Nem tudom aktuális-e még a téma, én csak ma olvastam. Be kellett mennem a városba, így le tudtam mérni a kért adatot. Az én Tháliám 1,4 8v-s, 80-ról 120-ra 15 mp alatt gyorsult. 2x is mértem. Ha ennél jobb a mért érték, akkor biztos rendben van a motor.
Hali! Csatoltam egy linket amin látható a toronycsapány lógása. Az egész futómű új. Előtte is ezt csinálta. Ez miatt lett felújútva, de így is ugyan az a kottyanás jelen van. Mintha nem stimmelnének az alkatrészek de más fajtát nem árulnak. Szerintem ez így nagyon nem jó. A videón fel van emelve az autó, csak a kerék ér le.
Hali! A turbódiesel nyomatéka miatt nagyon csalóka. Megvettem a megane-t, (1,6 dci) használtam pár hónapig, majd mentem megint a thaliával és én is azt hittem valami gond van, aztán a fiam mondta, ez mindig ilyen volt. (ő használta addig is)
Kérnék egy adatot, ha megoldható, 1,4 16V 98LE gyorsulással kapcsolatban, 2004 évjárat, vagy azzal egyenértékű esetén.
Nem széthajtást, pld. 80-120 km/h-ra 4. fokozatban. Gyanúsan nem húz a kocsi. Vagy lehet esetleg valahogy teljes bontás nélkül ellenőrizni a vezérlés jó helyen van-e?
Tisztelt MÁRKATÁRSAK ! 2005 - ös kiadású R.Thalia dci - vel rendelkezem. Vizsgára felkészítés közben elveszett a gk. KEZELÉSI UTASÍTÁSA Nagyon fontos lenne szereznem egy példányt ! Kérném a Márkatársakat : aki tudna eladni egy ilyet, vagy hasonlót : kerssen itt, vagy telefonon (3 682-538)
Van egy 2005-ös 1,5 DCi motoros Tháliam.Turbót ,önindítot cseréltek .Állitólag a befecskendező fúvókákat bemérték és jónak minösítették.De ennek ellenére füstöl. Egy darabig minden rendben, aztán, mintha "fuldokolna" és fekete füstfelhő. Aztán pár perc után, megint minden rendben. Van egy alkatrész, töltő levegőcsőből kiágazó cső, ami nem tudom, hova csatlakozik, ez lehet-e oka a füstölésnek? Most olyan, mintha csak a levegőben lógna. Találkoztatok már ilyen problémával?
Sziasztok van egy renault thaliam 1.2 16V 2008 reggel nehezen indul de ha beindul egesz nap gond nelkul megyen minden lehetseges dolgot kicsereltem aminek koze van az elektronika es a benzin kozot hiba kod nincs es szervizbe is volt lepaszoltak ott is
Pontosan úgy van, ahogy írod. Én ezt ugyanígy tapasztaltam. A kontakthibát a csatlakozó pár ki-be húzásával meg lehet szüntetni. Én ezt megcsináltam, azóta jó.
Köszönöm a válaszod. Valójában hol is van ez a jeladó? Lehet hogy én nem azt a csatlakozót tisztítottam meg, amit kellett volna? Én a bal első kereket levéve, a váltó alján lévőt tisztítottam, lehet hogy nem azt kellett volna?
És azóta jó? Ha a műszer 10 indításból 8-szor jó, akkor az nem jeladó hiba, hanem kontakt hiba, ami csak a csatlakozóknál lehet. A kérdésemre tudsz válaszolni? Megköszönném.
Újabban nálam is ez a hiba. A jeladó csatlakozóját megtisztítottam, de a hiba továbbra is fennáll. Lehet hogy a műszerfal mögött is van csatlakozó és ott lehet a kontakthiba?
Renault Thalia 1.2-es (55kW) 16V motorral, 2006-os azt a jelenséget produkálja, hogy a km-óra hol megy, hol nem megy. Van, hogy menet közben egyszerűen lemegy a 0-ára, ilyenkor a km-számláló sem számol, úgy érzékeli, mintha állnánk. Aztán magától visszajön, majd megint elmegy. Teljesen kiszámíthatatlan. Jeladót cseréltünk, kábeleket a jeladónál átnéztük, de hiába, továbbra is fennáll a probléma. A benzinszint mérő és a hűtővíz hőmérsékletét jelzi, csak a km és a számláló megy el.
Kérdéseim:
- Mi lehet a hiba hátterében? Esetleg az egész óracsoport?
- Ha óracsoportot kell cserélni, csak 1.2-es órákat köthetek rá, vagy jó hozzá az 1.4-esé is (csak a színe tűnik másnak), esetleg más típusoké is?
Nem egyszerü dolog én csak gombmozgató motort cseréltem benne.
Át van furva 1 (?) helyen az üveg és egy muanyag "csöcsön" keresztül mozgatja az üveget a szerkezet. Na az is volt már nekem eltörve aranyáron adtak volna komplettmozgató rendszer inkáb megragasztottam.
Azt nem tudom milyen ablak kell vagy kellhet bele gondolom alkatrészkereskedők katalogusból ki tudják nézni vagy bontókat is erdemes lehet meglátogatni.
2001 és Thalia vezető oldali ablak cseréjében szeretném a segitségeteket kérni . A burkolat eltávolítása az ok de nem találok infót az üveg berakásának módjáról , illetve a rögzítéséről
kérdezném a márkatársakat egy 2003-as DCI thaliám motorikusan végképp meghibásodott ugyan olyan évjáratú 1.4 16V benzineshez, nyilván a motort váltót kivéve csereszabatosak-e a főbb alkatrészek? Futómű kormány stb...
Nekem a thalián a féklámpa biztosítékján volt az immo és amikor az kiment, nem ment a szivattyú sem, mert tiltotta az immo. Akkor a visszajelző gyorsan villogott. Azt sajna most meg nem tudom mondani melyik volt az...
Sziasztok tudtok nekem segiteni van 1 renault thaliam 1.2 16 v 1 eszakat all es reggel nem akar gyulni csak 3 szor 4 szerre kicsereltem a szivatyut gyertyat ciefkat gyeetyakabelt fotengely szamlalot viz jelzot szoval sokmindent es javulas nincs
Sziasztok! Menet közben leállt a (Thalia 1.4 16V) mi lehet a baj,a szivattyú nem zúg, 1 hónapja lett cserélve,én relére vagy biztosítékra gondolok. A fotón melyik az üzemanyag szivattyúrelé? Vagy valami más lehet? Köszönöm!
Nekem Osram LEDFOG 103 van a ködlámpák helyén,tökéletesen müködik évek óta,már kétszer vizsgázott velük (2 évente vizsgázik). A Philipsnek volt még hasonló lámpája,de lehet hogy az csak sima LED ködlámpa volt. (Az Osram tipus közben iszonyatosan drága lett,ha ki nem futott azóta.) Kisebb mint a gyári ködlámpa és kell is barkácsoni egy picit vele,de berakható. Viszont le kell kapni az első lökhárítót hozzá, Nekem legalábbis így volt egyszerűbb beépíteni.
Ha nem kell feltetlenül ragaszkodni a gyári ködlámpa helyéhez,akkor jó választás lehet még az Osram PX5,ez a két ködlámpa közötti részre pont beépíthető úgy,hogy a szabályoknak megfelelő mérettartományba essen. Mindkettő E-jeles,közúti forgalomban használható.
Már végig néztem, de nem. Illetve a próbaúton jó volt. Meleg volt, lehúztam az ablakot, mikor fel akartam húzni, akkor kezdett le villogni a műszerfal, a benzin visszajelző és beindult a hátsó ablaktörlő. Már végig néztem a kábeleket is, hogy nem-e vannak égés nyomok, vagy hol zárhattam össze. Ilyen amúgy hideg motornál: Kép
De ettől függetlenül a víz hőfokot viszont méri rendesen. Kép
Clio2 1.4 8V K7JA700Kicseréltem a fűtőradiátort, mert már nagyon eresztett.
Friss fagyállóval fel lett töltve a rendszer, légtelenítettem amennyire tudtam.
Mentem vele kb. 30km, fűtés is van, a termosztát is nyit rendesen, a csövek és a hűtő is melegek.
De bármennyire is vigyáztam, a műszerfal visszarakásakor csak sikerült valami kábelt megsérteni, vagy leszorítani, mert a vezetőoldali elektromos ablakemelő használatakor megbolondult a rendszer, a műszerfal visszajelzők villogtak, bekapcsolt a hátsó ablaktörlő.
Ekkor már tudtam hogy valami nem jól lett összerakva. Újra az szétszedtem az egészet, most megszűnt a hiba, az ablakemelő is működik. Viszont a vízhőfok figyelmeztető lámpa folyamatosan világit. Ha hideg a motor, ha üzem meleg. A mutatós hőfokmérő ettől függetlenül mér rendesen.
Már teljesen tanácstalan vagyok, hogy ez most valami elektromos hiba, vagy a hűtőfolyadékkal van összefüggésben.
valamint ami erdekes nekem a töltést mindig 100% ra irja fuggetlenül attol alapjarat vagy 5.ben 90 el megyek, a turbonak van szabályzoja lehet arra lesz a bibi? tehat a motor terhelés jel mindig 100% es nemertem miert illteve mibol szamitja /veszi az erteket adatot
Sziasztok 1.5dci 2006 ,90ezer km. Es moci a turbo ennél kisnyomásu és ezert tölt élöadatban max 0.9et vagy szar a turbom esetleg a sok városi nyugdijjas által vezetett km miatt tele van a kati vagy a részecske szűrő? Valamint mindig teljes terhelést ir élöadatban de ebben ugye nincs pillangoszelep csak légtömegmérö,nemde?
Segítséget szeretnék kérni! A 2001-es Thaliamon elment mind2 oldali tompított fényem. Helyzetjelző és reflektor az van. Műszerfalon se világít a tompított fényszóró visszajelző lámpája. Megnéztem a tompított fényszóró biztosítékját az rendben van. De a biztosítékon próbáltam mérni feszültséget és nincs rajta. Járt már így valaki? Mi lehet a probléma? Köszönöm a segítséget!!
Pedig egyszerű! 2016-os kocsi, kapott 4 év műszakit. Az első viszga 2020-ban volt... A tulajdonos simán lehet a bank, ha finanszírozott kocsi volt. Ha lett volna másik tulaj, lenne eredetvizsga is... Ennyi.
Csak 2020 tól látom, és azt mondja , hogy Ő az első tulaj, csak azért van a BM rendszerben két tulajdonos, mert finanszírozott autó volt. Nekem ez furcsa.
Helló, akkor az nem füst, hanem gőz volt... Hála Istennek én még nem találkoztam vele. Régebben 1,8-as Ford Escortom csinált ilyet, okádta a fehér vízgőzt, mikor a hengerfej tömítése átégett.
Aha ismerős vagy az egyes vagy a 4-es henger át van szakadva mint nekem. Tipushiba. Pontosabban valamelyik szélső.
De ez nem szakemberi hanem felhasználói diagnózis.
Egyszer alig akart beindulni majd hófehér füstöt eregetett de nem eregetett hanem rendesen okádta. Autómentő majd 200K amiben benne volt a hengerfej felcsiszolása is mert én kértem. Komplett motor es hütőmosás.
Már valakik targyalták itt hogy szanaszét ellenőrizték hogy hova tűnik a hitővíz rendre az autóból mert el nem folyik.
Nálam ugyanez volt a hiba. A panelon levő IC lábainál elengedett a forrasztás. Nyomásra érintkeztek. Úgy tudtam megjavítani hogy gyantás oldattal bekentem az IC lábait, majd újraforrasztottam. Mindkét kulcsomat sikerült így megjavítanom. Képet is akartam feltenni a panelról, de nem tudok.
Sziasztok egy olyan problémám lenne hogy a 2001-es Thaliam nem ismeri fel a kulcsot viszont pót kulcsom sajnos nincs. Új kulcsot hogyan lehetne az autóhoz hozzá szinkronizálni? A segítséget előre is köszönöm. :)
Nem a lámpa testben az alkatrész hanem alatta van a kasztniban. Gyújtás felől mennek rá tyúkbelek, de mindegy is. Szétugrott de összenyomtam és azóta is megy a kocsi :D
Ám bakot cserélni nem nagy cucc. Csak alá kell támasztani a motort emelővel. A nagyobbik bak jobb oldalt kicsit nehezebb mert én nem szedtem ripityára csak leemeltem(felfelé) róla a motort és kis segitséggel vissza engedtem az új bakra.
Lehet hogy Neked ez újdonság, de nekem szakmám. Az akku töltés közben eléri a cellánkénti 2,75V-ot, amikor eléri a teljesen feltöltött állapotot. Ami nem azt jelenti hogy a töltés lekapcsolása után is annyi marad, hanem rohamosan csökken. De egy óra múlva is 13V fölött lesz. A savas akkuk ilyenek. Önindítózás közben se szabad 12V alá csökkenni a feszültségnek, mert akkor már nem teljes értékű az akku.
Hát az bizony nagyon sok lenne...,a savas akkunak cellánként 2,2 volt a feszültsége, így a 6 cella 13,2 feltöltve... Közvetlen töltés lekapcsolás után lehet, hogy egy ideig efelett van a kapocs feszültség de 16 felett egyszerűen nem lehet.
Aksija meg válogatja melyik meddig jó, nekem a gyári török aksi 2 évet élt, garancia lejárta után 1 hónappal egyszerűen meghalt. Utána egy banner majdnem 10 évet ment, majd varta 6 év után ismét vartára cserélve, de az a csere felesleges volt mert a testkábel harisnya miatt nem indult a motorom..
Mi lehet a jobb első lámpa alatti alkatrész amibe kábelek mennek a motor felől? Véletlen széthúztam mikor bakokat cseréltem de összenyomtam és azóta is ugyan úgy megy a kocsi. Ilyen hengeres alakja van.
Valaki esetleg nem tudja a ködlámpa méreteket? A neten csak képeket találok. Leginkább a külső átmérő érdekelne, ledes ködlámpa/menetfény kombót raknék a helyére. Ill., ha valaki cserélt már ilyet, akkor megköszönném, ha leírná a tapasztalatait. Ez a fajta van benne, 2003as a Thália.
