Keresés

Részletes keresés

nyugi44 Creative Commons License 2018.01.14 -2 0 43

Kedves topik olvasók.

Erős szemüveges lévén megosztanék egy tapasztalatot, ami talán hasznos lehet, függetlenűl attól, hogy közel vagy távol látó vagy illetve jól látsz, de nem szeretnéd, hogy (a számítógép és okos telefonok miatt) ne is romoljon.

 

Nekem évente fél dioptriát romlott a szemem. Kipróbáltam egy egyszerű szemtornát, amivel ellazíthatóak a szemizmok, illetve nem lesznek olyan fáradékonyak. 5 perc alatt elvégezhető és napi 4x tornával elértem, hogy tavalyelőtt nem kellett erősebb szemüveget csináltatnom. Tavaly elhanyagoltam és szembesültem azzal hogy behozta a szemem a romlást, erősebb szemüveg kellett. Tehát egyértelmű a torna jótékony hatása, ami a következő:

 

A szemeddel és csak a szemgolyóval nem a nyakaddal, mozgasd úgy mintha nemet mondanál, azaz jobbra-balra 6-8 szor. Később ezen lehet emelni 10-re. Ha meg van akkor ugyanennyi pislogás, Aztán jön az igen, azaz le-fel, majd pislogás. Majd átlósan így / majd a  másik átló így és közben mindig pislogás. Majd sarkosan mintha a szoba 4 sarkát néznéd, pislogás és ellenkező irányban, majd ugyan ez körben. Kb 5 perc alatt meg van. Én általában utazás közben csináltam ill. este lefekvéskor.

Ez csak egy alaptorna, a szintentartáshoz. Van javító torna is, de azt nem ismerem.

Egyébként ha igaz ezt használták az indiánok, nem véletlen volt jó szemük, nem voltak szemüvegesek és nem véletlen hívták némelyüket sasszemnek. Egy szemész orvos vette át tőlük a módszert. Mért közöttük olyat aki 500%-os látással rendelkezett.

Használjátok egészséggel!

Lilligo Creative Commons License 2015.07.25 0 0 42

Szia Foley! Nem tudom, hogy aktív vagy -e még ezen a fórumon, de ha igen légy szíves írd már meg nekem annak a szemcseppnek a nevét, ami képes a dioptriát is csökkenteni. Köszönöm Lilligo

Előzmény: Foley (36)
sbcendi Creative Commons License 2015.03.06 0 0 41

Szia Firefly ha még esetleg aktív vagy forumon kérlek vedd fel velem a kapcsolatot emailben . Köszönöm!

Előzmény: Firefly (14)
GuBius Creative Commons License 2012.02.09 -1 0 40

Sziasztok!

 

Az alábbi kérdőívvel a szemüvegekre/kontaktlencsékre és napszemüvegekre vonatkozó vásárlói szokásokat és vevői igényeket mérem fel, azért hogy az optikák minnél jobban ki tudják szolgálni az igényeiteket, illetve azért, hogy a számotokra legoptimálisabb látáskorrekciós eszközt vehessétek igénybe. Kérem töltsétek ki az alábbi rövid kérdőívet: http://kerdoivem.hu/kerdoiv/520651942/

 

Köszönettel: Gulyás Bianka

pisti1985 Creative Commons License 2011.02.24 0 0 39

Szia!

 

A lyukakon átáromló fény kényszeríti a a szemet a fókuszálásra, ezáltal segíti a látás javítását.

Én is használom és segít legalábbis szerintem.

Törölt nick Creative Commons License 2010.06.02 -1 0 37
Mi a hatóanyaga?
Előzmény: Foley (36)
Foley Creative Commons License 2010.06.02 0 0 36
Használok szemcseppet, amivel nem csak a szemfáradság csökkenthető, hanem egyes esetekben dioptriát is lehet csökkenteni - szerencsére ez utóbbira még nem volt szükségem. Egy szemorvos ismerősöm javasolta. Ha érdekel a cucc neve, írj!
carr. Creative Commons License 2009.01.16 0 0 35
Én 2007 tavaszán használtam, és nekem működött.
Januártól-Júniusig minden nap lefekvés előtt 0.5-1 órát olvastam vele, és Március körülre sokkal kevésbé fáradt el a szemem, mint mikor nem használtam.
Előtte volt, hogy 12 körül már pihentetnem kellett a szemem, júniusra mind a 8 órás monitorbámulást különösebb megerőltetés nélkül végigmelóztam.
Sőt még délután ki is tudtam menni bringázni az erdőbe. :)
Ja, távolra látok rosszul.
Törölt nick Creative Commons License 2007.07.14 0 0 34

Rövidlátó 3-2,75: Optometrista tanítványom elmagyarázta, amit szem még véletlenül sem említett (vagy nem is ért igazán a dologhoz?!), h a gépi mérés eredménye egy ún. abszolútérték, amilyen dioptriát normális szemész nem is ír fel, hanem általában éppen 0,25-tel kevesebbet, h hordható is legyen. De anno már a MOM-ban dolgozó dokik (ahol mellesleg a módszert kidolgozták) is így mértek: gépi mérés, majd megnézni, h menynivel kell kevesebb, h jól hordható legyen. Kontaktlencsére pedig megint más érték kell: keménynél ált. megintcsak 0,25-tel kevesebb mint a szemüveg.

Raszteres szemüveggel pedig jó tapasztalatok ismerősöknél rövidlátóknál, javult a látás.

Előzmény: cdco (19)
pimmi Creative Commons License 2005.04.08 0 0 33

Sziasztok.

Érdekelne egy lyukszemüveg van valakinek eladó?

