Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

Bircu 2013.11.20 20:06:56 © 12265

Kéne egy kis segédlet ! Talán van itt valaki ZALA megyéből és megtudja nekem mondani hogy a Sümeg közelében található Csicsó /tanya ,puszta ? / pontosan hol helyezkedik el és hogy létezik e még jelenleg..... és hogy ezen a területen élő római katolikusokat hol anykönyvezték az 1760-1860 évekig vagy még korábban is . Persze az lenne a legjobb ha lenne valakinek anykönyvi másolata amit megtudna osztani velem még átnézném és lemásolnám.. ! Köszönöm a segítségeteket ! 

Előzmény: Bircu (12247)
JPmiaou 2013.11.20 19:39:33 © 12264

Kb. két évvel ezelőtt kipróbáltam a GRAMPS-ot, de lefagyasztotta a gépemet valami egyszerű műveletnél (ha jól emlékszem, el akartam csak menteni az addig beírt adatokat), és az ékezetekkel is baj volt. Lehet, hogy azóta mindezt kijavították, de egyenlőre maradok a GenealogyJ-nél. (Ennek is vannak hibái és hiányosságai, de eddig még sose okozott leakadást.)

Előzmény: zerfer (12263)
zerfer 2013.11.20 16:21:12 © 12263

Szeretném megkérdezni, hogy használja-e valaki közületek a GRAMPS nevű genealógiai szoftvert?

(Kacérkodom vele, mert nyílt forráskódú, platform független és ingyenes, de örömmel hallanék személyes tapasztalatokat a használatáról)

JPmiaou 2013.11.20 16:03:43 © 12262

"Mire tudom használni a „Digital Folder Number”, „Image Number” illetve „GS Film Number” számokat"?

 

Elvileg itt: https://familysearch.org/learn/wiki/en/Photoduplication_Services

 

Amikor ez év elején csak-digitálisra (és ingyenesre) váltottak, olyan sok kérelmet kaptak, hogy hónapokkal le voltak maradva. Azóta nem tudom, hol tartanak, mit hajlandók elküldeni, és mit nem -- de hát ingyenes, érdemes megpróbálni.

Előzmény: Neucerma (12255)
freyya 2013.11.20 14:59:06 © 12261

Persze, tudom, csak két hete például vagy hétszáz oldalt átnéztem a kecskeméti anyakönyvekből, mert kerestem benne valamit. Akkor jutott eszembe, hogy közben akár ki is jegyzetelgethettem volna, és akkor másoknak is segítek vele. Tudod, kellemeset a hasznossal. :) Az tény, hogy amiket eddig néztem polgári anyakönyveket, azok mind tökélesen olvashatóak voltak. Amiket itt néha belinkeltek... hát nem tudom, ki tudnám-e egyáltalán bogarászni, ha véletlenül olyasmit dob a gép. 

Előzmény: zerfer (12259)
freyya 2013.11.20 13:08:39 © 12260

Akkor viszont sok értelme nincs, hogy a rekordokhoz odabiggyesztik ezt a számot. Inkább a többi adatot írnák oda, ami még az eredeti dokumentumokban szerepel. Többet segítene.

Előzmény: zerfer (12258)
zerfer 2013.11.20 13:04:34 © 12259

hááát... az önkénteskedés részben arról is szól, hogy másoknak segít az ember :o)

Meg különben is, szerencsés esetben még a piripócsi is rájöhet, hogy az üknagynéni Csajágaröcsögére ment férjhez.

Előzmény: freyya (12257)
zerfer 2013.11.20 12:57:38 © 12258

Nekem az a gyanúm, hogy ezek a film és egyéb számok a mormonok saját számai. A hazai levéltárban a mikrofilmek száma A-val kezdődik. Végül is minden könyvtár/levéltár saját maga dönti el, hogy tartja nyilván az anyagát.

 

Pl. Nagykőrös, református egyház, dunamelléki egyházkerület az A 732-től az A 740-ig számozott filmeken van meg a levéltárban. Forrás: http://mikrofilm.uw.hu/church/index.html

 

 

Előzmény: freyya (12256)
freyya 2013.11.20 12:45:25 © 12257

Persze, csak általában az ember arra kíváncsi, ahonnan származik, ott vannak ismerősei is, ahonnan segítséget tud kérni, nem kellenek ahhoz önkéntesek. Bemegy a piripócsi plébániára vagy levéltárba, és megkéri a papot/ott dolgozót, hogy segítsen neki kibogarászni az adott bejegyzést. Viszont ha megkapja piripócsiként Csajágaröcsögét feldolgozásra, ott tényleg nincs kihez fordulnia.

Előzmény: zerfer (12254)
freyya 2013.11.20 12:36:13 © 12256

Ha jól tudom, a mikrofilmekből adtak egy példányt az országos levéltárnak is. Gondolom, ott ezekkel a számokkal találod meg az adott filmet. Legalábbis ebben látok rációt. A neten sajnos nincsenek fent ezeknek a régi anyakönyveknek a másolatai, mert mint itt írta már valaki, az egyház nem járult hozzá a közzétételhez. Így aztán indexelve vannak, de ha eredetiben akarjuk nézegetni, ahhoz be kell menni a levéltárba. 

Előzmény: Neucerma (12255)
Neucerma 2013.11.20 12:07:00 © 12255

@Prelleg, veghflorian: Köszönöm a válaszokat, a nagykőrösi vonal még csak úgy tűnik, azaz felvetődik, ha biztosabbá válik, akkor küldöm (alapvetően a kecskeméti vonalat keresem most).

 

Azonban továbbra és kérném a segítségeteket, mert a kérdésem egyik rész még nyitott. Mire tudom használni a „Digital Folder Number”, „Image Number” illetve „GS Film Number” számokat pl. jelen esetben (https://familysearch.org/pal:/MM9.1.1/VR7G-F5K )?

Akármelyikre kattintok plusz információt nem kapok... azaz ha látni szeretném azt a bejegyzést, ami alapján az FS adatbázisban szerepel, akkor abban segítenek-e ezek a számok?

 

Üdv,

Előzmény: veghflorian (12227)
zerfer 2013.11.20 11:44:58 © 12254

Ez részben igaz, részben nem. Ha találna az ember két-három másik embert, akik mindannyian teszem azt Piripócs anyakönyveire kíváncsiak, akkor működhetne. Attól félek a valóságban azonban legtöbbünket más-más helység érdekel, akkor meg nagyon elaprózódna a munka. Gondolj bele, hány város, falu volt/van az országban.

Abban látnék rációt, ha a FamilySearch hajlandó lenne fogadni pl. excel fájlokat, amit valaki, valamilyen előre megadott szabályok alapján elkészített (hasonlóan a MACSE formanyomtatványokhoz), mert úgy nem vesznének kárba az egyéni  kutatások során már valamilyen szinten feldolgozott adatok. 

Sajnos erre nem látok esélyt, az utófeldolgozás túl sok munkát igényelne a mormonok oldalán, szükség lenne valakire/valakikre, akik ott nyugaton csak Magyarországgal foglalkozik. 

A jelenlegi helyzet az, hogy még egyszerű kérdések és problémák esetén sincs kihez fordulni, mert nincs elérhető gazdája a magyar projecteknek. A helpdesket felejtsük el, csak blődli válaszokra képesek (szerintem azt sem tudják, hol vagyunk a térképen).

Előzmény: freyya (12252)
freyya 2013.11.20 11:03:19 © 12253

Hogy ti miket tudtok! Nekem ez sosem jutott volna eszembe. Mondjuk fogalmam sincs, hogyan kell kivitelezni ezt a többablakos képernyőt. Lazán azzal kezdeném, hogy kinyomtatom a feldolgozni való fényképeket. :)

Előzmény: akiralk (12249)
freyya 2013.11.20 11:01:56 © 12252

Szerintem nagyságrendekkel többen önkénteskednének a familysearch-ben, és gyorsabban is haladna a munka, ha ki lehetne konkrétan választani, melyik részt akarjuk feldolgozni. Egyrészt nagyobb lenne a motiváció, ha az ember többek között ismerősök, családtagok adatait dolgozhatja fel, másrészt sokkal könnyebb olyan területet kibogarászni, ahol vágja az emberek, környező települések nevét. A saját kis falujában rögtön ráismer olyan vezetéknevekre, amit egy idegennek úgy kell nagy nehezen kibogarászni.

MCA-001 2013.11.20 09:18:44 © 12251

Az jó lenne, ha nem csak az alap adatok lennének indexelve a familysearch-ön.

A szülő foglalkozása, születési helye, stb. mindenkinek sokat segítene a további keresgetésben:)

Előzmény: zerfer (12250)
zerfer 2013.11.20 08:59:58 © 12250

Kedves JPmiao, köszönöm a válaszodat! (már találkoztunk az azóta megszűnt familysearch fórumon).

Egyetértek veled: jobb mindent indexelni, mint valamin átszaladni és feleslegesnek gondolni. A későbbiekben egy kutató dolgát adott esetben megkönnyitheti minden kis apró adalék. Az alap keresést pedig ezek az információk nem zavarják.

 

Sok kérdés meg lett tárgyalva angolul a különböző oldalakon, de sajnos most már bírálóként azt látom, hogy a mindennapos gyakorlat egészen mást mutat. Tekintettel arra, hogy ez egy magyar nyelvű fórum és remélmem sokan olvassák a magyar önkéntesek közül, jó ha itt is megbeszélünk minden kérdést (akár újra), hogy lehetőleg egységesen dolgozzunk.

 

MACSE projecten (még) nem dolgoztam, ezért nincs tapasztalatom, de ha ilyen gondok merülnek fel, akkor talán az a legjobb (ha van rá lehetőség) megoldás, ha csatlakoztatunk a laptophoz egy monitort és megosztjuk a kijelzést a két képernyő között: a külső monitoron a kép, a laptopén az excel jelenik meg (vagy fordítva). Ezt a megoldást használom a FamilySearch-nél is, amikor indexelés közben ellenőrzésképpen szeretnék megnézni egy másik képet, vagy keresni az adatbázisban.

Előzmény: JPmiaou (12248)
akiralk 2013.11.20 08:42:49 © 12249

 

Én így használom. Két ablakot csinálok, az egyik az anyakönyv, a másik az excel. De kitalálhatsz magadnak más elrendezést is.

 

 

Előzmény: JPmiaou (12248)
JPmiaou 2013.11.20 06:14:42 © 12248

Kérdés olyanoknak, akik a MACSE-féle feldolgozásban résztvesznek: mekkora képernyőtök van? Az enyém átlag laptop-méret, és nem találok rajta olyan elrendezést, ahol nem kell  m i n d e n  e g y e s házasság után !! arrébb tolni a képet, a velejáró oda-vissza váltással az Excel és a képnéző között. Ez engem nagyon lelassít, és mivel csak nagyon ritkán van alkalmam dolgozni rajta, alig haladok -- 600-valahány képből most tartok a 42.-en, lassan fél év után. (Már félek, hogy hiába dolgozok -- a képeket már biztos rég odaadták valaki másnak, aki már hónapokkal ezelőtt biztos befejezte és beküldte...)

(zerfer 12244:) A FamilySearch-féle indexeléssel kapcsolatban már felmerült többször a zárojeles nevek kérdése. A LOFSII-n megőriztük a megszünt FS fórumon történt beszélgetés nagy részét (http://www.lofsii.com/index.php?topic=164.0), de ez mind angolul folyt.... Tehát röviden: ha nem lehet biztosra megállapítani, hogy helyesbítésről vagy álnévről (alias-ról) van-e szó, legjobb a több információ mellett dönteni, és "or"-al álnév/alias-ként indexelni.

(Prelleg 12223:) Kihúzva vagy nem, én egyformán kezelném a "téves bejegyzés"-t, és a "kihúzott de nem pótolt" utasítás szerint indexelném. Majd a kutató kibogozhatja.

Bircu 2013.11.19 21:47:10 © 12247

Én is csak következtetek ,mert nem tudom az okát ,de az is lehet hogy mivel már 28 volt ,és abban az időben /1882 / a legények 20 22 éves koruk közt házasodtak ,ő már túl korosnak számított és ezért irták hogy ifjú.... De nem tudom hogy jól gondolom  e a dolgot. Talán van itt aki okosabb nálam..... 

Előzmény: freyya (12246)
freyya 2013.11.19 21:31:55 © 12246

Bocsi, most nézem, 28 éves volt már. A többiek biztosan tudják majd a választ, engem csak nagyjából két hete kezdett el érdekelni az egész téma, szóval maximum tippelni tudok ilyen kérdésekre. :)

Előzmény: freyya (12245)
freyya 2013.11.19 21:29:59 © 12245

Gondolom azt, hogy már az apját is így hívták, és ő az ifjú. Vagy esetleg azt, hogy még nem volt nagykorú?

Előzmény: Bircu (12243)
zerfer 2013.11.19 21:14:17 © 12244

Szeretném megkérdezi, hogy mit csináltok azokkal a nevekkel, ahol zárójelben és azon belül kettőspontok között (: xxxx :) szerepel valamilyen további név? Ahogy észrevettem, három alapeset van:

- a családnév valamilyen kiegészítése, ragadványnév, régebbi név

- második keresztnév (de akkor miért van zárójelben?)

- izraelitáknál az utónév jiddis változata

 

A kérdés az, hogy ezeket kell-e indexelni vagy nem, illetve ha kell, akkor hogyan? Egyszerűen beírva, esetleg vagylagos (OR) elválasztással? Több megoldással találkoztam már, a túlnyomó többség nem veszi figyelembe, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a jó megoldás.

 

Várom véleményeteket!

Előzmény: Bircu (12243)
Bircu 2013.11.19 20:52:54 © 12243

Egy gyors kérdés ! Mit jelent az ha a házzassági anykönyvben egy 28 éves völegénynél az van bejegyezve hogy IFJÚ ?,és nem az hogy  nőtlen. 

Előzmény: freyya (12242)
freyya 2013.11.19 20:26:45 © 12242

Kérdés, hogy mikortól volt kötelező. Több rokonom is van, akiket nem találtam meg. 

Előzmény: God:Boy (12240)
zerfer 2013.11.19 19:46:28 © 12241

Lehet, bár van több családi gyászjelentésem (1915-től) amiknek nyoma sincs a gyűjteményben. 

A számuk is sokkal kevesebb, mint ami szerintem nyomtattak. Lehet, hogy még csak a gyűjtemény tört része van feldolgozva?

Előzmény: God:Boy (12240)
God:Boy 2013.11.19 19:27:44 © 12240

Saját tapasztalatom, hogy 1990-ig köteles példányt kaptak.

Előzmény: zerfer (12238)
zerfer 2013.11.19 18:02:23 © 12239

Hálás köszönetem, Laci!

 

Az excel sablonokat már régebben megnéztem, enyhén szólva jobbak mint a tengerentúliak.

Nagyon fontolgatom a jelentkezést, hátha lehetne olyan anyakönyveket is feldolgozni, amik engem érdekelnének.

Magamnak már "indexelgettem" minimális tartalommal, mert amikor harmadszor v. negyedszer kezdtem végignézni egy kis (jelenleg burgenlandi) falu anyakönyveit, akkor rájöttem hogy ez a célravezető. Rengeteg emberről derült ki, hogy ja, az is rokon. :o)

Előzmény: Tóth László István (12236)
zerfer 2013.11.19 17:54:44 © 12238

Gyászjelentés arról készült, akiről a család készítetett. Aztán azokból néhány valahogy eljutott a SZK-ba, gondolom hagyatékokból, egyebekből. Nem hinném, hogy köteles példányt kellett leadni belőle.

Párom egyik felmenőjéről találtunk egy közel százévest, nagyon hasznos volt, mert a feleségen kívül a testvérek, sógorok, sógornők, unokahúgok és öccsök is szerepeltek rajta teljes névvel a gyászolók között.

Akkoriban még nem intézték el azzal, hogy "a gyászoló család".

(Mellesleg láttam én háborúban elesettről is gyászjelentést, mert a család így értesítette a rokonságot)

Előzmény: freyya (12235)
Tóth László István 2013.11.19 17:01:47 © 12237

Ez Az Országos Széchényi Könyvtár Gyászjelentés Gyűjteménye.

Fogalmam sincs, hogy milyen logika alapján mit tartalmaz, a nálam hozzártőbbek talán meg tudják mondani, én elég sok rokonomat megtaláltam és nagyon sok további infóhoz segített.

Előzmény: freyya (12235)
Tóth László István 2013.11.19 16:58:59 © 12236

Excel gyűjtősablonon. Megkapod a szükséges filmeket (képeket) 

 

Itt le tudsz tölteni példa sablonokat is, valamint tudsz feldolgozásra jelentkezni:

 

http://www.macse.org/society/anyakonyv.php

 

Üdv.

Laci

Előzmény: zerfer (12230)
freyya 2013.11.19 16:23:29 © 12235

Köszi szépen! Egyébként létezik olyan, hogy valakit kihagytak belőle? Gyászjelentés mindenkiről készül, aki nem háborúban halt meg, nem?

Előzmény: Tóth László István (12234)
Tóth László István 2013.11.19 16:09:33 © 12234

Az Országos Széchényi Könyvtár Gyászjelentés Gyüjteményeaz LDS "FamilySearch" oldalán található filmjeinek»»» ___ K e r e s h e t ő ____ I N D E X E ___ «««

 

http://www.rakovszky.net/E1_LSG_ObitsIndex/GYJ-NevIndex.shtml

 

itt megtalálod ugyanazt, csak sokkal több részre felosztva, így egyszerűbb a keresés,

megjeleníti az FS oldalon található képet, amit az FS-ről le tudsz tölteni.

 

 

 

Előzmény: freyya (12232)
cecilke 2013.11.19 15:24:54 © 12233

Köszönöm, ez biztosan nem "jó" nekem, mert született Újháziak. De legalább később nem megyek tévútra.

Előzmény: Tóth László István (12226)
freyya 2013.11.19 15:00:55 © 12232

Most nézem, az indexelésnél csak egy nevet ad meg, aztán ahhoz utána vagy 1000 gyászjelentés kapcsolódik. :)

Előzmény: freyya (12228)
numismaticcollector 2013.11.19 14:14:03 © 12231

Nagyon köszönöm! Nagyon sokat segítettél! :)

Előzmény: Prelleg (12225)
zerfer 2013.11.19 12:48:47 © 12230

A MACSE indexelés hogy megy? Online vagy küldenek egy ménkű nagy file-t?

Kezdek hajlani a hazai megoldás felé...

Előzmény: Tóth László István (12219)
zerfer 2013.11.19 12:39:16 © 12229

Köszönöm a lifsii.com-ot, eddig nem ismertem!

- pöttyös y: megyőztél, ezen túl én is használom/elfogadom.
- a kérdésedre vonatkozóan szerintem az a baj, hogy a legtöbb indexelő/döntnök a minél nagyobb kép érdekében rázoomol a "lényegre" és nem néz körül, van-e megjegyzés, UB, módosítás. Én mindig azt csinálom, hogy már az elején körbenézek a lapon, hogy van-e bármi ilyesmi. Tudom, főleg az 1906-tól használt, sok rekordos képeknél jelent ez plusz munkát, de megéri! Amennyiben ezek a általában 1 éven belül beírt megjegyzések módosítják/átírják az eredeti bejegyzést, akkor én azt veszem figyelembe. Az általad említett esetekben veled értek egyet. Szerintem az áthúzásos szabályt felülírja az érvénytelenítő széljegyzet - feltéve ha a döntnök szán rá időt, hogy egyáltalán elolvassa.

 

Hogy dícsérjem a bírálókat: pont tegnap néztem végig az indexelési eredményeimet, hát a hajamat téptem :o) A megszokott hibákon (nem, vezetéknév, stb) kívül a következőket kaptam vissza:
- A "write what you see" elv szerint egy Zsuzsánnámat kijavitották Zauzaánná-ra (még erőszakkal sem láttam s-helyett a-kat, de hát a döntnök úgy olvasta)
- Két szülöttnél törölte a keresztnevüket és átírta/elfogadta vezetéknévnek (még ötletem sincs, miért)
- Duplikált képeknél több esetben is visszafelé nézte a rekordokat, következésképpen az első képet amit indexeltem törölte és duplikáltnak jelölte, az általam beírt duplikáltnak jelölt második rekordot (ami nálam természetesen üres volt) viszont szépen kitöltötte. Kaptam is vagy 60% sikerarányt rá...
- Előfordult az az eset is, amit korábban már említettem, nevezetesen egy férfi már a születésnél elismerte sajátjának az újszülöttet, a másik indexelő be is írta a gyerek vezetéknevéhez, a döntnök meg elfogadta. Mivel a gyerek pár hónap múlva meghalt, megnéztem a halotti anyakönyvet: ahogy korábban írtam, természetesen az anya vezetéknevén szerepelt. Hozzáteszem, hogy ez nem egy régi szokás, ma is ez a gyakorlat. (Akkor is meg szoktam nézni a halottit, ha a születésnél az ak.vezető nem volt formában és nagyon nehéz elovasni az írását, sokszor pár hónap múlva már vagy új tollat kapot, vagy rászóltak, hogy olvashattóban!)

 

Nyomkodom ugyan a feedback gombot, de erősen kétlem hogy bármi hatása lenne.

Szerintem kezdj el Te is bírálni, mert akkor csökkenteni lehetne az ilyen elemi hibákat és talán nem kellene várnom egy évet, hogy visszajelzést kapjak egy jó adag szabolcsi indexelésemről.

Előzmény: Prelleg (12223)
freyya 2013.11.19 12:15:11 © 12228

Tényleg, a gyászjelentéseket a familysearch oldalon, illetve a magyar levéltárban milyen alapon gyűjtötték? Hogy létezik, hogy például 1840 és 1990 között mindössze 10 "e" betűvel kezdődő vezetéknevű embernek van meg a gyászjelentése? 

veghflorian 2013.11.19 11:55:23 © 12227

Nem tudom, mennyi szabadidővel rendelkezel, de mind a nagykőrösi fióklevéltárban, mind a lelkészi hivatalban nagyon segítőkészek voltak. Én tavaly és idén év elején voltam akítv látogatújuk - kb 15x voltam lent -, ha időd engedi, bátran ajánlom a két intézményt! Nekem van Nagykőrösről katolikus és református ágam is, írj egy névlistát, lehet h vannak közös pontok. Budapesten a IX. kerületben a megyei levéltárban sajnos csak a polgári anyakönyveket kutathatod 1895-től, Óbudán pedig az az előttieket, mikrofilmeken. Ezen a két helyen is segítőkész levéltárosokkal találkoztam!

 

veghflorian@gmail.com

Előzmény: Neucerma (12218)
Tóth László István 2013.11.19 11:34:50 © 12226

1934-ben van még egy 1906-os bejegyezve: Ulc Imre, később Ujházi-ra változtatta a nevét (a szülők lehettek)

 

férj - apja - anyja - feleség - apja - anyja

1934/440 193 1906.05.20. Ulc Imre Ulc János Lang Mária Prihoda Mária Prihoda János Szlizs Anna

esküvő Gálszécs, bejegyezve Székesfehérvár, 1934.08.25.

Előzmény: cecilke (12222)
Prelleg 2013.11.18 22:26:34 © 12225

Neucerma: A nagykörösi állami anyakönyveket meg lehet nézni a Pest megyei Levéltár pesti részlegében, a református anyakönyveket Óbudán, esetleg a Pest megyei Levéltár pesti vagy nagykőrösi részlegében, esetleg valamelyik Familysearch központban. Óbudán pl. Lehet másolatot készíttetni (lásd: Tájékoztató a Magyar Országos Levéltár kutatótermeinek használatáról). Még egy lehetőség itt.

numismaticcollector: Az indexelésnél (legalábbis a magyar polgári anyakönyvek esetében) három féle anyakönyvet (születési, házassági, halotti) dolgozunk fel, bizonyos szabályok alapján. Először le kell tölteni (Download Batch, Show all projects, Magyarország) egy vagy több köteget. Ezután meg kell állapítani, a lapok fajtáját (pl.: Normál, Nem szerepel rajta indexelhető adat, Üres, Nem olvasható, Kettőzött). Ha ezzel készen vagy megszámolod, hogy az adott lapon hány darab esemény szerepel. Ezután Tools, Records per image és a szám jön. Utána a feljegyzés tipusát kell kiválasztanod (lásd feljebb). Jobb oldalt találod a szabályokat (nem teljes), bal oldalt pedig a mezőket (pl. a születésinél: bejegyzés száma, szül. éve, hónapja, napja, gyerek keresztneve, vezetékneve, neme, apa vezeték- és keresztneve, anya vezeték- és keresztneve). Ha az egészet kitöltötted, nézd át. Ha átnézted menj az utolsó bejegyzés utolsó mezőjére, nyomj egy Entert. Ezután a piros mezőkhöz (amit a program hibás beírásnak vél) ugrik (Accept ha szerinted ok., ha nem kijavítod) és ha mindegyik jó, megkérdezi, hogy elküldheti-e. Miután elkülted, jöhet a következő kötet. Mindeközben egy másik indexelő is indexeli azt amit te. Elkerül az egyeztetőhöz, és ő megvizsgálja, hogy mi a különbség a két indexelt köteg között. Szerencsés esetben megkapod (nem sorrendben küldik vissza) az eredményt és meg is tudod nézni, hogy mi az ami az egyeztető szerint nem helyesen lett kitöltve. Ha nagyon rosszul töltöd ki, kiadják a kötegedet egy másik indexelőnek. Jelenleg Zemplén 1A-t indexeljük (Borsod, Abaúj-Torna és Gömör megyék), de az arbitrátorok a Szabolcs megye IV-en is dolgoznak, ezért néha visszakerülhet Szabolcs megyei kötet is. És ahogy zerfer is írta, kicsit unalmas tud lenni (kivéve ha rokont indexelsz) de nem kell vele sietni.

Piszra: Mikor belépsz a Familysearch.org-ra felajánl neked lehetőségeket (pl: Keresés, fotó feltöltése, családi füzet készítése, indexeléssel kapcsolatos tevékenységek, családfa készítése stb.). Téged a Search, azaz a Keresés fog valószínűleg érdekelni, és rákattintasz. Ezután már lehet keresni. First Names (keresztnevek) Last Names (vezetéknevek). Ha akarod beírhatod a Country mezőbe azt, hogy Hungary (nem javaslom), majd Search with a life event-ből a Birth-re (Születés) kattints. Utána a Birthplace-hez írd be a település nevét a Birth Year-hez pedig azt az időszakot, ahol keresed a személyt. A search with a relationship-nél a Parents-re kattints (a Spouse házastársat jelent). Inkább az apa nevéhez írd be a gyerek vezetéknevét, mint felülre. Ezután search gombot nyomd meg. Ha ki akarsz választani egy adatbázis fajtát (pl. Magyarország polgári anyakönyvei) ne azt tedd amit fent írtam, hanem a Continental Europe-ra kattints és válaszd ki az adatbázist. Kérdőjel egy betűt, a csillag tetszőleg számú betűt pótol.

Prelleg 2013.11.18 21:38:18 © 12224

Érdemes lenne átnézned az árpási házassági és halotti anyakönyveket. Ha a házassági anyakönyvben megtalálod Stekl Mária és Beer Lipót házasságát, akkor egyértelműen róla lesz szó. Ha a házassági anyakönyvben az árpási Beer Lipót egy másik nővel házasodik össze, vagy a születése és a Beer/Stekl házaspár utolsó gyermekének születése közti időszakban megtalálod a halotti bejegyzését, biztosan nem róla lesz szó. Ha egyikben sem találsz róla adatot, gyaníthatóan nem ugyanaz a két személy, legalábbis elég ritka, hogy két különböző településről származó házasulandó egy harmadik helyen esküszik meg.

Előzmény: Eitler (12183)
Prelleg 2013.11.18 21:36:53 © 12223

Szia!

(Ajánlom figyelmedbe: http://www.lofsii.com/ )

Én csak indexelek, nem egyeztettek, és az alábbi “szabályok” alapján dolgozok:

ipszilonok:

ÿ: az umlautos ipszilont kell beírni és nem y-t. A szabályban az szerepel, hogy aminek látjuk annak írjuk, megtalálható a Familysearch karaktertáblázatában, része volt a régi magyar abc-nek (az u betű is ismerős lehet az indexelőknek) és sok vezetéknév megtartotta régies írásformáját (Dessewffyt nem írhatjuk Dezsőffynek, ahogy Szabadhegÿt sem Szabadhegyinek, vagy Szabadhegynek).

ý: Az ékezetes ipszilon ugyancsak szerepel a karaktertáblázatban, én ezt sem írom y-nak, de mindig kijavítják.

ȳ: Nem szerepel a Familysearch karaktertáblázatában, ezért összehasonlítom a környezetében található ö és ü betükkel. Ha ezeknél is vonalnak írta a pontokat ÿ-t írok be, ha pontoknak írta y-nak indexelem.

Keresztnevek: Itt is azt írom be amit látok, ha egy oldalon ugyanazt az egy keresztnevet Angelikának, Angyélnak, Angyélának, Angyalkának vagy éppen Angelnak jegyezte le úgy is kell leírnunk. Ferenczet pedig Ferencznek, Zsuzsánnát Zsuzsánnának.

Amúgy hasonló problémával találkozok én is az egyeztetőknél. Sokszor kapok vissza olyan köteget, ahová az arbitrator beírogatta a nemeket a halotthoz, anélkül hogy bármi is utalna rá, beírja a születésibe a vezetéknevet, anélkül, hogy bármi is utalna rá, kitörli a születésiből a vezetéknevet pedig utólagos bejegyzésben szerepel, kitörli a megjegyzés rovatban szereplő “közéletben használt vezetéknevét” pedig én Or-ral beírtam, nem veszi észre, hogy a két lapos házassági bejegyzés második lapja ugyanaz mint az első (azaz duplicate).

 

Lenne egy kérdésem is, bármelyik egyeztetőhőz: egy személyről szóló anyakönyvi bejegyzés UB.-ében az szerepelt, hogy téves bejegyzés semmisnek kell tekinteni. Az egyeztető kitörölte, mert beírtam. Majd ismét találkoztam egy ilyen ilyen bejegyzéssel (téves bejegyzés semmisnek kell tekinteni) és nem índexeltem. Az arbitrator beírta, mert nemcsak az volt odaírva, hogy semmisnek kell tekinteni, de át is lett húzva a halottról szóló bejegyzés. Feltételezem hogy az áthúzásról szóló szabályt (“Ha az áthúzott adat helyére nem írnak másikat, de az olvasható, írja be az áthúzott adatot.”) vette figyelembe. Szerintem ésszerűbb lenne, ha az előbbihez hasonlóan az áthúzásnál is semmisnek vennénk (persze csak ha az a "Megjegyzések" vagy "Utólagos bejegyzések" rovatban szerepel), vagy a fentebb említett szabály felülírja azt?

Előzmény: zerfer (12184)
cecilke 2013.11.18 19:30:12 © 12222

Köszi szépen, nagy segítség egy szálat követni.

Előzmény: Tóth László István (12221)
Tóth László István 2013.11.18 16:47:11 © 12221

név - apja neve - anyja neve

 

1947/195 1947.09.06. Ujházi László Ujházi József Vagner Julianna

1949/96 1949.04.16. Ujházi János Ujházi Imre Prihoda Mária

1949/146 1949.05.28. Ujházi József Ujházi József Vagner Julianna

 

holnap még átnézem a 30-33-ig

 

Előzmény: cecilke (12220)
cecilke 2013.11.18 15:08:51 © 12220

Tudnál abban segíteni, hogy Újházi /y nevűeket tartalmaz-e?

Előzmény: Tóth László István (12219)
Tóth László István 2013.11.18 09:19:36 © 12219

Pont ebből kifolyólag kezdtem el én is a Macse-nek indexelni. Fehérvári házasságokat csinálom, 43-49-ig készen van (feltöltésre vár), és most párhuzamosan 1923-1943-ig 3 filmet csinálok. Sok szabadidőm nincsen sajnos, de így is gyorsan haladok, és sokkal motiváltabb vagyok, mint az FS indexelésnél...

Logikusabb, áttekinthetőbb szerintem. 

 

A másik felvetésemre hátha tud valaki biztató választ:

 

fehérvári rk. egyházi anyakönyvekben kutatok elsősorban. Szinte megoldhatatlan a levéltárban időznöm, nagyon lassan haladok. Munkaidő+szabadság, stb. Tud valaki hozzávetőlegesen pontos információt arról, hogy milyen szakaszban van az egyházi ak.-et szkennelése? Egy-két egyházmegye kutatható a neten. Én is hajlandó lennék áldozni anyagi forrást arra, hogy otthonról is elérhető legyen. Nem is a kényelem miatt, inkább, hogy időben összeegyeztethető legyen...

 

Laci 

 

 

 

Előzmény: vadász2 (12216)
Neucerma 2013.11.18 08:24:21 © 12218

Sziasztok!

 

Teljesen kezdő vagyok a családfa kutatásban, segítségeteket szeretném kérni. A Familysearch honlapján szerencsére viszonylag sok adatot találtam az induláshoz, azonban néhány adattal nem tudom mit lehet kezdeni, nem tudom a „Digital Folder Number”, „Image Number” illetve „GS Film Number” jelentését, hasznát.  Az egyik keresés az alábbi eredményt adja:

 

Name: Juliána Tormássy 

Event Type: Baptism 

Event Date: 31 Jan 1841 

Event Place: Nagykőrös, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun, Hungary 

Gender: Female 

Father's Name: 

Mother's Name: Súsánna Tormássy 

Reference ID: 234 

Line Number: 

Digital Folder Number: 004705019 

Image Number: 00467 

GS Film number: 622808 

 

A keresést a „Hungary Reformed Church Christenings, 1624-1895” linkje alatt futtattam, ezért ha jól gondolom ez azt jelenti, hogy a bejegyzést a református egyház nagykőrösi egyházközségének levelei között kell keresni (amit, ha jól sejtem a kecskeméti levéltárban lehet megtalálni).

Abban tudnátok-e segíteni, hogy a „Digital Folder Number”, „Image Number” illetve „GS Film Number” mögötti számok alapján a Familysearch-től (vagy valahonnan) elektronikusan elkérhető-e, igényelhető-e a digitális kép (azaz otthonról is folytatható a keresés), avagy ezen számok segítenek-e a levéltárban történő konkrét keresésben? (Illetve egyáltalán mire jók, mire tudom őket használni a keresésben?)