Bakker, most nézem, a wagonr ben volt 22 év alatt 80ekm??? és ette az olajat... A thaliám igaz, csak 21 éves és csak 330ekm van benne, de az nem eszi! Igaz, kellett neki is pár éve egy fűtőradiátor, sőt motortartót is kellett benne cserélni... Viszont bármikor beindíthatom, és elvisz bárhová, olajfogyasztás nélkül... ;-)
Valószínű, erre sem költött az előző "tulaj" ... Cseréld ki őket, mást nem tudsz tenni. Igen, a fűtőradiátor nem csak tháliában, de sok prémium kocsiban is megadja magát, főleg 20 év alatt...
Sziasztok sajnos újra itt elég csalódott vagyok a frissen vasarolt thaliaba.... Ma megcsapott egy fagyálló szag az utastérben és fogy is a futoviz ob 1000-km en 2-3 deci illetve motortarto bak is megadta magát ilyen problémásak ezek? Egy 2001es wagon-r+ t cseréltem le rá de arra 8-ev alatt semmit nem kelett költenem olajon, gumikon, félken kívül :(
Sziasztok tegnap vettem egy 2004-es 1.4 16v thaliat haza úton eszre vettem hogy a fordulatszám ingadozik 7-800 között van ötletetek hol keressem a hibat?
Ha a biztosíték jó, meg kell mérni az akkut, mennyi van benne. Ha ez is oké, az akkuról a kasztnira menő vastag test kábelt kell megnézni, mert az az egyik gyenge pont még...
A Tháliáknak gyakori hibája a csatlakozók kontakt hibája. Nálam is többször előfordult hasonló eset. Először azokat ellenőrizd. Legtöbbször elég az is hogy párszor kihúzom, majd összedugom a csatlakozót.
Sziasztok!! Olyan gonddal fordulok hozzátok hogy adott egy renault thalia 1.4 16 v 2003 k4j motorú autó. Az egyik reggel indításnál nem indult és elkezdett a motortérben jobb felső relé katogni. A műszerfalon a check lámpa illetve a vízhőmérséglet vissza jelzője elkezdett villogni a kattogó relé ritmusára. Én mondom nem nagy dolog vettem bele egy relét mondom biztos az ment tönkre. Hát sajnos nem. Vissza kerestem gyári programmal hogy a relé pontosan mitől is kapja a jelet és az üzemanyag ellátásra vezetett vissza. Azt még hozzá teszem hogy az indításnál az AC sem búgott. Tehát akkor mondom veszek bele egy üzemanyagszivattyút és meg is van. Hát megint nem. Az újjal sem működőtt (pierburgot vettem bele kompletten a szintjelzővel eggyütt),. Nekiálltam végig nézni a test kábeleket a motortérben hátha valami eloxidálódott, a stekkereket a relédoboznál a motorvezérlőnél szinte mindent végignéztam. Majd az egyik pillanatra a relé elhalkult. Ezzel együtt a check lámpa és a vízhőmérséglet vissza jelző lámpa már nem villogott. Viszont utána mikor indítani akarom az autót az AC még mindig nem búg és az a 2db vissza jelző lámpa sem gyúlladt ki mikor gyújtásra teszem az autót. Minden más igen és el is alszanak. Őszintén szólva még soha nem hagyott cserben az autó még ilyen nem volt vele amit nem tudtam volna megcsinálni. Ha bárki járt már így vagy tudja rá a megoldást kérem írjon mert mihamarabb járó képesre kell hoznom mert ez a mindenes autónk. A válaszokat előre is köszönöm és szép napott mindenkinek.
Üdv emberek, kopogásérzékelő hibával molyolt már valaki? Kezdek tőle kissé elmebajos lenni, folyton p0325 hibakódot dob ki a törlés után kb 40km-re, de leginkább egy nagy emelkedő után. Gázadásra enyhe zörgő hangja van, eddig egy benzines renyónál se volt ilyenem.
Mintha valami relé kattogna olyankor marha gyorsan.
Injektorokat cseréltem, nem volt értelme, trafót, kábeleket, gyertyát, na meg kopogásérzékelőt vagy 3-at.
Biztos hogy nem attól mennek tönkre az akkumlátorok, amiről írsz. 14,4V-nál indul be a pezsgés az akkuban, de csak fél óra után. Külső töltővel töltve az akkut 16,5V-ot lehet mérni az akkun, teljesen feltöltött állapotban. Pezsgés lehet, de csak minimális, mert a töltőáram 1/10 A az akku névleges áramának.
Sajnos az akkuk minősége a probléma. A "márkás" akkukat ki tudja hol gyártják? Ami az én kocsimban van azt Szerbiában gyártották (POWER RIDE) no name, de már több mint 10 éve működik.
A világért se akarnék vitát---fölöslegest meg plane nem gerjeszteni....,"Megnyugtatási próbának "megkellene mérni egy pl egy abszolult hagyományos savas akkumlátor feszültségét pl egy régebbi japán akkumlátoron---,ahol 8-10 éves akksik általában még üzemelnek....
Lehet hogy jobb volna az emlitett pl" 13,8 -14,1V" töltés----,ha ez ténylegesn mindig és minden körülmények közt megvan..,viszont 99% hogy minden szabályzó .,ha uj ha utángyártott ennél többet fog tölteni!!! Ezért pénzkidobásnak gondolom a cseréjét...
Ha csak egy vezeték van a generátor két tűs szabályzójában akkor az "L"-----nincs motor ECU felügyelet
Ha mindkét vezeték bevan bekötve akkor L és D..., ez esetben van a motor ECU által vezérelt "smart" töltési rendszered..,
A tényleges szabályzást ez esetben is a beépitett szabályzó végzi , de müködése a motor ECU által vezérelve-felügyelve..,
Nagy márkáknak mint BANNER-BOSCH stb nem kell eleve nagy bizalmat adni-----,szerencse és egy jó AKKU kelhet.....
A sima ólomakkimulátornál a 14,44V az sok.14,4-nél elkezs pezsegni és lehet ez3rt mennek tönkre az akksijaid. Megfőnek. Szerintem túltölt a generátorod. Normál esetben 13,8 -14,1V a jó töltőfeszültség feltöltött akksinál. Ha jól emlékszem van ott egy vezérlő vezeték, ami szabályozza a generátor feszültségét, ami a motorvezérlőre megy.
Bosch gencsin pl Valeohoz képest gyerekjáték csuszógyürüt cserélni!! Ha ezt kicserélted volna , akkor kb a következő 250.000km- re felvan ujitva a generátorod!!!
Bizony belejátszhat ez a esetleg nem tökéletes kommutálás., de persze nem kizárolagos hogy ez okozza a gyakori akksi cserét.., lehet hogy egyszerüen peched vagy..., Cliomon valami no name akksi kb 9 évet ment..,
14.4V böven elég.., mint irják is: az a 4 hangszóŕ egy 100A- generátolnàl nem játszik bele..., sz.v.sz...
Ne haragudj, de el vagy varázsolva! A hangszóróknak mi köze a töltéshez? Elárulom, semmi. Nagyságrendi különbség van a töltés, meg a hangszórók fogyasztása között. Máshol keresd a hibát.
Szia, kb. 250e km van benne és 80ekm ezelőtt volt fesz szabályzó cserélve! Futógyűrű még nem volt benne cserélve és arról nem tudok nyilatkozni, hogy az milyen állapotban van. Ebbe a generátorba a fesz szabályzó amit ajánl a kereső ott a töltő fesz 14,8V-al tölt a jelenlegi 14,4V. Most azt próbálom hogy nincs a hangszóró használva (gyárilag 4 hangszóró van benne , normál hangerőn használva), nem e ez befolyásolja, hogy a generátor nem tölt vissza rendesen.
Ha a generátor töltő feszültsége annyi amit írsz, akkor azzal nincs semmi baj. Sajnos az akkukkal sokkal több a probléma. Én jó pár éve vettem egy Bosch akkut, ami nem bírt ki 2 évet. Jótállás ugrott. Mérgemben megvettem a legolcsóbb névtelen (Szerb) akkut. Ennek már több mint 10 éve. Ma is működik.
Mennyi km van benne? Ez fontos..,Renault Cikkszàmod alapján Bosch DFM L - generátorod van.., ha ez helytállo akkor csuszógyürü+ komplett feszszabályzó csere jelenti a fölujitást! Utcai anyagár kb 15.000 ft plusz munkadij.,ebbe a szabályzóba nem lehet kefét cseréln , ezért ha kopott akkor komplett szabályzó csere aktuális..
Kb 200.000km- körúl szokott elkopni.., a töltésed értéke mellesleg nagy könyvszerű..., ugyhogy pasz...
Városi használatban a Renault Thlalia 1.4(16V) generátorral problémáim vannak, mert kb 8 év alatt kb 6 akku fordult meg nálam, mert mindegyik megpukkant (2x fesz. szabályzó). Az előfordulhat, hogy a generátor nem tölti rendesen az akkut! A generátor típusa 7700434900 és ennek max 98A-rel kéne tölteni max fordulaton. Terheletlenül 14,44V-al tölt és terhelve 14,36V(tompított fényszóró).
Érdemes felújítani, ha nem, akkor mit ajánlotok?
Másik Clionál eddig semmi bajom nem volt, ott több mint 2 éves az akku és télen havonta 1x töltök rá, ott pedig naponta 1x van használva a gyerekek furikázására!
Azt megmondanád, hogy tudsz-e valamit Kerekatiról. A bejegyzései megvannak, de törölt nicknév alatt. Szerintem emlékezhetsz a bejegyzéseire mert "öreg motoros" igazából Thaliás vagy itt. Több éve törlődőtt a neve, nem tudom mi lehet vele. Többször próbáltam hívni az évek alatt, de telefont nem vette fel senki. Köszönöm, ha megírod, ha tudsz valamit róla.
Persze- jogos- egy percig se vitatattam az óvatóssagi intelmeid..,amit egy az egybe továbbitottam nagy lelkesen., aztán még a mai napig nem jeleztek vissza mi történik..., bár valószinüleg nem keveredett vissza még az autó...
Azt lehet benéztem, hogy van a hűtőben ventilátort szükség esetén bekapcsoló hőgomba, sőt szinte biztos, hogy benéztem, ezért elnézést, és valójában nagy valószínűséggel az ECU vezérli a ventilátor reléjét a motor hőfokjeladő egyik körének adatai alapján, de a többi vizsgálatot, ellenállás mérést hőfokkal párosítva, próbalampa elhagyása kapcsolási rajz stb azt továbbra is javaslom.
Egyszer régen, nagyon régen itt ebben a topikban, ha jól emlékszem valaki leírta, hogy mekkora ellenallást lehet mérni a hőfokjeladő kivezetésén, a vízhőfokkal párosítva. Keress vissza, lehet, hogy megtalálod. Ha megvan, hogy hány fokos vízhez mekkora ellenállás tartozik akkor az ECU-ból diagnosztikai készülékkel kiolvasva a valós vízhőfokot le lehet ellenőrizni, hogy a hőmérséklet érzékelő kiadja e az értéket. A pontosság kedvéért a kocsihoz tartozó kapcsolási rajzot se lenne rossz megnézni, ha a hőgomba jó lenne akkor tovább lehetne menni olyan irányba, hogy az ECU hányas kivezetésén érkezik be a jel, melyiken megy tovább. Így le lehetne ellenőrizni az esetleges vezeték károsodást. A standard próbalampát pedig ne használjatok! Előfordulhat vele az, hogy a műszerfal alatt kutakodtok vele, itt van feszültség, itt is van, de jó!. Mire kimondjátok, hogy itt nincs addigra már a légzsák kidurran. Sok sikert!
Referálok majd, ha visszajeznek.., egyeløre még nem vitték visszsa hozzá az autót..,., igy semmi sem lett végrehajtva a javallatokból..
,Egyébbként valamelyik Renault you- tubon egy 3-5 khomos potit tekergetnek szimultán nézve a vizhömúszert mozgásàt...
Namost erre ott biztos nem kerül sor..,szóvjet megoldás ez a próbalámpás figura.., de szerintem müködhet az alapkérdés eldöntésében..., gomba rossz vagy minden egyébb más....
Szerintem egy standard próbalámpa egy darab vezeték és egy izzó. Ellenállása kb rövidzár, 0 ohm. Ha már mindenképpen ki akarod próbálni akkor a megfelelő ellenállást használjad! Az értéket nem tudom megmondani mennyi. De legegyszerűbb, ha egy új hőmérséklet érzékelőt használsz, ha a műszerfal teszt rendben.
Ket egymásal szemben lévő PIN- n mérve ( motor ECU) az NTC tipusú ellenállás: . Öngyujtóval melegitve egyre csökken az ellenállása., ugy remlik kb 100hm kategóri fólmelegitve-- hidegen kilohm...
3- ik különálló PIN , szenzor testre van téve az ellenállás másik fele., szintén NTC., és ugyanigy csökken az ellenállása melegitve.., fentihez hasonlo ellenállásvaltozás..
Szenzor táp kb 5V..
Véleményed??? Probalampa ellenállása talán 1Ohm körüli lehet ...,ezek alapjan forró vizhøfokot immitálja., és vizmüszernek nem kellene fólugrani ilyenkor?? Ha vezetékelés+ müszervonal Ok- s???
Értelek., a hütőmotor bekapcsolából arra okoskodtam hogy helyes ellenállás/feszūltség érték alapján a motor ECU kapcsolja relén keresztúl a hütőmotort ., és a hütöben már nincs is hőérzékelö/ kapcsológomba...
A vizhő müszerre visszatérve...,bizonyára NTC vagy PTC tipusú lehet ez a háromlábú hőmérsekletérzékelő..,ha házilag bead próbalámpán keresztül egy testet akkor valami reakciónak kellene történi.., ebböl baj nem keletkezhet., gondolom én ..,nem ismervén a Thaliát abszolute nem.., sajnos nem találtam semmi kapcs.rajzot/ dokut erről az autóról
A hűtőventilátornak semmi köze a motorhőmérséklet érzékelőhöz. Az előbbi értékelője a hűtőben van a második a motorban. Próbalámpával pedig ne csináljon semmit! Nem jó úton vagy!!!. Nem fog a műszer kimozdulni. A jel mindkét esetben bemegy az ECU-ba. Az egyik jelet a motor vezérléshez használja, a másikat továbbítja a műszeregység felé. Ez már nem a 80-as évek amikor minden direkbe ment. Inkább vigye el villamossági szerelőhöz a kocsit. A műszerfal tesztet, a videó alapján megcsinálja és kitér minden ahogy a videóban akkor örüljön, hogy az jó. Utána villszer látogatás. Bocs, de ne tegyétek tönkre még ami jó.
