Boga: Hasonló régi személynévből lett képzőtlen apanév. Az alapszemélynév valamely Bog- kezdetű személynév (pl. Bogdan, Bogoszló < Boguslav, Bogat) rövidülése -a kicsinyítő képzővel, illetve végződéssel. Ezek a személynevek szláv eredetűek (szláv *bogъ ’isten; sors, szerencse’; *bogatъ ’gazdag, tkp. szerencsés’), de a magyarba is bekerültek, valamint rövidüléssel és -a végződéssel mindkét nyelvben alakultak régi személynevek. A szláv nyelvek közül kizárható a felsőszorb-cseh-morva-szlovák-ukrán-fehérorosz terület (mert ott a g-ből h lett), valamint a bulgár, mert ott ilyen személynév ugyan képzelhető, de képző nélkül nem alakul apanév. Bejön a képbe viszont a román is, mert a szlávból oda bekerült a Boga személynév, és abból a románon belül is alakulhatott képző nélkül vezetéknév.
Dobondi: A 15715-ösben már előkerült. Ahhoz képest azonban már előkerült olyan adat, hogy a mezőségi dombság egyik egységét Dobond-ág-nak nevezték. Ide esett Magyarborzás (ma Bozieș, Románia). A név tehát lehet az innen történt elszármazásra, az ide való kapcsolatokra utaló -i képzős magyar lakosnév. De nem kizárt, hogy más, a névadás után az ismertebb névtárakba való bekerülés nélkül megszűnt Dobond nevű településhez való kapcsoltság. És az sem kizárt, hogy a 15715-ös említett Dobony (ma Dobanovci, Szerbia) vagy hasonló nevű település neve a hasonló nevek hatására szervetlen -d képzővel bővült, esetleg már egy *Dobon(y)i vezetéknévben. Hasonló, akár a kérdezett név alapjául is szolgálható településnév a ma Lábod részét képező Dobonta.
Rofaÿn: A Rofayn személynevet több forrásból is lehet adatolna a középkori Magyrországon az Árpád-kortól kezdve. Pl. 1281-ben említik a Thomas és Rofayn nevű, Borsod megyében birtokos testvérpárt. Az Erdélyi Helynévtár pedig Magyarkéc (ma Cheț, Románia) személynevei közt adatolja 1489-ből. A név írásmódja sokféle: Rafajn, Rofoyn, Rophoyn, Rophayn, Rofayn, Ruphayn, Rophoin, Rophoynus. Nyilvánvalóan nem magyar eredetű név, de az etimológiáját nem tudtam megközelíteni. Vezetéknévként már bízvást magyar, a már meghonosodott személynévből képző nélküli apanévként alakult ki.
Ad Szipál: Valóban, a hosszú á eltakarta előlem a cseh Sýpal (Sypal), valamint a lengyel Sypał lehetőségét. Mivel ez a nyugati szláv név is igen ritka, fennáll a lehetőség, hogy a magyar Szipál és a cseh Sýpal ~ lengyel Sypał egymástól függetlenül alakultak ki, tehát részben fenntartom a 16407-es hozzászólásban leírtakat. Ugyanakkor egyik irányú átvétel sem kizárt.
A nyugati szláv név, ha önállóan fejlődött ki, a cseh sypat ’szór, hint, önt’, lengyel sypać ’ua.’ ige múlt idejű folyamatos melléknévi származéka, tehát annyit tesz, hogy ’aki szórni, hinteni, önteni szokott’.
Amennyiben átvétel történt, úgy a név a fogadó nyelv hasonló neveinek hatása alá került, azokhoz alkalmazkodott: a nyugati szláv esetén az -al ~ -ał végű, a magyar esetén pedig a Pál utótagot tartalmazó vezetéknevekhez.
Igen, a felföldi Gímest és az erdélyi Gyimest könnyű összekeverni, különösen mivel az előbbi esetében – kimaradván az I. vh. előtti településnév-rendezésből – a historizáló Ghymes íráskép rögzült a köztudatban.
Köszönöm, különös tekintettel a Kolon hivatkozásra, mert így megtudtam, hogy rosszul képzeltem Gímest (Gimest, Ghymest) valahova délebbre, a Csángóföld tájára.
