Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

a mozdonyvezet 2012.06.21 12:21:05 © 11767

A ZSR (állam) tulajdona a sínek és a legtöbb épület, jelzők, táblák, állomáson a táblák, stb.

 

A magyar felirat persze nyugodtan elférne oda, ezt meg kell mondanom.

 

Ha a hivatalos álláspontot nézem, az szerint az állomások nevei gyakran nem azonosak a tellepülés nevével, ezért nem lehet, illetve zavaró lenne kitenni másként a nevet. Ha valahol Szlovákiában jársz és mondjuk Budapestre közlekedő vonatot jelentenek, akkor nem azt jelentik, hogy Budapestre megy a vonat, hanem például azt mondja Budapest-Nyugati pályaudvar. Szóval ha szlovákokat szlovákul is informál , akkor is "pályudvart" mond a hangosbeszélő, és nem szlovákul mondja, hogy "stanica". Akkor is "pályudvart" mond, ha angolul beszél. A "nyugat" sem "west" a magyar állomások neveiben, hanem "nyugat", még angolul is. Bécset sem szlovákul mondja, hanem németül mondja mégha éppen szlovául is beszél, tehát "Wien".

Előzmény: 480-006 (11763)
gw 2012.06.21 12:18:43 Creative Commons License 11766
de igen, mint személyfuvarozási szolgáltató.
Előzmény: 480-006 (11763)
alex_86 2012.06.21 12:14:28 © 11765

A pálya az állam kezében maradt, a RegioJet csak szolgáltat...

Előzmény: 480-006 (11763)
hmsoft 2012.06.21 12:14:14 Creative Commons License 11764

Gondolom az infrastruktúrát nem vették meg.

 

hm

Előzmény: 480-006 (11763)
480-006 2012.06.21 11:57:56 © 11763

A ZSR? Hát nem Regiojet van arra?

Előzmény: gw (11761)
koller andor 2012.06.21 11:56:06 © 11762

Aki  a Párkány-Érsekújvár-Komárom-Dunaszerdahely útvonalon Metransos terhest akar fotózni, az két óra múlva megteheti.

gw 2012.06.21 11:35:41 Creative Commons License 11761
a ZSR szerelte le, mert nem volt rá engedély.
Előzmény: 480-006 (11759)
480-006 2012.06.21 11:17:56 © 11760

Helyesen:

Romániában ezek szerint jobb a helyzet, mint Szlovákiában.

Előzmény: 480-006 (11759)
480-006 2012.06.21 11:16:59 © 11759

Ellopták?! Míly meglepő! Ezentúl felesleges is magyar nyelvű táblákat kitenni, úgy is elviszik, persze büntetlenül...

 

Romániában eszek szerint jobb a helyzet, mint Szlovákiában.

Előzmény: gw (11756)
gw 2012.06.21 10:18:16 Creative Commons License 11758

Ha Győrbeh készült, akkor ez egy 363-as.

Előzmény: wiesel (11757)
wiesel 2012.06.21 10:15:05 © 11757

Sziasztok!

 

Meg tudná mondani nekem valaki, hogy ez melyik mozdony (362 vs 363)? Kérdéseket megelőzve (bár gondolom, vannak páran, akik tudják), a kép Győrben készült, sajnos csak telefonnal.

 

Válaszokat előre is köszönöm.

wiesel

gw 2012.06.20 11:09:05 Creative Commons License 11756

1. A Regiojet már korábban 4 állomáson kihelyezett kétnyelvű táblákat,

2. Kicsit lemaradtál, mert Ekelen a táblát már azóta el is távolították...

Előzmény: 480-006 (11755)
480-006 2012.06.20 10:58:34 © 11755

Ekelen elkészült Szlovákia első(és remélem nem egyetlen) kétnyelvű megállóhelye.

A lepusztult romot szépen helyre pofozták, s kitűnő munkát végeztek!

 

etwg 2012.06.20 08:48:07 Creative Commons License 11754

Azért van ujkabb - és hosszu idö után ismét egy teljesen uj mozdony is:

 

 

Ennek más semmi köze a hajdani CKD mozdonyokhoz.

 

AC meghajtás 1000/1500 kW, 100/120 km/h, CAT motor, stb.

Előzmény: gw (11752)
vjano 2012.06.20 07:44:48 Creative Commons License 11753

Ok, mevettem on-line

Előzmény: DVB (11747)
gw 2012.06.19 20:40:07 Creative Commons License 11752

Megjelent a legújabb remot Búvár/Bardotka a piacon, bár itt már túlmentek a modernizálással a motoron: http://www.czloko.cz/cz/lokomotivy/753-6.html

rf.csaba 2012.06.19 16:38:43 © 11751

 

Néhány tegnap készült fotó.

DVB 2012.06.19 14:39:58 © 11750

Na most mar tudom mi a masik - ami nem a jelszo a mojeinkarta-hoz :)

Előzmény: gw (11749)
gw 2012.06.19 14:12:51 Creative Commons License 11749

Helyszíni kitöltésnél is adnak ideiglenest, jegypapírra nyomtatva.

Előzmény: DVB (11747)
DVB 2012.06.19 10:25:30 © 11747

Online meg tudod venni az eshop-ban, ekkor kapsz egy A4-es printet, ami az ideiglenes In-Kartad. Ott irja, hogy mikorra lesz varhatoan kesz - akkor a megjelolt allomason tudod atvenni. Kell feltolteni fenykepet is. En hosszabbitottam, igy automatan a Hlavni-n vettem at - a nemzetkozi penztar meg informacio mellett van egy kis szoba, ott sorakoznak a kesz kartyak. Ott a helyszinen is lehet igenyelni - valami nyomtatvany kitolteni, de nem tudom ott is kapsz-e egybol papirt, ami ervenyes. https://www.cd.cz/eshop/inkarta/inkarta_select.aspx 

 

Itt eleg jol fent van minden angolul is - nekem kb 2 het volt mire elkeszult a kartya bar 4 hetet igertek. Gondolom a celjaidnak ez a 3 honapos boven megfelelne.

 

http://www.cd.cz/en/vyhody-pro-cestujici/in-karta/aplikace-na-in-karte/-9514/

 

---------

Kozben a tegnap meghirdetett focis vonatok mar majdnem tele vannak.

Előzmény: vjano (11746)
vjano 2012.06.19 09:46:52 Creative Commons License 11746

Nagyszerű ! Akkor az idei körutam se marad el..:-)

Ez az In-Karta vásárlás, hogy működik? on-line megveszem és kinyomtatok valami papírt, amit tudok használni, vagy postán küldik ki, és várni kell rá?

Vagy esetleg megveszem mindkettőt a pénztárban, és már a következő vonattal indulhatok? Kösz a választ.

Előzmény: DVB (11745)
DVB 2012.06.18 06:59:13 © 11745

A cseh vasutak kihozott egy nyári hálózati jegyet - 2 hétig érvényes - 990 korona, viszont In-Karta tulajdonosnak kell lenni hozzá. A kezdő 3 hónapos kártya 150 korona és online is megvehető az e-shopban, ha valakinek nincsen még.

 

http://www.cd.cz/vnitrostatni-cestovani/jizdenka/jizdne-a-slevy/-13708/

 

 

atidas 2012.06.17 22:00:20 © 11744

Köszönöm szépen a linket!

Előzmény: gw (11742)
gw 2012.06.17 21:14:51 Creative Commons License 11743

Hát az egyik lehet a budapesti, az is átmegy Csehországon :)

Előzmény: DVB (11741)
gw 2012.06.17 21:13:46 Creative Commons License 11742

Esetleg itt egy olcsó szállás a városban: http://www.aira.sk/index.php?id=5 ők korábban a teherpályaudvarral szemben üzemeltettek panziót, de az már bezárt.

Előzmény: atidas (11740)
DVB 2012.06.17 20:41:29 © 11741

A cseh vasutak ismét indit majd 2 vonatot (Prága-Pardubice-Olomouc-Bohumin-Varsó és Brno-Prerov-Bohumin-Varsó) útvonalon az EB negyeddöntőre csütörtökön. Bővebb infot még nem találtam, majd meglátjuk milyen szerelvényt küldenek, valószínűleg a B-s kocsikat megint.

 

Miközben ezt kerestem, találtam ezt:

http://www.ceskedrahy.cz/en/tiskove-centrum/tiskove-zpravy/-13385/

 

Kiváncsi vagyok milyen 2 pár nemzetközit akarnak még hozzáadni?

atidas 2012.06.17 19:08:11 © 11740

Köszönöm szépen!

Már csak szállást kell vadászni, mert a vasúti már nem aktuális sajnos!

esetleg ebben is tud segíteni valaki?

Előzmény: gw (11739)
gw 2012.06.17 18:35:06 Creative Commons License 11739
Előzmény: atidas (11738)
atidas 2012.06.17 18:13:47 © 11738

Ki tudja, mikor lesz pontosan a zólyomi gőzösverseny? Szept 8 vagy szept. 16? A szállás miatt kérdezem.

alex_86 2012.06.17 12:13:42 © 11737

Igen, párban járnak a mv-k, egy gyakorlott "szlovák" kolléga is jelen van.

A Pantográfok sajnos egyre fogynak, Persing + 4 kocsis személyhez is volt szerencsém az elmúlt napokban.

Előzmény: gw (11736)
gw 2012.06.17 11:21:13 Creative Commons License 11736

A 8803/8810-ben elvileg csak vasárnap járnak majd, mostanában gondolom a beetetés zajlik.

Szerintem pénzük nemigen van rá, a következő EU-s finanszírozási időszakig meg nem biztos, hogy kitart még a gyártás, meg a Skoda is inkább már más irányba orientálódik.

Előzmény: alex_86 (11735)
alex_86 2012.06.17 10:33:56 © 11735

Pár napja a 190-es, Kassa-Tiszacsernyő vonalon is jár az elefántcsorda egy-egy darabja, a 8803/8810 és 8801/8808-as vonatpárokat csinálja. Eddig még csak az ötöst láttam, szegény "Annának" a jobb első felét sikerült már meghúzatni, ezt leszámítva kényelmes, modern (a légkondi az emeleten talán nem a leghatásosabb, nade gondolom ez beállítás kérdése), remélem nem állnak meg szomszédaink a 10 darabnál.

 

DVB 2012.06.16 19:45:07 © 11734

Nekem az is ijesztő, hogy a máv külföldi EC szerelvényt forgat személyvonatként... :)

Előzmény: Tastam (11733)
Tastam 2012.06.16 12:31:55 © 11733

 Egy ilyen szerelvényt a 100-ason a vágányzár idejére személyvonatnak is befognak, ezzel járok dolgozni (sajnos). Eléggé ijesztő látni egy utasnak, de a vasutasokat is gondolkodóba szokta ejteni. Többször volt emiatt túltartózkodás, de előfordult hogy kocsivizsgálóz hívtak.

Előzmény: gw (11732)
gw 2012.06.15 22:29:23 Creative Commons License 11732

A GP 200-as forgóváznál előfordul, azt nem cserélték a modernizáláskor.

Előzmény: Tastam (11731)
Tastam 2012.06.15 20:35:07 © 11731

 Szakértőket kérdezem: normális dolog a ČD Inter-City vonatainak bizonyos kocsijainál, hogy fékezéskor erősen és büdösen füstöl? Konkrétan a fehér bisztrószakasszal ellátott 1. osztályú kocsira gondolok, sajnos a sorozatjelét nem ismerem.

koller andor 2012.06.15 20:27:17 © 11730

Szerintem 1216-os gépek járnak arra, nem Taurusok. :-)

Előzmény: DVB (11729)
DVB 2012.06.15 20:10:12 © 11729

A cseh 010-esen megint buli van - Velim és Kolin között nem közlekednek a vonatok, minden távolsági vonat Nymburk és Lysa nad Labem felé megy terelve. Délután 3 óra körül egy bontás alatt álló épület törmeléke omlott a sínekre, ebbe beleütközött egy Prága-Brno között közlekedő gyorsvonat, ami nem volt képes továbbmenni, illetve egy osztrák 52-es sorozatú gőzmozdony, ami Luznaba tartott gőzmozdony találkozóra- nem sérült meg így tovább tudott menni.

 

Képek itt: http://zpravy.idnes.cz/foto.aspx?r=krimi&c=A120615_164935_praha-zpravy_sfo

 

Ami még érdekesség, hogy a Regiojet kisegítette a CD-t és behúzta az EC79-et Poricanyból Kolinba, mivel az ÖBB-s Taurusnak nem volt engedélye a másik vonalra.

 

Most meg látom, hogy van még némi info a zelpage-n is képekkel. http://www.zelpage.cz/zpravy/8652

pallee 2012.06.15 10:47:29 © 11728

És akkor ez (Horni Dvoriste)?

Előzmény: Muurola (11722)
_karika 2012.06.14 16:03:00 © 11727

A 80-ason például meg talán egy 424-es réges-régen. Rémlik a balesetes könyvből.

Előzmény: koller andor (11726)
koller andor 2012.06.14 15:44:48 © 11726

Vecsésen ugyanÍGy járt egy BoBo is annak idején, amikor hiányzott a jobb vágány az átépítéskor.

Előzmény: Bubinko (11724)
SÜNÖCSKe 2012.06.14 15:06:11 © 11725

Erre gondoltam, na!

 

A régió végülis stimmelt, nem? :)

Előzmény: Bubinko (11724)
Bubinko 2012.06.14 11:24:36 © 11724

Sőt ez év februárjában pedig Hőlakon (Trenčianska Teplá) futott túl egy "Kocúr".

http://www.railpage.net/modules/news/article.php?storyid=2444

Előzmény: SÜNÖCSKe (11723)
SÜNÖCSKe 2012.06.14 11:13:02 © 11723

Ezek a Kocúrok újabban nem nagyon találják el, hogy meddig mehetnek (ugye Poprádon volt az, hogy beleesett az alsóágyazatba?)... :)

Előzmény: Bubinko (11721)
Muurola 2012.06.14 11:00:28 © 11722

Wow, mintha ugratott volna! :-)

Előzmény: Bubinko (11721)
Bubinko 2012.06.14 10:49:11 © 11721

Tegnap délután Dunaszerdahelyen a 2 számú őrház mellett felszaladt a mozdony az ütközőbakra.

koller andor 2012.06.14 07:39:23 © 11720

Ma lehet látni Dunaszerdahely-Komárom-Érsekújvár-Párkány között  a kettes Metrans Herkulest konténervonattal, oda-vissza. Pár perce indult Dunaszerdahelyről és kb. dél körül indul vissza Csepelről 23 rakott kocsival. (köztük 3db új 80'-as Sggnss )

DVB 2012.06.14 07:22:02 © 11719

Benne volt, bár én csak áthaladtam rajta átszálláskor, mert sokan voltak benne (utasok nagyrésze abba szállt fel) és amúgy is a helyi kedvencem a Bdmtee, legkényelmesebb személykocsi amihez szerencsém volt. Bár kicsit ódivatú :)

 

Nem tudom mennyi lehet ezekből a vezérlőkből, de egyre többet látok a choceni kamerán is - még szokni kell a szemnek, furcsa a cseh ingavonat. Chocenban találkoztunk olyan elefánttal, ami ment ki Lichkovba, hát érdekes egy forda, hogy PID-es matricával megy ki a határra hétköznap délután.

Előzmény: gw (11718)
gw 2012.06.13 21:25:42 Creative Commons License 11718

A 1910-en volt vezérlő? Hétvégén jobb a vonat, városi elefánt a világ végén :)

Előzmény: DVB (11717)
DVB 2012.06.13 20:53:30 © 11717

Tegnap és ma megvolt a meccsnézéses wroclawi kör. Kedd reggel nem volt kedvem 4-kor kelni, így az R867 Slavkov és a csatlakozó vonatok lettek a nyerők. A pályaudvaron meglepetésképpen volt egy nem hirdetett különvonat. Elöszőr azt hittem, hogy a sima szurkolók mégse B kocsikat kaptak, hanem kicsivel jobbat. De nem később, volt bemondás, hogy ez csak a meghívott VIP vendégeknek szólt. Nem tudom mi az istennek kellett bele 3 büfé és Pardubicében, amikor előzőtt, lehetett látni, hogy az ülőhelyek és kb 50%-on voltak kihasználva.

 

 

 

 

Az én vonatomon én voltam az egyetlen szurkoló, de volt 2 security ember, akik egészen Lichkovig jöttek, figyelni :)

 

Usti nad Orliciben, szépen ment az átszállás a lengyel csodába, örömöre, nem volt benne műanyag ülés, hanem ilyen Pullmann kocsik voltak benne.

 

 

 

A lengyel menetrendet nem néztem,csak a cseh menetrendkönyvet fénymásoltam le, így meglepetés volt, hogy a lengyel határról 20 perccel előbb indultunk és a klodzkoi csatlakozás is előbb ment. Kicsit aggódtam, hogy hogyan találom meg a nyerő szerelvényt, de mivel csak 2 volt ott, nem volt nehéz kitalálni, hogy nem az amelyikről leszálltam...

Az utolsó 40 percre megtelt a vonat, de addig üres volt. Ezen piros műbőr ülések voltak.

 

Ma visszafelé a 9.40-es személyvonatot, majd az ehhez csatlakozó lichkovi személyt választottam, a tegnapi szerelvények forogtak ma is. Lichkovban, az Sp 1910 Křížová hora sebesvonat mögé álltunk be - előre kellett sétálni is már indult is. Rajtam kivül 3-4 szurkoló jött haza ezzel és 2 interrailos skandináv gyerek, akik Prágába tartottak. Viszont a pardubicei átszállást elszúrták mert leszálltak Pardubice-Pardubickyben. Én a késett Zdenek Fibichhel folytattam a Leos Janacek helyett, amit csak azért sajnáltam mert ebben nem volt étkező. Viszont volt talicskás néni, akitől jóárasított szendvicset vettem. (odafelé kedden a Slavkovban is jött a srác a kocsival - gondolom nem volt neki nagy biznisz Pardubicéig, én azért egy teára beneveztem).

 

Összeségében jó kis túra volt (a focimeccs is) - valahol érthető, hogy nem akarnak a lengyelek rendes gyorsvonatot járatni, ennek a pár embernek a jelenlegi nem túl kellemes megoldás is elégséges.

 

A wroclawi állomás szépülget - de természetesen nem készült el időre - kicsit csatatér jellege van. Amit még hiányoltam az az idegen nyelvű bemondás - sehol nem volt és alapból nagyon gyenge az utastájékoztatás lengyeleknél ezen a vonalon.

 

 

DVB 2012.06.13 17:11:44 © 11716

Igen, mind a kettő várta a csatlakozást - a Poloniára volt is 2-3 átszálló utas. A Phoenixet nem tudom, mert a 7-esen volt, mi meg 4-re érkeztünk.

Előzmény: BahnScorper (11715)
BahnScorper 2012.06.12 14:08:52 © 11715

A Polonia megvárta Breclavban a Slovant? Na és a CNL Prágában?

 

Én csütörtökön Hasekkel mentem kifele, nem volt benne bisztró, és a poggyászteres kocsi helyett is csak Bmee. Stúrfalván felszállt a JLV talicskás embere (van belőlük az alsó Prága-Cheb vonalon is szép számmal, még a Sanyira (gy.k. alex) is jutott), Brno-ban meg összeszedtünk 35 perc késést, mivel egy kocsit ki kellett sorozni, de aztán Prágáig lefaragtunk belőle 15-öt. Tegnap meg a Hungaria vissza, az is rövidet csinált Prága és Brno között, és még a gépcsere is kijött olyan jól, hogy alig pár perc késéssel álltunk meg a Keletiben.

 

Marianské Lázne egyébként nagyon szépen meg lett csinálva, Plzen és környéke ellenben elég lassan halad...

Előzmény: DVB (11714)
DVB 2012.06.11 20:36:40 © 11714

Újabb kanyar volt haza. Szombat reggel a Hasekkel mentem és volt szerencsém a legendás párkányi fürdős nyugdíjasokhoz. Legalább 150-en voltak a vonaton, kénytelen voltam helyjegyet venni - 70%-a a helyeknek ki volt foglalva, Pozsony után már üresebb volt, határátlépőben a szokásos 60-70.  Elég jól mentünk, a kis késést, csak a gépcsere okozta Párkányban.

 

Ma visszafelé a Slovannal jöttem - Vácra minusz 3-al jött, időben indult, ezen is kilépőben 50-60 ember lehetett, volt pár Vác-Nagymaros utas is. Párkányban gépcsere - ebből lett 12 perc késés - ami felment 20-ra, majd érkezésre lett 10. Zámrsk-ban tehervonat állt az átmenőn, így jobbra kerültük ki - Pardubicében, meg a Regiojet IC-je már bent állt mikor beértünk, és megelőztük szépen. Nem voltak túl sokan hétvégékhez mérve - főleg a cseh szakaszon voltak sokan ma.

 

Holnap irány Wroclaw :)

Raktárnok 2012.06.10 18:00:47 © 11713

Köszönöm szépen!

Előzmény: a mozdonyvezet (11711)
a mozdonyvezet 2012.06.10 10:27:37 © 11712

A 4.nap hiba az utolsó két vonatnál, természetesen Pozsonyból visszamennek Érsekujvárba

 

4621, x  Bratislava hl.st. - Nové Zámky
4683, 6,+  Bratislava hl.st. - Nové Zámky

 

 

 

Előzmény: a mozdonyvezet (11711)
a mozdonyvezet 2012.06.10 10:25:21 © 11711

1.nap

2002w, x  Nové Zámky - Galanta

4670, x  Galanta - Bratislava N.M.

4691, x  Bratislava N.M. - Nové Zámky

4661, x  Nové Zámky - Štúrovo

4984, 6,+  Nové Zámky - Štúrovo

4908,  Štúrovo - Nové Zámky

4909,  Nové Zámky - Štúrovo

4912,  Štúrovo - Nové Zámky

4817, x  Nové Zámky - Komárno

4818, x  Komárno - Nové Zámky

 

 

2. nap

4606, x  Nové Zámky - Bratislava hl.st.

4605, x  Bratislava hl.st. - Nové Zámky

2014, x  Nové Zámky - Kúty

2025, x  Kúty -  Bratislava hl.st.

4619, x  Bratislava hl.st. - Komárno

4824, x  Komárno - Nové Zámky

4805, 6,+  Nové Zámky - Komárno

4810, 6,+  Komárno - Nové Zámky

4913, 6,+  Nové Zámky - Štúrovo

5721, 6,+  Štúrovo - Nové Zámky

 

 

3.nap

5700,  Nové Zámky - Komárno

4808,  Komárno - Nové Zámky

4811,  6,+  Nové Zámky - Komárno

4813,  x  Nové Zámky - Komárno

4814,  Komárno - Nové Zámky

4915,  x  Nové Zámky - Štúrovo

4917,  6,+  Nové Zámky - Štúrovo

4918,  Štúrovo - Nové Zámky

 

 

4.nap

4612,  Nové Zámky - Bratislava hl.st.

4611,  Bratislava hl.st. - Nové Zámky

4620,  x  Nové Zámky - Bratislava hl.st.

4622,  6,+  Nové Zámky - Bratislava hl.st.

4621,  x  Nové Zámky - Bratislava hl.st.

4683,  6,+  Nové Zámky - Bratislava hl.st.

 

Előzmény: Raktárnok (11707)
a mozdonyvezet 2012.06.10 10:01:23 © 11710

Az már nem érvényes!

Előzmény: Zolcsi67 (11708)
gw 2012.06.09 20:16:37 Creative Commons License 11709

Zólyom az már több mint 1 hónapja nem aktuális.

Előzmény: Zolcsi67 (11708)
Zolcsi67 2012.06.09 16:44:29 © 11708
Előzmény: Raktárnok (11707)
Raktárnok 2012.06.08 23:54:26 © 11707

A Szlovákiában közlekedő szilik fordáját hol találhatom?KöszönettelI

alex_86 2012.06.08 15:06:03 © 11706

Érdekes érdemes

Előzmény: alex_86 (11705)
alex_86 2012.06.08 15:05:20 © 11705

A vlaky.net-en az első két hír. Érdekes végigolvasni. Hidas felé nem lesz változás, azt leszámítva, hogy mindkét EC gépcserés lesz.

Előzmény: vonatozó (11704)
vonatozó 2012.06.08 14:43:07 © 11704

A Bp-Kassa tervezet is megvan? Lesz benne változás?

Előzmény: gw (11702)
DVB 2012.06.08 13:56:40 © 11703

Istenke aldja a draga kezet, annak aki rajzolta :))) Nem rossz ez - kivancsi vagyok ki adja majd a lovat a Poloniara.

Előzmény: gw (11702)
gw 2012.06.08 12:48:08 Creative Commons License 11702

Ez is egy érdekes tervezet, 2 óránként Breclav-Budapest átszállás nélkül: Metropol, Petrov(Brno-Bp),Avala, Hasek, Slovan, Hungária, Polonia, Jesenius... 

http://www.vlaky.net/upload/images/reports/004515//130.pdf

Őzike győr 2012.06.07 20:03:24 © 11701

Köszönöm a válaszokat!