Mivel a hütőventillátor normálisan be- ki kapcsol ebbö arra következtetek , hogy a motor ECU része a högombának valószinüleg jó...
Tegye rá a gyujtást-- próbalámpát testre és mindhárom türe tegye rà felváltva .,mivel nem tudni hogy melyik lehet a müszeré., ha valamelyiknél ,kimozdul a mutató akkor rossz a hõgomba..,
Ha semmi változás akkor marad a vezetékelési hiba,müszerhiba stb...
Még nem válaszolt..., elküldöm a müszerfal öntesztet is.., nem is jutott eszembe pedig volt egy Clio2- em és próbáltam annó..
Jól gondolod, egy érzékelő, kettő kimenő jel. Én így emlékszem. Ha valótlannak látszó hűtőfolyadék hőmérsékletet lát pl -80°C akkor szinte biztos érzékelő hiba. De, ha pl ránéz a beszívott levegő hőmérsékletre ne lepődjön meg, ha -40°C lát. A gyári diagnosztikán kívül még nem találkoztam olyan általános kiolvasóval, amelyik a tényleges beszívott levegő hőmérsékletet írta volna. Sőt a töltő feszültséggel is sok kiolvasónak gondja van a Thaliánál. De azt mindenképpen mindenekelőtt próbálja ki a barátod, hogy a műszerfa jó e? Nem emlékszem pontosan, hogyan kell de valahogyan ki lehet belőle csikarni, hogy mutassa meg a mutatók jók e? Lehet valaki leírja, hogyan kell vagy keress rá a youtube-on.
Egy jóbarátome es nincs itt az autó..., de jól használhatókat mondtàl.., továbbitom neki..,én is hasonlókra gondolok--- persze ilyenkor olyan okos az ember utólag.., ha valaki megmondja a tuttit.., Van neki AutCom- ja ugy tudom., ezek szerint egy házban van a motor ECU es a müszerfal hőmérő érzékeløje-- jol gondolom???
Szia, lehet valaki kivette a biztosítékot, hülyén hangzik, de láttam már ilyet. Ezt azért kizárnám úgy elsőre mert akkor szerintem a üza szintjelző se működne. Lehet lecsúszott vagy elkorrodálódott a stekker a hőmérséklet érzékelőn. Vagy meghibásodott a hőmérséklet érzékelő. Ezen felül lehet vezetékszakadás, egyéb kontakt hiba. Ha tudsz élő adatot az obd-n keresztül nézni akkor legalább megtudod, hogy a vezérlőegység "magyar" nevén ECU megkapja-e a szükséges értéket. Úgy tudom, hogy a hőmérséklet érzékelő 2 részből áll, egy a söfőr felé adja az értéket, a másik az ECU-nak. Hirtelen más nem jut szembe.
Szia! A venti nem kapcsolgat, csak bekapcsolt, mert elérte az üzemi hőfokot, miután termosztátot cseréltünk. Direkt vártuk meg a folyamatot, hogy minden oké-e. Sejtem mire gondolsz, hogy koszos a rendszer, azonban a kiegyenlítő tartályban "tiszta" folyadék van, nem barnás, koszos trutyi. Érdemes lehet átfújatni a fűtőradiátort a két fűtéscsövet lehúzva? Óckodom a cserétől, mert a fél autót szét kell hozzá szedni. Köszönöm! G.
Ilyen hidegben kapcsolgat a hűtőventilátor? Ez mellé gyenge fűtés, üzemmeleg motornál. Nekem ezek voltak, mert a hűtőfolyadék totál koszos olajos volt.(nem hengerfejes) .A folyadék hőközlése brutál mértékben leromlik.Vagy 4xcseréltem hűtőfolyadékot, 1-1 hét használat beiktatásával. A rendelt mosó adalékot nem mertem belerakni, de anélkül is tökéletes lett. Égető ,forró a fűtés, + hegymenetben sem melegszik túl. Macerás volt, de most tiszta a hűtő-rendszer.
Le van rakódva a falára a trutyi és nem adja le a hőt, éppen ezért lehet kb egyforma meleg a két cső. Én amikor kicseréltem, onnan kezdve leégeti a kezem, ha közel teszem a kifújó rostélyhoz...
Segítséget szeretnék kérni, ugyanis apósom Thalia-ja feladta a leckét. A hőmérséklet nem ment fel megfelelően, emiatt a fűtés is elég gyenge volt az autóban (legalábbis akkor még azt hittem ettől). A termosztátot kicseréltem, ez a régit elnézve nem volt felesleges. Most a rendszer jó, a mutató jó helyen áll, a venti kapcsol, azonban a fűtés nem mondható melegnek. A fűtéscsövek rendszer melegek/forrók, de a befújt levegő nem. Ötletem volt még a bowdenes megoldás miatt, hogy a fűtéscsapot nem nyitja rendesen a tekerő, de megnézve a fűtés boxot a csapot már nem lehet jobban elfordítani, szóval nyitva van. Tudtok valami tippet adni hol keresendő a hiba? Előre is köszönöm! G.
Te szerencsés voltál hozzám képest. Én sokáig nem értettem mi lehet a baj. Reggel elindultam, mentem 30 km-t, megálltam tankolni, vagy a parkolóban, utána nem indult. 20-30 perc után újraindult és ment folyamatosan, amíg újra le nem kellett állítani. Újra indítás után mindig haza tudtam érni. Másnap reggel indult, ment rendesen, amíg le nem állítottam. Na ez volt az igazi szívatás.
Az a fél év úgy jött össze, hogy volt kb. 3 hónap, amikor minden rendben volt, de volt olyan is hogy egy nap háromszor is szívatott. Csak a végén sikerült megtalálni a hibát.
Velem nagyon szórakozott. Amíg mentem, vele ment rendesen, de ha megálltam, bárhol, vagy tankolni, 20-30 perc után indult. Amint kihűlt a motor, indult. Fél évig csinálta ezt velem. Szerencsére itthon az udvaron jó helyre nyúltam, amitől rögtön leállt. Kimértem, hidegen jó volt, felmelegítve szakadást mutatott a műszer. A csere óta nincs ilyen problémám.
Sajnos a Tháliáknál ezek a hibák előjönnek. De ahogy írod is, van ahol a tisztítás is segít, de van ahol csak a csere. Szerencse dolga hogy melyik, de azért először érdemes a tisztítással kezdeni.
Hát, nem tudom, nálam a km jeladó megszívta magát olajjal, azon nem segített más, csak a csere. Kipucoltam, egy ideig működött, aztán megint elég hektikusan, hol igen, hol meg nem. Kapott egy újat kb. 10 éve, azóta jó.A fhp jeladónak elég volt egy tisztítás szintén kb. tíz éve, az így is jó...
Egy 2001 Thaliam van,1.4.olyan gondom van ,hogy a fordulatszám mutató beragad.egyszerűen nem mozdul meg.van ,hogy teljesen meghülyül és hirtelen a maxig felugrik aztán meg visszamegy 0ra.Az is előfordul,hogy menetközben leáll a kocsi de újraindításkor simán megy tovább.Van benne egy 3 lépéses inditásgátló amit lehet kikéne iktatni mert lehet, hogy az kavar be? A főtengely jeladó nemrég lett cserélve.A vezérműtengely jelado okozhat ilyen zárlatokat?
A csere is biztosan segít. Tapasztalatom szerint ha valami egyszer jó, majd rossz és megint jó, az biztosan kontakt hiba. Sajnos a Tháliáknál ez gyakori hiba. Több ilyen problémával is volt dolgom. Eddig mindegyiket sikerült megoldanom, csak a felső holtponti jeladót kellett cserélnem. Az megadta magát. A többinél a tisztítás, a kontaktspray segített.
Az enyém ugyanezt csinálja. Sebességmérő jeladónál van érintkezési hiba. A váltónál van a jeladó. Szét kell húzni a csatlakozót, megtisztítani, utána jó lesz.
Sziasztok ! Van egy 2004es Thalia a családba és a műszerfal néha önálló életet él . Reggeli elinduláskor az óra megfelelően müködik, mutat mindent , majd gondol egyet és a sebesség visszajelző mutató egyszer csak 0-ra leeseik . Pár km-rrel később ismét megfelelően müködik . Próbáltam a korábbi bejegyzések között visszakeresni , talán már valaki tapasztalt ilyen hibát , de sajnos nem találtam . Szerintetek mi lehet a hiba oka ?
A hátsó kerék csapágy tudtommall egyik Renaultnál sincs szorosan illesztve a tengelycsonkra. Nekem eddig mindíg simán lejött. Neked lehet rá volt gyógyulva, a rossz csapágy felforrósódott és ráégett, vagy egyszerűen berozsdált. Az kettős, kúpos csapágy, műanyag kosarat még nem láttam ilyenben. Nem a fékpofa hibája miatt nem szokott lejönni a dob, hanem mert a dobon egy perem képződik a kopás során, ezért az automata állítót jól vissza kell egy csavarhúzóval tekerni. Nem hiszem, hogy eredeti csapágy, meg fékpofa, mert azok 100-150 ezernél cserések szoktak lenni. Használt, bontott féket soha nem tennék fel!
F 2-es helyen van. Kijelző, rádió legkondi elektromos tükör. Ezek vannak egy biztosítékon. Bal alulról a második függőlegesen. 4 irányú nyíl a jele egy tükörlapban. 1 órám a tellett. Nem gondoltam volna érdekes mert a bal oldali tükör mozgott ez nélkül is.
....ja, az is lehet, már 340e km van az autóban, hogy ez még gyári, mert elég pudvás volt belül az egész, azért nem jött le. Sima 1.2 8 szelepes motorral.
Hát, egen, kellett volna, én is szántam rá vagy 15 percet max, aztán tart már vagy 3 napja. Rakat video van a youtube-on, ha nem jön le, akkor azért, mert a fékpofák feszülnek a dobban. Na én meg ütöttem rúgtam haraptam, de meg se mozdult.
Aztán kiderült, a csapágy belső része van rágyógyítva a tengelyre, azért nem jött le. A fékpofáknak köze nem volt hozzá, (teljesen jó állapotban voltak, kár volt szétszedni..)
Renault feliratos csapágy volt benne, műanyag görgőkosárral. Széthúzásnál el is tört az egész. :( Olyan szinten rajta volt a tengelyen a csapágy, hogy a 3 körmös lehúzó el is tört(mondjuk nem egy Beta volt..), amikor a megmaradt belső részt akartam lehúzni.
Ez nem Thalia, hanem Clio 2, szerintem az utolsó, mert 2006 októberi, ezután már a 3-ak jöttek.
Mindegy, ma egy 1-es faceliftes thaliáról leszedtem egy bontóban a komplett kerékagyat dobostul, azt rakom rá.
Én meg borzalmasat szívok a hátsó fék javítással, gondoltam leszedem a fékdobot úgy, ahogy pl a youtube-on vannak videók...itt a mókus egy mozdulattal leemeli a fékdobot:
Itt látni, hogy középről eltolva van a jel a bordáskeréken, a hengerfejre meg írja, hogy állítsuk a dacia jelre...érdekes jelölés. :) Lényeg az, hogy nem olyan egyértelmű, mint pl a D7F motoron.
Pontosan leírtad a lényeget. Én ugyanezt tapasztaltam. Én pontosan állítottam be a jelöléseket, és jó lett. Szerencsém volt, mert éreztem a különbséget. Csak egy borda, de sokat számít. Én úgy gondolom hogy aki úgy érzi hogy lustább lett a kocsi, annak érdemes ellenőriztetni.
De az új vezérműszíjon rajta kell lenni 2 vonalnak, azokat kell a bordáskerekek jeleire tenni, a szokásos renyó módon.
Megy odébb rakott fogakkal is, de gyengébb lesz, meg többet eszik.
Emlékszem 1x én is úgy tipp alapján raktam fel a szíjat, 7 liter alá nem tudtam a fogyit lenyomni, meg csak alapjáratról húzott. Aztán eladtam, ahelyett, hogy megcsináltam volna. :)
Amikor nálam elszakadt a vezérműszíj, az újjal a beállítást a gyári jelölések szerint állítottam be. Érdekes hogy azóta jobban megy a motor, nem lusta, mint előtte volt. Lehet hogy szerencsém volt, és megtaláltam az igazit? Tudom hogy 1 fog sokat számít, de akkor előre, vagy hátra kellene állítani a gyári beállításhoz képest?
Volt pár 1.4 8v thaliám, úgy rémlik nem a blokk szerinti jelekre kellett rakni a vezérlést. Vagy a főtengelyt, vezérműtengelyt 1 foggal odébb kellett tenni. Vagyis nem úgy, mint a D7F 1.2-es motoroknál. Legjobb a szíjon lévő vonalak szerint beállítani a vezérlést, amik a renaultokon vannak mindig. Ha jelre van rakva a blokkon, akkor gyengébb lesz, meg sokkal többet fogyaszt.
Ha úgy döntesz, hogy szervizbe viszed akkor előtte azért győződj meg róla, hogy milyen módszerrel állítják be a szíjfeszességet. Mert ha az "öreg" módszerrel akkor mindegy, hogy odaviszed vagy magad csinálod. Annyi különbség talán van, hogy nem mindegy, hogy kié a felelősség. De, ha a ma gyakori garancia kapuig eset áll fenn akkor jobb ha te csinálod. Egyébként a téma lapozgatása közben láttam hozzá mechanikus ellenőrző szerszámot, de egy vagy két eset miatt nem tudni érdemes e megvenni?
Zárójelbe írva. Annak idején amikor egy 8 szelepes Golf vagy Polo vezérműszíját cseréltük (kb 30 éve) akkor a szíjkifordításos módszert alkalmaztuk. Ha kicsit túlfeszítettük nyöszörgött a motor. Leállítottuk, picit lazítottunk rajta, nyöszörgés abbamaradt. Feszesebb maradt mint amikor jött, burkolat vissza, viszlát.
Max ha magadnak csinálod húszezrenként leveszed a burkolatot, ránézel és mész tovább. Egyébként ha pontosan le tudod ellenőriztetni műszerrel a feszessêget, szükség szerint beállítatni, biztos nem ugyanannyiba kerül mintha az egészet a műhely végzi.