Plusz ha valamit rosszul látok, értelmezek kérlek javítsátok.

Előre is köszönöm.

István

 

Ui: természetesen igyekeztem visszaolvasni a fórumot, de ezen kérdéseimre nem találtam meg a választ, vagy nem értettem meg. :)

vadász2 2013.11.17 22:33:54 © 12217

Nem tudtam, megkerestem. A kép pedig fenn volt B.sz.mária adatlapján.

Előzmény: Matirko1 (12215)
vadász2 2013.11.17 22:32:15 © 12216

Ha érzel magadban elég erőt, vedd fel velük a kapcsolatot, minél többen dolgoznak, annál hamarabb lesz kész. (kész??)

A 1938 utánit azért mondtam, mert azok lehet le lesznek véve.

De lehetnek kompromisszumok.

Pl. az 1913 utáni születések is veszélyeztetettek...

Előzmény: zerfer (12214)
Matirko1 2013.11.17 22:11:48 © 12215

Uram atyám, hát, honnan tudsz Te ennyit?? Hogy ilyen gyorsan és könnyedén megválaszotad azt, amivel én nem boldogultam?

 

Köszönöm mégegyszer!

Előzmény: vadász2 (12213)
zerfer 2013.11.17 22:10:16 © 12214

Szentmária kapcsán megadom magam, most már én is látom! Trükkösek ezek a régi kézírások. No pont ezért jó egy ilyen fórum!

 

Sajnos engem 1900 környéki bejegyzések érdekelnenének Szombathelyről. Amit említesz, az gondolom MACSE project. Hát jártam már a honlapjukon, meg hezitálgattam is... Mert arra gondoltam, hogy ugyan jóval kisebbek a mormonoknál, de lehet hogy többen dolgoznak a magyar rekordok feldolgozásán ott, mint a Nagy-Sóstónál.

Előzmény: vadász2 (12212)
vadász2 2013.11.17 22:07:12 © 12213
Előzmény: vadász2 (12208)
vadász2 2013.11.17 22:01:54 © 12212

"Ami a vágyam, hogy ezek indexelve is legyenek, mert pl. Szombathelyen úgy megtalálni valakit, hogy csak nagyon kb. tudsz évszámot, az szinte reménytelen, sok ezer rekordot kell(ene) átnézni."

 

Nosza rajta, kezdheted az 1938 utáni házasságikkal ;-D

(lásd a hozzászólásimat lentebb)

Előzmény: zerfer (12210)
vadász2 2013.11.17 21:57:06 © 12211

A megyében? A járásban?

Hm-hm. Csak kicsit kellett felfele eveznem a folyón...:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Bodrogszentmária

Előzmény: Matirko1 (12209)
zerfer 2013.11.17 21:53:41 © 12210

Teljesen igazad van, a Balatonfelvidéken én is kutakodtam és tényleg korrekten Zala megyénél taláhatók a falvak.
Békésben sok helység erősen hiányos, sajnos. Vas rendben lenne, ameddig a magyar és jelenleg osztrák területeket nézed. A Szlovéniához tartozó területeken vannak nagy lukak.
Ami a vágyam, hogy ezek indexelve is legyenek, mert pl. Szombathelyen úgy megtalálni valakit, hogy csak nagyon kb. tudsz évszámot, az szinte reménytelen, sok ezer rekordot kell(ene) átnézni.
Aztán nagyon szeretném látni az 1895 előtti katolikus halotti és házassági adatokat, mert a születések alapján főleg csak tippelni lehet. Főleg olyan helyeken, ahol a falu lakosságának mondjuk 30 százalékát teszem azt Kissnek hívták, és az akkoriban a legnépszerűbb keresztnév az István volt...
(előbb-utóbb elmegyek a levéltárba mikrofilmet nézni, mert félek, hogy nem érem meg az online elérhetőséget).
Aztán egy nagyon hiányzó pont: Győr. Az összes környékbeli falu anyakönyve fent van, a megyeközponté nincs. Pedig a mikrofilm szerintem megvan mormonéknak, csak félek hogy a digitalizálása finoman szólva sem nagy prioritású.

Előzmény: vadász2 (12207)
Matirko1 2013.11.17 21:50:36 © 12209

Mindkettőtök válaszát köszönöm.

Megnéztem, nem találok Sz.Marja nevű települést. Szerintetek hogy keressem, hol keressem??

Előzmény: vadász2 (12208)
vadász2 2013.11.17 21:36:21 © 12208

Az esküvőt szokás szerint a menyasszony falujában tartották, ez esetben viszont nem, a férj elhozta onnan és itt esküdtek meg.

 

Elsőre én is Lipai-nak néztem, de az az utolsó betű nagyon nem i...

Előzmény: Matirko1 (12204)
vadász2 2013.11.17 21:32:25 © 12207

Ha neked jött Borsod is akkor jó, én még eddig azt hiszem csak Abaúj-Tornával találkoztam.

Szabolcsból állítólag dolgoztak fel olyat is, ami nincs fenn képen, tehát bármi lehetséges. De én nem sok reményt fűzök Zemplénhez, ugyanis azt még nem is filmezték...

http://mikrofilm.uw.hu/civil/index.html

 

A rendezésnél a történeti megyéket veszik alapul:

https://familysearch.org/search/image/index#uri=https://familysearch.org/records/collection/1452460/waypoints

Az időközben átcsatoltak is eredeti helyükön vannak. (pl Balatonfelvidék Zalában).

Bék és Vas legalább nem elérhetelen vágy, hiszen fenn is van:-)

 

Mint lentebb említettem:

http://www.macse.org/society/anyakonyv.php

Előzmény: zerfer (12199)
zerfer 2013.11.17 21:30:44 © 12206

Nem tudom, hallottatok-e az új magyar e-levéltárról? (eleveltar.hu)
Valami elkezdődött itthon is! Sajnos még nem sok forrás érhető el online, de remélem szaporodni fognak.
Ami érdekes lehet, az a "hírek" lap alján taláható fogolytörzskönyv adatbázis, kb. 200,000 névvel a XIX-XX század fordulója környékéről. Ha valaki meg akarja nézni, hogy felmenők között volt-e izé... priuszos, ott megteheti. Szerencsés esetben sok apró adatot meg lehet tudni róluk!

zerfer 2013.11.17 21:17:46 © 12205

Az indexelés mindössze annyi, hogy anyakönyvek fényképeiről bizonyos adatokat ki kell írni a számítógép számára feldolgozhatóan - olyan, mintha egy excel táblázatot töltenél ki. Ezekből egy szép nagy adatbázist csinálnak a mormonok.
Eddig borzasztó unalmasan hangzik és az is lenne ha nem jönnénének a régi kézírási, meg a mit hogyan írjak, csináljak gondok. Innentől válik izgalmassá!
Ha tényleg van kedved, próbáld ki, szerintem minden segítséget megkapsz hozzá, akár itt is!

Előzmény: numismaticcollector (12200)
Matirko1 2013.11.17 21:11:32 © 12204

És a gyakorlott családfakutatóktól kérdezem, hogy mit jelent az, hogy "hozta...valakinek a leányát"??? Esküvőt? Örökbefogadást? Mit?

 

Akikről szó van, a pasi 1801-ben "hozta" a leányt valahonnan, amit nem tudok kiolvasni, ehhez kértem a segítségeteket, de csak kb. 1817-ben született közös babájuk.  Nem értem... mi lehet a "hozta"? A felette levő bejegyzés is ugyanezt tartalmazza.

zerfer 2013.11.17 21:11:08 © 12203

Érdekesen írt a nagytiszteletű úr Kiskövesden úgy 200 évvel ezelőtt... :o)

A tippem az apa nevére "Lipai István" (a református adatbázisban szerepel Lipai Sátorlajaújhelyen, az csak egy macskaugrás).

A "honnan"-ba majd belebolndultam. Néztem a környező településeket, régi és új neveket, de semmire nem tudtam ráhúzni. Főleg, mert először el kellett volna tudni olvasni. Ilyenkor meg szoktam nézni az adott kép előtti és utáni lapokat, hátha meg tudom tanulni a fránya kézirást.
Ennek a végén jutottam arra az eretnek gondolatra, hogy a kezdőbetű talán se nem "S", se nem "L", hanem egy kis "h". És akkor az esetleges megfejtés valami "házasságúl" vagy valami hasonló lenne. Azaz szimpla esketési esemény, valószinűleg mindketten kiskövesdiek.

Csak azt nem értem, hogy Andrásnál miért nem szerepel, hogy "betsületes" ifjú :o)

Előzmény: Matirko1 (12197)
vadász2 2013.11.17 21:08:57 © 12202

... Sz Marjárúl Lipán István...

Előzmény: Matirko1 (12201)
Matirko1 2013.11.17 21:02:14 © 12201

Sziasztok!

 

Meg tudná fejteni nekem valaki, hogy a menyasszony mely településről származik, és hogy hívják az apját?

 

1801.január 16-án Csatlós András hozta ....  ......  leányát Borbálát.

 

Konkrétan itt található: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1942-22652-22167-81?cc=1554443&wc=M99C-7H2:391510666

 

Nagyon köszönöm előre is.

 

  

Előzmény: freyya (12198)
numismaticcollector 2013.11.17 20:16:57 © 12200

Sziasztok!

 

Tudom, hogy hülye a kérdés, és már rengetegen kérdezték, de valaki elmondaná nekem nagyjából, hogy miről szól az indexelés, pontosan hol és mit kell csinálni, mit kell átírni honnan hova? Gondolom a FamilySearch-höz van köze :)

Szívesen csinálnám én is, mert imádok kutatni, de nem nagyon tudom, hogy miről szól ez az egész.

 

Köszönöm!

zerfer 2013.11.17 20:15:29 © 12199

Szerintem Zemplén fedőnéven a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megyét kezdték feldolgozni. Nekem Borsod megyei községek jöttek sorban indexelésre. Talán megérjük, hogy a valódi zemplénieket is kapunk. Bár én szívem szerint Békést és Vas megyét várom/várnám, de ez már tényleg egyéni vágy.

Hát igen, ez is jó kérdés, hogy melyik kor közigazgatási beosztását vegyük figyelembe... Mondjuk én sem tudom kapásból megmondani, hogy egy kis amerika teplepülés melyik ottani államhoz tartozik :o)

Előzmény: vadász2 (12188)
freyya 2013.11.17 18:24:30 © 12198

Te jó ég, ilyenekből kell indexálni? Azt hittem, azokat a jól olvasható polgári anyakönyveket kell feldolgozni, amik az oldalon láthatóak. Egyébként meg nagyon kicsi a fájl, amit feltettél. Kicsiben semmi nem látszik, ha felnagyítom, akkor meg annyira homályos lesz, hogy azért nem lehet semmit kivenni róla. 

Előzmény: Matirko1 (12197)
Matirko1 2013.11.17 17:43:39 © 12197

Előzmény: Matirko1 (12196)
Matirko1 2013.11.17 17:41:57 © 12196

Sziasztok!

 

Meg tudná fejteni nekem valaki, hogy a menyasszony mely településről származik, és hogy hívják az apját?

 

1801.január 16-án Csatlós András hozta ....  ......  leányát Borbálát.

 

https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1942-22652-22167-81?cc=1554443&wc=M99C-7H2:391510666

 

Nagyon köszönöm előre is.

canonfan_448 2013.11.17 15:40:19 © 12195

Nincs közzétételi jog. Az egyházak nem járultak hozzá. Az más kérdés, hogy a levéltárban megnézhető, kutatható, fényképezhető? :d

 

az én szememben ua. A két dolog, az online kényelmesebb. Ennyi.

Előzmény: freyya (12194)
freyya 2013.11.17 10:12:34 © 12194

De elméletileg filmen mindennek meg kell lenni, nem? Elvégre azok alapján indexálnak! Akkor indexálás után hová tűnik? Úgy értem, hogy az anyakönyveket képi formában csak 1895 után találtam meg (ezek ugye a polgáriak), a katolikus egyház anyakönyveit korábbról sehol, pedig a rekordok azok alapján készültek, az indexálók abból dolgoznak, nem? Akkor utána miért nem láthatóak? 

Előzmény: vadász2 (12193)
vadász2 2013.11.17 08:36:25 © 12193

Hú de sok kérdés! :-D

Országot választhatsz, azon belül az éppen földogozott megyéből (most éppen a Zemplénnek álcázott Abaújból) random kapsz pár oldalt.

Az indexáltság és a képi megjelenítés között tudtommal egyenes összefüggés nincsen - ezt Szabolcsba nálam többet bedolgozok jobban tudják, ha esetleg megnézegették, mit dob ki a gép, és mi van meg filmen.

 

Ha nem ragaszkodsz a Familysearch-höz (és van kitartásod, komolyan gondolod a feldolgozást, és nem vagy rest ellenőrizni magad), akkor van még más lehetőség:

http://www.macse.org/society/anyakonyv.php

Itt alapvetően Budapest feldolgozása zajlik/lott, most "erőteljes" kampány van/volt/lesz a nagyvárosok 1938 utáni házasságiainak feldolgozására, de adott esetben saját belátás szerint is választható feldolgozásra vett település.

Van egy alapsablon (excel), de ha muszáj, a saját(!) örömödre annyi adattal egészíted ki, amennyivel csak akarod (a sablon részen messze kívül, hogy ne zavarja a programba való bedolgozást)

Előzmény: freyya (12191)
vadász2 2013.11.17 08:16:19 © 12192

Mivel Újhely Zemplénben van...

Ahogy néztem, Zemplént még egyáltalán nem fotózták :-(

(meg Bereget sem)

Előzmény: freyya (12190)
freyya 2013.11.17 00:31:17 © 12191

A másik, hogy a rekordoknál egy csomó minden ki van hagyva, ami a fényképes dokumentumokon még ott van. Nekem például kimondottan érdekes volt látni a régiek foglalkozását, a szülők életkorát, vagy az anya születési adatait a gyerek születésekor (ez eleve segít utána továbbmenni), és az egyéb bejegyzéseket. Feltételezem, ezek másokat is érdekelnének. Nincs mód ezeket is felvinni a rekordokra?

freyya 2013.11.17 00:24:08 © 12190

De Abaúj-Torna megye alatt sem találom Sátoraljaújhelyt. Egyáltalán mitől függ, hogy egy város megvan-e? Gondolom, a mormonok annak idején nem hasraütéses alapon választották ki a településeket. Egész kis nevétsemhallottam falvak rajta vannak, ismertebb városok meg nincsenek sehol. 

Előzmény: vadász2 (12188)
freyya 2013.11.17 00:21:16 © 12189

Tényleg, hogy működik ez az egész? Amit letöltök és indexálok, az utána képen már nem lesz elérhető? Mert jelenleg vagy indexeken tudok keresni valakit, vagy a beszkennelt anyakönyvekben látom képen. Aki megvan ott, az nincs meg itt. Van ennek valami oka? Amelyik anyakönyveket nem találom (pl. Vác, Cegléd), azokat valaki letöltötte indexálni, vagy sosem voltak meg? Az mitől függ, hogy van-e hozzá fotó? Nem lehet minden egyes rekordhoz feltölteni képen az anyakönyvi oldal képét? Esetleg megvannak valahol az oldalon a már indexált anyakönyvek fényképei? 

Előzmény: zerfer (12184)
vadász2 2013.11.17 00:19:38 © 12188

Zemplén megye nincs!

Amiről szó van, az az ún. Zemplén megyei pogári anyakönyvindexálás, aminek álcája alatt Abaúj-Torna megyei anyakönyvek indexáltatnak.

Meg most néztm, hogy újra behozta a szabolcsit...

Előzmény: freyya (12182)
freyya 2013.11.17 00:11:33 © 12187

Engem is érdekelne ez az indexálás, szívesen besegítenék. Ki lehet választani, hogy melyik batch megfejtését vállalom, vagy random ad egyet a rendszer? Leginkább a saját anyanyelvén ismeri az ember a neveket, vezetékneveket, szóval hasznosabbnak érezném magam valamelyik magyar anyakönyv indexálásánál, mintha mondjuk egy portugál nyelvűt kellene megfejtenem. 

Előzmény: zerfer (12184)
freyya 2013.11.17 00:07:19 © 12186

Csillagot azok helyett a betűk helyett tegyél, amiket nem feltétlenül mindig ugyanúgy írtak. Nekem például a dédanyám és családja vezetékneve Reucsan volt. Ezzel a névvel viszont csak kettőt találtam meg a testvérek közül.  Amikor beírtam a keresőbe úgy, hogy R*csan, rögtön meglett az összes többi, hol Raucsannak, hol Rovcsannak voltak írva. Mivel az indexálóknak sokszor elég olvashatatlan kézírást kell megfejteniük, nem mindig sikerül eltalálniuk. 

Előzmény: Piszra (12185)
Piszra 2013.11.16 22:30:32 © 12185

Sziasztok!

 

Tök amatör kérdések,de megpróbálom:

 

-Nem írná le valaki, hogy a familysearch,org-ra belépve mi mit jelent? (nem beszélni Angol-Csak Magyarul középfok)

 

- Egyszóval használati utasítás az fs.org-ra. (itt olvastam, hogy, vannak karakterek amit a keresőkben alkalmazni lehet(de nem értem. Pl.: *,?. ) Szóval ilyesmiket nem tudna valaki összefoglalni.?

Megköszönöm,

 

 

 

zerfer 2013.11.16 21:28:46 © 12184

Sziasztok!

Új vagyok a fórumon, véletlenül találtam rá és mivel pont engem is érdeklő témákról beszélgettek, muszáj csatlakoznom.

Bő egy éve indexelek a mormonoknál, úgyhogy nagyon hasonló kérdéseim vannak mint itt többeknek, lásd jelöljük a nemet vagy ne, hosszú vagy rövid az a nyamvadt 'i" betű, stb. Hosszabb-rövidebb berzenkedési periódus után én végül elfogadtam a játékszabályokat (végül is övék a rendszer, hozzájuk kell alkalmazkodni).
Sajnos az a tapasztalatom, hogy a bírálók egy része sem követi az előírásokat. Akkor minek a szabály? Ezen annyira felmérgesítettem magam, hogy pár napja jelentkeztem döntnöknek. Teljes döbbenetemre 24 órán belül már meg is kaptam a jogosítványt, nosza lelkesen nekiugrottam. Közel háromezer csomagon vagyok túl - lehet már engem is szidni :o)
Azért örültem meg nektek, mert nagy hiányát érzem valamilyen összefogásnak, közös hozzállásnak, holott azzal sokat lehetne gyorsítani a munkát. Hát nem elég gond néhány anyakönyvezető macskakaparását kibogarászni (némelyik legalább a tollát hegyezte volna meg rendszeresen) ?
És ez elsősorban ránk, magyarokra vonatkozik. Anélkül, hogy lebecsülném a külföldi önkénteseket, azt kell mondanom, hogy nagyon nehéz olyanokkal dolgozni, akik nem használnak semmilyen ékezetet (gyakorlatilag csak a dátum fogadható el a rekordból), vagy akik a halott koránál csak a számot értik, ergo beírják hogy 2, 8, 10 - csak az néha nem év, hanem: óra, nap, hónap. Mit várjunk akkor, ha olyan rekordok vannak a meglevő adatbázisban, hogy "Meghalz Tóth", az első fele keresztnévként. Tegnapi élmény: a "Jóni" nevet valaki "Fa**"-ként indexelte (a szó nem írható ki ide, egy kettősbetűt pótolnak a csillagok, fiúknak van és kissé vulgáris).

Néhány dolog, amit eddig láttam az új, döntnöki szememmel:
- ahogy többen említettétek, teljes a káosz a nem jelölésénél. Csak arra tudok hivatkozni, amit az elején írtam: az ő rendszerük, az ő szabályaik. Akkor is, ha 99%-ban egyértelmű a döntés a név alapján. Viszont azt vegyük figyelembe, hogy annak is egyértelmű lesz, aki majd keres az adatbázisban.

- a születési anyakönyveknél nagyon sokan beírják a gyerek vezetéknevét, természetesen ugyanazt, mint az apáét. No, ez viszont rizikós. Azok a gyerekek, akiknek ún. természetes apjuk van (N.N. a gyermeket magáénak ismeri el), azok bizony az anya vezetéknevével éltek, hacsak nem adoptálta őket a későbbiekben az apa (ez egy külön történet). 

- Szintén sokan felejtik el elolvasni a széljegyzeteket, holott néha egész kisregény található ott. Szintén "élő" példa: az egyik indexelő nem olvasta el, hogy az apa neve nem "A", hanem "B", az anyáé nem "C", hanem "D", és a születés sem ekkor, hanem akkor történt. A másik indexelő hibátlan volt.

- Ha már szél- és egyéb jegyzet: a nem sokszor kiderül az anyakönyvből. Most nem az egyértelmű -né végződésű asszonyokra gondolok, hanem az olyan bejegyzésekre, hogy "magánzóNŐ", "tapasztó czigányNŐ", vagy "fm. napszámos FIA". A nemek jelölését mereven ellenzők automatikusan "blank"-ot írnak ott is, ahol nem kellene.

- Helyes- és egyéb írás. Bizony eltelt 100 év, mások a szabályok ma, mint régen. A perben ma a bíró dönt és nem a biró, a prímás pedig hegedűs és nem hegedüs. Ma Lídianak írják Lidiát (hogy a legtipikusabbakat említsem). A családnevekkel azonban óvatosan kell bánni. Ma is lehet valaki Ferencz - ha az a vezetékneve. Keresztnéve azonban csak Ferenc lehet. Szerintem azonban ez nem egy lényeges kérdés - a kereső működni fog röviden és hosszan is. Sokszor inkább csak érdekesség, hogy az anyakönyvvezető hogyan írta le őket. Helyesírásból egyébként sem állt mindegyik a legjobban, az egyik oldalszám írta le, hogy "írástudatlansága foJtán (sic). A pöttös y-ról az a véleményem, hogy az csak segédjel volt, nehogy összekeverjékaz "y"-t pl. a "g" betűvel. Tudtommal a magyar ábc akkoriban sem ismert ékezetes y-t.

 

Bocsánat a hosszúra sikeredett hozzászólásért, igyekeztem rövid lenni, de nem ment... :o)
Várom a véleményeket, ötleteket - hogyan csináljuk jobban?
üdv / zerfer

 

P.S: Ezt olvastátok már? Új szelek fújnak indexelés és döntnökség ügyben:  www.ldschurch-leeds.org/pdf/novdec2013.pdf

Eitler 2013.11.16 20:49:15 © 12183

A környéken rengeteg Beer/Peer család élt. Somorján kb. 3-4, de ezek szerintem nem érintettek, mivel Kristófon kívül mindenki evangélikus, Kristóf meg ugye ki van lőve. A helyzetet bonyolítja, hogy Győrben is élt a 18. században 4 család ilyen családnévvel.

 

A felesége, Stekl/Stekel Mária 1783 körül születhetett a halotti anyakönyvi kivonat szerint ( és érdekes módon nem özvegyként szerepel), tehát Leopold is nagyjából 1780 táján jöhetett a világra, az árpási Leopold Peer is pont 1780-as.

 

A távolság mellett szól, hogy Leopold foglalkozása tyúkász/tyúkkereskedő volt, ami tipikusan német szakmának számított a környéken- olvastam, hogy ezek a "tikászok"/Hühnerkramerek még egészen Bécsig is elmentek az áruval, szóval könnyen eljuthatott Dunaszerdahelyre is.

 

Végigkutattam az összes szerdahelyi katolikus házassági a. kivonatot, és a Leopold-Mária házasság egyáltalán nem szerepel sehol, tehát nem autochton szerdahelyiekről beszélünk.

Előzmény: Prelleg (12168)
freyya 2013.11.16 19:07:40 © 12182

Esetleg ceglédi, sátoraljaújhelyi és váci anyakönyvekről tud valaki a neten? A familysearch oldalon nem találtam. Írta itt valaki, hogy a zemplén megyei települések rajta vannak, hát én nem láttam sehol. 

freyya 2013.11.16 18:38:45 © 12181

Köszönöm!!! :)

Előzmény: Prelleg (12168)
freyya 2013.11.16 18:37:01 © 12180

Köszi szépen, legalább most már ezt is tudom! Akkor ezért lett az ükanyám Barbie! :)

Előzmény: Kolibri1830 (12167)
MCA-001 2013.11.16 18:12:32 © 12179

Múlt héten még adott ki pár darab félig indexelt szabolcsi anyakönyvet.

Előzmény: vadász2 (12178)
vadász2 2013.11.16 18:01:18 © 12178

Még hogyha Zemplén megyét adna... de Abaúj-Torna megyét (meg talán Borosodot is?) ad. Szabolcs elvileg kész, már csak az alább fájlalt ellenőrzésre vár...

Előzmény: Skori 74 (12177)
Skori 74 2013.11.16 17:17:28 © 12177

Csalódott vagyok. A Family index projectben benne van Szabolcs megye 6. észe, de ha felmész a saját indexelős oldaladra csak Zemplén megyét ad :-(.

 

numismaticcollector 2013.11.16 17:00:54 © 12176

Köszönöm a válaszodat!

Azt lehet tudni, hogy melyik időszakokból, illetve milyen típusú dokumentumokkal rendelkeznek? Náluk megvan minden, vagy csak az újabbak? 

És mi a szokás? E-mailen vegyem vele fel a kapcsolatot, vagy csak simán menjek el hozzá személyesen?

 

Köszönöm!

 

Előzmény: iater (12163)
vadász2 2013.11.16 16:53:08 © 12175

Én meg aztán teljesen távolállok a választott bíróságtól, de már a familysearch-földolgozásban is csak nagyon ritkán veszek részt. Tovább léptem a macse-féle feldolgozásra, mert ott kevesebb az efféle feldolgozásbeli probléma, és több értelmét látom - bár nekem a familysearch-ben sem volt ebből gondom, mert nem is értettem ennek működését.

Előzmény: Bajdó (12169)
Bajdó 2013.11.16 16:52:34 © 12174

 

Kedves Julia!

…”Bajdó, ha továbbra is figyelmen kívül hagyja az utasítást, és beír nemet ott, ahol kizárólag keresztnévből lehetne azt csak megállapítani, akkor nem panaszkodhat..”

 

Próbálok figyelmes lenni. Betartom az utasításokat (még akkor is, ha nehezemre esik, meg nem sok értelmét látom). A panaszom most arról szólt, hogy nem írtam nemet és a bíró javított, holott se az elhaltnál, se a házastársnál, se a bejelentőnél, se a megjegyzésben nem volt utalás a „né”-re, vagy férfire egyikkőjüknél sem.

 

…..”A hosszú í-ket én kerülöm…”

 

Nagyon helyes. Jó lenne ha minden magyar indexelő bíró is ezt tenné. Sőt talán még a többi hosszú magánhangzókkal is így kéne tenni (ű,ú,ó). Nem egészen szép írásnál alig lehet dönteni. Az említett panaszomnál rövidre javított „í” betűin teljesen egyértelműen olvashatóan vesszők voltak. Aztán azt én is tudom, hogy a Margit az rövid „i”, meg valóban oldalakon keresztül majdminden aposztróf hosszú volt, de az utasítás!!!! CSAK AMIT LÁTSZ!

 

…..”Jó lenne, ha az egyeztető program figyelmen kívül hagyná őket, mert a keresőben tök mindegy, hogy Sámúel vagy Samuel….”

 

Ha ott mindegy, akkor mért nem úgy kell/kellene bíráskodni?

 

…. „akkor biztos, hogy alaposan megnézném a képet”

 

Én elég sok „ÿ” találkoztam. Nem is olyan ritkán fordulnak elő. Saját családnevemet is találtam (négykilencesen 1578-ból) úgy leírva egy bírósági jegyzőkönyvben, hogy Baÿdo amit a fordító (mai nyelvre átíró) Baijdó-ra értelmezett (minden más stimmelt). Ha kimondom, hangzásilag is jó. Az „ä”-k majd főleg a kiürült részekre betelepítettek nevében lesznek.

 

 

Most hirtelen ezt találtam. Két vezetéknévben is egyértelműen ott az umlaut. Nem csirkekaparós írás, és van három ny betű is.

 

A kérdéseim kérdések maradnak……?

 

Üdv BSH.

Előzmény: JPmiaou (12172)
kajra 2013.11.16 16:42:03 © 12173

 

  Kedves anechkla! Küldd el az iratok másolatát e-mail címemre, a nicknevem mögött megtalálod. Remélem, hogy meg tudom "fejteni".

Előzmény: anechkla (12171)
JPmiaou 2013.11.16 04:46:10 © 12172

Bajdó, ha továbbra is figyelmen kívül hagyja az utasítást, és beír nemet ott, ahol kizárólag keresztnévből lehetne azt csak megállapítani, akkor nem panaszkodhat, amikor az egyeztető hasonlóan hasára ütve dönt. Az utasítások és szabályok elméletileg arra valóak, hogy egységesítsék az indexelést, de ha mindenki csak akkor követi őket, ha éppen jólesik, akkor a jelenlegi káosz-állapotot kapjuk.

Én még eddig sosem találkoztam indexelés közben ÿ-nal, és nem vagyok benne biztos, hogy a tipikus névíró csirkekaparásaiban felismerném-e, de ha egyeztetésnél az egyik indexelő pontot használ az ipszilonon, akkor biztos, hogy alaposan megnézném a képet.

A hosszú í-ket én kerülöm, ha lehet. Ha mindenen ékezetnek látszik a pont, akkor szerintem egyértelmű, hogy rendes pontként kell indexelni: ilyen a névíró kézírása. Hosszú í-t csak akkor indexelek (és egyeztetek), ha mellette kirívóan másképp írták a pontot (például karikának).

A hiányzó ékezet indexelésénél pedig mindig szem előtt kell tartani, hogy az ember azt látja, amit vár. Jó lenne, ha az egyeztető program figyelmen kívül hagyná őket, mert a keresőben tök mindegy, hogy Sámúel vagy Samuel, de hát más a programozók prioritása...

Előzmény: Bajdó (12169)
anechkla 2013.11.15 20:37:35 © 12171

Kedves Fórumozók!

 

Családfámat kutatva találtam meg a hadifogoly.hu-n dédapám nevét, aki a II. világháborúban hunyt el. Kérésemre küldtek néhány iratot, amelyek azonban oroszul íródtak, én pedig nem beszélem a nyelvet. Lenne itt valaki, aki le tudná esetleg fordítani ezeket az iratokat?

 

Előre is köszönöm a segítséget!

mamu66 2013.11.15 18:11:03 © 12170

Én nem vagyok választottbíró,viszont én sem érem őket.A magyar nyelvű indexeket miért nem hagyják rá a magyarokra,hogy úgy csinálják,ahogy itt szokás! Az Erzsébet nő,a Lajos férfi! Enélkül is annyi hiba van az indexekben,hogy azt sem találom,akit tudom,hogy ott van,mert olyan faramucin van leírva,hogy a saját anyja sem ismerne rá! Pedig az indexelt oldalon simán lehet olvasni,hogy Mándok,de Mandala-nak van írva.Na jó ezt nem magyarok csinálták. De pl:az Erzsébet nincs kiírva,hanem csak Erzs. Ha ezt magyar csinálja ő tudja,hogy az Erzsébet,miért ne írhatná be? Vagy csak naív vagyok?

Előzmény: Bajdó (12169)
Bajdó 2013.11.15 11:41:56 © 12169

 

 

Kolibri1830 meg JPmiaou, mamu66, vadász2,  meg egy-két választottbíró aki elolvassa (vagy akik kiválasztják őket).

 

Néha igen mérges vagyok, amikor megnézem az értékelésemet. Ilyenkor hetekig (néha tovább) nem is nézek az indexelés felé.

Most is sztrájkolni fogok egy ideig.

 

Hosszú hónapokig javítgatta valaki a kötegeimet valami nagyon szigorú választottbíró. Mindenhol kijavítva a nemi hovatartozás bejegyzésem. Én balga azt hittem, hogy a József az csak férfi lehet, az Erzsébet pedig csak nő (igaz, hogy ezt már egy magyar óvodás is így tudja). Szerinte nem, hisz az utasításban oda van írva, hogy „csupán keresztnév alapján ne feltételezze a nemet”.

Iszonyú butaságnak tartottam. Ráadásul legtöbb helyen simán kénytelen vagyok elfogadni a keresztnév utáni beírást. PL: Halottinál ahol nincs odaírva, hogy az elhunyt férfi, a házastársa meg nő (vagy fordítva), mégis be van/kell jegyezni (ha meg nem jegyzem, akkor meg értelmetlen az egész).

Nagynehezen lenyeltem, itt így szokás. Ez van.

A héten kapom az új értékelést, hát most meg nem minden kihagyott neme sor hibás. A kedves másik választottbíró most kitalálja spanyolviaszt, Ő most így értékel, tudja és kész. Mit neki az utasítás.

Ráadásul javít is. Mintha én nem tudnám, hogy a Sandor az Sándor, (még ha ki is felejtette azt a fránya vesszőt a névíró), pláne ha még ugyanott három helyen is Sándor van jegyezve. De hát az utasítás.

 

Aztán jött egy rakás olyan javítás ahol a névíró nem tudott az „i” betűre (meg majd mindenre) csak vesszőt húzni. Én meg hallgatva az utasításra, azt jegyeztem, amit láttam. De minek? Szinte minden lap hibás lett, nem nagy örömömre.

 

Még valami. Elég sok (na nem nagyon) olyan név van amiben van „Ÿ ÿ”. (ezt is mint a rövid ”ö”-t jelezték vízszintes vonallal is. Ez egy ugyanolyan ritkán használt betű a nevekben, mint a „Ä ä”. Valamelyik bíró nem így gondolja. Van valaki, aki felvilágosítja?

„A magyar nyelvben ezen betűnek nincs önálló hangértéke: az umlaut jelöléssel jelezték, hogy az „ÿ” jel abban a helyzetben „i”-ként, vagy „ij”-ként ejtendő, nem pedig egy kettős mássalhangzó (ly, ty, gy) részeként. (Példák: Hutÿra [„ty” helyett „ti”], Konkolÿ-Thege [„ly” helyett „li”] és van még néhány, pl. Streliskÿ József (a lengyeles nevek nem is végződhetnek”y”-al), Harasztÿ István, Danÿ Margit, Méhelÿ Lajos.)”