Előzmény: gw (11700)
gw 2012.06.07 19:59:47 Creative Commons License 11700
Előzmény: Őzike győr (11697)
alex_86 2012.06.07 19:58:50 © 11699

Tudsz, van iKVC.

Előzmény: Őzike győr (11697)
gw 2012.06.07 19:58:10 Creative Commons License 11698

Jövő évi menetrend tervezet a besztercebányai kerület területére: http://www.bbsk.sk/portal/urad-bbsk/dokumenty/oddelenie-dopravy/ramcovny-navrh-cestovneho-poriadku-zsr-20122013

Zsolna: http://www.zask.sk/showdoc.do?docid=22652

Trencsén: http://www.tsk.sk/sk/doprava/cestovne-poriadky-zsr/ramcovy-navrh-cestovneho-poriadku-zsr-2012-2013.html?page_id=18174

 

Ütemes menetrend, kihaló személyvonatok, stb. Már írtam egy hozzászólást, de sikerült elnyeletni, így most csak ennyit :)

 

 

Őzike győr 2012.06.07 19:52:21 © 11697

Sziasztok!

 

Komarnoban kusettjegyet tudok venni Szlovák - Cseh relációban?

 

Köszönöm!

gw 2012.06.07 19:46:06 Creative Commons License 11696

A cseh menetrend új vonatokkal gazdagodik hamarosan. A D1 expressznek nevezett vonatok a meghirdetés napjától Prága és Brno között közlekednek naponta kétszer, megállás nélkül, 2:42-es menetidővel. A vonatok bevezetésének oka a D1-es autópálya felújításának megkezdése. A jelenleg nem éppen világszínvonalú autópályán a következő években zajló felújítást kívánja meglovagolni a cseh vasút, a dugók helyett az új gyors eljutást (bár pár perccel lassabbak lesznek mint az EC-k) és többletszolgáltatásokat (pl. ingyen wifi) nyújtó új vonatokkal.

gw 2012.06.06 19:52:57 Creative Commons License 11695

Cseh-szlovák nosztalgia a múlt hétvégén, szereplők az 1-es (ami sosem szolgált Szlovákiában) és a 109-es ex-breznói, az utolsó megmaradt 753-as Szlovákiában:

BahnScorper 2012.06.05 09:30:48 © 11694

Akkor már ezért sincs elég ComfortLine-háló a Metropolban... :-///

Előzmény: DVB (11691)
a mozdonyvezet 2012.06.04 22:37:57 © 11693

Természetesen lehet.

Előzmény: atidas (11692)
atidas 2012.06.04 21:32:23 © 11692

Fülek, Kishalom, Körmöcbánya vagy Ipolyság állomásról lehet találni valahol vágányrajzot?

Zólyom személy van, hála égnek! :-)

 

Tudna valaki segíteni?

DVB 2012.06.04 10:22:51 © 11691

Tegnap elutazott a cseh valogatott Wroclawba a foci EB-re, vonattal. Kaptak bufet, halokocsit es 1. osztalyt. Kepek itt:

http://sport.aktualne.centrum.cz/odjezd-ceskych-reprezentantu-na-euro-2012/r~3ffd74c4ad7b11e18b610025900fea04/r~90593664ad6311e1a6fd002590604f2e/

 

Idokozben a Pragabol indulo szurkoloi vonatok is teljesen tele lettek. Kivancsi leszek a sima vonatomra, mennyien lesznek.

V63 - 152 +V63 - 156 2012.06.01 19:15:53 © 11690

Tiszta "szerencse", hogy nem csak ezen vonatokon szokott előfordulni a gépcsere.....

Előzmény: NoZoli (11686)
gw 2012.05.31 23:17:31 Creative Commons License 11689
nem, hanem a 3 EH javításon lévő darabnak+1 balesetesnek. A megszokott 2-3 döglött gép beleférne, ha ez nem lenne.
Előzmény: DVB (11688)
DVB 2012.05.31 21:08:22 © 11688

És ugye emiatt mentek 363-assal Prága és Pozsony között az EC-k? Ebben csak a Szilik az újdonságok...

Előzmény: NoZoli (11686)
Raktárnok 2012.05.31 21:07:41 © 11687

Igen ezt én is olvastam,de ezen felülvan a gorillák rossz üzem képessége amiröl

tudomásom van! Igy kérdeztem melyik gorillák "betegek"?

Előzmény: NoZoli (11686)
NoZoli 2012.05.31 20:34:33 Creative Commons License 11686

Rosszul hallottad.

http://mav-start.hu/hirek/hir.php?mid=14fbf99613ca12

"A szlovák vasúttársaság tájékoztatása szerint, a Pozsony állomáson végzett felsővezeték-hálózati munkálatok ideje alatt a Magyarország és Szlovákia között közlekedő EuroCity (EC) vonatok továbbításához szükséges mozdonyokat a külföldi vasúttársaság nem tudja biztosítani, így azokat – mozdonyátállás után – magyar vontatójárművek továbbítják."

Előzmény: Raktárnok (11685)
Raktárnok 2012.05.31 20:29:02 © 11685

Úgy hallottam az üzem készség végett nem járnak

be a  Keletibe vonatokkal a gorillák!

Hány dbv és melyik gépek estek ki a sorból? Köszönettel!

etwg 2012.05.31 07:28:57 Creative Commons License 11684

Miért tán ilyen vonatok közlekedtek?

 

:-)

 

 

Egy vonatban: Bardotka, Hektor, Laminátka............

 

 

Érdekes követni a festéseket.

 

A gyárak - még a cocializmus leguniformáltabb szakaszábban is, megengedhették  maguknak, hogy saját formatervezöjük legyen, aki nemcsak a formát, de a szineket is megálmodta. (Többnyire szvsz nagyon jól).

A felhasználo (nagyvasut) már ilyen luxust nem engedhetett meg magának, igy abban korszakban inkább az unimázolás volt divatban, Azaz egy szinnel minden fantázia nélkül lemázolták a jármüveket és még ezzel is rendszerint gond volt, ezért mindenféle kiegészitésekre szorult - ilyen olyan sárga csikok, felületek stb..

Csak a legujabb korban kezdett el a vasut kisérletezgetni (Blonsky stb.) saját szintervekkel, és érdekes modon sokkal ritkábban járnak sikerrel és össze sem hasonlithatók minöségben és fantáziában az eredeti gyári szinezéssel.

Előzmény: SÜNÖCSKe (11681)
EÉVB 2012.05.30 21:12:45 © 11683

Sziasztok!

 

Az lenne a kérdésem, hogy a képen látható Kocúr ütközőin lévő kék idomnak mi a neve és mire szolgál? Már többször láttam ilyet, de most végre képet is találtam róla. A válaszokat előre is köszönöm!

 

http://users3.ml.mindenkilapja.hu/users/tothgun-modells/uploads/Szolnok-Meglepets.bmp

( forrás: tothgun modells oldala )

 

Üdv.:

EÉVB

Vumurt89 2012.05.30 10:18:15 Creative Commons License 11682

Azert a blonsky-t messze meg se közelíti silányságban...

Előzmény: etwg (11680)
SÜNÖCSKe 2012.05.30 09:59:42 © 11681

De legalább passzolt a hasonló színű Bardotkához, Hektorhoz, Laminátkához............ satöbbi :)

Előzmény: etwg (11680)
etwg 2012.05.29 21:41:54 Creative Commons License 11680

Ez miért retro? - talán a legrosszabb, semmitmondóbb szinezése volt buvárnak......

Előzmény: Vumurt89 (11676)
gw 2012.05.29 20:31:31 Creative Commons License 11679

Az egyik első Blonski Búvár volt :)

 

A design egy kicsit elfáradt, úgy tűnik, csakúgy mint a cseheknél a Najbrt 1, csak ők konzervatívabban újítottak.

 

Előzmény: Vumurt89 (11676)
SÜNÖCSKe 2012.05.29 20:10:54 © 11678

Szép :)

Előzmény: Vumurt89 (11676)
Vumurt89 2012.05.29 20:07:49 Creative Commons License 11677

A fotó a zeleznicny.net-ről van, nem tudom miert nem hivatkozik rá, pedig linkkent szúrtam be direkt...

Előzmény: Vumurt89 (11676)
Vumurt89 2012.05.29 20:06:11 Creative Commons License 11676

A legújabb retró színű Búvár Felvidekről:

n80qd 2012.05.28 21:16:39 Creative Commons License 11675
Előzmény: n80qd (11667)
Tastam 2012.05.27 21:38:29 © 11674
Nydqist 2012.05.27 20:22:08 © 11673

Ez jó? (itt még csak próbázik a kotlá)

 

Előzmény: gw (11671)
n80qd 2012.05.27 19:58:37 Creative Commons License 11672
gw 2012.05.27 19:17:14 Creative Commons License 11671
Komárom (SK) állomástábláról nincs fotó?
Előzmény: hivi (11670)
hivi 2012.05.27 19:04:18 © 11670

Pár fotó a RegioJetről és a Révkomárom - Dunaszerdahely - Pozsony vonalról....

 

 

 

gw 2012.05.27 18:45:44 Creative Commons License 11669
némi kihagyás után ma ismét vonatoztam egy kicsit Csehországban. Egész nap mindössze 2 pontos indulás és egyetlen érkezés volt: Ec174 Párkányból pontosan indult, majd Prágából Cheb felé a gyors volt még időben, mind érkezéskor, mind induláskor. Vagyis én csak Plzenig jöttem vele, innen már késve ment tovább... Az egyetlen jó ebben, hogy nem kellett tartani a csatlakozásoktól, mert azok többnyire maguktól is késtek :)
n80qd 2012.05.27 13:17:03 Creative Commons License 11668
Előzmény: n80qd (11667)
n80qd 2012.05.27 12:58:35 Creative Commons License 11667

Pár kép a múlt szombati Krokodilos fotósvonatról / fotovlak s krokodýly:

 

1,    2,    3,    4.

V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.26 19:40:33 © 11666
BahnScorper 2012.05.25 10:20:08 © 11665

Ez egy őszinte cikk, hogy az economyt 3. osztálynak nevezi, minden railjet-függőnek az orra alá kell dörgölni! :-PPP

Előzmény: DVB (11664)
DVB 2012.05.25 09:24:37 © 11664
V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.24 19:15:31 © 11663

Köszönöm szépen :) Jövő hónapban tervben van egy Pozsonyi fotósút. Jó lenne majd "kifogni".

Előzmény: gw (11662)
gw 2012.05.24 12:33:56 Creative Commons License 11662

Pozsony és Zsolna között, csak belföldezik egyébként.

Előzmény: V63 - 152 +V63 - 156 (11660)
V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.24 12:31:13 © 11661

Már tárgytalan.

Előzmény: V63 - 152 +V63 - 156 (11660)
V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.24 12:17:19 © 11660

Szép napot 006 Gorilla ma merre dolgozik? Előre is köszönöm!

Bubinko 2012.05.24 11:16:24 © 11659

Én valahogy nemtalálom a helyes lehetőséget a válaszok közt.

Vagy én tudom rosszul, hogy heti 6 alkalommal jar!?

Előzmény: DVB (11658)
DVB 2012.05.24 09:59:32 © 11658

A JLV honlapjan kis nyeremenyjatek van - meg kell mondani csehul, danul vagy nemetul, hogy heti hanyszor kozlekedik a Euronight vonat Praga es Koppenhaga kozott.  A nyeremeny 2 fore returjegy a halokocsiba Praga-Koppenhaga kozott. Bekuldesi hatarido majus 31.

 

http://www.luzkovevozy.cz/soutez-IsJ8hse.html

 

 

koller andor 2012.05.23 19:34:31 © 11657

CD keresi a lehetőséget az E-109 számára. :-)

Előzmény: SÜNÖCSKe (11655)
gw 2012.05.23 12:35:21 Creative Commons License 11656
juni 23-24, részletes program még nincs.
Előzmény: Nydqist (11654)
SÜNÖCSKe 2012.05.23 11:23:32 © 11655

Erről valami bővebb infót szabad tudni?

Előzmény: koller andor (11649)
Nydqist 2012.05.23 07:06:45 © 11654

Idén Pozsonyban mikor lesz a Rendez? Várható valami érdekesebb attrakció?

 

V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.22 22:05:52 © 11653

019 is kiesett amúgy? Mostanság 3 gép amit nagyon sokat látok  001,012 meg 018. Ellentében 1-2 nagyon eltűnt.

Előzmény: gw (11651)
V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.22 22:01:07 © 11652

Jó tudni, hogy ennyi kiesett.

Előzmény: gw (11651)
gw 2012.05.22 21:51:03 Creative Commons License 11651

11-12 gép 13 napos fordára elég kevés.

Előzmény: V63 - 152 +V63 - 156 (11648)
V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.22 21:00:18 © 11650

Igen, erről már hallottam korábban is.

Előzmény: koller andor (11649)
koller andor 2012.05.22 20:37:17 © 11649

Hamarosan nem is lesznek az EC-ken, ha minden igaz.

Előzmény: V63 - 152 +V63 - 156 (11648)
V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.22 20:11:05 © 11648

Szép estét! A gorillák ennyire fogyóban lennének? Legaláb 4. napja zsinórban naponta 1 Szili potól minimum Gorillát.

gw 2012.05.21 21:30:40 Creative Commons License 11647

Mondjuk Hanzalíkéknak még vásárolniuk kell ezt-azt, mert a tavaly megvett két 749-es elég kevés lesz ehhez a forgalomhoz. Valószínűbbnek tartom, hogy inkább valamelyik nagyobb magántársasággal fog össze, aki végighúzza neki drót alatt a vonatokat. 

 

A két utolsó működőképes 831-est hozták el Šumperkből, jelenleg a JHMD zászlója alatt vannak üzembe helyezve, valószínűleg az ő (külön)vonataikon lehet majd találkozni velük, Kadanban, Mostban vagy Jemnicén.

Előzmény: DVB (11646)
DVB 2012.05.21 21:05:02 © 11646

Csehország mégegyszer - vidámabb hírek: A múltkor elsírattuk a Vrchlabi Skoda rakodást,de a pozitív oldalon most viszont a Zelpage szerint (http://www.zelpage.cz/zpravy/8604) Karlovy Varyban újraindul a Mattoni gyárból a teherszállítás. Ehhez fel kell újítaniuk párszáz méter pályát,de augusztus végén már tervezik a forgalom inditását. A kiszolgálást az Autodoprava Hanzalik nevű cég végzi, akik már be is szerezték pár idősebb mozdonyt és többtucat tehervagont, hogy a vasúton is nyomuljanak. A Mattoni nem tudott megállapodni a CD Cargoval, mert azok nem bizonyultak elég rugalmasnak, napi 1 vonattal szolgálták volna ki az üzemet, de a cégvezető szerint vannak olyan napok, amikor 3 vonat is lesz, és olyanok is, amikor egy sem.

 

Hanzalikék vettek 2 darab 831-es motorkocsit is, de ezekkel valószínű nem teherszállítást fognak végezni :)

DVB 2012.05.21 20:56:34 © 11645

Egy kis Csehország ma estére:

 

Tegnap éjjel a 072-es vonalon szenes tehervonat siklott - az egyik vagon forgóváza volt az ok. Valószínűleg minden idők egyik legdrágább cseh vasúti balesete - kb 110 millió korona a kár (~1.3 milliárd forint), ebből 100 a pálya, 10 a vagonok és kb 50ezer a vágányok mellett leparkolt személyautók kára. Amiért ilyen nagy összeg ez: a mozdonyvezető a sötétben nem vette észre, hogy nincsen minden vagon a síneken és 3.5 km-en át szántotta végig a pályát, mire megállt.

 

Képek itt:

http://aktualne.centrum.cz/domaci/regiony/fotogalerie/2012/05/21/vykolejeny-vlak-ponicil-35-trate-skoda-se-vysplhal/foto/477246/?cid=745644

 

és itt:

http://zpravy.idnes.cz/foto.aspx?r=krimi&c=A120521_070126_praha-zpravy_zep

canis maior 2012.05.20 20:39:06 © 11644

Észosztók előre!

lacosska 2012.05.20 20:18:24 © 11643

Ma Párkányban 1152 személyvonattal: http://indafoto.hu/lacosska/image/15502411-ffd234a1/461867

 

Ő hozta ma az Avala EC-t +60-al: http://indafoto.hu/lacosska/image/15502299-4cb891fa/461867

 

Majd ő vitte tovább újabb 10 percel növelve a késést: http://indafoto.hu/lacosska/image/15502307-b1d94b84/461867

V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.20 13:07:19 © 11642

1152 tegnap jött tehervonattal Fradi felé.

Előzmény: Raktárnok (11640)
abstudios 2012.05.19 20:23:13 © 11641

Több, mint valószínű.

Előzmény: Raktárnok (11640)
Raktárnok 2012.05.19 19:23:44 © 11640

Hétvégén voltam Prágában láttam kint a 1014.1152.1232.1339 sziliket Sturovó ill.

Nové Zámky állomáson! Ezek lehetnek még kint?Köszönettel!

Muurola 2012.05.19 00:37:39 © 11639

Én - sokakkal ellentétben - tisztelem Bebrits Lajost, aki miniszterként száz számra küldte szét a "figyelőlapokat". És akkoriban senki sem lehetet atombiztos abban, hogy a dolognak nem lesz munkajogi vagy büntetőjogi következménye, így volt is hatása. Persze szarból várat egy romokban lévő országban ettől még nem sikerült építeni, de legalább elmondhatja, rajta nem múlott...

Előzmény: _karika (11638)
_karika 2012.05.18 16:04:36 © 11638

Muurola for president!!!

 

Olyan érzésem van, hogy egy ilyen szakmailag felkészült személy kéne a Máv-Start élére, és máris megszűnne a késés, pontos lenne a vonat, az utastájékoztatás működne, mert tudnák, hogy bölcs és igazságos  Mátyás királyunk álruhában bárhol ott teremhet, és kíméletlenül kirúgja a nihil munkatársakat. :)))))

Előzmény: Muurola (11637)
Muurola 2012.05.18 16:00:21 © 11637

Ritkán ülök fordítva a lovon, most sem teszem! :)

 

Nyugat-csehországi vonalbejárásokhoz, sőt az azon túli németekhez jobb hajnali 4-kor Prágában átszállni és néhány légiutas is ez a kategória. :) Vagyis nem értek egyet a kategórikus tiltással, sokkal inkább a választás alternativájának felkínálásával. De ez a Start-os üzemeltetési és értékesítési szemlélettől távol áll. Bezzeg a problémák EPA rendszerben való korlátozásokkal orvoslásra és az ilyen beavatkozásokról való mély kussolás, na az már inkább a társaság jellemző üzemeltetési és értékesítési stratégiája! :)

 

Van egy feltevésem: a Prága-Budapest kocsicsoport kihasználtága nagyjából azonos kell legyen a Budapest - Prága kocsicsoportéval. Ha ez nincs így (és nincs így), az mind a MÁV-START sara, elbukott üzlete, a szakmai nihilizmusának ékes bizonyítéka: a Prága - Budapest reláció kihasználtabb, mint a visszaúti.

 

A berlini kocsik németországi szakaszon való magas kihasználtsága mindannyiunk érdeke, de ez nem lehet oka a magyar-cseh reláció kínálatának önkényes, titkos, sunyi csonkolásásának.

 

A másik példád is "telitalálat". A képzés, a jegykiadást támogató információs rendszerek totális csődjére utal.

Előzmény: BahnScorper (11634)
BahnScorper 2012.05.18 15:14:35 © 11636

Berlinbe mindig van elég utas, csak múltkor a vágányzár idején maradtak ki... a prágai fekvő viszont általában csak 5-6 utassal indul el Pestről. Lehet, hogy a visszaúton többen vannak, meg vannak Pozsonyból utazok is, de azokat nem szoktam látni...

Előzmény: DVB (11635)
DVB 2012.05.18 14:40:29 © 11635

Az nem igaz, hogy a pragai fekvo es halo kongana. Ures fulke csak het kozepen van, hetvegen nincsen. Mindennap megnezem Praga-Bp viszonylatban a foglalasokat. Elmult heten hetfon vagy kedden, teli volt a halo, a fekvo es az ulokocsi is. Osszes hely lefoglalva. Most, hogy bevezettek a SPAR jegyeket ra, lathatoan tobben hasznaljak.

 

Inkabb latok kongast a berlini fekvoben es haloban, ahol szemelyesen lattam (igaz csut este) hogy a fekvoben 2 ember volt osszesen. A berlin-becs kocsicsoport is pang rendesen. Mivel a legtobb utas Berlinbe - Drezdaba SPAR jeggyel megy, az ar ugyanaz, akarhova megy.

 

Vannak olyan japok is, akik az ures fekvo mellett, mennek az ulokocsiba, mert oda soztak rajuk helyjegyet. Ha a halokalauz erdekelt lenne kicsit is, elcsabitana oket, ahelyett, hogy megmutatja melyik vagonban ulhet.

 

Amugy tenyleg eleg haszontalan a 4 oras pragai erkezes, a metro is csak fel ora mulva indul. Maximum akkor eri meg, ha nincsen hely a pragai kocsicsoportban.

Előzmény: BahnScorper (11634)
BahnScorper 2012.05.18 12:10:30 © 11634

De őszintén, szerinted akkora tömegek akarnak kora hajnalban - magyarul éjjel 4-kor Prágába érkezni (már a hajnali 1/4 7-es érkezés is szörnyű - de nemcsak oda, hanem Münchenbe is)? Igazad van, hogy rossz a rendszer, meg abban is, hogy sokan nem tudnak a prágai közvetlen kocsik foglalási módjáról (pláne a vonat által nem érintett országokban), de akkor is fordítva ülsz a lovon. A berlini kocsikban tömeg van, és drágábbak is... ráadásul akinek ide foglalnak helyet Prágáig, azzal a Drezdába és Berlinbe menni szándékozók elől veszik el a helyet. Közben meg ott konganak a prágai kocsik, ahol csehszlovák belfölddel már berlini ülő áron van fekvő, berlini fekvő áron meg háló. Mindig fogom a fejemet, amikor ilyen jegyeket látok némely szerencsétlen japánnál, meg olyanokat is, hogy Kálmán Imre Salzburgig, onnan meg railjet Zürichig...

Előzmény: Muurola (11633)
Muurola 2012.05.18 11:25:56 © 11633

A Metropol EN vonat Budapest - Berlin relációba közlekedő háló- és fekvőhelyes kocsijaiba nem lehet Prágáig helyjegyet venni. Ezzel terelve az utasokat egy később Prágába érkező, ám a jegykiadók többsége által nem ismert kocsicsoport felé, melynek VIRTUÁLIS VONATSZÁMÁT nem különösebben kötötték a pénzárosok orrára - annak hiányába meg képtelenség a helyjegyet kiadni. Aki Prágába kora hajnalba akar érkezni (pl. a plzeni csatlakozás okán), az Holesovicére kérje a háló- vagy fekvőjegyet. Akkor kap!

Muurola 2012.05.18 11:16:13 © 11632

Egy apró szabályozási hézag:

 

A hatályos szlovák ártábla szerint egy Szob - Kuty tranzitút során az utazás két útvonalon történhet, Galántán, vagy Dunaszerdahelyen át (Bratislava*(Galanta/Dunajska Streda)). A MÁV-START azonban nem tudott választ adni, hogy TÉNYLEGESEN is történhet-e az utaás Dunaszerdahelyen át:

 

"A jegy kiadásakor a jegyen fel kell tüntetni a fuvarozó kódot is. Tekintve, hogy a Budapest – Dunaszerdahely – Pozsony viszonylaton nem a ZSSK vasút, hanem a RegioJet közlekedteti a járatokat, az általunk ZSSK fuvarozó kóddal kiadott nemzetközi jegyet nem fogadják el érvényesnek."

 

Ez persze nem marad válasz nélkül:

 

Meglepve tapasztalom, hogy ún. szakértőik úgy vélik, egy fuvarozói kód csak egy fuvarozó társasághoz tartozhat. Nos, szokás szerint TÉVEDNEK. Németországban több társaság is "használja" a DB fuvarozói kódját, azaz a DB vonataira adott jegyeket elfogadja. Erre még Lengyelországban is van példa. Nagy-Britanniában egyenesen 22-25 társaság "osztozik" egyetlen fuvarozói kódon. Legyünk őszinték: fogalmatok sincs róla, hogy a ZSSK azért nem változtatta meg a Szob - Kuty tranzitjegyek vagylagos útvonalát, mert a RegioJet elfogadja a ZSSK tranzitjegyeit, vagy azért, mert hozzátok hasonlóan kontárkodnak csak a táblázatokkal, díjszabásokkal.

n80qd 2012.05.18 08:09:41 Creative Commons License 11631

Tastam, itt egy VB-s Volga (a Volga felvonulásból) + a Valyk-s különvonattal együttállásban.

 

Meg még  pár kép, ha valaki nem látta volna:

 

1,    2,

 

3,   4.