Heló, azt olvastam, hogy a vízpumpa és a vezérműtengely között ha 30Nm erővel megnyomod a szíjat akkor 6 + - 0,5 mm-t ereszkedhet meg. Kell segítség hozzá és két vonalzó. Szokták úgy is csinálni, hogy a vezérműszíjat a vízpumpa és vezérműszíj között hozzávetőlegesen 90°-al lehessen kifordítani. Ezeknek a megoldásoknak az alkalmazásakor azt olvastam, hogy mielőbb műhelybe kell vinni a szíjfeszesség ellenőrzése miatt és kerülni kell a magas fordulaton való járatást.
Sajnos az én kapcsolóm is tönkrement, ezért egy mikrokapcsolót kellett beépítenem. Azóta működik. Nézd meg hogy a kapcsoló átadja-e a 12V-ot. Mert ha nem, nincs 12V a relének, és akkor az nem kapcsol.
Az én autóm régebbi, nálam a kapcsoló mögött a műszerfal alatt van a reléje. A kapcsoló bekapcsolásakor határozottan hallani a relé kattanását. Nálam, amikor elromlott a fűtés, nem a relé volt a hibás, hanem a kapcsoló. Inkább azt nézd meg hogy kapcsol-e.
Én is cserélnék szíjat, ha már meg kell bontani. Használtan vettem az autót, szerelő cserélte 70 ezer km-nél (gyári adat 120 ezer km, vagy 5 év). A csere vezérműszíj nem bírt ki 60 ezret és elszakadt. Igaz, az 5 éven már túl volt.
Bordás szíjnál annyira kell feszíteni hogy laza ne legyen, mivel a bordák magassága több mm, ezért kizárt hogy átugorjon. Hosszbordás annyira nem kényes, mert ha laza, visítani fog. Nemrég kezdte el nálam is, amikor a szervó rásegítő terhelte a rendszert. A generátor alatt lévő feszítő görgőn kellett állítani, azóta jó, nem visít.
Igen, vezérlés cserére, szíj, feszítő, vízpumpa, minden, ami ott van. Folyik a szivattyú és ha már meg kell bontani, akkor nem tenném vissza a régi szíjat, mivel anyagköltésgben kb. 10-13e Ft lenne a plusz ráfordítás. Plusz még főtengely szimering csere is szükséges, szóval bontani kell mindenképpen.
A szétszedéstől nem félek, csináltam már több autón és ha a Matiz a maga zsúfoltságával megoldható volt, akkor ezzel sem lesz gond :).
A feszesség a kérdés, na attól tartok, nehogy nekem átugorjon vagy elszakadjon. Nincs valami trükk, amivel valamilyen értéket párosítva hozzá, meg lehet kellőképpen feszíteni? Hosszbordás szíjakhoz létezik feszesség mérő, de nem tudom vezérműszíjnál használható-e illetve mennyi az érték.? Köszi! G.
Pontosan mire gondolsz? Talán vezérműszíj cserére? Azt én már cseréltem itthon. Nem volt egyszerű, mert nem vettem ki a motort, de sikerült megcsinálnom. A feszítőt "érzéssel" húztam meg. Ne legyen laza, de túl feszes se. Azóta mentem 22 ezer km-t.
Sajnos nekem elszakadt a vezérműszíjam, ezért 4 kipufogó szelepet is cserélnem kellett, de azt is sikerült megcsinálni.
Egy kis segítséget szeretnék kérni, szerintetek házilag kicserélhető az 1.4 8V Renault Thalia vezérlése? Cseréltem már sok autón a családban (B, C Corsa, H Astra, Daewoo Matiz), de ilyen feszítővel még nem találkoztam (két "állító" furat van rajta, az a típus). A neten azt írja, hogy kell hozzá frekvencia mérő és 160 Hz-re kell állítani a feszességet. Na most, ugye nekem ilyen nincs, de feltételezem van ennek más trükkje is.
Fő probléma, hogy ereszt a vízpumpa tömítés, ahhoz pedig bontani kell a vezérlést is. Nagyon köszönöm a tippeket! G.
Ha ott van mint a 1.4 8v nél azaz a motor és a "tuzfa"l között akkor feltről a motortér felől kivehető.. Nem tekergetni hanem sugár irányba huzni mert letörhet a fukle az jeladónak.
Tudom hogy ez egy Thalia-s fórum, de majdnem ugyan olyan a Clio-m is. Szóval ez egy 2003-as Clio, amiben rossz a sebességmérő óra. A sebesség jeladót nem találom az autóba, pedig sok videót, képet, robbantott ábrát megnéztem, de még a vezetékét sem találom. Lehetséges hogy ebbe már másmilyen rendszer lenne? Esetleg abs-en keresztül? Köszi a válaszokat!
Heló. Az enyém 1.5Dci, mindig itt áll a mutató, ha meleg. A dieselnél van egy légtelenítő kupak, olyan mint egy szelepsapka. Lehet a tieden is van. A termosztát háznál van, menetirány szerinti bal oldalán a motornak.
Nincs másik, járó motornál azzal kell légteleníteni. Én emelkedőre állva úgy szoktam légteleníteni hogy a légtelenítő csavar legyen a legmagasabb ponton.
Sziasztok Thaliások! Múlthéten vettem egy keveset futott szép példányt de van egy érdekes hibája amiben kérnék tőletetek egy kis segítséget. A vízhőfok nem akarja elérni az üzemi hőmérsékletet (óra szerint). Kicseréltem a termosztátot, igyekeztem lelégteleníteni a rendszert de lehet hogy az nem sikerült jól. Van ennek valami speciális sorrendisége, menete? Én egy légtelenítő csavart találtam (gumicsövön ami a tartályba megy). Van esetleg másik is?
Gyárilag valami "Gücüj" nevű török gyártmányú index relé volt benne.Nagy fekete színű durung.Irányjelzéskor élég hangosan kattogott.Szétszedtem ,de elég bonyolult elektronika van beleszerelve.Egyik kollégám adott egy ugyanolyan lábkiosztású relét,azóta nuku probléma.Ez kb 15 éve volt.Egy hátránya van ,ez nem kattog olyan hangosan.
Köszi! Épp ezaz hogy az jó lesz,néha..akkor minden ok,aztán megint elhal. Neked a vészvillogótól az index sem ment meg a vészvillogó sem? Nyomkodom,elkezd villogni rendesen,de pl 3-4 nap múlva ismét nem jó semmi _néha_,aztán megy újra. Mindez egy 15perces úton..megnyomom olykor a vészvillogót amikor nem indexel,de az sem megy. Ma pl bekapcsolva felejtettem és egyszercsak elindult a vészvillogó útközben rendesen. Egyre jobban gyanitom hogy tényleg UCH?!
Uraim, a segítségeteket szeretném kérni egy Thalia 1.5 DCI javítása érdekében! Egy hete vásároltam ezt az autót, kezdettől fogva berángat alapjáraton, illetve időnként leáll a piros lámpánál. 2 napja produkálja azt a jelenséget, hogy kigyullad az izzítás és a mellette lévő magas hőfok jelzőlámpa. Az üzemanyag szűrő aljáról hiányzik a pumpa, okozhatja ez a jelenségeket? Esetleg van valakinek teljes üzemanyagrendszer rajza?
Amit eddig megtudtam hogy ez valószinű UCH lesz,ha esetleg valaki ilyesmivel szenvedne. Minden más még kérdés mert javitani lenne jó nem cserélni mert akkor újra kell programozni.
Remélem valaki tud segiteni,agyamra megy a Thalia. 2001es,index néha nem megy egyik irányba sem. Kaptam egy ötletet hogy próbáljam ki olyankor a vészvillogót,nos az sem!(azaz néha egyet felvillan) 20A biztositék is cserélve már..van esetleg valakinek erre ötlete?! Köszi!
Sziasztok! Valaki nem tud bal első ajtoba üveget! 2009 és thalia. Színezett üveg kellene. Halványzöld, raktam bele amit kaptam de az szinezetlen, elég hülyén néz ki plusz zavaró is.
A mostaniban minden szám megegyezik kivétel az utolsó,nem 8 as hanem 4-es. Thalia 2 es a legujabbról van szó. A régi Thalia is megegyezik vele most az van bent. Ha valaki tudna annak örülnék!
Sajnos kaptam oldalról egy követ és az edzett üveg belefolyt az ölembe!
Hidegen egyenetlen alapjáratom van, rángatja a kasznit, ami üzemmeleg állapotban mérséklődik. Diag szerint a 2-es porlasztó korrekciós értéke határon kívül van. Valami low budget 'javításban' tudtok tanácsot adni? Ezek a tisztító adalékok érnek vmit? Egyébként könnyen indul, nem füstöl jobban, jó fogyasztása van. Köszi
Nekem évek óta rossz az első izzítógyertyàn, de indul minden gond nélkül. Nyáron nem is kell izzitani ezeket a dci motorokat....télen már lehet hiba, de nálam télen sincs inditàsi probléma. A gyertya ellenállása1-2 ohm, nem lehet zárlatra mérni, pedig legtöbbször az a hiba, és ilyenkor az izzítórelé oda nem is ad feszt... Valamikor csináltam egy ledes kontrol lámpát, minden gyertyára ràkötöttem egy ledet, hogy làssam meddig izzit, akkor láttam, hogy az első henger nem is izzít csak egy pillanatra felvillan.
Nekem kis elemes kulcsom van, a sparban a kulcsmásoló azt mondta 20 ezerért tud inditókulcsot csinálni, de azzal nem lehet ajtót nyitni. Sajnos elhagytam az egyik kulcsomat és a frász kerülget egy kulccsal. Viszont van egy tartalék vezérlőm utastéri egységgel legfeljebb azt cserélem bár ahhoz is csak egy kulcsom van.
Izzítógyertya: multiméter- szakadásvizsgálat. Ha szakadt csere. Lehet ellenállást is mérni rajta, de nem tudom mennyi a jó érték...
Műszerfal közepén izzó: Nekem pl. könnyű cserélni, mert a "központi kijelző" burkolata nálam gyárilag külön van, így azt csak le kell húzni (talán előre felé) és hozzá lehet férni a két kis izzóhoz, de volt olyan is akinek egyben volt a műszerfal tetejével...
Ezt csak megerősíteni tudom. Nálam is ez volt a jelenség. A kulcsot megnyomva el tudtam indítani a motort. Nálam nem az antennánál volt a baj, hanem az IC lábainak forrasztásai engedtek el. A szétszedett kulcsnál, ha az IC-t megnyomtam, indítani lehetett a motort. Újraforrasztva az IC lábait, mindkét kulcs azóta is működik. Érdekes hogy mindkét kulcsnál előjött ez a hiba.
Bocsánat nem kioktatás:) Ez egy kontakt hibás kulcs és ahogy nyomja úgy pont jó ez sűrűn előfordul leválik az antenna az áramkörről és ahogy nyomja úgy érintkezik.
A kis elemes ugrókódos 12 karakteres kóddal tanítható elektronika csinálja a kódot. A nagy elemes fix kódos nem tanítható autóhoz rendelendő illetve meglévő klónozható jeladó. Ezt nem tudom másként elmagyarázni bocsánat.
Egy kulcsot lemásolni a legkisebb probléma. Az immo és a központizár elektronikája, az a kihívás. Ahhoz szakember kell. De ha nagyon vigyázol a megmaradt kulcsodhoz, az is megoldás.
Közben megnéztem a honlapjukat. Úgy tűnik valóban ez lesz a megoldás, viszont kell majd hozzá az autó is. Köszönöm mégegyszer mindenkinek, majd valahogy megoldom. Itt Szegeden is beszéltem egy autóvillamossági szerelővel akit az egyik kulcsmásoló ajánlott, de nem mondott semmi konkrétat, csak hogy vigyem majd el hozzá 2-3 hét múlva az autót és meglátja. Azért fura ez nekem, mert egy ismerősömnek van egy Twingo-ja, kb ugyanebből az időből, a kulcs ránézésre tök ugyanaz. Símán lemásolták neki. Na mindegy, köszi mégegyszer
A kérdésem az lett volna, ha visszaolvasol, hogy lehet e másolni? Ugyanis két helyen is azt mondták, akik elvileg autókulcsokkal is foglalkoznak, hogy nem lehet ezt a fajta kulcsot másolni. A másik meg hogy szegedi vagyok, blindre nem fogok felmenni az említett helyre egy kulcs miatt. Annyit szerettem volna a fórumon megkérdezni, hátha valakinek volt már hasonló gondja. Állítólag nem mindegy milyen kulcsod van, viszont nem akarom elhinni, hogy nem lehet ezt a szart lemásolni. Köszönöm a hasznos tanácsokat, mint pl. egy kulcsmásoló ajánlása, de olyan emberrel szerettem volna beszélni aki esetleg ért is hozzá. Köszönöm
De én kulcsot másoltatni szeretnék nem elemet cserélni. Csak eddig nem jártam sikerrel és itt kérdezte valaki hogy kicsi vagy nagy elemes? Nem elem problémám van!
Nem az a problémám hogy nem jó a kulcs. Egy kulcsom maradt mert egyet elhagytam. Ez a kulcs jó, de azt mondják nem lehet másolni, eddig két helyen próbáltam. A második helyen majdnem egy órát beszéltem a taggal, azt mondta ilyen kulcsokat nem vállalnak mert ezek nagyon problémás kulcsok. Állítólag nem tudják kiolvasni. Pedig az autóban gond nélkül működik.
Szia! Egy ismerösöm ezt a problémát úgy oldotta meg, hogy a kulcsban lévő jeladót fixen beragasztotta az immokarika mellé a gyújtáskapcsolóra. Egy idősebb autónál talán már nem áll fent a veszély, hogy elviszik. Esetleg még azt próbáld meg, hogy a még müködö kulcsodon a nyáklapon ujraforasztani a lábakat, mert az is lehet, hogy már nem az igazi ezért veszi gyengén a jelet.