Tehát nem véletlen van az úgy jegyezve.

 

El sem tudom képzelni miért nem lehet egységesen bírálni. Választott bírókat nem értékelik? Úgy értelmeznek ahogy akarnak? Van valami értelme a tiltakozó nyomogatásának? Vagy csak írogathatok ide-oda a nagyvilágba? Tud valaki magyarázatot?

 

Hát hirtelen ez van. Majd elmúlik, „és megint mehet minden tovább”.

Üdv mindenkinek BSH

 

Prelleg 2013.11.14 21:53:46 © 12168

Másfél hónapja tartottak egy konferenciát a digitalizálásról és indexelésről. A Familysearch terveiről Torben Engbjerg számolt be: http://www.szabarchiv.hu/drupal/sites/default/files/honlapra_rez%C3%BCm%C3%A9k.pdf

 

freyya: Az újságokból (főként a napilapokból) számos kis részletet lehet megtudni a családokról. A pápai újságok keresővel: http://www2.arcanum.hu/helyilapok

cecilke: igazad van, tényleg fel vannak töltve, csak azért nem írtam le őket, mert a JPmiaou által belinkelt oldalon szerepeltek. Sajnos az oldalt azóta sem frissítették, szóval lehet, hogy még több adat is felkerült a paszabi és napkori anyakönyvekből.

Eitler: Szerintem az ötven km nem olyan vészesen nagy távolság, az egyik ősöm például (igaz jó néhány év alatt) a XVII. században Tótiból indulva Sápon és Nádudvaron keresztül érkezett meg Karcagra. Leopold életkora nem szerepel a házassági és a halotti anyakönyvben? Somorján Kristófékon kívül lakott Beer/Peer?

Kolibri1830 2013.11.14 21:27:58 © 12167

Nem elírás. A Borbála név latin megfelelője a Barbara, s mint tudjuk a római katolikus anyakönyveket a 19. század második feléig latinul vezették.

Előzmény: freyya (12166)
freyya 2013.11.14 21:17:05 © 12166

A familysearchben azért vannak elírások bőven. Az egyik üknagyanyámra nekem is Barbarát írt, pedig Borbála volt. Szerintem a 19. században Magyarországon nemigen hívtak valakit Barbarának. 

Előzmény: iater (12160)
-Tremmel- 2013.11.14 20:23:52 © 12165

Iater, szerintem Te is vedd fel a kapcsolatot a tiszabői plébánossal, add meg neki a házassági adatokat amit tudsz, szerintem meg fogja nézni neked.

Előzmény: iater (12163)
-Tremmel- 2013.11.14 20:22:27 © 12164

Egyenlőre csak vágyálom, erre majd egy szakavatott hozzászóló tud választ adni, hogy haladnak, mi várható.

 

Valóban a papok sem egyformák, hiszen ők is emberek.

Találkoztam már olyannal is, aki mereven elzárkózott a kutatástól, lerázott azzal, hogy nincs erre ideje.

De olyannal is, aki leültetett egy külön helyiségbe, odarakta elém az egész kupacot 1720-től napjainkig, aztán írjak ki amit akarok. Mellé még süteményt, teát hozott.

 

Volt akit telefonon hívtam, megadtam neki a kért neveket és évszámot, fél óra múlva kérte hívjam vissza. Visszahívtam, már diktálta is.

 

Emailben is volt aki küldött adatokat.

 

Előzmény: Skori 74 (12162)
iater 2013.11.14 20:11:06 © 12163

Igazából plébánosa válogatja. Általában segítőkészek, náluk - amennyiben a gyermeket keresztelték - meg van minden egyházi anyakönyvi adat, náluk vannak az eredetiek.

Előzmény: numismaticcollector (12161)
Skori 74 2013.11.14 19:45:06 © 12162

"Sajnos egyenlőre csak a keresztelési adatok vannak fent, a házasságiakra várni kell" Ez vágyálom vagy van remény a megvalósulásra is?

 

Előzmény: -Tremmel- (12159)
numismaticcollector 2013.11.14 19:40:12 © 12161

Sziasztok!


Elég sok helyen olvasom, hogy a helyi papok milyen jó dokumentumforrások. Ténlyeg ilyen hasznosak? Náluk mekkora terjedelmű anyag van meg? Csak azért, mert a kutatásban már jócskán átléptem az 1895-öt, és mint tudjuk, általában az a végső határ, ameddig lehet keresni neten. Kutatnék tovább is, de a levéltárba eddig csak egyszer jutottam el. Ha a papok is rendelkeznek anyagokkal, az nagy segítség lenne nekem!

 

A válaszaitokat előre is köszönöm!

iater 2013.11.14 18:51:46 © 12160

Szia!

 

Én is ugyanerre a következtetésre jutottam a keresztelések alapján. De ez tényleg nem biztos, csak egy indirekt következtetés...

Valóban ők a legvalószínűbbek. Szóba jön még Négyesi György és Ollé Zsuzsanna 1825-ben született Barbara nevű gyermeke is, de a 7-8 évvel fiatalabb férj valószínűsége igen csekély, akkor az ő férje inkább az 1816-ban született Vona Pál. Így azonban 50 évesen szülte legfiatabb gyermekét, aminek ismét nem sok a valószínűsége, bár nem is lehetetlen. 

 

Még két kérdésem lenne, van valaki aki ellenőrzi, hogy tényleg minden felkerült-e pl. Tiszabő keresztelési anyakönyveiből? A másik pedig, hogy van-e adatbázis, hogy az országból mi van már kész és mi nincs?

Előzmény: -Tremmel- (12159)
-Tremmel- 2013.11.14 09:58:43 © 12159

Szia!

 

Megnéztem a Familysearch katolikus anyakönyveiben, 1810 és 1852 között született Tiszabőn két Vona Pál.

Az első 1816-ban, a második 1833.01.12-én, szülei Vona Sándor és Marsi Klára.

Talán ő lehet az általad keresett Pál, aki 1852-ben 19 éves volt.

 

Barbara Négyesi-ből viszont ebben az időszakban 5 is született, itt is az utolsót, az 1833.11.11-én születettet tartom a legvalószínűbbnek Vona Pál feleségének.

Az ő szülei:  Négyesi János és Mészáros Veronika.

 

Ahogy látom minegyik családnév rendkívül gyakori volt a faluban.

Sajnos egyenlőre csak a keresztelési adatok vannak fent, a házasságiakra várni kell.

Éppen ezért ne vedd biztosra ezeket az adatokat, ezek csak "tájékoztató jellegűek", csak én ezeket tartom a legalószinűbbnek.

 

Meg kell várni a házassági könyveket, azok majd megerősítenek.

Egyébként próbálkoztál már a helyi papnál? Én is sokszor telefonon, vagy ha van emailen szoktam papoktól adatot kérni, szerintem próbáld meg Te is.

Üdv, Imi

Előzmény: iater (12158)
iater 2013.11.12 19:36:19 © 12158

Ha valaki esetleg valahol valahogy hozzá tud jutni a tiszabői anyakönyvekhez és meg tudná nekem keresni Vona Pál és Négyessi Barbara (Borbála) házassági anyakönyvét, mely 1852-től visszafelé az időben van valamikor (első gyermek születése 1852. dec. 25.), akkor azt nagyon megköszönném; koruk a házasságkötéskor és szüleik neve lenne nagyon lényeges.

 

Előre is köszönöm, 

iater.

iater 2013.11.12 18:01:43 © 12157

Nem igazán vagyok még túl tapasztalt a familysearch-ben, de jól látom, hogy Tiszabő-ből csak a születésiek vannak fenn?

Bajdó 2013.11.11 23:29:55 © 12156

 

Van itt a    forum.index.hu   -n egy „myheritage” topik.

Keresd meg. Rengeteg dolgot megtalálsz benne.

 Üdv BSH.

Előzmény: I.Gergő (12147)
freyya 2013.11.11 15:55:08 © 12155

Nagyon tetszik ez a familysearch!!! Képek is vannak rajta, megtaláltam dédapám 1905-ös amerikai utazásáról az eredeti utaslistát, ott van rajta a családjával együtt, sőt a mostohanagyapám bevándorló igazolványa is ott van fényképpel együtt. :) Az anyakönyvi kivonatok átnézéséről viszont letettem. Miután két napig a szemem majd kigúvadt a kecskeméti anyakönyvektől (drága családom állította, hogy ott születtek), az utaslistáról derült ki, hogy Sátoraljaújhelyen éltek eredetileg, csak jóval később költöztek Kecskemétre. Persze utólag már a szüleimnek is beugrott, hogy hát jé, tényleg onnan örököltek egy házat valamikor a hetvenes években. 

akiralk 2013.11.11 10:02:18 © 12154

Én elég sok távoli rokont találtam meg. A prémium előfizetésnél tudsz üzenetet küldeni és be tudsz lépni (nem minden esetben) az egyező családfa oldalára.

 

Ingyenes verziónál 250, prémiumnál 2500, prémiumplusnál korlátlan mennyiségű személy tölthető fel.

Előzmény: I.Gergő (12142)
cecilke 2013.11.10 22:08:55 © 12153

Találtam az FS-en Napkor és Paszab településekre indexált polgári! anyakönyveket, halálozásit. Bejelentkezésre feladja aképett is, bár ezt nem ellenőriztem le.

Előzmény: Prelleg (11787)
kerub 2013.11.10 18:42:14 Creative Commons License 12152

A fotózás/scannelés évtizedekkel később volt a MOL-nál

Előzmény: freyya (12150)
freyya 2013.11.10 17:16:27 © 12151

Amúgy meg minden elismerésem azoknak, akik képesek voltak ekkora anyagot kézzel átmásolgatni úgy, hogy végig szép az írás. Nekem maximum pár oldalig lenne türelmem ehhez, utána olvashatatlan macskakaparás lenne az egész.

freyya 2013.11.10 17:12:37 © 12150

És a levéltárban a mikrofilmen az eredetieket tudom nézegetni, vagy ugyanezeket a másolatokat? Ha már lefényképezték, miért nem az eredetiekkel tették? 

Most már legalább értem, miért volt mindenkinek egyforma az aláírása a házassági anyakönyveken.

Előzmény: kerub (12149)
kerub 2013.11.10 17:09:06 Creative Commons License 12149

Átmásolták amikor le keltt adni a levéltárna!

Előzmény: freyya (12148)
freyya 2013.11.10 16:54:00 © 12148

Épp egy 1903-as születési anyakönyvet nézek a familysearch oldalon, és a lapokon, amikre írták, mindenhol az ötágú csillagos népköztársasági címer van. Ez hogy lehet???

I.Gergő 2013.11.10 15:58:05 © 12147

A Myheritage-re elvileg 250 személyt lehet feltölteni előfizetés nélkül, de ennek ellenére mégis engedett feltölteni egy 1000 fő feletti Gedcom fájlt. Ennek mi az oka?

vörösvári 2013.11.10 15:48:34 © 12146

Nem Tét, hanem Árpás.

Előzmény: vörösvári (12145)
vörösvári 2013.11.10 15:42:25 © 12145

Szerintem elképzelhető, Peer Kristóf Somorjáról jött, akkor miért ne lehetett volna egy testvére aki Tétre költözött Somorjáról ? Meg kellene nézni a Téten született Leopold szüleinek házasságát.

Előzmény: Eitler (12143)
Eitler 2013.11.10 15:21:45 © 12144

*mármint a szerdahelyi Leopold felesége, Stekl Mária ( a halotti anyakönyv szerint)

Előzmény: Eitler (12143)
Eitler 2013.11.10 15:20:04 © 12143

Helló, Kutatótársak!

 

Még nyáron foglalkoztam a következő problémával, többen is reagáltatok rá (dunaszerdahelyi ősök):

 

"Beer/ Peer Lipót keresztelését sehol sem találom az anyakönyvekben: 1802-1827 között Stekl Máriával kötött házasságából több gyermek is született, többek között Beer Márton szépapám. Mindenki megvan, kivéve az apa nem.

 

Volt egy másik Peer/Beer család Dunaszerdahelyen: Peer József és Holtz Katalin->az ő fiukat Peer Jánosnak hívták, aki a keresztapja volt szépapámnak, valamint az összes többi Peer-Stekl gyermeknek. József leszármazása tisztán látszik:  1780-as születésű, apja Beer/Peer Kristóf, anyja Ackerlauer Julianna. Peer Kristóf-1743 Somorja, a.n.: Häufel Erzsébet.

 

Kristófnak és Erzsébetnek több fia és lánya született, de Lipót nincs köztük. 'Szerdahelyen csak ez az egyetlen Peer/Beer família élt a XVIII. században, ráadásul valamiféle rokoni szál is lehetett Peer József és Lipót között, ha ennyiszer vállalták a keresztapaságot.

Arra is gondoltam, hogy Lipót esetleg evangélikus lehetett, ezért nem látni a katolikus anyakönyvekben korábbról, de nem, semmilyen megjegyzés nincs a neve mellett, hogy más vallású lett volna.

A családnév összes létező formájával próbáltam keresgélni: Leopoldus Beer, Peer, Bähr, Bär, Per, Peér,  Paer, de így se sikerült semmit se találnom."

 

Azóta megtaláltam az összes Peer-Akerlauer gyermeket 1770-1785 között, de továbbra sincs nyoma Leopoldnak (biológiailag is lehetetlen lenne, mivel annyira gyorsan követték egymást az újszülöttek, hogy egyik évhez se "férne be").

 

Viszont nemrég találtam egy Leopold Peer-t a Tét melletti Árpás településen, ez Dunaszerdahelytől zirka 50 km-re fekszik. 1780-ban született ( felesége is kb. ekkor Dunaszerdahelyen), ráadásul az édesanyja vezetékneve Stemmer, ami roppant gyakori 'Szerdahelyen. Kérdésem a következő lenne: Szerintetek mennyire lehetne készpénznek venni, hogy ugyanarról a Leopoldról beszélünk? Túl nagy lenne a távolság a két hely között?

 

Előre is köszönöm a választ!

Kellemes hétvégét!

 

 

I.Gergő 2013.11.10 14:07:29 © 12142

Sziasztok!

 

Van itt valaki, aki használja a Myheritage valamelyik fizetős csomagját. Sok helyen olvasom, hogy elég sok magyar felhasználója van, és hogy könnyen lehet vele távoli rokonokra bukkanni, ha talál egyezést az én és a mások családfái között. Viszont elég drága, úgyhogy nem merek így előfizetni rá, hogy nem tudom mire számítsak, mennyit fog segíteni.

 

Ha van itt valaki, aki már előfizetett rá, használja, és van vele bármilyen tapasztalata, leírná légyszi?

 

Köszönöm!

Bircu 2013.11.09 22:39:20 © 12141

De jó lessz így ! köszönöm szépen, sokat segítettél vele !

Előzmény: kerub (12125)
ancibaba 2013.11.09 21:51:19 © 12140

Record Type and Date Range

Szerintem a többi még nincs feldolgozva.De ha felhivod a polgármesteri hivatalt,akkor lehet hogy segitenek.Én is igy tettem,Szabolcs megyéből.

Előzmény: Borkostolóóó (12110)
freyya 2013.11.09 18:20:48 © 12139

Ezer köszönet!!! :)

Rossz megyében kerestem. :S

Előzmény: kerub (12136)
vörösvári 2013.11.09 18:17:47 © 12138

Nem tudom. Vannak itt olyan kommentelők akik résztvesznek a Szabolcsi mormon anyakönyvek feldolgozásában, ők tudnának erre válaszolni.

Előzmény: freyya (12135)
Pompiere 2013.11.09 18:12:09 © 12137

Nem a legújabb technika, de ha rákattintasz egy képre és utána a nyíl billentyűkkel szépen lépdelhetsz a képek között. A gyenge pont a 15"-os monitor. Sajnos a szemet eléggé igénybe veszi a betűk vizslatása. Ha valaki fogott már a kezében állami anyakönyvet és ismeri a méreteit (olyan A3 vagy talán még nagyobb méretű is) akkor el lehet képzelni, hogy milyen is azt egy kis monitoron nézegetni.

Előzmény: freyya (12133)
kerub 2013.11.09 18:09:01 Creative Commons License 12136

Pápa polgári ITT!

Előzmény: freyya (12129)
freyya 2013.11.09 17:59:06 © 12135

Már az is sokat segítene, ha ott helyben gépen kereshető lenne minden. Igazából ez a mormon kezdeményezés nagyon jó, csak hát az 1895 előttiekre van kereső, viszont nincsenek meg az eredetiek képen, az állami anyakönyvek meg ugyan fent vannak, de keresni nem lehet bennük. Ezeknek az anyaga megvan egyébként valahol kereshető formátumban, vagy mindenhol csak képként rögzítették?

Előzmény: vörösvári (12134)
vörösvári 2013.11.09 17:53:59 © 12134

Elvileg az Országos Levéltárban most folyik a digitalizálás, azt nem tudom nyilvánosságra kerül e, mert gondok lehetnek az egyházakkal, az itteni 12075-ös hozzászólás alapján gondolom ezt. 

Előzmény: freyya (12132)
freyya 2013.11.09 17:50:30 © 12133

És gyors a számítógépük? Úgy értem, ha többszáz oldalt kell átnéznem, kattintásra azonnal töltődnek, vagy várni kell? Most például a kecskeméti anyakönyvekben keresem, hogy a dédszüleim mikor házasodtak. Pontos évet nem tudok, csak nagyjából tudom belőni, és mivel akkoriban egy teljes oldalt szenteltek egy házassági bejegyzésnek (aminek amúgy örülnék, mert így jóval több adatott tartalmaz, mint a későbbiek), évenként sok száz oldalt kell átlapozni. Ez a mormon adatbázis viszont oldalanként 4-5 másodperc, amíg betöltődik és kitisztul a kép annyira, hogy olvasható legyen. 

Előzmény: Pompiere (12131)
freyya 2013.11.09 17:45:41 © 12132

És szerinted van esély arra, hogy valamikor a közeljövőben digitalizálják az egész gyűjteményt és felteszik a netre? Ahogy néztem a mormon egyház adatbázisát, képesek voltak a régebbiekből egyenként kiírni az adatokat (bár rengeteg elírással, és szerintem nincs is kész a teljes, mert nagyon sok hiányzik). Ennél jóval gyorsabb lenne beszkennelni mindent. Pláne ha mikrofilmen már megvannak. 

Előzmény: vörösvári (12130)
Pompiere 2013.11.09 17:43:03 © 12131

Szeged esetében ez úgy néz ki, hogy időpont foglalás után bemész a levéltárba. Az 1895 előtti anyakönyveket mikrofilmen nézheted. Ha az állami anyakönyveket akarod kutatni, akkor leülsz az egyetlen számítógép elé amit erre lehet használni és az 1913 utáni anyakönyveket  nézegetheted a WinXp képnézőjével, a 30-60-90 évet figyelembe véve. Ha váltasz fotójegyet akkor fényképezhetsz is, vagy kinyomtathatod a téged érintő bejegyzést.

Előzmény: freyya (12127)
vörösvári 2013.11.09 17:41:14 © 12130

Szívesen. A megyei levéltárakban vagy a Fővárosi Levéltárban vannak a polgári anyakönyvek másodpéldányai, például Vác a Pest megyei levéltárban, az eredetiek a polgármesteri hivatalokban. Az iskolai anyakönyvek lehet hogy megvannak a levéltárakban, csak eredetiben és nem mikrofilmen. Az egyházi anyakönyvek azért vannak meg mikrofilmen, mert az amerikai mormon egyház lefényképezte őket két példányban az 1960-as években és az egyik példány került a levéltárakba. Mikrofilmen azért vannak még érdekes dolgok, pl: katonaállítási jegyzékek 1867-1914 közt, a sorozott férfiak adataival.

Előzmény: freyya (12129)
freyya 2013.11.09 17:00:34 © 12129

Köszi szépen! És az 1895 utáni polgári anyakönyveket hol lehet megtalálni? A neten elég sok megvan beszkennelve, de vannak városok, amik teljesen kimaradtak, és nekem kellenének a családhoz (pl. Vác, Pápa). Ezek szerint ezeket nem találom meg a levéltárban?

Az iskolákra azért gondoltam, mert a szüleim tanárok voltak, és minden évben anyakönyvet kellett írniuk az összes tanítványukról. Gondoltam, ezek is a levéltárba kerülnek. Persze lehet, hogy ez már ilyen modern adminisztráció, és a dédik korában még nem volt ilyen. 

Előzmény: vörösvári (12128)
vörösvári 2013.11.09 16:53:03 © 12128

Mikrofilmen a születési, házassági és halotti egyházi anyakönyvek vannak 1895-ig. A mikrofilmen az anyakönyvek lapjai vannak lefényképezve időrendi sorrendben, egy tekercs van, azt lehet tekerni és megkeresni a minket érdeklő időpontot. Részletes életrajz összeállítása csak a családi emlékek alapján lehetséges, levéltárban hivatalos okiratokat lehet találni pl: adásvételi szerződések ügyvédi hagyatékból.

Előzmény: freyya (12127)
freyya 2013.11.09 16:03:21 © 12127

Még arra lennék kíváncsi, hogy szerintetek fel fogják valaha tenni a mikrofilmen lévő összes anyakönyvet a netre? Még sosem voltam a levéltárban, de kezd érdekelni a dolog. Mennyire hosszadalmas dolog a mikrofilmek nézegetése? Lehet benne ide-oda ugrálni, vagy végig kell nézni az egészet, ha keresek valamit? Csak a születési, házassági és halálozási anyakönyvek vannak ott, vagy az iskolaiak is? Igazság szerint a puszta neveknél és születési adatoknál sokkal inkább érdekelne a viszonylag közeli őseim (dédszülők, ükszülők) részletesebb életrajza. Sajnos a nagyszüleim már nem élnek, a szüleim meg nem sokat tudnak már a saját nagyszüleikről sem. 

freyya 2013.11.09 15:31:38 © 12126

Sziasztok!

 

A familysearch.org oldalon található beszkennelt anyakönyvek megtalálhatóak valahol máshol a neten, illetve le tudom tölteni valahogy? Szeretném egy kicsit felgyorsítani az átnézést, és így elég lassú, hogy az anyakönyvek minden oldalát új képként, egyenként tölti be. 

kerub 2013.11.09 13:19:30 Creative Commons License 12125
Előzmény: Bircu (12124)
Bircu 2013.11.09 12:39:15 © 12124

Van estleg valakinek Somogy megyei Romai kat.. 1800-1895 ig  Toponár , Hetes , Somogysárd ,Nagybajom,  Szentbalázs , Szentjakabi... anyakönyve születési /kersztelési / házassági , halotti ? Részletegben is érdekelne ha egy lemezre nem fér rá az összes anyag ! 

Előzmény: 3A3a (12117)
Prelleg 2013.11.08 21:30:31 © 12123

Jánd állami anyakönyvezése Gergelyiben volt, legalábbis 1907-ben és 1913-ban biztosan. Gergelyi (Jánddal és Vásárosnaménnyal együtt) Bereg vármegyében feküdt. A Familysearch-ön nincsenek fenn a beregi, csak a szabolcsi és szatmári állami anyakönyvek.  

Előzmény: Borkostolóóó (12110)
vadász2 2013.11.08 18:58:44 © 12122

"mostantól százegynéhány év múlva már a 2014 utáni időszak egyáltalán nem lesz kutatható senki által?"

Szerintem erről van szó.

Már az elképesztő, hogy 1980 óta nincs másodpéldány, de hogy más elsőpédány sem lesz...

Viszont az elektronikus anyakönyv egységesíti az anyakönyvi bejegyzéseket, tehát, ha konkrét személy adatait kikéred a jövőben - megfelelő illetékbélyeg kíséretében - akkor szerintem az összes bejegyezsét egy kivonaton kiadják (vagy nem). De azt elképzelhetetlennek tartom, hogy majd 2044-től elkezdik évenként felszabadítani mondjuk a halotti bejegyzéseket...

 

Előzmény: Djurika (12118)
Pompiere 2013.11.08 14:16:42 © 12121

Civil.

Előzmény: canonfan_448 (12119)
Pompiere 2013.11.08 14:14:26 © 12120

Szerintem ilyen nagy adatmennyiségnél már nincs az az ingyenes ideiglenes tárhely amely elég lenne akár egy kisebb településhez is. A hugom és én az egyik vidéki nagyváros könyveit kutatjuk. 1895-1912 között, csak ebben több mint ötvenezer rekord van . Több mint száz giga.

Előzmény: 3A3a (12117)
canonfan_448 2013.11.08 14:07:36 © 12119

Civil vagy egyházi?

Civil nálam is van vagy 300 giga.

Előzmény: Pompiere (12116)
Djurika 2013.11.08 13:27:55 © 12118

Ha már vásárosnamény, állítólag hiányzanak egyes polgári anyakönyvek, ezt a radixon már jelezték is. Ez ügyben van valami fejlemény?

 

Más:

2014. július 1-től jön a digitális anyakönyvezés. Nem találtam egyértelmű információt arra, hogy a papíron történő vezetés ezzel végérvényesen megszűnik-e.

Jelenti ez azt, hogy pl. mostantól százegynéhány év múlva már a 2014 utáni időszak egyáltalán nem lesz kutatható senki által? Mivel 1981-től másodpéldány sincs, így a 2081-ben és azután kutatók egyáltalán nem is tudnak majd kutatkodni és száz év alatt bezárul minden lehetőség?

Feltételzem, hogy az átlagember nem kutatodhat majd a közigazgatási adatbázisokban és akik meg hivatali dolgozók nem fognak ezzel foglalkozni.

Előzmény: Borkostolóóó (12110)
3A3a 2013.11.08 12:43:55 © 12117

ha valaki megszervezi, akkor 30-40G anyagot feltudok ajanlani.

mondjuk pl. dropbox-al lehet konnyen anyagot cserelni

Előzmény: Pompiere (12116)
Pompiere 2013.11.08 10:56:19 © 12116

Szép pénzeket kérnek akkor. Nálam olyan 2500-3500 rekord fért egy DVD-re. Mivel ebben a formában kezelhetetlen ezért nem is írtam ki őket.

 

De akkor még mindig ott van a közölhetőség problémája.

 

Szerintem magánkézből, valódi barter keretében össze lehetne szedni a FS-ön eddig elérhető magyar vonatkozású anyakönyveket.

Előzmény: canonfan_448 (12115)
canonfan_448 2013.11.08 07:42:33 © 12115

Egyébként van lehetőség szkenneltetésre, de méregdrágán.

Talán valaki még linkelte is itt a "hivatalos PDF-et".

Akkor kiszámoltam, egy szimpla DVD kb. 40000 Ft-ra jönne ki szkenneléssel együtt.

2200-2500db képkocka! - mellesleg ez nem sok, kb. 2-3 kisebb település.

 

De akkor még mindig ott van a közölhetőség problémája.

A mormonok már rég feltették volna ami amúgy is be van nálunk szkennelve! (ezt mindenki elfelejti, hogy nekik az egyháziak IS be vannak szkennelve) - csak nyilván akadályba ütközik ez a dolog.

 

Előzmény: Pompiere (12113)
Borkostolóóó 2013.11.08 07:10:54 © 12114

Köszönöm szépen , de ott sincs :(  

Előzmény: kerub (12111)
Pompiere 2013.11.07 21:43:16 © 12113

De felmerült bennem hogy dvd én saját otthoni használatra nemlehet anyakönyveket beszerezni ? Mert akkor kényelmesen annyiszor nézem át ahányszor csak akarom ,és akkor tuti nem marad ki semmi .... et cetera !

 

Szinte nulla százalék az esély, hacsak nem rokonod a levéltár rendszergazdája, akitől ilyen "cuccokat" be lehetne szerezni. Illetve még valami barter üzlet jöhetne szóba, olyasvalakivel aki még időben leszedett komplett településeket.

 

Ha valamelyik megoldás sikerül, akkor még vigyél magaddal néhány darab nagykapacitású merevlemezt is. A DVD kb. 4,5 GB-ja itt már nem játszik. :-)

Előzmény: Bircu (12109)
canonfan_448 2013.11.07 21:12:46 © 12112

Ilyen tapasztalatom nincs. :)

Persze még lehet...

Nálunk a következő neveknél találtam ilyet: Zsámbokréthy, Marsovszky, Simko, Hrehuss, Ternovszky.

+ itt valaki említette, hogy a kuldói Lázárok is azok.

Előzmény: iater (12107)
kerub 2013.11.07 20:34:26 Creative Commons License 12111

Lehet, hogy Eszénybenvezettékaz anyakönyvet!
Film Number:004529408

Előzmény: Borkostolóóó (12110)
Borkostolóóó 2013.11.07 19:21:41 © 12110

Sziasztok! Segítséget kérnék a családf bogózáshoz. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye  Jánd /születés 1911 évet/ keresek. Már tudom Vásárosnaményt kellene megtalálnom. Igen ám de

Szabolcs, Szatmár,-ban nincs . Sőt a többit is átnéztem. Kérlek benneteket segítsetek, elakadtam:(   Előre is köszönöm.

 

 http://genealogia.blog.hu/2011/01/23/anyakonyvek_online_anyakonyvi_adatbazisok   

Bircu 2013.11.07 18:56:15 © 12109

Ma voltam a levéltárban / Somogy Megye Kaposvár / És ujra kikértem a Toponári Rk 1819 -1895 ös mikrofilmet és az 1866 67 ,69 es születésiekben jó néhány oldal van ami alevéltáros elmondása szerint is nagyon rossz minőségű,és ezért elindult hogy megnézze nekem a papír alapu könyvet de sajnos nem volt mit megnézni ! És így ezt az olvashatatlan filmet kellett átböngésznem hogy megtaláljam amit keresekés szerencsére nagynehezen megfejtettem egy kb 3 hónapja tartó kérdésemet ,megtaláltam akit kutattam . /Nem a Váli t ,az még mindig vissza van ! /És nagy büszkén távoztam a levéltárból hogy elolvastam a láthatatlan mikrofilmes adatot ! Azért bízok benne hogy nem sűrün akadok bele ilyen problémába ,az amugy se egyszerű kutatási buktatók között ! Naív kérdés ha butaság ne nevessetek ki érte !!! De felmerült bennem hogy dvd én saját otthoni használatra nemlehet anyakönyveket beszerezni ? Mert akkor kényelmesen annyiszor nézem át ahányszor csak akarom ,és akkor tuti nem marad ki semmi .... et cetera !

Előzmény: Prelleg (12105)
numismaticcollector 2013.11.07 15:09:52 © 12108

Köszönöm! Írtam nekik, remélem többet tudnak meg majd, mint én. :)

Előzmény: Prelleg (12106)
iater 2013.11.07 12:37:56 © 12107

Szia!

 

Nekem is van a családfámon 'generosus dominus', az eddigi kutatási eredményeim szerint az illető nem volt nemes, csak agilis. Véletlenül az ő foglalkozása is épp jegyző volt :)

Akkoriban én is utánanéztem a dolognak, így pontosan tudom... a jegyzőknek akkoriban kijárt a magyarra fordítva: 'nemzetes úr' megszólítás, ennyi az egész!

 

Üdv,

iater.

Előzmény: canonfan_448 (12031)
Prelleg 2013.11.06 22:28:35 © 12106

http://www.militaria.hu/adatb/leveltariuj/content/katonaosok_kutatasahoz_szukseges_adatok/

 

Kérdezd meg itt, hogy mit tudhatnak a rokonodról. Alul le lehet tölteni egy kis útmutatót, és ott írnak (2-3. oldal) a hadifoglyokról is.

Előzmény: numismaticcollector (12104)
Prelleg 2013.11.06 22:28:01 © 12105

Szerencsére ez nem jellemző, én még nem is találkoztam hasonló esettel, olyannal viszont már igen, hogy a mikrofilmen az anyakönyv oldalai rossz sorrendben lettek felvéve. Ha jól tudom jelenleg is folyik az egyházi anyakönyvek mikrofilmjeinek digitalizálása. Nem csak digitalizálják őket, hanem a minőségükön is próbálnak javítani. Valamikor a javított változat is kutatható lesz.

Előzmény: Bircu (12102)
numismaticcollector 2013.11.05 18:16:39 © 12104

Köszönöm, nagyon hálás vagyok! Csak kár, hogy közülük egyik elhunyt sem a rokonom, pedig ő is szerepel a hadifogoly-adatbázisban, és az emlékművön is, amelyet a szülőfalujában emeltek. Nem tudom, hogy tudok közelebb jutni a válaszhoz, de majd tovább kutatok! 

Nagyon köszönöm!

Előzmény: Prelleg (12103)
Prelleg 2013.11.04 21:36:47 © 12103

A háborús keresőszolgálat honlapján három (1. 2. 3.) olyan személyt találtam, akik Tyemnyikovban raboskodtak és ott is haltak meg. Az elsőnél több lehetséges helyszínt is megadtak a temetés helyeként, de tyemnyikovi temetőről egy szót sem írnak. A másodiknál viszont konkrétan megemlítik a tyemnyikovi temetőt. Hogy miért tartják kizártnak az elsőnél, hogy helyben temessék el, nem tudom. A harmadikat nem tudtam értelmezni. Ezek alapján a rokonodat lehet, hogy a tyemnyikovi temetőben, de ugyanúgy máshol is eltemethették. Én nem foglalkoztam a témával így nem tudom, hogy honnan lehetne megtudni a sír pontos helyét, vagy legalább új adatokat a hadifogságáról.

Előzmény: numismaticcollector (12100)
Bircu 2013.11.04 18:27:08 © 12102

Nagyon szépen köszönöm a segítséget,és van egy észrevételem. ki próbáltam a keresést olyan adattal amit a levéltárban is kerestem már ,és sajnos nem adott ki találatot ,ugyan úgy ahogy a levéltári mikrofilmen se találtam meg az adatot mert tulajdonképpen olvashatatlan és szinte láthatatlan az anyakönyvi kivonat. És ezért gondolom azt hogy az fm keresőjében  nem jelennek meg egyess adatok ,mert egyszerüen nem maradt fenn belőle semmi. Kiváncsi lennék a ti tapasztalatitokra, észrevételeitekre ezzel kapcsolatban. Bízom benne hogy ez nem áltálános ,mert ha az akkor elég hézagos marad a családfám az adatok hiány miatt !