Előzmény: Tastam (11616)
gw 2012.05.16 19:13:55 Creative Commons License 11630

időjárástól függ, de nem vitás, hogy ha éppen nem szakad az eső, akkor szépen megtelnek a vonatok, szép számmal gyerekekkel, mivel ők ilyenkor ingyen utaznak.

csak a vonaton lehet jegyet venni, előre nem.

Előzmény: vjano (11629)
vjano 2012.05.16 18:09:35 Creative Commons License 11629

Van tapasztalatod, hogy  mekkora tömeg szokott lenni a vonaton? gondolom sok a gyerek....:-)

Lehet előre helyet foglalni rá valahogy, vagy csak a vonaton jegyet váltani?

Lehet, hogy kipróbálnám, de nem szeretnék "lukra futni..."

Előzmény: gw (11624)
gw 2012.05.15 13:05:10 Creative Commons License 11628

Még alig 2 hónapja, hogy a Búvárok a Regiojet feltűnésével eltüntek Pozsonyból, most az új hírek szerint alig 1 hónap múlva újra visszatérnek. Ezúttal azonban északkelet felől támadnak, mivel a tervek szerint  a privigyei gyorsoknál elmaradna a lipótvári gépcsere, így azokat végig Búvár vinné, egészen Pozsonyig.

Nyirő Simon 2012.05.14 20:16:16 © 11627
semmeringbahn1 2012.05.14 16:17:47 © 11626

Kérlek szépen, sínen a megoldás! Jön ILCSI és rendet rak! (Vagy még sem?)

Előzmény: DVB (11621)
H.Rail.Control 2012.05.14 14:31:25 © 11625

Pénteken kiugrottunk tóttestvérekhez. Rendesen minden szokatlan a MÁV-hoz szokott szemnek. Azok a kis TVG-k, és a nagyablakos búvárok...

gw 2012.05.14 09:56:18 Creative Commons License 11624

Idén is megrendezésre kerül a szokásos ruttkai gyermeknapi parádé június 1 és 3 között, némi örömvonatozással vegyítve.

Gőzösökből két cseh vendéggel kiegészülve a következők láthatóak majd, többségük menet közben is: 464.001, 477.013, 475.179, 475.196, 486.007, 555.3008, 556.036. Dízelek közül ritka vendég errefelé a 4-es Bardotka, igazi gömbölyű vonalakkal és az 1-es prototípus Búvár, de természetesen hazai dízelek is láthatóak lesznek majd.

 

A részletesebb program itt: http://www.vyhrevna-vrutky.sk/index.php?menu=4&submenu=5

Tastam 2012.05.14 08:46:58 © 11623

 

 ČSD-mozdony Rákosrendezőn, akár a régi szép időkben…

koller andor 2012.05.14 07:28:34 © 11622

Mit gondolsz, miért nem maradt - egy kivételével- tehervonat Kikötőbe/ből, amihez köze lenne a máv csoportnak? (pályavasutat leszámítva)

Előzmény: DVB (11621)
DVB 2012.05.14 07:13:47 © 11621

Tegnap a MÁV szellemi fogyatékosai igen frankót alkottak. A Hasek szerelvényét szokás szerint elküldték Kassára, a  gödöllöi baleset ellenére is. Így Vácon a kezdeti 70 perc késéses bemondás 90percig még ment, utána már a nagy kussban érkezett az Avala idejében 120 perc késéssel. A szlovák kollegáknak is nehézségeket okozott a késett vonat kezelése - Pozsonyban a szokásos gépcsere még fél órát adott, majd Kútyban megfejelték egy 20-assal még. A csehek már nem vacakoltak, végighozták a kellemes 180 perces késést. Az Avala Pozsonyban simán elment, amig mi itt rohadtunk. Igazán kellemes kis utazás volt - jó érzés volt az út felénél lenni, megérkezés helyett. Köszönöm annak a mávos görénynek, amelyiknek ennyi esze van.

 

Most következő körben megnézem, hogy jár-e kártérítés (a cseh oldalak nem teljes egyértelműek), de mindenképpen a jegy árának legalább részleges visszatérítését fogom kérni és megy panaszlevél a mávos droidoknak is.

 

Amúgy a Jeseniuson az 1. oszt semmilyen pluszt nem nyújtott - kár érte pénzt adni. A Haseken a bisztrókocsi már jobban nézett ki. Mesélnék még sokminden érdekességet, de a fenti produktum elvette a kedvemet.

 

OFF - A szerencsétlen magyar vasút már pénteken mutatta a tehetségét, nehéz volt ám 30 ember jegyét lekezelni Párkánytól Vácig, de simán lehetett az első osztályon fetrengeni. Vácon a kocsirendezést (két szolnoki ingát összecsatolni) az IB vágányon mindenképpen akkor kellett lerendezni, amikor éppen pók van és az utasoknak a szerelvényvonaton kellett átmászni, a kocsirendezők utasítására. Utána a jv találkozott szolgálatból hazamenő haverral, akikhez később a 2 vasútőr is csatlakozott, így a hernyó vezérlőkocsijának kis fülkéjében elég jó hangulat alakult ki, jegyet kezelni minek? (Ezekután nekem venni minek?)

Szombaton Dk-gyártelepen egy bérlet, számlával ellátott kiadása 10 perc volt, emiatt 20-25en nem vettek jegyet a vonatra. Aztán ott ment a hirig, hogy van pénztár. Ha majd egy számla kiadása nem egy Föld-Hold retúr jegy kiadásával lesz egyidejű, akkor megemelem a kalapom. Minderre a kis vasárnapi akció.

 

Nem vagyok egy Vasútőr, de 3 nap alatt a legszebb arcát mutatta a magyar vasút, ami olyan győnyőrü, hogy az ember próbál tőle olyan messze maradni, amilyen messze csak lehetséges.

 

ON

Tastam 2012.05.12 21:23:56 © 11620

 Ahhoz, hogy ott egy helyben álljon, meghosszabbítható a ciklusidő.

Előzmény: Zolcsi67 (11619)
Zolcsi67 2012.05.12 20:54:52 © 11619

REV 1950?? Pofám leszakad.

Előzmény: Tastam (11613)
Őzike győr 2012.05.12 17:03:04 © 11618
Nydqist 2012.05.10 18:56:40 © 11617

Akit érdekel esetleg: Komárnoban dekkol egy kék-sárga 730-as a mérőkocsival.

Tastam 2012.05.10 18:12:50 © 11616

 Ha már megemlítetted a Volga- találkozót, esetleg láthatnánk egy képet arról a rendőrautóról?

Előzmény: Törölt nick (11604)
Tastam 2012.05.10 17:53:18 © 11615

 Ismételten köszönöm. Egy kicsit bíztam némi magyar eredetben, de csalónom kellett.

Előzmény: karpathia (11614)
karpathia 2012.05.10 09:32:11 © 11614

Hejesbítek mert ez nem az a vagon amire gondoltam.Ezek a vagonokat szintén a pályaépítők használták lakókocsinak csak jóval korábban selejtezték le őket valamikor a 70-es évek elején.Ezek valamikor a II. világháború alaatt kerűltek az akkori cseh ország területére valószinüleg lengyelországból. Később átépítették őket személykocsiból lakókocsivá és akkor kaptak ilyen tetőt.

Előzmény: Tastam (11613)
Tastam 2012.05.09 21:29:58 © 11613

 Köszönöm. Még két kép N. I. barátomtól:

  

Előzmény: karpathia (11602)
V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.09 20:43:32 © 11612

Köszönöm szépen!

Előzmény: gw (11611)
gw 2012.05.09 17:16:39 Creative Commons License 11611

Terv szerint a Slovannal jön vissza, majd a Metropollal megy ki újra, aztán azzal jön vissza, végül a Hasekkal zár.

Előzmény: V63 - 152 +V63 - 156 (11610)
V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.09 15:53:36 © 11610

Köszi, még 1 kérdésem lenne ha nem probléma Hungária( kilépős) Gorillája másnap jön valamivel Budapestre? 019-ről nincs a Piros színében képem és ma az említett vonattal lépet ki!

Előzmény: gw (11584)
a mozdonyvezet 2012.05.09 07:58:29 © 11609

"...hogy Ipolyság felett a 66-os úton azok a nagy vasoszlopra szerelt műszerek nem sebességet mérnek."

 

Arrafelé vagy 100 éve nem jártam, tehát valójában nem tudom, de nagy valószínűséggel mondhatom, hogy teherautók és kamionok úthasználat díját mérik.

Előzmény: Törölt nick (11607)
480-006 2012.05.08 22:57:29 © 11608

"így kötve össze Nógrád megye egykori helyszínét"

 

Ez így nem jó. Nem akarok kötekedni, de inkább: így kötve össze Nógrád megye egykori székhelyét. Mert ugye anno Balassagyarmat volt a vármegye székhelye...

Előzmény: Törölt nick (11604)
Törölt nick 2012.05.08 22:18:07 © 11607

Köszönöm neked és V43 1227-nek is a javító szándékú megjegyzéseket. A cikket átírtam, ha van még benne hülyeség, nyugodtan szóljatok. gw, útközben nem fájt volna a fogad, mint ahogy én sem voltam álmos két óra alvással. Remélem, hogy Ipolyság felett a 66-os úton azok a nagy vasoszlopra szerelt műszerek nem sebességet mérnek...

Előzmény: gw (11606)
gw 2012.05.08 19:45:59 Creative Commons License 11606

Klassz képek, nekem sajnos kellemetlenebb dolgom volt...

 

A vonaton egyébként több mint 90 utas volt, legalábbis annyian váltottak rá jegyet. Bábaszéken eddig kétszer láttam idén rakodásra váró árut, egyszer követ, egyszer fát, egyszer meg 2 teherkocsit áru nélkül, tehát azért még most is van ott teherforgalom. 

 

Nem is olyan régen egyébként ez a szépség vendégszerepelt Ipolyságon:

Előzmény: Törölt nick (11604)
V43 1227 2012.05.08 16:25:18 © 11605

Igazán nem szeretnék kötekedni, de várromokat ritkán építenek bárhova is. :)

("A vasút nyíltabb részre először Dobronya (Dobrá Niva) község előtt ér, ahol a látványosságot egy kopár csúcsra épített gótikus várrom jelenti.")

 

Kár, hogy dolgoztam szombaton, jó kis út lehetett, köszönöm a beszámolót!


Előzmény: Törölt nick (11604)
Törölt nick 2012.05.08 13:04:09 © 11604

A vlaky.net szombati különvonata Ipolyságra

 

http://trains.hu/hu/content/vlakynet-kulonvonat

DVB 2012.05.08 09:06:15 © 11603

Ezt a vlaky-n talaltam, jopofa video sok Szilivel es erdekes EC osszeallitasokkal. Gondolom a Bmz-s osszeallitas a 171-es Hungaria helyett volt.

 

http://www.youtube.com/watch?v=ZMgwVRCUuZQ&feature=player_embedded

karpathia 2012.05.07 20:33:15 © 11602

Ezek a kocsik több féle verzióban készültek Poprádon a 60-as évekig. a legismertebb verziója a köznéven ˝fapados˝ volt /TT-ben keszült modell is belőle/ 

A képedből itélve ezt a vagont találtad meg átépítve.

Ezeket a vagonokat a 70-es evek végéig használták a mellék vonalakon, aztán sokat átalakítottak műhej vagy lakókocsinak a pályamunkások részére. A katonaság sokat leselejtezett belőlük a 80-as évek elején és ezek kerültek magán kézbe /töbnyire a kertekbe mint hétvégi házak.

Előzmény: Tastam (11594)
V43 1227 2012.05.07 20:15:26 © 11601

Mindenesetre köszönöm a linket!

Előzmény: V43 1227 (11600)
V43 1227 2012.05.07 20:15:01 © 11600

Eredetileg utazásra gondoltam, aztán megláttam az árakat... :(

Előzmény: gw (11595)
benbe 2012.05.07 20:10:49 Creative Commons License 11599
gw 2012.05.07 19:39:59 Creative Commons License 11598
Előzmény: DVB (11597)
DVB 2012.05.07 19:26:23 © 11597

Egy rövid hír szerint nem sérült meg senki - a kocsinak valószínűleg az átjáróban állt le a motorja, így a sofőr és utasa is ki tudtak szállni még az ütközés előtt, de nem tudtak senkit sem értesíteni, hogy a kocsi ottragadt. A kocsi és a mozdony gyulladt ki.

Előzmény: DVB (11596)
DVB 2012.05.07 19:18:19 © 11596

Kora délután autót talált a Hungária Uhersko állomáson és ki is gyulladt, ezért eléggé bepirult a környék Chocen és Pardubice között terelés volt, volt ami teljesen Hradec felé ment, Pardubice és Kolin kifelejtésével. http://www.cd.cz/cd-online/vyluky/mimoradnost.php?mimo=5654Nagyjából mostanára áll helyre a forgalom. Pár kép a Chocen.tv archivumából. 

 

Hungária 2 megállóval a baleset előtt:

 

Itt meg a rendkivüli összeállítások és vágányok:

 

 

 

 

gw 2012.05.07 16:35:20 Creative Commons License 11595

utazni szeretnél, vagy csak a menetrend érdekel, mert fotózni szeretnéd?

az elsőnek utánanézhetsz itt: www.steamstoryagency.eu , a másodikhoz még nagyon korán van, talán június közepére lesz menetrend.

Előzmény: V43 1227 (11593)
Tastam 2012.05.07 16:01:16 © 11594

 A lenti képen látható vasúti kocsit Szkáros közelében, az erdő sűrűjében pillantottuk meg. Van lakója, de nem zavart el bennünket, nyugodtan fotózhattuk a kocsit miközben ő mögötte fát vágott. Sőt közben előadást is tartott, feltehetően a kocsiról beszélt, azonban csak szlovákul tud. Ez azért érdekes, mert a helyszín a magyar határ közvetlen közelében van. Semmi jelölést, vagy táblát nem láttunk, amiből az eredetére következtethettünk volna, esetleg tud róla valaki valamit?

V43 1227 2012.05.07 15:05:25 © 11593

Ezekről hol található konkrétabb infó?

Előzmény: gw (11583)
Gulper 2012.05.07 09:44:23 Creative Commons License 11592

Ezt Suchá Hora átmenetet néztem be. Lehet csak valami álmodozó újságcikk maradt meg a fejemben.

 

Remélem arra már jobban emlékszem, hogy a szlovák-ukrán átmenetben nem kell aggódni a rövid átszállási idő miatt az utolsó szlovák állomáson, mert valahol útközben megállva van a kiléptetés.

Előzmény: gw (11591)
gw 2012.05.07 07:42:54 Creative Commons License 11591

Nemrég négy vonal? Ha 1945 nemrég, akkor igen :)

Akkor szűnt meg az átjárás Suchá Horánál, ahol belföldön még 1971-ig mentek a vonatok, azóta nem jár semmi Trstená-Suchá Hora között.

Ezen kívül van még Skalité-Zwardon, elég jó teherforgalommal és némi személyforgalommal, Plavec-Muszyna jelenleg elég jó teherforgalommal, illetve a forgalommentes Medzilaborce-Lupków.

Előzmény: Gulper (11590)
Gulper 2012.05.06 22:34:04 Creative Commons License 11590

Én nagyvárosok között kerestem vonatot, de nem volt ajánlat, csak a csehek felé.

Nemrég még ugye négy vonal működött a lengyel-szlovák határon át ?

Nekem eddig csak a Plavec-Muszyna volt meg, de ezek szerint elvileg még tudok duplázni :)

Köszönöm a segítséget.

Előzmény: gw (11589)
gw 2012.05.06 22:23:13 Creative Commons License 11589
Dehogy nincs, Skalite-Zwardon között hétköznap 4, hétvégén 2 pár vonat van. Aztán ez minden...
Előzmény: Gulper (11588)
Gulper 2012.05.06 22:15:19 Creative Commons License 11588

Néztem, hol lenne érdemes, csak úgy, átvonatozni Szlovákiából Lengyelországba. Higgyek a szememnek, miszerint egyáltalán nincs a szlovák-lengyel határon áthaladó személyszállító vonat ?!

DVB 2012.05.05 11:41:17 © 11587

Most már a Metropol prágai kocsijaira érvényes Sparnight jegyek is felkerültek a cseh vasút eshopjába - kétfajta fekvő, 3 fajta hálójegy. Lehet kombinálni a sima nappali spar jegyekkel is, de a szokásos szabály érvényes, hogy Prága-Bp-Prága váltható vagy csak simán Prága-Bp. Az eshop a részleteknél meg is mutatja, a választott kocsiban a helyet.

gw 2012.05.05 08:29:02 Creative Commons License 11586

Az elmúlt hét végén Közép-Szlovákiában két akció is zajlott. Egy hazai szervezésű, ahol szívesen vették a külső vasútfotósokat, illetve egy német szervezésű, ahol sokszáz euróért lehetett egy vonatot fotózni 2 napig. 

Az elsőről pár kép itt

 

Őzike győr 2012.05.04 10:27:46 © 11585

Én, úgy tudom Rajka nem lesz.

 

Somoskőre is jönnek még aznap, nem? Még mit tartalmaz a program?

Előzmény: gw (11583)
gw 2012.05.04 10:14:42 Creative Commons License 11584

Húsvétkor Kladnóból ment Plzenbe, utána ment Bad Schandau felé, most ide, tehát oda megy, ahol munka van, teljesen kiszámíthatatlan.

Előzmény: V63 - 152 +V63 - 156 (11580)
gw 2012.05.04 10:13:38 Creative Commons License 11583

Rajka június 24-én vasárnap egyenlőre kérdéses, mert állítólag Bardotka nem jöhet át ott és ugye az lenne a vonógép. 24-én reggel/délelőtt viszont biztos a pozsonyi iparvágány túra, illetve a Vágsellye-Negyed vonal.

Ipolytarnóc-Nógrádszakál illetve Somoskőújfalura június 25-én látogat el a vonat, elöl-hátul Bardotkával (751.010 és 749.248), pontos menetrend június közepén lesz.

Előzmény: Őzike győr (11582)
Őzike győr 2012.05.03 22:11:20 © 11582

Valaki valami infóval erről a júniusi kishatár menti fotózásról?

Tastam 2012.05.03 21:36:59 © 11581
V63 - 152 +V63 - 156 2012.05.03 21:08:18 © 11580

Szia! Esetleg megtudnád mondai mennyire gyakori vendég ez a gép Révkomáromban? Előre is köszönöm!

Előzmény: gw (11574)
siófoki35 2012.05.02 23:00:23 © 11579

OFF

kellesz 

Ez a szóhasználat tényleg arra a környékre lehet jellemző, mert tiszacsernyői ismerősöm is így mondja, mástól viszont nem hallottam még

ON

Előzmény: alex_86 (11577)
DVB 2012.05.02 22:01:11 © 11578

Megvolt hétvégén a berlini kirándulás. Szombat reggel az EC176 fél órát késett, kifeküdt az új Skoda, Grand Princ segített rajta. Német területen behoztuk a késést, amiben persze a drezdai gépcsere is segített. Elég sokan voltak, főleg a német belföldi szakaszon volt nehéz az ülőhely megszerzése.

 

Visszafelé mindenhova pár perc mínusszal érkeztünk május 1-én, kellemes út volt, itt pedig cseh szakaszon voltak sokan, de állni azért senki sem állt. Sok nemzetközi turista is volt (nem német vagy cseh).

 

Volt egy érdekes jelenség is (amit korábban a Hasekon is előadott a cseh jv és korábban Drezdából visszafelé a német jv is, rögtön elindulás után), a jv jött és szépen leszedte a helyfoglalást jelző cetliket. Az rendben van, hogy 15 percig érvényes - de ha mondjuk később a delikvens elmegy az étkezőkocsiba, akkor semmi sem jelzi, hogy az az ő helye és foglalt. Mert ugye a foglalás az egész útra szól. Miért sietnek így vele? Mávéknál ott van még 3 nap múlva is...

 

Amúgy a bemondás mindkét út alkalmával 3 nyelven, tökéletes színvonalon mükődőtt, nem a szokásos, akadozós. Bad Schandau után a német személyzet rakta rendbe a vonatot.

 

Legjobban a berlini S-bahn és a Hauptbahnhof tetszett, de az máshol lenne ontopik! :)

alex_86 2012.05.01 13:36:08 © 11577

Gondolom amíg a ZSSK-nak nem lesz elege az egész "bohóckodásból"* és végülis továbbra is pénzben kellesz kiegyenlíteni a szlovák moudonyok itthoni futástöbbletét...

 

*félreértés ne essék, maximálisan támogatom a kezdeményezést, de nem feltétlenük a V43-asok esetében...

Előzmény: Nydqist (11571)
alex_86 2012.05.01 13:33:58 © 11576

Széép ;-)

Előzmény: Nydqist (11573)
koller andor 2012.05.01 11:53:47 © 11575

Ameddig szét nem esnek. :-)

Előzmény: Nydqist (11571)
gw 2012.05.01 11:39:32 Creative Commons License 11574

Két éve selejtezte a ZSSK, a cseh KDS vette meg, így már két Búvárral rendelkeznek a 721,730 és 740-eseik mellett. A 750.096-ot egyébként alig 2 hónapja újították fel teljesen a CZ Lokonál, akkor kapta ezt a festést is.

Előzmény: Vumurt89 (11572)
Nydqist 2012.05.01 11:22:52 © 11573

Hű, ez baromi jól néz ki!!

 

Mai veterán találkozó Komárnoból:

Előzmény: Vumurt89 (11572)
Vumurt89 2012.05.01 11:13:04 Creative Commons License 11572


Ez a Búvár milyen apropóból keszült, es most ez melyik országe mert eddig szlovák vasút gepe.

Nydqist 2012.05.01 11:02:59 © 11571

Ma meg pont a 10:37-esen volt.

 

Amúgy meddig tart ez a Szili Sk-ban mutatvány?

Előzmény: 480-006 (11570)
480-006 2012.04.30 14:49:56 © 11570

Jah tényleg :D

Előzmény: Aln 663 1189 (11569)
Aln 663 1189 2012.04.30 13:42:15 © 11569

"Kár, hogy nem a 10:37-essel ment a Szili, mert Bajcson pont jól állt volna nap"

Bajcson pont nem.

Előzmény: 480-006 (11568)
480-006 2012.04.30 13:22:00 © 11568

Végül csak Komáromot látogattam meg. Nem utaztam, mert 1 hónap múlva megyek Németországba, így spórolnom kell. :-)

Majd legközelebb elmegyek.

Kár, hogy nem a 10:37-essel ment a Szili, mert Bajcson pont jól állt volna nap, hogy az épülettel együtt fotózzam.

Előzmény: gw (11566)
koller andor 2012.04.30 13:00:31 © 11567

Helemba felé bicajozva álltam meg pár percre:

gw 2012.04.29 19:52:31 Creative Commons License 11566

Sikerült utazni is, vagy csak Komáromot látogattad meg?

 

Itt éppen Albatros szárnyal a hegyekben. Azért nem semmi, ott is 24-25 fok volt, és kb. ugyanennyi fotós is követte a vonatot.

Előzmény: 480-006 (11565)
480-006 2012.04.28 15:36:34 © 11565

Mai képek Komáromból:

 

 

DVB 2012.04.27 14:06:17 © 11564

Reggel olvastam a metroban es idokozben a zelpage-re is felkerult, hogy a DB nem targyal tovabb a CD-vel a Hamburg/Berlini EC vonatok 2013-tol torteno uzemelteteserol. Bar jo ajanlatot adott a CD, ezek utan mar csak a Regiojettel targyalnak mint partnerrel. Emiatt nem lesz cseh Railjet sem, inkabb a belfoldi allomanyt probaljak ebbol a penzbol felfrissiteni.

a mozdonyvezet 2012.04.26 20:16:46 © 11563
Szombaton Pantograf Ujvarbol Komaromba 5:02 es 16:52. Komarombol Ujvarba 6:22 es 18:03. Hetkoznap 4x fordul Pantograf.
A szilik jelenleg kiszamithatatlanok. Ma peldaul ketto a depoban allt ujvarban, mert amerre mehetnenek meg nem mindenkit iskolaztattak ki. Kozben egy Levara ment, ahova elvben mar nem mehetne, de azok a mv-k mar ismerik a gepet. De Ujvar es Komarom kozott ma is ment Szili szemelyvonattal.
Előzmény: 480-006 (11561)
siófoki35 2012.04.26 17:12:01 © 11562

Nem sok. 1-2 euró.

Előzmény: 480-006 (11561)
480-006 2012.04.26 16:47:07 © 11561

Sziasztok!

 

Szombaton mely vonatok lesznek Szilisek Komárom és Érsekújvár között? Pantográf van-e?

 

Emellett érdekelne, hogy mennyi a TÁ jegy Komáromból Érsekújvárra :-)

siófoki35 2012.04.26 14:13:11 © 11560

kösz.