Adott egy 2001-es 1.4 benzines (K7J700) Thalia. Sajnos elhánytam valahova az egyik kulcsot. Ez amúgy se volt jó, mert nyomni kellett a gombot rajta, hogy az immo felismerje, de engem ez nem zavart. Ezt a kulcsot használtam, hogy a jó kulcs meglegyen tartalékba. Szeretnék egy új kulcsot, de eddig két helyről is elküldtek azzal az indokkal, hogy ezt a kulcsot nem lehet másolni. Nem tudták kiolvasni. Nem akarom elhinni, ez valóban ennyire gáz? Szívem szerint kiiktatnám az immo-t de ahhoz kellene egy olyan program ami nem keresi a kulcsot és azt a tartalmat kéne beírni a motorvezérlőbe. Legalábbis ezt mondták. Tudtok erre valami okosságot, esetleg valaki járt -e már hasonló cipőben? Ha más nem marad rendelek Aliexpressről kulcsot kb. 4000 HuF-ért, a távirányítót fel tudnám tanítani, az immos kulcs meg ott lenne fixen a kocsiban. De mi van ha az is beszarik? Tudtok esetleg ajánlani valakit? Akár immo kiiktatásra is. Helyileg Szeged...
"Le lehet venni a kárpitot csukott ajtó esetén is. csak nehezebb"
Hogyan ?
Először alul kell lepattintani a müa. patentokról, aztán fölfelé 'leemelni'. De csukott ajtónál, nem lehet (befelé) lepattintani müa. patentokról... :-/
Köszi mindenkinek a tanácsot, kicseréltem, kapott új tömítést is, és úgy néz ki megoldódott a problémám. Minimális üzemanyag mellett is könnyen indul, és eltűntek a légbuborékok is a rendszerből.
Helló. Bocs hogy belevau, de a tank nagy anyájának a levételekor nagyon figyeljetek, mert hogyha túl sok üzemanyag van a műanyag tankban, /fél felett/,eldeformálódik, és utána szivárogni fog a gázolaj a menetnél. Én így jártam és tankcsere jelentett csak megoldást.
Elsőre megpróbálnám a kézi pumpával, ami a motortérben van, jól megnyomkodva előre szivattúzni az üzemanyagot, ha nem szívja fel csak akkor tekerném le a tankról a nagy anyát.
Szia! Igazad van, elnézést a pontattlan fogalmazásért. A fals levegő miatt viszont valószíűleg ez lesz a hiba. A rugó idővel elfárad és már nem látja el a funkcióját.
Szia, a DCi motoros Thaliámban nincs üzemanyag szivattyú a tankban, nálam a nagynyomású szivattyúban van beépítve a kisnyomàsú szivattyú, ez hozza előre a gázolajat a tankból, ha jól emlékszem. De a falslevegő-szívás megszüntetése eredményes lehet, mint ahogy írtad.
Szia! Valószínüleg neked is levegős a rendszer, ennek az oka a tankban lévő üzemanyagszivattyú. Keres rá a rajzára, ott meg lehet nézi, hogy két vékony kis cső van, ami az üzemanyagszint változásával együtt csúszik fel-le egy vékony kis szimering (gumi) gyürü van rajta amit egy szintén nagyon vékony rúgó tól felfelé. Na most ez idővel elfárad mellette falsot szív és feltehetőleg ez a baj.
Abban kérem a segítségeteket, h mi lehet a hiba, merre keresgéljem a hibát? 1/4 tank alatt nagyon nehezen indul. Teker, teker, de nem indul. Régebben is csinálta ezt, akkor megtakarítottam az fhp jeladó érzékelőjét, és 2 évig jó volt. Idén is meg volt takarítva, de most nem jó. Megvettem az újjat, még nem cseréltem ki, de nem hinném az üa. szint és az esetleges rossz fhp jeladó között mi az összefüggés. Ezen kívül más, amit meg tudnék nézni? 210e km. Porlasztók korrekciós értékei határértéken belüliek. Ha 1/4 felett van a szint pöcre indul mindig. Köszi
Szinte ugyanígy vagyok én is, 2003 júniusi 1,5 dci. Kopókon kívül minden eredeti. 308 ezer km, költségek szinte fillérre... Jó kis autó ez, egy vezérlőhiba szivatott két évig de azóta minden rendben. Igen, a motorvezérlőt cserélnem kellett, de 25-ből megvolt... Most már pihenget és én is. Rövid helyi utak, három hónap is egy tankkal. Fogynak a Tháliák az utakon... Mindenkinek jó utazást...
Két éve velem is ez történt. A 72329-es Hsz-emben láthatod a megoldást. Az eredeti lapos kábelt, az akku bal oldali lemez mellett ha lenézel, legalul láthatod.
2003.Thalia.1.4 16v. Egész pontosan merre van a testkábel, ami a motort és a karosszériát összeköti? Nem indult az autó, az akku negatív össze lett kötve a motorral, azóta jó, rendeltem erős réz fonott kábelt, a hétvégén beszerelném, csak épp nem tudom merre keressem. Azóta hogy ez történt, nem világít a töltés visszajelzőm, gyújtás ráadásnál eleve nem, mintha kiégett volna. Töltés van rendesen, kimértem multiméterrel, és azóta egy szivar gyújtós feszmérővel járok, ki sem veszem. Ki tud égni a visszajelző, vagy valami biztosíték, vagy ha megkapja a rendes test kábelt helyrejön?
A katalizátor után van a középső kipufogó dob. Nálam a katalizátorban nem zörög semmi. Én csak arra tudok tippelni hogy valamelyik dobban valami fellazult és magas fordulaton be tud rezonálni, csak nem tudom hogy melyik!
Az a középső kiufogó dob, az a katalizátor? Nekem abban volt eltörve a kerámia(vagy mi a gyösz). A szerelők első körben "megoldották" úgy, hogy kiütötték belőle és kiporszívózták. Na az nekem nem tetszett, akkor kapott egy univerzális katalizátort...
Jó szögeben van összerakva és ugyanúgy került fel mint gyárilag, tehát nincs elforgatva. Bilincs és pár felfogató is cseréve lett elhasználódás miatt. Ahogy hallgattam mintha a középső kipufogó dob (8 év alatt amióta nálam van nem lett még cserélve) rezonálna ott 3000 fordulat környékén. De az az érdekes, hogy nem fújtat ki és nem is zörög. A hátsó kipufogó dobot 2-3 éve cseréltem bosalra!
Szerintem az csak egyszerűen rossz szögben/ívben van összerakva/hegesztve és azért, ahogy mozdul a motor valamihez hozzáérhet. Vagy akár egy hővédő is zöröghet, hiszen lett ott piszkálva... Ezt csak a kocsi alatt lehetne meghallgatni.
A thaliámban (1,4 16V) rezonátor csövet kellet cseréltetnem, ehhez le lett szedve a leömlő is (beleszakadt csavar). A kipufogó rendszer teljesen rendbe lett rakva, de azóta nem tökéletes. Amikor 1-3 sebességi fokozatban 3000 fordulat felé megy a motor fordulatszám, akkor elkezd berezonálni a kipufogó rendszer! Két szerelő is átnézte, de a kipufogó rendszer teljesen rendben van (nincs kifújtatás sehol)!
Viszont normál fordulatszámon nincs vele probléma, inkább alacsony sebességi fokozatban kigyorsításkor. A leömlőn volt egy vékony repedés, de az már nem mostani keletű lehetett.
A lambda szonda miatt előfordulhat mintha abban a tartományban "bedúsulna" a keverék képzés és emiatt hörögne rezonálna a kipufogó rendszer?
Az utóbbi időben az indexem elkezdett nem működni időszakosan,egyet villan a visszahelző,kattog is egyet mint szokott,aztán utána semmi. Ikyenkor se jobbra se balra nem megy. Van valakinek erre ötlete?
Heló, én is hasonló km-t tettem meg 2005 óta. 321ekm. Nekem is eredeti a kuplung, turbó, motor bontatlan. Kopp-kopp. A vételárat már ennyi km után nem számolom, mert a benzineshez képest minimum 2 liter/ 100km kevesebbet eszik. Ennyivel kevesebbet hagytam a benzinkuton. Akkoriban 350 Ft/literrel számolva 700Ft/100km olcsóbban lehetett autózni. Persze volt az nem oly rég több mint 1200Ft/100km is. Az akkori benzines-diesel vételár különbség 140eFt volt. Nekem megérte az "olajkályha". Gumit, vezérműszíjat, olajat, szürőket, egybeket minden kocsi kér.
Sziasztok. Elértem ezt az óraállást.... Ebben a hónapban volt 20 éves. dCi. Szinte az összes km-t én hajtottam bele. 2,7 volt a vételár. És hátha érdekel valakit: Eddig kért 7 garnitúra gumit, 3 vezérműszíj cserét, összesen a vételáron kívül üzemanyaggal együtt 7 milliót fenntartásra, ebből 2,6 millió volt az alkatrész, és 366 ezer volt a meghibásodás. Motor, váltó, kuplung eddig bontatlan. Napi kb 100 km-t ingázok vele. Legyetek jók!
A vezető oldali ajtó felső zsanérja készül kiszakadni a helyéről az ajtó részén. Néhány napja vettem észre, miután az ajtó egyik pillanatról a másikra nem záródott rendesen, csak nagy koppanással nekiütődött a "csatlakozónak". Tanácsot szeretnék kérni, hogy érdemes-e hegesztéssel bíbelődni, vagy keressek egy másik, használt ajtót helyette? Sajnos nincs ismerős szaki Nyíregyháza környékén. A különböző típusok (benzin, dízel) és évjáratok ajtai kompatibilisek-e egymással?
Nekem nagyon hasonló problémám volt. Kicseréltem az alapjárati motor és a szívósor tömítéseit és azóta tökéletes. Az alapjárati tömítései le voltak kopva nálam.
Hali. Van egy 1.4 16v thaliam annyi apró bajom van, hogy felvillan a ködlámpa visszajelző mikor a fékre nyomok. Volt már hasonló anomáliája valakinek és ha igen, hogy sikerült megoldania?
Sziasztok! Tudnátok kérlek segíteni? 2002-es 1.4 benzines Thaliamban tegnap óta az utastérben erős benzinszagot érzek, és kis keresgélés után a hátsó ülés alatt, ahol az üzemanyag szivattyú található, a mélyedésben áll a benzin, kb 1-2 deci lehet. Nem lepi el a rajta lévő dolgokat. Megpróbáltam kiitatni onnan, de kb 1 óra után legalább annyi visszaszivárgott. Ez mennyire veszélyes? Begyulladhat menet közben? Mit lehet ezzel csinálni? Válaszaitokat előre is köszönöm!
Sziasztok lenne egy kérdésem van egy Renault thalis 1.4 alicém és néha nem működik az index csak akkor tudjuk visza kapcsolni hogy működjön ha az el átadás jelzőt ki be kapcsoljuk és úgy
Üdv. Pár hónapja vezérlést, kompletten cseréltem. Előtte be-be villant az olajnyomás jelző. Azóta megszünt. Azt mondták, hogy az olajpumpa lánckereke fellazulhat a szíjtárcsa mögött. Szerelés után, újrahúzáskor megint beszorítja. Nem tudom mi a tuti, de nálam azóta nem villan be az olajnyomás jelző.
Sziasztok, most, hogy az indamail megszünteti az ingyenességet és ezáltal szerintem az indapass is megszűnik ki hogyan fog belépni ahhoz, hogy hozzászólást írjon? Most jelen fórumozásnak ilyen formában vége?
Sziasztok!olyan problémám van ,hogy menetközben bevillan azután meg folyamatosan ég a stop + olaj lámpa.indítás után nem csinálja csak menetközben föleg váltáskor.Semmi zavaró hang nem jön elő.Olajszint okés pár honapja volt olajcsere.Renault Thalia 1.4 2001
Benzincső pl.? Ez azért nem játék, mert simán porig éghet a kocsi! Valahol csak van nyoma, de ki az aki erős benzinszag és ilyen tünetek után még megy tovább anélkül, hogy megállna azonnal és megnézné mi lehet a hiba??? VAn két benzincső, az egyiken megy a motorba a benzin, a másikon megy vissza a felesleg, amit a szivattyú tol, de a motor nem hazsnálja el. Valószínűleg a visszafolyó ág lesz a lyukas.
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni! Van egy 2002-es 1.4 benzines Tátikám. Rövid sztori: menet közben hirtelen erős benzin szag az autóban -a szellőzőn keresztül, a motor tér felől. Benzin mutató látványosan csuklott össze. Majd kb. 2 km. megtétele alatt elfogyott belőle a benzin. A motortháztetőt felnyitva az egész motor és motortér csupa benzin volt.. Kérdésem merre induljak, mi tud ilyet okozni. Köszönöm.
Zárlat biztos nincs, csak működési rendellenesség. Nálam az elakadás jelző kapcsoló kavart be, próbáld többször ki-be kapcsolni, hátha megjavul. Sajnos a Tháliáknál a kontakthiba előfordul, idősebb autóknál.
2002-es, 1,4-es Thalia-n a jobb oldali indexek folyamatosan világítanak, melyet a műszerfalon lévő jelzőlámpa is mutat. Ez a hiba véletlenszerűen szokott előjönni, menet közben is és leállított autónál is. Van tapasztalatotok abban, hogy hol tudnám megnézni az esetleges zárlat okát, vagy mindenképpen szervízbe kell vinnem az autót ?
A szelepfedél meghúzásához nincs nyomatéki meghúzás. Középről kifele érzéssel kell meghúzni úgy hogy ne szakadjon meg a menet, de ne is laza legyen. A hengerfej csavarjainak meghúzásához kell a nyomaték.
Tudnátok segíteni, hogy 1.4 8V motor (K7J700) szelepfedél tömítés csere után a csavarokat milyen nyomatékkal kell meghúzni? Már mindenhol kerestem, de nem találok erre vonatkozó információt :(. Nagyon köszönöm! G.
2005 1,4 8 szelepes Thalia katalizátort milyet és honnan érdemes beszerezni? Most döbbentem rá, hogy 4-5 évvel ezelőtt kipufogó javításkor megszabadítottak a belsőségektől :-( Eddig, hogy tetszett a szondának az egy jó kérdés...
Ingadozó alapjárat. Álló helyzetben a fordulatszám mutató általában 750-900 között szokott fel-le mozogni. De a mai nap pl volt olyan, hogy az egyik pedig benyomásakor visszaesett majdnem 500-ra és azt hittem lefullad a motor. Illetve a kormány eltekerésekor / elforgatásakor megemelkedik egy pillanatra 1200-1300 fordulatra a járat. Meg még szokott rángatni a motor, ha kettes-hármas sebességfokozatban megyek egyenletes tempóban.
