semmit?

Előzmény: DVB (12519)
DVB Creative Commons License 2013.08.01 0 0 12519

20-at rendeltek a Skodatol meg 2009-ben mostanra kapjak meg az osszeset, volt veluk minden gond (kotber) es meg most sincsen rendben minden papirjuk (engedelyek). A szlovakok 2 darabot vettek es van meg a nemet rendeles.

Előzmény: V43-1050 (12518)
V43-1050 Creative Commons License 2013.08.01 0 0 12518

Jó hogy itt vagy,mert még nem igazán tudok a nyelvükön pedig próbálkozom és pár érdekes hírt olvastam.

Én azért nem bánom ha nem lenne csak Graz felé RJ szerintem nem valami nagy szám pár stílusos és lehet vele villogni az biztos nekem annyira nem jön be.

 

Olvastam valami cseh oldalon 15 új skoda gépről,a csehek vettek,vagy ez a német hír még?Nem tudsz ilyesmiről,hogy mi lehetett amit olvashattam?!

Előzmény: DVB (12517)
DVB Creative Commons License 2013.08.01 0 0 12517

Koszonom szepen!

 

-----------------------

 

Egy kis erdekesseg Csehorszagbol:

 

Ugye a belpolitikai botrany hozadekakent lemondott a Necas kormany es az 'ellenzeki' elnok Zeman, nem ennek a ketes tobbsegnek adott kormanyalakitasi megbizast, hanem egy 'szakertoi' kormanynak (akik nagyon kozel allnak az ellenzeki szocialdemokratakhoz, akik jovore valoszinuleg magasan nyernek majd). Na most ez a parlamenti tobbseggel nem rendelkezo kormanyfeleseg igen szep tisztogatast vegzett sok miniszteriumban. A kozlekedesi miniszter koztudottan utalja a CD igazgatojat es igazgatotanacsi elnoket Petr Zaluda-t. Ennek es a varakozasoknak megfeleloen ki is rugta azonalli hatallyal, mondvan meg kell allitani a tarsasag eladosodasat es Cargot ki kell huzni a godorbel. Errre a legmegfelelobb elnok egy korabb CD vezeto Dalibor Zeleny lett, o kb 10 evvel ezelott vezette mar a Cseh Vasutakat. Nyilatkozott terveirol is:

 

Nagy valoszinuseggel nem veszik meg az opcios 7 Railjetet (igy csak 8 lesz az osztrak iranyra), azaz a szlovak-magyar irany kuka

Kellene nekik ket plusz mozdony ehhez, mert a jelenlegi jarmuparkban, nincsen a vontatasra alkalmas. Valamint szukseg sincsen ezekre, mert ami igeny van a tavolsagi forgalomban, azt a jelenlegi allomany "bosegesen" kielegiti.

 

Mindemellett ugye megtortenhet az is, hogy a kozlekedesi miniszter es az uj igazgato csak 1-2 hetig lesz itt, ha az augusztus 7-i bizalmi szavazason a Rusnok kormany nem kap tobbseget, ebben az esetben ujra megprobalkozhatnanak elorehozott valasztassal (1 hete nem sikerult osszehozni eleg voksot ra) vagy a korabbi kormanytobbseg megprobalkozhat kormanyalakitassal. Szoval a politika sehol sem szep :)

Előzmény: czzf50 (12516)
czzf50 Creative Commons License 2013.08.01 0 0 12516

Az egy AcBc kusett.

 

gw-hez:  nem tudod, kié lesz a negyedik bolgár Plehács? 

Előzmény: DVB (12514)
DVB Creative Commons License 2013.07.29 0 0 12515

Idefelé meg úgy néz ki, hogy EC 130 - Ex 570 kombót vettek igénybe. Szintén Chocenből:

 

 

Azért 4 millió egy ilyen túráért.... :) http://www.captainschoice.com.au//~/media/CaptainsChoice_AU/Files/Itinerary/2013/Luxury-Overland-Tours/Eastern-Europe-2013.pdf

 

Persze azért vicces, hogy első oldalon: 2014-ben ezt nem ismétlik meg, aztán utolsó oldalon apróbetűben: a 2014-es árakat majd 2013 őszén állapítják meg :)

Előzmény: DVB (12514)
DVB Creative Commons License 2013.07.29 0 0 12514

Lassan leborulok előtted :) Azt lehet tudni, hogy milyen kocsi ez a zöld?

 

Bár most megnézve Chocenben (www.chocen.tv) is megörökültek az utókornak. 

 

 

 

Előzmény: gw (12513)
gw Creative Commons License 2013.07.29 0 0 12513

Gondolom a Captain's Choice túra hazatérő kocsijai voltak. Gazdag ausztrálok járták végig Közép-Európát Moszkvától Berlinig vonattal, Budapestet is érintve.

 

Én Litvániában akartam meglesni, de sajnos akkor pont nem tudtam kimenni, de itt egy kép amint a Rail Baltica 4 sínes részén hasít:

http://www.part.lt/img/ed9dc896f0d588d46710d678b12298ea211.JPG

Előzmény: DVB (12512)
DVB Creative Commons License 2013.07.29 0 0 12512

Mult het csutortokon mentem a Hasekkel - Pragabol olyan 50%-on voltunk, foleg kulfoldi turistak. Jottunk szepen - a vonat vegen volt 4 plusz kocsi. 2 Startot elso osztaly (Apmz vagy Amvz) - egy meregzold vagon (talan csehszlovak) aminek volt ilyen kiallo ablaka (mint a paklikocsikon) es fulkes volt illetve egy kek-feher nosztalgias etkezokocsi. Hataratlepoben kb 100-120an lehettunk - tobb mint a szokasos. Van egy nagyon gyenge telefonos videom rola - majd megprobalom felvarazsolni, hatha kiderul mi volt ez a stokk.

 

Visszafele tegnap EC174 Jesenius. Vacon meg nem voltak sokan de - a ket termesben minden hely ki volt cetlizve. Vegyesen magyar, szlovak, cseh indulassal. Mellettem a tuloldalon egy no utazott 2 kislannyal (3-6) evesek Drezdaba. Gondoltam van 3 helyjegyuk - a negyediken lattam, hogy Pozsonytol. Aztan kiderult, hogy csak neki van, a gyereknek nem, mondvan ingyenjegy. Neki nem Sparjegye volt, mert kulon volt hozza a helyjegy. Evente mehetnek rokonlatogatoba. Praga elott kerestem neki olyan helyet, ami nem foglalt Pragatol. De azert nem idealis - a ket kisgyereket joval arrebb lerakni. Nem tudom a penztaros ajanlotta neki a plusz helyjegyeket, bar valoszinuleg igen, mivel mondta, hogy 'tavaly fulkesben voltunk es kicsit osszebb huzodtunk'.

 

Amugy mindket vonaton termesben voltam ugye es megcafolva korabbi tapasztalataimat, sikerult annyira benyomni a klimat a cseh Bpee-ben is meg a Bpmz-ben is, hogy az emberek hosszufelsot vettek, mondvan hideg van.

V43 1227 Creative Commons License 2013.07.16 0 0 12511

Én is így emlékeztem. Ehhez képest bizonyos felvidéki magyar politikai erő képviselői erősen lobbiznak a magyar kormánynál az újraindításáért, azzal indokolva a dolgot, hogy a 160-as nagy részén megszűnt a személyforgalom. (Ami persze egyrészt nem igaz, másrészt pont Fülek és Feled között a gyorsokon kívül személyvonatok is vannak.) Érdekes ötlet.

Előzmény: gw (12510)
gw Creative Commons License 2013.07.16 0 0 12510
Nemzetköziben szinte 0 utas volt.
Előzmény: V43 1227 (12507)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.07.16 0 0 12509

Azt hallottam, hogy nem volt egy sikersztori.

Előzmény: V43 1227 (12507)
V43 1227 Creative Commons License 2013.07.16 0 0 12508

Pontosítom a kérdést: nemzetköziben, illetve a szlovák szakaszon lenne-e vajon forgalma?

Előzmény: V43 1227 (12507)
V43 1227 Creative Commons License 2013.07.16 0 0 12507

A néhány évvel ezelőtt közlekedő Miskolc-Bánréve-Feled-Fülek-Salgótarján (-Hatvan?; már nem emlékszem, meddig ment) vonatnak mennyi utasa volt?

Lenne ennek a vonatnak bármiféle létjogosultsága a következő menetrendi időszakban?

DVB Creative Commons License 2013.07.15 0 0 12506

Úgy látszik 2 hete nem csak GW topiktárs volt közel Bardotkához, hanem én is, bár nekem alkalmi légyott lett ez, a kezem is beleremegett :)

 

http://www.youtube.com/watch?v=x-AcJ2fYGM4 

DVB Creative Commons License 2013.07.13 0 0 12505

Ma reggel Opavában a 810 199-es nyergesvontatót borított - 6 könnyebb sérült van.

 

Itt van 3 kép: http://ostrava.idnes.cz/srazka-vlaku-s-autem-0l4-/ostrava-zpravy.aspx?c=A130713_073609_ostrava-zpravy_jw

 

Itt pedig 1 perctől élő bejelentkezés, ahogy próbálják visszarakni a motorkocsit.

http://www.ceskatelevize.cz/ivysilani/1178166846-zpravy/  

SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.07.09 0 0 12504

Igazából a heraldika szerint a Habsburgoknak is fekete-arany a "színük" :)

Előzmény: gw (12503)
gw Creative Commons License 2013.07.08 0 0 12503

A fekete-sárga Leo (jó, tudom, fekete-arany...), de így jobb a hasonlat :)

Előzmény: Tastam (12502)
Tastam Creative Commons License 2013.07.08 0 0 12502

 Mi az a Habsburg Flirt?

Előzmény: gw (12501)
gw Creative Commons License 2013.07.08 0 0 12501

A 175 tegnap is egy komédia volt. Pardubicébe 20 perc késéssel érkezett, aztán Brandysnál megvártunk 4 szembe vonatot, elment előlünk kettő, majd jött szemből megint egy, közben mellénk beállt egy Habsburg Flirt. Innen aztán már +44-el indultunk tovább. Kútyba már csak +35-el értünk, itt viszont pár kerékpáros miatt (elöl akarták felszállni, csak éppen a kerékpárszállító kocsi hátul van) újra visszaestünk +38-ra, amit végül tartottunk a Keletiig. Kihasználtság jó teltház volt, az első osztályon jó 10% - a legkihasználtabb szakaszon, egyébként még kisebb.

Bécs felé nem várt az EC csatlakozás Breclavban, REX volt helyette.

 

Brnoban volt némi utascsere így volt alkalom fényképezni.

 

Előzmény: DVB (12495)
gw Creative Commons License 2013.07.08 0 0 12500

Lehet, általában 1,5 euró a kerékpárjegy egy útra, a napijegy 2,5 euró. 

Gyorsvonaton lehetőség van helybiztosításra, ez +1 EUR, IC vonatokon 2,5 EUR az egyúti jegy (a napijegy IC-n nem érvényes). 

Főként gyorsvonaton és IC-n külön kocsi van e célra, külön személyzettel, személyvonatokon saját magadnak kell mozgasd a biciklit és az őrzése is a te dolgod.

 

A 8808-as egy 5 részes motorvonati szerelvény (460), azon bőven elfér 5 db kerékpár, bár nem biztos, hogy egy kupacban.

Előzmény: Vakond87 (12498)
jarmufotozas Creative Commons License 2013.07.06 0 0 12499

Szép estét mindenkinek!

 

240 106 - Ferencváros.:http://www.flickr.com/photos/viktor0136/9222178239/

 

Üdv.: Sz.V.

 

 

Vakond87 Creative Commons License 2013.07.04 0 0 12498

Sziasztok!

 

Érdeklődnék, hogy milyen feltételekkel lehet kerékpárt szállítani Szlovákiában személy, gyors, expressz illetve IC vonatokon? Mennyibe kerül a kerékpár szállítása? 

 

És lehet-e Slovenské Nové Mesto-ból Kassára a 8808. sz személyvonaton 5 db kerékpárt szállítani?

 

A válaszokat előre is köszönöm!

DVB Creative Commons License 2013.07.01 0 0 12497

Ja az még lemaradt, hogy kivételesen megálltunk Svitavy-ban és kb 20-25 felszálló volt a Slovanra.

 

------

 

Nézegetve a tervezeteket, úgy néz ki, hogy a Leo Express megtartja a 2 órás ütemet Ostravába, most a 2 karvinai ottalvósból 1 marad és ütemen felül a 16.30-kor induló vonat Prerovon át St.Mesto u Uherske Hradiste-be megy. Eredetileg ugye arról volt szó, hogy bekanyarodnak Prerovba is valamennyi vonattal. 

Előzmény: DVB (12496)
DVB Creative Commons License 2013.07.01 0 0 12496

Tegnap Vácon sikerült megtekinteni az Avalát - a fekvőben kb félház lehetett, a hálóban nem sok embert láttam, de 4-5 utas az ablakban lógott. A Slovan elég jól kihasznált volt már Vácon is - üres fülke nem volt. Az útitársam Érsekújváron szállt le - aztán megtelt a kupé, Pozsonytól ismét, majd Breclavtól ismét és Brno-tól 1 hely maradt. Összesen 16 ember cserélődőtt ki mellettem a másik 5 széken. Érdemes amúgy most már helyjegyet venni, mert akik többen utaztak kénytelenek voltak fel alá korzózni és a Bmz-ben kihasználták páran, hogy a folyosón is lehet ülni.  Természetesen az utasok fele most már nem az ingázó diákok közül kerül ki, hanem turista.

DVB Creative Commons License 2013.06.29 0 0 12495

Tegnap szerencsésen sikerült választani vonatokat. A Zdenek Fibich (Ex571) elég szépen volt kihasználva, a szokásos pénteki délutáni forgalmon felül, sok fiatal utazott Brnoba zenei fesztiválra, egy részük csak C.Trebováig jutott :) Megérte helyett foglalni, mert 95%-on volt a vonat Brno-ig, utána jó 40%. A kis szünetben meglátogattam a Lokálkát 2 Starobrno-ra, és örömmel vettem tudomásul, hogy a Varsovia nem késik, ellentétben a Vindobona 15-t. Kicsivel később már 20 volt írva rá. Nem is vártunk egy percet se, indult pontosan az EC131. Jó ha 30-40%-os foglaltság volt Pozsonyig, onnan Érsekújvárig 80% és Párkányig kb. 30%. Határátlépőben ha 30 ember lehetett az egész vonaton, viszont Vácon 4 leszálló (nem belföldi utas) volt rajtam kivül. Ez új rekord :) Kivételesen a Mávot sem kell kritikával illetni, a vonat szépen ledolgozta a pár perc késést (gépcsere) - Vácon már alig maradt belőle. Érezhető, hogy megcsinálták a nagymarosi átmenőt. 

 

Az meg már csak hab volt a tortán, hogy a Jesenius is késett, úgyhogy tényleg szerencsés kézzel választottam.

siófoki35 Creative Commons License 2013.06.29 0 0 12494

nekem nem igazán tetszik... eléggé össze-vissza a berendezése, van olyan ülés ami mellett egyáltalán nincs ablak, a magaspadlós részeken felér a fejem a plafonig, stb. Jobban át kellett volna gondolni.

Előzmény: HBweb hu (12493)
HBweb hu Creative Commons License 2013.06.29 0 0 12493
Előzmény: siófoki35 (12492)
siófoki35 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 12492
BahnScorper Creative Commons License 2013.06.26 0 0 12491

Nem tudom, de hogy itt is átálltak erre a hőpapíros vacakra, az nem jó, még akkor is, ha én csak a haveroknak gyűjtök...

Előzmény: siófoki35 (12490)
siófoki35 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12490

Miért cserélték le ezeket a jegyeket ilyenekre ( a kicsikre gondolok)? Nem volt olyan régi ez a rendszer... Meg az is érdekes h SK-ban ott szokás hagyni a kisasztalon a jegyeket. Én mint jeggyűjtő csak örülök ennek :D

vjano Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12489

:)

Előzmény: Tastam (12485)
vjano Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12488

Közben meggyőztem magam, hogy biztos megyek többször is a nyári idényben, úgyhogy vettem egyet új kártyára (a tavalyi fénykép az archívumból szerencsére használható volt, és nem kellet újra szenvedjek a fotózással...:)

Előzmény: gw (12483)
DVB Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12487

Ma megvolt az utazás a Leo Express-el. Reggel LE1355-el Prága-Ostrava. Érkezéskor csak 8.20-kor nyitották az ajtókat, indult a beszállás, ajtóknál kiskocsira, kirakva napilapok és pár magazin, elég gyorsan fogyott, később nem kínálgatták. Olyan jó 50-60%al mehettünk Prága és Olomouc között Economy osztályon. Alapvetően pontos volt, semmi gond. 

 

Délután visszafelé az LE 1364 - C.Trebova előtt 10 percet vártunk (egyvágányozás volt) - de Prágába 19:38-kor értünk (50 helyett) szóval szépen kotort a Flirt. Itt is olyan jó 50% körül lehetett a kihasználtság. 