Előzmény: a mozdonyvezet (11559)
a mozdonyvezet 2012.04.26 14:12:14 © 11559
rendkivuli esetben Zolyom
Előzmény: a mozdonyvezet (11558)
a mozdonyvezet 2012.04.26 14:11:13 © 11558
Komarom Galanta Nagyszombat Parkany Leva
Előzmény: siófoki35 (11557)
siófoki35 2012.04.26 11:46:10 © 11557

Merrefelé járnak Újvár környékén a pantográfok?

Előzmény: a mozdonyvezet (11554)
Duck62 2012.04.26 08:11:31 © 11556

Szia

 

Sajnálom de azt nem is figyeltem, csak a két mozdonyra koncentráltam.

Előzmény: DVB (11547)
V43 1227 2012.04.26 08:06:37 © 11555

Valószínűleg egyre gondolunk, én a két pozsonyi városrészre gondoltam, amit a vasút elválaszt. Míg Pozsonyban dolgoztam, én is ki akartam oda menni, csak aztán nem jött össze a dolog. :/

Előzmény: Fűtőházak Mazsolája (11553)
a mozdonyvezet 2012.04.26 07:24:18 © 11554

Azért megy néha Pantográf, mert vagonproblémák is vannak. Mikor úgy döntöttek, hogy V43-asok fognak Zólyom felé járni, akkor megfelelő vagonokat is biztosítani kellett a fűtés miatt. A régebbi (cseh)szlovák vagonok fűtése 3000V, a szlovák mozdonyok tudnak fűteni 1500 és 3000V-on. A Szili fűtésre 1500V-ot biztosít. Működőképes 5 Pantográf az Érsekújvári depóban, de 3 van két fordába besorolva. Ha egyet javítanak is, még mindig egy feleslegesen áll, tehát azt küldik ilyenkor Zólyom felé.

Tegnap már döntöttek, hogy júniusig milyen vonatokat fognak a Szilik húzni. Persze ez egy kis idő, néhány nap míg teljes üzemben beindul, mert újabb mozdonyvezetőket kell átképezni a V43-ra. A vagonok problémáját nem tudom hogyan oldották meg, csak azt tudom, hogy például a 5700-as vonatoton Zólyomból továbbra is megfelelő vagonoknak kell lenni, mert Érsekújvárban mozdonycsere lesz, és a laminátkát V43 cseréli, így folytatja az 5700-as vonat Komáromba.

Előzmény: gw (11543)
Fűtőházak Mazsolája 2012.04.25 21:44:46 © 11553

Rača és Svätý Jur között.

Előzmény: V43 1227 (11549)
Gulper 2012.04.25 21:08:31 Creative Commons License 11552

 

"... kommunizmusból ottfelejtett nyanya ..."

 

Eszembe jutott erről a beírásról az a kor, amikor én úgy jártam Csehszlovákiába, mint Aliz Csodaországba. A filmmúzeummal szemben volt az Ibusz főiroda, ahol a "bonyolultabb" jegyeket venni szoktam. Akkoriban csehszlovák belföldi menetjegyeket is árultak ott, nálam, az akkori önmagamhoz képest idősebb hölgyek. Kicsit fura voltam ott pl. a Zlaté Morevce - Kozárovce (akkor még szabad volt így mondani) jegyigényemmel, a bécsi, párizsi, varsói stb. jegyek vásárlói között. És a helyzet az, hogy a mondott hölgyek minden jegyet kifogástalanul ki tudtak állítani. Azóta is csak a legjobb véleménnyel tudok rájuk visszagondolni.

 

 

Előzmény: DVB (11532)
DVB 2012.04.25 20:25:13 © 11551

A felületes szemlélő rájött időközben :)

Előzmény: DVB (11547)
V43 1227 2012.04.25 15:33:36 © 11550

Legalábbis az első három kép.

Előzmény: V43 1227 (11549)
V43 1227 2012.04.25 15:31:19 © 11549

Rača és Vajnory között a felüljáró?

Előzmény: Fűtőházak Mazsolája (11548)
Fűtőházak Mazsolája 2012.04.25 15:10:48 © 11548
DVB 2012.04.25 12:31:25 © 11547

A Slovanban volt szlovak kocsi? Itt mar nincsen benne...

 

Előzmény: Duck62 (11546)
Duck62 2012.04.25 11:59:11 © 11546

271 AVALA EC

 

 

274 SLOVAN EC

 

 

Randevú tegnap Vácott

 

 

Takács_László 2012.04.24 23:29:48 © 11545
v43-1342 2012.04.24 21:42:30 © 11544

hanem az alkalmazható legmagasabb sebesség a Szili esetében több helyen alacsonyabb, mivel a 3-as osztályba van sorolva

Így van, én is erre gondoltam.

Előzmény: gw (11543)
gw 2012.04.24 21:22:55 Creative Commons License 11543

Nem a lassújel sok, hanem az alkalmazható legmagasabb sebesség a Szili esetében több helyen alacsonyabb, mivel a 3-as osztályba van sorolva (a versenytársak többsége 1-es max. 2-es, általában a 6 tengelyes gépek 3-asok). Talán ha lezárul a jelenlegi próbaidőszak, akkor átsorolják a 2-es kategóriába, ahova a jelenlegi értékek alapján tartozna és akkor ezek a korlátok megszűnnek.

De ez mind nem magyarázat, hogy miért nem kerül Laminátka ebbe a körbe, mint korábban és miért van minden nap más (szükség)megoldás.

Előzmény: v43-1342 (11542)
v43-1342 2012.04.24 14:44:43 © 11542
Nem is fog már Zólyomba járni valszeg. (sok a lassújel neki). Ha minden igaz Pozsony felé fog helyette gurulni....
Előzmény: gw (11540)
_karika 2012.04.24 14:28:37 © 11541

 mi jöhet még?

Mondjuk 630/V63, vaaagy BDV??? :))))

Előzmény: gw (11540)
gw 2012.04.24 14:07:32 Creative Commons License 11540

Ma már egy Pantográf vendégszerepel ezen a körön, mi jöhet még?

Előzmény: gw (11539)
gw 2012.04.24 07:54:43 Creative Commons License 11539

Tegnap a zólyomi Szilis túrába egy érsekújvári Búvárnak kellett beugrania, kezdődik az elhullás?

 

Szombat este egyébként a 431 015 látogatott Zólyomba, alig 3 perc késéssel ért oda.

siófoki35 2012.04.23 21:34:32 © 11538

Szlovákiában vonatozni jó! :)

 

Egynapos szlovák út 4.0

 Immáron negyedik szlovák utamra indultam április 20-án. Ami szerintem tök meglepő, mert nagyon későn fedeztem fel, hogy mennyire közel van ide Szlovákia, és hogy milyen klassz vonatok járnak ott. Sajnos most is csak a síkvidéki részre jutottam el, mert ha a hegyekbe szeretnék[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

siófoki35 2012.04.23 20:18:07 © 11537

Javítva, akkor még rosszl tudtam :)

Előzmény: gw (11536)
gw 2012.04.23 20:09:18 Creative Commons License 11536

ja, ez meg az a Dongó(?), ami inkább Kandúr :) 

Előzmény: siófoki35 (11535)
siófoki35 2012.04.23 20:04:00 © 11535

a buszállomás (SAD) a városi park végén

Ott van Filakovo Zastavka, ha személyvonattal megyek az is jó :)

http://indafoto.hu/siofok35/image/8695609-06753b8e/309195

Előzmény: gw (11533)
480-006 2012.04.23 19:49:10 © 11534

Érsekújvártól érdemes Privigyéig menni, onnan egy köpésre van Bajmóc, gyönyxörű kastéllyal!

Előzmény: siófoki35 (11505)
gw 2012.04.23 19:23:10 Creative Commons License 11533

Legalábbis az van odaírva. Ha Fülekig mész, akkor figyelj oda, hol szállsz le, mert a buszok nem mennek be a vasútállomásig, a posta megálló a vasútállomásról kivezető út végén van, a buszállomás (SAD) a városi park végén, onnan a sínek mellett besétálni. Losoncon a buszállomás a vasútállomás mellett van. 

Előzmény: siófoki35 (11531)
DVB 2012.04.23 18:47:49 © 11532

Ma vettem jegyet a hétvégi berlini kirándulásra. Senkinek nem ajánlom a prágai főpályaudvar nemzetközi pénztárát 3 alkalomból 2x is igen sötét, nem rendesen kiképzett, kommunizmusból ottfelejtett nyanyához volt szerencsém. Múltkor a SPAR jegy kiadása a Metropolra haladta meg a képességeket (végigütötte a 3 kódot amit ismert, amit NO CODE NO CODE rikácsolással kommentált), ma meg mint kiderült, debilkém szerint kötelező a helybiztosítás a német EC-kre. Rámsózta a folyósos jegyeket, amikor kértem, hogy ablak legyen, leszarta. Mondtam, hogy visszaadom, nem lehet. Megy a panasz a CD-nek meg a fogyasztóvédelemnek is. Ne nézzük madárnak az embert, ha angolul beszél... Ezekután a hlavnin soha többet, megyek szépen Holesovicére, ott ha kicsit kézzel lábbal is, de segítőkészek. A rend kedvéért a harmadik alkalommal egy fiatal srác volt, aki tudott mindent, de azóta se láttam.

siófoki35 2012.04.23 15:54:25 © 11531

http://portal.cp.sk/Data/L606411_111211_33863.pdf

 

Ez az a busz ami kimegy egész a határállomásig?  

siófoki35 2012.04.22 23:41:49 © 11530

Merre járnak még ilyenek? (egyen, váltóáram mindegy :D )

Előzmény: alex_86 (11528)
gw 2012.04.22 20:21:18 Creative Commons License 11529

Még mindig jobban járt, mint a bontásra váró társai...

Előzmény: alex_86 (11528)
alex_86 2012.04.22 19:40:10 © 11528

Sajnos a 460-asokat is elkezdték.... :-/

gw 2012.04.22 12:50:03 Creative Commons License 11527

Igen, a pirnai vágányzár miatt volt némi kavarodás.

Ettől független, de a mai Avala ismét első osztályú kocsi nélkül tart Belgrád felé.

Előzmény: DVB (11526)
DVB 2012.04.22 09:57:01 © 11526

Ez vajon a pályaépítés miatt volt ma Chocenban 9.20 körül? forrás: http://archiv.chocen.tv/

 

 

siófoki35 2012.04.21 21:35:37 © 11525

Kész az album, katt a képre!

 

Előzmény: siófoki35 (11523)
siófoki35 2012.04.21 14:47:18 © 11524

Szlovákiában még lehet poggyászt feladni? Vagy mi a feladata a jellegzetes félpoggyászkocsiban ücsörgő, és a vonat menesztésében szerepet vállaló vasúti alkalmazottnak?

siófoki35 2012.04.21 11:50:43 © 11523

 

Tegnap erre jártam. Képek, beszámoló hamarosan. :)

DVB 2012.04.21 11:40:13 © 11522

Na most már a cseh vasutak is árulja az online shopban az 1.oszt Spar jegyeket valamennyi Prága-Bp között közlekedő EC-re. Árkategória 35 ill 45 EUR - gondolom 6-6 darab a készlet.

 

Ennek örömére be is szereztem egy Jesenius-Hasek kombót :)

M62-238 2012.04.19 15:45:28 © 11521

"Nem is értem miért kell olyan gyakran a muhelybe menniuk karbantartásra."

 

48+12=60 üzemóra vagy max.4 nap(96 óra) a gépvizsgálat maximális ciklusideje,efelett a gép szolgálatképtelen.

Előzmény: a mozdonyvezet (11520)
a mozdonyvezet 2012.04.19 13:48:40 © 11520

Hát igen, most V43-asokon dolgozunk. De lesznek problémák, hiszen Zólyom felé ezeknek a gépeknek tobb helyen van sebességkorlátozás, mint más gépeknek. Párkány-Érsekújvár-Pozsony és Érsekújvár-Komárom kozott nem látok gondot. A másik probléma a mozdonyok túl gyakori cseréje, mert tehervonatokon megy Párkányba. Ha nem megy a vonat, akkor megint problémás lehet a mozdony kicserélése. Nem is értem miért kell olyan gyakran a muhelybe menniuk karbantartásra.

Előzmény: gw (11514)
radio100jozsi 2012.04.18 21:16:38 Creative Commons License 11519

Azta, mennyi szilis kép Szlovákiából, a legjobb az egyenáramra hajazó dupla áremszedőfel a vezetéken kép tetszik. Van videó is.

 

 http://www.vlaky.net/zeleznice/spravy/4437-Madarska-vypomoc-v-novozamockom-depe/

alex_86 2012.04.18 18:57:06 © 11518
Most hétvégén lesz.
Előzmény: 424 009 (11517)
424 009 2012.04.18 18:29:42 Creative Commons License 11517

Urak, kérek egy megerősítést, hogy most szombaton lesz a kassai járműbemutató.

A MÁV Nosztalgia volt már, hogy nem jókor ment.  Ezért kérek egy biztos infót.   Köszi

_karika 2012.04.18 16:53:27 © 11516

Értem. Köszönöm.

Előzmény: gw (11514)
M62-238 2012.04.18 16:03:52 © 11515

MIRELT eddig 9 szili kapott és Fehérvár a hona,íme az 1005-ös Vágsellyén:

http://www.railtrains.sk/modules/xcgal/albums/userpics/1334558101.jpg

Előzmény: SÜNÖCSKe (11512)
gw 2012.04.18 15:18:41 Creative Commons License 11514

Futáskiegyenlítés, de végleges engedélyük még nincs, ideiglenessel járnak. Az első adagnak május közepén, a másodiknak június végén jár le az engedélye.

Előzmény: _karika (11511)
koller andor 2012.04.18 14:16:28 © 11513

Látom a várat rendesen karbantartják.

Előzmény: M62-238 (11509)
SÜNÖCSKe 2012.04.18 14:08:19 © 11512

Miért-miért... Nyomtáv stimmel, primerfesz stimmel, visszatáplálás nincs, MIREL van(?)... szerintem az összes alapvető kritériumnak megfelel :)

Előzmény: _karika (11511)
_karika 2012.04.18 13:00:07 © 11511

Ezek miért járnak Szlovákiában? Még próbázgatnak, vagy futáskiegyenlítés Gorilláért cserébe?

Végre nem csak mi pampogunk, hogy a szlovák kacatok nálunk járnak, és az NKH mindnere kiadja az engedélyt... Kapnak ők is a jóból.

Előzmény: SÜNÖCSKe (11510)
SÜNÖCSKe 2012.04.18 12:52:58 © 11510

Ez hogy került ilyen messzire? :)

Előzmény: M62-238 (11509)
M62-238 2012.04.18 12:06:05 © 11509
siófoki35 2012.04.17 15:27:50 © 11508

de megnéztem, hogy mindkettő belefér :)

Előzmény: siófoki35 (11507)
siófoki35 2012.04.17 15:07:39 © 11507

Gondolkodtam, hogy kéne egy kicsit vonatozni, és így Piliscsabáról indulva ezt a 2 vonalat jól megjárhatónak találtam... na majd eldöntöm hogy melyik legyen :)

Előzmény: gw (11506)
gw 2012.04.17 14:08:06 Creative Commons License 11506

A vonalvezetése mindkettőnek elég egyszerű, mondhatni unalmas: hosszú egyenesekből áll.

Nyitra felé jár még pár nagydízel (736/754) 812/813-asokkal kiegészítve, Aranyosmarót felé csak motorvonat jár. Tehervonat Bardotkával megy, Aranyosmarót felé hétköznap egy pár, Nyitra felé 1-2, hétvégén nincs (max. magánvasút, vagy ha terelés van).

Előzmény: siófoki35 (11505)
siófoki35 2012.04.17 10:56:02 © 11505

Az Érsekújvár-Aranyosmarót vagy az Érsekújvár-Nyitra vonal az érdekesebb vonalvezetésű? Melyiken milyen vonatok járnak?

DVB 2012.04.15 20:44:32 © 11504

Tegnap megvolt a karácsonyra kapott mozdonyvezetés! :) Breclavban került rá sor, a teherpályaudvar felől megy dél felé egy iparvágány a GUMOTEX gyárba - azon a vágányon zajlott a dolog. A mozdonyvezető elöszőr mesélt a gépről, a működéséről, aztán megmutatta a menetet, utána meg indulhattam én. Jópofa volt, vasútbarátnak igazán érdekes. A dolog piaci ára 4000 korona - nekünk ez valami olcsóbb volt, de cseh vagy szlovák nyelvtudás mindenképpen szükséges. Elmesélte, hogy a gép csak Breclavban dolgozik - heti 1-2 vonat jön nekik a gyárba illetve a Ceske Lesy-nek is mozgatnak kocsikat.

 

A kis gép 51 éves volt - íme pár kép. Ami legjobban tetszett, hogy a kürt ugyanaz volt mint a többi CKD gépen - azaz volt egy erős mélyebb (mint a Bardotkán) illetve egy kisebb fütyülős. :)

 

http://cs.wikipedia.org/wiki/Lokomotiva_700

 

 

 

 

 

 

 

 

E123456 2012.04.14 13:56:55 © 11503
Előzmény: E123456 (11502)
E123456 2012.04.14 13:54:48 © 11502

Google forditóval:

 

 

Új, vonzó események - áprilisban a legolcsóbban!

RegioJet készített az utazók számára az új ajánlat akciók és árengedmények, érvényes április óta Utazási RegioJet sárga vonat nem csak kényelmes és gyors, hanem költséghatékony.
 
Április felében: hétvégén és ünnepnapokon, a felnőttek mindig csak a felét!
 
Egész áprilisban hétvégén és ünnepnapokon, felnőtt utazik akár 50% kedvezmény - ugyanazon az áron, mint a gyermekek. Ez az ajánlat érvényes, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon egész nap, minden a mi vonatok.Nagyon egyszerű, utazásra, és élvezze az utazást velünk, és mentse.
 
A kiválasztott vonatok 50% kedvezmény a hét folyamán
  
Vonatok lehet kiválasztani a kedvezményt 50%-át utazási munkanapokon.Izületek, amely utazhatnak fele lásd a megadott ütemezés sárga a menetrend, mint a részvény felét április. Menetrend itt. Az állomány könnyen vásárolhat jegyet az ügyfeleink központ állomások hl.st Bratislava, Pozsony, Nove Mesto, és a Duna hétfőn, vagy az intéző a fedélzeten.
 
Példák az árak hétvégeken és ünnepnapokon, valamint a kiválasztott ízületek héten akcióban fél április:
 
Komárom - Pozsony hl.st. csak 2,55 €
Meder - Pozsony-N.Mesto csak 1,55 €
Duna szerda - Komarno csak 1,23 €
Duna szerda - Pozsony-N.Mesto csak 1, - €
Kvetoslava - Pozsony-N.Mesto csak 0,58 €
 
KOMÁROM - Pozsony csak 3,90 €, hétvégén és csak a kiválasztott ízületek 2,55 €!
 
Áprilistól lehet vásárolni kényelmes egyirányú jegy relációs Komárom - Pozsony, vagy fordítva, csupán 3,90 €, vagy még inkább egy relációs menettérti jegy csak 7,50 €. Ez a jegy érvényes az összes vonat. Csak vegyél egy jegyet a kezében, eladó 10 4. A 2012th
Hétvégén, ünnepnapokon és az ízületek és a hét kiválasztott jegy csak akkor érvényes cselekvési € 2.55. Csatlakozások találhatók menetrend jelölve április felét.
 
Nyugdíjasok utazási velünk legolcsóbb
 
Áprilistól augusztus végéig közlekedő idősek 60-70 év RegioJet vonatok utazási felénél REGIOplus 50. Csak mutassa érvényes személyi igazolvány csak.Nyugdíjasok 70 vonatokon RegioJet még egy jelképes viteldíj REGIO 70 + - csak 0,15 € minden 50 kilométert.
  

Előzmény: E123456 (11501)
E123456 2012.04.14 13:53:01 © 11501

Szia!

 

Én csak márciusban használtam, amikor még 2 euro volt Pozsonyig, akkor nekem semmi bajom nem volt, sőt. Tegnap raktak ki plakátokat Komáromban különböző kedvezményekről. Nem lvastam végig, de bizonyos vonatokon lesz kedvezmény áprilisban.

 

Nové, atraktívne akcie – aj v apríli s nami najlacnejšie!

RegioJet pripravil pre cestujúcich novú ponuku akcií a zliav, platnú už od apríla. Cestovanie žltými vlakmi RegioJet je nielen pohodlné a rýchle, ale aj cenovo výhodné.

 

APRÍL ZA POLOVICU: Cez víkendy a sviatky dospelí vždy len za POLOVICU!

 

Počas celého apríla cez víkendy a sviatky dospelí cestujú so zžavou až 50% - za rovnakú cenu ako deti. Akcia platí v soboty, nedele a sviatky počas celého dňa vo všetkých našich vlakoch. Je to vežmi jednoduché, vyberte sa na výlet, užite si cestu s nami a ušetríte.

 

Vybranými vlakmi so zžavou 50% aj počas celého týždňa

 

Vybranými vlakmi môžete so zžavou vyše 50% cestova aj počas pracovných dní. Spoje, v ktorých môžete cestova za polovicu nájdete v cestovnom poriadku vyznačené žltou farbou v cestovnom poriadku ako akciu APRÍL ZA POLOVICU. Cestovný poriadok nájdete tu. Akciový lístok si pohodlne kúpite v našom Zákazníckom centre v staniciach Bratislava hl.st, Bratislava-Nové Mesto a Dunajská Streda, alebo u stevarda priamo vo vlaku. 

Príklady cien počas víkendov a sviatkov a vo vybraných spojoch cez týždeň v rámci akcie APRÍL ZA POLOVICU:

 

Komárno – Bratislava hl.st. len 2,55 €

Vežký Meder – Bratislava-N.Mesto len 1,55 € 

Dunajská Streda – Komárno len 1,23 €

Dunajská Streda – Bratislava-N.Mesto len 1,- €

Kvetoslavov – Bratislava-N.Mesto len 0,58 €

 

KOMÁRNO - BRATISLAVA len za 3,90 €, počas víkendov a vo vybraných spojoch len za 2,55 €!

 

Od apríla si máte možnos zakúpi výhodný jednosmerný relačný lístok Komárno - Bratislava alebo naopak len za 3,90 €, alebo ešte výhodnejší spiatočný relačný lístok len za 7,50 €. Tento lístok platí vo všetkých našich vlakoch. Lístok kúpite len v pokladni, v predaji od 10. 4. 2012
Cez víkendy, sviatky a vo vybraných spojoch aj cez pracovné dni platí akčný lístok len za 2,55 €. Spoje nájdete v cestovnom poriadku označené ako APRÍL ZA POLOVICU.

 

Seniori s nami cestujú najlacnejšie

 

Od apríla až do konca augusta cestujú seniori od 60 do 70 rokov vlakmi RegioJet za polovičné cestovné REGIOplus 50. Stačí sa preukáza len platným občianským preukazom. Seniori nad 70 rokov cestujú vlakmi RegioJet naďalej za symbolické cestovné REGIO 70+ – len 0,15 € za každých 50 kilometrov. 

 

 

http://www.regiojet.sk/sk/novinky/nove-atraktivne-akcie-april.html

Előzmény: siófoki35 (11498)
karpathia 2012.04.07 21:18:28 © 11500

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek.

DVB 2012.04.04 21:08:02 © 11499

Amúgy a Metropol prágai kocsijai és szépek ki vannak árusítva, elkél a fekvőkocsi ismét, sok az ülőhely foglalás is. Szombatra sem 19 sem 29 euros nem maradt Prága-Bp irányban és visszafelé sem sok 29Euros a cseh vasutak adagjából. De így van ez jól, aki ünnepkor vonatra ül, remélhetőleg máskor is.

Előzmény: V43 1227 (11496)
siófoki35 2012.04.04 15:39:19 © 11498

RegioJettel mik a tapasztalatok? Jobb mint a ZSSK volt? Jól hallottam h. szabad és munkaszüneti napokon féláron lehet utazni?

DVB 2012.04.04 13:33:05 © 11497

Na ez egy kellemes hir, mar epp idoszeru volt, kivancsi lennek mennyi a masodik arszint az 1.osztra.

 

ÚJ! SparDay- és SparNight-menetjegyek minden komfortkategóriára!

(megjegyzés: az 1. osztályú SparDay és a SparNight-menetjegyek 2012. április 1-től válthatóak meg!)

Kedvezményes SparDay- és SparNight-menetjegyeinkkel akár már 19 €-ért is eljuthat a cseh fővárosba. A kedvezményes jegyek csak a közvetleni vonatokra válthatók, indulás előtt legalább 3. napra adott dátumra és vonatra - a váltás után pedig cseréjük vagy visszaváltásuk nem lehetséges!