Mi lehet a gond? Az alapjárati motor? Szoktam hallani rendszertelenül kattogó hangot alapjárati álló helyzetben a kesztyűtartó felől. Esetleg az elektronikával lehet valami? Gyújtógyertyát tavaly cseréltem egy éve és azóta alig mentem 1-2 ezer kilométert, szóval az szerintem biztos nem lehet a probléma.
Volt valakinek hasonló problémája? Mit tippeltek, mi lehet a megoldás?
Úgy van, ahogy írod. Ezek a korszerű motorok több százezer km-t is kibírnak felújítás nélkül. Előbb rohad szét a kasztni, mint a motor. De azért fontos hogy megkapja a motor, ami jár neki, én erre mindig figyelek.
Igazad van, 5W40 és 10W40 esetében egyforma sűrűségű. Az 5W40-es alacsonyabb hőmérsékleten folyósabb, de szerintem ilyen enyhe teleknél ennek nincs jelentősége.
Nem sűrűbb az az olaj, mindkettő 40-es, a melegoldali szivattyúzhatóságuk ugyanolyan, egyforma "sűrűk". Sosem fogjuk ezeket a berögzüléseket elengedni.
Nekem 32X.000km van benne, igaz 16 szelepes, de nem eszi az olajat és mindig Elf evo. SXR (most már 900SXR) 5W40-et kapott 10ekm-enként. A lényeg, hogy RN 0700, vagy RN 0710 legyen, de valakinek ez sem szempont...
Üzemi hőmérsékleten mindkét olaj ugyanolyan "sűrű" (vagy híg). Hidegen a kevésbé "sűrű" olaj hamarabb jut el a kenési pontokra, szóval én inkább a kopott motorba 5W-t vagy 0W-t tennék, ami nyilván az én hitem. :)
Annyira kis eltérés van a két viszkozitás között hogy majdnem mindegy melyiket választod. A sűrűbb olajat a sok km-es, kopottabb motorokba szokták tenni. Én legutóbb 140 ezer km-nél Elf Evolution 900 NF 5W40-et vettem, most a Kovács Autónál 8470 Ft/4 l. 10 ezer km-enként cserélem. Nekem ez vált be.
Üdvözöllek még mindíg a tháliával szenvedek testkábelek jók a kulcszár mögött lévő műanyag indítókábelt kicseréltem mert össze égett kiverte a 60as biztosítékot.Egyrelét is cseréltem indult is kb 5ször most nem indít de a gyujtáskor elhalványulnak a lámpák,a pozitív sarut ha mozgatom beindul a hűtőventillátor.Relytély
üdvözöllek még mindig a tháliával kinlódom az összes testkábelt átnéztem meg takarítottam egy relét is cseréltem a indítókulcs végénlévő műanyag megvolt égve kicseréltem.Még mindig hol indít hol nem most inkább nem tolásra egyből indul 10km-ert jöttem vele a munkahelyem és a lakhelyem ennire van haza értem leállítottam és indult másnap próbáltam már nem indult nem értem.
Akkor nem idegesítem magam rajta. Érdekes, hogy a motorhiba lámpa nem világít törlés után(kb.400 km megtétele után se), kiolvasva viszont dobja a hibát.
Egyébbként hogy a bánatba lehet azt kikapcsolni, hogy ne induljon el autómatikusan a klíma is a motorral együtt? Végigpróbáltam már a hideg van, meleg van, fejre lábra, ablakra, fújatom a levegőt opciókat is.
Nekem 2005- óta világít, azóta belement még 270ekm. A szerviz telibe forrasztotta elsőre a csatlakozót, de nem lett jó. Cserélve lett szonda, de idővel az sem lett jó. Semmit nem befolyásol, műszaki vizsga elött kitörlöm a hibát, akkor kb 100-300 km-ig nem jön vissza, majd bedobja újra...
Őket próbáltad már:https://www.kulcslyukzarszerviz.com/autokulcsok , ha jól rémlik, talán hevederzár.hu néven ők futottak régebben, amikor nekem kellett a gyújtáskulcsot a kapcsolóhoz passzítani. Nagyon korrektek, gyorsak és viszonylag olcsók is voltak.
Az alany 2002-es 1.4 16V Thalia. A motorhiba jelző lámpa világít, kiolvasva P0136 hibakód, O2 Sensor circuit malfunction(Bank 1 Sensor 2). Jól értelmezem, hogy valószínüleg cserés a katalizátor utáni(ha egyáltalán két szondás) lambdaszonda?
Elhagytam a kulcsomat.... Sajnos fogalmam sincs hol, mert másik autóval voltam, jártunk sokfelé, de nálam volt a Thália kulcs, valahol kiránthattam...
Ebből következik a kérdésem, sajnos csak egy pengés/tollas kulcsom van, és bizsereg mindenem, hogy kellene tartalék kulcs, ha ezt is elhagyom (amit majdnem húsz éve nem tettem eddig) hogy jutok be az autóba és hogy indítom el? Mivel már vettem két motorvezérlőt az évek során, van még egy tartalék kulcspanelem ami a tartalék vezérlő szetthez tartozik és van a két eredeti kulcs panelem csupaszon amit gondolom nem tudok használni ehhez a bentlévő vezérlőhöz.
Összevissza olvastam mindenfélét a kulcsmásolásról, klón készítésről, de nem tudom fel lehet-e használni a tartalék paneleket chip csere útján. Egy új tartalék kulcs 40 ezer Ft. ezt kicsit (nagyon) sokallom, van-e valami olcsóbb megoldás? Vettem nyerskulcsházat nyers pengével ebben nincs elektronika azt gondoltam majd ezt felhasználják a szakik. De nem... Mindenki a saját jó drága módszerét próbálja tukmálni (már aki egyáltalán válaszra méltat, mert írtam három kulcsmásolónak is, de válaszra nem méltattak), ha nem találok mást kénytelen leszek, de van-e ötlet itt a jó kis közösségben?
Esetleg van valakinek saját tapasztalata amin el tudnék indulni megköszönném...
Mióta ennyire hideg van, nekem is kattog a féltengelynél, alászedett kormánynál. Lehet hogy a hideg miatt kevés a kenés? Ha majd melegebb lesz, kiderül.
Szilentek rendben vannak, a féltengely még sanszos lehet, az magyarazná a koppanást kanyarodáskor. De ez a felrerántás a zavaró, mintha a bal első kerék hamarabb gyorsulna.
Üdv! Thalia 2001. 1.4. 16v. Fékezés után, vagy ha leveszem a lábam a gázpedálról, majd újra gázt adok, az autó érezhetően jobbra ránt. Egyébként egyenesen megy, nem húz félre, a gumik nem kopottak. Kanyarodáskor viszont néha kopogó hang jön elölről. A gömbcsuklók újak, azokkal nincs gond. Lehet-e a toronycsapágy az oka a két jelenségnek?
Szép napot. Segítséget kérnék. 1.2 cliónál (tesó) Az a hiba jelenség, hogy indul szépen, de elment az összes világitás. A központi zár sem működik. Meg köszönném a tanácsokat.
Honnan lehet tudni, hogy milyen fajta kuplung van a kocsiba? Bowden vagy hidralikus? Én az előbbire tippelnék de, aki tudja a választ írjon. Persze ez egy alapkérdés és jogosan kilehet röhögni (és egy kicsit hülyének is érzem magam). Illetve Budapesten tud valaki ajánlani egy jó szerviz műhelyt, akik foglalkoznak tháliákkal és értenek is hozzá?
Tisztelt fórumozok!3 éve vettem egy 2005-ös 1,5 DCI-is 48KW-os Thaliát.Az EGR szelep tisztítása miatt levettem a levegőszűrőt és feltünt egy cső ami nem csatlakozik sehová.Tudnátok nekem abban segiteni ,hogy mi a cső funkciója és hova kellene csatlakoznia?
Tanacstalanságomban hozzátok fordulok segítségért.Renault Clio II 1998 évjárat 1.2 benzin.Tökre kimerült az aksim,amikor feltöltöltöttem előjött egy számomra érthetetlen jelenség.A kilóméterszámláló teljesen megbolondult.Bár régebben volt ugyanez a jelenség akkor az aksiról saru le-fel és megoldódott...de most nem.Előre is köszi.
üdv mindenkinek. Segitségre volna szükségem. A RENAULT tHALIÁM bal eleje sérült. Lámpatest csere után a fényszoró izzó nem mükszik ,,,,az izzó jó,,,,a biztositék jó. ?!mi lehet a hiba ? van valahol egy relé ami meghalt? a jobb oldal és az ősszes izzó világit. köszi előre is
Értem a felvetésed el is fogadom. Tehát nem egy nagy antagonisztikus vitatéma ez.
Én ugy közlekedtem eddig hogy nem csúszkálok. :) Tehát az ut és a látási viszonyoknak megfelelően közlekedem. No jó egy 5 számjegyű uton egy jégborda megdobott egy télen és pördultem az ut közepén egy 360 fokot. De ott negyed óránként jön egy autó hogy nem volt senki életveszélyben.
Tehát tisztában vagyok azzal hogy milyen állapotú es korú gumi van az autómon éppenséggel és annak megfelelően valasztom meg a sebességemet. :) Nem feszegetem az autó korlátait mert az igen keskeny. Használt gumival mégkeskenyebb. Ez nem az a tipus amivel "visszakettőpadlózázazni" lehet. Amióta jo talicskabetegség okán le kellett venni a hengerfejemet rászólok a családra is hogy a következős ők fizetik ha benne van a bugi a lábukban.
Én is öszvonalas gumit használok pár hónapja de az valójában semmire sem alkalmas gumi.
Télen szar, nyáron kopik, összel/tavasszal egy kis esőben csuszik mint állat.
Ezt nem a pár hónap alatt statisztikáztam ki hanem korábbi céges terepjáróron is az volt, történetesen Continentál. Pár év után az autópark felén ferobbantak a kerekek. nekem is kétszer, így 1-1 alkalommal egytengelyen cserélni kellett mind a kettőt.
Azóta levették, kaptam egy masik tipusú vasat es ugyanaz a Continental van ezen is. Még nem várom de számolok azzal hogy ezt emelőzhetem az út szélén ...
Annó 80'-s években ötöddannyi autó volt az utakon mint most, megcsúsztál korrigáltál, vagy max a haverok kitoltak az árokból, oszt mentél tovább........
De most ha megcsúszol, nagyon nagy valószínűséggel lesz közeledben valaki akit magaddal viszel.........
Elég csak a normálisabb gumiteszteket megnézni (ahol méterben mérik a féktávot, és km/h a felúszást) és látszik, hogy a fizika határai mennyivel tágabbak egy jó gumin, mint egy szar nonémmel.
És ez van az öreg gumival, robogómon 8 éves üveg gumival csúszkáltam az aszfalton (mondanám, hogy estem-keltem, nem sokon múlott), gumiminta szerint bőven jó volt(10000km).
Vettem új szett gumit, és a robogó meggyógyult. Engem nem kell meggyőzni a gumi öregedéséröl, én saját bőrömön tapasztaltam.
Én is 4 évszakos gumival járok(continental), de nem sajnálom rá a pénzt, és 5-6 évente (62500-75000km vagy mikor elkopik) csere.
Tul nagy jelentőséget tulajdonitasz a gumi dolognak.
Nyilván van is benne valami de a mai balasetek majd 100%-a nem ebből falakd hanem a kretén vezetési stulusból.
Hogy is mondják jogi nyelven: Nem az ut és a látási viszonyoknak megfelelő közlekedésből.
Anno majd 20 éve 16K milométerrel vettem az autómat nyári gumival.
Majd pár évvel később a jófogáson vettem rá - nyilván használt de alig - téli gumiszettet felnin.
Ezt cserélgettem amig el nem kopott a nyari.
Akkor jártam télen nyáron telivel.
Majd sajnos fatertől örököltem egy masik felnis teli szettet.
Akkor használtam azt is.
Eladtuk az autóját egy odaadtam a kopott nyari szettet hogy "az csak felni ingyen" vegyenek rá valamit ha akarnak.
Nyekergett a fiamm hogy vegyünk már az autóra legalább egyszer normális uj gumit.
Vettünk 4 évszakosat amit tudtam hogy ugyanolyan szar lesz de legalább a törvényeknek meg fogunk felelni. :)
Szóval nem kell semmiféle csodát várni a gumiabroncsoktól. Normálisan kell közlekedni - hogy is mondják deffenzíven - és akkor nem lesz baj.
Tök mindegy milyen gumid van ha olyan sebességgel közelited a gyalogátkelőt akkor fel fogod boritani a gyerekkocsis nagymamát. Esőben méginkább, ha szarok az ablaktörlő lapátjaid még látni sem fogod. ABS nem vég meg egy kicsit sem mert nincs és az sem egy csoda.
Kedves fórumtársam. Ha elolvasod az eddigi hozzászólásaimat, láthatod hogy mindegyikben a segítő szándék vezérelt. Én Troll lennék? Úgy-e ezt nem gondolod komolyan? De ha mégis, kérlek hogy írd meg hogy mi az ami nem tetszik az írásomban. Szívesen válaszolok, én úgy gondolom értelmes emberek meg tudják beszélni egymásközt, ha valamiben nem értenek egyet, vagy félreértettek valamit.
Több vagyok annál. Szinte minden nap vezetek, ma is vezettem. Nincs azzal semmi gond. Mit gondolsz, miért van az hogy 53 év alatt egyszer sem karamboloztam? Engem megtanítottak a defenzív vezetésre. A Tháliámat, meg a KTM kismotoromat mindig rendben tartom, mint ahogy az előtte lévő összes járművemet.
De nem ez a fontos. Aki először ül be más autójába, az először tesztelje, aztán lehet hajtani. Ne a gumikra fogja, ha beledurran egy autóba, mert az akkor is az ő hibája.
Vajon miért? Nézd már vissza miket írtál Nagya2-nek! Bár, ha azt nézem, hogy 53 éve vezetsz, mondjuk 17 éves korod óta, akkor vagy kb. 70. Itt azért már előfordulhatnak bajok akár...
Jajj, ne már! Ez most komoly? Még mindig itt tartunk? Aki ilyen gumit vesz az autójára és azzal közlekedni is akar, az NE menjen ki az útra inkább! A speedzone pár hete tett ki egy videót, ahol a régi bmw- vel egy próbakörre akartak menni a régi gumival. A műhelytől nem messze bele is álltak egy álló autóba. Szerencsére nem sérült meg senki, de az anyagi kár - ahogy mondani szokták - elég jelentős lett. A sofőr srác el is mondta, hogy a gumi volt a gyenge láncszem... Nem csak mert kemény a gumi és már nem tapad, henem mert elöregszik, és egy terhelésnél simán széthasadhat...