 

Ahogy éreztem: Vannak pozitiv dolgok a Leo-val kapcsolatban - pl. tisztaság, de semmi olyat nem nyújt alapvetően, amit a CD nem tudna. Gyors (Pendolinos menetidő), kényelmes (3 óra alatt sem zsibbadtam el Economy ülésben), belül csendes (nem szuszog Darth Vaderesen mint a mi Flirtünk). Sok hely a 4-es boxoknál nincsen, pont ugyannyi mint a 2 személyes üléssoroknál, csak itt ugye 2 emberre. Ha nem családdal utazok, kellemetlen lett volna. A személyzet udvarias, de nem amerikai szinten, köszöntés, egy megkérdezés, hogy akarunk-e valamit az étlapról (délután 2x volt kérdezés) és elköszönés. Pörögtek rendesen, látszik hogy van mit csinálni, 1 ember jut a business-prémiumra és 3 az economy-ra. Odafelé ebből az egyik végig bent ült a vezérnél. Az újságot leszámítva, nincsen ingyen víz, ingyen kávé mint a versenytársaknál. A fedélzeti intranet, jól mükődőtt, lehetett vele zenét hallgatni, filmet nézni (a választék nem valami izgalmas - repülő effektus). Külső internetezéshez gyors volt, viszont csak álló helyzetben ment gyakorlatilag. Menetközben csak az SZDC információs tábláját sikerült betölteni, meg a vlaky.net késési adatait. Ha mindent összeadok, és nem cipelek laptopot, hogy a szolgáltatást teszteljem, elvittek A-ból B-be gyorsan, tisztaságban, de semmi több. Csak ezért nem választanám őket. Amiért választottuk őket, hogy a kisfiamnak Pendolinora 200 korona lett volna a helyjegy, náluk meg ingyen volt.

 

Visszafelé Frydek-Mistekből előbb sikerült eljönni, így elértük volna a Regiojet IC1014-et is, de a pénztárban megkérdeztük, nem volt már üres 4-es kupé, vagy teljesen üres 6-os, így inkább a nyugalmat választva átsétáltunk a Leo pénztárba, ott az előre kinézett helyeket bemondva a néni megnézte a gépben és nyomtatta is. A Landek nem jött szóba, mert 5 perc késést irtak ki rá érkezőben és ugye eleve a Leo után ért volna be. Árban a Regiojet 550 lett volna, a CD 590 - ezért meg 578-at kellett csengetni. Szóval árban sincsen nagy különbség-

 

Hosszútávon ugye a CD sem fog csődbe menni, a Regiojetnek megvannak a maga diákjai, a Leo meg kénytelen folyamatos árharcban lenni, hogy bevonzza az utasokat, de ha semmi különlegeset nem nyújt (ami akár lehet ingyen kávé is), nehéz dolga lesz.

 

Minden bizonnyal jővőhét kedden autóval kényszerülök menni a családi béke miatt - de szívem szerint ingyenhelyjegyes Pendolinoval mennék. 

 

DVB Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12486

Én is benéztem, csak amikor ott jártam, akkor (Varsoviára várva) ebédhez késő volt, vacsorához korán. Talán most pénteken, majd meglátjuk :)

Előzmény: gw (12483)
Tastam Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12485

 ...a tanvaldi gőzösös bulival kezdek...

Akkor majd figyeljük egymást!

Előzmény: vjano (12481)
vjano Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12484

Kösz, a kártya nélküli drágább is nagyon jó ajánlat... és íme a Lokálka....  valamint  ...az igért album.

 

Előzmény: gw (12483)
gw Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12483

A Lokálkát én is meglátogattam márciusban :) http://www.wlab.hu/trip/201301/0303/pict028.html

A neve viszont a mellékvonalra utal inkább, mint a lokomotívra.

 

Az In Kartád érvényes, csak éppen nincs rajta semmilyen érvényes applikáció. Most tudsz venni pl. 1 éves IN 25-öt, de 3 hónaposat újra nem, azt csak új kártyára lehet. Ennek hiányában az olcsóbb nyári jegyet sem veheted meg, csak a drágábatt, hiába van kártyád.

De valamilyen IN hiányában is tudsz rá venni a kártyára pl. 1 heti felárat 1. osztályra 250 koronáért.

Előzmény: vjano (12481)
vjano Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12482

A képeket az index szabályai miatt kellett összetömörítsem, borzalmasok lettek, majd teszek fel egy albumot is...

Előzmény: vjano (12481)
vjano Creative Commons License 2013.06.25 0 0 12481

Hétvégén hirtelen felindulásból csináltam egy Komárno-Breclav-Mikulov-Znojmo-Lednice és vissza kört.

Komárno és Érsekújvár között a személyvonat szilivel és légkondis újszerú szlovák kocsikkal (Bdteer) volt kiállítva - hiányzott is, hogy nem lehetett az ablakot lehúzni...

A Jesenius a megszokotthoz képest fordított kocsiösszeállítással érkezett. Én hátra helyezkedtem Érsekújváron, hogy ha késik Breclavban könnyebb legyen az átszállás- így ismét a kedvenc DB bicós kocsi jutott.  (Pozsonyban meg is telt bicósokkal)

Most alig késett Breclavig, így volt időm körülnézni az állomáson, ahol örömmel állapítottam meg, hogy a sok évig bezárt restit végre újra megnyitották. 2008 körülig a szocializmus élő emléke volt, most Lokalka néven (utalván a lokomotívra tele nagyszerű gőzös poszterekkel) teljesen korszerűen - ingyenes wifivel és modern berendezéssel, csapolt Starobrnoval és jó árfekvésű knédlis készételekkel várja az átszálló utasokat.

Breclav feszmentes volt, úgyhogy a vonatokat kandúr tologatta kifelé....

Mikulovig a bicósoknak címzett Velo Podyjível (Sp1826) mentem, ami Brnotól Satovig szállítja a kerekezőket hétvégenként. Znojmoi szmbati városnézés, sörözgetés, fotózás  után visszafelé vasárnap Breclavból  még tettem egy kis lednicei kitérőt a breclavi Hurvinekkel.
Szóval nagyon jó volt. Vissza a Slovannal jöttem, gondoltam kipróbálom az étkezőt, de sajnos nem volt a vonaton....

Jövő hét pénteken indul az esedékes idei nyári cseh vonatozásom - a tanvaldi gőzösös bulival kezdek, aztán majd kialakul a többi- szóval ki akarom használni a "Jizdenka na léto"-t...
Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy a tavaly vett 3 hónapos IN kartámat meg lehet hosszabbítani az idei évadra valahogy? A kártyára az van írva, ogy érvényes 2015.06.28-ig, tehát logikus lenne, de az e-shopban nem találtam lehetőséget rá. Esetleg csak pénztárban lehet hosszabbítani, vagy ott se? Írtam levelet persze az infó@cd.cz-re, de hátha tudtok segíteni... kösz

 

       

     

 

gw Creative Commons License 2013.06.22 0 0 12480

Július 13 és szeptember 11 között lesz némi változás Brnoban, mivel a főpályaudvarról észak felé kivezető viaduktot felújítják. Ennek köszönhetően többek között a budapesti EC-k Brno dolní felé terelve közlekednek és a korábbi terelésekkel ellentétben meg is állnak ott. Onnan gyalog, vagy pótlóbusszal lehet bejutni a főpályaudvarra. 

A Metropol Modřicén is megáll, a főpályaudvarra csatlakozóvonat megy majd.

Az Adamov felől jövő személyvonatok végállomása Židenicén lesz, az innen jövő gyorsok Slatináig mennek, onnan személy/gyorsvonati/autóbusz csatlakozás lesz a főpályaudvarra. Tišnov felől a személyvonatok a kerülőpályán Modřicére mennek, ott lehet átszállni a főpályaudvarról érkező csatlakozásra. Az ebből az irányból jövő gyorsok csak Královo Poléig járnak ez idő alatt, a főpályaudvarra a 6-os villamossal lehet eljutni, ahol elfogadják a vonatjegyeket.

 

Rövidebb időtávon nem jár az S41-es Moravské Bránice, illetve a gyorsvonatok Olomouc/Bohumín felé sem, amiket autóbuszokkal pótolnak.

umea.. Creative Commons License 2013.06.22 0 0 12479

Köszönöm a segítséget. Valóban, én nem nagyon értek az interneten történő kereséshez.

Ismételten köszönöm a válaszodat.

Előzmény: benbe (12478)
benbe Creative Commons License 2013.06.22 0 0 12478

Valójában neked internetkezelési problémáid vannak, ha nem tudod ezt az információt fél percnél rövidebb idő alatt megszerezni: http://translate.google.com/translate?sl=auto&tl=hu&js=n&prev=_t&hl=en&ie=UTF-8&u=http%3A%2F%2Fwww.slovakrail.sk%2Fsk%2Fpreprava-osob%2Fslovensko%2Fprodukty-a-zlavy%2Fsenior-do-70-rokov.html

Előzmény: umea.. (12477)
umea.. Creative Commons License 2013.06.22 0 0 12477

Azért írtam Nektek, mert  - ahogy olvasgatom-  Ti gyakran jártok Szlovákiában és vonattal. Szlovákul nem tudok, továbbá nekem nem sürgős, barátaimnak akartam tájékoztatást adni. Nem kell ezért engem "bekapni"  bd meg. Majd igyekszem szlovákiai ismerőseimtől érdeklődni.

Előzmény: benbe (12476)
benbe Creative Commons License 2013.06.22 0 0 12476

Íme: http://www.slovakrail.sk/sk/preprava-osob/slovensko/produkty-a-zlavy/senior-do-70-rokov.html

 

Nem tudom, miért tőlünk kell ezt kérdezned, miért nem tudtad te megkeresni? Két hét alatt írhattál volna egy levelet is a ŽSSK-nak, onnan is gyorsabban kaptál volna választ. Erre a kérdésre a legtöbbünk - érintettség híján - nem tudja fejből a választ.

Előzmény: umea.. (12475)
umea.. Creative Commons License 2013.06.21 0 0 12475

Megismétlem a 2013. június 11-én 12456.sz. alábbi bejegyzésemet, hátha valaki tud erre válaszolni.

Nyugdíjas barátaim nevében érdeklődöm, hogy Szlovákiában milyen kedvezmények vannak a 70+ , azaz 70 éven felüli magyar állampolgárok számára vonaton, távolsági buszon, vagy városi helyi közlekedésben. Választ előre is köszönöm.

DVB Creative Commons License 2013.06.20 0 0 12474

Itt vannak jó képek arról, hogy a 097-esen miért van párhónapos vágányzár. Párszáz métert elvitt a hegyoldal, az elmúlt hetek időjárásának következtében. (Nem mellesleg az épülő D8-as autópályából is)

 

http://aktualne.centrum.cz/domaci/fotogalerie/2013/06/19/povodne-2013-d8-sesuv-skoda/#utm_source=sport.aktualne.centrum.cz&utm_medium=carousel

 

 

gw Creative Commons License 2013.06.20 0 0 12473
Az üzem megszünt, de az épület még áll.
Előzmény: atidas (12472)
atidas Creative Commons License 2013.06.19 0 0 12472

Tiszolcon? Ott már nincs meg a fűtőház, de akkor hol lakik az a motorkocsi?

Előzmény: gw (12469)
gw Creative Commons License 2013.06.19 0 0 12471

jók a kérdéseid :)

én a következő üzemképes állományról tudok (ezek szerint tehát csak egyetlen Blm nem szerepelt a hét végén):

 

1 CDlm - KHT Zvolen

1 Clm - KHKV Haniska

2 Blm - SPDŽ Púchov

 

az előbb elkövettem egy hibát, az SPDŽ gépe helyesen az M131.1443

Előzmény: BahnScorper (12470)
BahnScorper Creative Commons License 2013.06.19 0 0 12470

És a pótok?!

Előzmény: gw (12469)
gw Creative Commons License 2013.06.18 0 0 12469

A jelenleg üzemképes Hurvinekek:

M131.1053 KHT Zvolen

M131.1125 "Magda" KHKV Haniska

M131.1143 SPDŽ Púchov

talán jövőre kész lesz:

M131.1546 KŽM Vrútky

 

Breznóban nincs nosztalgia jármű, a 820-as Tiszolcon lakik.

Előzmény: BahnScorper (12468)
BahnScorper Creative Commons License 2013.06.18 0 0 12468

Az ott mind szlovák földön lakó Hurvinek?! Korábban mintha csak két-két motor illetve pót lett volna, az egyik szerelvény Haniska-ban (amit széles nyomtávra is át szoktak szerelni) a másik meg asszem Breznóban...

Előzmény: Bubinko (12461)
DVB Creative Commons License 2013.06.17 0 0 12467

Ahogy GW topiktars emlitette - van mar cseh tervezet is. Tegnap este a hiradoban, daloltak, hogy terjeszkednek a cseh szemelyszallitok: Leo Express lengyeleknel akar Varso-Krakko, Varso-Katowice, Varso-Poznan-Szceczin vonatokat, a Regiojet Praga-Berlin-Hamburg utvonalon indulna (bar szerintem 1 evvel elorehoztak ezt a hirekben), valamint lesz napi 4 par Pendolino Cheb-be, Plzenen at.

 

A lenyeg ami erdekelt az megvan a ROPID-nal: http://www.ropid.cz/jizdni-rady/navrhy-zeleznicnich-jizdnich-radu-na-obdobi-2013/14-pro-trate-v-ramci-pid__s175x494.html 

 

Eltuntek az ARRIVA szellemvonatai, valoszinuleg nem sikerult a Ropiddal leszerzodni.

Bubinko Creative Commons License 2013.06.16 0 0 12466

..azaz! :-))

Előzmény: HBweb hu (12465)
HBweb hu Creative Commons License 2013.06.16 0 0 12465

Jogos!
:-) 

Előzmény: benbe (12464)
benbe Creative Commons License 2013.06.16 0 0 12464

Kolárovo lesz az.

Előzmény: Bubinko (12463)
Bubinko Creative Commons License 2013.06.16 0 0 12463

..Palárikovo!?

Előzmény: HBweb hu (12462)
HBweb hu Creative Commons License 2013.06.15 0 0 12462

Hát, igen. Az ilyet csak fotózni élvezet, az utasokat pedig szépen megüti a Palárikovo...

Előzmény: gw (12460)
Bubinko Creative Commons License 2013.06.15 0 0 12461

Ma - Pozsony:

 

R830 Tajov   R605 Dargov      Különvonatok   Os3027   EC170 Hungaria

gw Creative Commons License 2013.06.15 0 0 12460

Tegnapelőtt a páratlan Hungária is izgalmas volt, Kralupy és Prága között Neratovice felé került, elöl-hátul Bardotkával. Azért 30 fokban ez nem egy ideális összeállítás...

Előzmény: DVB (12459)
DVB Creative Commons License 2013.06.15 0 0 12459

Tegnap az élményvonat Prága-Brno között pótolva lett, gondolom a Beer kocsis szerelvénnyel. A prágai 2 óra, ahogy láttam később 3-ra hízott fel. Vindobona se teljesített valami fényesen - 4 óra. Akár egyesíthették is volna őket Breclavig, bár túl hosszúak lennének együtt.

 

Avala tegnap reggel már vitte a montenegrói turistákat :) Tegnap 2 klasszik festésű, ma a fekvő Najbrt-s volt. 

 

 

Előzmény: gw (12445)
atidas Creative Commons License 2013.06.13 0 0 12458
benbe Creative Commons License 2013.06.13 0 0 12457

Neked nem IC kell, mivel az nem áll meg Vágkirályházán, hanem gyors. Kimégy Misjkolc-Kassa nemzetközi menettérti jeggyel Kassára, onnan pedig neten előre megváltott szlovák belföldi jeggyel a Liptov gyorssal Kralovanyba, onnan pedig az Iker-Bézével tovább Trstená felé. Ez a legolcsóbb és legegyszerűbb. A gyorsra normál, a személyre regionális jegyet vehetsz, ha két jegyet veszel. Kassán nem lenne idő jegyváltásra, tíz perced van átszállni, azért kell neten megvenned előre.

Előzmény: redfox2 (12449)
umea.. Creative Commons License 2013.06.11 0 0 12456

Nyugdíjas barátaim nevében érdeklődöm, hogy Szlovákiában milyen kedvezmények vannak a 70+ , azaz 70 éven felüli magyar állampolgárok számára vonaton, távolsági buszon, vagy városi helyi közlekedésben. Választ előre is köszönöm.

Előzmény: alex_86 (12455)
alex_86 Creative Commons License 2013.06.11 0 0 12455

Szlovákiában az IC-kre külön díjszabás van, az árak magasabbak a normál menetjegyhez képest. A díj attól is függ, mikor veszed meg a jegyed és melyik nap utazol. Személy szerint nem ajánlom, nem éri meg a ráfizetés, nincs olyan nagy különbség a gyorsvonati kocsikhoz képest (a mi IC színvonalunkat bőven eléri) és nem kell rá pótjegy. Aztán az IC-k meg sem állnak Kralovany-ban, így mindenképp felesleges egy plusz átszállás.