SparDay-menetjegyek a közvetlen nappali vonatokra az alábbi árakon válthatók:

2. osztályon: 19 €-tól, 1. osztályon: 35 €-tól

 

 

V43 1227 2012.04.04 13:03:32 © 11496

Bratislava ide na východ: a Pozsony és Kassa között csütörtökön és pénteken délután közlekedő IC vonatokra már nem nagyon lehet jegyet kapni. (http://www.sme.sk/c/6324266/sviatocne-ic-vlaky-su-uz-takmer-obsadene.html).

DVB 2012.04.03 07:04:47 © 11495

Ha jól olvastam Berlin és Szczecin és között olcsóbb jelentősen a személyvonat mint az EC, így kihasználatlan volt. Lehet, ha dobnak rá Sporoticketet, ment volna vele valaki, de úgy tűnik a lengyel vasútnak nem igazán érdeke az utasszállítás nagy általánosságban.

 

Múlt szombaton bent állt egy Pendolino a libeni garázsban, láttam is mikor mentem teniszezni, most már megint Cityfrog áll a helyén. Hát van ilyen, hogy borulnak, nem tudom mennyire voltak kihasználtak, de a tótok úgyis olcsón szeretnek hazamenni. Aki utazik, annak nagy része diák amúgy is.

Előzmény: gw (11494)
gw 2012.04.02 21:13:39 Creative Commons License 11494

Egy kis mai színes a jövőből:

 

júniustól (ismét) vége a Pendolinóknak Szlovákiában. A második évközi menetrendváltástól megszűnnek a határon átjáró Supercityk, mivel a megnövekedett javítási igény miatt több tartalék szerelvényre is szükség van a Prága-Ostrava járaton. Az utóbbi időben egyre többször és egyre hosszabb időre ugrottak be normál szerelvények a Billencsek helyett, természetesen a komfort felár nélkül, késéseket generálva, a Regiojet pedig olyan konkurencia, amit egy hullámzó szolgáltatással nem tud visszatartani az állami szolgáltató (igaz, jelenleg is egyre nehezebb a dolga).

Szintén a nyártól a jelenlegi Szczecin helyett újra Berlin lesz a végállomása az Alois Negrelli EC-nek. A lengyel fél nagyon nem akarja a vonatot, így az EC ebben a formájában még 2 évet sem él meg.

radio100jozsi 2012.04.01 09:23:11 Creative Commons License 11493

Azt hittem, hogy tudatában vagy annak, hazai viszonylatokat is ismerve, hogy a tények ismertetése az esemény után mikor szokott bekövetkezni, így akkor mire fel volt ez a kérdés. Vissza kanyarodunk a történek legelejére, hogy már ez értelmetlen volt részedről.

Előzmény: czzf50 (11491)
gw 2012.03.31 21:40:52 Creative Commons License 11492

Amíg a vizsgálat eredményére várunk, pár érdekes adat a cseh vasútról:

 

2011-ben a személyvonatok 92,5 százaléka volt pontos, ami közel 2% javulás a korábbi évhez képest. A legjobb statisztikával a Supercityk büszkélkedhetnek, a zászlóshajók 95,49 %-a ért pontosan célba.

Az okok közül a vis maior vezet 35,7%-al, utána a forgalmi ok (csatlakozásra várás stb.) következik 31,2%-al. 25,9 százaléknyi késés az infrastruktúra hibájára vezethető vissza, 4,5%-ban a meghibásodott járművek, 2,7%-ban pedig a külföldi vasutak voltak a hibásak.

 

A Csédé vontatójármű állománya (ideértve a vezérlő- és motorkocsi mellékkocsikat is) idén január 1-el 2088 darabot számlált, ami 1 darabos csökkenés a tavalyi évhez képest, az átlagéretkor ugyanakkor 22,8-ról 20,5 évre csökkent. A legfiatalabb átlag a vezérlőkocsiknál adódik, mindössze 3,6 évre (ebből is látszik, hogy pl. a Regionova vezérlőket újnak számítják), a legidősebbek a váltakozó áramú mozdonyok (210,263,242), az összesen 100 gép (üzemképes 87) átlagéletkora 33,8 év. 

 

A személykocsipark idén év elején 3064 járműből állt, átlagéletkoruk 28,7 év. Egy évvel korábban még 3225 kocsi volt állományban, majdnem 30 éves átlagéletkorral. 2009 elején egyébként 3418 kocsi állt az ottani szesza rendelkezésére, a jelenleginél fiatalabb életkorral (átlag: 28,5 év).

 

A vizió egyébként az, hogy a kocsik és mozdonyok együttes átlagéletkora 2020-ra 19 évre csökkenjen.

 

 

czzf50 2012.03.31 19:09:57 © 11491

Azért kérdeztem gw-t, mert jól ismeri a cseh dolgokat, neked viszont teljesen felesleges volt elkezdeni a találgatást, mert találgatni és is tudok, de a tények jobban érdekelnek. 

Előzmény: radio100jozsi (11490)
radio100jozsi 2012.03.31 19:04:40 Creative Commons License 11490

Milyen biztos kijelentésről van szó? Én nem látok ilyet az írásomban. Én válaszoltam egy kérdésre, hogy milyen eset lehet, hogy nem állítja meg a vonatbefolyásolás a vörösnél a vonatot. Ennyi az egész, a többi a te bonyolításod már.

Előzmény: 2SC2240 (11489)
2SC2240 2012.03.31 18:33:08 Creative Commons License 11489

Te már a szándékos kikapcsolásra gondolsz és az ebből eredő problémákra.

 

"Ezzel nem arra célzok, hogy ebben az ügyben is ez lehet, de annak, hogy a vonatbefolyásolás nem állít meg egy vonatot a vörös jelzőnél, millió egy oka lehet."

 

Ez igaz, éppen ezért nem kellett volna előre azt írnod, ha a vezér úgy avatkozik be, ugyanis lehet, hogy a vezér mindent előírás szerint kezelt, és mégse úgy működött a technika, vagy az adott esetben úgy működött a technika ahogy kell, csak emberi mulasztás történt. Szóval éppen ezért tartózkodnék az előző hozzászólásodban tett biztos kijelentésektől.

Előzmény: radio100jozsi (11488)
radio100jozsi 2012.03.31 18:18:45 Creative Commons License 11488

Minden rendszerbe bele lehet avakozni, úgyan így a vonatbefolyásolásba is, nem értem mi ebben a felfoghatattlan, tán a gépen nem lehet kikapcsolni, és így a vörösen átmenni? Mint ha ez olyan új dolog lenne, itthon is voltak ilyen esetek már nem is egy meg kettő. Ezzel nem arra célzok, hogy ebben az ügyben is ez lehet, de annak, hogy a vonatbefolyásolás nem állít meg egy vonatot a vörös jelzőnél, millió egy oka lehet. 100%-os biztonsági rendszer pedig nincs ebben az esetben sem.

Előzmény: 2SC2240 (11487)
2SC2240 2012.03.31 18:07:04 Creative Commons License 11487

Legalább ne beszélnél hülyeségeket. Mégis hogyan avatkozik be úgy? Magyarázd már el nekem laikusnak!

Előzmény: radio100jozsi (11486)
radio100jozsi 2012.03.31 17:44:17 Creative Commons License 11486

Ahogy itthon sem szokta mindig, ha a vezér úgy avatkozik be.

Előzmény: czzf50 (11483)
DVB 2012.03.31 10:13:57 © 11485

Itt tud online jegyet venni: https://www.cd.cz/eshop/default.aspx

 

Az Excelsiorra, ha jól nézem van fekvő és háló is. A vásárlás után kap egy pdf doksit a jeggyel, azt kell kinyomtatni A4-es méretben és a kalauznak adni. A jegyhez meg kell adni egy fényképes igazolvány számát is, amit szintén be kell majd mutatni. Kártyával lehet fizetni. A jegyértékesítés 2 órával a vonat indulása előtt zárul.

Előzmény: Belarus (11482)
gw 2012.03.31 07:47:03 Creative Commons License 11484

Azt majd megállapítja a vizsgálat.

Előzmény: czzf50 (11483)
czzf50 2012.03.31 05:31:11 © 11483

"Az induló vonat vezére benézte a tiltó jelzést és felvágott egy váltót is kihaladás közben"

 

A vonatbefolyásoló miért nem állította meg?

Előzmény: gw (11478)
Belarus 2012.03.30 21:01:02 © 11482

Értem, köszönöm szépen!

Van-e rá lehetőség hogy helyet foglaljon magának neten/telefonon vagy személyesen külföldről (UKR/RUS) vagy hogy működik Szlovákiában a SparNight rendszer? Esetleg 2-3 nappal az indulás előtt vannak még helyek?

Előzmény: gw (11481)
gw 2012.03.30 19:59:00 Creative Commons License 11481

Sparnight jegy Bc6/Bc4/T3 : 20/22/24 EUR

 

Nomál jegyár: 38,7 EUR Felár Bc6/Bc4/T3/T2: 6/9/12/18 EUR. Egyágyasra elsőosztályú jegy kell, az már 58+42 EUR.

Előzmény: Belarus (11480)
Belarus 2012.03.30 19:29:03 © 11480

Üdvözletem az uraknak!

Egy külföldi ismerősömnek kéne segítség, hogy a Prágából Poprádig közlekedő éjszakai vonatra mennyibe kerül a teljesárú jegy, valamint hogy mennyibe kerül rá egy fekvő/háló/IC pótjegy?

Hálás köszönetem előre is!

DVB 2012.03.30 14:13:47 © 11479

Azt neztem, hogy a Jesenius jol el volt verve tegnap, de azt hittem, hogy a szokasos kisorozasos jatek az oka.

 

Jobb ez igy, hogy nem tortent baj, bar nem tul megnyugtato, hogy idaig jutottak. Jo hogy figyeltek ahol kellett.

Előzmény: gw (11478)
gw 2012.03.30 12:53:32 Creative Commons License 11478

Az induló vonat vezére benézte a tiltó jelzést és felvágott egy váltót is kihaladás közben, így azért van némi anyagi kár is, bár kétségtelenül kisebb, mintha a forgalmista nem állítja le az egész forgalmat a piros gombbal.

Előzmény: DVB (11477)
DVB 2012.03.30 12:26:24 © 11477

Ma reggel olvastam az ujsagban, de felkerult a zelpage-re is, majdnem talalkozott 2 gyorsvonat a pragai fopalyaudvar melletti uj alagutban. Minden bizonnyal, valamelyikuk a tilto jelzes ellenere sem allt meg.

 

http://www.zelpage.cz/zpravy/8555

krijupa 2012.03.25 18:50:49 © 11476

Sziasztok !

 

Szlovákián belül belföldi vonaton szállítható e kistermetű kutya zárt hordózóban , illetve kell e neki külön jegyet váltani ?

Köszönettel: Kriszta

ricsze 2012.03.25 17:32:14 © 11475

Köszönöm!

Előzmény: gw (11474)
gw 2012.03.25 15:47:54 Creative Commons License 11474
Előzmény: ricsze (11473)
ricsze 2012.03.25 15:12:12 © 11473

Üdv!

A kérdésem az lenne, hogy a személyvonatok Pozsony-Érsekújvár illetve Érsekújvár-Komárno között miylen összeállítással járnak?

 

 

gw 2012.03.22 16:48:12 Creative Commons License 11472

Bocsánat, helyesen a 081 és 083-es vonalakról van szó...

Előzmény: gw (11471)
gw 2012.03.22 16:45:01 Creative Commons License 11471

Április 1-től a Sebnitz-Dolní Poustevna határ(nem)kapcsolat mindkét oldalán (részben) Desirók fognak közlekedni, igaz, összeköttetés a kettő között (még mindig) nincs.

A DB Regio felesleges 642-eseinek egy része október végéig Csehországban jár majd, a 031-es és 032-es vonalakon (helyi írásmódban U8 és U28).

 

Menetrend: http://www.kr-ustecky.cz/VismoOnline_ActionScripts/File.aspx?id_org=450018&id_dokumenty=1666182

Aln 663 1189 2012.03.21 17:06:39 © 11470

Értem, köszi!

Előzmény: gw (11467)
Nydqist 2012.03.21 06:58:25 © 11469

Köszönöm szépen az információkat!

Előzmény: gw (11467)
Levi12 2012.03.20 22:51:36 © 11468

Sziasztok! A minap a Keleti pályaudvaron jártam, és az egyik Szlovákia felől érkező nemzetközi vonat élén egy Gorilla érkezett a csarnok 7-re. Ez önmagában gondolom még nem nagy szám. Viszont ami szokatlan volt számomra, az az, hogy a vonat miután megállt, a mozdony áramszedőjét amikor a mozdonyvezető engedte le, előtte nem hallottam a főmegszakító kikapcsolását, illetve ezt akkor hallottam amikor már az áramszedő eltávolodott a felsővezetéktől, és jó nagy, sárgás színű ívjelenséget alkotott ott a csarnokban. Ez többször is megismétlődött, hogy mindig így ment le a szedő. A kérdésem az lenne, miért van ez, magyar mozdonyoknál ilyet nem tapasztaltam még, illetve nem égeti-e ez el ott a felsővezetéket az átlagosnál jobban?

gw 2012.03.20 19:43:12 Creative Commons License 11467

Ez aktuális, viszont a 736-os nem tolató gép, hanem vonali masina. Egyébként az esti 4825/hajnali 5011 vonatpárral is megjárja Komáromot.

 

Az emeletes inga viszont nem megy el Komáromba, mivel az a vonat hétvégén csak Érsekújvárig jár.

 

Igazi tolatógép, mint a 721-es néhanapján beugrik személyvonatozni, ha valahol lerobban valami gép, mint pl. tegnap is ment egy 721-essel vontatott személyvonat Homonnára, de már gyorsot is húzott arrafelé.

 

Akit egyébként érdekel, holnap kék 730-as fordul meg Szobon Párkány felől mérőkocsival.

Előzmény: Aln 663 1189 (11466)
Aln 663 1189 2012.03.20 18:54:13 © 11466

Hát ha ez még aktuális...

 

http://www.zelpage.cz/razeni/12/vlaky/zssk-4815

 

 

Látom hétvégén van emeletes inga is: http://www.zelpage.cz/razeni/12/vlaky/zssk-4619

Előzmény: Nydqist (11465)
Nydqist 2012.03.20 18:33:22 © 11465

Az forda szerinti, vagy eseti jellegű, hogy Érsekújvár és Komárno között tolató dízelgép hoz/visz személyvonatot?

V43 1227 2012.03.20 14:07:46 © 11464

Nem is állítottam semmi ilyesmit. :)

Előzmény: etwg (11463)
etwg 2012.03.14 21:52:41 Creative Commons License 11463

 a Smer fog kormányt alakítani, tehát leginkább az ő véleményük számít.

 

 

Még szerencse, hogy pénzük nekik sincs.....és azon gazdasági elönyök is eléggé kétségesek........

Előzmény: V43 1227 (11454)
DVB 2012.03.14 13:18:29 © 11462

Altalaban egyebkent a csehek sokkal visszafogottabbak szurkolas teren, mint mi. Huliganizmus teren detto. Vannak,de sokkal kevesebben.

 

Azt nem hiszem - hogy olyan vadak lennenek este - hiszen menetrendszerint eleg keson indulnak vissza, valoszinuleg pangas lesz ott - 1-2 kosza madarat leszamitva :) A 8000 jegyre, amit csak ok vehettek meg 80ezer igenyles jott, gondolom sokan hoppra is kimennek majd, nincsen messze (kocsival) :))) Nekem a cseh-gorog meccsre sikerult jegyet szerezni, remeljuk jopofa lesz.

 

Az egeszet eleg jo otletnek gondolom - nem tudom mennyit keres rajta a CD, de ha vonatonkent bejon 400-450.000 korona az mar csak fedezi a koltsegeket es valoszinuleg olyan emberek mennek vonattal, akik amugy soha. Kocsival talan olyan 1 tank benzin volt oda-vissza - azaz olyan 1000-1200 korona. 4 emberre azert olcsobb mint a vonat.

Előzmény: gw (11461)
gw 2012.03.14 13:00:56 Creative Commons License 11461

a cseh futballszurkoló olyan mint bármilyen másik országbeli: már az odaútra előmelegítve készül és az út folyamán képes bármilyen mennyiségű sört elfogyasztani. igazán agresszív a visszaúton lesz, akár nyer, akár veszít a csapata :)

Előzmény: DVB (11460)
DVB 2012.03.14 12:22:45 © 11460

A cseh vasutak kulonvonatokat indit a nyari foci EB wroclawi meccseihez kapcsolodoan Pragabol es Brnobol. A jegyar 800 korona - a vonatok kapacitasa 720 utas. (Ami erdekes, ha a pragai szerelveny 10kocsis, mig a brno-i 5) :)

 

Tovabbi reszletek:

http://www.cd.cz/cs/spec/euro/vlakem-na--euro/default.htm

 

Valoszinuleg en ennek ellenere majd a normalis SportoTickettel megyek - nem tudom mennyire lenne jo egy rakat szurkoloval utazni egyutt :))) Eleg lesz beloluk a meccsen. 

hmsoft 2012.03.12 15:33:21 Creative Commons License 11459

Egy betonaljas, R65-ösös vágánymező marha nehéz ám, úgyhogy ha gyalog kell elhozni a kötőtelepről, az elég sok munkahelyet teremthet. Továbbá, ha mozdonyok helyett emberek vonszolják majd a tehervonatokat, kötéllel (volgai hajóvontató jelleggel), az forgalom függvényében szintén szép embermennyiségnek ad munkát. Bár ahogy a 160-as vonal teherforgalma kinéz 1435 mm-en, 85 mm-rel nagyobb nyomtávon sem terem majd túl sok babér a vonatvontató gyalogos szakembereknek.

 

hm

Előzmény: DVB (11457)
DVB 2012.03.12 15:24:22 © 11458

Tegnap a 270-es Hasek eleg szepen volt tomve - Ersekujvar - Brno kozott sok allo utas, hiaba az erosites rajta. Pozsonyban gepcsere - Gorillarol valami masra. Valtozott a forda vagy csak megint gubanc van?

 

Ennek ellenere pontoska voltunk erkezeskor. Szokas szerint meg lehet emliteni a vagonok gyenge felkesziteset, tisztasagat... De semmi nem lep meg a MAVval kapcsolatban.  

DVB 2012.03.12 15:21:22 © 11457

11ezer munkahely - muhahahaha  Nagyotmondasbol jeles :)

Előzmény: V43 1227 (11454)
gw 2012.03.12 15:08:33 Creative Commons License 11456

Úgy látszik megint villantani kell valamit...

Azért megnézném én azt a befektetőt, aki úgy ad pénzt, hogy a másik oldalról csak széles mosolyt kap és valami hebegést-habogást, hogy ha fellendülés lesz,akkor majd vonatok is járnak majd erre.

Ezeket a köröket már amúgy is lefutottuk párszor az elmúlt években, mi változott volna azóta?

Előzmény: V43 1227 (11454)
karpathia 2012.03.12 14:33:09 © 11455

Ha azt a topikot olvasod akkor látod hogy nem is a várról hanem a politikáról szól. Ott lakik egy volt osztálytásam , ő is ott volt az oltásnál és mondták hogy egyértelműen a véletlen műve az egybeesés a választásokkal. Ha előtte égetvolna le akkor aztmondanák hogy előre megfélemlítették a magyarokat , ha meg utánna akkor az SNS bozyújának mondanák.

Előzmény: 480-006 (11453)
V43 1227 2012.03.12 14:28:52 © 11454

A Kassa-Bécs széles nyomtávú vasútvonal tervéről ír a Pravda: http://spravy.pravda.sk/sirokorozchodna-trat-stale-rozdeluje-smer-a-pravicu-pcl-/sk_ekonomika.asp?c=A120311_132818_sk_ekonomika_p01

 

Röviden:

 

A jelenlegi közlekedési miniszter, Ján Figež (KDH) szerint a jelenlegi alacsony intenzitású teherforgalom mellett nem szükséges a Kassától Bécsig vezető széles nyomtávú vonal megépítése, ennek csak azt követően van értelme, ha nő a forgalom. Ekkor lehet vizsgálni adott esetben, hogy a projekt gazdaságilag indokolt-e, és megtérülhet-e.

 

A Smer képviselője, źubomír Vážny éppen ellenkezőleg, előnyöket vár a hosszabbítástól. A korábbi közlekedési miniszter 11 ezer munkahelyet vizionál az építkezés megkezdése esetén, melynek befejezése Szlovákiát tranzitországgá teheti. Vážny PPP konstrukcióban képzeli el az építkezést és az üzemeltetést, az állam csak az engedélyeket és a földterületet biztosítaná, pénzügyileg nem szállna be a projektbe. A hosszabbítást úgy szeretné megoldani, hogy a tiszacsernyői nyersanyag-átrakó forgalmát ugyanakkor ne érintse.

 

Az SDKÚ részéről Ondrej Matej nem támogatja a széles nyomtávú meghosszabbítását, inkább annak jelenlegi végpontján, Haniska pri Košiciach állomáson építené ki a hosszabbítással Bécsbe tervezett átrakóállomást, amivel Szlovákia szerinte a legnagyobb konténerátrakó állomássá válhat Ázsia és Európa között.

 

Egy 2010-es megvalósíthatósági tanulmány szerint egyébként a 450 kilométeres vonal megépítése 11 ezer munkahelyet teremtene, mind a négy résztvevő államnak (Oroszország, Ukrajna, Szlovákia, Ausztria) gazdasági előnyöket hozna, ugyanakkor kb. 6,5 Mrd euróba kerülne.

 

Szóval, semmi biztosat nem tudni, azon kívül, hogy a Smer fog kormányt alakítani, tehát leginkább az ő véleményük számít.

 

480-006 2012.03.11 20:03:56 © 11453

Annak a két roma gyereknek kitekerném a nyakát! Akkor is kitekerném a nyakukat. ha magyarok lennének.

 

Van topikja a tűznek:

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9212265

 

Hát nem tudom, helyenként sántítanak a dolgok...

Előzmény: karpathia (11452)
karpathia 2012.03.11 19:38:16 © 11452

Két roma gyerek meg gyújtotta a száraz füvet és ez lett a vége. Már becsukták őket de valószinüleg már holnapra szabadlábon lesznek.Még szerencse hogy a tűzoltók hamar odaértek igy csak a tető es az egyik bástya égett ki meg a szuvenír bolt a kiallítot dolgok nagyrésze sértetlen már mentik őket az épületből .Nyár végere fel akarják újítani az egészet.

Előzmény: karpathia (11448)
benbe 2012.03.11 18:27:05 Creative Commons License 11451

Üdv!

 

Egy kis Magas-Tátrai vonatozás képeit szeretném a figyelmetekbe ajánlani: http://www.benbe.hu/gallery/laev-tez/index.php

 

Többször lencsevégre került ő is:

 

Jó nézelődést!

480-006 2012.03.10 22:53:31 © 11450

Szerencsétlen vár :-(

 

 

Remélem, hogy a pusztulásnak nincs köze a választásokhoz...

 

 

Előzmény: karpathia (11448)
240 039 2012.03.10 21:05:18 © 11449

Szomorú, hogy ez történik ez ilyen szép hellyel... :( És mindez valószínű azért, mert egy ember figyelmetlen volt :(  

Előzmény: karpathia (11448)
karpathia 2012.03.10 19:35:44 © 11448

Sajno Nagy kár érte

Előzmény: Aln 663 1189 (11447)
Aln 663 1189 2012.03.10 16:43:01 © 11447
V43 1227 2012.03.10 16:30:05 © 11446

A villamos csak a belvárosból megy, a 801-es végállomásától a legközelebbi megálló az Öreg híd lábánál lévő Šafárikovo námesti,hálózati térkép itt.

 

Viszont jelenleg semmilyen villamos nem megy a Főpályaudvarhoz, ugyanis 2011. november 2. óta szünetel a forgalom az oda vezető vonalon a pálya kritikus állapota miatt.

 

Ellenben van villamospótló járat, X13 jelzéssel, az pedig megáll a színháznál (Nová Budova SND) is: http://imhd.zoznam.sk/ba/doc/sk/10537/Predlzenie-trasy-linky-X13-od-27-2-2012.html.

Előzmény: zsitvica (11442)
V43 1227 2012.03.10 16:20:21 © 11445

Korán van. :/

Köszönöm!

Előzmény: gw (11434)
V43 1227 2012.03.10 16:19:43 © 11444

Nem véletlenül volt ott az a kérdőjel zárójelben...

Előzmény: zsitvica (11430)
zsitvica 2012.03.10 11:22:29 © 11443

3. Rajkán az állomástól indul a busz be Pozsonyba ?

 

--------------

 

Nem.

A falu központjából.

De megáll az állomásnál is.

 

 

Előzmény: 480-006 (11431)
zsitvica 2012.03.10 11:20:25 © 11442

3 óra alatt megjárható gyalog a Színház-Főpályaudvar távolság?

 

-----------

 

Ebbe belefér még egy kávézás is egy presszo teraszán.

 

A 801-es busz pozsonyi végállomása és a főpályaudvar kb. 2 km.

Sietve fél óra, andalogva másfél óra.

 

Közben a belvároson is átsétálhatsz.