Előzmény: Prelleg (12098)
God:Boy 2013.11.03 19:32:08 © 12101

Köszönöm.

Előzmény: Prelleg (12098)
numismaticcollector 2013.11.03 17:02:34 © 12100

Nagyon köszönöm!

Arra lennék még kíváncsi, hogy ott a háború elejétől kezdve temetkeztek? Tehát ő lehet ott eltemetve, ha 1943.03.18-án halt meg?

Előzmény: Prelleg (12098)
Prelleg 2013.11.03 15:19:19 © 12099

https://familysearch.org/search ez a Familysearch keresője

Előzmény: Prelleg (12098)
Prelleg 2013.11.03 15:17:34 © 12098

numismaticcollector: Itt van Molocsnyica (a piros pont, Google térképen nincsen feltüntetve). De az l. 58. nem azt jelenti, hogy az 58./1. számú táborban volt, akkor l. 58/1-et írtak volna oda. Tehát valószínűleg a temnyikovi főtáborban élt.

God:Boy: Egyelőre még nincs hír arról, hogy mikor teszik fel. Korábban az egyik helyen 2013. őszét, egy másikon pedig 2014 elejét írták. Mivel általában 2013 decemberében szoktak tartani egy konferenciát az éves eredményekről, remélhetőleg ekkor fog felkerülni. (A Vöröskereszt első világháborús hadifogoly adatbázisáról is csak annyit tudni, hogy 2014 elején készül el.)

Bircu: Ez a Familysearch keresője, ahol a magyarországi vonatkozású adatbázisok közül csak a keresztelési (egy település kivételével) anyakönyvek (református és római katolikus) adatai között lehet kutatni. Arra nagyon kell figyelni, hogy sok hibát tartalmaz, ezért gyakran használd a ?-et (csak egy betűt pótol), vagy a *-ot (tetszőleges számú betűt pótol). Példa a hibára Vályi Imre 1885-ös keresztelésének adatai. Ha a keresőbe be szeretnéd írni a keresztelés helyét és évét, a „Search with a life event” kategória közül ne az „Any”-t, hanem a „Birth”-öt válaszd. Néhány településnél csak akkor lesz találatod, ha nem csak a település nevét, hanem a megyét és országot is beírod pl.: Nagybajom, Somogy, Hungary. Mikor a keresőt használod a gyerek vezetéknevét inkább az apa vezetéknevéhez írd. A fejlécen szerepel a Catalog szó. Ha rákattintasz és hely alapján keresve beírod a településed nevét, kilistázza a várossal kapcsolatos digitalizált adatbázisokat. Ezek többnyire anyakönyvek (persze csak ha helyben anyakönyvezték a lakókat), de lehetnek ritkán katonai nyilvántartási jegyzékek (másnéven katonaállítási lajstromok), feudáliskori összeírások és katonai kórházak anyakönyvei is. Ez utóbbiak nincsenek fenn a Familysearch oldalán, de digitalizálva lettek.

Előzmény: numismaticcollector (12087)
kiskutakodo 2013.11.03 14:57:46 © 12097

Nagyon köszönöm az infokat!

Előzmény: JPmiaou (12096)
JPmiaou 2013.11.03 04:57:50 © 12096

"UB": lásd 11896-os hozzászólásomat.

Előzmény: kiskutakodo (12092)
vadász2 2013.11.02 22:47:05 © 12095

Általánosságban erről van szó.

A konkrét bejegyzést meg meg lehet kérdezni az illetékes anyakönyvi hivatalban, oszt vagy megmondják, vagy nem (+/- illetékbélyeg)

Előzmény: kiskutakodo (12094)
kiskutakodo 2013.11.02 22:39:31 © 12094

Nagyon köszönöm a segítséget!

Előzmény: vadász2 (12093)
vadász2 2013.11.02 22:10:34 © 12093

U. B. = "Utólagos bejegyzés", bejegyzés sorszáma/dátuma ;-)

 

Halált, házasságot, névváltoztatást, javítást, felekezetváltást, örökbefogadást stb. stb. stb.

Előzmény: kiskutakodo (12092)
kiskutakodo 2013.11.02 21:37:10 © 12092

Sziasztok!

Meg tudná valaki mondani, hogy az anyakönyvi kivonatok "Utólagos bejegyzés" rovatában mit jelol az U. B.  egy szám/dátum?

skoumi 2013.11.02 16:07:51 © 12091

én nézegettem tegnap is, tegnapelőtt is, meg ma is

Előzmény: szzs83 (12088)
mamu66 2013.11.02 15:15:31 © 12090

Köszi szépen! Akkor nem tévedtem mikor mind a két változatot egynek vettem. Ugyan az a feleség név,egymást követő gyerekek és csak ez a két név váltakozott. Csak mondom megkérdezem,biztos ami biztos! :D

Előzmény: skoumi (12085)
canonfan_448 2013.11.02 13:30:57 © 12089

Volt-e vagy nem... én belenéztem.

Siralmas... hogy nekünk nincs ilyenünk. (még mindig) :-SSSSSSS

Előzmény: Djurika (12086)
szzs83 2013.11.02 13:21:28 © 12088

Nem tudja valaki miért nem lehet napok óta a Familysearch-on megnézni az anyakönyveket?

numismaticcollector 2013.11.02 08:52:40 © 12087

Már csak egy problémám lenne: a rokon az IQSYS szerint 1943.03.18-án hunyt el, de a hadisír nyivántartó azt írja, hogy a megjelölt, l.58-as altáborban, Molocsnyicában, csak 1944 májusától temetkeztek. Ez hogy lehet? És nem találtam olyan települést, hogy Molocsnyica. Most más neve van a településnka, vagy hol van?

Djurika 2013.11.01 23:04:21 © 12086

Nem tudom volt-e már, osztrák és német anyakönyvek on-line (nem teljes):

 

http://www.matricula-online.eu/

skoumi 2013.11.01 21:39:47 © 12085

"Egy láma kérdés:a Gira és a Jirzik ugye nem ugyan az?"

 

Nagyjából de :)

Gíra (Jíra) és Jirzik (Jiřík) - a Jiří (magyarul György) változatai. Réges régen a J-t G-nek, vagy G-hez nagyon hasonlónak írták a cseh anyakönyvekben... Az elején, mikor elkezdtem ezeket feldolgozni, én is megszenvedtem vele...

(A vezetéknevek esetében máig nem tudok dönteni néhány esetben, mert mindkettő létezik... Bár a későbbi anyakönyvekben csak a J-s verzió fordul elő, de mivel ezek családok általában nem tartoznak az érdeklődési körömbe, így nem vezettem vissza, vajon az ő őseik-e a G-s kezdetűek...)

Előzmény: mamu66 (12073)
God:Boy 2013.11.01 21:27:24 © 12084

Katona állítási lajstromok publikussá tételéről van valami hir?

vadász2 2013.11.01 18:42:22 © 12083

Nem hallottam. Ez nagyon szomorú...

Előzmény: Atomantiii (12075)
Bircu 2013.11.01 16:28:37 © 12082

Nagyon szépen köszönöm a választ, mindenképpen a Hetesi anyakönyvekkel folytatom a kutatást ,a jövő héten megyek a levéltárba  és talán megoldódik számomra a kérdés hogy hol és milyen névvel született .És lenne még egy kérésem ha valaki betudná linkelni hogy hogyan tudom a FM keresőjét használni adatok kigyüjtésére ,vagy a levéltári adatbázisában hogy működik a kereső funkció ,mert nem hoz ki semmit ,vagy én vagyok ügyetlen ?! Köszi a segítségeket !

Előzmény: Prelleg (12079)
numismaticcollector 2013.11.01 08:54:44 © 12081

Nagyon köszönöm!

Az első választ nem vettem észre.

Előzmény: Prelleg (12076)
Prelleg 2013.10.31 22:50:37 © 12080

Köszönöm szépen. Sajnos nekem sem jutott az eszembe, hogy mi másnak lehetett volna olvasni a „kuis”-t. Csak az angol nyelvű általános utasításokban szerepel ez a lehetőség, a magyar nyelvű oldalon csak a halotti anyakönyveknél engedi meg.

Előzmény: JPmiaou (12078)
Prelleg 2013.10.31 21:42:43 © 12079

Az anyakönyvek oldalai alapján én azt mondanám, hogy eredetileg is Válinak hívhatták. A „Jegyzetek” rovatba írt szövegben a „javíttatott” szót használja az anyakönyvvezető, ami véleményem szerint nem jelentheti azt, hogy nevet változtatott volna, sokkal inkább egy hibás beírás korrigálását. Az hogy a másik anyakönyvben nem szerepel ez a bejegyzés, szerintem semmit sem jelent, hisz oda a házassága sem került bele. Tovább erősíti ezt, hogy mint azt cecilke és JPmiaou már megírta, a névváltozásokról szóló könyvben sem találkozunk a Veiling – Váli névváltozással. Szerintem érdemes lenne megnézned a hetesi keresztelési anyakönyvet, hogy ott hogyan szerepel az 1883-ban született gyereknél az apa neve, esetleg kijavították-e, és a hetesi házassági anyakönyvet, mert Hetesen viszonylag sok Jáger született, talán ott tartotta meg az esküvőt Váli Károly és Jáger Borbála.

 

Előzmény: Bircu (12067)
JPmiaou 2013.10.31 06:10:15 © 12078

Megnéztem az idetartozó halottit is (https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1-159393-87047-9?cc=1452460&wc=M944-C9K:n474437702), de ugyanaz a kézírás, és egyikből sem tudom kibogozni a "Béres" és "Istvánné" közötti betűket. Betűről-betűre leginkább "kuis"-ra hasonlít, de annak sehogy sem találom értelmét.

 

Az angolnyelvű általános utasításokban találtam a következőt:

  • If a Surname field or Maiden Name field calls for a maiden name and only the married name was recorded, index the married name in the Surname field or Maiden Name field.

vagyis "ha egy vezetéknév vagy leánykori név mező a leánykori nevet kéri, de csak az asszonynév volt lejegyezve, az asszonynevet indexelje a vezetéknév vagy leánykori név mezőben."

 

Ezenkívül van az angolnyelvű asszonynevekre vonatkozó utasítás is:

  • Women with Husband's Name. Sometimes you may find a woman listed with her husband's name, such as “Mrs. John White.” If you cannot find her given name listed anywhere else, index the name as: Given Name: John, Surname: White, Titles and Terms: Mrs.

vagyis "Nők a férj nevével. Néha találhat nőt csak a férje nevével felsorolva, mint például "Mrs. John White". Ha nem találja a keresztnevét sehol máshol felsorolva, indexelje így: Keresztnév: John, Vezetéknév: White, Titulosok és Kifejezések: Mrs." A magyar anyakönyvekhez nincsen "titulosok" mező, és nálunk különben is másképp működik az asszonynévjelző, tehát én nem próbálnám ezt szó szerint alkalmazni magyarul: ha a nő neve Fehér Jánosné-ként van csak lejegyezve, akkor a vezetéknévhez Fehér-t, a keresztnévhez pedig Jánosné-t írnák.

 

Tehát szerintem jogos és helyes az anya leánykori nevét Béres (...) Istvánné-ként indexelni.

Prelleg 2013.10.30 22:56:29 © 12077

Ismét egy kis segítséget kérnék. Kmsz.: 343958394 03-02

A mezősúgó szerint a születési anyakönyveknél az anya nevéhez csak a leánykori nevet lehet beírni, más esetben Ctrl+B. Itt azonban véleményem szerint be lehetne írni az asszonynevet is. Ragaszkodnom kell a szabályhoz, vagy kitölthetem a rubrikákat? Mi van írva a Béres és Istvánné közé? Előre is köszönöm.

Prelleg 2013.10.30 22:55:25 © 12076

numismaticcollector: 12021. hsz.

God:Boy: Úgy látszik a pécsi polgári házassági anyakönyv 1896-1897. képei nincsenek fenn a Familysearch-ön.

Előzmény: numismaticcollector (12074)
Atomantiii 2013.10.30 20:35:57 © 12075

Nem tudom ti hallottatok-e róla, de sajnos a MACSÉ-n az egyházi anyakönyvek indexelése jelenleg szünetel mert az egyházak ellenzik az anyakönyvek feldolgozását és azok közlését. Szóval kérdéses, hogy mi lesz a feldolgozott adatokkal.

numismaticcollector 2013.10.30 14:04:35 © 12074

Sziasztok!

 

Az IQSYS hadifogoly-adarbázisban van egy találatom, a fogság helyének ezt írja: l.58. Ez a tábor hol volt, és az ott elhunytakat hova temették?

 

Köszönöm!

mamu66 2013.10.30 06:40:47 © 12073

Jó reggelt! Először is akit érdekel,felkerült egy új bejegyzés a cseh Actapublica oldalra. Halálozási 1764-1855,Rudolec,Chroustow,Pokojow ! Sikerült ezáltal megtalálni rég keresett őseim halálozását,bár ezzel sem jutottam elöbre. Egy láma kérdés:a Gira és a Jirzik ugye nem ugyan az?

Prelleg 2013.10.29 21:48:47 © 12072

De, ez könnyedén megtörténhetett. Találkoztam a Familysearc-ön már hasonló típusú hibával.

Előzmény: Atomantiii (12043)
Bircu 2013.10.29 21:18:41 © 12071
Előzmény: Bircu (12070)
Bircu 2013.10.29 21:11:48 © 12070

Előzmény: Bircu (12067)
Zw_Thor 2013.10.29 20:24:44 © 12069

Kaptam választ.

Köszönöm

Előzmény: Zw_Thor (12065)
skoumi 2013.10.29 19:19:48 © 12068

egy direktlink nem jönne rosszul... :)

Előzmény: Bircu (12067)
Bircu 2013.10.29 18:46:43 © 12067

Feltettem a képeket ,nézzétek meg ,és akkor talán többet tudunk ! Az inda fotón megtaláljátok !

Előzmény: cecilke (12061)
God:Boy 2013.10.29 18:46:22 © 12066

Az FS film bázisában nem találom a Pécs 1897 évben polgári házasságok felvételeit. Nem tudjátok melyik filmen lehet?

Zw_Thor 2013.10.29 13:47:18 © 12065

Sziasztok,

 

Segítséget szeretnék kérni, a MACSE adatbázisokban található-e bármiféle bejegyzés Szilicsán/Szilicsány/Szilitsán vezetéknév alakokban?

 

Visszajelzést privátban várom.

Köszönöm

 

canonfan_448 2013.10.29 10:45:44 © 12064
canonfan_448 2013.10.29 10:44:16 © 12063

Nekem az volt eddig a legnagyobb problémám, hogy szinte 1 sincs amely megjelenítené a testvéreket az adott szinten.

Aztán nehezen de találtam egyet.

Ezt:

(Charting Companion™)

 

http://www.legacyfamilytree.com/_images/lcc_AncestorSiblings.gif

 

Igaz, a valóságban azért nem így néz ki egy családfa ha kirajzoltatjuk vele, kicsit szétszórtabb.

Elképesztően nevetséges, hogy nincs másik CHART amely ezt tudja.

Vagy erre ennyire nincs igény?

:-)

 

 

Előzmény: andrago_ (12053)
JPmiaou 2013.10.29 03:54:35 © 12062

Tehát ha jól értem, két helyen található ugyanaz az 1885-ös anyakönyvi bejegyzés, és az egyiken van megjegyzés/javítás, a másikon semmi? Ez azért lehet, mert az anyakönyveket általában két példányban vezették, és az egyiket valami központi helyen tartották (például püspöki vagy egyházmegyei levéltárban). A későbbi, állami, anyakönyveknél a mikrofilmek mind a másodpéldányokról készültek; az egyháziaknál nem tudom, melyiket filmezték. (Talán néha mind a kettőt!)

 

Az egyházmegyei rendelet azért van, mert minden anyakönyvi változtatásra írásbeli engedély kellett, még akkor is, ha egyértelműen a pap (vagy más anyakönyvíró) hibázott és melléírt valamit. Abból ítélve, hogy a "Századunk névváltoztatásai"-ban nincs Veiling-ról változtatott Váli, azt hiszem, valamilyen melléírás vagy hibás bejelentés javításáról van szó. (Én itt néztem: https://archive.org/stream/szzadunknvv00magyuoft#page/238/mode/2up -- de sok helyen elérhető, például a MEK-en is, PDF-ként.)

cecilke 2013.10.28 22:00:54 © 12061

Itt van pl. ez. http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt04112203/0_0_2_pg_239.html E szerint sincs a névváltoztatásról adat. Amit írsz, az nem téves bejegyzés javítása? Nem értem teljesen, azért kérdezem.

Előzmény: Bircu (12059)
Bircu 2013.10.28 21:23:57 © 12060

Ez a lehetőség még eszembe se jutott ,hogy a Váli név a település miatt keletkezett. De elkébzelhető.... A családban már volt valaki álítólag aki kereste az öreget de még eddi sem jutott mint ahol én tartok de sír emléket állítatott nekik a Szenjakabi temetőben így most a Váli Károlynak egy temetőben van egy sír emléke is és megvan a sír helye is /de ezt szerintem a rokonom nem is tudta ezért állítatott emlék sír helyet / Úgyhogy elég érdekes eseményeket produkált az én papám ! De még Németországba is elmegyek ha oda vezetnek a szálak hogy kik voltak ők !

Előzmény: cecilke (12057)
Bircu 2013.10.28 21:13:27 © 12059

Amit biztosan tudok hogy a Veiling nevet nem Somogyban változtatta meg ! van egy jegyzet az Imre születésién Somogy megyei egyházmegyei hatóság 1907 es rendelete alapján /ami nek a száma 5573 /lett javitva az anykönyvön a név Veiling ről Váli ra /A Veiling  átvan huzva alatta be van írva a Váli név ez 1885 január 7. ei anyakönyvön van . De a másikon semmi bejegyzés nincs és nincs áthuzás sem és ugyan ezen anykönyv az is . az egyiket én magam lapoztam át a másikat mikrofilmen találtam a levéltárban ,gondolhatod hogy meglepődtem ! 

Előzmény: cecilke (12058)
cecilke 2013.10.28 20:11:45 © 12058

Még az is lehet, hogy ez csak véletlen egybeesés. Ellenőrizni kell. A Veiling-re való adathiány és a gyerekei teljesen magyaros keresztnevei miatt, biztos a Veiling, mint eredeti név?

Előzmény: cecilke (12050)
cecilke 2013.10.28 20:03:33 © 12057

Csak egy ötlet: Viling változatban sok ilyen nevű lakik a fejér megyei Válon. Lehet odavalósi, azért lett Váli nevű?

Előzmény: Bircu (12055)
cecilke 2013.10.28 19:50:23 © 12056

A keresés csak pár perc volt, semmi komoly. A familysearch-on természetesen, látni nem látom az 1895 előttieket, de adatot kiad, ha keresed. Persze ezt levéltárban meg kell erősíteni, ha ez számít, nem csak érdeklődés. Az Fs-sel az a baj, hogy rosszul van indexelve egy csomó, ezért mindenféle verzióban kell keresni. Pl. nálad ha jól értem a család igazi neve Váli, de az első gyerek apja Várinak van indexelve. Ezért mindenféle adatokra kell keresni, nem kitöltve minden mezőt, amit tudsz. Csak az anyja nevére, csak évszámra, csak az apja keresztneve és a születési hely, meg amit ki tudsz találni. Persze ha Kiss József a neve, muszáj szűrni, mert túl sok az adat, de ettől eltekintve, lehet mindenféle kombinációkra keresni. Hátha találsz adatot. De így se biztos természetesen, hogy megtalálsz mindent. De könnyebb a levéltárban már a kapott adatot ellenőrizni, mint vég nélkül lapozni. Ha Somogy és ha német betelepülők a dunaisváb témában is lehet valami nyom. Regeteg családkönyvük fel van dolgozva.

Előzmény: Bircu (12055)
Bircu 2013.10.28 18:24:30 © 12055

Szia !    Cecilke       nagyon szépen köszönöm ! Úgy látom te jobb vagy mint a levéltár ! Én a levéltárból informálódok és a Mormon ok által közétett anyakönyvekből ,de azok csak 1895 től hozzáférhetőek. Ti hogyan láttok a neten korábbi anyakönyveket ? Hozzátartozik a dologhoz hogy én kb 2 hónapja foglalkozok a kutatással és kevés a tapasztalatom ,de nagyon szeretnék rutinra és széles ismeretekre szert tenni a témában. A MY Heritage ét használom de csak ingyenesen..... Milyen lehetőségem van mélyebben belenyúlni az adatbázisokba?  De egyébként én a levéltárban találkoztam olyan anyakönyvekkel ami ugyanazon eseményt ad közzé de az egyiken van plussz bejegyzés /ilyen a Veiling név Válira valóváltoztatására vonatkozó bejegyzés /a másikon semmi plussz infó nincsen ! Ez hogy lehet ? Úgyhogy nagyon hálás lennék ha pl a mail emre küldenétek linket amivel mélyre lehet ásni ! Köszönöm a segédleteket !!!!!!

Tóth László István 2013.10.28 12:07:31 © 12054

Szia! A Gramps tudja ezt, de az összesített családfa eléggé zavaros volt nekem legalábbis.

A többi funkciót is tudja. Szerintem nincs más ilyen progi, amely ingyenesen hozzáférhető és tud mindent.

 

Fizetősek közül a Family Tree Maker-nek van még jól áttekinthető összesített diagramja a MyHeritage -ra nem fizettem elő, de ott az összes diagramra nagy hangsúlyt fektettek és nem lehet rossz az összesített diagramja sem, gondolom.

 

 

 

Előzmény: andrago_ (12053)
andrago_ 2013.10.27 21:27:39 © 12053

Tudnátok progrmot ajánlani, ami hajlandó nyomtatni teljes családfát, ingyenes minden funkciója, importál és exportál getcom fájlt?

cecilke 2013.10.27 20:55:01 © 12052

De, csak eltévesztettem.

Előzmény: MCA-001 (12051)
MCA-001 2013.10.27 15:42:57 © 12051

Hétes?

Nem Hetes a település neve?

Az van ott a környéken. 

Előzmény: cecilke (12050)
cecilke 2013.10.27 15:23:48 © 12050

Az első fia István és Hétesen született már Vári/Váli néven 1883-ban. Julianna Nagybajomban 1889-ben, Rozália 1886-ban, József 1891-ben, ők is Nagybajomban.

Előzmény: Bircu (12048)
cecilke 2013.10.27 15:13:01 © 12049

Példák:

Pásztor: Bálztor

Kóródi: Kozodi, Kótádi

Zele: Tele, Kele

Perge: Penge, Berge

Csanálosi: Csanalati

Újházi: Usházi

Kakuk: Karur

Csipkés: Cripkés

Nyeste: Hyerte

Juhász: Guhász

Sári: Pari

Nahóczki/y: Nahovzdi

Baráz: Batáz, Batár, Boraz, Bazar, Barat

A Szegedi/Szögedi és a Czeglédi/Cziglédi nevek is végtelen variációban vannak.

Előzmény: cecilke (12047)
Bircu 2013.10.27 15:01:37 © 12048

Űk nagyapám nyomát keresem ,aki   Veiling Károly   és  1850   ben született   Római katolikusként Tapolcán vagy Veszprémben . A 2.ik gyermeke születési anyakönyvében Tapolca szerepel az apa születési helyeként ,a 3.ik gyermekénél Veszprém olvasható . Összesen 8 gyermeke született. az Első fia 1883 ban született valahol. 1885 január és 1886 szeptembere között a  Veiling nevet      Váli   ra változtatta valahol ,talán a születési helyén ??? A felesége   Jáger Borbála ,de nem tudom azt sem hogy ő hol született ,és hogy hol és mikor házasodtak össze.1885 ben már Somogysárdon éltek ,de hogy korábban merre jártak halvány lila dunsztom sincs  .Somogysárdon /Somogy megye / a Somsich gróf uradalmi kocsisa volt  ,1890 körül már Sántoson éltek /szintén Somogy /1912 ben a Kaposvár melletti ,jelenleg már a városhoz tartozó Szentjakab településen éltek illetve ott is halt meg. A felesége a nagymamám 1935 ben halt meg . A halotti anyakönyveikben nem szerepel a születési helyük és sajnos a szüleik neve sem ! Ehhez kérnék segítséget ,hogy megtaláljam őket ,és tovább tudjak haladni a családfa  kutatásomban ! A segítséget elöre is köszönöm !      

 

 

 

A címem bircu@freemail.hu

cecilke 2013.10.27 14:52:22 © 12047

Hogyan lehetne az FS-ben indexált adatokat javíttatni/javítani? Magyar nyelvű falu, kb 20 gyakori vezetéknév. Idegen anyanyelvűnek nem tűnik ki, hogy értelmetlen a név, magyarul betűtévesztés Hegedüs helyett Kagedüs/Hegeoüs. Baráz minden variációban. Újházi helyett értelmetlenségek. Így ahogy vannak, nagyon zavaró hibák.

Atomantiii 2013.10.27 14:18:15 © 12046

Mi akadálya?

Előzmény: Bircu (12045)
Bircu 2013.10.27 14:13:33 © 12045

Sziasztok ! Segítséget  szeretnék kérni !

Előzmény: andrago_ (12044)
andrago_ 2013.10.27 12:23:36 © 12044

Sziasztok!

Nem tudtok arra megoldást, hogy ha két másodunokatestvér összeházasodik, akkor azt a családfaprogramban hogy lehet megoldani? Ilyenkor két úton is el lehet jutni hozzájuk de a ittvoltam.hu ezt nem tudja kezelni.

köszi!

Atomantiii 2013.10.27 11:56:58 © 12043

Majd megnézem az említett dátumot, de tegnap este Imrét egyáltalán nem találtam az anyakönyvekben. A szülők nevei rémlenek, esetleg még az is lehet, hogy aki felvitte az adatbázisba a nevet rosszul olvasta a keresztnevet?

Előzmény: Prelleg (12041)
Prelleg 2013.10.27 10:08:20 © 12042

Tisztelt arbitratorok!

Ha a ragadványnév nem a vezeték-, hanem az utónév után áll melyikhez kell lejegyezni?

 

 

Sajógalgóci indexelt polgári anyakönyvek: http://ngg2.vacau.com/gyurinak/index.php?page=adatbazisok

Prelleg 2013.10.27 10:07:16 © 12041

Kállai I. a Familysearch-ön, igaz digitalizált kép nélkül.

Előzmény: Kállai Zsolt (12038)
Atomantiii 2013.10.26 20:36:10 © 12040

Villámposta ment :)

 

Molnár Juliannára van találat, Kállai Imrére nincs :)

Előzmény: Kállai Zsolt (12038)
Atomantiii 2013.10.26 14:46:49 © 12039

Szia!

Azt tudod, hogy református vagy katolikus volt?

 

Majd megnézem azt az időszakot és ha van találat átküldöm. Már egy részük kutatható is keresővel amit eddig beindexeltem.

 

Nem ígérem meg, hogy 1-2 napon belül megnézem, mert most éppen nem sok időm van ilyesmire, de nem fogom elfelejteni. 

Előzmény: Kállai Zsolt (12038)
Kállai Zsolt 2013.10.26 10:48:10 © 12038

Szia Atomantii!Segitséget szeretnék kérni.Családfámat kutatom és eljutottam Monostorpályiba valószinüleg ott születtek a dédszüleim Kállai Imre kb 1871(ifj G Kállai Imre) Molnár Julianna kb 1876 Megtennéd hogy elküldöd nekem a Monostorpályi anyakönyvi kivonatokat?

 

 kallaizsolt69@gmail.com

 

 

 

                                              Köszönettel Kállai Zsolt

Előzmény: Atomantiii (9265)
Prelleg 2013.10.24 23:07:06 © 12037

Köszönöm szépen a segítséget (és a kiegészítést)!

Előzmény: JPmiaou (12036)
JPmiaou 2013.10.24 02:58:56 © 12036

(Ezt az oldalt persze csak egyszer filmezték...)

Az anya családneve az Alapvető Indexelési Utasítások (Basic Indexing Guidelines) szerint V*-ként indexelendő, mert a V-t lehet csak elolvasni, és az ismeretlen számú további betűt a csillaggal jelezzük.

 

(A születési anyakönyvben az anya neve Váradi Rebeka: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1951-21121-13781-59?cc=1452460&wc=M9WP-Q6J:328914780)

Prelleg 2013.10.23 23:16:50 © 12035

Egy kis segítséget szeretnék írni. Mit írjak be az anya vezetéknevéhez? 01-01

kmsz: 342194351

vörösvári 2013.10.23 20:49:00 © 12034

Szívesen.

Előzmény: 19marcsi77 (12033)
19marcsi77 2013.10.23 18:01:42 © 12033

Köszönöm mindkettőtöknek.

Előzmény: vörösvári (12032)
vörösvári 2013.10.23 17:15:14 © 12032

Israel Fischer az Arad megyei Braschnitz jegyzője, a dominus urat jelent, gondolom a jegyzőnek járó hivatalos cím volt.

Előzmény: 19marcsi77 (12030)
canonfan_448 2013.10.22 23:27:07 © 12031

"Gen.Dnus"

 

generosus dominus

nemes vót'

vagy valami hasonló

Előzmény: 19marcsi77 (12030)
19marcsi77 2013.10.22 18:59:09 © 12030

Valaki meg tudja mondani ez mit jelenthet?:Gen.Dnus.Israel Fischer,Notarius Poss. Braschnitz in J. Cottu Arad.

Köszi.

Bajdó 2013.10.21 00:10:32 © 12029

 

A mostani alább írt panaszomat még 2012,12,05-én küldtem vissza, és 2013,10,15 környékén jött az értékelés.

A mostanában jött értékelések zöme tavaly november környéki.

Ez nem jellemző.

Volt már olyan, hogy 2013,09-én indexelt 10-es csomagom egy-két darabja (nem mind!) egy héten belül bírálva volt (általában kikérem mind a lehetséges tíz csomagot, mert legalább kicsit lehet keresgélni néhány cifrán írt betűt).

Volt már olyan, hogy egyszer csak bírálva visszajött 5-6-7 darab a 10-es csomagból 100%-osan, a többi meg összevissza jóval később /csepegtetve/ kevesebb eredménnyel.

Biztos vagyok benne, hogy az indexelő programban van valami rendszer, de én ezt nem igazán találom.

 

Nem is nagyon zavar, inkább a logika kikerülése a problémám.

Azt hiszem, ha a régebbi néhányszáz éves latin/magyarlatin/gót/akármilyennyelven irt kézírásos dokumentumokat ilyen acélkeretes vasszigorral kutatnák a történészek, nem sokmindent tudnánk a múltunkból.

Teljesen nyilvánvaló dolgokat muszáj lenne elfogadni az indexelőktől. Ami bizonytalan úgy is ismeretlennek írom be.

Julia példája a „Zoli”-val is rossz. Az egy 100%-os zsidó női név, pláne még ha a házastársa Ábrahám ami szintén 100%-os férfi zsidó név, akkor még igazibb (a vallás jegyezve van).

Nem beszélve a lentebb említett olyan ismeretlen életkorról, ahol ott a születés és a halál pontos dátuma….??

Na mindegy, csak úgy morgolódtam kicsit. Üdv BSH

 

Előzmény: skoumi (12014)
Prelleg 2013.10.20 21:47:00 © 12028

 "mint a 3. számú bejegyzésben szereplő" rossz példa, helyette mint a 4. számú bejegyzésben szereplő macsali. 

Előzmény: Prelleg (12027)
Prelleg 2013.10.20 20:22:11 © 12027

Skori 74: Kovalecz Vaszily

JPmiaou: Köszönöm válaszát. Akkor úgy kell tenni a zárójelbe tett nevekkel, mint eddig. Van mikor segítene a családfakutatóknak ha indexelnénk, máskor nagyon megnehezítené a dolgukat. Sajnos a ragadványneveket nagyon nehéz helyesen indexelni, akkora az összevisszaság, pl. nem mindegy hogy szerzett, vagy öröklött, egyszer a vezeték-, máskor a keresztnév után írták őket stb. A témával kapcsolatban érdemes elolvasni Mizser Lajos tanulmányát a Cserépfalvi ragadványnevekről 517. oldaltól. 

Piszra: JPmiaou valószínűleg olyanra gondolt, mint a 3. számú bejegyzésben szereplő. Ragadványnévként használták az apa keresztnevét is, tehát biztos igaza lehetett a nagyapádnak. Én még nem igazán találkoztam ragadványnév rövidítésével, hogy miért éppen kis betűvel írták sajnos nem tudom.

Előzmény: Piszra (12024)
Skori 74 2013.10.20 15:39:50 © 12026

Indexeléssel kapcsoltban azt szereném kérdezni, hogy ha a név így van írva : Kovalecz /:Vaszily:/ Anna, akkor hogy írjam be? Csak Kovalecznek  vagy Kovalecz Vaszily vagy kovalecz or Vaszily?

 

 

JPmiaou 2013.10.20 02:28:31 © 12025

A "dupla kép" (duplicate image) típus csak kötegen belül szól. (Már csak azért is, mert semmi garancia, hogy ugyanaz fogja másodszor indexelni vagy egyeztetni az egymásutáni kötegeket -- nekem például gyakran csak egy vagy két kötegre van egyszerre időm.) Tehát lesznek duplán indexelt adatok, a legkorábbi házasságoknál lesz olyan, ahol nem lehet indexelni a menyasszony anyját, és az 1907 előtti házasságoknál lesz olyan, ahol nem lehet figyelembe venni az aláírásokat.

 

Ha nagyon nem akarod ugyanazt az oldalt kétszer indexelni, nyugodtan vissza lehet adni az egyik köteget, senki sem emel panaszt érte. (File - Return Batch - Give to Other Indexers.)

Előzmény: vadász2 (12023)
Piszra 2013.10.19 22:03:52 © 12024

Lehet félreértem a hsz-ed az (i) jelölésről de van tapasztalatom a saját családom kutatásánal ezzel kapcsolatban.