Jegytípusokat illetően - számunkra - nincs túl sok lehetőség, a teljesárú a obycajny (dospeli), a ziak/student a diák (csak szlovák tanulói jogviszonyt fogadnak el és igazolvány kell), az obcan 70+ a 70 év feletti, a Junior/Klasik/Senior kedvezmény pedig életkorhoz kötött és előzetesen ki kell váltani a kártyát, néhány utazás erejéig biztosan nem éri meg.


6-15 év között van gyermek kedvezmény (félár), de ehhez is kell valamilyen fényképes igazolvány (személyi, útlevél, stb). Ez úgy tudom, a magyar állampolgároknak is jár, de ezzel kapcsolatban nem ártana a megerősítés.

 

Amit még ajánlani tudok, az a REGIONAL díjszabás. Ezt bárki megválthatja legfeljebb 60 km-es távra és 2. osztályra, de csak személyvonatokon érvényes. 15%-kal olcsóbb a teljesárúnál. Ha IC vel mész, majd átszállsz, akkor ajánlom.

 

Tehát megteheted, hogy Kassa-Kražovany viszonylatban teljesárú jeggyel mész (203 km; 9,38 EUR) majd itt átszállsz és a másik vonaton REGIONAL jeggyel utazol Oravský Podzámokig (27 km; 1,36 EUR), de ilyen nagy távolságnál már nincs értelme megszakítani, ha végig teljesárúval mész, az 10,46 EUR. A gyermekjegy értelemszerűen ennek a fele. És a lényeg: ha neten rendelsz jegyet és kinyomtatod -5% kedvezmény jár minden jegytípusból. A legtöbb bankkártyával lehet fizetni és nem túl nagy ördöngősség (igaz, csak szlovák nyelven érhető el). Remélem segítettem.

Előzmény: redfox2 (12449)
siófoki35 Creative Commons License 2013.06.11 0 0 12454

jóféle strandjuk van :)

Előzmény: HBweb hu (12453)
HBweb hu Creative Commons License 2013.06.11 0 0 12453
Előzmény: siófoki35 (12452)
siófoki35 Creative Commons License 2013.06.11 0 0 12452

ja, hogy ott van fürdő? :) Akkor más a helyzet :)

Előzmény: Se18 (12451)
Se18 Creative Commons License 2013.06.11 0 0 12451

Lehet hogy a csízi fürdőbe többen mennek, mint gyalogosan Magyarországra.

Előzmény: siófoki35 (12450)
siófoki35 Creative Commons License 2013.06.11 0 0 12450

Abban mi a logika hogy a gyorsvonatok sajólénártfalván nem állnak meg, ezen a világvégi kis megállón meg igen? Direkt a Magyarországról átmenni szándékozók bosszantása a cél, vagy ennek a megállónak tényleg nagy forgalma van?

 

http://goo.gl/maps/wmKCq

redfox2 Creative Commons License 2013.06.10 0 0 12449

Sziasztok!

 

Tudnátok nekem nekem segíteni?

Miskolcról utaznánk Kassán át Árvaváraljára.

Kassától Karlovány-ig ha jól láttam valami IC

féle megy melyre kell-e helyjegy, kötelező-e?

Ilettve milyen jegytipusok vannak?

 

Obcajny

Dieta -15

Ziak/Student

Junior

Klasik

Senior

Obcan 70+

 

Egy felnőttnek és egy 13 éves gyereknek kellene a jegy.

gw Creative Commons License 2013.06.07 0 0 12448

jövő héten jönnek a cseh táblák is.

Előzmény: DVB (12447)
DVB Creative Commons License 2013.06.07 0 0 12447

Nem gondoltam volna, hogy az első tervezetre a 150es vonal topikjában hívják fel a figyelmemet, de ime:

 

http://www.vlaky.net/zeleznice/spravy/4940-Navrh-GVD-20132014-pre-osobnu-dopravu/

 

Szomorúan látom, hogy Losonc felé a helyzet változatlan...

DVB Creative Commons License 2013.06.07 0 0 12446

Az idnes szerint a CD nyaron (junius 15-tol) a Pendolinokra ingyenes helyjegyet ad, ha a vasarlo a jegyet az e-shopban veszi meg. Ha penztarnal, akkor 35 koronaba kerul - ez azert sokkal olcsobb a korabbi 100-200 koronahoz kepest. Nyaron minden bizonyyal es valoszinuleg hosszutavon is.

 

Ertheto a dolog, mivel szukseges lesz egy (ketto) csaladi utazas Frydek-Mistekbe. A CD expresszevel a returjegy kb 800 korona menetido: 3 ora 45 perc, Pendolinoval 1400 korona, Leo Express 870 korona - menetido ugyanaz. Auto kb 1800 korona. Raadasul a Leon van hely babakocsinak plusz pelenkazo, a Pendolinoba nem tudom hova tudnank betuszkolni, ugyanebbol az okbol esett ki a Regiojet is. Az elso ut mindenkeppen a vonat, a masodik a tapasztalatok fuggvenyeben auto/vonat. Esetleg meg egyszer ranezek a Pendolinora, ha tenyleg lesz olcso helyjegy.

gw Creative Commons License 2013.06.05 0 0 12445

Amúgy sem volt éppen időben, de Pardubicében megdöglött a Gorilla is (012), egy darabra egy 163-as vette át.

Előzmény: DVB (12444)
DVB Creative Commons License 2013.06.05 0 0 12444

Tegnap és tegnapelőtt 2 órát kapott az élményvonat, ma meg közel 4-el hasít bele az éjszakába... Épp most ért Chocenba. Ústiban elég nagy a víz, nem sokkal van a peronok szintje alatt, maga az állomás nincsen nyitva. Zapad meg Strekov illetve Zapad es Hlavni között ingavonat van, ami ingyenes a helyieknek. Van HelyiPárduc meg Regionova is.

Előzmény: gw (12428)
DVB Creative Commons License 2013.06.05 0 0 12443

Ki korán kel Metropolt lel :) Biztos frankó lehetett 4 órát várni rá a főpályaudvaron...

 

Printscreen-ben megvan az eleje is, de az érdekesség a végén van. Vajon honnan került oda?

 

 

Forrás: www.Chocen.tv

gw Creative Commons License 2013.06.04 0 0 12442

Végig nem, Selmecbányára a 154-es vonalon a CRW piros-fekete 740-ese viszi majd.

Előzmény: Tastam (12429)
DVB Creative Commons License 2013.06.03 0 0 12441

Valoszinuleg nem - ez csak elovigyazatossag. Akkor 5000 m3 jott le masodpercenkent a Moldvan, most 2800-nal tartunk, de az arvizvedo falak 3250-ig vannak hitelesitve. Ha minden igaz valamikor ma tetozik a folyo. A lezart allomasok kore is epitettek a falakat, hogy biztos ami biztos, ne legyen 2002 megint. A villamosok szepen mennek helyette, de a C-t helyettesito autobusz nem igazan bir kozlekedni.

 

2002-ben voltam itt eloszor, akkor meg Nyugatibol indult a Pannonia es 1 ora kesese volt mar indulaskor. Visszafele meg sikerult meregzold CD B kocsiban utazni. Akkor meg nem sejtettem, hogy bekaemberekkel fogok talalkozni :)

Előzmény: HBweb hu (12440)
HBweb hu Creative Commons License 2013.06.03 0 0 12440

2002. újratöltve?

Előzmény: DVB (12439)
DVB Creative Commons License 2013.06.03 0 0 12439

Éjjel sikerül Kolint korlátozottan használható állapotba hozni - így lehetővé vált a közlekedés Pardubice és Kutna Hora felé is. Késések azért vannak - Avala indulásnak kapott 1 órát pl.

 

A metró meg így néz ki - forrás dpp.cz:

gw Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12438

Amíg elmúlik az eső, pár kép még márciusból, amikor is éppen sikerült elkerülni a március 14-i hófrászt: http://wlab.hu/trip/201303/0315/index.html

Akkor éppen ott kellett keresni nagyítóval a havat, míg nálunk volt rendkívüli állapot.

 

DVB Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12437

Eleve elég esős volt a tavasz és eddig a nyár is. :) Itt keringett ez a front 3-4 napig. Ugyanakkor az Óriás hegységben a vizgyűjtőn csak az utolsó 24 órában 110 mm esett - ez olyan 3-4 havi átlag. Szóval erre nem nagyon lehetett felkészülni.

 

Itt egy kép az egyesített R874 + EC274-ről, amint indul Chocenből Hradec felé. Forrás: www.chocen.tv

 

 

 

 

Előzmény: benbe (12436)
benbe Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12436

Namost ebben az a durva, hogy három hete, amikor arra jártam, az Elba vízszintje maximumig volt emelve a duzzasztókkal, a vonatokkal egy magasságban cirkáltak a teherhajók rajta. Elfelejtették leereszteni, vagy már három hete akkora volt a vízhozam, hogy nem bírtak többet ereszteni?

Előzmény: DVB (12435)
DVB Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12435

Kolint elöntötte a Labe/Elba - minden tereléssel megy a 231-esen. "Z DŮVODU POVODNÍ JE PROVOZ VE STANICI KOLÍN DOČASNĚ ZASTAVEN"

 

Ex 142 Odra, SC 516 SC Pendolino, SC 518 SC Pendolino, SC 515 SC Pendolino, LE 1364 LEO Express, LE 1366 LEO Express, LE 1367 LEO Express, SC 517 SC Pendolino, Ex 1472 D1 Express, R 710 Velehrad, R 721 Viktor Kaplan, R 876 Svitava, R 879, SC 514 SC Pendolino, R 874 Rudolf Těsnohlídek, R 708 Galán, R 877 Svitava, SC 512 SC Pendolino, EC 272 Avala, Ex 543 Ostravan, Ex 591 Zlínský expres, IC 1016 RegioJet, IC 1017 RegioJet, R 1484, IC 1014 RegioJet, Ex 541 Hutník, Ex 561 Šohaj, LE 1362 LEO Express, EC 379 Carl Maria von Weber, EC 274 Jaroslav Hašek, EC 79 Johann Gregor Mendel, EC 72 Smetana, EC 74 Franz Schubert, EC 177 Slovenská strela, Ex 122 Fatra, SC 519 SC Pendolino, Ex 144 Landek, Ex 1471 D1 Express, Ex 1473 D1 Express, LE 1365 LEO Express /31115, Os 8662, Os 9351, Os 8665, Os 5010, Os 9352

DVB Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12434

Csütörtök este óta esik folyamatosan - Prágában és környékén 24 óra alatt 96 mm eső esett - árad minden patak, folyó. A tévé rendkivüli adással jelentkezik stb. A metróban lezárták a mélyen fekvő belvárosi állomásokat (Staromestka, Malostranska, Florenc, Krizikova, Invalidovna, Palmovka, Vltavska, Nadrazi Holesovice.) - csak áthaladnak a szerelvények. A városi buszok sem tudnak mindenhol közlekedni.

 

http://www.cd.cz/cd-online/vyluky/default.php

 

Itt ugye a záplavy áradás - a prekazka meg faág stb akadály a pályán. Elég hosszú a lista, reméljük ez nem mos el semmilyen mellékvonalat véglegesen.

Előzmény: gw (12433)
gw Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12433

A 175 Hamburg és Prága között egyáltalán nem közlekedett (az egész szerelvényt ajtóhiba miatt kisorozták és Berlinbe küldték javításra), gondolom azóta már valahogy visszaforgatták a szerelvényt

A Hradcany pótszerelvénye egy igazi vegyesfelvágott lett, beletettek mindent, amit találtak: Ampz+Bmee248+BDs+2xB+Bdmtee+B+A150.

 

Azért ma Csehországban sem egy nagy élmény vasúton utazni, több mint 20 szakaszon van valamilyen korlátozás az időjárás miatt.

Előzmény: DVB (12430)
Tastam Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12432

 Pontosan így okoskodtam én is, de csak úgy gondolomra nem biztos, hogy kiutazok a csatai vonalra, mert esetleg hiába várnám.

Előzmény: benbe (12431)
benbe Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12431

Nem tudom, de a párkányi várakozási időből körüljárásra tippelek, így valószínűleg Budapest-Párkány-Csata-Léva-Garamberzence-Selmecbánya lesz.

Előzmény: Tastam (12429)
DVB Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12430

Elég régen használtam, inkább a Zdenek Fibich / Varsovia aka Moravia kombó volt mostanában - Vindobonát nem akartam volna kockáztatni (bár amikor mentem pont nem késett egyszer se,de van hogy nem jön össze a csatlakozás).

 

Nem tudod mi lett a magyar szerelvénnyel és mi ment a Hradcany helyett?

Előzmény: gw (12428)
Tastam Creative Commons License 2013.06.02 0 0 12429

 Szombaton (8-án) megy az élményvonat Selmecbányára, állítólag a tizenhetes Nohab viszi végig. Lehet tudni a menet útvonalát?

gw Creative Commons License 2013.06.01 0 0 12428

Jó kis kalandvonat ez a 175, tegnap a 129 szlovák szerelvénye ugrott be a defektes magyar helyett, ma meg ez.

Előzmény: DVB (12427)
DVB Creative Commons License 2013.06.01 0 0 12427

Ma a 175-ös Jesenius felsővezetékszakadás (fa dőlt a sínekre a 090-es vonalon) terelve a 072-esen közlekedik, Prágát kihagyva. Kolinban lehet rá felszállni, ahova az Ex153 biztosít csatlakozást. A Vindobona beszorult, így egyelőre csak gyűjti a késést, Prágában még nem járt.

tavolsag.net Creative Commons License 2013.05.31 0 0 12426
V43 1279 Creative Commons License 2013.05.23 0 0 12425

Köszi. Igen, utána én is néztem, hogy a Bz-k már nem járnak arra.

 

Párkány-Léva ill. Feled-Brezno között az összes vonat Bz-s?

Előzmény: gw (12424)
gw Creative Commons License 2013.05.23 0 0 12424

Ott már csak Talent jár.

Előzmény: V43 1279 (12423)
V43 1279 Creative Commons License 2013.05.23 0 0 12423

Jó estét kívánok!

 

Azt szeretném kérdezni, hogy a 131-es vonalon Pozsony-Komárno vagy Dunaszerdahely-Komárno között szokott-e Bz (810, 811, 812) járni? Ha igen akkor mely vonatokkal?

 

Előre is köszönöm a választ!

vjano Creative Commons License 2013.05.23 0 0 12422
Nagyszerü, kösz a jó hírt.
Előzmény: gw (12420)
benbe Creative Commons License 2013.05.22 0 0 12421

Remek, köszönöm!

Előzmény: gw (12420)
gw Creative Commons License 2013.05.22 0 0 12420

Aki idén nyáron esetleg hosszabb vonatozást tervez Csehországban, annak ajánlható az idén is kapható nyári bérlet, mely július 1 és augusztus 31 között 14 egymást követő napra érvényes bármely vonatra, másodosztályon (helyjegy csak a Supercityre kötelező). Az ára 1190 korona, In-Karta tulajdonosoknak 990 korona. 

kasmat Creative Commons License 2013.05.19 0 0 12419
DVB Creative Commons License 2013.05.17 0 0 12418

Ma a 275-ös Hasek Prágában 90%-osan indult el, Brnotól 70% Pozsony után 55-60%, határátlépőben szokásos létszám. Viszont szeretett keringőzni, elöszőr Bechovicén mentünk el jobbbra majd vissza, látszólag ok nélkül, Ceska Trebován pedig szépen hátul a Metrans terminál mögött mentünk végig. Nem rossz, ahogy megcsinálták. Brno után is elég sokat mentünk helytelenben, hogy miért passz. Szob után pedig a szakács jött végig a vonaton és szedte le a helyfoglalás cetliket és begyűjtőtte a CD magazinokat, egyéb cseh újságokat. Érdekes volt...

benbe Creative Commons License 2013.05.15 0 0 12417

Gyanúsan kevés pótlap volt a vasárnap vásárolt menetrendben. Hát most rámehet egy kis időm, mire kijavítom...

Előzmény: DVB (12416)
DVB Creative Commons License 2013.05.15 0 0 12416

Csehorszagban gyorspotjegy helyett, a novekvo koltsegek miatt, a gyorsvonatokat gyomlaltak meg kicsit. Eleg sok torles es kozlekedesi korlatozas kerul bevezetesre julius 1-tol. Pl megszunik a CityElephant-os Praga-Trinec gyorsvonat is.

 

A teljes lista itt:

http://aktualne.centrum.cz/ekonomika/doprava/clanek.phtml?id=779755#utm_source=centrumHP&utm_medium=newsbox&utm_campaign=B&utm_term=position-3

 

GA0425 Creative Commons License 2013.05.13 0 0 12415

Köszönöm!