 

Sok villamos megy fel onnan a pályaudvarra kérdezz meg egy helyi járókelőt.

 

 

Előzmény: 480-006 (11435)
2SC2240 2012.03.10 10:57:05 Creative Commons License 11441

"tudgva"

 

dugva

Előzmény: 2SC2240 (11440)
2SC2240 2012.03.10 10:56:19 Creative Commons License 11440

Az azért érdekes, hogy egyik kocsiban sem nyílik egyik ajtó sem. Nem lehet, hogy rá volt tudgva a mozdonyra az UIC kábel, és azon nem adták ki a nyitás engedélyt?

Előzmény: DVB (11439)
DVB 2012.03.10 10:48:57 © 11439

Tegnap a 175-ös Jesenius szép okból kapott 20 percet Prágában. Az ajtók nem nyíltak a CAF kocsikban, a kalauz próbált beszélni a vezérrel, de nem sikerült nyitni. Így egyesével vésznyitózta mindet. Aztán egyesével csukták be 15.55 körül. Ezek a kocsik sok szempontból nem érik el ezen az útvonalon megszokott minőséget. Kényelmetlen székek stb. Mivel volt extra vagon rajta és nem voltak sokan, így el lehetett férni kényelmesen, de amikor 3-an ültünk a 4 székes helyen - 1 óra után fájt a lábam stb.

 

A végére Bpee helyett Bmee kocsit kapcsoltak, amilyen a Metropolban is szalad. Ha tudtam volna hátramegyek....

 

Párkánynál 50-60an lehettünk. Volt egy nagyobb spanyol társaság, lehet a CAF kocsiban otthon érezték magukat, mert 2 srác lement négykézláb (a második fogta az első lábát) és miközben végigmentek a termes folyósoján azt mondogatták hogy "csu-csu-csu" a többiek meg videózták. :)

480-006 2012.03.09 20:07:33 © 11437

 

 

Ez még oké, de jegyet hol veszek? :-)

 

 

Előzmény: Aln 663 1189 (11436)
Aln 663 1189 2012.03.09 19:56:17 © 11436

imhd.sk a te barátod! :-)

 

Előzmény: 480-006 (11435)
480-006 2012.03.09 19:43:15 © 11435

Köszi!

 

Elvileg 8:40-kor áll meg a busz az Új színháznál.

A vonatom Komáromba 11:42-kor megy.

3 óra alatt megjárható gyalog a Színház-Főpályaudvar távolság?

Vagy menjek tömegközlekedéssel? Mivel juthatnék el legkönnyebben a főpályaudvarra?

Mennyibe kerülne?

Előzmény: gw (11433)
gw 2012.03.09 18:47:34 Creative Commons License 11434

nem jár minden munkanapon, csütörtökön például elvileg nem. reggel 7-kor jön Ipolytarnócnál, és délután 5-kor távozik (vagy hamarabb, amikor személyvonati lyuk van, áprilistól elvileg sokkal több variáció adódik majd).

Előzmény: V43 1227 (11429)
gw 2012.03.09 18:43:50 Creative Commons License 11433

1. 1,5 EUR vagy 420 Ft, Rajkán felszállva fizethető forintban is

2. http://cp.dpb.sk/jrw/dpb/ válaszd ki jobboldalt legfelül a 801-es vonalat, alatta a Nová Budava SND-t (Új Nemzeti Színház), alatta a Rajkát, majd a kívánt dátumot, avagy tájékozódhatsz itt: Rajka (bár ez nem biztos, hogy a legújabb infókat tartalmazza)

3. ezt nem tudom, de gondolom igen, viszont Pozsonyban elég messze van a végállomása minden vasútállomástól

4. a vonaton is akár, de tájékozódhatsz itt: Regiojet

Előzmény: 480-006 (11431)
480-006 2012.03.09 18:04:59 © 11432

Illetve még az is érdekelne, hogy a buszjegyet lehet-e forintban fizetni? :)

Előzmény: 480-006 (11431)
480-006 2012.03.09 17:52:23 © 11431

Sziasztok!

 

Négy infóra lenne szükségem:

1. A Pozsony-Rajka busz díjszabása

2. A Pozsony-Rajka busz menetrendje

3. Rajkán az állomástól indul a busz be Pozsonyba?

4. A főpályaudvaron vagy az újvárosi pályaudvaron hol tudok Regiojet-jegyet venni Komáromba?

 

Előre is köszönöm a válaszokat!

 

 

 

zsitvica 2012.03.09 13:26:33 © 11430

Biztos, hogy minden hétköznap közlekedik ?

 

 

Előzmény: V43 1227 (11429)
V43 1227 2012.03.09 11:52:00 © 11429

A nagykürtösi, minden hétköznap (?) közlekedő tehervonat mikor lép ki/be Ipolytarnócnál?

gw 2012.03.08 20:16:07 Creative Commons License 11428

Képek  a hegyek közül:

 

480-006 2012.03.08 12:40:54 © 11427

Két kép vasárnapról:

 

Bubinko 2012.03.06 13:48:22 © 11426
DVB 2012.03.06 07:04:07 © 11425

Mai 271-es AVALA nem valami combos. A cseh paklikocsi van benne, a 2 cseh Bee és a szerb Beelmt. Nem az első eset az elmúlt 2 hétben, hogy nincs benne 1.oszt. Bár amióta nincsen pontosabb a vonat :)

Aln 663 1189 2012.03.05 22:24:37 © 11424
V43 1227 2012.03.05 16:35:35 © 11423
Előzmény: Freebob (11405)
Tastam 2012.03.05 14:54:49 © 11422
DVB 2012.03.05 11:41:02 © 11421

A cseh 255-os vonalon a 14506-os szemelyvonat, ma reggel 810-es talalkozott teherautoval, szepen leesett a sinrol, talan nem kuka.

 

http://aktualne.centrum.cz/domaci/regiony/jihomoravsky/fotogalerie/2012/03/05/na-breclavsku-narazil-kamion-do-vlaku-ten-skoncil-/?cid=735772

 

 

gw 2012.03.04 13:09:19 Creative Commons License 11420

A nem Regiojetesben is ugyanazt jelenti: munkanap (általában hétfőtől-péntekig).

Előzmény: Bors Ottó (11419)
Bors Ottó 2012.03.04 12:17:11 © 11419

Jól értelmezem, hogy a RegioJetes menetrendben a csákányos nap hétfő-pénteket jelent és nem hétfő-szombatot?

 

üdv

Bubinko 2012.03.04 11:34:01 © 11418

Bizony, mától már csak ők..

Előzmény: SÜNÖCSKe (11417)
SÜNÖCSKe 2012.03.04 11:28:18 © 11417

Akkor ha jól értem, a vonalat teljes egészében a RegioJet uralja? Mert pár éve még utaztam erre mozdonyos vonattal, de gondolom most már csak a sárga kukacok fognak járni.

Előzmény: Bubinko (11416)
Bubinko 2012.03.04 11:15:08 © 11416

Tegnap befejeződött.. ma pedig kezdődött egy új korszak:

 

 Os4426 [2012.03.03.]

 

 ..ennyi volt

 

 bemutatójárat (próbajárat) [2012.03.03.]

 

 már élesben RJ Os4381 [2012.03.04.]

 

 RJ Os4318 [2012.03.04.]

Vumurt89 2012.03.03 19:08:25 Creative Commons License 11415

Júlia is a regi zöld színt kapta vissza tavaly, amúgy most mi a színterve a Búvároknak, mert jön ki az újabb fajta is meg a regebbi blonsky.

Előzmény: gw (11414)
gw 2012.03.03 19:05:51 Creative Commons License 11414

Renátka megkapta az új festését, bár mintha olyan lenne mint a régi :) Az anti-Blonski kommandó másik új terméke az egyébként korábban szintén parádés gép 750.300, mely most tiszta vörös festést kapott, az orrán sárga csíkkal, de ez sajnos most nem került elém.

ic708 2012.02.27 21:03:08 © 11413
Bubinko 2012.02.26 19:50:31 © 11412

Ma voltam a 130-as vonalon egy kicsit fotózni. Udvardon (Dvory nad Žitavou) voltam. Fogadjátok a termést:

    

  • Os4910
  • EC273 - Jaroslav Hašek
  • ?? teher - sajnos a számát nem tudom :-(
  • Os4909
  • EC274 - Slovan

Miután hazaértünk még Dunaszerdahelyen is fotóztam a frissen felmatricázott Talententet:

 

 

 

Tastam 2012.02.26 16:13:43 © 11411

 Nem ismerem a szlovákiai szabályozást, de nekem nagyon közelinek tűntek a sínekhez azok a szálfák. Mint egy erdei vasútnál.

 Megjegyzem: ez a vonal valamiért a bulgáriai Septemvri - Dobrinishte (keskeny nyomközű) vasútra emlékeztet, talán a nagyvonalú felvételi épületek miatt. Nagyjából egyidősek - legalábbis a bulgár kisvasút alsó szakaszával -, talán ezért a hasonló építészeti stílus.

Előzmény: gw (11410)
gw 2012.02.26 15:56:47 Creative Commons License 11410

Tehervonat hetente négyszer van (csütörtök kimarad), elvben Hontteszérig, de inkább csak Hontnémetiig (Hontianske Nemce). Nyíltvonali rakodást itt nem tudok elképzelni, annyira azért még nem halott a vonal, kivéve a középső szakaszt Ipolyságig.

Előzmény: Tastam (11409)
Tastam 2012.02.26 12:36:38 © 11409

 Nagyon jó kis program volt, nem lehetetlen, hogy máskor is ellátogatok oda. Teherforgalom milyen rendszerességgel van arrafelé? Láttam fával megrakott teherkocsit az egyik állomáson. Nem messze Zólyomtól a pálya mellett szép szál fatörzsek hevertek, talán a nyílt vonalon szoktak akodni?

http://www.flickr.com/photos/59316072@N05/6930537709/in/photostream

Előzmény: gw (11408)
gw 2012.02.26 10:12:47 Creative Commons License 11408

Aki a mostani menetet kihagyta, idén még alkalommal látogat ablakos vonat a 153-as vonalra.

Május 5-én a vlaky.net portál 8. születésnapja alkalmából jár erre különvonat, várhatóan motorkocsi által vontatta. Utazás csak klubtagoknak.

Július 7-én pedig ismét a KHT szervez a vonalra különvonatot, ezúttal várhatóan dízelmozdony vontatással.

 

A teljes idei szlovákiai nosztalgia naptár itt található.

Előzmény: gw (11394)
gw 2012.02.23 08:17:18 Creative Commons License 11407

Nagy reakció, tavaly 2 ilyen eset volt, tavalyelőtt 3, azelőtt...

Nem véletlenül jártak még az osztódás előtt télen mozdonyos vonatok, amikor nagy hó volt, illetve utána egy idényben 854-esek. Idénre már a Stadlereknek kéne szinte kizárólag ott járni, de hiába érkezett meg az utolsó 840-es is, még mindig nem bevethető az egész flotta. Emiatt voltak kénytelenek bevetni az ekkora hóhoz nem feltétlenül megfelelő fékrendszerű 843-asokat (amik tegyük hozzá hó nélkül sem voltak megfelelőek a vonalra, emlékezzünk az egyik új megállóból elindulni nem képes személyvonatok esetére).

Muurola 2012.02.23 07:37:42 © 11406

Fennforgás a tanvaldi fogason! Egy szerelvény megfutamodott, négy megállót kihagyott és  helyett helyenként 75-tel döngetett lefelé. Ez nem az első eset, januárban egy hasonló szerelvény 2 megállót hagyott így ki. A CD típusváltással reagált a sorozatossá vált fékproblémákra.

 

http://www.ceskenoviny.cz/zpravy/na-tanvaldske-zubacce-zase-nebrzdil-vlak-projel-ctyri-stanice/756431

Freebob 2012.02.22 14:26:05 © 11405

Magyar utastájékoztatást Szlovákiában!

Legalább van, még ha csak szlovákul és néha angolul. De van és ami van, az nem más, mint a hangos utastájékoztatás a vonatokon. A kétnyelvű Dél-Szlovákiáért küzdő civilek nem először, de joggal „hekkelték meg” a ZSSK szolgáltatásait.


Északi szomszédaink, bár sok szempontból előbbre járnak, mint a magyar kollégák – gondoljunk csak a MÁV-GÉPÉSZET agymenését évekkel megelőző ruttkai IC-kocsikra –, sokszor azonban nem is vesznek tudomást a magyar nyelvet beszélő és fizető utasokról. Így hát az utastájékoztatás még a határállomásokon sem hangzik el magyarul (sőt angolul vagy németül sem mindig), ahogy a vonatok fedélzetén is hiába keressük a magyar nyelvű hangosbemondást. Pedig bizony, a Dél-Szlovákián át járó nemzetközi vonatok java részén magyarul beszélő vagy éppen magyar nemzetiségű nem csak a vonatkísérő, hanem sokszor a mozdonyvezető is.
Bár a RegionalBahn Blog nem támogat sem politikai célokat (tegyük hozzá: ezek nem politikai jellegű célok), sem szabálytalanságokat, azonban meg kell jegyeznünk: elvárható, hogy a szomszédos országok nyelvén és valamelyik nemzetközileg is elfogadott közvetítő nyelven is elhangozzék az utastájékoztatás a határállomásokon és a nemzetközi vonatokon. És ez – véleményünk szerint – éppúgy érvényes akár a MÁV-START-ra, a CFR-re vagy a HŽ-re is, mint a ZSSK-ra.
Párkány város 73%-a magyarajkú, és évente több ezer külföldi turista keresi fel.
A vasútállomáson civilek évtizedek óta először köszöntötték magyarul és angolul is az utasokat.
Egy toleráns, európai társadalomban ez nem a civilek, hanem az állam dolga lenne! – áll a civilek videójának kísérőszövegében

Az Érsekújváron és Párkányon áthaladó Avala nemzetközi gyorsvonaton civilek a történelem során először tájékoztatták az utasokat a szlovák mellett magyar nyelven is. A kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében Dél-Szlovákia 125 vasútállomásán fel lehet tüntetni a települések magyar nevét, és a többnyelvű tájékoztatás is lehetséges.
Ha Szlovákia tiszteletben tartja a nyelvi sokféleség európai elvét, akkor mindent meg kellene tennie azért, hogy ez az elv a vasúton is érvényesüljön.
Ez az állami vasúttársaság dolga, nem a civileké! – írják a civilek a videó kísérőszövegében

Halász Péter
Tovább »

forrás: Blogspot.com

Freebob 2012.02.22 14:24:03 © 11404

Gyorsvonati próba

A ZSSK új szerzeménye, a 381 001-es már gyorsvonati szolgálatban futja a próbaköröket. A gép a Pozsony és Zsolna közötti gyorsvonatok továbbításában segédkezik.


A railpage.net értesülései szerint a ZSSK új mozdonya, a 381 001-es pályaszámú „Michal” már a távolsági forgalomban edződik. A gép Pozsony és Zsolna között a menetrend szerinti gépeket előfogatolja. A hírek szerint a fordulójában az R 601–R 602–R 703–R 612 számú gyorsvonatok továbbítása szerepel.
Indulásra készen az R 612-est előfogatoló 381 001-es Nové Mesto nad Váhom, magyarul Vágújhely állomásán
(fotó: „Shark”, forrás: railpage.net)

További képek a railpage.net oldalon láthatók a mozdony új munkájáról.

Halász Péter
Tovább »

forrás: Blogspot.com

Előzmény: gw (11403)
gw 2012.02.21 19:42:12 Creative Commons License 11403

Szombattól indul a Regiojet próbaüzem, utasokkal.

Dunaszerdahelyről Pozsonyba 6:51-kor indul és 8:05-re érkezik, vissza Komáromba 13:49-kor indul ahova 16:10-kor érkezik. Innen 16:42-kor megy vissza Dunaszerdahelyre.

 

Tastam 2012.02.18 21:16:49 © 11402

 Arra gondoltam, amire válaszoltál. Köszönöm.

Előzmény: gw (11398)
Aln 663 1189 2012.02.18 21:12:00 © 11401

A 6057/6056 vonatpár az szóló 812 vagy 813?

Aln 663 1189 2012.02.18 21:03:37 © 11400

Mindent szépen megírtatok, így már világos. Köszönöm nekem ez így bőven elég. :-)

Előzmény: Nydqist (11386)
gw 2012.02.18 20:39:17 Creative Commons License 11399

Február 13-tól a 195-ös menetrendi számú Bánóc (Bánovce nad Ondavou)-Nagykapos (Vežké Kapušany) vonalon a csak hétköznap közlekedő hajnali vonatpár helyett ugyanazzal a menetrenddel autóbusz közlekedik.

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint egyébként idén decembertől (ismét) teljesen eltűnnének a személyvonatok erről a vonalról.

Ugyanezen tanulmány a Pelsőc-Torna (Plešivec–Turňa nad Bodvou),Szepesolaszi-Szepesváralja (Spišské Vlachy–Spišské Podhradie) és az Ólubló-Palocsa (Stará źubovňa–Plaveč) vonalszakaszokra is autóbuszos kiváltást javasol., azzal a megjegyzéssel, hogy ez utóbbiak vita tárgyát képezhetik (esetleges hétvégi, vagy hétköznapi korlátozzással). A tanulmány egyébként a a Kassai kerület 2012/2013-as közlekedési stratégiájához készült és egyes, frekventáltabb vonalakon járatsűrítést is javasol.

gw 2012.02.18 20:11:11 Creative Commons License 11398

A KHT-nek eddig még nem maradt el különvonata, egyébként nem tudom, mire gondolhatsz megbízhatóság címén?

Előzmény: Tastam (11396)
Nydqist 2012.02.18 19:04:36 © 11397

Érdekes program lesz, és az idei Rendez is ezáltal jónak ígérkezik. Majd figyeljük az infókat a részletekről.

Előzmény: gw (11394)
Tastam 2012.02.18 14:56:12 © 11396

 A jövő szombatra vonatkozó infók mennyire megbízhatóak, érdemes rámozdulni?

Előzmény: gw (11394)
Bubinko 2012.02.17 18:21:36 © 11395

"Ő" még mindíg az eredeti színezésben:

 

VT 643.08 ABD / 95 80 0643 864-1 D-PEG VT 643.08 ABD / 95 80 0643 864-1 D-PEG

gw 2012.02.17 18:02:13 Creative Commons License 11394

Jövő szombaton gőzös vontatta különvonat közlekedik a 153-as vonalon Zólyom és Krupina között. Vonatgép a 422.0108, a vonat végén az M131.1053 közlekedik. A tűzoltóvonatot a T466.0253 húzza majd.

http://www.vlaky.net/upload/images/reports/004386//Plakát.pdf

 

A korábban már említett pozsonyi találkozó egyik csatlakozásaként már említettem egy különvonatot, ami június 23-24-én fog közlekedni. Annyi plusz infó van, hogy ingyenes lesz, hogy lesz-e helyfoglalás vagy sem, azt még nem tudni.

Ugyanennek a vonatnak az "anyaszerelvénye", ami egyébként Prágából jön majd és várhatóan egy 5 napos körutat tesz (Steam Story Agency), 25-én hétfőn Közép-Szlovákiába látogat és ez alkalommal többször is érinti majd Magyarországot, egyszer Losoncról Nagykürtösre, egyszer Fülekről Somoskőújfaluba menet, elöl-hátul Bardotkával.

SÜNÖCSKe 2012.02.17 12:37:45 © 11393

Wow :)

Előzmény: etwg (11391)
DVB 2012.02.17 11:52:03 © 11392

Ma nagyon kellemes utam volt a Metropollal. Elvileg 6 üres ágyra nem volt foglalás - máshol telt ház. Viszont meglepetésre Wlabmz volt a prágai stokkban, a bécsi kapta a Wlabmeet. Mivel majdnem teljesen üres volt nem is baj. A Berlin-Budapest adagban is voltak kihasznált fülkék bőven. Amúgy a prágai háló utasai japán turisták, pár szlovák Pozsonyig és jómagam Vácig voltunk. Mivel 32-es jegyem volt a deluxe-al különösen meg voltam elégedve. Ami meglepett, hogy 2 hálókocsi kalauz volt, egyik papirozott a másik bekisérte az utasokat. Nem is baj, hogy pörgött rendesen a beszállítás. Végig pontos volt - Prágától Pozsonyig fel sem ébredtem. :)

etwg 2012.02.17 09:03:03 Creative Commons License 11391

Àt kellett szállni Uszoron.

 

Somorjára csak egy 2 vagonos vonat ment, valamikor egy MÀVAG mozdonnyal (330.1) késöbb a rosnicskával (T334).

Előzmény: SÜNÖCSKe (11390)
SÜNÖCSKe 2012.02.17 08:42:42 © 11390

Somorja - Pozsony.

 

Az hogy működött? Úszornál volt delta, irányt váltott a vonat az állomáson vagy át kellett szállni?

Előzmény: etwg (11387)
etwg 2012.02.17 08:33:16 Creative Commons License 11389

Ehhez jön még a min. 10 €-s matrica is.......

Előzmény: gw (11388)
gw 2012.02.17 08:22:34 Creative Commons License 11388

Pedig épült elkerülő, igaz az mindent elkerül és elég hosszú is :)

Múltkor a pozsonyi ÚNS-től a magyar Komáromig hétköznap délután 1 óra 20 perc volt a menetidő az M1-esen át.

etwg 2012.02.17 07:30:55 Creative Commons License 11387

Valoban igy van, és azt hiszem egy községet kivéve, sehol sincs kerülö út.

 

(Mig máshol még a diofához is nagy kerülöket épitettek, ebben a viszonylatban ilyenre az utobbi 30 évben nem került sor., és néha Somorja Pozsony is jo 45 perc autoval (vonattal - amig járt mindig ennyi volt...:-) )

Előzmény: Nydqist (11386)
Nydqist 2012.02.17 06:43:53 © 11386

Számolj utána! -:)  100 km a 2 város távolsága. Rengeteg a lakott település, amin át kell hajtani. Ha mindenhol betartod a sebességhatárokat, akkor kijön, hogy kb. 1 óra 45 perc - 2 óra, forgalomtól függően. Ezen kívül Somorja után kezd telítődni reggel az út, úgyhogy gyorsabb a vonat.

Előzmény: Aln 663 1189 (11383)
Aln 663 1189 2012.02.16 22:49:19 © 11385

Kicsit félreérthető voltam, de az autóra kérdeztem, hogy mennyi az annyi. :-)

Előzmény: M.VIII (11384)
M.VIII 2012.02.16 22:02:46 © 11384

Lehet, hogy itt néztem be valamit?

 

Milyen lesz az új menetrend?

Vasárnaptól, március 4. – től, a RegioJet sebesebb vonatokat és gyakoribb csatlakozást kínál:

  • Dunaszerdahely - Pozsony leggyorsabb csatlakozás csak 38 perc,
  • Komárom - Pozsony leggyorsabb csatlakozás csak 1 óra 33 perc.
  • csatlakozás minden 30 és 60 percben, Komáromba minden 60 és 120 percben,
  • ha velünk utazik, elkerülheti a forgalmi dugókat!

 

Előzmény: Aln 663 1189 (11383)
Aln 663 1189 2012.02.16 21:45:17 © 11383

Mennyi? :-)

Előzmény: M.VIII (11382)
M.VIII 2012.02.15 21:27:37 © 11382

Komárom-Pozsony másfél óra alatt....autóval lassabb. :D

Előzmény: Aln 663 1189 (11381)
Aln 663 1189 2012.02.15 10:48:19 © 11381

Azt hiszem ez így még nem volt:

 

http://www.regiojet.sk/hu/

szv 2012.02.15 09:44:38 © 11380
DVB 2012.02.15 07:02:00 © 11379

Ég a vagon ég... A rendőrség szerint nagy valószínűséggel nem öngyulladás történt. :)

 

http://www.pozary.cz/clanek/52026-u-brnenskeho-nadrazi-horel-odstaveny-vagon/

 

Ha jól látom régi Bt kocsi az áldozat.

DVB 2012.02.13 13:16:23 © 11378

A fopalyaudvaron lattam milyen, ami az 1-es vagany mellett van. Hat nem tudom mitol lounge a neven kivul... Kicsit profibbat varna az ember ettol a szolgaltastol. Meg ha nem is repteri szintut.

 

Tegnap a juice volt akcios 20 koronaert - asszony szerint nem volt rossz.

 

Legkozelebb ha megyek Ostravaba, lehet hogy kiprobalom a regiojetet, ha nincsen a SONE+ most is lehet megvizsgaltuk volna, de igy olcsobb volt es gyorsabb.

