Én meg is lepődtem, pedig Vak2 volt a VAR bíró, és mégis ő nem adta volna meg. Sőt vissza akarták VAR-ozni, hogy nem e lépett be valaki.
Káprány végig balfasz volt, már rögtön a meccs elején volt egy Szabó Bálint kiugrás, amikor lerántották, se lap, se szabad, Gradisart is tévesen fogták meg lesene, és nem engedték tovább az akciót, hogy a VAR nézze vissza. A Huszti - Kiss páros sárga is az ő hibája volt. Rángatja Kiss Husztit, ami sima fault, és szabad. Erre azt nem fújja le, de amint Huszti húzta már vissza az egyből lap, Kiss törleszt belerúg Husztiba, és ő is sárgát kap. Egy puhapöcs volt. Rendkívül rossz felfogásban fújta a meccset.
Nem mondanám szándékosnak, ez ilyen hülye bíró volt.
A csapat meg elbírta szerencsére ezt is. Nem volt valami jó idő, ez a nézőszámon meg is látszott, a necces időpont se segített.
A dödölle viszont jó volt, főleg szarvasraguval, már azért is megérte lemenni zalába, de így lett teljes az este.
Nyugtass meg, hogy a Mókus őrs tagjai nem gondoják úgy, hogy ha beállnak egy szabályos alakzatba, sűrűn egymás seggébe akkor többnek fognak látszani. Mondjuk szülinapi bulira jó létszám volt. Szurkolótábornak egy ,,rangadón,, KURVA GYENGE!!!!
Gerát eddigi összes meccsünkön ki lehetett volna állítani. Sima 3-4 sárgás megmozdulása volt, nem véletlenük hozták le, az edző is érezte, hogy rezeg a léc.
Inkább azzal, hogy az itléte alatt kb volt egy jó féléve, a semmire etettük, ő meg kb folyamatosan sérült volt, majd tartotta a markát, és irreálisan nagy fizut kért, majd elment kölcsönbe diósgyőrbe, és az első meccsén elkérte ellenünk a labdát a tizinél, és látványosan ünnepelte magát.
Hát, ha semmi mást nem teszünk, mint a gyengébb csapatokat megverjük, lehet némi nyugalom. A Debrecennel mondjuk jókor találkoztunk és lehet, Kecskeméten is edzőt buktatunk. Mindenesetre az látszik, hogy együtt van most a csapat, jár az elismerés Petőnek.
Hát, nem is biztos, hogy akarnunk kell bármit a kupától, ha itthon egy félidő alatt egyszer jutunk lövésig. Szegény Veszelinov meg védeni való nélkül összehozott egy gólt.
Pető mintha demonstrálni akarná, hogy nem lehet egyszerre ennyi fiatalt bedobni. Hiába tehetséges pl. Kovács Patrik, képtelen úgy megtartani a labdát elöl, mint Gradisar. Kalmár meg mint a szellem, árnyéka egykori önmagának.
Szeretem az ilyen fotelszurkolókat, mindent jobban látnak, mintha kinn lennének a meccsen. Én minden meccsen kint vagyok 40 éve, és ha a tv-s ismétlést megnézem, szinte nem ugyanazt látom, mint amit élőben átéltem.
De miért a kölcsönjátékosokat erőltetjük? Miért nem kezdő Stefanelli? Miért nem játszhatnak a fiatalok? Kovács Patrikkal az apja tuti vért itatott volna... Mit veszthetnénk? Mikor fognak rutint szerezni?
Az volt az egyetlen eredménye (melyen egyébként Pető ha jól emlékszem, két gólt is rúgott), amúgy meg masszívan kiesőzónába kormányozta a mostaninál klasszisokkal jobb állományú gárdát.
A Vidi kettő kiesésének legkevésbé a fiatalok voltak az okai.
A rapszódikus leküldések, és az ottani rutinos vezérnek szánt játékosok voltak inkább a probléma. A lejátszók se nagyon pörögtek ott fel, így sok értelme ebben a formában nem volt.
Az a keret szét is széledt, csak azok maradtak meg akik befértek u19-be, vagy azok akik jelenleg az nb1-es keretben vannak.
Még így is van/volt onnan értékes játékos, akiből lehet is valami.
Én télen sem várom azt, hogy majd pánikigazolásokat hozunk, kb max amennyi a még távozók pótlására érkezne.
Az is kérdés, hogy addig mire jutunk szponzor, illetve tulajváltás ügyében, mert ez továbbra is nyitott kérdés.