Pl.: Dédszülőknél találtam olyat, hogy Juhász (i) Erzsébet. Ma is élő nagyszülőre rákérdeztem, hogy ez mi? Azt mondta a nagyapám, hogy a faluban volt "622" Juhász vezetéknevű és így különböztették meg. Az (i) az édesepja (Imre Tamás) nevére utalt. Az nekem is furcsa, hogy kis "i" -vel jelölték, holott a családban találtam olyat is, hogy "K",ami szintén az édesapára utalt, csak ott nagy betűvel írták.

Előzmény: JPmiaou (12022)
vadász2 2013.10.19 21:05:36 © 12023

Hmm. Na most letöltöttem 5 darab köteget. Egymás utáni számok, és vannak benne duplák is. Csakhogy az egyik az egyik kötegben, másik a másikban... Én tudom, hogy ismétlés, de tuti biztos, hogy revizor nem fogja...

Töltsem, vagy ne töltsem??

Előzmény: JPmiaou (12022)
JPmiaou 2013.10.19 19:56:26 © 12022

A lofsii.com vándorlásai miatt lehet az a sok áthúzás (a legújabb fórum-program másképp csinálja a szövegformázást, tehát a régiek néha egy kicsit ...rágottak). Mindjárt szólok April-nek róla.

 

Tegnap este én is indexeltem ilyen zárojelbe tett nevet. Először kihagytam, de aztán a köteg harmadik oldalán megint előfordult, több családtagnál egyformán, nagybetűvel, és ott úgy döntöttem, hogy "or"-al beírom a zárojeles nevet is. (A nem-zárójeles név Tóth volt, házasságnál, és a másik fél is valamilyen Tóth volt, tehát a megkülönböztetés szüksége igencsak szem előtt volt.) Ha már az egyiknél beírtam, akkor úgy gondoltam, jobb, ha a másiknál is visszamegyek és beírom, bár ott kisbetűs -i végződésű volt a második név.

Ha bármilyen kétség férhet hozzá, hogy titulusról/előnévről avagy második családnévről van-e szó, én azt hiszem, jobb az "indexelhető" mellett dönteni. Az ilyen zárojeles stílus különben is inkább hasonlít a "másképpen"-re, mint az "előnév"-re.

Előzmény: Prelleg (12021)
Prelleg 2013.10.19 12:12:39 © 12021

skoumi: JPmiaou 12015. hsz.-a mellett még ajánlanám a nemek beírásához a 11989. sz. hsz.-t. A nem sorra egyébként szükség van, ha nem lehet tudni az elhunyt keresztnevét (ismeretlen személyazonosságú, holtan született, utónevet nem kapott). A vezetéknév, ha nagyon ritkán is, de különbözhet. Például mikor a gyermek nem csak az apa, de az anya nevét is megkapja (Thyssen-Bornemisza, Gundel Takács, Batthyány-Strattmannok stb.).

hopeblaise: Ajánlom figyelmedbe a lofsii.com-ot.

JPmiaou: Az „Archiving discussion from FamilySearch Forums”-ban jó néhány mondat ki van húzva. Ennek van valamilyen oka? 

A ragadványneveket kell indexelni? Feltételezem az az „egyéb kifejezések” kategóriába tartozik és a nemesi előnevekhez hasonlóan nem kell. 65./1897. anya neve

numismaticcollector: A táborokat itt lehet kikeresni. Az 58. számú főtábora e szerint Temnikovban volt.

God:Boy 2013.10.18 21:25:01 © 12020

Kacifántosabb az ügy! a katona toborzás ( 17 év után obsit) elkerülésé érdekében elég gyakran adtak a fiuknak lány nevet.Igy nem kerültek be a gyerekek  lajstromba.

Előzmény: JPmiaou (12015)
Atomantiii 2013.10.18 18:35:09 © 12019

Macse-től jutottam hozzá de mormon felvételek tudomásom szerint.

Előzmény: vadász2 (12018)
vadász2 2013.10.18 18:31:09 © 12018

Egyházi.

Én a polgáriról írtam, az a közismertebb, és a szorgalmazottabb feldolgozás terén.

 

Te milyen forrásból dolgoztad fel az egyházi anyakönyveket: valakinek a saját fényképezése, vagy a mormon/levéltári filmezés? Hogyan jutottál hozzá?

 

 

Előzmény: Atomantiii (12017)
Atomantiii 2013.10.18 18:22:03 © 12017

Ez nem feltétlenül igaz, hogy csak azt tudod feldolgozni ami a familysearch-ön van, sőt az én esetemben egyáltalán nem igaz, mert minden anyakönyv amit feldolgoztam egyáltalán nem érhető el familysearch-ön.

Előzmény: vadász2 (12006)
Atomantiii 2013.10.18 18:11:50 © 12016

Igen, eddig kettőt is, most dolgozom a harmadikon.

Előzmény: vadász2 (12007)
JPmiaou 2013.10.18 18:03:00 © 12015

Az asszonynévből lehet és szabad nemet megállapítani, mert a "-né" a "nyelvi jelző" kategóriába esik.

 

A keresztnévből többek között azért nem állapítunk nemet, mert mindig akad olyan ritka vagy ismeretlen név, amiből nem lehet megállapítani. (Legutóbb például "Zoli"-val találkoztam, az anya neveként. Néha Zólinak írták, de nem mindig.)

 

Én kitörlom a helytelenül beírt nemet vagy vezetéknevet, akkor is, ha mindkét indexelő ugyanúgy hibázott.

 

Az asszonynévre visszatérve... Nemrég vitatkoztam egy sort a Support-al, hogy a házastársnál beírt "-né" is kéne számítson a halott neménél. (Tehát ha meghalt X, és a házastárs rovatba beírták a teljes asszonynevet, a Szabó Xné Kovács Y-t, akkor a rokoni kapcsolat és a nyelvi jelző kombinációjából nyugodtan meg lehet állapítani, hogy X ugyebár férfi -- Magyarországon még ma sem házasodhat egynemű pár.) De sajnos a "feljebbvalók" nagyon nem szeretnek kombinálni, kiszámolni, vagy egyébként gondolkodást elvárni, és úgy döntöttek (többen is), hogy a "miből lehet következtetni" lista szigorú "vagy"-al ellátott, tehát nem lehet kettő összevonásából következtetni. Duzzogva bár, de egyenlőre követem ezt a döntést is...

Előzmény: skoumi (12013)
skoumi 2013.10.18 09:01:21 © 12014

mennyi ido mulva jon vissza az eredmeny?

Előzmény: Bajdó (12009)
skoumi 2013.10.18 08:44:54 © 12013

vagy akar a Tompa Laszlone Guzmics Juliska neme miert nem adhato meg halalesetnel, ha nyilvanvalo? polgari anyakonyvben sehol nincs feltuntetve a neme ilyenkor... ha nem kivancsiak ra, nem kell betenni a sort a tablaba...

most toroljem ki, mint arbitrator, akkor is, ha mindket indexelo az utasitas ellenere, de egyebkent helyes nemet adott meg?

Előzmény: skoumi (12012)
skoumi 2013.10.18 08:41:26 © 12012

meg gondolkodom rajta...

 

kar, hogy mindenhol amerikaisan gondolkodnak, nincs aki segitene oket a helyi sajatossagokban es ennek megfeleloen lennenek az indexelesi, arbitralasi instrukciok...

pl. a korabban felvetett keresztnevbol nem hatarozunk meg nemet tekinteteben is. mert ott ugye talald ki, hogy a Jo, vagy a Leigh az most fiu vagy lany? azert itthon eleg egyertelmu, hogy az Gyorgy fiu, a Gyorgyi meg lany - ha magyar csinalja...

 

 

Előzmény: JPmiaou (12010)
Zw_Thor 2013.10.18 05:40:40 © 12011

Ok, köszi!

Előzmény: vadász2 (12006)
JPmiaou 2013.10.18 02:28:13 © 12010

Bajdó,

 

Lásd az 12003-es számú hozzászólást skuomi-tól: ilyenek miatt van ez a sok egységtelenség, és a belőle fakadó elkeseredés.

 

Remélem, skuomi fogadja tanácsom (12004-es hozzászólás).

 

Juli

Előzmény: Bajdó (12009)
Bajdó 2013.10.17 23:27:26 © 12009

T. hopeblaise meg a többi arbitrator!

Megint romlott a hangulatom.

Hiába magyarázzák akárhányan a választott bíráskodás hanyagolását, nekem nem megy.

Billentyűelütést, rossz betűazonosítást, kimaradt adatot, figyelmetlenséget lepontozni jogos.

Valahova eldugott utasítást véteni háááátt, talán az is. Valaki előbb-utóbb csak rámutat mi a gond, mi a helyes.

De

Ma megint kaptam egy javított csomagot 1897 tájáról, ami újból majdnem mind 92%-os.

Ezek most születési anyakönyvek. Van helye a törvényes atyának, és az szülőanyának. Be van jegyezve a született gyerek keresztneve.

Minden magyar ember tudja, hogy az akkori törvények szerint a gyerek az apja nevét fogja viselni. Ha nem úgy lenne, akkor azt jegyezni kellene valahol, de nincs olyan a lapon. Ha nincs atya, az is tiszta sor. Kicsit bonyolultabb, ha valaki elismeri az apaságot. Valamiért (ki tudja miért) van aki ezt elfogadja a gyerek családnevének, pedig az csak egy későbbi esemény lehet, és vagy megvalósul, vagy nem.

 

Miden rendbe is lenne, ha nem szólna a szigorú utasítás. HA A GYEREK CSALÁDNEVÉT NEM JEGYEZTÉK LE, NE ÍRJA BE A SZÜLŐ CSALÁDNEVÉT EBBE A MEZŐBE. Nincs eldugva, ott van minden új lapon.

Hát akkor nem írom be (elég nehéz volt ezt a cifra logikát alkalmazni), legyen ismeretlen.

 

És most megint jött a koki, nesze neked lelkesedés. Mindegyikbe jegyzi a választottbíró(?) a gyerek családnevéhez az atya családnevét.

 

Azt hiszem kell mmár egy kicsit pihennem míg közös nevezőre nem jutnak az arbitratorok.

 

 BSH.

Előzmény: hopeblaise (11993)
Tóth László István 2013.10.17 21:18:10 © 12008

Köszönöm az infót!

 

A házasságiakkal kezdtem visszafelé és szeretnék a 13-19-es születésieknek is a végére járni, ahogy az időm és energiám engedi.

 

 

Előzmény: vadász2 (12005)
vadász2 2013.10.17 20:54:24 © 12007

Te dolgoztál fel a Macsének egyház anyakönyvet?

Előzmény: Atomantiii (11999)
vadász2 2013.10.17 20:53:34 © 12006

Van rá esély, de csekély. Csak azt tudod feldolgozni, ami a Familysearchön elérhető. De:

- szerencsém volt, mert amikor a feldolgozáshoz letöltöttem a teljes filmet, akkor találtam még két év születést bónuszba, ami nem volt az fs adatbázisából elérhető.

- másik településénél pedig néhány oldal házasságra akadtam pluszba a következő évből, ami szintén nem volt elérhető.

De nagyon bő anyagra ne számíts, ezek csak az fs-nél be nem sorolt "filmnyesedékek". 

 

Előzmény: Zw_Thor (11996)
vadász2 2013.10.17 20:46:52 © 12005

Üdv!

Akkor már nyilván elláttak a megfelelő tanácsokkal.

Még néhány hozzávetés:

- az 1938/39 és utáni házasságokkal kezdj (látom Fehérvárról van 1949-ig, ez nagyon jó!), mert ezeket nagy valószínűséggel leveszik a Familyseachről, illetve elérhetetlenné teszik, tehát fontos, hogy legalább feldolgozott formában meglegyen (nem tudom a képet le lehet-e hívni, ha az fs-n nem lesz elérhető...) Január 1-jétől él a törvény...

- az 1913/14 és utáni születésekkel folytasd (itt is nagyon jól áll Fehérvár, hogy 1919-ig elérhetőek)

- a halottiakkal egyelőre ne foglalkozz, azokat nem bolygatják, reméljük...

 

Én saját tapasztalatból ajánlom, hogy ha végzel egy etappal (100 sor, 500 sor, vagy én inkább már áttértem az évekre), akkor menj át mégegyszer végig a feldolgozáshoz hasonlóan a neveken, sok elgépelés, tévedés kiszűrhető így!

Előzmény: Tóth László István (11991)
JPmiaou 2013.10.17 16:51:07 © 12004

Szépen kérem, ne tedd! Az utasítás tisztán érthető: nem írjuk egyik szülő nevét sem a gyerekhez. Ha a gyereknek csak a keresztnevét írták az anyakönyvbe, akkor csak a keresztnevét indexeljük. A szülők nevét a szülők neve mezőben indexeljük.

 

Ha ennyire nem értesz egyet az utasításokkal, kérlek, ne egyeztess. Épp elég kavarodás és kérdés van az utasítások körül, nincs szükség helytelen egyeztetésre!

 

Juli

Előzmény: skoumi (12003)
skoumi 2013.10.17 13:12:02 © 12003

most ide válaszolok,

 

nincs kapacitásom visszaolvasni még egy csomót... megint arbitrálgatok kicsit. és mit mondjak, ha a hülyeség fájna odakint... :)

gyereknél az anyakönyvben nincs, csak utónév megadva. a családnév (nekünk legalábbis) természetesen következik az apa, vagy ha az nem ismert, az anya nevéből. ők meg azt mondják, ha nincs odaírva a gyerekhez, hagyjuk üresen. nett marhaság, tehát én beírom a családnevet, ha az indexelő nem írta be... remélem, magyar az arbitrálópár és hasonlóan jár el :)

 

mfg

Előzmény: Tóth László István (11980)
Zw_Thor 2013.10.17 06:16:29 © 12002

Köszi mindenkinek a választ.

Ez jó hír.

Előzmény: Atomantiii (11999)
Prelleg 2013.10.16 20:48:42 © 12001

Az Országos Mezőgazdasági Könyvtár oldala: http://www.omgk.hu/

Előzmény: Prelleg (12000)
Prelleg 2013.10.16 20:42:28 © 12000

Az Országos Mezőgazdasági Könyvtár oldalán található néhány digitalizált könyv, közülük is kiemelkedik a vxiii. számú,  A „Hangya” termelő-értékesítő és fogyasztási szövetkezet, a magyar gazdaszövetség szövetkezeti központja első 25 éve és az A „Hangya” kötelékébe tartozó vidéki szövetkezetek és kirendeltségek fényképei. (Arcképek, csoportképek, üzlethelyiségek és épületek). Az előbbiben nagyon sok név van (főként a 61. oldaltól). Ugyancsak itt lehet olvasni a Köztelek c. lapot (az OMGE hivatalos közlönye, 1891-1901. közötti számok) és a Gazdatisztek lapját (1901-es számok) is. A Köztelek több száma tartalmaz névsorokat az OMGE tagokról. 

Itt lehet használni a Ctrl+F-et is: Köztelek 1, 2, Hangya könyv 1, Hangya könyv 2

Atomantiii 2013.10.16 18:18:38 © 11999

Persze, hogy van rá esély. Én így kaptam meg az anyakönyveket kb az 1700-as évektől kezdődően a településemre vonatkozóan. Tehát mindent megkaptam, ami elérhető az első írásos dokumentumtól kezdődően.

 

Csak kérdés, hogy mennyi van meg nekik belőle, mert vannak olyan anyakönyvek, melyek hiányosak.

Előzmény: Zw_Thor (11996)
numismaticcollector 2013.10.16 18:02:24 © 11998

Szia!

 

Köszönöm a gyors választ, egy találat van, de a születési időpontja a hónap és a nap tekintetében nem felelmeg az általunk ismertnek. De azért köszönöm!

Egyébként nem lehet megtudni valahonnan, hogy az I.58-as tábor hol volt és az ott meghaltak hol vannak ma eltemetve?

 

Köszi

Gergő

Előzmény: kerub (11995)
kerub 2013.10.16 13:37:04 Creative Commons License 11997

Ismereteim szerin a Familysearch polgári anyakönyvi adatbázisait dolgozzák fel az időhatárokat figyelembe véve.

Előzmény: Zw_Thor (11996)
Zw_Thor 2013.10.16 06:20:07 © 11996

Hali,

 

Lenne pár kérdésem MACSE témakörben:

Van esély arra, hogy ha bevállalok egy települést indexelésre, mást (is) kapok mint pl a Familysearch-en megtekinthető adatok? (uyan az a mikrofilm/képforrás?)
Gondolok itt olyanra, hogy kutatnék egy települést, de csak 1900 évek elejéről van fenn 1-2 év, aztán kimerült a Familysearch, esélyes, hogy itt 1920-as éveket is be lehet indexelni születésnél?

(feltételezve, hogy az anyakönyvek nem vesztek el háborúban stb)

 

Másik kérdés, hogy itt is a hatályos jogszabálynak megfelelően lehet indexelni, vagy kapsz mindent (pl 1950-es születést is) aztán közzétételnél szabályozzák, hogy mit mikor adnak közre, az adatbázisban.

 

Egyházi anyakönyveket is lehet indexelni? (elsősorban gondolok itt evangélikus anyakönyvekre, mert az a Familysearch-en sem kutatható)

 

Köszi

Előzmény: kerub (11985)
kerub 2013.10.15 21:06:11 Creative Commons License 11995
Előzmény: numismaticcollector (11994)
numismaticcollector 2013.10.15 20:44:37 © 11994

Sziasztok!

 

Én csak nyáron kezdtem a családfakutatást, és tudunk róla, hogy volt egy rokonunk, akinek van valami köze a Donhoz, csak azt nem tudjuk, hogy ott halt-e meg vagy később halt meg a Szovjetunióban. Az biztos, hogy sosem jött haza. Esetleg tudnátok nekem mutatni egy oldalt, ahol a Doni halottakra lehet rákeresni név szerint? 

 

Kösznöm!

Gergő

hopeblaise 2013.10.15 20:13:22 © 11993

Sajnos nem ez a helyzet. Ami a Szabolcs megyei állami anyakönyvek mormon feldolgozását illeti, ezek a projektek csak az új kiegészítő digitális filmezések anyagait ölelik fel, a régebbi mikrofilmeket egyelőre még nem. Egyébként az előbbit tekintve sem teljes a lefedettség, ugyanis összesen 141e képből áll a gyűjtemény, de az eddigi projektek - a 2. rész kb. 20e képét beleértve - összesen csak 113e képet fednek le, így még marad legalább 1 projektrész adagnyi feldolgozatlan kép. Emellett a régi mikrofilmezés 128e képből áll, tehát nagyjából még egyszer ugyanakkora anyag, mint amit eddig, már lassan három év alatt sikerült feldolgozni. És ha még ezt is sikerülne megcsinálni, akkor is maradna sok lyuk a még továbbra is hiányos filmezések miatt. Szóval nagyon messze van az egész attól, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye minden polgári anyakönyve indexelve legyen. Véleményem szerint sikerült a legproblémásabb megyét kiválasztani kezdésnek...

 

Egyébként nem sokkal az első magyar projekt indulása után jelentkeztem ellenőrzőnek, és rengeteg anyagot néztem át, akkor még egyedül, de kb. a 3. rész eljén abbahagytam. Most szeptember végén a fórumra írt felhívás, illetve az egyeztetés nagy mértékű lemaradottsága miatt ismét beszálltam, mint arbitrator. Igen sok anyagot néztem át, a 4. és 5. részt jóformán megint csak egyedül. Ebből kifolyólag jó párszor hibázhattam, így ha bármi probléma vagy egyet nem értés van, akkor nyugodtan lehet többek között nekem címezni, megpróbálok válaszolni a kérdésekre. Azt szomorúan vettem észre, hogy a letöltött adatok már kódolva vannak, így nem tudható meg az egyes indexelők felhasználó neve, és így személyre szóló tanácsokat sem lehet adni.

Előzmény: Kolibri1830 (11992)
Kolibri1830 2013.10.15 13:03:22 © 11992

Tisztelt Kutatók!

 

Még szeptember végén (28-án) írtam, hogy kész lett a szabolcsi polgári anyakönyvek 6. részének-már korábban indexelt- anyakönyveinek ellenőrzése, s hogy már csak a 4. és az 5. rész van hátra.
Ma hivatalos befejeződött az 5. rész ellenőrzése is, így már csak a 4. maradt (ami jelenleg 42%-on áll), s ha ezzel is elkészülünk, egész Szabolcs megye kereshető formában kutatható lesz, betartva persze a július elejéig érvényben maradó 30-60-90-es szabályt.

 

Szeretném kérdezni azokat, akik az elmúlt 1-2 hétben jártak az Országos Levéltár Lángliliom utcai fiókjában, hogy változott-e valami az elektronikus levéltár bevezetésével?

Tóth László István 2013.10.15 10:38:31 © 11991

Köszönöm mindenkinek a tanácsokat! Már meg is kezdtem

Prelleg 2013.10.14 22:20:07 © 11990

Az 1754-55. évi nemesi összeírás Borsod megyei nemesei:

http://www.hungaryexchange.com/database/borsod/nobility1754-1755.html

 Családban marad (digitális családfakutató folyóirat, 2009-2011.) ami elsősorban a királyi Magyarország északi részén élő nemesekkel foglalkozott: http://csuthy.sk/v%C3%A1logatott-dokumentumok/csal%C3%A1dban-marad

Az 1847-es Nyitra vm-i nemesi összeírás és a Nemesi igazolások Nyitra vármegyében 1754-1841 között:

http://csuthy.sk/valogatott-dokumentumok

Prelleg 2013.10.14 22:09:05 © 11989

Tóth László István: A Familysearch két helyen írja le (Mezősúgó, Projekt frissítések), hogy mikor lehet beírni és mikor nem a halott nemét. Foglalkozás alapján tilos meghatározni azt, kivéve ha arra egyértelműen utalnak (pl.: földművesnő, cseléd leány, csizmadia fia stb.). Ha tehát a fenti szabályok alapján a bejegyzésnél nem lehetne beírni az elhunyt nemét és az egyeztető mégis beírja, azt figyelmen kívül kell hagyni és továbbra is a fenti szabályok szerint kell indexelni. Nem hiszem, hogy az fm.-et fiúnak olvasta, ráadásul ilyen sokszor. Amennyiben a házastársnál utalnak a nemre (pl.: Gaál Mártonné) akkor sem lehet beírni az elhunyt nemét. Ritkán, de előfordul, hogy a megjegyzésben nem a bejelentőnek az elhunythoz való viszonyát (pl.: a Bejelentő kijelentette, hogy a bejelentéssel az elhalt neje bízta meg), hanem fordítva (pl.: Tolnai János kijelenti, hogy az elhunyt neki édesanyja volt.) írják le, ilyenkor is lehet indexelni az elhunyt nemét.

Az, hogy a Familysearch és a MACSE indexelési programja párhuzamosan fut egymással nem okoz problémát, egyrészt mert még mind a két csoport az elején tart nagyon, másrészt mert nem vagyunk sokan indexelők és a munka sem halad annyira mint mondjuk az amerikai projekteknél (pl. 1940-es amerikai összeírás), harmadrészt mert míg a Familysearch megyénként igyekszik feldolgozni, addig a Macse elsősorban Budapestre koncentrál és országszerte elszórtan dolgozza fel  a településeket, negyedrészt pedig mind a két adatbázisnak megvannak a maga előnyei a másikhoz képest.

I.Gergő: A Radixindexnek jelenleg nyolc féle adatbázisa van, ezekről bővebben itt tudsz olvasni: http://www.radixindex.com/adatbazisok/adatbazisok.shtml

Ugyanitt lehet megtudni azt is, hogy milyen ingyenes szolgáltatásaik vannak. A Verlustliste (nem túl jó böngészővel) és a Családnév változások Magyarországon 1800-1893 máshol is megtalálható. 

Előzmény: I.Gergő (11979)
2xkiss 2013.10.14 21:37:26 © 11988

Köszönöm szépen!

Előzmény: 3A3a (11983)
kerub 2013.10.14 20:10:59 Creative Commons License 11987

Így igaz!

Előzmény: Atomantiii (11986)
Atomantiii 2013.10.14 20:08:36 © 11986

E-mailben is lehet jelenkezni és lehet kérni, hogy melyik települést szeretnéd csinálni, ha még nem adták ki másnak.

Előzmény: kerub (11985)
kerub 2013.10.14 20:01:49 Creative Commons License 11985

Nem kell MACSE tagnak belépned az indexeléshez.
Csak jelentkezned kell ha lehet Skypeon az indexelési szándékoddal a táblaellenőrnél.
Kapsz egy csomagot  akár fehérvárit is és egy excel tábla mintát amibe beírod az anyakönyvből az adatokat.
Ha kész elküldöd a táblaellenőrhöz aki ellenőrzés után továbbítja az adatbázis kezelőjéhez, ezúton kerül be a közös adatbázisba.
Ezzel szerzel jogot az adatbázisba történő online bogarászáshoz.
Nyilvános a mailem ha jelentkezel kapsz egy Skype címet a táblaellenőrhöz.

Előzmény: Tóth László István (11980)
Atomantiii 2013.10.14 19:45:49 © 11984

Tudomásom szerint akkor kaphatsz hozzáférést az adatbázishoz, ha legalább kétféle anyakönyv indexelését elvállalod és meg is csinálod.

Előzmény: Tóth László István (11980)
3A3a 2013.10.14 14:46:01 © 11983

barcsak minden kereses ilyen egyszeru lenne:

  • NameAndreas Soltesz
  • Event TypeBaptism
  • Event Date26 Jul 1856
  • Event PlaceSzikszó, Abauj-Torna, Hungary
  • GenderMale
  • Father's NameAndreas Soltesz
  • Mother's NameElisabetha Tyukodi
  • Line Number33
  • GS Film number623459
  • Digital Folder Number004620826

www.familysearch.org

Előzmény: 2xkiss (11981)
3A3a 2013.10.14 14:43:03 © 11982

http://www.macse.org/society/anyakonyv.php

 

A lap aljan talalsz lerast, hogy kit kell keresni. Nem kell tagnak lenni es szerintem mindenkeppen segits, ha meg tudod tenni (x db indexalas utan jogosult leszel az adatbazis olvasasara is).

 

Udv

Előzmény: Tóth László István (11980)
2xkiss 2013.10.14 13:53:17 © 11981

Sziasztok!

 

Kezdő családfakutató vagyok, és a segítségét kérném valakinek, aki esetleg hozzáférhet az alábbi adathoz:

 

Az anya vezetékneve érdekelne, a Szentháromságról címzett szikszói róm. katolikus

anyaegyház keresztelési anyakönyvéből, 1856. év július 26.-án 33. sorszám alatt

megkeresztelt Soltész András esetében. / szül: 24.-én/

Az apa neve ua, az anya Elisabetha.  Lakhely: Szikszó.

 

Jelenleg csak egy 1880-as sérült anyakönyvi másolattal rendelkezem, az anya vezetékneve ezen nem olvasható.

Tóth László István 2013.10.14 10:40:08 © 11980

Üdv. Mindenkinek! 

 

Az indelelésnél szóba került, hogy a halottiaknál "földművesnél" az arbitrátor beírja, hogy "férfi". Most én is visszakaptam néhányat, és tényleg nem értem, hogy miért. Egy valamire tudok gondolni, hogy a fm. - nek rövidítik néha (jól sejtem?), és talán fiú-nak olvassa az egyeztető? Lehetséges?

 

Gondolom, van itt néhány Macse tag. Egy olyan kérdésem lenne, hogy ha indexelni szeretnék csak (valószínű másban nagyon nem tudok résztvenni aktívan), akkor rendes tagnak kell regisztrálnom magam? Egyáltalán érdemes ezzel foglalkozni? Gondolok itt a familysearch-es párhuzamra... Székesfehérvárt szeretném indexelni, mi a véleményetek? 

 

Köszönöm előre is a válaszokat.

 

Üdv.

Laci

I.Gergő 2013.10.14 10:27:12 © 11979

Ezen a RadixIndex-en milyen adatokat lehet találni, aki rajta van? Hogy tud segíteni családfakutatásban?

Zw_Thor 2013.10.14 05:04:28 © 11978

Megkaptam.

 

Köszi

Előzmény: Zw_Thor (11977)
Zw_Thor 2013.10.13 17:10:17 © 11977

Sziasztok,

 

Szeretnék segítséget kérni valakitől, aki rendelkezik RadixIndex hozzáfárressel.

Az alábbi találat anyagát kérem küldje el nekem privátba.

 

Vezetéknév Keresztnév (Hely)
Szilicsany Andras (Vereb)

 

Köszönöm

iater 2013.10.09 16:23:02 © 11976

A helytartótanácsi levéltár nemesséigazolással kapcsolatos iratait, összeírásokat kutatta már valaki? Segítséget szeretnék kérni.

iater 2013.10.09 16:16:01 © 11975

Prelleg!

 

Köszönöm szépen.

Előzmény: Prelleg (11974)
Prelleg 2013.10.08 21:20:02 © 11974

http://mnl.gov.hu/rendezvenyek/kutatoi_nyilt_nap_a_becsi_kapu_teren.html

 

iater: A Királyi Könyvek megtalálható a Levéltárak Közös Keresőjében, és valóban csak a két testvér, Gergely és József szerepel benne, István és János nem, ahogy az sem, hogy Pest és Bács vármegyékben honosak. Csak tipp, de talán az eredeti dokumentumon szerepelhettek olyan adatok is, amit a Királyi Könyvekbe nem vezettek bele. (A Nemes családok Pestvármegyében c. könyv is csak Gergelyt és Józsefet említi, illetve a Pochkay családot, akikről Reiszig Ede is említést tett, mint egy másik ágról). 

Elméletileg a levéltárban tárolják a közgyűlési jegyzőkönyveket

FLOYD: Én még nem kutattam, de itt arra utalnak, hogy nekik is a „mormonok” által készített mikrofilmek vannak meg.

 

Ami még szerepel az eleveltar.hu-n (a „Hirek”-nél) az a budapesti fogolyadatbázis, ami jól használható, de kissé össze-vissza indexelték az adatokat, ezért ajánlatos csak a nevekkel kezdeni, és ha nagyon sok találat van, csak akkor a születési hellyel, foglalkozással stb. próbálkozni.

Előzmény: iater (11972)
Prelleg 2013.10.08 21:16:06 © 11973

http://mnl.gov.hu/rendezvenyek/kutatoi_nyilt_nap_a_becsi_kapu_teren.html

 

iater: A Királyi Könyvek megtalálható a Levéltárak Közös Keresőjében, és valóban csak a két testvér, Gergely és József szerepel benne, István és János nem, ahogy az sem, hogy Pest és Bács vármegyékben honosak. Csak tipp, de talán az eredeti dokumentumon szerepelhettek olyan adatok is, amit a Királyi Könyvekbe nem vezettek bele. (A Nemes családok Pestvármegyében c. könyv is csak Gergelyt és Józsefet említi, illetve a Pochkay családot, akikről Reiszig Ede is említést tett, mint egy másik ágról). 

Elméletileg a levéltárban tárolják a közgyűlési jegyzőkönyveket

FLOYD: Én még nem kutattam, de itt is arra utalnak, hogy nekik is a „mormonok” által készített mikrofilmek vannak meg nekik.

 

Ami még szerepel az eleveltar.hu-n (a „Hirek”-nél) az a budapesti fogolyadatbázis, ami jól használható, de kissé össze-vissza indexelték az adatokat, ezért ajánlatos csak a nevekkel kezdeni, és ha nagyon sok találat van, csak akkor a születési hellyel, foglalkozással stb. próbálkozni.

Előzmény: iater (11972)
iater 2013.10.08 12:41:06 © 11972

Még egy kérdés, ha szabad. Van egy problémám, nem tudom a megoldást. A 11970-es hsz-omban Illésy cédulát másoltam be. Mint látható a cédula a Libri Regi-re utal. A megjelölt oldalon azonban csak Pocskay-Tukó Gergely és József nemesi adománylevele található, csak ők ketten szerepelnek benne, ők kapják a nemesi címet.

Mi lehet az ellentmondás oka?

Előzmény: iater (11970)
iater 2013.10.07 23:34:23 © 11971

Kedves Kutatótársak!

 

Még egy kérdés (talán korábban is kérdeztem már, de akkor nem találtam rá választ. Orosz Ernő művében olvasom itt: http://vfek.vfmk.hu/00000108/orosz14.htm

"Kún-Szabó. Szabolcsmegyéből származott Gyöngyöspatára, innen pedig Gergely Lőrinczibe ment lakni. Az 1754. évben szerepelt fia Ferencz diákkorában önkényesen felvette a Lőrinczy nevet. A megyében kihirdetve nem volt. (1754. év 119. sz. 259. jkl.)"

 

Az 1754. év 119. sz. 259. jkl. (jkl: vármegyei közgyűlési jegyzőkönyv lapja) szerintetek tartalmaz még plusz információt? A szolnoki levéltárban megtalálom?

iater 2013.10.07 13:08:59 © 11970

Kedves Kutatótársak!

 

Megvan-e valakinek a Liber Regii?

Nekem erre lenne belőle szükségem:

 

Típus : I

Név : Pocskay-Tukó Gergely,József,István,János

Kiadó : Mária Terézia | | 1742.08.09 |
Jelzet : A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 39. kötet - 397. oldal
Honos : Pest
Bács
Birtok : n.a.

Sorszám : 1p1223

 

Előre is köszönöm a segítségeteket.

 

üdv.

FLOYD 2013.10.07 09:57:47 © 11969

Majd itt lesznek az adatbázisok:

 

http://193.224.149.8/adatbazisokol/osszes-adatbazis

 

Viszont egyelőre csak azok az adatbázisok vannak fent, amik eddig is voltak, semmi új! Ami képileg is böngészhető, az a két 18. sz. eleji országos összeösszeírás (bár mindegyik mappába nem néztem bele, lehet hogy máshol is vannak képek...)