Szipál: Ha az indiai eshetőséget figyelmen kívül hagyjuk (mivel különösebb ok nincsennek a megfontolására), akkor én úgy gondolom, hogy a gyakoribb magyar Szélpál családnév alakváltozatáról lehet szó. Az í-ző nyelvjárásokban az irodalmi szél ’oldalsó rész’ szónak ismert a szíl változata, és az is adatolt, hogy a szótagzáró -l ilyen helyzetben is beolvadhat a megelőző magánhangzóba, pl. (Kolon nyelvjárásában*) dí ~ dél, fí ~ fíl ~ fél.
Több olyan összetett magyar vezetéknév van, amelynek egyik tagja gyakori személynév, a másik tagja pedig egy ezt minősítő régi ragadványnév. A Pál egyházi személynév esetén pl. ilyen a Hajpál, Jópál, Katipál, Kispál ~ Küspál, Nagypál, Őzpál, Tarpál, Újpál, Vargapál. A Küspál esetén látható, hogy a ejtésmód nyelvjárási is megőrződhet a véglegesedett alakban. Ilyenformán a Szélpál és az ennek megfelelő Szipál családnév olyan felmenő ragadványnevéből válhatott vezetéknévvé, akinek eredeti személy- vagy vezetékneve a Pál volt, és a többi Pál nevűtől az arra utaló kiegészítő ragadványnévvel különböztették meg, hogy a falu szélén lakott.
* Kolont csak mint szakirodalmi hivatkozást említem, a név nemcsak itt, de minden más í-ző nyelvjárási területen kialakulhatott.
Akkor már nem kérdezem meg a 'falumbéli' Hanula nevet. Róla viszont eszembe jutott egy másik híres fényképész pardon, fotóművész család: Szipál. Ez sem egy mindennapos név.
Korda: Kázmér Miklós ad magyar etimológiát, ráadásul kettős is: egyrészt a nyelvjárási korda ’kötél, zsinór’ szóból eredezteti ’kötélgyártó, kötélverő’ értelmű foglalkozásnévként. Másrészt ez a garda halnév nyelvjárási formája is, ezáltal ’halász’-t jelölő foglalkozásnév is lehet. A magyar etimológia lehetőségét támogatja a Kordás névváltozat léte is.
A szlávban a magyartól függetlenül is kialakult a Korda vezetéknév, amely ilyenként a német Konrad ’Konrád’ személynév összerántott Kordt változatából ered a szláv -da kicsinyítő képzővel.
Ui. A Borgula (Borgulya) névre történő magyarosítást én is ellenőrizni próbáltam Szentiványi XIX sz.-i gyűjtéséből, de ott nem találtam. A névmagyarosítási opciót én is kérdésesnek tartom, mert nem tűnik számomra annyira a magyarba ágyazott névnek. A fentiek értelmében azonban a Korda ilyen. Az merült fel még bennem a vegyes házasságon kívül, hogy ha a névadó felmenő Lengyelországból települt ide, akkor éppen a névlengyelesítés is felmerülhet: de a hipotetikus lehetőségen kívül erre semmi ráutaló adatatom nincs.
A marhuľa ’sárgabarack’ szó végén az -uľa nem képző. Adott esetben a német Marille ’ua.’ növénynevet honosította meg ilyen formán a szlovák. Ez a végződés gyakori az átvett növénynevekben, pl. cibuľa ’vöröshagyma’ (< latin cepulla), fazuľa ’bab’ (< német Fasole < latin phaseolus), levanduľa ’levendula’ (< latin lavendula), mišpuľa ’naspolya’ (< olasz nespola < latin nespilus) s í. t. Látható, hogy így a végsősoron latin -ul(l)a, -ola végű szavak illeszkedtek be a szlovák fonotaktikai rendszerébe – persze nem véletlenül az -uľa képző hasonító hatásától.
Az -uľa képző olyan szavakon van, mint baba ’nagyanya’ > babuľa ’fiatalasszony, leány’, breh ’part’ > brehuľa ’parti fecske’, frnda ’piperkőc nő’ > frdnuľa ’ua.’, hádať ’találgat; jósol’ > haduľa ’jósnő; őszi kikerics’, hviezda ’csillag’ > hviezduľa ’homlokán foltos tehén’ stb.