 

A Leo Express is mar egyre eroteljesebben hirdet, a Hlavni-n is van egy nagy matricajuk, bemuttatak ugye az elso Flirtot, hamarosan indul a dilikor is. Valahogy szimpatikusabb mint a Regiojet. (A Hospodarske Noviny-ben volt egy cikk a tulajdonos "sraccal", eleg szimpatikus. Apue a Hame konzervgyar illetve az abbol befolyt penz, amibol szepen jut a fiunak is, aki nemi befektetokkel, kigondolta, hogy vasuttarsasag es hajra. Itt meg egy koznep kerdez - tulaj valaszol cikk: http://byznys.ihned.cz/c1-53238950-sef-leo-expressu-sluzby-regiojetu-neprekoname-nabidneme-ale-lepsi-soupravy )

Előzmény: gw (11377)
gw 2012.02.13 11:58:05 Creative Commons License 11377

Próbáld ki a svinovi Lounge-t nyáron, az ablaktalan helységbe be van téve egy mobilklíma, ami nem hűt, csak cirkulálja a levegőt, mivel kivezetve a folyosóra van, ahol szintén ezer fok, talán jobb is lett volna ha nem megy....

A legjobb régen a pardubicei volt, nagy, szellős (és üres, sosincs benne senki), van lapostévé, ahol vasúti filmek mennek folyamatosan, a legnagyobb melegben is jó idő van, régen még vízautomata is volt, meg újság, ez utóbbi már nincs, ilyet csak Prágában adtak.

Viszont szintén nyári Pendolinon volt akciós jégkrém, a félig olvadt magnumot féláron adták, így éppen csak másfélszer annyiba került, mint a boltban :)

Előzmény: DVB (11376)
DVB 2012.02.12 22:03:53 © 11376

Ma volt egy ostravai kirándulás Pendolino-val. Már reggel a főpályaudvaron felvíditottak, mert a Köszönjük, hogy velünk utazik kampány ingyenvíze nem vonatkozik az interneten vett jegyekre... Hát no comment - el kéne dönteni, hogy mit akarnak propagálni. Az elektronikus csatornákat vagy a hagyományos pénztárakat... A nemzetközi pénztárban a nő meg, meg akart győzni, hogy Budapestre nem létezik SPARNIGHT ajánlat. Átüvöltött a kolleganőnek, aki mondta, hogy van. Végigütötte péntekre az összes tarifakódot, amit ismert, nem dobott semmit a gép. De elég nyilvánvaló, hogy nem a jót nyomogatta, mert online nézve, még látok mindig. Aztán a dagadt tehénnek még egy sima Bp-i retúrt és mellé a prágai hálóba kiadni jegyet is gondot okozott. De azért meglett... 32-es hely, de kétlem, hogy Wlabmz jönne.

 

A Pendolino hasított szépen - nem igazán dülöngélt - itt is adnak 2 dl-es ingyen vízet meg napisajtót (ami csak vasárnapi Blikk volt ma). Visszafelé délután szintén Pendolino volt, vízzel nem is próbálkoztunk. Talán ha 4-5 másodosztályú szabad hely volt - telt házzal mentünk a bisztrókocsiban is. A kiszolgálás elég lassú, ennyi emberre, nem sokat ér ez a kis bárocska, főleg ha mindenki vacsorázni akar. A Bistro menü elfogadható volt, egy fokkal jobb gulas mint a Haseken. Ami még csalódás az a CD Lounge - Ostrava Svinovnál - kb 8 ülőhely és ott ült egy felnőtt 7 gyerekkel - beférni se lehetett....

 

 

Bubinko 2012.02.12 08:50:42 © 11375

 "Göcsék" (mint, ahogy felénk szokás hívni) végnapjai a 131-es vonalon. Tegnap és ma (is) voltam fotózni.

  

  • 2012. február 11. - Os4426 Hegybeneéte (Kútniky) megálló felé
  • 2012. február 12. - Os4424 Hegybeneéte (Kútniky) megálló felé
  • 2012. február 12. - Os4421 Albár (Dolný Bar) megálló felé
DVB 2012.02.09 08:47:28 © 11374

Azt en is lattam, hogy cseh szakaszon volt potlas. Szokott is lenni hasonlo esetben.

 

Egy kis szines meg Csehorszagbol:

2013 masodik negyedeveben indul a szemelypenztar likvidalo projekt a CD-nel. Az elso evben tesztuzem lesz - jelentosebb allomasokon megszuntetnek szemelypenztarakat es minden penztaros helyett 2 jegykiado automatat allitanak szolgalataba. 2013-ban 68 automata lesz teszteles alatt - 2014-ben es 2015-ben ujabb 136-136 darabot allitanak uzembe, ha a tapasztalatok kedvezoek. A nagyobb allomasokon ennek ellenere maradna nehany hagyomanyos penztar is. Osszesen 425 penztart szuntetnenek meg 2019-ig - 271 millio korona megtakaritast varva ettol.

Előzmény: bodecsabi (11372)
sétáLós bácsi 2012.02.08 23:47:35 © 11373

A cseh-szlovák vonatinfón nem látszott, hogy más vonatok jelentőset késtek volna a bombariadó utáni órákban (Prága-Kolín közötti vonatokat néztem). Ebből arra következtetek, hogy esetleg mégsem a 6 órával korábbi telefonálás miatt vesztegeltünk 1 órát. Nem hallottam arról, hogy az EN vonatoknál 120 perctől jár a kártérítés, ezt nem is tudom értelmezni. Az ügyfélszolgálaton 60 percről tudtak -persze ott is tévedhetnek. Még reménykedek...

Előzmény: DVB (11370)
bodecsabi 2012.02.08 22:24:52 © 11372

A Lok-Reporton lévő képek szerint hatodikán a 174 a németekhez már Cseh+Szlovák szerelvénnyel ért be, az NBÜ hiánya miatt felül a Stadtbahnnon ment át Berlinen.

 

Csabi

Előzmény: DVB (11357)
Muurola 2012.02.07 08:47:13 © 11371

Nem kapsz kártérítést, mert EN vonatoknál csak 120 perc felett jár... És ez amúgy sem vasúti hibás esemény volt...

Előzmény: sétáLós bácsi (11369)
DVB 2012.02.07 07:02:24 © 11370

Szia,

 

örülök, hogy sikeres volt a kirándulás. Az álldogálás bombariadó miatt volt , valami nő betelefonált, hogy bomba van a főpályaudvaron, ezért volt a késés. (Annyit mondott 21órakor, hogy 21.30-kor bomba robban, bár, hogy miért tartott hajnalig, nem tudom. http://www.lidovky.cz/anonym-hrozil-bombou-na-prazskem-hlavnim-nadrazi-f70-/ln_domov.asp?c=A120202_224805_ln_domov_rka)

Rohadjon meg az ilyen aki minusz 10 fokban ezzel szórakozik...

 

Azt hiszem az automata csak In Kartá-val (a cseh vasutak törzsutas kártyája mükődik) akkor.

Előzmény: sétáLós bácsi (11369)
sétáLós bácsi 2012.02.06 22:29:53 © 11369

DVB!

 

Sikeresen lezajlott az online jegyek átvétele. Breclav-ban szálltam le. Ott is volt automata, de az látszólag csak valami mágneskártyával működhet, mert nem volt rajta semmilyen egyéb gomb; és a képernyő nem reagált az érintésre. Így a pénztárban lettek kinyomtatva a jegyek. Érdemes volt kihasználni a Sporo Ticket nyújtotta nagy kedvezményt, ezekre a későbbiekben is vadászni fogok.

 

A Metrópótlón már Pesten a berlini kocsiba szálltunk; Pozsonyig volt saját fülkénk; Pardubicétől már tömeg volt, a folyosón is álltak. Jobb lett volna a fekvő, kár hogy lekéstünk a Spar Night I jegyekről. Prága külvárosában álltunk kb 1 órát általam nem ismert okok miatt. Emiatt Decin-ben lekéstük a Rumburk felé csatlakozó vonatot; busszal kellett továbbmennünk. Szerencsére a Ceska Kamenica-Rumburk viszonylaton még ki tudtam használni ezt a Sporo Ticket-emet; fél nappal később.

 

A Keletibe visszaérkezve leadtam a kártérítési igényemet, mivel odafelé 60 percen túli késéssel érkeztünk meg. Kíváncsi vagyok, tényleg visszaadják-e a beígért százalékot.

Előzmény: DVB (11359)
gw 2012.02.06 10:28:46 Creative Commons License 11368

Bővebb infó majd május táján várható, ezt most csak azért írtam be, hogy ne mondhassa senki, hogy nem lett szólva időben az érdekességekről :)

Előzmény: V43 1227 (11367)
V43 1227 2012.02.06 08:35:24 © 11367

Wow! Ezekről bővebb infót hol lelek?

Előzmény: gw (11362)
gw 2012.02.05 22:58:24 Creative Commons License 11366

Ugyanúgy néznek ki, mint korábban.

Most éppen úgy hívják a firmát, ami futtatja, hogy Bryntin Rail CZ...

 

Előzmény: braun (11365)
braun 2012.02.05 22:47:49 Creative Commons License 11365

Köszi

 

Most éppen kinél?:) Találtam régi képeket, akkor még az SNCF FRET logójával próbáztak, azóta van változás a megjelenésükben?

Előzmény: gw (11364)
gw 2012.02.05 22:42:17 Creative Commons License 11364

Kettő is van, dolgoznak nap mint nap. Igaz, nem mindennap ugyanannak a nevében, valahogy tavaly 3 cég zászlaja alatt is futottak :)

Előzmény: braun (11363)
braun 2012.02.05 22:32:45 Creative Commons License 11363

Urak

 

Korábban volt egy Alstom Prima dízelgép egy szlovák magánvasútnál próbázni (ha jól emlékszem). Kerestem, de nem leltem itt azokat a hozzászólásokat. Lett abból végül valami, használják Szlovákiában?

gw 2012.02.05 20:16:10 Creative Commons License 11362

Bár még igen messze van, de érdekes mellékprogram ígérkezik az idei, június 23-24-én tartandó pozsonyi nosztalgia járművek gyülekezetéhez. Ha minden igaz, akkor szombaton délután különvonat indul Pozsonyból Zohoron át Magyarfaluba (Záhorská Ves), onnan vissza Zohorba, majd tovább a már csak tehervonatok által járt Detrekőváraljára (Plavecké Podhradie - sajnos az utolsó 5 kilométer már járhatatlan Detrekőszentmiklósig). Innen vissza Zohorba, majd Jókúton és Jabláncon át a szintén csak tehervonatok által járt Berezó (Brezová pod Bradlom ) az úticél. Visszatérés Pozsonyba Nagyszombaton (Trnava) át.

Vasárnap is várható különvonat, ekkor délelőtt ha minden igaz Rajka és esetleg pozsonyi iparvágányok, és Vágsellyén át Negyed lesz az úticél.

Várhatóan 2 kocsi lesz a halandó utasoknak, de a vonat 5 kocsis lehet, vonóerőként különböző Bardotkák lépnek fel.

 

Kicsit korábban, június első hétvégéjén a szokásos ruttkai "gyermeknapi" vonatozásnak külön aktualitást ad, hogy idén 140 éves a Magyar Északi Vasút Zólyom-Körmöcbánya-Ruttka közötti szakasza (manapság 171/170-es számra hallgat), érdekesebb program itt még nem ismert.

GA0425 2012.02.02 08:09:30 © 11361

Ha jól látom, a Moravia szilivel megy Párkány felé. Lehet esetleg tudni, hogy a szili másik EC-t hoz visszafelé, vagy gm lesz?

sétáLós bácsi 2012.02.01 23:43:06 © 11360

Köszönöm a tájékoztatást; megvettem a visszaúti jegyeket is.

 

Remélem, jók lesznek a tapasztalataim... Ha ébren leszek Breclav-ban, akkor ott is leszállhatnék kinyomtattatni ezeket a jegyeket. Decin-ben szűk az átszállás, inkább korábban próbálkoznék. Az elmúlt napok statisztikái szerint nem kell nagy késésektől tartani.

Előzmény: DVB (11359)
DVB 2012.02.01 07:32:33 © 11359

Így néz ki: http://www.cd.cz/vnitrostatni-cestovani/jizdenka/jak-koupit/-3572/

 

Amennyire én emlékszem, a metró bejárata mellett biztosan van. (A leszállás után elindulsz az aluljárón és még egy szintet le kell menni). De a használatáról fogalmam sincsen - 1x szemeztem vele, de abban se vagyok biztos, hogy van-e rajta angol. Pénztárban tuti kinyomtatják neked. Valamennyire beszélnek is angolul még a belföldi pénztárban is. De ha az sem, mondd, hogy Vytisknout prosim és minden tuti lesz :)

 

Nem tudom Decinben mennyi időd lesz az átszállásra, de talán ott is le lehet ezt rendezni, ha éppen késik a metropol.

Előzmény: sétáLós bácsi (11358)
sétáLós bácsi 2012.02.01 00:56:51 © 11358

Ahoj!

 

Megvettem online módom 2 db Sporo ticket-et, Prága-Rumburk viszonylatra, az alap jegyárhoz képest lényegesen olcsóbban. Azt írták, hogy a jegyet egy automatából (vagy az állomáson vmi pénztárnál) ki kell nyomtatni, mert a pdf-ben megkapott dokumentum nem jogosít utazásra. Van-e erről tapasztalatotok, hol az automata, vagy melyik pénztárhoz kell mennem? A Metropol 30 perces tartózkodása alatt kellene mindezt elintéznem.

 

Visszafelé útra, vasárnap délutánra is érdemes lenne megvennem a Sporo Ticket-et Rumburk-Prága viszonylatra; azonban csak Chribska-ból megyek (nem Rumburk-ból). Ki lehet-e ezt is előre nyomtatni (péntek hajnalban, Prágában)?

DVB 2012.01.31 21:35:35 © 11357

Azért elég korrekten felkerült minden a CD honlapjára.

 

20.55-től megy a forgalom rendesen.

 

Ex 126 egyesítve meg a 710-es gyorssal.

 

A Haseket egyesítették az EC 74-es Franz Schuberttel.

 

Az 514-es Pendolino elkanyaradott és kivételesen megáll Kolinban és Libenben is.

 

Ahogy irtam a 270-es Avala Kolinig, a másik vonalon megy.

 

Ec 379 szintén H.Brod felé kerül - az EC 177 és a belőle kinővö Slovenska Strela pedig 120-150 perc késéssel közlekedik.

 

Bárcsak megélném, hogy a MÁVnál a honlapon ilyen információk fent lesznek, hasonló részletességgel. :)

DVB 2012.01.31 21:26:35 © 11356

Kostenicénél gázolás miatt szépen borult minden. Az AVALA már Havlickuv Brod felé kanyarog a 250-esen.

 

Úgy tűnik ez egy ilyen nap. Prágánál a Slovan már csak épp a Hungária mögött volt - úgy tűnik az Avala is megirigyelte és be akarja hozni a Haseken a hátrányt.  :)

 

A tábla nagyon király - kár hogy Pardubice nincsen most rajta :) Vagy Brno.

gw 2012.01.31 19:06:07 Creative Commons License 11355

Ismét egy érdekesség Csehországból: az infrastukrúra üzemeltető oldalán tesztüzemben látható egyes állomások indulási-érkezési táblája, mintha egy ottani kijelzőt néznénk, a link: http://provoz.szdc.cz/Tabule/default.aspx

vjano 2012.01.30 21:39:54 Creative Commons License 11354

Ennek kapcsán nézegettem az albumod régebbi utazásait is.

Kroměřížben egy nap különbséggel majdnem összefutottunk..:-)

 

Előzmény: gw (11352)
sétáLós bácsi 2012.01.30 21:20:05 © 11353

A 14 Euró már nem fér bele, így marad az ülőkocsi. A cseh ülőkocsival nem az a baj, hogy kicsit kényelmetlen (múltkor sikerült rajta aludni), hanem az, hogy csak Pardubicéig mennek a Metropol-lal. Mégis, valószínűleg ebben leszünk Pardubicéig, hiszen a magyar (Berlinig közlekedő) ülőkocsi sokkal népszerűbb; éppen elég lesz az út utolsó egyharmadát "ülőben ülve" megtenni. A cseh ülőkocsiban november végén, szintén csütörtök éjjel Budapesttől Pardubicégig saját, elfekvős fülkénk volt, és még csak küzdeni sem kellett érte.

Előzmény: DVB (11346)
gw 2012.01.30 20:48:23 Creative Commons License 11352

Mostmár nézhető a szilveszter, bár elég sötét egy album lett, a fél napos sínjetizés után, viszont Bajorországba vissza kell menni :)

Előzmény: DVB (11351)
DVB 2012.01.30 20:35:29 © 11351

A fönök egy bohóc, de nem teljesen hülye :)))

 

Amúgy, nincsenek ott az együttélésben akkora problémák, mint amiket szélsőséges véleményen lévők festenek. Vannak onnan ismerősök, nem mindenki akar ott konfrontálódni szükségtelenül...

Előzmény: gw (11348)
etwg 2012.01.30 20:18:39 Creative Commons License 11350

Es aki csak magyarul tud?:))

 

 

Hasonloan Slotáékhoz, annak pechje van.....:-)

 

(lesz ebböl még cirkusz........)

Előzmény: Vumurt89 (11349)
Vumurt89 2012.01.30 19:53:26 Creative Commons License 11349

Es aki csak magyarul tud?:)) Mármint a francia es az angol mellett...

Előzmény: gw (11348)
gw 2012.01.30 19:39:47 Creative Commons License 11348

A Regiojet szlovákiai leányvállalata továbbra is keres munkatársakat, többek között mozdonyvezető, vonatkísérő, telefonos ügyfélszolga és utazási szolgáltatás árusító (leánykori nevén: pénztáros) munkakörbe. A cég józanságát jelzi, hogy az utóbbi 3 munkakörben előny a magyar nyelv ismerete, illetve az utolsóban dunaszerdahelyi munkahelyre egyenesen kötelező :)

hol a nickem? :( 2012.01.30 10:18:08 © 11347

Nekem klasszikus jött vasárnap reggel. :)

Előzmény: gw (11339)
DVB 2012.01.30 07:42:23 © 11346

Ez így van - én hálókocsira még mindig csak Sparnight 2-t láttam, egyes kategóriát csak fekvőre. Alaphelyzetben szerintem nem tiltja semmi, hogy vegyél fekvőjegyet a kirándulójegy mellé - csak úgy most nem megy a cseh fekvő majd csak áprilistól. Esetleg megpróbálhatsz mellé fekvőjegyet venni 14 Euroért a magyar fekvőbe - ha belefér. (vagy 17.5 a négyesbe) Az ülőkocsi nem valami kényelmes, http://www.vagonweb.cz/fotogalerie/CZ/CD_Bmee.php itt az alján látható "Nové potahy sedadel od roku 2008." megjelölésű kocsi van benne. Pedig egy B kocsiban milyen jól el lehet feküdni :)

Előzmény: sétáLós bácsi (11345)
sétáLós bácsi 2012.01.29 22:20:02 © 11345

Az online foglalás szerint már csak ún. "Spar Night 2" jegyek vannak a kiszemelt vonatokra. Ezek 10-10 Euróval drágábbak, mint a "Spar Night 1" jegyek. Gondolom, ez a késői foglalás miatt van. Úgy tűnik, marad az eredeti elképzelés: kirándulójegy Prágáig, majd onnan belföldi jegy, végig ülőkocsiban. A menettérti kedvezményt sajnos nem tudjuk igénybe venni. Pardubicéig nagy eséllyel a cseh ülőkocsit használjuk, azon múltkor sok üres fülke volt (miközben a MÁV-os berlini ülőkocsiban sokan voltak).

Előzmény: gw (11344)
gw 2012.01.29 17:12:49 Creative Commons License 11344

Na igen, másodszorra már rövidítettem, az első verzióban úgy volt még, hogy "érvényes a váltást követő nap 24 óráig). Tehát ha pénteken veszed, az csak szombaton jó.

Előzmény: sétáLós bácsi (11343)
sétáLós bácsi 2012.01.29 16:45:22 © 11343

A CS drágább lenne, mint a prágai kirándulójegy+cseh belföldi jegy; tehát most nem is baj hogy nem tudom online megvenni.

 

A német Spar jegyekkel járnám meg az utat a legolcsóbban. A 10 Eurós fekvő felár még éppen beleférhet, a német ülőben múltkor elég sokan voltak; elfekvésre nem hiszem hogy lenne esély.

 

A belföldi mtti jegyek 2 napos érvénytartama mit jelent? Ha pénteken megveszem a jegyet, akkor szombat vagy vasárnap éjfélig érvényes? (Vagy pontosan 48 órán át érvényes?) Nem sok az 5%, de ha lehetséges, akkor élnék vele.

 

Köszönöm a gyors és profi választ.

Előzmény: gw (11342)
gw 2012.01.29 16:03:17 Creative Commons License 11342

egyszer már sikerült megírni a hozzászólást és benyeletni, remélem most sikerül :)

 

A magyar-német viszonylatú kocsikban a német díjszabás van érvényben, a szlovák-cseh viszonylatra is, csak a magyar-cseh viszonylatú kocsikon olcsóbb fekvő-/hálóhely. Még meggondolhatod a Budapest-Decin viszonylatra a német Sparnight jegyeket is, Decinig ki lehet adni ezeket gond nélkül (ülőben 29, fekvőben 39 eurótól).

 

Online nem lehet CS jegyet venni, csak pénztárban, Decinig kb. 63 euró mtti, Chribsáig kb. 68.

Cseh belföldi jegyet lehet online venni, de amint nálunk, csak adott vonatra érvényes, viszont az online vásárláskor kapsz 3% kedvezményt. A belföldi menettérti 5%-os kedvezményt jelent, de csak 2 napig érvényes.

 

Csoportos kedvezmény belföldi jegynél: a második személy 40, a továbbiak 50% kedvezményt kapnak, CS esetében elvben a másodiktól minden további 50%-ot (de szerintem ez cseh-szlovák viszonylatban kicsit máshogy van).

Előzmény: sétáLós bácsi (11341)
sétáLós bácsi 2012.01.29 15:23:42 © 11341

Gw/egyéb szakértők!

 

Jövő héten Budapestről a csehországi Chribská-ba (majd vissza) kell eljutnom vonattal. Az biztos, hogy a Metropol-lal megyek Decin-ig, onnan pedig személyvonattal utazok tovább.

 

Eredetileg arra gondoltam, hogy a Bp-Prága-Bp útra a 49 Eurós kirándulójegyet választom, majd Prágában a fél órás tartózkodást kihasználva megveszem a Prága-Chribska jegyet, 229 koronáért. A Metropol-on ülőben mentem volna, mert a Bp-Berlin fekvőkocsiba viszonylag drága (14 Euro) a pótdíj. Tegnap hallottam (és mintha itt is lett volna szó hasonlóról), hogy Párkányból már jóval olcsóbbak a háló/fekvő felárak. A kérdésem: lehet-e venni a vonaton Párkány-Decin viszonylatú fekvő, vagy hálókocsi jegyet? Ha lehet, akkor mibe kerülnek (elsősorban a legolcsóbb verzió érdekel, csak feküdhessek)? Prágán túlta csak a magyar fekvő és a cseh háló megy. A magyar fekvőbe is olcsóbb a felár cseh-szlovák viszonylatban?

 

Aztán arra is gondoltam, hogy ha egy Bp-Párkány-Bp jegy mellé veszek Párkány-Decin-Párkány viszonylatú CS jegyet, akkor azzal is csökkenthetném a költségeket. Mibe kerül az említett CS jegy; és meg lehet-e ezt venni online módon? Csak akkor érek vele valamit, ha online módon meg lehet venni... Továbbá lehet-e venni online módon cseh belföldi jegyet (mert Decin-ben szűk az átszállás)? A cseh belföldi jegyet Prágában is meg tudnám venni, csak akkor meg kell szakítani az alvást.

 

A belföldi mtti jegyre van valami kedvezmény az egyúti jegyek duplájához képest? Mi a belföldi mtti jegyek érvénytartama (ez Prága-Chribska-Prága, vagy Decin-Chribska-Decin viszonylatban lehet érdekes; odafelé pénteken, visszafelé vasárnap utazok)?

 

Úgy emlékszem, már 2 főre is jár valami csoportos kedvezmény. Mi ennek a mértéke a belföldi, és a CS jegyeknél?

Nydqist 2012.01.29 12:34:32 © 11340

Itt van az új jövevény:

 

gw 2012.01.28 13:42:49 Creative Commons License 11339

Egy kis tegnapi.

Rengetegh László 2012.01.27 22:09:36 © 11338

Úristen! Ennyi sületlenséget!

Előzmény: Vyrobené (11337)
Vyrobené 2012.01.27 15:21:18 © 11337
etwg 2012.01.27 07:44:24 Creative Commons License 11336

Tegnap Hidasnémetiben állt.

Előzmény: Törölt nick (11335)
NoZoli 2012.01.26 18:03:19 Creative Commons License 11334

Ha nem is tartósabb, mint a fényezés, de sokkal olcsóbb.

Előzmény: M62-238 (11333)
M62-238 2012.01.26 17:24:15 © 11333

"Már megkezdték a foliázásukat"

 

Ez a fólia mennyire tartós a festéshez képest?

Előzmény: bigtibor81 (11326)
Bubinko 2012.01.26 16:37:42 © 11332

Megvan a szép új sárga kabát!