Előzmény: HBweb hu (12414)
HBweb hu Creative Commons License 2013.05.13 0 0 12414
Előzmény: GA0425 (12413)
GA0425 Creative Commons License 2013.05.12 0 0 12413

Érsekújvár és Komárom között mostanában melyik vonatok mennek V43-al?

berci199 Creative Commons License 2013.05.12 0 0 12412

Albatrosz indul különvonatával Párkányból:

http://www.flickr.com/photos/berci199/8732909774/in/photostream

 

Üdv, berci199

Ger827 Creative Commons License 2013.05.11 0 0 12411
rf.csaba Creative Commons License 2013.05.11 0 0 12410

Igen, a végén ott vigyorog a Bardotka is....

Előzmény: rf.csaba (12409)
rf.csaba Creative Commons License 2013.05.10 0 0 12409

Mert sokszor más gép is rá volt akasztva  a szerelvényre...

Előzmény: rf.csaba (12408)
rf.csaba Creative Commons License 2013.05.09 0 0 12408

Másik gép is lesz?

Előzmény: 5047 090-5 (12407)
5047 090-5 Creative Commons License 2013.05.09 0 0 12407
Ki tud Érsekúváron jó fotóhelyet? Szombaton megyek Albatroszt fotózni :-)
BahnScorper Creative Commons License 2013.04.24 0 0 12406

Nekem hat, és még három az, amit mindenképp látni akarok...

Előzmény: DVB (12405)
DVB Creative Commons License 2013.04.24 0 0 12405

Nekem 5 van meg - de például Brno is hiányzik :)

 

Most nézem, hogy a cseh kocsikra nem járnak jó napok Mo-n, hétvégén a Petrov kocsmája lángolt, a traktor is levitte Sárosdon a kocsi ajtaját, Újpesten meg csak fékproblémák voltak.

Előzmény: gw (12404)
gw Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12404

Vasútbarátoknak azért is érdemes mestoig vonatozni, mert Kutná Hora főpályaudvaráról visszafogással indul a 814-es (ami csatlakozik a Kolínból jövő személyhez), azaz megindul Brno felé, majd visszafog és megindul vissza, kitérő irányba az állomás mögött, ráadásul árban sem olyan vészes, személyenként +2 korona.

Éppen a múlt héten gondoltam át, hogy a 12 cseh Unesco helyszínből az elmúlt 10 évben még csak hármat sikerült meglátogatni, a harmadikat pont két hete, ideje lenne belehúzni :)

Előzmény: DVB (12403)
DVB Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12403

Meg annyi lemaradt, hogy ugye ott van a nagy allomas, ami egy olyan 20-25 perc setara van a 'belvaros'-tol. Van Kutna Hora mesto is ahova a 810-es megy, de seta kozben utba esik a csonttemplom is. Van egy dohanymuzeum is, de talan diakoknak nem a legtutibb :) Van valami kis helyi busz, de az meg mindenen tulmegy, ugyhogy gyalog a legjobb.

 

GW: nagyon reg nem vettem belfoldi jegyet neten - legutobb SONE+ volt 2012 januarjaban :)

Előzmény: benbe (12402)
benbe Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12402

Köszönöm a sok választ, a csoportos jegy jónak tűnik.

Az átszállás magyarázata, hogy a reggeli kötött időpontja miatt nem érjük el a Hlavnyn a 7:59-es közvetlent, a következő pedig már jóval későbbi, így az átszállásos, csak 10 perccel hosszabb a legkényelmesebb.

Előzmény: gw (12401)
gw Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12401
Lehet szeretik az emeletes kocsit, azért akar átszállni :)

Már közel 1 éve nem vonatra szól a belföldi online jegy, hanem viszonylatra, a rányomtatott vonatok csak indormációként szerepelnek.
A csoportos retúrnál meg szerintem sincs jobb ajánlat.
Előzmény: DVB (12400)
DVB Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12400

Szerintem a szamolgatast kezdd itt - jobb mint a DB-n keresztul a gyerekekre is sokkal tobb kategoria van: https://www.cd.cz/eshop/default.aspx

 

A kinezett kapcsolat atszallasos Kolinban - 2orankent van direkt gyorsvonat is - 7.59 vagy 9.59 (arban ugyanaz). 30 darab 15-17 ev kozotti diakra az oda vissza ar 3016 korona - egy 100as fejenkent. Ha online megveszed es nyomtatod, akkor vonatra szol, ha penztarban, akkor barmelyikre.

 

Azt meg erosen ketlem, hogy barmilyen mas diakigazolvanyt mint a cseh elfogadnanak. A kedvezmeny 45% es ha retur meg 5% es ugyanott vagy mint a csoportos jeggyel.

Előzmény: benbe (12396)
Gulper Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12399

Köszönöm. Külön köszönet a technikai észrevételért, előbb-utóbb odaérek és megigazítom. Sajnos nagyon nagy a restanciám a honlappal, mind tartalmi, mint technikai értelemben, de már így is több időt töltök beszámoló írással, mint vonatozással.

Előzmény: Lovrin (12397)
BahnScorper Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12398

Meg kell próbálni megetetni velük a magyar diákigazolványt, és máris megvan a félár. Ha nem megy, akkor van csoportos kedvezmény, a második utas 30%-ot kap, az összes többi meg félárat.

Előzmény: benbe (12396)
Lovrin Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12397

Köszönet a beszámolóért, mindig szívesen olvasom az írásaidat.

 

"Az állomások vágányai az átmenő kivételével tipikusan rozsdásak, az indóházak állapota sem javult mostanában, de szolgálat mindenhol van." 

 

Sajnos tavaly ősszel elbontották Bény állomásépületét. Persze statisztikailag ez eggyel kevesebb romos állomás, de kár érte, szép épület volt. Kőhídgyarmaton, Kéménden sincs forgalmi szolgálat.

 

(Technikai megjegyzés az oldalhoz: ha a 2013-mas lapról elnavigálok akármelyik előző évre, nincs a felső címsorban link vissza a 2013-mas évre. A térképes megoldásod tetszik!)

Előzmény: Gulper (12395)
benbe Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12396

Üdv!

 

Diákokkal Prágába megyünk kirándulni, és szeretnénk elmenni Kutna Horába. Ezt a vonatot néztük ki:

Praha hl.n. Fr, 17.05.13 ab 09:16 1:00 1 EX, OS Es gilt Auslandstarif
Rückfahrt hinzufügen Kutna Hora hl.n. Fr, 17.05.13 an 10:16

 

Erre 198 korona, vagyis 2284 forint oda-vissza a gyerekjegy (15-25 éves korig). Van valami olcsóbb megoldás erre? A busz ennek kb. kétharmadába kerül.

 

Előre is köszönöm!

B

Gulper Creative Commons License 2013.04.23 0 0 12395

A kényelmes akciórádiuszom sajnos nem terjed ki a felvidéki hegyekig, de azért kedvem támad néha megnézni, mi újság az ismerős sík vidékeken. Most Léva felé indultam, vonatozni kicsit.

 

Irány a Felvidék, csak úgy

 

by-169 Creative Commons License 2013.04.17 0 0 12394

Köszönöm az infót. Nem tudtam hogy olyen rossz a helyzett. Komárom az jó hely ott simán átsétáltam.

Előzmény: alex_86 (12393)
alex_86 Creative Commons License 2013.04.17 0 0 12393

A vonatot abszolut felejtsd el, nulla az "elővárosi" személyforgalom, csak a két pesti IC halad át.
It a SAD menetrend, munkanapokon egy pár busz van a határállomásig (amely Tornyosnémetinél van, oda kijuthatsz Borsod Volán járattal, de, szintén csak munkanap közlekedik), a többi szlovák busz csak Milhost' (Miglécnémeti) központjáig jár.
http://www.eurobus.sk/public/media/0331/802418.pdf

 

Volán menetrend: http://www.borsodvolan.hu/documents/menetrend_dijszab/3823_mr_121209.pdf

 

Szóval a környék abszolút nem egy "Rajka", a határ tömegközlekedéssel teljesen átjárhatatlan. Stopolással többre mész, nem szokatlan itt, de a taxi sem.

 

 

Előzmény: by-169 (12391)
gw Creative Commons License 2013.04.17 0 0 12392
Ott csak a napi 2 IC jár, ami nem áll meg Kassáig, csak busz van, bár szombaton 8 után 12-kor jön a következő.
Előzmény: by-169 (12390)
by-169 Creative Commons License 2013.04.17 0 0 12391

Most nézem hogy a határ után az első 3 csupán megálló lehet nem is áll meg a vonat el kell sétálnom Cana-ig?

Előzmény: by-169 (12390)
by-169 Creative Commons License 2013.04.17 0 0 12390

Kechnec- kosice közt van valakinek menetrend? Mennyi egy jegy? Kassára akarok eljutni.

atidas Creative Commons License 2013.04.11 0 0 12389

Szia!

 

Ellenőriztem, megkaptam, köszönöm szépen!!! :-)

Előzmény: Vendégsín (12388)
Vendégsín Creative Commons License 2013.04.10 0 0 12388

Levelesláda.

Előzmény: atidas (12387)
atidas Creative Commons License 2013.04.10 0 0 12387

Sziasztok!

 

Segítséget kérnék, ha tudna valaki a 756 és a 757-es mozdonyokkal kapcsolatban leírás+egyéb információkkal (motor típus, stb) segíteni.

HA tud valaki képet ezekről a mozdonyokról küldeni nekem a blogomba, azt is megköszönöm!

 

Előre is köszi!

atidas Creative Commons License 2013.04.10 0 0 12386

Jó kép! Öröm látni, hogy azért van némi forgalom arra felé!

Előzmény: zlaci88 (12385)
zlaci88 Creative Commons License 2013.04.09 0 0 12385

Somoskőújfalunál

DVB Creative Commons License 2013.04.06 0 0 12384

Újabb felfedezés a cseh e-shopban, már van a Vindobona/Moravia csatlakozásra is kínál jegyet, 790 koronáért kínálja a rendszer. Egy cseh Sporoticket-et kombinál a brnoi Sparjeggyel. Visszafelé kínálja szintén, sőt Petrov/Metropol (berlini kocsira) csatlakozást is, bár ugye minek ezt, ha jöhetsz a Metropollal végig.

Előzmény: gw (12321)
Bubinko Creative Commons License 2013.04.02 0 0 12383

2 kép a tegnapi szakolcai (Skalica) kiruccanásról:

DVB Creative Commons License 2013.04.01 0 0 12382

Ma egyáltalán nem lehett érezni a 276-os Slovanon a húsvéti forgalmat. Korábbi években, azért sokkan többen voltak húsvéthéftőn. Vácon a 273-as Avalát megtekintve, az utolsó két kocsira nem jutott Bee és Bpee, hanem csak Bmee. Egy najbrt és egy hagyományos zöld fehér. Utas alig volt rajta.

 

Sajnos én a Slovanon nem mentem hátra, a második ING-es Bee-ben telepedtem le - pedig Prágában leszállva láttam, hogy a 4-ik kocsi (258) nem Bmz volt, hanem leklasszált Ampz - nagy kár, hogy nem mentem hátra. Hátha legközelebb...

V43 1227 Creative Commons License 2013.04.01 0 0 12381

Mai Petrov:

 

DVB Creative Commons License 2013.03.31 0 0 12380

Péntek este (0.01-kor) a Metropollal jöttem haza Prágából, most már nem a 3-ik vágányon és átmenőn rendezik le a kocsirendezést, hanem a 6-osról indultunk és a második vágányon állt meg a prágai kocsicsoport. Pontosan érkezett a berlini szakasz, bécsi hálót nem sikerült szerezni, a berlini is Wlabmee volt. Ellentétben a prágai Wlabmz. Én a Bc-ben utaztam, olyan 40-en lehettünk, üres fülke nem volt. Főleg ázsiai turisták meg spanyolok voltak; cseh, szlovák, magyar ha 6-7. Jól jöttünk, kényelmes is volt, semmi probléma. Reggel indiai útitársaimnak segítettem felfedezni a kocsit, így tudtak fogat mosni a kézmosóban, persze 3-4 perc után kellett megmutatni, hogy hogyan jön a víz :) De tetszett nekik. Vácon leszállva, észrevettem, hogy a lengyel ülőkocsi nem 2.oszt volt, hanem 1.oszt leklasszálva. Elég jó kihasználtság volt általában, nem hiába ünnep. Egy család a berlini hálóból 2 kisgyerekkel meg kb 10 csomaggal szállt le. Elfogadható volt a menet.

5047 090-5 Creative Commons License 2013.03.29 0 0 12379

Tegnapi képek Zohorról, Dévényújfaluból és Pozsonyból:

 

 

 

 

 

 

 

atidas Creative Commons License 2013.03.29 0 0 12378

Egyébként jó képek! :-)

Előzmény: benbe (12377)
benbe Creative Commons License 2013.03.29 0 0 12377

Köszönöm, javítottam! Nem tudom, miért nem vettem észre. Ruttka felé egyébként sem nagyon járnak 750-esek.

Előzmény: atidas (12375)
gw Creative Commons License 2013.03.29 0 0 12376

750 036 sosem volt.

A T478.3036 átszámozva 753.036-3 lett egy rövid időre, aztán felvette a 753.303-7 számot egy másik, balesetes gép emlékére. Hogy tovább bonyolódjon a dolog, 1997-ben új szívet kapott a 753.010-ből. Sokáig már ezzel sem élt, 1998-tól leállítva Chomutovban, szétvágva 2002-ben.

Előzmény: atidas (12375)
atidas Creative Commons License 2013.03.29 0 0 12375

Az első képen nem 750 036-os látható, hanem a 754 036-os.

 

Gyanús volt, hogy a 750-esekből sosem láttam a 036-os számú darabot. Valószínűleg Cseheknél van/volt. Kinagyítottam, és remekül látszik a pályaszám.

 

Elnézést a szőrszálhasogatásért, de muszáj volt kijavítani!

Előzmény: benbe (12373)
vjano Creative Commons License 2013.03.29 0 0 12374
Tavaly nyaron Pozsony-Brecla oda-vissza 9.50 Eur volt
Előzmény: 5047 090-5 (12372)
benbe Creative Commons License 2013.03.29 0 0 12373

Üdv!

 

Új felvidéki albumot töltöttem föl a benbe.hu-ra - néhány képet ajánlanék a figyelmetekbe:

 

 

  

Jó nézelődést!

 

5047 090-5 Creative Commons License 2013.03.27 0 0 12372

Mennyibe kerül most egy Pozsony-Breclav illetve Breclav-Kúty jegy?

gw Creative Commons License 2013.03.27 0 0 12371

A szlovák széles nyomtávú vasút jövője még akár szép is lehet, a jelene viszont kezd elsötétedni. A legnagyobb fuvaroztató, a US Steel mostanában a tengerentúlról szerzi be a vasércet, várhatóan az idei mennyiség nagyobbik része már Kanadából érkezik, lengyel kikötőn keresztül. 

A Kassai vasmű jövője is némiképp bizonytalan, Fico miniszterelnök személyesen utazott Pittsburghbe, jelenleg úgy tűnik, hogy sikerül megtartani a munkahelyeket, legalább a következő 5 évre.

sétáLós bácsi Creative Commons License 2013.03.26 0 0 12370

Köszönöm. Ennek most tényleg nem örülök... De Margecany még így is jobb lehet, mint Poprad.

Előzmény: gw (12369)
gw Creative Commons License 2013.03.25 0 0 12369

Hát, lehet most nem fogsz örülni, de ez a vonat egy 671-es emeletes motorvonati szerelvény, központi zárású ajtókkal.

Előzmény: sétáLós bácsi (12368)
sétáLós bácsi Creative Commons License 2013.03.25 0 0 12368

Lehet azt tudni, hogy a 7800-as számú Margecany-Zsolna személyvonat milyen kocsikból van kiállítva? Ez azért érdekelne, mert hétvégén valahol Kassa és Poprad között kell pár órát eltöltenem éjszaka. Gondolom, Poprad nem optimális ilyen szempontból. Ha hagyományos fülkés kocsikból állna az említett vonat, akkor lenne esély arra, hogy benne éjszakázzak, majd ugyanezzel a vonattal el is mehetnék Poprádig.

 

Remélem, még most sem szokták éjjelre lezárni a szerelvényeket. Az elmúlt pár évben néhányszor volt szerencsém vonatokon éjszakázni (pl Párkányban, Nagyszombaton, Zsolnánk), és a központilag nem zárható ajtós vasúti kocsik mindig nyitott ajtókkal vártak :) 1,5 hete a viharos időben Kassa-Poprad között több (teljesen nappali) személyvonat részben fekvőhelyes kocsiból volt kiállítva. Gondolom, ez csak a nagy keveredés és a felborult fordulók miatt volt. Pedig most milyen jó jönne...

5047 090-5 Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12367

Valahol a belvárosban keresnék.

 

A Grassalkovich-kastély meg a Dunapart közötti, a Starometská úttól keletre eső óvárosi részen :-)

Az sem hátrány, ha lehet enni knédlit :D

Előzmény: V43 1227 (12366)
V43 1227 Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12366

1. Ennek alapján 0,75 €/ 210 HUF.

2. Emlékeim szerint meglehetősen sok megállóban van jegyautomata (legalábbis majdnem minden villamosmegállóban). Ha a közvetlen környékén az SND-nek nem találsz, akkor legközelebb Šafárikovón a villamosmegállóban tuti van.