Az előbbihez tartoznak az olyan női becéző, illetve köznapi nevek, mint Hana ’Hanna’ > Hanuľa, Magdaléna ’Magdolna’ > Magduľa stb. Az ilyen női nevek anyanévkénti családnévvé válása folytán jelenik meg a képző a férfi családnevekben.
A jelenkori szlovákra kevésbé jellemző, de (időben, térben más) szláv környezetben férfi neveket is alkotott ez a képző. Ilyen pl. a szerb Jankula, Hunyadi János népi neve.
Léteztek olyan névmagyarosításokváltoztatások, amikor a felvett név nem volt magyar eredetű név, hanem magyarnak gondold, Magyarországon elterjedt (valószínűleg szláv eredetű) név volt. Lényeg, a tipikus zsidó név lecserélése, egy átlagosra/hétköznapira, azok között meg sok a szláv eredetű.
Azt azért érdemes megjegyezni, hogy az 1890. évi népszámlálás szerint a szerbek csak a negyedik legnépesebb nemzetiséget alkották Szentendrén, és náluk számosabban voltak akkor ott a szlovákok. A Pilisben olyan szlovák többségű falvak voltak, mint Pilisszántó. 1890-ban, ha csekély számban is, de Budakalászon is jelen volt a szlovák etnikum. Ezt azért írom, mert a Borgulya ~ Borgula családnév egyértelműen szlovák névadó felmenőket implikál.
Nem tudom, hogy egy magyarországi zsidó család hogyan tesz szert olyan szláv vezetéknévre mint a Borgula. Elviekben a vegyes házasság is elképzelhető, ha az anya örökíti a zsidó identitást.
Kucsa: Vö. egyrészről a cseh-szlovák Kuča, lengyel Kucza illetve az ukrán-orosz Куча (Kucsa) vezetékneveket, másrészről a horvát Kuća családnevet. A nyugati szláv formák sziléziai eredetűnek tűnnek. A név ragadványnévi eredetűnek tűnik, és a névadás lehetséges motivációjához vö. egyrészt orosz-ukrán куча (kucsa) ’rakás, kupac, halom’, cseh kuče ’tömeg; kazal, asztag, boglya’, másrészt szlovák kuča ’viskó, vityilló; idénymunkások egyszerű hajléka’, kučať ’guggol, gubbaszt; tengődik, nyomorog’, ukrán куча (kucsa) ’ól’, illetve horvát-szerb kuća ’ház’.
Köszönöm, - de a kérdésem csupán részben nyelvészeti, nagyobb részt társadalmi-történeti része - hogy ugyanis zsidó családoknak lehet-e ez a családneve?
Ad Borgula, Borgulya: Michal Majtán más etimológiát ad rá, mint én a 16369-as hozzászólásban. Ebben az esetben is szlovák névről van szó, de a rég szlovák Borbola ’Borbála’ női egyházi személynév Borb rövidüléséhez járult a szlovák -uľa képző. Ez utóbbi lehet kicsinyítő-kedveskedő képző, és képezhet női személy- és vezetékneveket. Végső soron tehát anyanévről van szó, azaz a leszármazottakat a női felmenőről nevezték el. A kiindulási Borbuľa alakot b : b > b : g elhasonulás alakította a végső alakjára. – Egyébként az általam vélelmezett burguľa ’marharépa, cukorrépa’ közszói kiindulásnak van ilyen (de ellentétes irányú) hangváltozást mutató burbuľa formája.
Nézze, amíg nem javasol egy jobb etimológiát a Biczó névre az enyémnél, addig az összes kötözködése annyit sem ér, mintha behabzsolna egy nagy tányér hapax legomenont, hogy utána fejvesztve rohanjon egy majuszkulát nyomni a fajanszba...