Lehet hogy Te még nem is éltél akkor, amikor én már vezettem. Tükör radiállal is mentünk, télen is, mert nem lehetett kapni gumit. Mégsem történt baleset, mert alkalmazkodtunk az akkori viszonyokhoz. 53 éve vezetek, de nem volt karambolom, csupán 3 koccanás, ami jelentéktelen. Bejártam Európát, saját autómmal, mindig hazajöttem, balesetmentesen. Pedig hajtós vagyok, még most is. Ezért írtam hogy minden a vezetőn múlik. Érted?
El vagy tévedve. Aki tudja hogy milyen gumi van az autóján, az úgy közlekedik. Nem ők követik el a legtöbb balesetet, hanem akik azt hiszik hogy náluk minden a legjobb. Megbíznak mindenben, aztán jön a csattanás. Minden az emberi tényezőn múlik. 90%-ban nem műszaki hiba okozza a baleseteket. Gondolkozz el rajta.
Én a https://www.kocsigumi.hu/ és a https://www.teli-nyari-autogumi.hu/ -ról szoktam gumit venni. Mindig friss ( pár hetes DOT számú ) gumikat kapok és jók az áraik is. Gyakorlatilag egy cég a kettő, csak az egyiknél a kiszállítás ára többnyire benne vam az árban, a másiknál nincs. Értem ezt úgy, hogy beleszámolják a vételárba, tehát ott annyival drágább pl.
Köszi Nagya2! igyekszem falni a kilométereket, de már nyugdíjban lévén nem nagy megyek sehová, kihasználom az ingyenes tömegközlekedést, kisebb távokat megyek a Thalival.
Még nem merültem bele, megvárom a jó időt. Elképzelésem szerint van egy átvezetés az utastér és a motortér között ott lehet a szakadás.. De nehéz ügy mert a kábelköteg szorosan és feszülősen helyezkedik el, nem tudom valaha szemrevételezhetem-e közelebbről, ezért nem érdemes kibontani. Ez az átkötés a relé lábai között teljesen megfelel, a rajz szerint a két kábel egy pobntról érkezik a relére, mindegy, hogy ez a közös pont a távon hol helyezkedik el...
Először is gratulálok, ügyes voltásl és nagyon is érthetően leírtad, hogyan sikerült megoldanod. Emlékszem az első " kálváriádra" a motorvezérlővel is.
Az megvan, mitől és hogyan sérült meg a hibás vezeték?
Megvan hála Istennek, sokat forgattam, mire meg tudtam oldani a hibámat, áldom is érte azt aki annak idején közzétette.
A hibám mint írtam az volt, hogy nem röffent a motor. Leírom mit találtam, hátha valaki hasonló helyzetbe kerül.
Az, hogy egyik napról a másikra ilyen totális változás történt, arra utalt, hogy valami elektromos hiba lépett. fel. Átnézve a biztosítékokat mindent rendben találtam , minden biztosíték ép volt, minden biztosítékon ott volt a +12 Volt. Minden működött látszólag, volt egy olyan sejtésem, hogy a motorvezérlővel lett probléma. Átgondolva arra jutottam, hogy megmérem a motorvezérlő csatlakozókon, a fontos táp feszültség és test jelen van-e és eldöntöttem, ha igen akkor a motorvezérlő halt meg. Láttunk már ilyet.
Szépen kimértem, megvolt a 12 volt, ahol lennie kell, a három csatlakozólábon ami a vezérlő táplálásához kell.
Nincs mese a vezérlő a beteg.
Mivel már egyszer cseréltem vezérlőt - de azt egy sokkal kacifántosabb sokáig tartó huzavona után, - ismét a bontott alkatrészek után indultam, és találtam egy bontott, tökéletesen a régivel megegyező vezérlőt Gárdonyban, mindjárt felhívtam a manust, kérdeztem megvan-e még és milyen kondíciókkal adja el? Azt is kérdeztem járó, üzemképes motorú autóból lett-e kiszedve. Azt mondta, hogy igen és 40 rongy. Átgondoltam, ennyit megér így karácsony előtt nekem és levitettem magam Gárdonyba, ahol már az fogadott, hogy fogalma sincs milyen autóból szedte ki és semmilyen garanciát nem vállal ha viszem adja ha nem akkor nem. Persze nagyon be voltam indulva, gondoltam egy 4 fős vacsora árát megkockáztathatom több is veszett már.. Megvettem, hazavittem és betettem az autóba. No ekkor jöttem, rá, hogy kellett volna még néhány kisérletet tennem, ugyanis az új vezérlővel ugyanaz volt a jelenség mint az előzővel. Gondoltam, mivel megvolt még az eredeti gyári vezérlőm amivel a kocsit vettem azt is kipróbálom az tudtam, hogy működik csak néhány km. után kezd rakoncátlankodni. Csere és próba: ugyanaz a jelenség amint az előző kettőnél. Nagy elkeseredés, feladtam gondoltam nem úszom meg szervíz nélkül és lehet, hogy bontó a vége ha túl sokba kerül, hiszen 19 éves az autó 300 ezer km.-rel, nem szabad már sokat költeni rá nem lesz vége soha..
Éjszaka arra ébredtem, hogy nem is olvasgattam utána a fórumban, volt-e másnak hasonló problémája.. Gyorsan bekapcsoltam a gépet, és beírtam a keresőbe a relé szót. Azért ezt mert az este még Youtube-on nézegettem nem induló 1,5 dCi-ket és valami angol oldalon Dáciát méregettek meg reléket cserélgettek...
A kulcsmondat Nagya2 Cartárs írásában hangzott el: Ha az izzítás lámpa nem világit nem induló autónál a befecskendezés relé a ludas... Áldja meg Nagya2-t az Úr!
reggel gyorsan beültem az autóba rátettem a gyujtást és nem világított az izzitás jelző lámpa.
A rajzon megkerestem a felelős relét, kiszedtem és megmértem asztalon, minden jó volt a fesz ráadásra kattant, az érintkezők rövidzárba mentek ahogy kell. Akkor elővettem a műszert, és az F5 biztosíték meg a relé 1-es lába között mértem folytonosságot és szakadást mutatott. Az egyik oldalon elindult a vezetéken a feszültség a másik végére nem érkezett meg. A gyujtás ráadásakor a motorvezérlő a relé tekercsének másik végére testet kapcsolt, tehát, ha lett volna feszültség a relé kapcsolt volna. Egy kis vezeték darabbal kivülről megkerülve elvittem a reléhez a feszültséget a biztosítéktól, és a gyujtás ráadásakor meggyulladt az izzítás lámpa, majd kis várakozás után az indítómotort megfogatva beröffent a motor. Ilyen felséges zenét régen hallottam szilák szakadtak le a szívemről....
Azóta mentem már vele majdnem 100 km-t, gyönyörűen muzsikál, helyreállt a rend, mindössze annyi változott, hogy most már három vezérlőm és 5 kulcsom van.
Szóval a fórum is jól vizsgázott kívánom, ha valaki ilyen helyzetbe kerül találja meg ilyen gyorsan a bajra az orvosságot...
Bocsi a hosszúra nyúlt beszámolóért, de elmondhatatlanul nagy kő eset le a szívemről és fontosnak tartottam ilyen részletesen beszámolni erről az esetről.
Minden kedves Cartársnak Boldog balesetmentes Új Évet kívánok
Ha augusztusban jár le és májusban viszed el,akkor valóban májustól indul a 2 év.
1 könnyítés van:
A szabályok szerint a műszaki vizsga lejárata előtti 30 napban bármikor elvégeztethetjük azt, a műszaki vizsga érvényessége ugyanúgy a lejárati dátumtól fog újrakezdődni.
Még nem cseréltettem le a nyári gumit. És egy évig használnám a télit. De mondom, csak városi használatra van. Amúgy ha augusztusban jár le a műszaki, akkor elvihetem májusban is? Vagy akkor májustól lesz érvényes?
Átaludtam valamit? Ma( 2022.12.22) kaptál defektet nyári gumin. Ha van télid is, miért nem az volt fenn? "úgyhogy egy jó darabig téli gumival fogok közlekedni". Amennyiben a "jó ideig", az mondjuk március vége - április eleje lesz, biztos nem lesz probléma. A téli gumi télre való, nyáron ha nagyobb terhelést kap, nagyon hamar tönkre is megy, városban erre kisebb az esélye mondjuk. ;-)
A téli gumi lágyabb, mint a nyári, ezért a hóban jobban tapad. Nyáron is jól tapad, de jobban kopik, meg kanyarokban kicsit kúszik oldalra. Ettől még jól használható. Télen is nyári gumikkal közlekedek, nem éri meg nekem átszereltetni a kevés km miatt. Ezt tudom, sokkal óvatosabban közlekedek. Eddig nem volt még koccanásom sem.
Tapasztalatom nincs,de a szakik azt mondják,hogy nyáron jobban kopik a téligumi és kicsit megnő a fékút valamint kanyarban a tapadás is kicsit gyengébb.
Mi a véleményetek arról, ha valaki nyáron is téli gumival közlekedik? Ma kaptam egy defektet a nyári gumin, úgyhogy egy jó darabig téli gumival fogok közlekedni. Renault Thalia 1,4 16V, 2001. Csak városban használom.
Jártam én úgy egy off kocsimmal, hogy egy hosszabb út előtti ellenőrzéskor vettem észre, hogy alig van benne olaj. Nagyon sokat használtam, évi 3 olajcserém volt, meg tudtam hogy a motor nem eszi. Olajfolt nem volt alatta.
Aztán kiderült, hogy a nívópálcánál a tömítés elfáradt, és ott nyomta ki az olajat, az meg kb elpárolgott a melegben..😊
Úgy jártam, hogy csütörtökön reggel nem indult a motor, csak tekert de nem röffent be...
Rádugtam a clippet és megpróbáltam megnézni van-e hiba eltárolva, de a clip nem találta a vezérlőt mintha ott se lenne. Mivel ez egy már cserélt vezérlő, próbáltam rájönni mi lehet a hiba oka, akkor nem működik egy számítógép ha nem kap tápot, gondoltam megnézem a csatlakozókon ott van-e a 12 volt.
Hát ott volt.. elkönyveltem, hogy meghalt a vezérlő és gyorsan kerestem egy eladó bontottat. Találtam is el is szaladtam érte ma reggel betettem és sajnos ez ugyanazt produkálta mint az előző.
Mivel megvan az eredeti gyári vezérlőm még és az működött még ha rosszul is, visszatettem azt. De ezt sem találta a clip. El sem tudom képzelni mi a fene lett egy éjszaka. nincs több ötletem, mit tudok tenni, illetve egy még van, az a gondolatom, hogy a K-vonalnak nevezett vezeték amin keresztül kommunikálnak a számítógépek valahol megszakadhatott, bár nem tudom ettől miért nem indul a motor de ez talán megmagyarázná miért nem tudok rálépni a clippel a vezérlőre.
Sajnos azonban nincs róla semmi információm hol lehet ezt a vezetéket megtalálni, melyik csatlakozón melyik láb lehet ez.
Esetleg valakinek nincs erről szóló dokumentációja vagy került hasonló helyzetbe megköszönném az ötleteket..
Sziasztok. Eladás után maradt egy (THALIA 1.4 75 lóerős 8 szelepes) új unixban vásárolt katalizátor. Szeretném eladni féláron. Írjon akinek szüksége van rá. Van még egy THULE tetőcsomagtartóm is.
Benne volt az a mennyiseg es jol neztuk, vizszintben allt a kocsi. A motor es kornyeke tovabbra is szaraz, a kocsi alja is... Fust tovabbra sincs. Nem tudok mit csinalni, megvarom, hogy mikor csokken kritikis szintre, aztan utantoltes es agyalas...
Márpedig, ha az bele volt öntve és mégis eltűnik, annak nyoma kell legyen. Az a mennyiség ahhoz sok, hogyha megeszi a motor füstölnie kellene ettől. Ha esetleg a váltó felől( kupling oldal) a szimmering engedi el, ott csepegni kellene alul. Biztos benne volt ez a mennyiség??? Sima talajon állva nézted az új (már amikor hiányzott belőle) szintet, nem lehet ferdén állt a kocsi?
Sziasztok! Elore is bocsanat a fel offert, de a Clios topikok kihaltak.
Adott egy 1.2 16v Clio, 2010. 185e km. Olajcsere egy honapja volt, azota kb 1500km ment a kocsiba, ebbol kb 300km autopalyan, 130-140-es tempoval. A kenoolajbol kb 1-1,5 liter eltunt. Fustnek nyoma sincs, se lerakodasnak a kipufogoban. Hutoviz tiszta. A blokk es a motorter szaraz, nincs folyas sehol. Oke, hogy minden auto eszik valamennyi olajat, de nekem ez nagyon soknak tunik. Mas is tapasztalta mar ezt? Elore is koszonom a valaszt!
Érdeklődnék hogy valaki szerelt már olyan Thaliába külső hőmérséklet érzékelőt amiben nincs gyárilag. /Természetesen a középkonzolon jelen van a kijelző/ Az érdekelne hogy lehetséges-e? Aki már csinált ilyet amennyiben lehetséges le írná nekem a munkamenetet? Előre is köszi.
Még mindig 2004-es évjáratú 1,5 dCi Thalia. Elment a féklámpám. Ez nem jó sokáig, meg kell javítani.
Kérdésem: A féklámpa van-e biztosítva a bizti táblán? Mivel van együtt? A féklámpa kapcsolót kivettem, az jó. Amit nem értek! A kapcsolónak 4 pólusa van, de 5 szál megy hozzá. Felül 3 darab sárga vezeték, alul 2 szál barna. Ki kivel van? Volna valakinek (kapcsolási - vezetékezési, bekötési) rajza? Megköszönném. Így rajz nélkül kicsit macerás a hibakeresés. Ja, az izzók jók.
Nálam is ugyanez van, hol mutat, hol nem a kilométeróra és teljesen véletlenszerű a dolog.A sebességmérő jeladó csatlakozója, az hol van? A tisztítás az az azt jelenti, hogyha megtalálom széthúzom és az érintkezőket megpucolom?