3. Merrefelé keresel éttermet? :)

4. Ezt majd nálam hozzáértőbbek megválaszolják. 

 

Előzmény: 5047 090-5 (12365)
5047 090-5 Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12365

Sziasztok!

 

Jövő héten(kb. csütörtökön) Pozsonyban járok. Az lenne a kérdésem, hogy:

1. 26 év alatt mennyibe kerül most a Rajka-Pozsony buszjegy? Lehet-e még forintban fizetni?

2. Hol tudok a Nová Budovánál tömegközlekedési jegyet venni?

3. Tudtok valami jó, de nem drága (tehát mezei turista pénztárcáját nem megterhelő) éttermet ajánlani, ahol megtömhetem a bendőmet? Cím is jöhet :-)

4. Dévényújfalun fotóznék, esetleg mik számítanak arra fotótémának? :-)

 

A válaszokat előre is köszönöm :-)

 

koller andor Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12364

Komáromban van.

Előzmény: V43-3159 (12363)
V43-3159 Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12363

Azt lehet tudni, hogy merrefelé?

Előzmény: M41 (12361)
koller andor Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12362

A 70-en állítólag már pénteken ment egy kört. PSZ vezérek már csütörtökön Pozsonyban voltak.

Előzmény: gw (12360)
M41 Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12361

Ma még nem, de a következő hetekben sokat fog.

Előzmény: koller andor (12359)
gw Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12360

Majd inkább holnap, vasárnap próbázni nem túlzottan emberi :)

Előzmény: koller andor (12359)
koller andor Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12359

380-017 tényleg próbázott ma máv országban?

M41 Creative Commons License 2013.03.24 0 0 12358

Nagykürtösi tolatós

BahnScorper Creative Commons License 2013.03.20 0 0 12357

Észtországban csak a tallini pályaudvaron jártam - az egész nagyon érdekes, olyan tipikus Kelet-Európa feeling egy adag gigantomán szovjetunióval leöntve.

 

Riga még olyanabb, de még Vilnius is inkább, mint Tallinn... ;-)

Előzmény: DVB (12355)
BahnScorper Creative Commons License 2013.03.20 0 0 12356

Eleve Pestről késve indult...

Előzmény: vjano (12352)
DVB Creative Commons License 2013.03.19 0 0 12355

Remélem azért lesz majd 1-2 klasszik cseh album is.

 

OFF

Észtországban csak a tallini pályaudvaron jártam - az egész nagyon érdekes, olyan tipikus Kelet-Európa feeling egy adag gigantomán szovjetunióval leöntve. A város nagyon szép - 1 napos kirándulás volt a finn nyaralásból. Finnország viszont iszonyat drága - vonatjegyeket tekintve, kisebb vagyon volt a Helsinki-Turku kirándulás IC-vel. A táj meg... :) De ott már tuti nem lesz 471-es sorozat :)))

 

 Két gyenge telefonos kép Tallinból:

 

 

 

ON

 

Előzmény: gw (12354)
gw Creative Commons License 2013.03.19 0 0 12354

Észtország biztos, Finnország egyenlőre opcionális.

Előzmény: DVB (12351)
gw Creative Commons License 2013.03.19 0 0 12353

A Siemenstől mentek új honukba, egyenlőre CH-FPC jelzéssel, 2 hete láttam a nizzai vonatot, akkor ilyet nem láttam benne.

A vonatban volt még egy kocsiszekrény pőrekocsira rakva, szintén a Siemenstől, a Newagnak.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: BahnScorper (12349)
vjano Creative Commons License 2013.03.19 0 0 12352

15-én mentem volna Csehországba a Jeseniussal, de az ismert hóhelyzet miatt (szerencsére) nem tudtam átmenni Komárnóba, aztán láttam, hogy több mint 5 órát késett... Később is indult Budapestről, vagy útközben szedte össze? 

 

 

DVB Creative Commons License 2013.03.18 0 0 12351

Ma viszont van hóhelyzet Brno-ban a Metropol összeszedett 150 percet lassan Pozsonyig.

 

Az idei évre tervezett még északabbra Észtország vagy Finnország?

Előzmény: gw (12347)
DVB Creative Commons License 2013.03.18 0 0 12350

Na ez jó hír, legalább nem volt olyan vészes a késés elviselése. Bár nem élveztem iszapömlés alatt igazán.

 

 

Előzmény: BahnScorper (12348)
BahnScorper Creative Commons License 2013.03.18 0 0 12349

A ruszki kocsikat a Siemens küldte forgalomba állításra vagy már a Moszkva-Nizza vonatban is járnak?

Előzmény: gw (12347)
BahnScorper Creative Commons License 2013.03.18 0 0 12348

Háló ment erősítésként Prágába.

Előzmény: DVB (12346)
gw Creative Commons License 2013.03.17 0 0 12347

Jó kis csütörtök volt, az biztos, kaland volt bármilyen utazás (nekem közúton volt, de szerencsére kijutottam az M1-ről).

 

Az időjárás Szlovákiát sem kímélte, a hófúvás főleg a déli részeket érintette (Regiojet teljes KO), de a ZSSK sem úszta meg teljesen ebben a térségben sem. Keleten a felsővezeték volt a legnagyobb probléma, Tiszacsernyőre, csakúgy mint januárban, ismét dízellel jártak a vonatok (akkor több napig még Dongó is vontatott személyvonatot).

Hosszútávon csak a Tiszolc-Erdőköz (Pohronská Polhora) szakasz maradt járhatatlan, amit a hó helyett a víz árasztott el, ez várhatóan csak a jövő héten nyílik meg újra.

 

Csehország ezúttal jobbára kimaradt a jóból, havazás csak mutatóban volt a hosszú hétvégén. 

A végére egy érdekesség: Cargós 363-as orosz kocsikkal Suchdol nad Odroun, vágányzár miatt volt itt némi tömörülés, 3 vonat állt az állomáson, 2 szembevonatra várva.

 

 

DVB Creative Commons License 2013.03.15 0 0 12346

Itt a mai 476-os végén az erősítéssel. Milyen kocsi volt? Kivülről hagyományos Mávos kocsinak nézett ki, talán B, talán Bc, talán Wlab. Bár kétlem, hogy a máv nem ülőkocsit rakna erősítésnek. Emlékezetes útjuk volt az biztos. De legalább csak 2 órát késnek a berliniekkel ellentétben.

 

Forrás: Chocen.Tv

 

 

sétáLós bácsi Creative Commons License 2013.03.11 0 0 12345

Hétvégi tapasztalatok: Kysucké Nove Mesto-ban vasárnapra is csak teljes árú Pozsony-Komárom Regiojet-es jegyet tudtak volna adni (erre persze nem hívta fel a figyelmemet a pénztáros, csak feltűnt, hogy drágább a jegy). Így (mivel Zsolnán még zárva volt a Regiojet iroda) Pozsonyban, a 15 perces átszállásba iktattam bele a jegyváltást. Szerencsére a Cingov pontos volt, így volt idő jegyért menni. Az viszont kicsit szívás, hogy épp az orrunk előtt nyitották föl a komáromi híd mobil elemét, így a jobbparti Komáromban már csak elsuhanni láttuk az egyébként elérhető vonatot.

 

Más.. Vajon miért késik már 10 percet a jobbparti komáromi vasútállomásnál a balparti városrészbe tartó busz, miközben csak kb 3-an vannak a fedélzetén? A Vértes Volán szerencséjére így is épp elcsíptük a zsolnai buszt...

Előzmény: gw (12340)
atidas Creative Commons License 2013.03.07 0 0 12344

Nagyon sokat segítettél, köszi!!!

 

Modellezés miatt kellenek a kocsik pályaszámai, mert kassaiakat és zólyomiakat (esetleg zsolnaiakat is) szeretnék közlekedtetni majd.

Előzmény: BahnScorper (12343)
BahnScorper Creative Commons License 2013.03.06 0 0 12343

Aktuális van csak...

 

http://www.vagonweb.cz/popisy/ZSSK_osobni_vozy.php

 

kattints a fényképezőgép ikon alatti ikonoknál minden egyes kocsinál

Előzmény: atidas (12342)
atidas Creative Commons License 2013.03.06 0 0 12342

Sziasztok!

 

Létezik-e olyan oldal, ahol a szlovák vasút személykocsijainak állomásítása van. Nem kellene az aktuális, jó a 16-17 évvel ezelőtti, vagy köztes időkből. Igazából zólyomi és kassai 20-41, 20-48 és 19-41-es kocsik érdekelnek.

 

Próbáltam képeken, videókon ellesni a vonatban lévőkét, de olvashatatlan.

 

Örülnék, ha segítene valaki!  Köszönöm!

sétáLós bácsi Creative Commons License 2013.03.06 0 0 12341

Nincs ilyen kártyám, és az évi néhány szlovákiai útért nem is vennék ilyet. Nem tudom, hogy egyébként milyen egyéb kedvezményekre jogosít pl más nemzetközi utak esetében, lehet hogy egyszer majd jobban utánanézek.

 

Jó hír, hogy már van kombinált jegy. Kb 7 éve Ótátrafüreden az elektricska pénztárában meg tudtam venni a Kassa-Hidasnémeti nemzetközi jegyet. Furcsa lett volna ezek után, ha a kombinált jegyet nem tudták volna kiadni.

 

A Komárom-Zsolna buszjegy árát egyelőre még nem sikerült kiderítenem. Bár tartok tőle, hogy a teljes árú vonatjegynél érezhetően olcsóbb, a rövidebb távolság miatt.

 

Köszönöm az infókat.

Előzmény: gw (12340)
gw Creative Commons License 2013.03.05 0 0 12340

A 25%-os kedvezményt a Klasik Railplus kártya tulajdonosoknak jár, 35 euróért kiválthatod és egy évig érvényes.

Hogy a rövid távoknál miért csak a Regional kedvezményt adja ki, az jó kérdés, valamiért nem programozták bele, hogy egyszerre egy 15 aztán egy 25 %-os kedvezményt jelenítsen meg a teljes ár/kedvezményes helyett (az elsőt a teljes ár helyett, amit ugye senki nem vált meg). De a zssk megújult weboldalán elég jól megy a keresés, már nem olyan mint régen, érdemes ott is keresni.

Igaz, ott meg alapból az 5%-os internetes kedvezményt mutatja a teljes árnál is.

 

Viszont úgy látom már van ZSSK-Regiojet kombinált jegy, tehát bármely ZSSK pénztárban is lehet jegyet venni a Pozsony-Komárom szakaszra is, ez az elején biztosan nem így volt, így ebben tévedtem.

Előzmény: sétáLós bácsi (12338)
benbe Creative Commons License 2013.03.05 0 0 12339
sétáLós bácsi Creative Commons License 2013.03.03 0 0 12338

Nem, valószínűleg nem a régiós kedvezményt látom. Írok pár példát, hogy mit találtam:

Komárom-Érsekújvár: 1,46 EUR (csak ezt az árat adja meg a rendszer, 50 k alatt, személyvonat)

Pozsony-Zsolna (Inovec): 9,38/7,04 EUR (tehát 2 árat ad meg a rendszer, az alacsonyabb 25%kedvezményt tartalmaz; 203 km, és nem személyvonat)

Kassa-Bártfa 4,15/3,12 EUR  (itt is 2 árat ad meg a rendszer, az alacsonyabb 25%kedvezményt tartalmaz; 78, tehát 50 fölötti km, személyvonat)

Eperjes-Bártfa: 2,14 EUR (1 árat ad meg, 50 km alatt, személyvonat).

 

Tehát továbbra is érdekel, hogy mikor, milyen jogícmen vehetem igénybe a 25% kedvezményt tartalmazó árat pl a Pozsony-Zsolna, vagy a Kassa-Bártfa úron. Illetve az is érdekel már, hogy a másik 2 viszonylatnál már csak a kedvezményes árat adja meg a rendszer?

 

Remélem, a Regiojet kalauza rugalmas lesz, ha nem sikerül jegyet venni a legjobb esetben is csak 15 perces pozsonyi átszállás során.

Előzmény: gw (12333)
M.VIII Creative Commons License 2013.03.03 0 0 12337

Konténervonat Úszor állomáson:

 

Rákóczi expressz Creative Commons License 2013.03.03 0 0 12336

Üdv!

Csodaszép!!!

Előzmény: szv (12335)
szv Creative Commons License 2013.03.03 0 0 12335
Muurola Creative Commons License 2013.03.02 0 0 12334

A DB kocsihiánnyal küzd, FIZET a társvasutaknak a németországi futás után és esze ágában sincsa az "értékes" kocsijait külföldre járatni nem hatékony szerelvényfordulókkal...

Előzmény: gabor144 (12331)
gw Creative Commons License 2013.03.01 0 0 12333
Gondolom a régiós tarifát látod, ami 50 kmig személyvonatokra érvényes, de az ugyanazon útvonalon közlekedő gyorsra nem.

A ZSSK nem ad jegyet a regiojetre arra külön kell jegyet vegyél.
Előzmény: sétáLós bácsi (12332)
sétáLós bácsi Creative Commons License 2013.03.01 0 0 12332

Gw/egyéb szakértők!

 

Ha a http://jizdnirady.idnes.cz/vlakyautobusy/spojeni/honlapon keresek szlovák belföldi viszonylatokat, akkor a vonatos utaknál gyakran (de nem mindig) kétféle árat ad meg a rendszer; egy teljes árat, és egy látszólag 25% kedvezményt tartalmazó árat. Mikor érvényes az akciós ár, és mely viszonylatokon, vonatokon lehet igénybe venni?

 

Más, bár kicsit OFF. Tudja valaki, hogy mibe kerül a buszjegy Komárom-Zsolna közé, a 14.25-kor induló közvetlen járatra (csomagjeggyel együtt)? Még nem dőlt el, hogy a busz vagy a vonat lesz-e a nyerő, de a döntés előtt szeretnék tisztában lenni az árakkal. A fent említett kereső nem ad ki árat.

 

A ZSSK pénztáraiban tudnak jegyet adni a Regiojet-es szakaszokra? Pl egy Kysucké Nové Mesto-Komárno út esetén ki tudják adni a jegyet/jegyeket KNM állomáson, egészen Komáromig (a Regiojet-es szakaszon keresztül)? Pozsonyban viszonylag szűkek az átszállások, nem lenne szerencsés, ha még jegyért is kéne szaladni.

 

Jól emlékszem, hogy csoportos (nem családi) kedvezmény nincs a ZSSK-nál 2-3 fő részére?

gabor144 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 12331

Ja, és még valami:

"Most a CD adja a kocsikat a DB megrendelésére": Ez valójában a szokásos futáskiegyenlítés, csak nem cserébe adott kocsikkal, hanem pénzben? Vagy valami más konstrukció?

 

Előzmény: DVB (12329)
gabor144 Creative Commons License 2013.02.25 0 0 12330

Az elvágás kinek jó, mi oka lenne? Egyes vasutak üzleti érdekei a másik ellenében? Döbbenetes és siralmas, hogy erre tart a vasút fejlődése, a közvetlen kapcsolatok elvágása hatalmas visszalépés lenne. Nem elsősorban nekünk, mert Budapestről kevesen utaznak Prágán túlra, de azért egy Brno-Berlin, Pozsony-Drezda, Parduboce-Decin és hasonló utazás még nem olyan vészesen hosszú, hogy ne lennének ilyen utasok. Az ilyen viszonylatok utatsai együtt már egyáltalán nem elhanyagolható lészámúak.

 

Bár nem ez lenne az első eset, hogy egyes kiemelt viszonylatok fejlesztése (helyenként csak látványfejlesztése) az adott viszonylaton túlnyúló közvetlen kapcsolatok elvágását eredményezi, és a hálózatiság rovására megy.

Előzmény: DVB (12329)
DVB Creative Commons License 2013.02.25 0 0 12329

Valószínűleg az elvágós verzió lenne. Az EC-k egy része a Railjetekkel menne Bécs-Prága között CD-ÖBB együttmükődésben, Prága-Berlin/Hamburg között pedig Regiojet kocsik a DB-vel való együttmüködésben. (Most a CD adja a kocsikat a DB megrendelésére). Ez hogy érinteni a Hungáriát meg a Jeseniust? Jó kérdés... Volt olyan hír is, hogy a CD azért üzleti kockázatra indítana EC-ket Berlinbe továbbra is. Egy évet kapott még a jelenlegi forma, 2015-ig ha jól emlékszem. Addig még bőven csődbe mehet Jancura úr vasútvállalata.