Remélhetőleg év végén megint felkerül valami, pl. a katonai lajstromok nagyon jó lenne... Addig pl. az Arcanum honlapján lehet nézegetni a nemrég felkerült úrbéri tabellákat (http://archivportal.arcanum.hu/urberi/opt/a130904.htm?v=pdf&a=start)

 

Tényleg, ha már lajstromok, akkor van egy dolog, amivel nem vagyok képben, hátha itt valakinek van e téren tapasztalata: volt egy lista a a neten a mormonoknál a katonai lajstrom filmjeiről, és ott azt lehetett látni, hogy Heves megyéből kb. az 1750-es évektől indulnak a felvételek (a hevesarchiv.hu-n található fondjegyzékben is így írják). Amikor a MNL-ben akartam kikérni a Heves megyei anyagot, akkor csak 19. századi tekercseket kaptam és még a segédletben sem láttam a régi anyagokat felsorolva. Létezhet az, hogy a MNL-ben nincs meg minden lajstrom? Csak amiatt aggódok, hogy nehogy már pont az maradjon ki egy esetleges on-line adatbázisból, mert utolsó reményem az 1700-as évek második feléből való lastromokban van, hogy egy ősömről infót találjak... Kutatott már valaki az említett időszakból a Heves megyei anyagból?

Előzmény: Hochord (11968)
Hochord 2013.10.06 23:29:01 © 11968

Tudna valaki nagy tudású abban segíteni, hogy az e-levéltárban (www.eleveltar.hu), ami október 1-én indult, van-e már bármilyen anyag ami online böngészhető? A sajtó tele volt cikkekkel, miszerint lehetőség nyílik digitalizált iratok online böngészésére, otthonról lehet olvasni a régi iratokat, stb.


Én ennek eddig semmi nyomát nem találom, csak az adatbázisban lehet keresni, semmi több. Online böngészhető dokumentumokat nem találok. Van valami trükk, amit nem veszek észre, ahhoz hogy magukat az iratokat is megtaláljam? Köszönöm.

Előzmény: Kolibri1830 (11938)
mamu66 2013.10.06 10:58:01 © 11967

Köszönöm szépen mindenkinek a választ! :D

 

 

Előzmény: JPmiaou (11966)
JPmiaou 2013.10.06 00:12:07 © 11966

A halál oka kb. "febres", tehát láz. Az utolsó rovatban úgy látom, a házasság időtartamát jegyezték: mindig és csak a felnőtt, "uxor" vagy "mar(itus)"-szal jelölt holtaknál szerepel a megjegyzés, és az oszlopban néha van egy szó, ami talán "coniux"-ként olvasható -- bár igen nehezen, de más lehetőséget még nem találtam.

 

1855-ben már úgy tudom, csak a katolikusokat jegyezték a katolikus anyakönyvben, mert minden felekezetnek volt sajátja.

Előzmény: mamu66 (11963)
karancsijudit 2013.10.05 21:50:19 © 11965

én is lázra tippelek

a többihez nem tudok hozzászólni....

Előzmény: mamu66 (11963)
canonfan_448 2013.10.05 13:13:26 © 11964

Láz?

Előzmény: mamu66 (11963)
mamu66 2013.10.05 12:51:29 © 11963

Segítséget kérnék!

 

https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-266-12316-116212-48?cc=1554443&wc=M99C-83B:n1481657133

 

Jobb oldalon 1855 alatt az 5-ös számú,Barbara Bilcsik miben halt meg és a sor végén az a 27 mit jelent? Addig voltak talán házasok? Az kiderűl,hogy milyen vallású volt? Igaz,hogy a római katolikusoknál van a halál híre,de ez mérvadó?

 

Előre is köszönöm!

Bajdó 2013.10.04 22:26:40 © 11962

tiborpapa

Lehet hangosan is.

Minden, még a legkisebb segítség is nagyon jó egy amatőr keresgélőnek. Tíz-tizenöt éve még igazán gondolni sem mertünk az otthoni kutakodásról.

A mormon adatbázis a keresőmotor miatt kitűnő. Az egész világon keres, és nem csak a pontos egyezéseket, hanem a variánsokat is mutatja (Gaal, Gaál, Gal, Gál, Gáál). A kivándorolt/elköltözött/távolra férjhez ment/bárhova elkényszerült rokonokat csak így van sansz megtalálni.

Például: Egy Debreceni születésű férfiembert ki keresné az ország már nem idetartozó másik felén, mert ott volt katona, és megszerelmesedett. Aztán egy sohanemhallott kis faluba megházasodott. Lekerültek az aposztrófok a nevéről, és Sándor helyett Alekxandr lett írva.

Ez a kereső készül/bővül most. Kicsit már működik. Ezért választottam.

A szkennert képek megvannak (könyvtárukban kikérhetők). Valami jogi huzavona miatt nem láthatóak a programban (Levéltárban sem adnak ki mindent). A most Szlovákiához tartozó anyakönyvek például nyílnak. Sajnos szerintem mindenki, mindenhol másképp értelmezi az adatvédelmi lehetőségeket. Az állásfoglalás változó, mindenkori főnök variál. Még nem tudni, hogy az E-portálon mi lesz a táncrend, és mibe fog ez kerülni nekünk, de reménykedjünk a legjobbakban.

Előzmény: tiborpapa (11957)
JPmiaou 2013.10.04 18:33:15 © 11961

Nehogy valaki félreértsen: tudom, hogy az FS-nél nagyon egységtelen az egyeztetés. Ez nem csak a magyarnyelvű indexelésnél van így: az angolnyelvű projecteknél is állandó probléma, hogy az egyeztető egyszer így dönt, egyszer meg úgy. Már nagyon sok vita folyt róla, hogy hogyan kéne rajta javítani -- például az arbitrátoroknak is kellene százalék-eredményük legyen (mondjuk, hogy döntéseik közül hányat kifogásolt az indexelő a "feedback" gomb megnyomásával). Legelsősorban az arbitrátorok kérik ezt, mert jelenleg a munkánk mind megy a nagy fekete semmibe, és fogalmunk sincs, hogy minket szidnak-e legjobban az indexelők.

 

Az indexelőknek azt tudom javasolni, hogy mindig az utasítás szerint indexeljenek, ne aszerint, hogy a legutóbbi egyeztető mit döntött. Ha az egyeztetés hibás, meg kell nyomni a "feedback" gombot, és továbbra is úgy indexelni, ahogy helyesnek látjuk.

 

És maradok amellett, hogy nem bírálás, nem értékelés, és nem "Ennyi jót csináltál, és ennyi rosszat", hanem nagyon egyszerűen: az egyeztető ennyivel értett egyet, annyivel meg nem. Ha a százalékot mindenképp érték(elés)nek veszed, akkor az az _arbitrátor_-ra vonatkozik: veled szemben az arbitrátor 98%-os egyetértést ért el.

Előzmény: Bajdó (11956)
tiborpapa 2013.10.04 17:13:35 Creative Commons License 11960

Mindazokat az egyházi anyakönyvekről készült mikrofilmeket, amelyeket a MOL Lángliliom utcai épületében (vagy lekérve a megyei levéltárakban) tekergetünk.

Előzmény: Skori 74 (11959)
Skori 74 2013.10.04 16:31:06 © 11959

Kedves tiborpapa! Lehet tudni, hogy milyen anyakönyveket scennelnek be? Lehetséges, hogy Szabolcs esetleg Bereg megyei is lesz közöttük? És csak az államit vagyegyházit is feldolgoznak?

Előzmény: tiborpapa (11957)
vörösvári 2013.10.04 14:24:21 © 11958

Azért ha elkészül a MOL scannelés akkor is hasznos lesz a mormon adatbázis. A MOL anyag alapján például nem lehet követni majd az emberek vándorlását, ha nem közeli településről van szó. Igazából a kettő kombinációja lenne jó, feldolgozott anyag és mellette a felvétel.

Előzmény: tiborpapa (11957)
tiborpapa 2013.10.04 13:01:04 Creative Commons License 11957

Csak halkan jegyzem meg
(félre ne értsétek, tisztelem azt a heroikus küzdelmet és azt a mérhetetlen sok energiát, amelyet világszerte erre a munkára fordítanak)
hogy "nagy erővel" folyamatban van a MOL anyakönyvi mikrofilmjeinek (4 millió felvétel) scannelése, annak érdekében, hogy bárki számára az otthoni karosszékből elérhetők legyenek, és elérhetők is lesznek!

Előzmény: Bajdó (11956)
Bajdó 2013.10.04 11:56:28 © 11956

Kedves Julia!

Kicsit félreértett. Nem az útmutatót kritizálom, hanem a bírálót/bírálókat aki hol így, hol úgy bírál/bírálnak.

 

[nem úgy kell róla beszélni/írni), hogy "értékelés" meg "választottbíró",]

 

Elnézést kell róla beszélni, a % szerintem csak értékelést jelent. Ennyi jót csináltál, és ennyi rosszat. Az egy hatásfok, ami jelzi a hibáimat, vagy bárminek a mennyiségét, teljesítményét. Az „arbitrators” meg döntőbíró, aki dönt erről.

 

[Az honnan jött, hogy "egy földműves... csak férfi lehet"?]

 

Ez onnan jön, hogy némelyik bírónál, ha nem írom be hogy férfi az a hiba, ha meg beírom akkor meg az a hiba. Ha következetesek lennének, elfogadható lenne. (Csak a "födművesnél" javított, a "napszámosnál" a "cselédnél" nem)

Úgy, mint a nyilvánvaló nevek szerinti nemiség kérdése.

Mostanában jött egy javított halotti csomag, ahol tizennyolcból hatba olyan halotthoz nem beírt „férfi” ki lett javítva, azért mert a házastárs rovatban szerepelt egy név. Valaki úgy gondolta itt jó lesz a név utáni nemesítés (sehova nem volt odaírva ki a férfi, és ki a nő, persze én is tudtam a nyilvánvaló keresztnév okán, csak hááát az utasítás). Aztán van aki érti, és rendesen értelemszerűen értékel.

 

[…"időpontokból nem számolunk ki életkort -…- mert csak azt indexeljük, ami az előttünk levő iratban szerepel. Ha nincs életkor, akkor az a mező üres. ……………Ez az indexelést csak könnyíti! "]

Egy igen pontos odaírt fontos adat kihagyása nem hiszem, hogy könnyít. Annyira egyértelmű, hogy a két szám különbsége a világon mindenütt BIZTOS, és nem félreérthető (még helye sincs a jegyzésnek, hisz minek kétszer ugyanazt jegyezni). Ráadásul nem hiszem, hogy sokan megtalálták az erre vonatkozó utasítást.

 

Gondolom, ha a bírálók megfelelően lennének felkészítve (nem elég a lelkesedés), kevesebb problémám lenne (talán nem csak engem zavar). Mindig szigorú logikus műszaki gondolkodású voltam.

 

Mint 98%-os akármim(?) mutatja, elég rendesen tanulok, de a csavaros dolgokat nehezen tűröm.

 

Na megyek mérgelődni, megint jött egy csomó 92%-osom.

 

Ui. Megint évszámot számoltam. Sajnos elég sokat csináltam, lesz még ebből több is. Így jár aki …………….

Előzmény: JPmiaou (11940)
Tóth László István 2013.10.04 09:58:54 © 11955

Köszi! Azt hiszem, ez 1906-os házassági volt és csak a menyasszony anyja szerepelt a túloldalon.

 

Előzmény: JPmiaou (11944)
Prelleg 2013.10.03 21:45:28 © 11954

Esetleg még a Macse adatbázisában is meg lehet nézni, bár azt nem tudom, hogy a születési anyakönyvekkel hol tartanak.

Előzmény: firmin (11953)
firmin 2013.10.03 21:40:23 © 11953

...köszönöm az információtt ! :)

Előzmény: Prelleg (11952)
Prelleg 2013.10.03 21:29:08 © 11952

Előadás a Vécsey család történetéről: http://www.szolarchiv.hu/id-597-leveltari_estek_oktoberben.html

 

-Tremmel-: Egy harmadik gyermekük is volt, még 1821-ből. 

Azt nem tudom, hogy Marianna és Anna Maria lehet-e egyetlen név két változata, de szerintem nem nézhettek egy 15 majd a második házasságánál 16 éves nőt kilenc évvel idősebbnek. Akkor már inkább az 1788-ban született Anna Maria-ra tippelnék, de róla sem gondolom, hogy a keresett ősanya lenne. Talán nem is Rédén született, csak ott lakott egy ideje, és ezért írták rédeinek. (Pl. a Veszprém megyei Márkóban nagyon sok Schindler élt akkoriban). Esetleg még érdemes lenne megnézni, hogy a rédei anyakönyvekben szerepelnek-e még valamikor ezek a névváltozatok egy személynél, és ha igen, meg kéne próbálni összekötni valahogy Marianna-val.

firmin: elméletileg a IX. kerületben anyakönyvezték őket, mert Budapest Főváros Levéltára azt írja, hogy már 1895. októberétől ott történt a belvárosiak (IV. kerület) anyakönyvezése, de egy másik oldal szerint csak 1897. januárjától jegyezték be oda őket, az 1895-1896-os időszakról nem ír.

Előzmény: -Tremmel- (11946)
firmin 2013.10.03 12:11:13 © 11951

Köszönöm.

Előzmény: canonfan_448 (11950)
canonfan_448 2013.10.03 11:48:10 © 11950

Közigazgatási határokat tekintve mindenhol az új (jelenlegi) határokat veszik alapul - legalábbis a mappákat tekintve.

A "negyedik kerületed" ma hol van?

 

De nem minden adatbázisban van így.

Nekem Tropplowitz-ban (Opawica PL) is kell kutatnom.

Familysearch oldalon a lengyel oldalon kéne keresni ugye, de még fenn sincs.

A cseh adatbázisban viszont már elérhető. :) Szóval keresni kell, nincs mese.

Előzmény: firmin (11949)
firmin 2013.10.03 11:33:10 © 11949

Kösz - de ha megnézem Budapest IV. kerületet - ott ÚJPEST van.  :(

Előzmény: canonfan_448 (11947)
MCA-001 2013.10.03 11:25:57 © 11948

Ezeket én visszaküldöm "ellenőrzésre".

 

Engem az is nagyon zavar, amikor egy külföldi ékezet nélkül indexeli az anyakönyvet:(((

Előzmény: Tóth László István (11943)
canonfan_448 2013.10.03 10:50:20 © 11947

Szerintem ott van az egész cucc.

Előzmény: firmin (11945)
-Tremmel- 2013.10.03 10:41:02 © 11946

Sziasztok!

 

Szükségem lenne a segítségetekre, ötleteitekre!

Egyik ősanyám Rédén lakott, katolikus volt. Anyakönyvileg Bakonyszombathelyhez tartoztak, mert akkor még a falu 3/4-e református volt.

1821-ben megtaláltam a házasságát Mák József ősapámmal.

Ekkor azt írják róla, Schmid Marianna, 25 éves rédei származású, özvegy.

Előző évben meg is találtam az első házasságát, ekkor Schindler Marianna 24 éves rédei származású hajadon.

Mák József ősapámmal összesen 2 gyermekük született, neve így szerepel:

1823-ban Schindler

1825-ban Schmaller

Ezután nem tudom mi történt vagy meghalt valamelyikük, vagy elköltöztek.

 

Nos a házassági akv. szerint 1796-ban kellett szülessen Rédén.

Átnéztem az 1796 körüli születéseket, persze nem találom.

Schindler házaspár egyáltalán nem volt se előtte, se utána.

Schmid házaspár volt, nekik 1799-től 1806-ig 4 gyermeküket találtam, köztük 1805-ben egy Anna Maria-t. (Akkoriban Anna Maria és Marianna külön névnek számíthatott?)

 

1832-ben házasodott még egy Schindler Erzsébet (29 éves, rédei)

1802-ben találom: Elisabetha, Schmaller Ciprian és Long Magdolna gyermeke.

 

Van valami tippetek, hogyan bogozzam ezt ki?

 

firmin 2013.10.03 10:24:06 © 11945

Segítséget kérnék!

familysearch.org 

magyarországi polgári anyakönyvek adatbázisban a

Budapest IV. kerületi - a régi Belváros ! anyakönyvei (1895 és1896 évek)

megtalálhatóak?  Főleg a születési anyakönyvek érdekelnének.

 

JPmiaou 2013.10.03 01:30:07 © 11944

A korai házasságoknál az utolsó képet a View - "Show Previous or Next Image" (előző vagy következő kép megtekintése) menüpont használatával kell indexelni. Ez jobboldalt felhozza a sorban következő képet, akkor is, ha az más kötegben van. Egyedül akkor kell üresen hagyni a menyasszony anyja nevét, ha kétszer filmezték ugyanazt az oldalt, és ezért a következő kép nem a jelen kép hátoldalát mutatja. (Nem marad ki végül is senki sem a névsorból, mert a következő kötegben újra lesz indexelve az egész -- a "duplicate image" típus csak az egy kötegen belül talált egyforma képre vonatkozik.)

 

Amúgy ha jól emlékszem, a menyasszony anyja csak az 1897 előtti házasságoknál szorul a következő oldalra; azután már csak a tanúk és az aláírások vannak a hátoldalon. Az 1906-os változás persze szembetünőbb.

Tóth László István 2013.10.02 21:58:16 © 11943

Ha már indexelés, mi arra a speciális esetre a megoldás, ha valamely adat egy másik csomagban szerepel?

Gondolok itt az 1906-ig bezárólag a házassági anyakönyvekre, ahol ugye jobb oldalon kezdődnek az adatok, viszont a következő (!) oldalon vannak a tanúk mellett pl. a menyasszony szülei! Ami ugye nem mindig van benne az adott csomagban...  Erre a <blank> a megoldás? 

Prelleg 2013.10.02 21:54:20 © 11942

Tisztelt Fórumtársak!

Másoknak működik ez az oldal?  http://home.arcanum.hu/fogoly

A Hungary Exchange oldalán újabbak kerültek fel a keresett vezetéknevek közül.

Prelleg 2013.10.02 21:53:05 © 11941

Abban igazat kell adnom Bajdónak, hogy nem egységes az egyeztetés, én is meglepődtem, mikor néhány születési anyakönyvi köteget úgy kaptam vissza, hogy a gyermek családnevét is beírta az arbitrator, máskor a halotti anyakönyvi kötegekben az elhunytak nemét „Blank”-ról férfira, vagy nőre javította ki, annak ellenére, hogy semmi sem utalt arra. Én csak a szabolcsi indexelés 3. részének végén, 4. részének elején kapcsolódtam be, így nem tudom, hogy korábban be kellett-e írni a születésinél a gyerek vezetéknevét, de a már feltöltött adatok mindegyikéhez, kivétel nélkül oda van írva. Remélem, hogy nem utólag lett beírva. Ugyancsak hibás egyeztetésnek tartom azt, mikor a személy keresztneve után írt, zárójelbe tett második keresztnevet az arbitrátor kitörli. Szerintem be kell írni, először is azért, mert kivétel nélkül, mindig a másodikat teszi zárójelbe, míg ha hibázna az elsőt tenné, másodsorban azért, mert ha tévedne is, azt a megjegyzésnél (vagy az U.B.-nél) fel kéne tüntetnie, harmadsorban pedig azért, mert a zárójelet bár használták az anyakönyvvezetők akkor, ha tévesztettek, de nem csak akkor. Ugyan nem értek azzal egyet, hogy a vezetéknév után beírt, zárójelbe tett családnevet nem az „Or” kötőszóval kell indexelni, de ez annyira nem zavaró.

Az egyeztetés során egyik gyakran előforduló probléma, hogy az (első) vezetéknév után álló betűt (Pl.: Nagy P János) nem egységesen kezelik. Legjobb tudomásom szerint, ha a névről (vagy rövidítésről) nem tudjuk, hogy vezeték-, vagy keresztnév (rövidítése), a keresztnév mezőbe kell beírni. A szabályt én így alkalmazom, nem tudom, helyesen-e:

1, a gyermeknél és az apánál is szerepel a rövidítés: vezetéknévhez írom

2, csak az apánál, vagy anyánál, esetleg csak a gyermeknél van rövidítés: utónévhez írom

3, ha a bejegyzésben csak az egyik névnél szerepel, de a köteg egy másik bejegyzésében ugyanezzel a családnévvel és rövidítéssel az 1. pont szerint kellett eljárnom: utónévhez írom.

Az egyik indexeléssel kapcsolatos hozzászólásomban az örökbefogadott gyermek szüleit indexeltem volna „Or”-ral, most az átírt nevekkel tenném ugyanezt. Már többször tapasztaltam azt, hogy az anyakönyvvezető nem a megjegyzés rovatban javítja ki a tévesen beírt vezetéknevet, hanem az eredetit átírja úgy, hogy abból egy „harmadik” lesz. Nem lehetne az „Or”-ral, vagy máshogyan megoldani azt, hogy a „harmadik” mellett a jó név is szerepeljen? Ugyanekkor említettem, hogy a megjegyzésben, ha ritkán is, de utalhatnak az elhunyt nemére.

Amúgy szerintem az utóbbi időben szerintem sokkal engedékenyebbek az egyeztetők, mint néhány hónapja. És hogy végül dicsérjem is az egyeztetőinket:

2013. szeptember 29.-i adatok alapján nagyon szorgalmasak voltak:

Arbitration completed for the top 25 most active Projects: 17. Magyarország, Szabolcs—polgári anyakönyvi adatok, 1895–1978 [5. Rész]

Arbitration completed by the 25 top producing groups: 2. Hungary-HU

Előzmény: Bajdó (11939)
JPmiaou 2013.10.02 17:22:51 © 11940

Bajdó, ezt már többször próbáltam elmagyarázni: nem úgy kell rá gondolni (és nem úgy kell róla beszélni/írni), hogy "értékelés" meg "választottbíró", mert nem az, hanem _egyeztetés_: ahol a két indexelő eltér, ott valaki el kell döntse, hogy melyik legyen. Ideálisan minden ilyen döntés a szabályok szerint történik, hogy minél egységesebb legyen, de persze a gyakorlatban ez nem olyan könnyű.

 

Az honnan jött, hogy "egy földműves... csak férfi lehet"? Foglalkozásból nagyon, nagyon ritkán lehet nemet megállapítani, és nincs is a szabályban felsorolva -- csak a titulust, nyelvi jelzőt, és családi kapcsolatot említi.

 

Igaz, hogy nehezen található, de a szabályban benne van az is, hogy időpontokból nem számolunk ki életkort -- nem azért, mert nem tudunk számolni, hanem azért, mert csak azt indexeljük, ami az előttünk levő iratban szerepel. Ha nincs életkor, akkor az a mező üres. Ez az indexelést csak könnyíti!

 

A többi üresenhagyási szabály (keresztnév alapján nem állapítunk meg nemet, a szülők nevét nem írjuk be a gyermekhez) is mind az indexelés könnyítését szolgálják, vagy szolgálnák, ha mindenki követné őket. Valahova meg kellett rajzolni a vonalat, mert nem vagyunk mind ügyvédek, történészek, nyelvészek, hogy meg tudnánk pontosan állapítani, hogy egy Zóli nő-e vagy férfi, vagy hogy elég-e, ha az apa magáénak ismerte el a gyermeket. A legegyszerűbb és egyértelműbb, ha az ilyen kérdésekben csak olyan szempont szerint döntünk, ami 100%-ban mérvadó.

 

Juli

Bajdó 2013.10.02 14:29:00 © 11939

   Kolibri1830  meg JPmiaou, mamu66, vadász2!

 

„Bátorítanék mindenkit, hogy segítse arbitratorként az indexelést!”

 

Remélem egy-két választottbíró is elolvassa (vagy akik kiválasztják őket).

Én is indexelek.

Egyre kisebb lelkesedéssel. (nem dicsekvésből 21.800/94.910 pontnál tartok, 98%-osan)

A legnagyobb bosszúságom az értékelés. Nem egységes.

 

Igen nehéz volt beletörődni egy Mária/János ismeretlen nemű jegyzésébe. Több ezer anyakönyvben helye sincs ennek, annyira egyértelmű a dolog. Egy házassági bejegyzéssel ahol egy rublikában vannak a szülők, és én döntöm el ki az apa, és ki az anya. Ott jó a döntésem?

 

Igen nehéz volt beletörődni egy törvényes apa után ismeretlen családnevűnek jegyezni valakit. Ha meg valaki elismert egy törvénytelen gyereket az jó volt (pedig az csak egy jövőbeli lehetőség, vagy teljesül, vagy nem.

 

Igen nehéz volt beletörődni, hogy egy földműves, népfelkelő, szanitéc, csak férfi lehet (persze ha elfogadom, hogy József férfi, az más. .

 

Igen nehéz volt beletörődni egy, na mindegy,      stb, stb. Van még sok. Ha valakit érdekelne(?), mutatnám is.

 

Ami meg most jött az már végképp KO.

Oda van írva a pontos születés dátum, oda van írva a pontos haláleset dátuma, és hibásnak értékel az arbitrator. Nem tud számolni? Ennél pontosabb évszámot elképzelni sem tudnák. Egy nagyonöreg valaki akinek se apja, se anyja, se régenelhunyt felesége nem ismert, az biztos 90 éves(?).

 

És még nem is beszéltem a lúdtollas sétáló, kereszbehúzott, félköríves, hosszú/rövid/kifelejtett aposztrófokról, amit hol így, hol úgy értelmeznek.

 

Úgy hogy ha én válogathatnák választottbírót nagyon-nagyon kioktatnám magyar szöveg, és szokásértelmezésből. Mert egy mezei indexelő jegyezhet így-úgy nem számít, de a ki javít az legyen egységesen következetes. Úgy van értelme a dolognak.

Előzmény: Kolibri1830 (11916)
Kolibri1830 2013.10.02 10:25:27 © 11938
Előzmény: Kolibri1830 (11937)
Kolibri1830 2013.10.02 10:24:29 © 11937

  Működik.

3A3a 2013.10.01 15:41:11 © 11936

ez meg a regi, allitolag matol elerheto nehany online adatbazis, ami nekem se jon be

http://adatbazisokonline.hu/

 

Előzmény: tiborpapa (11935)
tiborpapa 2013.10.01 14:42:04 Creative Commons License 11935

Esetleg ITT

Előzmény: Kolibri1830 (11934)
Kolibri1830 2013.10.01 11:09:21 © 11934

Keresem az e-levéltár kapcsán ma -elméletileg- megjelenő rengeteg online is hozzáférhető anyagot, de nem lelem.
Van valakinek ötlete arra nézvést, hogy mégis hol lehetne megtalálni a mára ígért e-levéltári oldalt és az arra felkerülő digitalizált iratokat? Vagy esetleg csak estére várjam?

 

üdv.

mamu66 2013.09.30 17:42:32 © 11933

Sajnos én is jártam így,ráadásul az egyik ugyan úgy kereste a családfát,de még csak válaszra sem méltatott. Pedig tudnék neki mit mondani a családfáról! :D

Előzmény: Skori 74 (11930)
theow 2013.09.30 09:12:40 © 11932

Kedves Eitler, a burgenlandi részben nem folyt mormon mikrofilmezés az 1960-as években mint Magyarországon, mert Ausztria nem járult hozzá. Így a szombathelyi és győri püspöki és állami levéltárakból vették mikrofilmre a felekezeti anyakönyvek másodpéldányait. Ezek a másodpéldányok viszont csak 1825-től voltak kötelezőek. Így az ezt megelőző időszak anyakönyvei vagy a helyi plébánián vagy a kismartoni püspökség levéltárában találhatóak. Érdemes ellenben figyelni majd a matricula.at oldalt, amely folyamatosan fejlődik, ám jelenleg még csak alsó- és felső-ausztriai anyakönyvek kutathatóak rajta, ha jól emlékszem.

Előzmény: Eitler (11931)
Eitler 2013.09.29 23:26:36 © 11931

Üdvözlet!

 

Sajnos a burgenlandi felsőpulyai járás ( Locsmánd, Csáva, Felsőrámóc) találatai régóta csak kb. 1825-ig mennek el (születési anyakönyvek). A mostani frissítés alkalmával se jutott a kereső más eredményre. Esetleg tudja valaki, hogy a térségben ( vagy a térség anyagát érintő levéltárakban, pl. Fraknó, Eisenstadt) mikor lesz indexelés, újabb gyűjtés? Köszönöm előre is a választ!

Skori 74 2013.09.29 21:23:16 © 11930

Én is irtam már egy-két lehetséges rokonnak is ,de 80%-a válaszra se méltatott, pedig az egyikről kiderült, hogy tényleg rokon és a leírt adatok alapján erre ő is rájöhetett, de nem válaszolt ő se. Aztán kaptam ígéretkeket is, hogy utána érdeklődnek a többi rokotól, de ez a szál is elakadt. Ugyhogy ha nem tör le a kudarc egy próbál megér.

 

Előzmény: I.Gergő (11925)
canonfan_448 2013.09.29 19:21:17 © 11929

"Amennyire hallottam, az e-levéltár az elektronikusan keletkezett dokumentumok megőrzését segítő projekt - de utána kéne nézni, vagy egy MNL-es illetékesnek kéne elmondania, mi is ez pontosan..."

 

Youtube-on fentvan a bejelentés valahol. 16 perc.

Nekem úgy tűnik, hogy a régi anyagokat és az újonnan keletkező elektronikus anyagokat is be fogja fogadni a rendszer és így lesz kerek egész.

Kutató regisztráció is lesz. Tehát ha valaki többmindenre lesz kíváncsi annak fizetnie kell. (persze ez nem baj, csak legyen jó a rendszer)

 

A megyei levéltárak anyagait is befogadja. Szóval elméletben jó lesz, kíváncsi leszek milyen "csomaggal" fognak indulni.

Remélem nem csak a MSZMP szirszarjai lesznek elérhetőek. :D

 

A másik dolog, hogy elméletben 600 kép/perces mikrofilmszkennerük van.

5000000 képkocka számításaim szerint 138 nettó óra. Ha a cseréket és minden egyéb munkahozadékot is figyelembe véve, ez azért nem kéne, hogy két évig tartson. :D

Vagy sokkal több ez az állomány mint 5 millió felvétel.

Előzmény: skoumi (11927)
Kolibri1830 2013.09.29 18:58:37 © 11928

A BFL-ben azt mondták, hogy az év végére készen lesznek az összes anyakönyv digitalizásával, melyek Bp. területére vonatkoznak, de azt nem tudták megmondani, hogy vajon mikor lesz online is elérhető. Az államtól függ.

Előzmény: skoumi (11927)
skoumi 2013.09.29 18:19:20 © 11927

Egyszer majd lehet, de nem október 1-től szerintem. Úgy tudom, az anyakönyvek szkennelése még folyamatban van, két évet szánnak rá (pénz, paripa hiányosan áll rendelkezésre).

Amennyire hallottam, az e-levéltár az elektronikusan keletkezett dokumentumok megőrzését segítő projekt - de utána kéne nézni, vagy egy MNL-es illetékesnek kéne elmondania, mi is ez pontosan...

Előzmény: I.Gergő (11923)
skoumi 2013.09.29 18:15:16 © 11926

lehet, sőt meg kell próbálni

de ne keseredj el, ha sokan nem reagálnak :)

 

facebooknál óvatosan, ott le is tilthatnak, ha túl sokan reportolják, hogy "zaklatod" őket... iwiwnél talán nincs ilyen.

 

Előzmény: I.Gergő (11925)
I.Gergő 2013.09.29 15:54:45 © 11925

Nagyon sok anyakönyvet megtaláltam már a családfám kutatásakor, és ezek idáig nagyon sokat segítettek az egyenes ági rokonok megtalálásában.

Engem legalább ennyire érdekelnek az oldalágak is, harmad-, negyed-, ötödfokú unokatestvérek megtalálása, de sokszor a dédszülők, ükszülők, szépszülők lehetséges testvéreinek kikutatása nagyon nehéz feladat. A családnevem elég ritka, és ha a közösségi oldalakon rákeresek a vezetéknevemre, a legtöbb személynél valószínű, hogy valamilyen oldalágon rokon lehet, közülük nagyon sokan pontosan azon a vidéken élnek, ahol az én felmenőim is éltek.

Szerintetek jó ötlet lehet közösségi oldalakon (facebook, iwiw) így teljesen ismeretlenül ráírni néhány emberre, hogy tud-e valamit az őseiről, a származásáról? Szerintem ez nagyon sokat segíthet az oldalágak kutatásában, mert egy ritka vezetéknévnél viszonylag nagy esély van rá, hogy vannak közös ősök.

 

Nektek mi a véleményetek?

canonfan_448 2013.09.29 09:09:56 © 11924

Továbbra is két karcos pontja lesz ennek szerintem:

1. megkapják-e a felekezetek engedélyét ehhez? (állítólag ugye eddig is ez volt a probléma oka)

2. Fizetni kell-e érte? :-):))))))

I.Gergő 2013.09.28 22:41:33 © 11923

Olvastam , hogy október 1-től működik az E-Levéltár. Ez akkor azt jelenti, hogy mostantól nem csak mikrofilmeken, hanem neten is kutathatóak lesznek az anyakönyvek?

Előzmény: Kolibri1830 (11922)
Kolibri1830 2013.09.28 21:34:07 © 11922

Ha jól tudom 1 hónapig, s még akár további egy hónapra meg lehet hosszabbíttatni. Türelem kell. Velem előfordult, hogy félévet is vártam mire hozzájuthattam.

Előzmény: I.Gergő (11921)
I.Gergő 2013.09.28 16:00:10 © 11921

Sziasztok!

 

A MOL Lángliliom utcai kutatótermében, ha az általam keresett mikrofilmeket épp valaki más kutatja, akkor mennyi időt kell várnom amíg szabad lesz a keresett mikrofilm? Egyszerre mennyi ideig lehet valakinél?

MCA-001 2013.09.28 15:00:12 © 11920

Köszi:)

A supportra nem nagyon akarnak válaszolni, 4 napja írtam nekik.

Előzmény: Kolibri1830 (11919)
Kolibri1830 2013.09.28 14:47:33 © 11919

https://familysearch.org/help/contact : Én ezen az oldalon vettem fel velük chat formájában a kapcsolatot,  de akár a Support@familysearch.org e-mail címre is lehet nekik írni. 

Előzmény: MCA-001 (11918)
MCA-001 2013.09.28 14:31:51 © 11918

Milyen címre küldjek emilt ha szeretnék segíteni?

Előzmény: Kolibri1830 (11916)
Tóth László István 2013.09.28 13:37:19 © 11917

Nagyon köszönöm a segítséget! Konkrétan ő az, akit keresek, a későbbi sorsa ismert már szerencsére.

Köszi a tippeket!