Serb: Amennyiben ezt a nevet a magyar helyesírás szerint kell értelmezni, tehát az IPA/APhI szerint átírásban [ʃ] hanggal kezdődik, akkor adódik a román Șerb, illetve Șerbu vezetéknévvel való kapcsolat. Ez jogállási név, amely mögött a román șerb ’jobbágy’ közszó áll. Nem mellesleg ez volt Hunyadi János nagyapjának is a személyneve, valamint ennek a közszónak a latin servus ’(rab)szolga’ előzménye a mai magyar szervusz köszönésnek is az előzménye (vö. latin servus humillimus ’alázatos szolgája’).
A szerb népnév (amellyel azonos a Németországban élő szorbok népneve) etimológiája a hasonló hangzás ellenére más. Eredeti formája első szótagi magánhangzó nélkül, szótagképző r-rel hangzott (és hangzik máig a szerb-horvát-szlovénben és a cseh-szlovákban), és ’nagycsalád tagja’ értelmű jelentést tulajdonítanak neki, amely törzsnéven keresztül lett népnév északon és délen is.
>> Az Árpád-kori okleveleket hagyjuk a t/c problematika miatt. <<
De miért hagyjuk? És ha hagyjuk, akkor az Anjou-kor mennyiben lenne mérvadóbb (ami alapján említésre került pl. a Hungaricana DL 96584 jelzésű oklevele ebből a korból)?
A Bitó kétség kívül értelmes szókép a köznévi megfelelője folytán. A Bicó nem az.
>> Érti már, hogy ezeknél a magyar neveknél a legtöbb esetben SZUBJEKTÍV döntés kérdése, hogy c-vel, vagy t-vel olvassuk-e ki az adott nevet? <<
A filológiai döntések a lehetséges olvasásmódok közt nem szubjektívek most sem, hanem már évszázadok alatt kicsiszolódott (forráskritikai, nyelvészeti stb.) eljárások segítenek alátámasztani a választást.
Amitől viszont abszurddá válik az adott esetben a t és c megkülönböztetésének kimódolt problémája az az, hogy a mostani olvasási problémáját kivetíti az évszázadokkal korábbi emberek orális hagyományozására. Cétény falu és patak nevét az ott élő generációk megszakítás nélkül adták át egymásnak szóbeli kommunikációval, a dokumentumokban szereplő íráskép a hangzást próbálja a lejegyző tehetségének megfelelően visszaadni, és nem fordítva: nem fogják a falusiak a községüket másként nevezni attól, hogy egy hiteles helyen egy határleírásban vagy peranyagban hogy lett leírva, miközben ez a dokumentumot nemzedékenként ha előveszik az irattárból, viszont a falusiak tömege naponta használja a lakóhelyének az orálisan hagyományozott nevét.
>> Megnézte az általam javasolt DL 96581 és DL 96584 okleveleket? El tudta dönteni, hogy János apja Tétény volt-e vagy Cétény? A regeszta írója szerint Cétény! <<
A DL 96581-t megnéztem: se nem Tétény, se nem Cétény, hanem Theten vagy Cheten. És az ezzel kapcsolatos álláspontját a regeszta írója világosan jelzi, ugyanis nem írta le azt hogy *Cétény, hanem meghagyta a nevet a mai magyar fordításban is az általa legjobb olvasatnak tartott Cheten formát. A Cétény a lehetséges olvasatok közül csak az egyik, de mivel a magyarban etimológiailag izolált, hapax legomenonként előforduló személynévről van szó, a többi olvasat valószínűsége sokkal valószínűbb: pl. Csetény, Hetény, Setény (csak, hogy a rímelő lehetőségeket említsem).
De még ha a Cétény nevet is vennénk, akkor is magyar névtani trívium az, hogy település nevéből képzőtlenül is lesznek személynevek. Nem lehet azonban egy 1383. évi személynévi adatból magyarázni egy két és fél évszázaddal korábban, 1113-ban előforduló helynevet.
Ide tartozik, hogy a magyarban a /cs/ hangból nem lesz /c/ (akármit is ötletel a Wikipedia laikus szerkesztője), és a <ch> betűkapcsolat visszahatása, ha betűejtést feltételezünk is, /cs/ ejtést implikálna, nem /c/-t.
A DL 96584-ban detto nem *Cétény, hanem Cethen formát ír a regeszta.