Előzmény: gabor144 (12324)
DVB Creative Commons License 2013.02.25 0 0 12328

Pont azon gondolkoztam, amikor megjelent az előző adag, hogy vajon megoldják-e a brnoi jegyeket, mert indulóban nem sok idő van lekezeltetni, az utasnak kell pörögni a Petrovon (többin is) ha Breclavig, érvényesíteni akar. Amúgy nagyon helyes, ha a jegymágia lehetőségei bővülnek :)

 

Most a dolog utazásos része volt soron hétvégén - Prágából pénteken a Zdenek Fibich-hel Breclavig, Brno-ig 90% volt a kihasználtság, utána 30. Itt jött a jó hír, hogy a Varsovia 20 perc késéssel érkezik (A Vindobona természetesen pontos volt). Ebből lett 30 érkezéskor, olyan 30-40%-on volt a vonat, felszállókkal együtt kb. 65-70% lett. Kuty után a prérin álldogáltunk kicsit, majd Pozsonyba már egy órás késéssel érkeztünk meg, innen álló utasokkal mentünk Érsekújvárig, a fincsi kis gépcsere sem maradt el - így Vácon 21:15 körül szálltam le. Remek volt, tekintve, hogy komolyabb hó, semmi.

 

Tegnap visszafelé a Slovan 10 percet késett a Keletitől Vácig (biztos vízes volt a sín vagy valami egyéb komoly probléma). Később olyan 15 perc körül limbózott a késés, elég jó kihasználtság volt, de állni senkinek nem kellett. Pardubicébe érkezve, bejelentették hogy lerobbant a mozdony és késni fogunk. 10 perc múlva jött a jv és tájékoztatott, hogy fűteni nem fognak, világítás nem lesz, aki akar átszállhat a zsolnai EC-re. Aztán 15 perc múlva elhúztunk, Kolin után még a világítás is visszajött. Persze ezzel, pont annyit késtünk, amivel a buszomat már nem értem el, gyalogolhattam 3km-et a 20 centis hóban a mezőn. Köszönöm szépen a résztvevő vasútvállalatoknak, egy élmény volt.

Előzmény: gw (12321)
gabor144 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 12327

Ez a 2004-es menetrend:

 

Ez a 2005-ös:

 

 

Utána már nem voltak Pozsony-Győr személyek, de a fentebb látható gyorsok  még maradtak.

 

Ez meg itten a soha meg nem indult személyeket tartalmazó 2008-as:

  

Előzmény: N.K.ZS. (12326)
N.K.ZS. Creative Commons License 2013.02.24 0 0 12326

Valaki nem tudna küldeni olyan történelmi menetrendet a Pozyony-Rajka vonalról, amikor még volt személyvonat Pozsony-Győr (-Budapest) között?

Az utolsó néhány ilyen év közül kéne, ha tud valaki segíteni.

atidas Creative Commons License 2013.02.24 0 0 12325

A topik lakók segítségét kérném!

A blogomba most készülő legújabb vonal leíráshoz kellene elsősorban fotó a 153-as vonalról. Minél régebbi a kép, annál jobb! :-)

A képeken vonatok, mozdonyok legyenek, de épületekre is szükség van!

(természetesen a szerző neve feltüntetve lesz)

 

email cím publikus! Köszönöm!

gabor144 Creative Commons License 2013.02.24 0 0 12324

És ez a gyakorlatban mit jelentene? DB vagy Regiojet kocsis lenne a Jesenius, a Hungária és a Vindobona? Vagy el lenne vágva a vonal Prágánál?

Előzmény: gw (12323)
gw Creative Commons License 2013.02.23 0 0 12323

A maiakat. 

Az Ostrava-Olomouc gyorsvonatokon nem a fővonalon, hanem az Opava-Bruntál felé közlekedőket kell érteni, Berlin/Hamburg felé pedig a DB-vel csinálnák közösen a boltot.

Előzmény: gabor144 (12322)
gabor144 Creative Commons License 2013.02.23 0 0 12322

A Regiojet szeretne Ostrava-Olomouc gyorsvonatokat és Prága-Hamburg EC-ket indítani? A maihoz képest többletként, vagy a mai vonatokat venné át a Regiojet?

Vagy ez a bekezdés már a CD-re vonatkozik?

Előzmény: DVB (12318)
gw Creative Commons License 2013.02.23 0 0 12321

Azt nem is írtad, hogy már van Budapest-Brno és Ostrava sparjegy is, 2. osztályra 14/19 és 19/29, 1. osztályra 29/29 és 34/39 euróért. 

Sőt, Brnoba kirándulójegy is kad, amely 4 napig érvényes, de nem tartalmazza a városi közlekedést. Ilyen ajánlat fordítva, Csehországból indulva nincs, míg az előző elérhető onnan jövet a eshopon is.

Előzmény: DVB (12309)
atidas Creative Commons License 2013.02.17 0 0 12320

Na, a 153-as vonalra kíváncsi leszek! Ez az egyik kedvencem! :-)

Előzmény: gw (12299)
Tastam Creative Commons License 2013.02.16 0 0 12319

 Egy mai különvonat:

DVB Creative Commons License 2013.02.16 0 0 12318

Nyilvánosságra kerültek a Regiojet 2012-es gazdálkodosának eredményei. 50 millió koronás mínuszt sikerült összehozni, de mivel az egész StudentAgency holding 130 millió korona profitot ért el, így belefér a keresztfinanszírozáss. Jancura szerint persze nem az alacsony kihasználtság a gond, hanem az, hogy a CD lenyomta a jegyárakat és ezért bepanaszolta a versenyhivatalnál őket. Mondja ez pont ő... :)

 

Még néhány érdekes szám: A Prága-Ostrava járatok elindításának teljes költsége kb. 1 milliárd korona volt, aminek a háromnegyedét már elköltötték. Az Ostrava-Olomouc gyorsvonatokra 800 millió koronát szánnak (bár a tendert most megint felfüggesztették), míg a Prága-Berlin-Hamburg EC-re több mint 3 milliárd koronát kell költeni.

DVB Creative Commons License 2013.02.13 0 0 12317

Elvileg csak a Bee243-as sorozat jöhet szóba, amik Ceske Budejovicébe vannak állomásítva mind a 7 darab. A 2 Metropol benyelne 4-et ebből akkor már nem nagyon maradna Linz felé a jóságból :)

Előzmény: BahnScorper (12316)
BahnScorper Creative Commons License 2013.02.13 0 0 12316

Az utolsó mondatod teljesülése esetén valószínűleg a modernizálatlan Bee-kocsik lesznek majd a befutók...

Előzmény: DVB (12315)
DVB Creative Commons License 2013.02.13 0 0 12315

Mindenhova Bmee kerul, ahova nincsen Bee or Bpee. Regi B kocsi csak nem kerulne bele vagy a varsoi stokkba. Tehat ha a leggyengebb lancszem (mostani Bmee) kiesik a nemzetkozi forgalombol, akkor vagy ez az uj vagy az elobb emlitett Bee vagy Bpee kocsikat fogjak hasznalni a csehek. (persze ha tovabbra is ok adjak a Bp-Praga ulokocsit).

Előzmény: BahnScorper (12314)
BahnScorper Creative Commons License 2013.02.13 0 0 12314

Honnan gondolod, hogy majd pont a Metropolba fognak visszakerülni?...

Előzmény: DVB (12313)
DVB Creative Commons License 2013.02.13 0 0 12313

Ilyen volt: http://www.vagonweb.cz/fotogalerie/CZ/CD_Bmee.php

 

Ilyen lett (lesznek): http://www.zelpage.cz/zpravy/8823

 

Ez még kevésbé fog kedvezni a hátizsákosoknak nyáron a Metropolban viszont 14-en kevesebbel lesznek a "folyosón" :)

atidas Creative Commons License 2013.02.11 0 0 12312

Nem megfelelő topikban jársz! :-)

 

 Itt érdeklődj: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9202824

 

Legközelebb nézz szét jobban! :-)

 

Üdv!

Előzmény: Rákóczi expressz (12310)
nohabpeti Creative Commons License 2013.02.10 0 0 12311

Köszönöm szépen!

Előzmény: DVB (12308)
Rákóczi expressz Creative Commons License 2013.02.09 0 0 12310

Sziasztok!

Új vagyok itt.

CSD és DR vasutak megszállottja (őrültje) vagyok.

Tudna valaki eladó CSD és/vagy DR TILLIG 1,2 oszt,étkező és háló vagonokat?

Börze topicon rég érdeklődöm,de hiába.

DVB Creative Commons License 2013.02.09 0 0 12309

Újdonságok a cseh vasutak e-shopjából: Már lehet online jegyet venni a Phoenix EN-re, így felkerült Hollandia és Svájc (és Dánia éjjeli kapcsolata) is a célországok közé, lehet választani a Deluxe fülkét is. A helyfoglalásokat nem lehet megtekinteni, mivel nem a csehek üzemeltetik a rendszert.

 

Szintén újdonság a varsói és krakkói Sparnight jegyek megjelenése is,bár Varsóba csak háló vagy fekvő van, míg Krakkóba ülőhely is - az árak a szokásosak, 2 kontingensben. Itt lehet nézegetni a foglalásokat is.

DVB Creative Commons License 2013.02.08 0 0 12308

Normál cseh belföldi díjszabás van érvényben rajtuk.

Előzmény: nohabpeti (12307)
nohabpeti Creative Commons License 2013.02.07 0 0 12307

Üdv, egy kis cseh infóra lenne szükségem.

 

Vannak a Prága-München Alex-vonatok.

Érvényes ezeken Prágától a cseh-német határig a cseh FIP?

A cseh menetrendkönyv simán Ex-nek jelöli a vonatnemet,és nincs külön semmi lábjegyzet külön díjszabásról,meg egyebekről,ebből gondolom,hogy igen.

Utazott már valaki ezen járatok egyikén,mik az egyéb tapasztalataitok?

 

Köszönöm a segítséget!

gw Creative Commons License 2013.02.07 0 0 12306

Remélem szombatig rendbehoznak mindent, nem szeretnék ott ragadni valahol a vonaton.

Előzmény: koller andor (12304)
koller andor Creative Commons License 2013.02.07 0 0 12305
Előzmény: koller andor (12304)
koller andor Creative Commons License 2013.02.07 0 0 12304

Szépen bedőlt ma a ravatal Aboskőszegnél.

SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.02.05 0 0 12303

"A vasúti inspeckió szerint ezúttal nem emberi hiba történt, hanem zöld jelzés mellett haladt be az EC a foglalt vágányra."

 

Hasonló már történt egyszer Moravanyban, ott viszont tényleg csattantak.

Előzmény: DVB (12302)
DVB Creative Commons License 2013.02.04 0 0 12302

A bulvárhírek szerint nem a vasút napja volt Csehországban. 3 gázolás, 1 majdnem és 1 majdnem karambol.

 

Délelőtt Libice nad Cidlinou és Podebrady között öngyilkos lett valaki a 882-es Kolin - Usti gyors alatt, délután 1 órakor a Regiojet gázolt Kolin zastávka megállóhely közelében, egyelőre nem lehet tudni ki volt az áldozat és azt sem sikerült kideríteni férfi vagy nő volt-e. Délután Plzen és Domazlice között a 350-es München-Prága expressz Zbuch megállóhely közelében sérült embert talált a sínek között, akit valamely korábbi vonat talált el. Végül este hatkor zárult a fekete krónika Otrokovicénél, ahol a 4227-es Breclav - Prerov személyvonat gázolt.

 

A majdnem karambol pedig Adamovnál történt, ahol az EC 278-as Gustav Mahler hátulról 50 méter híján belerohant a 4012-es személyvonatba. (bár a képekkel ellentétben nem 560-as motorvonat volt hanem mozdony Bdmtee kocsikkal - mondjuk ez a lényegen nem változtat). A vasúti inspeckió szerint ezúttal nem emberi hiba történt, hanem zöld jelzés mellett haladt be az EC a foglalt vágányra.

 

 

gw Creative Commons License 2013.02.03 0 0 12301

aha, az elcsúszott valahonnan máshonnan :) ott nincs rendszeres személyforgalom, csak a sor további része igaz.

Előzmény: Gulper (12300)
Gulper Creative Commons License 2013.02.03 0 0 12300

"... 117 Jablonica-Brezová pod Bradlom / Jablánc-Berezó : rendszeres személyforgalom ..."

Erre még nem jártam, jó is lenne egy tavaszi vonatozáshoz, de nem találom a menetrendjét.

Előzmény: gw (12299)
gw Creative Commons License 2013.02.03 0 0 12299

Éppen 10 éve és 1 napja volt a szlovák mellékvonalak fekete napja. Hivatalosan ettől a naptól nem közlekedtek személyvonatok 24+1 mellékvonalon (gyakorlatilag a vasutassztrájk miatt a legtöbb helyen már korábban elmentek az utolsó vonatok, egyes vonalakon még pótlóbusz járt ezután, illetve 1-en az addig járó vonatpótló szűnt meg).

Hogy mi történt azóta? Lássuk az első ötöt:

 

112 Zohor-(Rohožník)-Plavecký Mikulᚠ/ Zohor-(Nádasfő)-Detrekőszentmiklós : 2003 végétől a BRKS újra beindította a személyszállítást, azonban 2005 márciusában újra felhagyták a személyforgalmat. Teherforgalom Zohor és Nádasfő között van (az viszont igen intenzív), a pálya már csak Detrekőváraljáig (Plavecké Podhradie) járható, az utolsó 5 kilométer már üzemen kívül.

 

113 Zohor-Záhorská Ves (Magyarfalu) : itt már 2003 közepén újraindultak a vonatok, a BRKS üzemeltetésében, nosztalgia 830-as motorkocsikkal, illetve az ÖBB-től bérelt mozdonnyal és kocsikkal. 2006 óta ismét a ZSSK vonatai járnak erre, bár mára ismét eléggé megfogyatkoztak. Teherforgalom szinte 0.

 

117 Jablonica-Brezová pod Bradlom / Jablánc-Berezó : rendszeres személyforgalom, 1-2 évente látogatják a vonalat különvonatok, havi 2-3 tehervonat még jár erre.

 

124 Nemšová-Lednické Rovne / Nemsó-Lednicróna : személyforgalom nincs, ablakos különvonat újabban évente jár erre. Teherforgalom van, heti 3 tolatós tehervonat látogatja meg a vonalat.

 

126 Žilina-Rajec / Zsolna-Rajec : 2003-ban már újra is indult a személyforgalom, ami azóta szépen fejlődött, a vonal a közlekedési szövetségnek is a része lett. Teherforgalom is igen nagy, nap 2-4 vonatpár jár erre.

 

Különvonat Detrekő vára alatt 2012-ben, közvetlenül a járhatatlan szakasz kezdete előtt:


 

hmsoft Creative Commons License 2013.02.02 0 0 12298

Ha tovább halogatom annak a vonalnak a vicis-ficakját, a végén még nem kell gyalogolnom Štíty-re... :)

 

hm

Előzmény: gw (12297)
gw Creative Commons License 2013.02.02 0 0 12297

A mai naptól újra járnak személyvonatok a 025-ös (Hanusovice-Dolni Lipka) vonalon, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 5 pár vonat.

A 024-es vonalon (Ústi nad Orlici-Stity) szintén ugyanezeken a napokon napi 3 pár vonat 2 megállóval és 2 kilométerrel tovább Mlynicky Dvur megállóhelyig jár, a vonal végéig, Stity-ig még mindig hiányzik 4 kilométer.

Előzmény: DVB (12281)
gw Creative Commons License 2013.02.01 0 0 12296

WTB

Előzmény: N.K.ZS. (12294)
gw Creative Commons License 2013.02.01 0 0 12295

Nem, viszont úgy tűnik jegyet elővételben kell megvásárolni, avagy a helyigényt előre kell jelezni, elérhetőség a plakát fölött:

 

http://www.vlaky.net/zeleznice/spravy/4820-Oslavte-storocnicu-trate-Prievidza-Handlova/ 

Előzmény: Tastam (12278)
N.K.ZS. Creative Commons License 2013.02.01 0 0 12294

A szlovák ingák (emeletes szerelvény+pl 381) milyen vezérlést használnak?

WTB? ZWS?

DVB Creative Commons License 2013.01.30 0 0 12293

Ma az uhrinevesi diszpécser ismét generál stopot kellett nyomjon - a Cityfrog majdnem összehaverkodott a Cityelephanttal Strancicen. 600 méter volt közöttük. A vasúti inspekció elmagyarázta, hogy évi kb 80 vörös jelző meghaladás van, ma is az egyik mozdonyvezető hibázott.

EVM Creative Commons License 2013.01.28 0 0 12292

A Jóisten adjon örök nyugalmat Neki,nyugodjék békében!

Előzmény: M62-238 (12291)
M62-238 Creative Commons License 2013.01.28 0 0 12291
atidas Creative Commons License 2013.01.28 0 0 12290

Ez vicc?? Méghogy Ruttkán... hah!

http://www.trains.hu/turkalo/eur/4520-sk/index.html

M62-238 Creative Commons License 2013.01.24 0 0 12289

Ezútón szeretném megkérni "mozdonyvezet" érsekújvári topiktársunkat,hogy a magyaroszági mozdonyvezetők együttérző részvétét nyílvánítsa az elhunyt családjának és a szlovákiai mozdonyvezetőknek a nevünkben,előre is köszönöm.