Előzmény: JPmiaou (11915)
Kolibri1830 2013.09.28 10:45:07 © 11916

Befejeződött Magyarország, Szabolcs - polgári anyakönyvi adatok, 1895-1978 (6.rész) ellenőrzése :)

Már csak a 4. és 5. rész van hátra, s ha azzal is kész vagyunk, végre kész lesz egész Szabolcs megye indexelése.
A 4. rész 36%-nál tart.
Az 5. rész 22%-nál.

Bátorítanék mindenkit, hogy segítse arbitratorként az indexelést!

JPmiaou 2013.09.28 08:36:01 © 11915

A temetői kutatásban temetője válogatja. Hartán például ki van (vagy volt, tavaly) téve egy füzet a ravatalozónál, térképpel és nevekkel (igaz, hogy sírhely szerinti sorrendben, ami a név szerinti kereséshez nem igazán hasznos); Balassagyarmaton viszont semmi ilyen nincs, pedig az sokkal zeg-zugosabb.

 

Az anyakönyvezés helyét helységnévtárban kell keresni: http://konyvtar.ksh.hu/index.php?s=kb_statisztika#kb_statisztika_helysegnevtarak

A Dvorzsák-féléhez a Radixon van kereshető, táblázatos mutató (angolul): http://www.radixhub.com/radixhub/gazetteers/1877

Én leggyakrabban ezt és az 1913-ast használom, az egyiket az egyházi anyakönyvezéshez, a másikat az államihoz. Persze előfordult kerület-átrendezés, tehát ha valakit égen-földön nem találsz, érdemes kikeresni az esemény időpontjához legközelebb eső helységnévtárat.

 

Az 1895-ös helységnévtár szerint (Egyházas-)Ozmánbük Salomváron volt anyakönyvezve. (Az 1913-as szerint viszont Alsóbagodon, tehát a későbbi eseményeket itt (is) kell keresni.) Az 1895 novemberében bejegyzett születések közül egy történt Egyházas Bükön: https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1951-23397-5511-66?cc=1452460&wc=M9WP-TWW:1457143548 . A helységnévtár szerint ez ugyanaz, mint Ozmánbük.

Előzmény: Tóth László István (11910)
szurcsikj 2013.09.27 22:48:49 © 11914

A megyei levéltárak másolatai vanna az országos levéltárban. Sajnos a Baranyi megyei mikrofilmek eléggé karcosak már, azért olvashatóak. Sajnos itt csak a katolikus a.könyvi bejegyzések mondhatóak jónak (1700-as évek eleje), a más felekezetiek hiányosak és többnyire 1800 utániak. Nem ismerem a Tolna m.-i helyzetet, én egy 1761-es születést keresek (házasságból visszaszámolva). Valószínűleg az első betelepülők leszármazottja v. új jövevény...

Kérdés: aki nem katolikus volt, azt nem is jegyezték be sehol? ismeri valaki a Tolna megyei helyzetet?

Előzmény: God:Boy (11908)
MCA-001 2013.09.27 21:58:21 © 11913

Közben én is rájöttem, hogy csak a polgári anyakönyvek nézhetők meg digitalizálva:)

 

Az viszont tényleg jó lenne, ha a frissített települések listáját is közzé tennék.

Előzmény: Kolibri1830 (11911)
vadász2 2013.09.27 21:51:32 © 11912

A kutatóközpontban...

:-(

Előzmény: MCA-001 (11909)
Kolibri1830 2013.09.27 21:44:21 © 11911

Egyelőre csak levéltárakban. Talán az e-levéltár létrejöttével hamarosan az interneten is.

 

Jó lenne tudni, hogy az újonnan közzétett több 100ezer katolikus anyakönyv indexeléséből származó név mely településekről származik.

 

Előzmény: MCA-001 (11909)
Tóth László István 2013.09.27 21:36:36 © 11910

Üdv. mindenkinek! 

Végigolvasva az utolsó többszáz - 1-2 ezer hozzászólást, nagyon sok kérdésemre választ is kaptam, de van pár dolog, amit nálam szakavatottabbak kapásból tudhatnak:

 

mi a gyakorlata egy temetői névjegyzék kikérésének? Lehet-e egyáltalán ehhez valahogy hozzáférni (Székesfehérvárról van szó) vagy a legegyszerűbb végigjárni őket sírról sírra?

 

Honnan tudhatom meg, hogy melyik településen anyakönyveztek? Állami anyakönyvről van szó,  1895. nov. a születés, a helység Ozmánbük (Zala megye). Végignéztem a környező településeket, de nem találtam benne, bár lehet, hogy a FS-en nincs is fent...

Találok valahol településjegyzéket ilyen esetben?

 

A rk. mikrofilmes anyakönyveket lehet fényképezni? Vagy ez levéltáranként változó? 

 

A segítséget előre is köszönöm!

 

Üdv.

Laci

 

 

 

MCA-001 2013.09.27 21:36:30 © 11909

Frissítették a katolikus anyakönyveket:)

https://familysearch.org/search/collection/list#page=1&region=EUROPE

 

Viszont csak kereső van, az eredeti képet hol lehet megnézni?

God:Boy 2013.09.27 19:44:25 © 11908

Ha ismered a falut a MOL filmbázísából kikeresheted a mikro filmet. Mercy féle betelepítés?

Előzmény: szurcsikj (11907)
szurcsikj 2013.09.27 18:07:08 © 11907

Üdv, Tolna és Barany megyébe települő német bevándorlók között voltak evangelikus felekezetűek is, miként és hol lehet ezen születésűeknek utána nézni, mikortól voltak vezetve, ha egyáltalán vezethették őket?

 

 

A problémám: a Family Search- ban nem találom találom Bernardus Fillérius felmenőmet. Előtte és utána is Filler, Füllerként találtam bejegyzéseket. Miért írták őt Fillériusnak, van ennek valami jelentősége a latinban?

mamu66 2013.09.27 17:09:55 © 11906

Végül is bárhol előfordulhatnak! Igazából Mándok,Székely , Tuzsér. De most találtam egy esküvőt Eszenyben. Tehát bárhol előfordulhatnak. Nekem is gondolkodnom kell néha,hogy most kit is keresek és hol vagyok? Azért előre is köszönöm szépen,hogy egyáltalán megpóbálod.

Előzmény: JPmiaou (11905)
JPmiaou 2013.09.27 16:33:46 © 11905

Ha emlékszem a nevekre, természetesen szólok, de néha a sajátomon is gondolkodnom kell... Melyik településeken fordulhatnak elő? (Vagy talán épp az a baj, hogy nem tudod?) A 4. rész jelenleg Tiszalökön jár, az 5. Tiszabecsen, a 6. pedig Nyirtasson.

Előzmény: mamu66 (11904)
mamu66 2013.09.27 09:45:02 © 11904

Ha esetleg Szabolcsban bolyongva összefutnál olyan nevekkel,hogy:Punykó vagy Ponyku,Diós vagy Diósi, Peti ,ha szépen megkérlek szólsz?

Előzmény: JPmiaou (11902)
mamu66 2013.09.27 09:39:39 © 11903

Jól összehozták! Kovács minden mennyiségben. :D

Előzmény: JPmiaou (11902)
JPmiaou 2013.09.27 00:49:38 © 11902

Egyeztetés közben találtam a Kovácsok házasságát:

https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-267-12328-4411-63?cc=1452460&wc=M9WP-GLJ:n122523523

 

Sajnos a tanúk nem Kovácsok...

mamu66 2013.09.26 16:02:57 © 11901

Köszönöm szépen! Ez végül is annyira nem fontos,csak egy mellék szál. Közben megtaláltam az ősmamim halálát, tehát a papa újra nősült!

Előzmény: skoumi (11898)
skoumi 2013.09.26 14:57:57 © 11900

pl. itt egy példa https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1951-23655-21450-65?cc=1452460&wc=M9WP-RLJ:1539535534 arra, hogy az UB tartalmazza az adott települési anyakönyvtől eltérő helyet, ahol az esemény történt (első, 14. folyószámú bejgyezés)

Előzmény: skoumi (11899)
skoumi 2013.09.26 14:54:39 © 11899

"Persze lehet létezik valahol valamilyen lista (?)."

 

Nem lehet, biztos, mint ahogy JPmiaou be is mutatta az üdítő kivételt, ami elérhető a mormonoknál.

Minden önkormányzatnál ez rendelkezésre áll az anyakönyvi első példányokkal egyetemben.

 

A helyet a születési anyakönybe felvitt "UB. szám/évszám" nem tartalmazza. Az UB-jegyzék tartalmazhatja azt, a bejegyzést kiváltó esemény pontos megjelölésével - ez lehet, mint ahogy írtad is, házasság, halál, valamint válás, névváltoztatás, törvényesíttetés, stb. is.

Előzmény: Bajdó (11895)
skoumi 2013.09.26 14:47:05 © 11898

Amennyire ki tudom bogarászni,

 

özvegy Václav Matejka bohdalovi lakos házasságra lép Juliannával, néhai Jan Švik(?) bohdalovi molnár hátramaradt lányával.

 

itt nem a dčera (lánya) kifejezést használja, hanem a panna-t, ami szüzet (hajadont) jelent.

 

Előzmény: mamu66 (11897)
mamu66 2013.09.26 09:05:45 © 11897

Jó reggelt mindenkinek!

 

Segítséget kérnék!

 

Jobb oldalon,rögtön az első bejegyzés,Waczlaw Matejka esküvőjének a fordítása kellene.Valószínűleg az előző nej meghalt (időben stimmel), de az is lehet,hogy ez teljesen más Matejka.

 

Előre is köszönöm!

 

http://actapublica.eu/matriky/brno/prohlizec/4726/?strana=15

JPmiaou 2013.09.26 03:39:39 © 11896

"Persze lehet létezik valahol valamilyen lista [az utólagos bejegyzésekről] (?)."

 

A mai Magyarország területén belül valami oknál fogva az FS nem közli őket, de negyedévenként készítettek UB jegyzéket:

 

https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1942-23655-19789-31?cc=1452460&wc=M9WP-RLJ:1539535534

https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1951-23655-21414-61?cc=1452460&wc=M9WP-RLJ:1539535534

https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1951-23655-21450-65?cc=1452460&wc=M9WP-RLJ:1539535534

https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1951-23655-21402-55?cc=1452460&wc=M9WP-RLJ:1539535534

Előzmény: Bajdó (11895)
Bajdó 2013.09.25 23:30:41 © 11895

 

Az egyik rokonom Debreceni anyakönyvében két "utólagos bejegyzés" van. Két dátum, nincs hely.

Kivételesen tudom, hogy az egyik dátum bejegyzés a Kispesti házasságát takarja a mostani XIX. kerületben.
A másik pedig a Bp. Ferencváros István korházi halálozását a IX. kerületben.
Szerintem a dátum csak azt jelenti, hogy sokáig élt, és közbe házasodott, esetleg elvált. Ha nem tudnám más forrásból pontosan, talán keresgéléssel soha nem találnám meg.

 

Persze lehet létezik valahol valamilyen lista (?).

Előzmény: skoumi (11886)
Prelleg 2013.09.24 23:59:54 © 11894

Kedves JPmiaou, mamu66 és vadász2!

Köszönöm szépen a segítséget. Időközben több testvérét is indexeltem, és az anya neve Bornként szerepelt. A köteget leadtam.

Előzmény: JPmiaou (11890)
vadász2 2013.09.24 19:49:50 © 11893

Csatlakozom, de ebből akár még Bover is lehet... ;-)

Előzmény: mamu66 (11891)
mamu66 2013.09.24 12:44:53 © 11892

Találkozott már valaki olyannal,hogy pl: az ősök indultak Szlovákiából,elértek Csehországig és utána megint Szlovákiában kötöttek ki? Nem pont így,de esetleg hasonló vándorlást tapasztaltatok?Lehetséges lenne,hogy így bolyongtak?

mamu66 2013.09.24 08:50:57 © 11891

Én elsőre Born-ra tippeltem,de akár Bom is lehet.

Előzmény: Prelleg (11889)
JPmiaou 2013.09.24 02:33:40 © 11890

(Hogy lehetett ennyire remegő kezű ember anyakönyvvezető?)

 

Én kb. Bom-ra tudok saccolni. Az első betű ugyanaz, mint a születéshelye, amit én Bajnának olvasok. A következő betű lehet akármi, de talán 'o' a legvalószinűbb. Utána vagy 'm' (lásd a "római katolikus"-okat), vagy talán 'rn'?:

 

https://familysearch.org/pal:/MM9.1.1/X6FP-9D6

 

Köszönöm szépen az utónévjegyzékeket! Az indexeléstől teljesen függetlenül is érdekes olvasnivaló. (az "Alexa" Elek-nek írandó??)

 

(De jó lenne, ha a már-indexelt köteget vissza lehetne vonni javításra, hogy a Paraszkát és a Hnaskót a helyes rovatokba rakhatnám...)

Prelleg 2013.09.23 23:09:40 © 11889

Akkor biztos, hogy Hnasko volt az anya vezetékneve. Én az gondoltam, hogy a Paraszka lesz az és Hnasko-t, mint utónevet kerestem, azt nem vettem figyelembe, hogy a Paraszka lehet keresztnév is. 

Ha a Rendeletek tárában a szavak mezőbe beírjuk, hogy „utónevek jegyzéke” , a 2. számú találat (1906-os) tartalmazza, milyen formában kellett az anyakönyvbe bejegyezni az utóneveket, a 6. számú találatnál (1927-es) pedig az „idegen hangzású nem magyar” utóneveket találhatjuk meg, köztük sok szlovákkal. Ezek segíthetnek a szlovákiai indexelésnél. 

 

Kérnék egy kis segítséget is az indexelésben, köteg megosztó szám: 335719121

02-02-nél az anya vezetéknevét nem tudom megfejteni.

Előzmény: vadász2 (11874)
vadász2 2013.09.22 17:44:20 © 11888

Utólagos bejegyzés...

Előzmény: God:Boy (11887)
God:Boy 2013.09.22 17:10:45 © 11887

ub az utolsó bejegyzés rövídítése. Ezek szerint az anyakönyv vezetés értesült a halálról,.Akkor illene ott lennie egy (ügyirat)iktatószámnak is.

Előzmény: Bódi Dániel (11882)
skoumi 2013.09.22 14:07:15 © 11886

Az adott telepules anyakonyvvezetoje tud felvilagositassal szolgalni neked ez ugyben, ha akar...

Elvileg meg tudja mondani neked az UB mire utal es az ezt keletkezteto dokumentum kiallitasi helyet is.

Pl. ha az UB a halalozast takarja, akkor mindjart megvan a pontos ev is (a / mogott)

valamint meg kell lennie, hogy honnan kuldtek azt a dokumentumot, ami alapjan beveste az anyakonyvvezeto az anyakonyvbe az UB szamot. A mai anyakonyvvezeto az un. UB-listajabol ki tudja keresni ezeket az infokat.

De mondom, csak ha akarja. Falun konnyebben megy, varosokban mar elutasitobbak (adatvedelem meg tarsaira hivatkozva)

Előzmény: Bódi Dániel (11882)
vörösvári 2013.09.22 13:53:38 © 11885

Szívesen. Itt van például ez, lehet hogy itt akad aki tud valamit.

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9177644&la=127026023

Előzmény: Bódi Dániel (11883)
Pompiere 2013.09.22 11:10:57 © 11884

A születési hely halotti anyakönyvében az adott évre nincs bejegyzés erről

 

Azért mert ez nem volt kötelező érvényű. Volt ahol odaírták a születési anyakönyvben a halálozás időpontját és helyét, volt ahol nem. De inkább nem.

 

Utóbejegyzés után a megyei levéltárban érdemes érdeklődni. Nekem is ott szolgáltak felvilágosítással. Elvileg 1980-ig ott kell lenniük.

Előzmény: Bódi Dániel (11882)
Bódi Dániel 2013.09.22 10:41:51 © 11883

Köszönöm az ötletet. Megnéztem a topikokat, de egyik sem foglalkozik hasonló témával(látszólag). De majd megérdeklödöm valamelyikben. :)

 

Előzmény: vörösvári (11878)
Bódi Dániel 2013.09.22 10:36:12 © 11882

A születési hely halotti anyakönyvében az adott évre nincs bejegyzés erről, de abban a faluban van eltemetve. Illetve a születési bejegyzése mellé egy ub. bejegyzés került. Amit sajnos nem tudom , hogy hol lehet lenyomozni. :(

Előzmény: God:Boy (11879)
Bódi Dániel 2013.09.21 23:44:09 © 11881

Köszönöm a válaszokat. Elvileg létezik pesten egy MÁV leltár nevű adatbázis. De nem áll módomban most oda eljutni. Szóval marad a vasutas topik illetve a keresgélés az érintett településeken. De azért köszönöm.

LvT 2013.09.21 21:55:41 Creative Commons License 11880

Eperjesen még 1995-ben is élt egy Hnaško. Formálisan lehetne még esetleg Hraško.

Előzmény: vadász2 (11874)
God:Boy 2013.09.21 14:04:33 © 11879

Elvileg a születési hely anyakönyv vezetőjét értesítik a halálról. Nálat megtalálható a elhalálózásról értesítést küldő anyakönyvi hivatal.

Előzmény: Bódi Dániel (11876)
vörösvári 2013.09.21 13:59:52 © 11878

Lehet, hogy érdemes lenne itt az indexen érdeklődni valamelyik vasutastopikban. Biztos vannak köztük tájékozott veteránok.

http://forum.index.hu/Topic/showTopicList?t=9191456

Előzmény: Bódi Dániel (11876)
Pompiere 2013.09.21 11:44:26 © 11877

Én a MÁV-nál próbálkoznék először. Talán van ott valami osztály amely nyilvántartja az ilyen dolgokat. Hogy mennyi idő után selejteznek, azt nem tudom. Ha ott nincs eredmény, akkor - ha a gázolás következtében elhunyt az illető - nem marad más mint átnézni azoknak a településeknek a halotti anyakönyveit amelyeket keresztez a vasút. Az eddigi tapasztalataim alapján a "vonat által történő gázolás" vagy "vonatgázolás" megjegyzéssel és a sérülés leírásával vannak az anyakönyben az ilyen esetek, ill. a térközjelző oszlopok száma is benne van a hely rovatban.

Előzmény: Bódi Dániel (11876)
Bódi Dániel 2013.09.20 17:05:35 © 11876

Üdv! Egy kis segitségre lenne szükségem. 1960-as években vonat általi gázolásos balesetekről hol találok valami adatot? Az a probléma , h pontos időt illetve helyet sem tudok, csak egy nevet és a névhez tartozó születési stb. adatokat. A "mese" szerint valahol a BP- Miskolc vonalon történt. Elöre is köszönöm!

iater 2013.09.19 18:45:39 © 11875

Kedves Prelleg!

 

Köszönöm szépen a kimerítő választ :)

Előzmény: Prelleg (11794)
vadász2 2013.09.19 18:08:32 © 11874

"de van valakinek ötlete, hogy ez minek az elírása lehetett?"

Például a Hnaskóé? :-)

 

Előzmény: JPmiaou (11872)
mamu66 2013.09.18 15:21:32 © 11873

Na ez a Gresayn is megy a fiókba,ugyan úgy mint a Wallin(bár Wallint találtam,többet is a kelleténél,csak a rokon nincs ott!). Ha esetleg van valakinek valami ötlete a fellelhetőségükről Csehországban,úgy nagyon szívesen várom az ötleteket!

Előzmény: mamu66 (11862)
JPmiaou 2013.09.17 23:12:46 © 11872

Ahapia helyesnek látszik, köszi! (A második betű határozottan h-szerű; többek között ezért nem akart odaférni, hogy Alojzia.)

Jelenleg beírtam, hogy Hnasko, mert akárhogy nézem, az (vagy valami nagyon olyasmi) van odaírva, de van valakinek ötlete, hogy ez minek az elírása lehetett?

(Sosem tudom, hogy az FS órája hogyan jár -- Utah elvileg tőlem még két órával le van maradva, de a régi fórumokon mindig hamarabb volt náluk holnap, mint nálam -- tehát a biztonság kedvéért még ma este beadom a köteget.)

Előzmény: Prelleg (11870)
Prelleg 2013.09.17 20:06:21 © 11871

Két kárpátaljai családfakutatással foglalkozó, angol nyelvű oldal (http://www.carpathianreflections.com/ és http://transcarpathia-research.com/) összeállított egy nagyon igényes táblázatot a munkácsi görög katolikus egyházkerület halotti anyakönyveiben található ruszin nyelvű halálokokról. A két oldal is nagyon érdekes, azokat is érdemes megnézni, ha valaki a témával foglalkozik.

Prelleg 2013.09.17 20:03:26 © 11870

Esetleg még lehet Ahapia, ami valószínűleg az Agápia keresztnév egy formája. Ezt a Familysearch szlovákiai keresőjéből (link1, link2) gondolom, na meg a 01-09-nál a tanú neve is ez. A másiknál vadász2-höz hasonlóan és is a Hnasko-ra szavaznék. Nem hiszem, hogy az első betű A lenne, a H betűjére jellemző (pl. a képen lévő Hudáknál is), hogy az első szár tetején látható egy halványan visszahúzott nyúlvány. Az a probléma, hogy csak így tudom olvasni, Hanuska-nak, ami talán még hasonlítana is, nem. De Hnasko nincs a keresőben. Mellékelem a név képét, hátha valakinek így lesz ötlete.

 

 

Előzmény: JPmiaou (11861)
MCA-001 2013.09.17 19:57:04 © 11869

Köszi:)

Az én tapasztalataim is hasonló:(

Azt hittem többet lehet kihozni ebből az oldalból.

Előzmény: mamu66 (11863)
mamu66 2013.09.17 19:23:25 © 11868

De már megint olyan helység nevet találtál nekem,ami után megint kutakodnom kell! Ezek a rokonok a sírba visznek! :D

Előzmény: mamu66 (11867)
mamu66 2013.09.17 19:21:23 © 11867

Köszönöm szépen! A lényeg a lényeg, a nevek és a helyek a többi nem olyan fontos.  :D

Előzmény: skoumi (11865)
skoumi 2013.09.17 19:13:34 © 11866

Václav Matějka

Előzmény: skoumi (11865)
skoumi 2013.09.17 19:13:12 © 11865

Václav Matějak derék ifjú házasodik Judittal, néhai Pavel Jurka hátrahagyott lányával, Gresayn faluból (a falut úgy írom, ahogy kiolvasni vélem, nem erőlködöm most a keresésével, illetve a tanúkat sem bogozom ki a kuszaságukból, ha nem baj...)

rkyra 2013.09.17 18:35:54 © 11864

Köszönöm, most már értem.

Előzmény: Prelleg (11859)
mamu66 2013.09.17 14:36:24 © 11863

Attól függ mit keresel. Ezek ikább linkek és útmutatók. Én még nem találtam számomra hasznos infót,mindig átirányított máshova,amivel megint nem értem semmi. 

 

Előzmény: MCA-001 (11860)
mamu66 2013.09.17 09:56:40 © 11862

Segítséget kérnék ,fordítást.

 

http://actapublica.eu/matriky/brno/prohlizec/4726/?strana=10

 

Jobb oldalon a második,január 29.-ei bejegyzés fordítása kellene.

 

Előre is köszönöm szépen!

JPmiaou 2013.09.17 05:24:22 © 11861

Prelleg, köszönöm a hozzászólásokat. (Az elsőre hosszú választ írtam, de a fórum elvesztette, és nem volt időm újra megírni.)

 

A köteget legkésőbb szerdán be kell adjam. Már csak két keresztnév hiányzik:

01-14 anya neve Paraszka H*o -- abszolút semmi ötletem, hogy mi lehet a két betű között, és tulajdonképpen még a H és o sem biztos -- első (újra-)ránézésre mindig valami An- kezdetű nevet akarok odasrófolni.

02-18 gyermek neve A*ia -- az Alojzia majdnem odafér, de akárhogy nézem, túl sok ...izé van az A és a j-szerűség között. De valószinű, hogy Alojziát fogok végül is beírni, mert az legalább ismert név, és nagyjából passzol.

Előzmény: Prelleg (11853)
MCA-001 2013.09.16 23:04:57 © 11860

Sziasztok

Használja valaki az Adatbázisok-online oldalt?

http://193.224.149.8/adatbazisokol/osszes-adatbazis

 

Lehet valami adatot előhozni belőle?

Nekem nem sikerül:(((

Prelleg 2013.09.16 21:38:39 © 11859

vadász2: Magyarország, Szabolcs – polgári anyakönyvi adatok, 1895-1978 1-6. része (a 2. rész kivételével, arról nincs adat) összesen 92786 db képet tartalmazott, az új Magyarország, Zemplén—polgári anyakönyvi adatok, 1895-1908 [1A. Rész] pedig 98632 db képet. Az 1A. rész arra utal, hogy lesz még belőle néhány adag. Tehát zempléni települések is sorra fognak kerülni. De hogy ezeket miképpen osztották fel, nem tudom. Lehet, hogy ez csak a ma már fennlévő Abaúj-Torna vármegyeieket (bár a képek magas száma alapján nem erre gondolok) fogja tartalmazni.

rkyra: ezt már olvastad? http://lexikon.katolikus.hu/L/le%C3%A1nynegyed.html

Előzmény: vadász2 (11857)
vadász2 2013.09.16 15:12:34 © 11858

Nem nyert, ez Abaúj-Torna vármegye, ami már fel van rakva :-(

Előzmény: vadász2 (11857)
vadász2 2013.09.16 14:55:28 © 11857

Hurrá! Kösz, hogy szóltál.

Arról lehet tudni valamit, mikor lesz lapozható-kutatható formában is fenn Zemplén megye (lesz-e egyáltalán)?

Előzmény: Prelleg (11852)
eszterec 2013.09.15 12:48:00 © 11856

Köszönöm kedves Prelleg!

A  Besztercebánya és Garamszeg könyveit  kutatom elég sokadjára,  de ott nem találom azt a bizonyos házasságot, amely a beragadt vonalon esetleg tovább lendíthetne.  Valószínűleg a Horná  Miciná házassági anyakönyve kellene. Na, remélem, elérhető lesz egyszer... Köszönöm a segítségedet.

Előzmény: Prelleg (11853)
mamu66 2013.09.15 09:36:05 © 11855

Köszi! Végül is megtaláltam! A görög katolikusoknál esküdtek meg,de,hogy ne legyen ennyire "egyszerű",mind a ketten özvegyek voltak,ráadásul a mami meghalt és a papi mégegyszer újra nősült. Elvett egy özvegy asszonyt. Már azt sem tudom kit és hol keressek! :D

Előzmény: Prelleg (11853)
rkyra 2013.09.14 22:05:28 © 11854

Egy kis értelmezési segítséget kérnék, a leánynegyed kiadásával kapcsolatban. Elméletileg ez abból a részből járt, mely kizárólag fiúágon öröklődött (pl. adományos birtok). Azt már elolvastam, hogy megkaphatták pénzben, illetve a földből kihasítás által (jószágokkal együtt ?). De ha abból a földből hasították ki, amelyikből elméletileg nem örökölhetett, akkor mégis hogy volt ez?

A leánynedegy mellé még járt az a rész is, melyből mindkét nem egyenlő arányban örökölt? Amennyiben több gyermek élte meg a felnőtt kort, akkor a csak fiágon örökölhetett részt hogy osztották fel a leánynegyedekre? Mondjuk 2 fiú, 3 lány esetén?

Prelleg 2013.09.14 21:46:48 © 11853

JPMiaou: 9, apa vezetékneve Kuhartsin is lehet, 14, Paraszka a vezetéknév

mamu66: az utolsóhoz rossz linket tettem be: 1894. XXXII. t.c.1. és 2. §.

eszterec: Horná Mičiná evang. anyakönyveit digitalizálták, de az oldalon nincsen fenn, Besztercebánya viszont fenn van.

Prelleg 2013.09.14 11:43:32 © 11852

Zemplén megye indexelése (Familysearch) megkezdődött!

Megkérem azt a kedves egyeztető (arbitrátort), aki a születési anyakönyveknél beírja a gyermek vezetéknevét is, hogy ha az nem szerepel a bejegyzésben, ne tegye. (már 7 vagy 8 adagot kijavítva kaptam vissza)

mamu66 2013.09.14 08:19:00 © 11851

Köszönöm szépen! Áttanulmányozom őket.

Előzmény: Prelleg (11850)
Prelleg 2013.09.13 21:58:09 © 11850
Előzmény: mamu66 (11821)
Prelleg 2013.09.13 21:22:37 © 11849

3. Manyko, 12. Hronetsak, 17, Lingo (v. Lengo) és Nenits (nem dupla az n betű, az első egy elválasztójel, mint a „nemtelenek”-nél) 18, Durkot (a mellete lévő mezőben a „Czerninai” szónál az ugyanaz a jellegzetes r betű), 8, Pelakia (a Pelágia női név g betűjét k-nak írta), 17, Perhats, 18. Ha kéne Alojzia-ra szavaznék, mert az A és a jzia könnyen kiolvasható, de ami közte van az rejtély, a vezetéknévhez pedig a Bacso-t írnám be,  l betűnek semmiféleképpen sem olvasom, 19. Polyatsok

Nem tudom akkor a többi vadász korrigáció el lett fogadva? Tudom hogy fel sem merült, de a Zavosla nem lehet Zavoda (01-05)?

A 01-04-es (Jeczinso-Jeczusov) első betűje nem F?

Előzmény: JPmiaou (11847)
vadász2 2013.09.13 20:53:48 © 11848

I.

5. Anastasz

13. Pipaszik csak elírtam

14. gyakran nem zárja az a-kat, így lehet a, amit elsőre u-nak nézek.

(összességében a magánhangók eléggé bizonytalanok)

15. később felbukkan a Rompila, tehát ez is inkább az.

19. Lukacs!

20. Később van jól olvasható Czuper név, így ez is inkább az.

 

II.

1. A cs szintén elgépelés.

3. Michaly

8. Lehet Pelakia is, pont úgy lób bele az y, hogy láthatom benne egyiket is, másikat is.

10. Ahtipia..?

Előzmény: JPmiaou (11847)
JPmiaou 2013.09.13 20:31:25 © 11847

Köszönöm szépen! Amit mindketten egyfélén olvastunk, azokat elfogad(tat)tam, de még van néhány piros név. Először vadász2 olvasata, a következő sorban az enyém:

 

3. Mazeyko
Manyko

4. Jeczinso
Jeczusov

5. gyermek?
Anastasz

12. Htontsak
Hronetsak

13. Pipaszki
Pipaszik

14. Purászka Hnasko
Parászka H*o

15. Kompila
Rompila

17. Lingo, Nennits
Lenga, Nenits

18. Dunkot
Durkot

19. gyermek?
Lukacs (vagy talán Lucacs)

20. Czupor
Czuper

1. Kuharcsik
Kuharik

3. gyermek?, Paulisim
Michaly, Paulisin

8. Pelatka
Pelakia

17. Perkats
Perhats

18. gyermek?, Balo
Ahaszia ???, Balog (vagy talán Balos)

19. Polyahok
Polyatsok

 

Tobábbi hozzászólást szivesen fogadok!

Előzmény: vadász2 (11840)
mamu66 2013.09.13 19:48:01 © 11846

Köszönöm,ezt nem tudtam.

Előzmény: JPmiaou (11844)
mamu66 2013.09.13 19:46:33 © 11845

Köszönöm szépen!

Előzmény: LvT (11842)
JPmiaou 2013.09.13 19:27:05 © 11844

A piros csak annyit jelent, hogy nincs a listán, ami egyáltalán nem mérvadó, mert például nincs rajta se András, se Péter (csak Andras és Peter) -- viszont van Mihály és János (és Mihaly és Janos is). Azt kell indexelni, ami a képen szerepel; a lista csak arra jó, hogy észrevedd a mellégépeléseket (Mária helyett Mátis, például, mert a bal kezed arébb ment eggyel).

Előzmény: mamu66 (11838)
LvT 2013.09.13 18:27:44 Creative Commons License 11843

Corrigendum: írás közben átkapcsoltam egy másik városnévre, így hibáztam, a vége helyesen:

 

„… w miſt[e] Boh[dalow]” – … Bohdalov városában

Előzmény: LvT (11842)
LvT 2013.09.13 18:24:18 Creative Commons License 11842

29 febru̇arij vſnu̇l w Panů Gẏrżik Perżina ſau̇ſed ru̇doleczkẏ wěku̇ ſweho magẏcze 49 lot. Pochowan geſt przy chramu̇ Panu̇ (?) Sw: Wawrzincze, w miſt[e] Boh[dalowcze]

 

Február 29-én elszenderült az úrban Jiřík Peřina (?), [Německý] Rudolec-i szomszéd 49 éves életkort bírván. Eltemettetett az Úr Szent Lőrinc[nek szentelt] templomában, Bohdalovice városában.

Előzmény: mamu66 (11833)
eszterec 2013.09.13 17:29:16 © 11841

Kedves Prelleg!

Köszönöm a segítségedet. 

Tudja valaki, hogy a   besztercebányai  anyakönyvek megszerezhetők-e  mikrofilmen?

Előzmény: Prelleg (11635)
vadász2 2013.09.13 17:03:18 © 11840

Kb.:

 

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;}

I.

1. András Kvaszka, Maria Pasika

2. Lukas Szanszanak, Maria Geletka

3. Dani Sanger, Anna Mazeyko

4. Alajos Dunkot, Illona Jeczinso

5. Peter Zavosla, Illona Pertrik

6. Andras Gletsko, Maria Hudak

7. János Piszanszki, Illona Stefantso

8. Bazil Sirka, Eva Bercsnyak

9. Elek Kuhartsni, Eva Hlatki

10. Bazil Banzan, Illona Knora

11. Péter Piszanszki, Maria Dzogan

12. Bazily Vaszilik, Nastya Htontsak

13. Bazil Pipaszki, Maria Gazdik

14. Péter Sanger, Purászka Hnasko

15. Bazil Kompila, Maria Dzoganik

16. Mihaly Hudak, Maria Duda

17. Joan Lingo, Illona Nennits

18. András Bozsik, Eva Dunkot

19. Josef Hriczanin, Anna Pipaszik

20. Pingyer Illés, Czupor Mária

21. Munin Péter, Kuharcsik Eva

II.