Minimálisan kisebb fogyasztás (bár ez annyira nem mérvadó), reggel simábban indul, és menet közben jobban gyorsul. Persze van, aki azt mondja, hogy beképzelem, de már 16 éve megvan a Thalia, a legkisebb változást is megérzem rajta. De ahogy visszaolvastam, más is jobbnak érzi. Előtte Molnál tankoltam évekig.
Elhiszem Neked, amit írsz, nálam több esetben is bejött a csatlakozók tisztítása. Egy 20 éves autónál erre mindig számítani kell. Igaz, nekem is kellett cserélnem az FHP jeladót, de a többinél a tisztítás megoldotta a problémát. Szerintem érdemes megpróbálni.
Szerintem mindenki ezzel kezdte, de nem hinném, hogy valakinek sikerült elkerülni a cserét... Azom a jeladók meghalnak. Egyre sűrübben nem működik majd, aztán semennyire. Ezt el lehet kerülni egy gyors cserével. ;-)
Ömv benzinnel általában pár decivel joobak a fogyasztásaim, illetve soha nem dadog reggeli indítás után. Most mondjuk tényleg változhatott valami, mert reggelente nem szép az alapjárat pár másodpercig. Szóval lehetmost nem kintről jön az ömv nafta sem...
Az első bekezdés ismerős nekem mert én mentővel vitettem el a gépsárkányt.
Egyszer kicsit vagy nem kicsit de sikerült a motort megfőzni, de azután nagyon sokáig ment es egy alaklommal okádta a gőzt a kipufogó igy vége lett a dalnak. Jobboldali szélső henger atszakadt emlékeim szerint. Hengerfej el felköszörülni és ugy lett visszarakva komplett motormosással egyetelben.
Most minmax között van a viz és nem fogy de legalább nem gyarapszik. :) Az a vizcső lett cserélve amin a légtelenitő szelep van mert nem lehetett kinyitni
Mondtam a fiamnak hogy hall-e most zubogást a motorból de nem hallott. Korábban az egész család erre panaszkodott.
Lehet hogy nyitott viztartállyal kellene egy kicsit járatni hogy a beszorult buborékok ki tudjanak gurulni a rendszerből?
A masik ötletem lehet hogy azárt zajol mert valahol forr a viz vagy még mindig szivárog a viz felé valami légnemű anyag.
Jön buborék a viztartályból járó motornál?
Hja 200K ba fájt ez a kis malőr nekem. Nem tudom hogy ebben volt-e muszaki vizga is - e ... :(
A légtelenítés vagy a légtelenítő csavarnál, vagy mint nálam, ahol nincs ilyen(1,4 16v) ott a kiegy. tartályon keresztül. A víz csörgedezés lehet még fűtő radiátor miatt is. Van egy pici lyuk rajta, ott kap levegőt, de nem akkora a lyuk, hogy látszódjon a víz fogyása is. Nálam is ez volt, csere kicsit macerás...
A főtengely felől nem tud olajat kapni? Ott jó a szimmering?
Sziasztok! remélem itt tud valaki segíteni, mert lassan idegösszeroppanást kapok ettől a kocsitól. Thalia, 2001, 1.4 8V, talán K7JA. Az egyik dolog, a hűtőrendszer légtelenítése. ügyfél panasz szerint rapszódikusan tűnt el a víz belőle. menet közben belül, a pedáloktól(?) hallottam víz csörgedezést. hengerfej gyanú miatt lekerült a fej, a gyanú beigazolódott, a szélső hengernél a blokkon és a tömítésen is látszódott a hiba. összerakás után a víz egyenlőre nem látszik fogyni, viszont a fűtés elég halovány, és a víz is csörgedezik, kb 2500 környékén.
A másik problémám a kuplung. nem gyorsul az autó, pörög a motor, mondja az ügyfél. gyors diganózis, csúszik a kuplung. bölcső le váltó le, kuplung le, megvan a hiba, szegecsen van a tárcsa. vettem egy szettet, tárcsát szerkezetet csapágyat, összeszereltem, ügyfél örül, elviszi. majd kb 500 km-t alig ment, szól, hogy újra csúszik. visszahozza, szétszerelem, hátha én voltam ritka szerencsétlen, és valamit rosszul raktam össze. de nem. a lendkerék enyhén felfoltosodva, a csavarjai körül olaj. levettem a lendkereket, esztergán egy keveset levett belőle a hengerfejes, a szerkezet felfekvő felületből még két tizeddel többet is, hogy jobban szorítson. kicseréltem a váltóban a nyelestengely csapágy-szimmering kombót. Összeraktam, és a próbakör alatt a méreg megölt. még mindig csúszik. 3500 felett kezd, 4000től meg egyértelműen. alatta, nincs gond. egyesben meg is tudom kapartatni. Valeo szett. A tárcsán, szerkezeten nem látszódott érdemben semmi, a lendkerék oldalon talán annyi, hogy a felirat sem kopott le róla. Új lendkerék nincs, csak gyári, egy vagyonért.
Hát nem a fűtőventilátor az.A jobb első kerèkcsapágy még nem volt kicserélve( a múltkor a baloldali lett kicserélve mivel nagyon megtévesztő volt hogy honnan jön.remélem az lesz a hibaforrás.
Ha nem ez, akkor érdemes megemelni a bal elejét annyira, hogy a kerék forogjon. Ott rögtön kiderül, hogy a kopásjelző-e, vagy sem. Vagy hogy egyáltalán a keréktől jön-e a hang.
Sziasztok! Segítséget kérnék.Van egy Thalia 1.4 2001 évjáratú.Olyan gond van ,hogy menetközben fémes,súrlódó hang hallatszik előlről(kormány oldal felől) nem rögtön induláskor hanem 2-3 km után.Most volt kerékcsapágy cserén de ugyanúgy csinálja.ha lassul a kocsi akkor a hang is lassul(hülyén hangzik tudom) ,mintha a hang forrása együtt mozogna a kerékkel.valami tipp? Köszönöm
Kelleni nem kell, de autópályára, több személlyel, dombnak felfele ritkán tudok menni ahol kb 120km/h sebességnél ugyanezt csinálja. Így tudom a dolgot 3. 4. fokozatban szimulálni. A levegő szűrő mindig az aktuális van benne. Csak azért nem cseréltem, hogy más nevű legyen benne.
Tudom ezzel nem leszel előrébb, de minek kell egy dci-t 4000f/p fölé forgatni??? Ezek a motorok ott már nem is igen élnek. Nekem ,6 dci van, de szerintem még nem igazán szaladt 4000 fölé a fordulat, vagy csak nagyon ritkán... Egyébként más típusú levegőszűrővel is próbáltad?
Sziasztok, volt valakinek olyan problémája a Dci-vel, hogy amikor nagyobb terhelésen 3. 4. fokozatban valamennyivel 4ezer fordulat felett megtorpan a motor? Mindeközben az izzítás lámpa felgyullad. Majd tovább adva a gázt a lámpa elalszik a motor tovább húz. Majd a leszabályzási fordulatszám előtt ismét torpan a motor a lámpa ismét felgyullad. Gázt elvéve lámpa elalszik, motor jár rendesen. Amikor ilyen történik a motorhibajelző nem gyullad fel, de eltárol egy hibakódot, nevezetesen a P1004-et, mely MAP szenzor hibára utal. Az élő adatok vizsgálatakor a megtorpanás idejében leesik a szívócsőnyomás és az üzemanyagnyomás. A szívócsőnyomás 2,2 Bar értékről esik 1,8 Bar értékre. A motor könnyen indul, alapjárat tökéletes, a MAP szenzor korábbi cseréje nem oldotta meg a dolgot. Turbó eredeti, futott km 317ekm. Kb 110.000 km megtétele óta csinálja mintegy 200ekm óta.
Ha valakinek volt ilyen és megoldotta ne tartsa magában! Köszönöm.
Elég régen csináltam, de megpróbálom emlékezetből leírni a javítást. Először is le kell szedni az ajtó kárpitot. Alul, meg oldalt vannak kipattintható és kicsavarozható rögzítők, egy a belső ajtónyitónál is. Ha kint vannak felfelé kiemelhető a kárpit. Utána az ajtónál a zárnál a három csavart ki kell hajtani. A zárszerkezetet ki kell emelni, a belső nyitó rudazatot ki kell pattintani. Ha kint van a zárszerkezet, először az elektromos csatlakozót kell megtisztítani, mert a rossz kontakt miatt gyenge lehet a motor. Ennek a működését érdemes leellenőrizni a tisztítás előtt, majd utána. Ha javulás látszik, már fél siker. Utána minden mozgó alkatrészt meg kell tisztítani, majd finom zsírral bekenni a mozgás pályáját. A motor tengelyét pár csepp olajjal kell olajozni. Ha ezek után könnyen mozog a szerkezet, kehet visszaszerelni mindent. Remélem tudtam segíteni.
Ha valamit kifelejtettem volna, elnézésedet kérem, kérdezz rá.
Pár éve cseréltem felső holtponti jeladót, mert ha felmelegedett a motor, ha leállítottam, utána nem indult, csak ha lehűlt a motor. Kimértem a jeladót, meleg állapotban szakadást mutatott a műszer. Csere után megszűnt a hiba. Én is olvastam arról hogy sz FHP-i jeladó csatlakozójánál kontakthiba okozhat ilyen hibát. Megmozgattam a csatlakozást, azóta megszűnt a hiba. Sajnos ez a Tháliáknál előfordul, de mint írod, a tisztítás segít ezen. Ezt már én is tapasztaltam több csatlakozónál is. Szerintem ha bármilyen hiba jelentkezik, először a csatlakozókat érdemes megnézni, megtisztítani.
Én már több ajtó zárját is javítottam, egyiket sem kellet cserélni. Ki kellett tisztítani, a csúszó, mozgó alkatrészeket beolajozni. Az elektromos csatlakozókat is meg kellet tisztítani, kontakt spray-el befújni. Utána működött minden.
Nemrég olyan hibával találkoztam hogy az autó csak többszöri indítózás után indult be. Legutóbb már csak a 8.-ra. Semmi mást nem csináltam vele, mint az elektromos csatlakozóknál a kábeleket "megrángattam", azóta pöccre indul. Úgy látszik hosszú idő után oxidálódnak a kábel csatlakozók, amiknek egy kis mozgatás is elég hogy újból működjenek.
Ismét szeretnék tippeket kérni. Az utóbbi hetekben kezdődött. X km/h sebességnél bezártak az ajtók valamint az ajtók nyitásakor és zárásakor villantak (visszajeleztek) az irányjelzők. Ez mára megszűnt. Miket kellene megnéznem? Ezen kívül régebben itt a Fórumon olvastam egy nagyon jó hozzászólást (javítási leírást) a hátsó ajtók zárjának javításáról. Tudtok ebben is segíteni? Hol találom?
Gyors segítségeteket szeretném kérni. Próbálgattam keresni a fórumon, de nehezen találtam számomra hasznos információt, ezért kérlek bocsássatok meg.
Thalia 1.4 16V-m van.
Ma reggel munkába menet elkezdett alattam rángatni, erőtlenné válni az autó. Az idő nagyobb részében rendesen működött, viszont először ritkábban, aztán gyakrabban rájött az erőtlenség, és gázadásra nem reagál, valamikor visszaesik a teljesítmény, mintha rossz lenne a keverék, meg elkezd jól érezhetően rángatni az autó. Párszor, kuplung benyomásakor le is fulladt alattam.
A tank tele van. Üzemanyag szűrő pár hónapja volt cserélve. A gyertyák viszont régiek.
Dobott check enginet az autó, viszont nincs nálam most hibakód olvasó. Más visszajelző nem égett.
Bennem a gyertyák, trafó, illetve üzemanyagellátás merült fel, hogy első körben ezek okozhatják a problémát.
3 hete nem indítottam be a kicsikét, most, ahogy beindítottam szó szerint hallottam, ahogy a két fém súrlódik egymáshoz. Gondolom az olaj hiánya. Utána beindult, szerintetek lett vmi nagyobb baja?
Túl sok minden túl sok idő. Gyors pénz akarnak. Kuplung(ledarálta magát), vezérmű, olaj, szelephézag Jó ideje ál ezért a fékek rendbe tétele(bekoptatás a rozsda miatt. Műszaki felkészítés. Nem akarnak 1 kocsit fent hagyni 1 napig a csáposon vagy mi. Az unix elzavart arra hivatkozva hogy többet kell fizetni mint a kocsi ára. Ok mondtam nekik ha nem kell a pénz megyek máshová.
Tegnap felvillant a motorhiba jelző lámpa. Kiolvasva a P0420 (bank1) hibakódot dobta. Jól értelmezem, hogy a katalizátor előtti lambdaszondát kell cserélni?
Meg kell nézni a testkábelt a motortérben, nincs-e elrohadva az, ami a kasztnihoz megy... Aztán, ha az jó, megnézni a gyújtáskapcsolót, az jó- e. Szerintem inkább az első lesz...
Sziasztok, Segítséget szeretnék kérni egy Renault Thalia 2002 1.4 16V kocsival kapcsolatban. Nem indul be. Amikor a gyújtást ráadom nem hallom az AC pumpát sem illetve az indítózás után nem forog az önindító így a motor sem. Nem kattan semmi, kontrol lámpák égnek a műszerfalon kivéve a töltés lámpa aminek az indítózás után el kellene aludnia. Akku cserélve volt újra de ugyan az a helyzet. Tolásra sem indul , aSzakszervíz elhajtott hogy ők csak aksit tudnak cserélni. Ha valakinek van valmi ötlete azt szívesen venném.
Nyitrai és a szigetvári unix kilőve. Beszéltem velük nem vállalják. Esetleg ha más is van akkor jó lenne. Hobolban meg már csak a meglévő emberekkel foglalkozik.
Üdv. Baranya megye Szigetvár, Barcs környékén keresnék egy autószerelőt. Lenne némi időszaki és egyéb munkálatok a kocsin és nem találok elérhetőt sehol. Van valakinek tippje?
Pár nap, és kiderül. De mivel nem én szerelem, jövő héten néznek rá, gondolhatjátok, h eszem a kefét...csak gondoltam addig itt megkérdezem, h jartatok-e már így, és mennyire fájt...
Üdv. Dci nagyon kevés lóerő, nagyon fekete füst. Indul, alapjárat is van. Mikor befordultam itthon az utcába, akkor kezdte, előtte tünetmentes. Mik jöhetnek szóba? Gondolom defekt az nem....köszi.