Előzmény: M62-238 (12288)
M62-238 Creative Commons License 2013.01.24 0 0 12288
Előzmény: Zolcsi67 (12287)
Zolcsi67 Creative Commons License 2013.01.24 0 0 12287

Semmi gond, a képeket ma tette bele a kolléga.

Előzmény: M62-238 (12285)
alex_86 Creative Commons License 2013.01.24 0 0 12286

350-011... kérdés, helyreállítják-e.... :-(

M62-238 Creative Commons License 2013.01.24 0 0 12285

Jogos,igazad van.

Belinkeltem és később vettem észre,hogy már a tiéd sek a tegnapi,bocs.

Előzmény: Zolcsi67 (12284)
Zolcsi67 Creative Commons License 2013.01.24 0 0 12284

Sajnos van mivel frissülnie.

Előzmény: M62-238 (12283)
M62-238 Creative Commons License 2013.01.24 0 0 12283
Előzmény: Zolcsi67 (12280)
Vendégsín Creative Commons License 2013.01.24 0 0 12282

Részvétem...

Előzmény: Zolcsi67 (12280)
DVB Creative Commons License 2013.01.24 0 0 12281

Pár érdekesség Csehországból:

 

Az alábbi táblázat mutatja, hogy mennyi a CD vesztesége utaskilométerenként egyes vonalakon ahol a távolsági közlekedés támogatott. A Regiojet kérelmét ugyan a bíróság elutasította, hogy a pontos adatokat nyilvánosságra kelljen hozni, de az adatokat azért fenntartásokkal kell kezelni, mert az Ostrava-Olomouc ebben 225 korona, de a pályázat körüli hajszában, már racionalizáltak és csak 159 koronáról volt szó.

 

Ostrava – Opava – Krnov – Olomouc/Jeseník 225 Kč

Praha - Rakovník 186 Kč

Praha – Mladá Boleslav – Turnov – Tanvald 165 Kč

Praha – Beroun – Příbram – Písek – České Budějovice 159 Kč

Kolín – Mladá Boleslav – Česká Lípa – Rumburk 159 Kč

Pardubice – Jihlava 153 Kč

Ústí nad Labem – Liberec 140 Kč

Německo – Ústí nad Labem – Praha – Pardubice – Brno – Rakousko/Slovensko 139 Kč

Brno – Jihlava – České Budějovice – Plzeň 139 Kč

Rakousko/ Slovensko – Břeclav – Otrokovice – Ostrava – Polsko 138 Kč

 

-----------------------

 

A CD Cargo pénzügyi problémáin a 363.5-ös mozdonyok eladásával próbál meg segíteni. A 30 mozdonyból 10-et eladnak 600 millió korona értékben lízingcégnek és 10 éves visszalízingükért 200 millió koronát fizetnek. Valahogy csökkenteni kell a többmilliárdos minuszt.

 

----------------------

A pardubicei körzetben a 2011-es nagy menetrendi változásainak visszacsinálására készül a megye. Ennek keretében csökkentik az autóbuszforgalmat, és egyes vonatok több megállóhelyen állnak meg, valamint újrainditanák a 025-ös vonal közlekedését egészen Sumperkig.

Zolcsi67 Creative Commons License 2013.01.23 0 0 12280
gw Creative Commons License 2013.01.22 0 0 12279

A tavalyi menetrendváltás óta személyforgalom nélküli Stará źubovňa–Plaveč (Ólubló-Palocsa) vonalszakaszra március 3-tól visszatérnek az ablakos vonatok. Igaz, csak napi 2 pár, de ez is jelzi, hogy a "bezárás" nem végleges és visszavonhatatlan.

Tastam Creative Commons License 2013.01.22 0 0 12278

 Nagyon köszönöm. Remélem, nem mondják le.

Előzmény: gw (12277)
gw Creative Commons License 2013.01.21 0 0 12277

Február 16, gőzös, tűzoltóvonattal.

Előzmény: Tastam (12275)
atidas Creative Commons License 2013.01.21 0 0 12276
Tastam Creative Commons License 2013.01.19 0 0 12275

 Megköszönném, ha felírnád ide, amint eldől azt időpont.  Érdekel a téma.

Előzmény: gw (12274)
gw Creative Commons License 2013.01.19 0 0 12274

Még nincs pontos dátum, a 464.001 várható a vonatra.

Előzmény: Tastam (12273)
Tastam Creative Commons License 2013.01.19 0 0 12273

 A februárra jelzett évfordulós programról lehet tudni valami közelebbit? Főként a dátum érdekelne, de a neten nem találok semmi utalást.

DVB Creative Commons License 2013.01.19 0 0 12272

Tegnap az EC275 Hasek Prágából 15 perc késéssel indult (éjjel esett kb 10 centi friss hó). Kihasználtság jó 30% - Brnoig, onnan 75-80% Brnoban, Pozsonyban majdnem teljes utascsere. Párkányban késett Slovanra vártunk, Verőcén kereszteztünk a másik Hasekkel Vácon 14.28-kor szálltam le.

 

Volt egy JLV-s fejezet is, Pozsony után beterveztem az ebédet. Eleve azzal fogadott a pincér (félmeleg stílusú), hogy technikai okokból csak sonkás-tojásos rántottát tudnak adni vagy csirkeragut krumplival. Rendben legyen a második. Kértem egy alkoholmentes sört, sajnos épp nem volt. Gambrinus sem volt, csak a jóval drágább Budvar. Rendben akkor legyen 1. Amig vártam - hozott egy tavaszi levest (kis kelbimbó, zöldborsó) mondván ez ajándék, amiatt, hogy nem megy a konyha. Utána ismét visszajött, hogy elfogyott a krumpli piritóssal, szendicskenyérrel jó lesz-e. Mondtam igen. Kihozta, gombával, hagymával volt összesütve csirkemell. Kis mustárral, kethucppel elég elfogadható volt. (Közben mellettem valaki megkapta a svickováját, knédli helyett részben főtt krumplival). Ittam még egy sör, elég pozítív volt, hogy próbálkoztak szolgáltatni, még ha nem is ment a konyha. Fizetéskor azért jött a feketeleves - szokás szerint meg szoktam kérdezni, hogy kajajegyet elfogadnak-e (cseh kibocsátású és a JLV mindenhol elfogadja) a válasz persze NEM volt. Cash is king. Itt jött a második meglepetés, a csirkeragu a számlán már mint pisztráng filé jelent meg, ami persze a   legdrágább főétel az étlapon. Így 281 koronát számlázott. Elnézegetve a menüt, a leves nem volt ingyen ez alapján, mivel a csirkedarabos ételek 130-140 korona körül vannak. Mindent összevetve majdnem sikerült elégedett vevőként távozni, de a távozáskori lehúzásért (és a kajajegy miatt) megy a levél majd a JLV-nek és a CD-nek mint megrendelőnek. Tudom én, hogy Kelet - Európa még mindig, de akkor is. Amúgy ez is franchise-os étkező volt - nem ajánlom. Főleg hogy ilyen felkészültséggel indult el Prágából.

Tastam Creative Commons License 2013.01.18 0 0 12271

Vágy rákattint ide, ez gyorsabb:

 

Előzmény: vjano (12270)
vjano Creative Commons License 2013.01.18 0 0 12270

Aki esetleg el is akarná olvasni:  katt....  (pdf, 14. oldal)

Előzmény: Tastam (12269)
Tastam Creative Commons License 2013.01.18 0 0 12269

 Nosztalgiás programtervezet 2013-ra:

vjano Creative Commons License 2013.01.14 0 0 12268

A szlovák vasút weblapja szerint igen.

Előzmény: Br. (12267)
Br. Creative Commons License 2013.01.14 0 0 12267

Sziasztok!

Poprád vasútállomásán van csomagmegőrző?

Köszönöm!

V43 1227 Creative Commons License 2013.01.14 0 0 12266

Vasútbarát szempontból ez elég szomorú. :(

 

Más: Az önkormányzatok is kérhetik a vasúti kétnyelvűséget

Előzmény: gw (12265)
gw Creative Commons License 2013.01.13 0 0 12265

Egy kép tegnapról: a Zólyom-Zsolna sebesvonatok már szinte mind ilyen klímás kocsikból állnak, így a 170-es vonali ablakban lógás sajnos már a múlté...

Érdekesség még a vonat végén egy 1. osztályú kocsi is van, az másodosztályú menetjeggyel igénybe vehető ezen a szakaszon.

 

480-006 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12264

Ondrohó, 2013. január 2.

M41 2152 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12263

és még egy kérdés:

te pl. el tudnád érni a 10.05 -s buszt Sátorosbányáról Losoncra ugy, hogy a BP Somosra 9.49 re ér be ha nem késik?

M4 2152

Előzmény: SÜNÖCSKe (12259)
M41 2152 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12262

mint ugye az is köztudott, hogy a szlovák vasutnak nem éri meg a vonatot közlekedtetni Fülek-Somos közt, a BP nem mehet át szlovák oldalra.

Valamint a Nógrád Volánnál sem a szlovák busz társaságnál nem érték még fel ésszel, hogy lehetne közvetlen összeköttetés a határon buszokkal is.

M41 2152

Előzmény: SÜNÖCSKe (12259)
M41 2152 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12261

már bocs, hogy megszólaltam.

 

Te milyen alternatívát javasolsz az autón kívül, ahol esetleg nem kell órákat várni a csatlakozásra a határ két oldalán?  és mondjuk nem 5 km -t gyalogolni, mint pl. Ipolytarnóc és Kalonda közt? M41 2152

Előzmény: SÜNÖCSKe (12259)
koller andor Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12260

Mondtam már, hogy kerékpárral a legjobb. Főleg a sok jó uticél miatt is.

Előzmény: SÜNÖCSKe (12259)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12259

És ez szerinted alternatíva? Autóval a Nyugati térről indulva, a 2-es úton kb. 140 km az út, ez 2-2 és fél óra alatt teljesíthető.

 

A te ajánlatod alapján 11:45-kor még csak ott tartok, hogy a határszéltől még fél órát buszoznom kell, míg az autós énem ekkor már legalább két órája ül egy losonci kocsma teraszán, szorgosan szürcsölve a jéghideg Kofolákat gyors egymásutánban. Ennyire azért még az Urpín se volt lassú, de talán a somoskői átszállós játék sem...

Előzmény: M41 2152 (12258)
M41 2152 Creative Commons License 2013.01.11 0 0 12258
Losoncra eljutàs: zónàzò vonat bp.nyugati 7.07 vàcig ott àtszállàs a bgyarmati vonatra. Bgyarmaton átszàllàs az Ipolytarnoci bz re. Rárospusztànál kell leszálni. Madách hidon àtmégy gyalog a hatàr melletti Ràrósra a szlovák oldalra. Ott van buszmegàllo. 11.45 kor busz van onnan Losoncra. Kb. 800 m -t kell gyalogolni. M41 2152
Előzmény: <Tycoon> (12255)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.01.08 0 0 12257

És különben is, -10 fokban a legjobb túrázni, mert nem izzadsz meg az első 150 méteren (csak 1500-on) :)

Előzmény: koller andor (12256)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12256

Balassagyarmaton átmész az Ipoly hídon és rögtön a benzinkútnál (Tótgyarmaton)- ahol az út jobbra kanyarodik- bal kéz felől van egy kiváló vendéglő. 3-4 EUR-ból komplett ebédet lehet fogyasztani, itallal (sör) együtt. Csak ajánlani tudom. Ha ezek után még lenne az utazónak kedve továbbmenni, tudok még jó pár helyet, amit érdemes meglátogatni.

Előzmény: <Tycoon> (12255)
<Tycoon> Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12255

Köszi. 

 

Hát mennék én de -10 fokban nekivágni ismeretlenül :( 

Most olyat néztem hogy Bgyarmat, aztán séta a szlovák oldalra és onnan tovább. 

Hát de vicc hogy se nagykürtösre, se Losoncra, se fülekre sehova nem lehet eljutni a fene nagy únijóból. Még szarabb mint 15 éve az eljutás

Előzmény: koller andor (12250)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12254

Somoskőújfalun az állomással szemben bolt és kocsma is van. Útközben is akad. Bringás szempontból- frissítés- Szlovákia egy álom.

Előzmény: Gulper (12251)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12253

Nem jó felé mentetek. :-)

Előzmény: SÜNÖCSKe (12252)
SÜNÖCSKe Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12252

"Csak útba esik valami kocsma :))"

 

Én is azt hittem a Rajka - Oroszvár relációban, de tévednem kellett (állomástól állomásig gyalogoltunk) :)

Előzmény: Gulper (12251)
Gulper Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12251

Ja úgy könnyű, ha buszról buszra szállsz :))

De azt hiszem én inkább kisétálnék a vasúttól a túlsó benzinkútig. Csak útba esik valami kocsma :))

 

Anno reggel hét felé indult a Keletiből egy nemzetközi vonat, ami ugyan kicsit korán volt nekem, de megérte a korán kelést, mert Zólyom felé is, meg Kassa felé is nagyon szép köröket lehetett vonatozni egy nap alatt.

Előzmény: koller andor (12250)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12250

A volt határállomásig elmegy a 11-es (hétvégén a 118-as) helyi busz. Kb. 100 méter séta után már a füleki busz megállójában is vagy,

Előzmény: Gulper (12248)
Gulper Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12249

Közben megtaláltam a buszmegállót a google bámészkodóval. Ha jól látom, ott van a benzinkút mellett. Végül is 20-30 perc séta simán belefér, lehet nyáron én is kipróbálom, mekkora kaland ott átkelni immár vonat nélkül.

Előzmény: Gulper (12248)
Gulper Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12248

A google térkép szerint több mint 20 perc a határ. És akkor még tudja a fene, hol a buszmegálló

Előzmény: koller andor (12245)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12247

Én bicajjal szoktam menni. (Somoskőújfalutól)

Előzmény: gw (12246)
gw Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12246
Kb. fél évente megkérdezi ugyanezt a losonci utat,már rég neki kéne a legjobban ismerje az eljutást és neki kéne adjon jó tanácsokat...
Előzmény: koller andor (12245)
koller andor Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12245

Somoskőújfalu állomástól pár perc gyalog a határon a buszmegálló.

Előzmény: DVB (12244)
DVB Creative Commons License 2013.01.07 0 0 12244

Helikopterrel...

Előzmény: <Tycoon> (12242)
vjano Creative Commons License 2013.01.06 0 0 12243

"št.hr" = államhatár

Előzmény: <Tycoon> (12242)
<Tycoon> Creative Commons License 2013.01.06 0 0 12242

Sziasztok!

 

Losoncra kellene kimenni egy ismerősömnek Pestről (vagy más magyar városból)

Megy-e közvetlen vagy jó csatlakozással vonat / busz az új menetrend szerint? 

 

 

Amit néztem Somoskőig vonat, onnan gyalog, de a   "Šiatorská Bukovinka,,št.hr." megálló mi lehet?  Határátkelőhely? 

 

Vagy hogyan lehetne eljutni normális időben Losoncra?

DVB Creative Commons License 2012.12.30 0 0 12241

Ma megvolt a visszaút a Slovannal. A 2.osztályon a paklikocsi után legalább 50-60% ki volt foglalva, az 1.oszt is 50%-on volt Vácon. Persze 3-4 embert el kellett küldeni innen - de utána szépen telt meg, Brno után már 80%-on voltunk. A JLV ugyanazzal az étlappal volt ma is jelen - megkóstoltam az amerikaiak kedvenc rántott húsát - hát nem dobtam tőle hátast, a krumpli jó volt, bár Érsekújvártól vártam Pozsonyig rá. Fűtés nem volt - de összeségében azért rendben volt a helyzet, mivel 3-4 rendelést is szolgáltak ki közben a take away oldalon. Pozsonyban felszállt egy amerikai párocska - jegy nem volt, a szlovák kalauz adott nekik 17.45-ért két jegyet a határig. Cseh kalauz Brno-ban ért oda pont - így ennyiért jöttek első osztályon. Breclav után rögtön jött az utaskísérő (vlakuska ugye nem lehet, talán vlakusák :) - off párom a vlakuskán is jót nevetett on) - újság és egy ingyen meleg ital (kávé vagy tea) rendben ki is szolgált mindenkit Brnoig, így a párocska ingyen itta a kávéját jegy nélkül. Mentésgükre szóljon, hogy elindultak kifizetni az étkezőkocsiba, de mire odaértek már a peron mellett álltunk és le is szálltak. A fiatalember végig ment fel-alá, nézte ki kér valamit, kihozott pár rendelést a székhez és amikor Prágába értünk szépen mindenkitől elköszönt egyesével és segített a hölgyeknek a leszállásban. Összeségében kellemes út volt - meglepően sok utassal, úgy tűnik ez az évvégi időszak is turistásabb lesz, nem csak a nyár. 10 éve még nyáron is alig voltak, most már egyre többször és többen vannak.

480-006 Creative Commons License 2012.12.30 0 0 12240

Újabb kérdések merültek fel:

Továbbra is az Érsekújvár-Nyitra-Privigye vonal a téma

Ezek a vonatok Búvárosak vagy 812-essel adják ki őket?