1. Kuharcsik Illés, Fedorova Maria

2. Dzogán János, Sángrik Anna

3. Pingyer János, Paulisim Mária

4. Rompilla Jánós, Jurasko Maria

5. Pipász András, nincs Mária

6. Dzsógán Mihály, nincs Ilona

7. Mihaly Magnusz, nincs Maria

8. Szivak András, Mihály Pelatka

9. Lois Péter, Nina Petruso

10. Szavka Péter, Maria Petrik

11. Szaszarak Mihaly, Vanyuso Nina

12. Sanger Mihaly, Krajnyak Anna

13. Dzogan Demeter, Macsek Anna

14. Durkot András, Spak Maria

15. Pipasz Simon, Durkot Eva

16. Prokip Janos, Czuper Illona

17. Pruszak Péter, Perkats Éva

18. Petrusó Elek, Balo Katarina

19. Polyahok Janos, Grazki Anna  

Előzmény: JPmiaou (11832)
mamu66 2013.09.13 16:46:35 © 11839

A Péter azt Peter,az Éva az Eva és egyébb ilyen nyalánkságok.

Előzmény: mamu66 (11838)
mamu66 2013.09.13 16:34:16 © 11838

Elég zűrős,de a 2.oldalon a 30. bejegyzésnél a gyerek nevénél azt írtad Michaly. Simán kellett csak írni,hogy Mihály és elfogadta.Pedig a legtöbbet én is így írtam volna ahogy te és még sem fogadja el. Lehet filózni,hogy mi a kifogása!

Előzmény: JPmiaou (11832)
JPmiaou 2013.09.13 15:50:55 © 11837

Az FS indexelőprogramjában a File menü alatt kiválasztod, hogy View Shared Batch, és oda beragasztod/bemásolod a megosztó-számot.

Előzmény: vadász2 (11834)
mamu66 2013.09.13 14:36:40 © 11836

Ez nem magyarországi,hanem cseh anyakönyv,az 1600-1700-as évek.Abban bízok,hogy ott is előfordul,sűrűn.

Előzmény: vörösvári (11835)
vörösvári 2013.09.13 14:27:49 © 11835

Saját kutatásaim alapján, a magyarországi anyakönyveknél sokszor előfordult, hogy nem írták ki azt hogy özvegy.

Előzmény: mamu66 (11833)
vadász2 2013.09.13 13:58:09 © 11834

Hogyan tudom megnézni? (végeztem már feldolgozást, meg van a programom)

Előzmény: JPmiaou (11832)
mamu66 2013.09.13 13:56:44 © 11833

Segítséget kérnék!

 

http://actapublica.eu/matriky/brno/prohlizec/4729/?strana=87

 

Jobb oldalon fent, az anno domini felirat alatt lévő Jirzsik Perzina szöveg fordítása kellene. Azt sejtem,hogy Rudoleci és 49 éves(remélem jól sejtem?)

 

Meg lenne egy olyan kérdésem,hogy mindig oda szokták írni a férjekhez,hogy van feleség vagy özvegy? Már 3 olyan elméletileg családtagot találtam,akit nem merek számba venni,mert nem jelezték a halálakor,hogy  esetleg özvegy vagy van felesége. Volt amelyikhez csak az volt odaírva,hogy "incola",ha jól  olvastam. A fordítás szerint az lakost jelent. De milyen lakost? Csak a név volt és ez volt a végére biggyesztve! Pedig neki is volt felesége és ha jól tudom ott nősült és ott születtek a gyerekei is,akkor miért emelték ki,hogy lakos ? Lehet,hogy nem is az én ősöm,mert nem írták,hogy nős?

 

Előre is köszi a választ és bocs a sok láma kérdésért!

JPmiaou 2013.09.12 22:36:36 © 11832

Kötegmegosztó szám: 333172893.

 

A "szlovák" kötegek közül sikerült egy magyar nyelvűt letöltenem, de a kézírás gyatra, a képminőség nem segít, és a nevek mind szláv eredetűek. Nem bánnám, ha mások is megnéznék... Az összes vezetéknév kérdéses (még az a kevés is, amit nem pirosít be), és a keresztnevek közül is néhány: 01-14 (20. sor) anya nevei, 02-08 (35. sor) anya keresztneve, 02-09 (36. sor) anya keresztneve, 02-11 (38. sor) anya keresztneve, és 02-18 (5. sor) gyermek keresztneve.

 

Ugyanezt megkérdeztem (angolul) a LOFSII-n (http://www.lofsii.com/viewtopic.php?f=4&t=918); hozzászólást akármelyik helyen és nyelven szívesen fogadok...

kz.zo 2013.09.12 18:44:57 © 11831

Ok :) ...... várom akkor az e-mailod.......

Előzmény: Kolibri1830 (11825)
mamu66 2013.09.12 17:49:22 © 11830

Köszi! Nem egyszerű! Azt hiszem akkor marad a kézi megoldás ,bármilyen sokáig tart. Lassan járj,tovább érsz/élsz.

Előzmény: JPmiaou (11829)
JPmiaou 2013.09.12 15:58:01 © 11829

Hú, jól eldugták, de igen, lehet gedcom-ot feltölteni az FS-féle Family Tree-re. A főoldalon megnyomod fent, hogy Search, utána kiválasztod, hogy Genealogies, és azon az oldalon legalul van egy olyan gomb, hogy Submit Tree.

 

A feltöltés maximum 100 MB-ot enged, és az összehasonlítás/beépítés (Compare) órákba is telhet. Az élő embereket nem lehet így berakni, és a holtakat is egyenként kell végigkattintgatni, mert nem akarnak mindenféle duplikációt beengedni. A leírást a Family Tree Training (https://familysearch.org/tree-training) alatt a Family Tree Reference Manual című PDF-ben találtam.

Előzmény: mamu66 (11827)
vaclav 2013.09.12 09:24:10 Creative Commons License 11828

Igen, a BFL-ben flottul megy a dolog, viszont némi szkennelési díjat mindenkép felszámolnak, de lehet fizetni átutalással és már küldik is. Bárcsak ilyen jól menne másol is!

Előzmény: God:Boy (11826)
mamu66 2013.09.12 06:03:46 © 11827

Érdeklődnék,hogy van-e itt valaki aki használja a Family kereső családfáját?Tőle kérdezném,hogy csak egyenként lehet beírogatni a főket?Nincs lehetőség Gedcom filet feltölteni?Van nincs valami más lehetőség,hogy ne egyenként kelljen berakosgatni a családot? És a nyomtatás?Csak egyszerre ennyire kevés embert jelenít meg,vagy én csinálok valamit rosszul?

Előre is köszönöm a választ!

God:Boy 2013.09.11 17:41:16 © 11826

Emailen regisztrálhatsz és utána kikérheted az iratot. Nem kell tagdijat fizetned. Fond, állag és hasonló dolgok szükségesek az irat kikéréséhez.

Előzmény: kz.zo (11824)
Kolibri1830 2013.09.11 15:52:51 © 11825

Szívesen megnézem, e-mailben is terveztem válaszolni a napokban.

Előzmény: kz.zo (11824)
kz.zo 2013.09.11 15:26:04 © 11824

Tisztelt Fórumozók!


Nem tudom, hogy illik-e ilyet kérnem, de szeretném ha valaki, aki jár a Fővárosi levéltárba kutatni, megnézne nekem egyetlen házassági szerződést, melynek minden megtalálási adatát ismerem, de a tartalmát szeretném tudni. Én sajnos nem vagyok beiratkozva ide, csak az óbudaiba, s ez az egyetlen irat miatt nem iratkozom be.Aki tud segíteni, kérem jelentkezzék :)


Köszönettel: Kiss Zoltán

 

kiss.zltn@gmail.com

mamu66 2013.09.11 07:50:30 © 11823

Köszönöm!Akkor bogarászok,hátha szerncsém lesz és nem esetleg valahonnan jöttek azután mentek tovább.Csak 2 gyereket találtam,se előtte,se utánna semmi!

Előzmény: JPmiaou (11822)
JPmiaou 2013.09.11 06:38:57 © 11822

Nem tudom, mi volt a szabály a kevert házasságoknál. Az én őseim között eddig még csak olyat találtam, hogy a lány falujában történt az esküvő, de a fiú papja is beírta a házasságot, lapszélre. Elképzelhető, hogy előfordult a másik véglet is, és két szék közül a pad alatt maradt a bejegyzés?

Másik gondolat: volt időszak, amikor mindenkit az r.k. anyakönyvbe írtak. (1790-valahányig, ha jól emlékszem.) Azt hiszem, a szóban forgó születési anyakönyv is ilyen korból való, mert felsorolja a szülők vallását. Tehát a házasság is a katolikusoknál illene legyen....

 

Nincs más hátra: ha az egyik vallásnál nincs, át kell nézni a másikat. Egy házasság szerencsére nem képviselhet kettőnél több vallást!

Előzmény: mamu66 (11821)
mamu66 2013.09.11 05:55:13 © 11821

Köszönöm! Ezért nem találom a római katolikusok között! Most már legalább tudom merre keressem.Még egy kérdés! Két külömbözó vallású ember,nagy valószínűséggel hol házasodik? A gyerek római katolikus lett de nem találom a római katolikusoknál az esküvöt sem! Most nem csak itt. Van olyan ős még,akik más vallásúak és nem találom az esküvőt.

Köszönöm!

Előzmény: JPmiaou (11820)
JPmiaou 2013.09.10 19:57:16 © 11820

Az 50. alatt HC van, ami szerintem helvét hitvallású, vagyis református, de a 49. alatt inkább GC-nek látszik: görög katolikus?

Az utolsó szó talán "serv.", vagyis "servilis" = szolga?

Előzmény: mamu66 (11817)
mamu66 2013.09.10 19:53:12 © 11819

Én is arra gondoltam,de ez a két betű másképp néz ki és fölötte levőkön láttam,hogy az lehet HC is.Azért kérdeztem,hogy az mi lehet,hogyha tényleg HC?!

Előzmény: MacAshinna (11818)
MacAshinna 2013.09.10 19:20:00 © 11818

Kedves mamu66!

 

Szerintem a HC az RC lesz, tehát római katolikus. 

Előzmény: mamu66 (11817)
mamu66 2013.09.10 16:50:44 © 11817

Segítséget kérnék!

 

https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-266-12316-116448-6?cc=1554443&wc=M99C-83B:n1481657133

 

A bal oldalon a 49-es bejegyzés Mezey András és Barbara (nem tudom,talán) Babircsák-nál az asszony neve alatt lévő bejegyzéseket nem tudom értelmezni. Ha jól látom talán HC és valami Sew vagy Jew .

Előre is köszönöm!

 

karancsijudit 2013.09.09 21:12:21 © 11816

köszönöm az ötleteket, megpróbálok utánanézni az esetleges ilyen-olyan fokú rokonságnak ill. a gyerekeknek

Előzmény: JPmiaou (11813)
3A3a 2013.09.09 08:01:45 © 11815

az en csaladomban azert fordult elo, mert gyerekagyi lazban meghalt a feleseg - sok no meghalt szulesben, a baba tulelte es kellett hozza "anya"

Ilyen esetekben nem vartak ki a gyaszevet, hanem csendben gyorsan meghazasodtak.

Előzmény: karancsijudit (11807)
mamu66 2013.09.09 06:01:41 © 11814

Nekem 2-3  olyan ősöm van akik 2-3 hónap múlva újra házasodtak. még csodálkoztam is! De az egyiknél nem is találtam gyereket,bár attól még lehetett,de lehet az is közre játszott az újra házasodásnál,hogy még időben legyen utód.

Előzmény: canonfan_448 (11808)
JPmiaou 2013.09.09 01:56:21 © 11813

Tapasztalatom szerint a diszpenzáció (király, alispáni, akármilyen) majdnem mindig azért kellett, mert a felek rokonok voltak. Azt hiszem, ilyenkor nem csak a vérszerinti számított, tehát a sógor is rokon, nem csak az unokatestvér. (Most nem találom, de valami rémlik, hogy találkoztam olyannal, hogy az özvegyen maradt férj a holt felesége lánytestvérét vette feleségül, alispáni engedéllyel.)

Előzmény: karancsijudit (11807)
voszi 2013.09.08 23:13:28 © 11812

megnéztem a családfáid (illetve csak a Hausner-t és a Skoumal-t). szép munka, jó sok melód lehetett benne, gratulálok hozzá! én is szeretnék minél többet megtudni az őseimről. tény, hogy nekem nincs időm levéltárba menni, sőt még online sincs igazán időm kotorászni, de azért éjjel és hétvégén az ember nem dolgozik (még), ez mindig felvidít.

Előzmény: skoumi (11806)
voszi 2013.09.08 23:01:39 © 11811

Nekem pl. a Noszkay-s esetnél írtak során gyűlt meg a bajom azzal, hogy az indexben "Noskay" szerepelt, az eredeti helyen "Noska" vagy "Noskaj". Nagyon nem mind1, LvT okfejtései alapján, hogy mi volt a név az elején, mert az egyikből egészen más irányba ágaztunk le az értelemzésben, mint a másikból.

Előzmény: vörösvári (11805)
voszi 2013.09.08 22:58:17 © 11810

Igen, lehet, hogy túl mohó vagyok, de gondoltam, a XXI. században esetleg az ilyesmi már tokkal vonóval fenn van a neten. De ezexerint tévedtem. Egyáltalán nem veszem sértésnek, vagy leszólásnak, hogy erre felhívtad a figyelmemet. Nyilván mindnyájan abból kutatunk, ami van. Egyébként meg az, ami gombnyomásra kidobja a cuccost Ádám-Éváig éppenséggel nem jó hobbynak, mert a hobbyk nem egy gombnyomásig tartanak, azok rendszerint hosszabbak.

Előzmény: skoumi (11806)
karancsijudit 2013.09.08 22:00:59 © 11809

hát igen, főleg ahol több kisebb gyerek is volt

 

van egy hasonlóm, 1879-ből, alispáni engedéllyel házasodott össze egy 71 éves földbirtokos és egy özvegy. Lehetséges, hogy akkor már elég volt az alispáni engedély ugyanarra, amire 30 évvel korábban még királyi kellett?

Előzmény: canonfan_448 (11808)
canonfan_448 2013.09.08 21:24:21 © 11808

Szerintem símán.

Legalábbis nálunk több olyan tag van ahol 1-4 hónap eltelte után szépen "azonnal" megházasodott". :-)

(római katolikusok)

 

Azért megnéztem volna, hogy egy családfő hogyan létezhetett volna 1 évig "mama" nélkül. :)

Előzmény: karancsijudit (11807)
karancsijudit 2013.09.08 20:43:18 © 11807

királyi disperzáció - miért kellhetett 1844-ben ilyen? Második házasság, kor 30év felett, egy dologra tudok gondolni, de utánajárni még nem tudtam, hogy az első feleség halála után ki kellett volna várni a gyászévet (volt ennek megkötése egyáltalán?) és annak letelte előtt kötöttek házasságot. Létezhet? Ev.vallás. Egyelőre nem találtam meg az első feleség halottiját.

skoumi 2013.09.08 17:40:41 © 11806

ööö... khm...

 

ne vedd sértésnek, vagy leszólásnak, de örülj, hogy van egyáltalán otthonülős lehetőség.

 

4-5 éve még csak egy lehetőség volt: levéltárban filmtekergetős, vagy külföldön helyben, akár díjfizetés ellenében lapozgatós (ha egyáltalán megengedték - pl. Ukrajna, Románia, Szerbia... hogy csak néhány közelit emlegessek) szóval egy kis online lapozgatástól nem kell fennakadni. :)

 

Nyilván mindenki örülne, ha beütve a nevet kiköpné a gép a teljes családfát Ádám-Éváig, de ez nem az a hobby, még mindig :)

 

És ne vedd készpénznek a meglévő db adatait sehol sem, csak ha magad állítottad össze magadnak... Nagyon sok helyen olyan elírások vannak benne, hogy az ember csak forgatja a szemeit...

 

A családfakutáshoz 3 dolog kell nagyon: nagy segg, sok idő és még több türelem... :)

 

Jó kutatást! ;)

Előzmény: voszi (11804)
vörösvári 2013.09.08 14:05:33 © 11805

Ez érdekes, az indexek amit eddig néztem pontosak voltak, elég nagy időbeli eltérés lehetett, volt hogy 100-200 év múlva utólag készült index. Az indexek vezetését a 1820-as években tették kötelezővé Magyarországon a katolikus egyházban. 

Előzmény: voszi (11804)
voszi 2013.09.08 13:39:04 © 11804

Igen, köszi, a mikrofilmes index az van, azt nézem én is. Csak ez nagyon lassú a db kereséshez képest. Egyébként az index doksi időben hogy viszonyul az eredeti adatokat tartalmazóhoz, mert azt tapasztalom, hogy abban a név sokszor eltér az eredeti helyen szereplőtől.

Előzmény: vadász2 (11800)
mamu66 2013.09.08 13:26:29 © 11803

Köszi! Én is így godoltam,mert hatalmas kérdőjelet tettem melléjük.Remélem,hogy ők azok és nem dolgoztam feleslegesen. :D Úgy is arra felé bogarászok,közben figyelek,hogy nem bukkanak-e fel a nevek.

Előzmény: skoumi (11798)
vörösvári 2013.09.08 12:58:52 © 11802

Persze ezt csak személyesen lehet kutatni az épületben, mikrofilmolvasón.

Előzmény: vörösvári (11801)
vörösvári 2013.09.08 12:56:53 © 11801

Szia !

 

Ez attól függ, hogy mit kutatsz. Magyarországi anyakönyvek esetén az 1895 előtti anyakönyvek megvannak mikrofilmen a Magyar Országos Leváltár óbudai épületében, ha távol laksz átkérhetsz mikrofilmeket a megyei levéltáratokba.

Előzmény: voszi (11799)
vadász2 2013.09.08 11:00:47 © 11800

"Az érsekújvári anyakönyveket pl. lehet lapozni, de ott meg nincs hozzá keresési index (illetve nagyon kevés adat van benne)."

Van! Csak azt is lapozgatni kell ;-)

Előzmény: voszi (11799)
voszi 2013.09.08 10:35:54 © 11799

Sziasztok!

 

Lámer vagyok, ezért bocs ha nagyon trivi kérdéseket teszek fel, megköszönném, ha valaki eligazítana!

 

Hol keressek online? Kaptam javaslatnak a familysearch.org-ot, de ott csak korlátozottan vannak meg az adatok. Pl. nem látszik, hogy a gyermek születésekor a szülő hány éves, nincs házassági és halálozási adat (vagy legalábbis én nem találok semmit). Stb.

 

Az érsekújvári anyakönyveket pl. lehet lapozni, de ott meg nincs hozzá keresési index (illetve nagyon kevés adat van benne).

 

Még ennyire hiányos az adatbázis, vagy van más lehetőség is?

 

Előre is köszi a segítséget.

skoumi 2013.09.08 10:31:01 © 11798

 

tapasztalataim alapján én azt tenném, hogy most elfogadom, hogy ő az, és ha majd egy 25-30km-es kör (légvonal, mert nem biztos, hogy csak és kizárólag a mai közutakon közlekedtek anno) valamennyi anyakönyvét átnézve sincs ilyen születés (azaz keresztés) a kérdéses, minimum 10 éves intervallumban, akkor mondanám ki véglegesnek őt...

Előzmény: mamu66 (11795)
Prelleg 2013.09.07 21:03:07 © 11797

Átolvastam Frank Ignác (A közigazság törvénye Magyarhonban) és Wenzel könyvének atyai hatalommal (176. és 210. oldalak) foglalkozó részeit, és ott arra utalnak, hogy Werbőczy a kiskorúak házasságának engedélyhez kötését nem kötötte apa engedélyéhez. Az egyház sem kötötte engedélyhez, legalábbis sehol sincs leírva, hogy valaha is engedélyköteles lett volna.

Előzmény: Prelleg (11794)
oregbecs 2013.09.07 18:32:49 © 11796

Melyikek, és, ha katolikusak, akkor melyikplebánia?

István

Előzmény: Alexander Demeter (11729)
mamu66 2013.09.07 08:53:29 © 11795

Köszönöm szépen,akkor kizárásos alapon stimmelhet.

 

A házasság Rudolecben volt,ott találtam a következő évben egy gyermeket,de aztán többet nem.Viszont Cernában még kettőt és Viktória az utolsó volt,mert nem találtam többet.Ha csak tovább nem mentek?!

 

Margarita,mivel Rudelecben házasodtak,tipp alapján Rudolecben kerestem.Abban az időben ő volt az egyetlen(és  mivel más falukat is anyakönyveztek ott,ott sem),halál esetet nem találtam.

Akkor elvileg passzol,de azért majd még jobban utánna nézek,de eddig nem találtam kivetni valót.

 

Adalbert Hlawkát még mindig nem találtam meg,pedig már rengetek helységet átnéztem! :(

Előzmény: skoumi (11793)
Prelleg 2013.09.06 22:05:04 © 11794

Azt nem tudom, hogy a XVIII. század közepén mi volt a gyakorlat, de ahogy azt Onogurral és Hbezyvel régebben beszélgettük, a XVII. századi nőknél a serdültkor (12 év, kivételes esetekben még kevesebb) volt a határ. A férfiaknál fogalmam sincs.

Bővebben kifejtve: Az a könyv, ahol legelőször találkoztam a házassági korhatárok leírásával, (Wenzel Gusztáv 1864-es könyve 168-169. old.), felekezetfüggő házassági alsó korhatárokról ír. Sajnos ezt már II. József 1786-os házassági pátense után írták, ami sok újdonságot hozott. A szövegét nem találtam meg az Interneten, annyi mindenesetre kiderült számomra, hogy a protestánsoknál engedélyhez kötötte a kiskorúak házasságát. Ebből (és abból, hogy Wenzel is csak a protestánsokat és izraelitákat említi, mint akiknek kell) én azt vonom le, hogy a katolikusoknak (ha jól sejtem az említett ősök azok lehetnek) nem kellett engedélyt kérniük korábban, és attól fogva sem. Csakhogy Werbőczy Hármaskönyvét átfutva találtam utalásokat az engedélyezésre (53. és 54. cím alatt) de nem világos, hogy szükséges-e, vagy sem. A polgári anyakönyvezés bevezetésekor egységesítették az házasodás feltételeit az 1894. évi XXXI. tc.-ben és a 27.243/1895. I. M. rendeletben. Nem értem miért, de a XXXI. tc.-ben 20 éves korig kérik a szülői engedélyt, a 27.243/1895. I. M. rendeletben viszont 24 éves korig.

Előzmény: iater (11791)
skoumi 2013.09.06 21:44:01 © 11793

az első két bejegyzésben szerintem ugyanazon szülőkről beszélünk. A két falu távolsága belefér a korabeli "vándorlási szokásokba"

 

Margarita az apa neve alapján lehet az ősöd, ha más ilyen nevűt nem találtál (ha nem ismert a születés helye, akkor a környéken sem) és ő nem halt meg a házasságáig, vagy az első gyerek születéséig.

thf ő az, akkor 1792-ben 38 éves volt - ez még belefér az akkori gyerekszülési korba, Viktoria az utolsó gyerekek között lehetett ez esetben.

Előzmény: mamu66 (11789)
vadász2 2013.09.06 15:14:06 © 11792
Előzmény: iater (11791)
iater 2013.09.06 09:15:49 © 11791

Kedves Prelleg!

 

Köszönöm szépen.

 

A lány 16 éves 10 hónapos a fiú 17 éves 8 hónapos, ez így rendben volt akkoriban (1751.01.10.)?

Úgy értem eddig ritkán láttam olyat, hogy a fiú ne töltse be a 18 évet. Kellett ehhez bármi engedély-féle? Egyebek?

Előzmény: Prelleg (11787)
mamu66 2013.09.06 06:24:26 © 11790

Miért nyújtja ennyire szét? Bocs!

Előzmény: mamu66 (11789)
mamu66 2013.09.06 06:22:28 © 11789

Még mindig kellene a segítség ez ügyben!Ők lehetnek ugyanazok?

 

Előre is köszönöm,ha valaki kibogozza nekem!

 

 

 

 

 

http://actapublica.eu/matriky/brno/prohlizec/4727/?strana=57

 

 

 

 

 

Felüről a második

 

 

 

 

 

http://actapublica.eu/matriky/brno/prohlizec/6666/?strana=111

 

 

 

Itt a legalsó Viktóriás bejegyzésnél a szülők lehetnek az elöbbiek?

 

 

 

 

 

http://actapublica.eu/matriky/brno/prohlizec/4722/?strana=244

 

 

 

bal oldal, juni 18, Margarita lehet ő az apa neve alapján?

 

 

 

Már felderítettem két generációra visszamenőleg,de nem vagyok biztos benne,hogy nem végeztem  felesleges munkát!?

Köszönöm!

mamu66 2013.09.06 06:18:03 © 11788

Húh! Ez egy szép,kerek,kimerítő ,mindenre kitérő válasz volt! Köszönöm! :D

Előzmény: Prelleg (11787)
Prelleg 2013.09.05 22:14:57 © 11787

vadász2: Köszönöm szépen, így már sokkal olvashatóbbak!

iater: Hogy elfogadható-e 5-6 év differencia? Ez egy jó kérdés. Amikor valaki idősebb, és kerek életkorral (ebben az esetben 70) van bejegyezve, nekem egy kicsit gyanús, főleg a XVIII. században. Lehet, hogy nem tudták a pontos életkorát. Ennek ellenére csak a „lehetséges rokon, további vizsgálat szükségeltetik” kategóriába tudnám besorolni, ha az én ősömről lenne szó. A 30 előtti két (három) szó (annorum aetatis suae 30ta) a számhoz tartozik, és kb. annyit jelent, hogy harminc éves korában. Az elhunyt itt a szükséges szentségekkel, és nem minden szentséggel lett ellátva, valamint még érdekesség, hogy őt már a köztemetőbe temették el (a helyi káplán a búcsúztató), ha jól olvastam a halála utáni következő napon. A „Latinul beszélők ide” fórumon, szerintem jobban le tudják fordítani a bejegyzéseket, és még helyesen is.  Az első „fordításomhoz” még annyit, hogy természetesen nem meg kapott minden szentséget, hanem ellátott minden szentséggel. http://www.macse.org/society/latin.php?id=O

Kolibri1830: A digitalizálók és a Zeutschelek óriási munkát végeztek! Én azt hittem, hogy csak az egyházi anyakönyvek mikrofilmjeit, de az, hogy az állami anyakönyveket is digitalizálják, nagyon jó hír. Még legalább egy-másfél évre számítottam a befejezésig. Szerintem ezek az elkövetkezendő években nem kerülnek fel az Internetre (ne legyen igazam!), de az jó lenne, ha minden levéltárban hozzá lehetne férni bármely település anyakönyveihez, és nem kéne arra várni, míg egy másik kutató végez azzal a mikrofilmmel, vagy anyakönyvvel, amire éppen nekünk is szükségünk van. Sőt, így a családfakutatók is gyorsabban hozzá tudnának jutni a digitalizált képek másolataihoz.

mamu66, kis várday: JPMiaou által linkelt oldal „frissítése” (néhány településnél csak akkor ad ki találatot, ha a teljes nevét beírod pl.: Nagyfalu, Szabolcs, Hungary,)

Eszeny, Gacsály, Garbolc, Gulács, Gyűre, Istvándi, Nábrád, Nagyfalu, Nagyszekeres, Napkor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírbogdány, Nyírgyulaj, Pátroha, Piricse, Porcsalma, Rakamaz, Szakoly, Szamoskér, Szamosszeg, Szatmárcseke, Szatmárökörítő, Szentmihály, Tiszabecs

Indexelők: Nyíregyháza volt már indexelve?

mamu66 2013.09.05 19:07:11 © 11786

Köszönöm szépen! Akkor jól sejtettem,csak nem voltam biztos benne,meg furcsáltam.

Előzmény: 19marcsi77 (11785)
19marcsi77 2013.09.05 18:57:22 © 11785

Az anya nem volt kipuhatolható

 

Előzmény: mamu66 (11784)
mamu66 2013.09.05 17:54:32 © 11784

Megtudja valaki mondani,hogy mi van írva a Diósi Andrásné Mezősi Zsuzsa anyja neve helyére? Előre is köszönöm!

 

http://kepfeltoltes.hu/view/130905/mez_si_zsuzsa_hal_la_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

mamu66 2013.09.05 17:40:59 © 11783

Bár végül is az egész határ melletti régió érdekes,mert most az indexelőknek hála,megtaláltam az egyik rokont Eszenyen aki Tuzséri. Eszembe sem jutott ott keresni,de oda nősült. :D

Előzmény: Skori 74 (11781)
mamu66 2013.09.05 17:33:30 © 11782

Mándok,Tuzsér,Székely.És Kisvárda,de az csak 1949-től,bár nem hiszem ,hogy az lenne. Egyelőre idáig jutottam,de reményeim szerint ez bővülni fog. :D

Skori 74 2013.09.05 15:30:51 © 11781

Szabolcs megyéből mely települések érdekelnek?

 

Előzmény: mamu66 (11773)
iater 2013.09.05 14:18:33 © 11780

én is annyinak tippeltem :) csak az előtte lévő 2 szó is megzavart, ha az odatartozik...

Előzmény: canonfan_448 (11778)
vaclav 2013.09.05 13:27:55 Creative Commons License 11779

Köszönöm, megpróbálom németül, úgyis német iratokban kellene kutatni...

Előzmény: skoumi (11769)
canonfan_448 2013.09.05 13:20:32 © 11778

30 ? :-)

Előzmény: iater (11777)
iater 2013.09.05 12:35:42 © 11777

Sóval még egyszer :) Ezen a linken http://indafoto.hu/iater/image/19506905-bf492848/user#nagyitas december 10-énél mennyi idős halálakor ez a Késmárki Ádám, ill. kaphatok erre is egy "fordítás"t valakitől?

Kösz előre is.

JPmiaou 2013.09.05 03:47:51 © 11776

"Hol lehet esetleg megnézni, hogy pontosan miket töltöttek fel?"

Nem tudom, milyen gyakran frissítik, de van egy táblázat a Wikiben: https://familysearch.org/learn/wiki/en/Hungary_Civil_Registration_%28FamilySearch_Historical_Records%29_Coverage_Table

 

Az egyeztetés továbbra is súlyosan le van maradva az indexeléshez képest: a negyedik rész 28%-a egyeztetett, az ötödiknek 7%-a (!), a hatodiknak nem egészen 16%-a. Az indexelési százalék 99 és 100% között mozog, attól függően, hogy vissza lett-e küldve újraindexelésre valami. (Az adatokat itt néztem: http://www.lofsii.com/viewtopic.php?f=16&t=629 Ami volt azelőtt a wikiben, azt már nem frissítik, és amivel helyettesítették, az nem tudom, milyen sorrendben van: https://familysearch.org/volunteer/indexing)

Előzmény: kis várday (11775)
kis várday 2013.09.04 19:51:27 © 11775

Én nem találtam az általam keresett szabolcsi anyakönyvek közt újat. Mindegyik településnél csak annyit találtam, amit régebben.
Hol lehet esetleg megnézni, hogy pontosan miket töltöttek fel?

Előzmény: 3A3a (11772)
Alavander 2013.09.04 18:00:57 © 11774

Kedves Prelleg!

 

Így már értem!

 

Köszönöm a választ és a linket is.

 

Üdvözlettel: Alavander

Előzmény: Prelleg (11764)
mamu66 2013.09.04 17:51:24 © 11773

Sajnos nem. Későn kapcsolódtam volna be. Én is Szabolcsot szerettem volna csinálni (érdekből,mert a férjem oda valósi),de már nem lehetett,más magyart meg nem kínált fel a program.

Előzmény: 3A3a (11772)
3A3a 2013.09.04 17:38:40 © 11772

miutan en is es a tobbiek is szabolcsot indexaltuk, az kerul fel...

te indexaltal mas megyet is?

Előzmény: mamu66 (11771)
mamu66 2013.09.04 16:46:58 © 11771

Hurrá! :D Lehet tudni,hogy mi az amit feltöltenek?

Előzmény: 3A3a (11770)
3A3a 2013.09.04 16:12:01 © 11770

jelentem a mormonok elkezdtek feltolteni a polgari indexelt adatbazist

 

oruljunk egyutt

skoumi 2013.09.04 08:25:44 © 11769

Írj nekik emailt - lehetőleg több nyelven, - angol, német, és célszerű még Google-lal lengyel is, ha nem beszéled a nyelvet.

Biztos fognak válaszolni - de készülj fel rá, hogy csak lengyelül.

 

Nekem Krakkóval van tapasztalatom, Varsóval nincs. Ott pár éve 35 złotyba került néhány dokumentum megkeresése és beszkennelése.

Előzmény: vaclav (11768)
vaclav 2013.09.03 23:07:00 Creative Commons License 11768

Tisztelt Fórumtársak!

 

Szeretnék érdeklődni, hogy került-e már kapcsolatba valamelyikőtök a varsói központi levéltárral, és ha igen, akkor mik a tapasztalatok? E-mail megkeresés alapján elvégeznek-e kutatást, illetve milyen kutatói díjakkal dolgoznak? A honlapjuk alapján kevéssé tudtam tájékozódni.

(A k.u.k. hadsereg Lembergi főhadparancsnokságának dokumentumai közül kellene előásni valamit, ezek a bécsi Kriegsarchive levéltárosától kapott információ szerint Varsóban kersendők.)

Köszönöm,

Kolibri1830 2013.09.03 22:50:41 © 11767

T. kutatók!


Talán mindannyiunk számára örömteli hír lehet (levéltárban informálódtam), hogy év végéig befejezik a magyarországi egyházi, illetve állami anyakönyvek digitalizálását, s utána már csak a kormánytől fog függeni, hogy akár az interneten is elérhetőek lehessenek. (nincs köze a mormonok által korábban feltöltött anyakönyvekhez)

vadász2 2013.09.03 22:09:02 © 11766

Képre rámegy - jobb gomb 1x kattint - feljövő fülön képadatok megjelítése - kép címének kimásolása a böngésző címsorába - a 'jpg' és a hosszú szám előtt található 'THM' átírása 'IMG'-re - megnyitás ;-)

Előzmény: Prelleg (11763)