 

    

Vyrobené 2012.01.26 16:34:11 © 11331

Akit érdekel egy rövid leírás a Szlovák 755-ről: http://vasutmania.blogspot.com/2012/01/zsr-755-sorozatu-mozdonya.html

 

Üdv!

DVB 2012.01.26 13:47:55 © 11330

Ez mar igy sokkal pofasabb. Az a piros kek nagyon csunya volt...

Előzmény: karpathia (11329)
karpathia 2012.01.26 13:30:12 © 11329

Íme egy talent

Előzmény: bigtibor81 (11326)
gw 2012.01.24 23:08:31 Creative Commons License 11328

ezt hol olvastad, iho-n? akkor kérdezz rá ott :)

Előzmény: Bors Ottó (11327)
Bors Ottó 2012.01.24 22:26:46 © 11327

Lesz véglis közös üzem a ZSSK-val már március előtt? Vagy kacsa volt az a hír?

Előzmény: gw (11321)
bigtibor81 2012.01.23 19:34:49 © 11326
Előzmény: Bubinko (11323)
DVB 2012.01.23 08:29:09 © 11325

Tegnap a 272-es Hasekkel kellemes utazásom volt, nem voltak sokan. Vácra pár perc minusszal érkezett és végig maradt pontos. Látszik, hogy vizsgaidőszak van, a diákok hiányoztak leginkább. Annyira nem bántam. MÁVnál volt bemondás (kivételesen csak nálunk), viszont a wc-kbe semmit sem sikerült bekészíteni, bár annyira ez már nem meglepő, ahogy az sem, hogy Breclav után rendbe lett rakva.

 

Az offtopik 120-as vonali utazás sem lett annyira offtopik, mert a Viharsarok IC-ben ismerős cseh kocsik voltak. Én első osztályon nyomultam, de a wc mocskosabb volt, mint a cseh másodosztályon (átmentem oda is). Ráadásul volt ember, aki elvileg rendben tartotta, hát nem sok nyoma volt...

480-006 2012.01.22 19:34:22 © 11324

Egy hete Komárom környékén fotóztam:

Nemesócsa:

 

Komárom:

 

Hetény:

 

 

Bubinko 2012.01.22 18:42:54 © 11323

Hát az átszámozás szerintem nem volna nehezen kivitelezhető.

Viszont (szigorúan az én szubjektív véleményem) ettől a festéstől biztoshogy jobb - szebb lenne a sárga. Ez így nekem nagyon nem jön be.

Előzmény: gw (11321)
M.VIII 2012.01.22 18:25:44 © 11322

Ejha! Ezek lesznek a Csallóköz Expressz új vonatai? Múltkor néztem Úszor állomáson, jó kis magasperont építettek. :)

Előzmény: Bubinko (11320)
gw 2012.01.22 18:16:36 Creative Commons License 11321

ma én is megnéztem őket, kíváncsi vagyok átfestik-e őket, vagy maradnak ilyennek (akár átmenetileg is) a forgalomban. érdekesek lesznek a 643-as pályaszámmal is Szlovákiában, mintha valami kétáramnemű villamos motorvonat lenne :)

 

Előzmény: Bubinko (11320)
Bubinko 2012.01.20 16:53:45 © 11320

Tessék a friss fotók:

   

Aln 663 1189 2012.01.20 12:53:53 © 11319

Első próbajáratok mikor lesznek?

Előzmény: gw (11317)
Bubinko 2012.01.20 09:38:36 © 11318

Itt bizony, délután lesz fotó is!

Előzmény: gw (11317)
gw 2012.01.20 08:36:59 Creative Commons License 11317

Az első Talentek már Szlovákiában vannak.

Előzmény: Aln 663 1189 (11298)
karpathia 2012.01.19 20:01:27 © 11316

Nincs kizárva mert ezek a kocsik járnak külföldre is nostalgia utakra.

Előzmény: milcse (11315)
milcse 2012.01.19 16:43:36 Creative Commons License 11315

Az első kép Balatonalmádiban készült?

Előzmény: karpathia (11313)
DVB 2012.01.19 09:25:08 © 11314

Na megvolt a Metropolos utazás. Prágába pontosan jött, az átmenő vágányon állt a 4 prágai vagon. Ezúttal ebbe nem jutott Wlabmz, hanem csak Wlabmee. Nem baj, kipróbáltam ezt is. Az ágy elég keskeny, de kényelmes. Hiába dupla fülke volt, single állásban volt. A csapok nagyon idétlenek, a fűtés a brnoi gépcsere után elfelejtette az állást, így eléggé kihűlt a fülke, mire Pozsonyban észrevettem. Összeségében azért sokkal jobb mint a Wlab, bár messze jár a Wlabmz-től. Hat fülkébe volt foglalás, a hetedikre akkor érkezett valaki. A hálókocsi kalauznak eléggé keresztbeálltak a szemei, nem volt sem bizalomgerjesztő, sem valami lelkes, mert két ázsiai turistát, akik mutatták az ülőbe szóló helyüket, csak simán odairányította, nem akart nekik ágyat eladni. Láttam őket Vácon, hát nem ártott volna :)

 

Indulás előtt megkérdeztem a korábban felmerült 2 jegy 1 hálójegy kérdésről, mondta, hogy lehet minden további nélkül, bár ebben a mostani esetben rá kell fizetnem kicsit. 850 forintot kért, ami 3 EUR különbségre elég baráti árfolyam :) Megkérdeztem a magyar fekvőkocsik kalauzait is, akik sétálgattak a peronon, ők is mondták, hogy ez mükődik minden további nélkül.

 

Amúgy nem voltak sokan, a bécsi kocsikban 4-5 ember volt, a berlini hálóban 1 ember (a SPAR jegyek rendelkezésre állása alapján), a két fekvőben senki. Ülőben pár ember, de ki tudja meddig mentek...

 

Vácon láttam a 136-os Moraviát összesen ha 10-15 ember lehett rajta és abból leszállt legalább 5.

 

Most irány az offtopik 120 és 128-as vonal :)

karpathia 2012.01.18 20:54:23 © 11313

Egy kis érdekesség ez is a szlovák vasutak hagyatéka:

A fehérkocsi érdekessége hogy a kormány a mai napig bennevan ,igaz csak üresen forog

DVB 2012.01.17 11:51:33 © 11312

Megprobalom, aztan lesz ami lesz.  :)

 

Szoval akkor lehet ilyen jegyet venni vagy sem?

 

Nem lenne rossz, ha nem jonne magyar jv, akkor pont 1 honap mulva tudnam hasznalni a jegyet.

Előzmény: gw (11311)
gw 2012.01.17 11:00:09 Creative Commons License 11311

beszéld meg a kocsikísérővel, hogy maradhass Vácig, nagy valószínűséggel nem lesz kifogása ellene.

én már mentem Budapestig Párkányig szóló hálójeggyel, igaz, ott elaludt a kísérő, így ha akartam volna se tudtam volna kiszállni a kocsiból, de ugyanez volt már fordítva is, amikor már Vácon be tudtam ágyazódni, mert beengedett, amikor látta, hogy Párkánytól érvényes a foglalás (a jegyet meg annyira nem forszírozta).

A magyar kalauzt meg sokszor be sem engedik a kocsiba jegyet vizsgálni :)

Előzmény: DVB (11310)
DVB 2012.01.17 10:53:58 © 11310

Ugy vettem, de szivesen horpasztanek odabent Vacig :) Tobb ido van reggelire meg esetleg egy zuhany is belefer.

 

Igen, az az ido dolog lehetett a problema a pozsonyi jegyekkel.

Előzmény: BahnScorper (11309)
BahnScorper 2012.01.17 10:44:21 © 11309

Vedd csak meg Stúrfalváig, mert akkor csehszlovák belföldi tarifáért kapod, és azzal is spórolsz pár ajrót...

Előzmény: DVB (11306)
V43 1227 2012.01.17 10:42:34 © 11308

Eh, kicsit gyorsan olvastam, és írtam... Akkor nem verték át őket, a lényeg, hogy oda kell figyelni, melyik jegyet veszed, annak érvényessége miatt. :)

Előzmény: V43 1227 (11307)
V43 1227 2012.01.17 10:41:10 © 11307

Szerintem akkor átverték őket. Se a busz menetrendjénél nincs szó külön jegyről, se a díjszabásban. A probléma esetleg abban állhatott (ha nem átverésről volt szó), hogy a 70 centes, de csak tizenöt percig érvényes jeggyel utaztak, hosszabb ideig a megadott időintervallumnál. Tehát a 90 centes jegyet kell venni a 61-es buszra, éjszakai járat esetén (N61) pedig az 1,60-ast.

Előzmény: DVB (11305)
DVB 2012.01.17 09:46:46 © 11306

Kerdes: Ha Praga-Sturovo es Sturovo-Vac jegyem van, amelle vehetek halokocsi jegyet Praga-Vac viszonylatra vagy csak Sturovoig? Eddig az utobbit tudtam, de tegnap a penztaros bacsi viselkedese gyanus volt, mintha azt suggallta volna, hogy pedig lehet. Nem tetszett neki az IN-KARTA sem, inkabb adott menettertit a Parkany-Vac szakaszra, ami olcsobb volt, mint a sima 2 darab 25%-os RAILPLUS kedvezmennyel.

DVB 2012.01.17 09:44:42 © 11305

Arra figyelj oda, hogy valami dragabb jegy kell a repteri buszra nem a normal. Egyszer 2 cseh csajszi Pozsonyba repult Ryanairrel es a Hasekkel jottek Csehorszagba. A helyi ellenor meg megvagta oket 50 eurora, mert csak valami olcsobb vonaljegyet vettek. Igy meg elbuktak a sporolast, amiert Pozsonyba repultek es nem Pragaba.

Előzmény: Vyrobené (11302)
gw 2012.01.17 08:04:42 Creative Commons License 11304

2. 17,5 euro

Előzmény: Vyrobené (11302)
Bubinko 2012.01.17 07:14:57 © 11303

Válasz az 1., kérdésedre:

61 autóbusz (menetrend)

Előzmény: Vyrobené (11302)
Vyrobené 2012.01.16 23:59:22 © 11302

Urak!

 

Egy kis segítség kellene:

 

1, Pozsonyban a reptérről hogyan lehet eljutni a helyi közlekedéssel a főpályaudvarra?

2, Pozsonyból Párkányon át Budapestre mennyi a jegy?

 

Köszönöm a segítséget!

DVB 2012.01.16 13:50:58 © 11301

Itt vannak kepek arrol, hogyan teszteli a Skoda a regios parducot, eroteljes fagyban :)

 

http://aktualne.centrum.cz/domaci/fotogalerie/2012/01/16/skoda-plzen-panter-regio-test/foto/440108/

Aln 663 1189 2012.01.14 21:27:38 © 11300

Köszi!

Előzmény: Bubinko (11299)
Bubinko 2012.01.13 21:28:20 © 11299

március 4. (vasárnap) kezdődik.

Előzmény: Aln 663 1189 (11298)
Aln 663 1189 2012.01.13 21:18:16 © 11298

A 4428 vissza szintén?

 

Mikortól indul a Talentezés? Csak márciustól?

Előzmény: gw (11297)
gw 2012.01.13 21:03:58 Creative Commons License 11297

egyébként én is kétlem, hogy lenne ott bármi élet, legalábbis én bármikor jártam az állomáson az elmúlt pár évben, semmi nem mozdult.

 

a 4423 hétköznap 750-el megy, hétvégén 812.

Előzmény: 480-006 (11295)
bigtibor81 2012.01.13 20:55:55 © 11296

Ha van jegykiadás, akkor valoszinu tud magyarul, vagy ért. Szerintem már ott sincs jegykiadás. Nagymegyeren (Velky Meder) már tobb éve nincs jegykiadás, 2 állomással odébb.

Szerintem az általad emlitett vonat Studenka, vagyis amikor én jártam vele pár éve, akkor még az volt.

Előzmény: 480-006 (11295)
480-006 2012.01.13 20:27:18 © 11295

Köszi!

Vajon a nemesócsai pénztáros tud magyarul? A falunak kb. 90%-a magyar...

 

4423 (Pozsony->Komárom, Komárom érk. 12:39) Studenkás vagy Búváros vonat?

 

Előzmény: gw (11294)
gw 2012.01.13 20:14:44 Creative Commons License 11294

elvileg 5710,4802,4805,4806,4811,4812,4819,4640

 

a ZSSK szerint most (márciusig még) 4:15 és 23:10 között van pénztár, szolgálatot nem tudom.

Előzmény: 480-006 (11293)
480-006 2012.01.13 19:48:58 © 11293

Sziasztok!

 

Hétköznap mely vonatokon van Pantográf Komárom és Érsekújvár között?

 

Nemesócsa(Zemianska Oca) állomáson van szolgálat és jegykiadás?

vjano 2012.01.11 21:34:35 Creative Commons License 11292
Előzmény: 480-006 (11291)
480-006 2012.01.11 20:38:02 © 11291

Köszönöm a segítséget! :-)

Vyrobené 2012.01.11 01:03:50 © 11290
Előzmény: 480-006 (11286)
vjano 2012.01.10 21:54:09 Creative Commons License 11289

Itt is van (pdf-ben.)

Előzmény: 480-006 (11286)
braun 2012.01.10 21:48:02 Creative Commons License 11288

Csak arra akartam ezzel utalni, hogy a vasút körüli világ alaposan megváltozott. A korábbi - szinte csak az államvasutak uralta - rendszerek átalakultak, kismillió privát operátor dolgozik, és ezek kezelése már sokkal szerteágazóbb szabályozási környezetet igényel. És sajna ezt a vasutasok (de gyakran maguk a hatóságok sem) értik, érzik igazán. Mondok egy pl. nekem nem egy olyan kollégám van, aki még mindig abban a tudatban teszi a dolgát, hogy a pályaszámban az 55 az a MÁV és nem Magyarország. (ez apróság, de talán érted)

Előzmény: etwg (11285)
karpathia 2012.01.10 21:30:07 © 11287

Ha tudsz szlovák-ul , németül vagy angolul akkor ez jó.

http://cp.atlas.sk/vlak/spojenie/

Előzmény: 480-006 (11286)
480-006 2012.01.10 21:10:40 © 11286

Sziasztok!

 

Idei Komárom-Érsekújvár menetrendet hol találok a neten?

etwg 2012.01.10 15:52:34 Creative Commons License 11285

Akkor nem értettelek.  :-(

Előzmény: braun (11284)
braun 2012.01.10 15:36:57 Creative Commons License 11284

Nem erről beszéltem, hanem a szemléletről.

Előzmény: etwg (11283)
etwg 2012.01.10 12:31:45 Creative Commons License 11283

Azért az messze nem olyan egyszerü. A vasut a maga több mint 150 éves történelmével olyan rugalmas mint egy cserépkályha, és a hivatal sem igen tud ezzel mit kezdeni - mert az felelöséggel jár - az meg fejhulláshoz is vezethet.

Emlékezzünk csak a kapruni balhéra. Minden lakásban ott van a melegitö ventillátor - ott volt a vonatban is, söt engedély is volt állitolag rá. Addig semmi baj nem volt, mig le nem égett majdnem 100 emberrel együtt.

Ezért fél mindenki minden ilyen engedély kiadásától (ez volt a pendolinoval, ez van a talent2-vel, a taurusszal, ez van az osztrák hálokocsikkal meg sorolhatnák a végletekig, amikor látszolag szörszálhasogatás folyik - a háttérben azonban ezek nagyon komoly kérdések amire meg kell találni a választ).

Előzmény: braun (11282)
braun 2012.01.10 12:17:00 Creative Commons License 11282

Pedig pont itt van a lényeg, és sajna a vasút körüli szakemberek (lelkes outsiderekről már nem is beszélve) többsége sem tudott még átállni az új módinak megfelelő gondolkodásra.

Előzmény: etwg (11281)
etwg 2012.01.10 12:03:56 Creative Commons License 11281

Nem akartam ilyen részletekbe menni, mert a hatoság is a vasutak által kidolgozott és bevezetett szabványok szerint engedélyezi a jármüveket. (Elöfordult, hogy a korábbi szabványokat a hivatal magáévá tette és most általános vasuti szabványokká tette, illetve lassal fordul a kocka, és a hatóság kezdi az egyes vasutakra rákényszeriteni az ujabb szabványváltozatokat).

Előzmény: braun (11280)
braun 2012.01.10 11:06:58 Creative Commons License 11280

Csak apróság, hogy az Unión belül egyetlen vasút sem végez engedélyezést, hanem engedélyeztet, amit az adott ország vasúti közlekedést felügyelő független szervezete végez el (itthon az NKH, németeknél az EBA, a szlovákoknál meg az URZD). Az engedélyező hatóságok nyilván bevonják az engedélyezési eljárásba az adott orszűág infrastruktúra üzemeltetőit is. ez utóbbi egyébként országonként eltérő mélységű, a szlovákoknál pl a ZSR-nek kell egy összeférhetőségi nyilatkozatot adni a járművekről. Ezen nyilatkozat kiadását meglehetősen komoly dokumentációs munka és méréssorozat előzi meg.

Előzmény: etwg (11238)
DVB 2012.01.10 10:40:34 © 11279

Szerda este megyek is a Metropollal. Hetvege fele becelzok valami jo kis halokocsi jegyet (valoszinuleg nem Sparnightot, hanem csak "csehszlovakot" Parkanyig) aztan hajra. Kivancsi vagyok Wlabmz lesz vagy Wlabmee. Eddig mindig elobbi volt, szivesen kiprobalnam a masikat is, persze ez szebb.

 

Amugy igy jatszogattam a Start-os online jeggyel es azert el lehet erni, hogy alulra szoljon a Sparnight, ha berakom a kosarba az adott kategoria tobbi jegyet (max 4-et) es a fenti es kozepso agyakat torlom utana. A cseh shopban is manovereztem igy helyjeggyel, amikor nem lehetett valasztani keprol, persze unalmas volt 12x ugyanazt a keresest vegignyomni.

Előzmény: gw (11278)
gw 2012.01.10 09:40:36 Creative Commons License 11278

nem érteni már jól magyarszki? ideje lassan hazajönni :)

Előzmény: DVB (11277)
DVB 2012.01.10 08:58:07 © 11277

Na elolvastam meg1x, voltak kis szovegertelmezesi gondjaim :) Valoban nem emlitetted, hogy olcsobb lenne :)

Előzmény: DVB (11276)
DVB 2012.01.10 07:04:51 © 11276

Köszönöm szépen - ez egy fokkal jobb mint volt, de nem látom miben lenne olcsóbb a JLV-nél. Az a kőbányai homályos meg inkább a no comment kategória :))) (íz, ár, vevői célcsoport stb)

 

 

Előzmény: gw (11275)
gw 2012.01.09 19:27:24 Creative Commons License 11275

pl. a gulyásleves 6,9 helyett 3, pörkölt 10,9 helyett 6 euró, a rántotthúsért 12,9 helyett 6,5-et kipengetni.

Sörben kicsit már a felhozatal, kapható üveges Kőbányai világos 1,9-ért, ami összehasonlítható a 0,33-as Dreber 3,20 helyett 1,5 európai pénz.

KV-ban kisebb a különbség, az espresso 2 helyett 1,5, Capuccino 2,6 helyett 1,6.

A váltás koronára 26,5.

Előzmény: DVB (11274)
DVB 2012.01.09 12:34:45 © 11274

Persze a honlapukon meg nincsen fent ennek a kocsinak az arlistaja. Kivancsi vagyok nagyon, mennyire kepesek leszakadni a nemet EC-k arairol.

 

A JLV honlapjan fent vannak a belfoldi kanyarra kitett arak, szerintem kb ugyanaz mint a Hasek. Van benne 1-2 vicces forditas :)

http://www.jidelnivozy.cz/files/jidelni_listek_2012_bistro.pdf

 

 

Előzmény: gw (11272)
Nandesz. 2012.01.09 12:18:52 © 11273
Így már egy kicsit elfogadhatóbbnak hangzik, ha jól értem akkor lényegében a foglaltságtól függő globálárak vannak, ezzel a törzsutasosdival bonyolítva.

Én azt hittem, hogy fixen a normál tarifa + 5€-t kell fizetni, mert a Poprád-Kassára nekem a gyorsvonatra 5,04€-t dobott ki, az IC-re meg 10,04-et. (Mondjuk ez a Zssk honlap még mindig elég gáz, kb. olyan ócska, mint a Starté.)
Előzmény: gw (11270)
gw 2012.01.09 12:08:45 Creative Commons License 11272

Annyit tudok, hogy az első már készen van és lefutotta a próbaköreit, így mehet a sorozatátalakítás, hogy mikor megy forgalomba, azt nem tudom.

 

Furcsa is volt látni a szlovák ARpeer-en a JLV logót az igaz, eddig csak szlovák cég költözött cseh kocsiba. Állítólag a nyártól egységes árakkal operál majd mindhárom szolgálató, tehát csak a minőségben tudnak majd versenyezni, az árban nem.

Viszont pozitívként értékelték a cseheknél, hogy a csehszlovák belföldi gyorsban járó magyar étkezőn sokkal emberibbek az árak (bár még mindig drágábbak, mint az azonos útvonalon járó hazaiak) és találkoztak már szlovákul is tudó személyzettel.

Előzmény: BahnScorper (11271)
BahnScorper 2012.01.09 11:37:54 © 11271

Más téma: azt nem tudod, hogy hogyan áll a cseheknél a régi étkezőkocsik főjavítása WRmee816-ra?

 

(Meg ahogy látom a WGSCZ-t és az SD-t is kigolyózták az étkezőkocsikról fő üzemeltetőként... de legalább a JLV lassan kezdi visszaszivárogtatni a frissensülteket.)

Előzmény: gw (11270)
gw 2012.01.09 10:52:33 Creative Commons License 11270

Az egyszeri utasnak, aki évente egyszer-kétszer utazik IC-n, nem lesz számottevően drágább (kivéve, ha tele a vonat).

Most éppen holnapra Pozsonyból Kassára a holnap délelőtti IC-re lehet akár 20 euróért jegyet kapni (ha tele lenne ez lehetne 22, vagy 24 euró is), míg az utána menő gyorsvonat (aminek majdnem egy órával hosszabb a menetideje) teljes áron 18,76-ba kerül.

Ha az utasnak van mondjuk törzsutas kártyája is, már 16 euróért is utazhat (persze ha kellően üres a vonat,de a max. 20 eurót ifzet így is), míg a gyorson a törzsutaskártyával min. 14,07 eurót kell fizetni.

Tehát igazán csak a felárak drágák, gondolom főleg a FIP jegyesek fognak leszokni az IC-ről a teljes távon min. 12 eurós felárukkal (egy Kassa-Poprád távon ők is kijöhetnek jó esetben 5 euróból, de ha már sok ilyen jegyet eladtak, ez lehet akár 9 is).

 

Előzmény: Nandesz. (11269)
Nandesz. 2012.01.09 09:43:26 © 11269
Már csak arra leszek kiváncsi, hogy volt-e valami kalkuláció arra vonatkozólag, hogy a végigutazó utasok (akik lehet, hogy kevesebben lesznek mint eddig) által fizetett magas pótjegyek ellensúlyozzák-e azt, hogy rövidebb szakaszokra senki sem fog IC-n utazni. Nem lepődnék meg, ha pofáraesés lenne a vége.
Előzmény: gw (11268)
gw 2012.01.09 08:20:37 Creative Commons License 11268

Amint már itt kicsit korábban írtam, január 1-től az IC vonatok Szlovákiában nem tartoznak a közszolgáltatási körbe, azaz a vasúttársaságnak (több-kevésbé) a jegyárbevételből kell üzemeltesse ezeket a vonatokat.

Előzmény: Nandesz. (11267)
Nandesz. 2012.01.08 23:07:59 © 11267
Köszi. Azért az 5 meg 7 eurós belföldi IC pótjegy az beteg dolog, amikor egy nemzetközi helyjegy 3€. Mit tud az a vonat? Ahogy elnézem még a kocsik is ugyanazok, mint a gyorson.

(Sajnos ahogy elnézem a Poprád-Kassa menetrendet, van délelőtt egy orbitális lyuk, közepén egy IC-vel, azaz ha visszaúton kassai városnézés lesz, akkor ki kell csengetni az 5€-t a semmiért.)
Előzmény: gw (11265)
Nandesz. 2012.01.08 23:03:08 © 11266
Nem körutazás, sima Bp-Poprád retúr, de közvetlen vonat nincs, Kassán át kell szállni.
Előzmény: ic708 (11264)
gw 2012.01.08 22:34:29 Creative Commons License 11265

Gyorsra, vagy expresszre nem kell semmi, belföldi IC-re viszont kötelező felárat fizetni (szőrözőknek lehet globáldíj 4-es kategóriának is hívni), mely magában foglalja a (kötelező) helybiztosítást is, 5 euró másodosztályon, 7 elsőn.

Előzmény: Nandesz. (11263)