Os 5725/5013

Os 5015

Os 5031

Os 5026

Os 5028

 

vjano Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12239
Próbáltam, de nem sikerült..:)
Előzmény: DVB (12238)
DVB Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12238

Igazából így 1 étlap is elég a JLV-nek nem kell a korábbi differenciált. Happy Hours van Mo-n, Szlovákiában és Csehországban, emelt árak Németországban, Ausztriában és Lengyelországban.

 

Feltoltad a fejtámlát? Én is 196 vagyok, ha felnyomom teljesen akkor már egész elfogadható :)

Előzmény: vjano (12236)
480-006 Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12237

Értem. Inkább délelőtt vagy inkább délután van nagyobb esély tolatósra?

Előzmény: gw (12233)
vjano Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12236

Múlt héten én is a Slovannal jöttem haza Brnoból, de nem próbáltam az étkezőt ( a kocsim Komarnóban várt, így nem sörözhettem...)

 

Viszont nézegettem a weben az étlapot és úgy látom végig Happy Hour árak vannak feltüntetve. Ez a gyakorlat is? Ha igen tényleg elfogadhatóaknak tűnnek az árak.

 

Én is Bmz245-ben utaztam, valóban tetszetős, csak az én magasságomhoz a fejtámla kényelmetlenül alacsony volt a szundikáláshoz...:-)

Előzmény: DVB (12230)
vjano Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12235

Az első a google streetview-n nézve szintbeni, a második nincs rajta a streetview-n (nem aszfaltos, talán murvás), valszeg az is szintbeni.

 

Előzmény: 480-006 (12232)
canis maior Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12234

Szárnyát, vagy a combját? :)

Előzmény: BahnScorper (12226)
gw Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12233
Hétköznap jár egy pár tolatós teher, pontos időt nem tudok, más elég kiszámíthatlan.
Érsekújváron mindenhol aluljáró van.
Előzmény: 480-006 (12232)
480-006 Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12232

Köszönöm szépen!

 

Két kérdésre viszont még mindig keresem a választ:

1. Van valami teherforgalom Nagysurány és Nyitra között?

2. Térképen láttam, hogy Érsekújvár állomás nagysurány felőli oldalán két út is keresztezi a vasutat. A kérdés: felüljáró vagy szintbeli kereszteződések ezek? Mennyire lehet ott fotózni?

Előzmény: vjano (12231)
vjano Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12231

Menetrend pdf -ben, és on-line. (az online megmondja az árat is)

Előzmény: 480-006 (12228)
DVB Creative Commons License 2012.12.29 0 0 12230

Bp-Prága úton már nem olyan frissek az ételek, ezért lehet megpróbálom a minutky-t, bár ettünk már a Slovanon, mikrozótt rántott húst, amin látszott, hogy 1-2 napos, de az bisztrókocsi volt. Viszont a pincérnő, akkor kezdett enni, amikor leléptem - egy hatalmas nagy húst kapott tört krumplival - asszem ez a menün sem volt, csak ő kapta a szakácstól. De majd átkutatom az étlapot vasárnap.

Előzmény: BahnScorper (12226)
480-006 Creative Commons License 2012.12.28 0 0 12229

Még egy kérdés:

Van valami teherforgalom Nagysurány és Komját között?

480-006 Creative Commons License 2012.12.28 0 0 12228

Sziasztok!

 

Szükségem lenne mostani Komárom-Érsekújvár menetrendre, illetve mostani szlovák díjszabásra. Elsősorban a Komárom-Érsekújvár jegy ára érdekelne.

 

A válaszokat előre is köszönöm!

BahnScorper Creative Commons License 2012.12.27 0 0 12227

A JLV - valamint a Wagon Slovakia és a WARS is - nem azt csinálja, mint az Utasellátó. Az utóbbi kiadja kompletten a gebinesnek az étkezőket, és utána legfeljebb csak rábólint a kínálatra és az árakra. Az első három cégnél viszont franchise van, mint a mcdöglesznél, tehát ők mondják meg, hogy az üzemeltető mit árul és mennyiért, de cserébe intézik neki a logisztikát és a beszállítást.

 

Ezt azért tehetik meg könnyedén, mert önálló cégként nem köti őket a közbeszerzés - habár valószínűleg e téren sehol máshol nincsenek olyan elkefélt jogszabályok és olyan szarkaszellem, mint nálunk.

Előzmény: DVB (12221)
BahnScorper Creative Commons License 2012.12.27 0 0 12226

Az étkezőben jó volt a svickova

 

Én inkább már a "minutky" miatt várom a legközelebbi utazást JLV-étkezős vonattal, főleg, hogy már pisztráng is van az étlapon ebben a kategóriában... ;-)

Előzmény: DVB (12217)
M.VIII Creative Commons License 2012.12.25 0 0 12225

Ugyanmár...sokszor volt olyan, hogy pl. Dunakeszin "aludt" a bakter, 20-al a bejáratig, majd állunk, aztán beenged... se szemből nem jött másik vonat, nem előztünk le semmilyen személyt, tehert...aztán a körvasút...ááh. Inkább nem mondom tovább.

Előzmény: Hanulova (12224)
Hanulova Creative Commons License 2012.12.25 0 0 12224

Dec. 7-én kedves ismerősöm jött Pozsonyból, a határt átlépve írta sms-ben hogy pontosan indultak. aztán a magyar vonalon a vonat késett 20 percet. keletiben a hangosbemondó közölte a szabvány szöveget hogy a "vonat a külföldi késése miatt" késik 20 percet. mosolyogtató volt.

gw Creative Commons License 2012.12.24 0 0 12223

Gázolás miatt ma a 170 Hungária több mint 2 órás késéssel érkezik majd Prágába. Prágától a normál menetrend szerint helyettesítő szerelvény indult, a 170 utasai Prágától a 456 Phoenix-el utazhatnak tovább (az megvárja majd a késő EC-t).

DVB Creative Commons License 2012.12.24 0 0 12221

Itt azért a magyar üzemeltetőnek is szerepe van.

 

És gondolom ezért volt a Slovanon csapolt Prazdroj. Mig a Haseken ugyanolyan kocsiban maradt a Gambrinus 10 - amúgy mindkettő 35 korona. A számlán amit hozott a nő - az eladó cég JLV Franchise volt és az üzemeltető valami egyéni vállalkozó a jihocesky megyéből. Csak pislogtam, hogy nem minden a JLV zászlaja alatt ment.

 

Pont most néztem a menetrendben, hogy dec 23-án ez az erősítő kocsi pont nem közlekedett volna, de akkor meg minek küldték ki?

Előzmény: benbe (12218)
gw Creative Commons License 2012.12.23 0 0 12220

A Slovan/Petrov pároson is pont ennyi a JLV-nél... 

Bezzeg a Haseken már tényleg jó árak vannak :)

Előzmény: benbe (12218)
gw Creative Commons License 2012.12.23 0 0 12219

Pénteken megy kifelé a Hungárián egy Bvmz erősítésként, ami vasárnap jön vissza tervszerűen a 175-el szintén erősítésként.

Előzmény: DVB (12217)
benbe Creative Commons License 2012.12.23 0 0 12218

Mennyi is a magyar étkezőben egy három decis sör? 950 forint? Legszívesebben fölgyújtanám az összes magyar étkezőkocsit...

Előzmény: DVB (12217)
DVB Creative Commons License 2012.12.23 0 0 12217

Honnan volt nekik egy startos raktáron? Kohószökevény CAF-ok, bár mintha a nagytopikban szó volt valamiféle felújításról,de kár sietni...

 

Ma jól utaztam a Slovannal, pontosak voltunk Párkányig, ott persze kaptunk 10 percet a kilépő Hasek késése miatt. Meglepően sokan voltak - sok karácsonyi turista is. Az étkezőben jó volt a svickova - meg a barna Kozel is, de sajnálom a 10-es Gambrinus eltávolítását. Az amerikaiak oda meg vissza voltak a kaja minőségétől és hogy 4-en kevesebbet fizettek mint otthon a mekiben és I love the dining car...

 

Majd legközelebb is próbálok cseh szerelvényekkel mozogni, mert nincs kedvem a magyar tragédiához. A Bmz245 is tetszetős Pest felé.

 

 

Előzmény: gw (12216)
gw Creative Commons License 2012.12.23 0 0 12216

Az EC175 szerelvénye ma cseh területre többségében üzemképtelen kocsikkal lépett be. Emiatt az első terv az volt, hogy a teljes szerelvényt leállítják és összekaparnak rá pótló kocsikat. Végül kettő kivételével életet tudtak lehelni a kocsikba, így másfél órás késéssel folytatni tudta az útját (Prágában végül 3 kocsit kapott pótlásként egy Startost és 2 Bmee-t).

V43 1227 Creative Commons License 2012.12.20 0 0 12215
Előzmény: BahnScorper (12212)
gw Creative Commons License 2012.12.20 0 0 12214
Plehács viszi Brnoig, aztán újabb gépcsere.
Előzmény: BahnScorper (12212)
_karika Creative Commons License 2012.12.20 0 0 12213

Ma lengyel kocsik nélkül lépett be. Mi történt?

Előzmény: BahnScorper (12212)
BahnScorper Creative Commons License 2012.12.20 0 0 12212

Pozsonytól most akkor mi viszi a Metropolt?

Előzmény: gw (12211)
gw Creative Commons License 2012.12.19 0 0 12211
Előzmény: Raktárnok (12210)
Raktárnok Creative Commons License 2012.12.19 0 0 12210

A gorilla fordát keresném! Köszönettel!

atidas Creative Commons License 2012.12.16 0 0 12209

Helló!

 

Ha tud valaki fotóval, vagy írással kiegészíteni a leírást, azt szívesen fogadom:

http://vasutmania.blogspot.co.uk/2012/12/a-budapest-salgotarjan-ruttka-vasutvonal.html

 

Üdv!

gw Creative Commons License 2012.12.14 0 0 12208

A mai listában 6 pár van, ebből 3 ilyen. A múlt héten volt nap, amikor 11 pár vonat is volt a listán, a hó kiütött jöpárat az üzemből, illetve az újabb Ampz-ket is eléggé lebetegítette a csapadék és a hideg (érdekes módon, a régebbiek jobban bírták a körülményeket).

Előzmény: BahnScorper (12207)
BahnScorper Creative Commons License 2012.12.14 0 0 12207

De ezek közül több is van, amibe eleve csak nyárra igértek étkezőt...

Előzmény: gw (12204)
HBweb hu Creative Commons License 2012.12.14 0 0 12206

A magánvasutas topik tanúsága szerint a friss pályaszáma 468 002, azaz „megkapta a magyar állampolgárságot”. 
:-) 

Előzmény: gw (12198)
DVB Creative Commons License 2012.12.13 0 0 12205

Lehet tudni valamit az okokról?

 

Januárra nézve már engedte az eshop a T2,T1-es Sparjegyet is.

Előzmény: gw (12204)
gw Creative Commons License 2012.12.13 0 0 12204

A JLV-nek vannak gondjai más fronton is: http://www.jidelnivozy.cz/vyluky.php

Előzmény: BahnScorper (12203)
BahnScorper Creative Commons License 2012.12.13 0 0 12203

Kérdés, mikorra. Tegnap este a Metropolban csak prágai háló volt, az is egy régi görlitzi kocsi. Két éve is amikor ilyen rohadt hideg volt, akkor is kidőltek a WLABmz-k...

Előzmény: DVB (12202)
DVB Creative Commons License 2012.12.12 0 0 12202

Most a rendszer double vagy single Sparnightot sem enged foglalni a 477-re, csak T3-at. Valamit nagyon elbütyköltek.

Előzmény: gw (12200)
DVB Creative Commons License 2012.12.11 0 0 12201

De én nem látom már! :(

"Ve vlaku EN 477 Metropol nemusí být rezervovaná místa vedle sebe, protože jejich rezervace vyřizuje zahraniční rezervační systém."

 

Amúgy a csoportos kedvezmény maradt 40% ha retúrjegy. Ami engem meglepett, hogy a retúr csak 5% korábban ez 10% volt.

Előzmény: gw (12200)
gw Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12200

A pesti kocsik elvileg továbbra is az ARES3-ban vannak.

Előzmény: DVB (12199)
DVB Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12199

Minden hírekben említették, hogy drágul a tarifa, de csak 2.5%-ot mondtak. Megemlékeztek a vidéki forgalomcsökkenésről pl. Velke Opatovice és nagyon sok helyen elhangzott a D1 Express is.

 

Ami elszomorított, hogy a Metropol 477-nek a helyfoglalási rendszerét valaki más viszi az új menetrendben, így nem lehet látni a foglalási adatokat ezentúl. Tegnap még ment, ma már nem.

Előzmény: gw (12192)
gw Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12198

167

Előzmény: HBweb hu (12196)
brumteso Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12197

hálás köszönet!!

Előzmény: 240 039 (12188)
HBweb hu Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12196

Megsúgod, hogy melyikből kutyulták össze?

Előzmény: gw (12195)
gw Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12195

750.128-1 SK PSŽ (bár korábban más számon futott :)

Előzmény: HBweb hu (12194)
HBweb hu Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12194

Jóestét!

 

Ma koraeste elsuhanva Komáromban láttam ácsorogva egy zöld, PSZ-s búvárt. Csak nekem új ez a dolog? 

Esetleg evidenci csiszló proszím...
HB 

gw Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12193

Azért tud valamit ez a szerkesztő, ahol sok utas száll fel és le a vágóképen az éppen Feled, nem Rimaszécs...

Meg valahogy az ottani többségi lakosság (ami nem a szlovák, de nem is a magyar)  nem képviseltette magát a tiltakozók között, mivel nekik úgysem kell utazni sehova, a segély helyhez jön (sajnos).

Előzmény: V43 1227 (12189)
gw Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12192

Ja, nagyívű átnevezésekben idén az élen járnak: IN25 új neve IN25% :)

Nomeg a lopakodó áremelésről se felejtkezzünk el, az egyszerű jegyeknél 1-3%, vagy hogy a csoportos kedvezménynél a második utas már nem 40, hanem 30% kedvezményt kap, meg egyek. 

Előzmény: DVB (12191)
DVB Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12191

Vasárnap ismét a vasúti személyszállítási harc volt a téma a cseh tévében. Vaclav Moravec műsorában volt meghívott a CD, Regiojet és a Leo Express vezetője. Érdekes beszélgetés volt Leos még nem nagyon tudott igazán belelendülni a harcba, de hát ugye még csak most kezdenek. Volt pár érdekes adat - Jancura szerint a Regiojet az elmúlt egy évben 80%-os kihasználtság mellett 30-50 millió korona veszteséget termelt eddig, de ha rendes árak lennének, akkor 40 millió profitban lennének. (Ugye a jelenlegi dömpinget pont ő indította el). Abban mindenki egyetértett, hogy 1-2-3 éven belül csak 2 versenyző marad, mert több a felkínált kapacitás mint az utasok száma - aki akart már vonatra ült. Leoék az alacsony költségekre építenek - 1/3-a a költségük a Regiojethez képest, 2/3-a a Pendolinohoz képest utaskilométerre vetítve, így már kb. 60 utassal fedezi a költségeket.Érdekes lesz nézni a fejleményeket az biztos.

 

A fentiek fényében - megnéztem a dec 21-22i hétvégét - Regiojetnél egy hely sincsen, Leo-éknál van, a pendolinok kb 30%-ban foglaltak most. Tavaly egy hely sem volt rajtuk. Mindamellett a CD-nél a szlovák irány jól ki van árusítva, az EN Slovakiára nincsen hely sem 21-22én, a Siraván is már csak ülőhely van és az Excelsioron is az utolsó fekvő,hálóhelyek vannak szabadon. Persze nyilvánvalóan a Moraviába utazóknak 3 nap áll rendelkezésére és jó sok férőhely így jobban megoszlik. Majd megnézem jan 1-ére is később.

 

----------------

A menetrendváltással néhány jegytípust is átneveztek a CD-nél:

SporoTiket Cesko = Včasná jízdenka Česko

Sone+ = Skupinová víkendová jízdenka

CD Net = Celodenní jízdenka

CD Promo = Akční jízdenka

SporoTiket Evropa = Včasná jízdenka Evropa

 

 

DVB Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12190

Jővőre a CD Cargo-t némi restruktúrálással próbálják meg jobb formába hozni (megmenteni). Ebben benne lesz 2200 alkamazott elbocsátása (idén 295) a 9500-ból, 87 felesleges mozdony eladása, a 30000-es kocsiállományból, meg összevágnak 5000-et kb. A veszteség 2010-ben 850 millió korona volt, 2011-ben 60 millió korona, idén 233 milliót várnak. A szakszervezet szerint ez az átalakítás a cég további térvesztésével fog járni.

V43 1227 Creative Commons License 2012.12.10 0 0 12189

 Szombaton Rimaszécsen az utolsó vonat indulásakor a helybeliek tiltakozó megmozdulást tartottak:

http://www.hirek.sk/video/20121209205718/Tiltakozo-megmozdulas-a-vasuti-jaratritkitas-miatt.html

240 039 Creative Commons License 2012.12.09