Ajánlatokat ide várok:

  pimmi@freemail.hu

 

Laci.

1237 Creative Commons License 2005.01.04 0 0 32
KERESEK olyan embereket, akik használták már (valamelyik) láásjavjtó célzató szemüveget, és elmesélnék a tapasztalataikat a www.karrier.tv márciusi adásában. Ismertek ilyen embert? Használ-e, s ha igen kinek ahánlható a "lyukszemüveg"?
SZem Creative Commons License 2003.10.27 0 0 31
Érdemes végigolvasni, vagy akár csak az utóbbi fél évet. Választ kapsz a "20 év múlva" kérdésre.
A rövidlátás egy típusa (az akkomodációs görcs miatti) javítható szemtornával. Egy pupillatágításos vizsgálat azonnal kideríti, hogy erről az egyébként rendkívül ritka hibáról van-e szó. Ezért kérdeztem.
Előzmény: cdco (30)
cdco Creative Commons License 2003.10.21 0 0 30
Ok, kosz, bar csak roviden voltam kivancsi. A masik forumba beleneztem, de tul sok a hozzaszolas, majd egyszer. Nekem egyebkent a legnagyobb gondom a szemmutetekkel az az ido. Mar mint, hogy mi lesz 20 ev mulva a szememmel.
Egyebkent multkor kerdezted, hogy rovid vagy tavollato vagyok-e. Messzire nem latok jol. Ez akkor melyik? Miert kerdezted?
Előzmény: SZem (29)
SZem Creative Commons License 2003.10.17 0 0 29
Ha egyáltalán nem akarsz szemüveget viselni, a szemműtét jó alternatíva. A kockázat a sima PRK műtétnél gyakorlatilag nulla. Látogass át a szemműtétes topicba!
Előzmény: cdco (28)
cdco Creative Commons License 2003.10.13 0 0 28
Hi Szem!
Koszonom a valaszodat.
En kozelre latok jol es tavolra sajnos nem :(((
Egyebkent a masik kerdesem az lenne, hogy mi a velemenyed a lezeres szemmutetekrol?
uDv,
Előzmény: SZem (25)
Törölt nick Creative Commons License 2003.10.08 0 0 27
Bocs, már nem. Illetve el fogom olvasni, de reakciót már ne várj.
Előzmény: Törölt nick (26)
Törölt nick Creative Commons License 2003.10.08 0 0 26
O.K., ha lesz egy picit több időm, megteszem. :-)
Előzmény: SZem (25)
SZem Creative Commons License 2003.10.08 0 0 25
Olvasd vissza egy picit a hozzászólásaimat, és meglátod, hogy ki az (én) aki a legnagyobb sarlatánságnak tartja a lukkal (pardon, a szemüvegen levó lukkal:) való manipulációt.
Előzmény: Törölt nick (24)
Törölt nick Creative Commons License 2003.10.08 0 0 24
Valahogy úgy tűnt, te is valami "csodaeszköznek" tartod ezt a szemüveget. Ebből gondoltam. :-)
Előzmény: SZem (23)
SZem Creative Commons License 2003.10.08 0 0 23
Kedves Döglött Kutya! Miből gondolod, hogy nem hallottam a mélységélességről? Az egész lyukszemüvegben ez az átverés. Felteszi az ember, és azt hiszi, tényleg működik, hiszen jobban lát. (én rosszabbul)
Előzmény: Törölt nick (22)
Törölt nick Creative Commons License 2003.10.06 0 0 22
Kedves SZem. Nem kötekedésképpen kérdezném, csak kíváncsiságból: optikus létedre az úgynevezett mélységélességről nem hallottál? Engem ez a csodaszemüveg leginkább valami finom átverésre emlékeztet. Mert ugye fényképezőgépeknél is az a helyzet, hogy minél kisebb a rekesz nyílás, annál nagyobb ez a bizonyos mélységélesség, ez kb. arra is jó, hogy egy enyhén deformálódott szemgolyónál még éles legyen a retinára vetülő kép akkor is, ha egyébként már nem lenne az.
Nekem -2.5-es a szemem, de félig leeresztett szempillákkal még egész jól el tudom olvasni a TV teletext adásának szövegét szemüveg nélkül is.
Előzmény: SZem (20)
cdco Creative Commons License 2003.10.06 0 0 21
Koszonom a valaszodat.
En kozelre latok jol es tavolra sajnos nem :(((
Egyebkent a masik kerdesem az lenne, hogy mi a velemenyed a lezeres szemmutetekrol?
uDv,
Előzmény: SZem (20)
SZem Creative Commons License 2003.09.29 0 0 20
Akkomodációs görcs az, amikor a szem közelre néz, akkor is, amikor nem kéne, mert a szemlencsét mozgató izmok nem lazulnak el.

A pupilla a szembe jutó fény mennyiségét, illetve a mélységélességet szabályozza.

A dioptriádat megírtad, de az előjelet nem. Pedig igen fontos tényező, hogy rövidlátó, vagy túllátó vagy-e!

Én tökéletesen látok. SZEMÜVEG NÉLKÜL!!! :)

Előzmény: cdco (19)
cdco Creative Commons License 2003.09.20 0 0 19
"akkomodációs görcsön": Ez micsoda?
Ezek szerint, ha jol ertem, akkor azzal, hogy szemuveget viselek, azzal nem konzervalom az aktualis allapotot? Ugy ertem, hogy a pupillat mozgato izmok igy kevesebbet dolgoznak nem?
(jol tudom, hogy pupilla tagulasa, szukulese fokuszalja a fenyt a szemfenek megfelelo reszere?
(Ez a sarga folt?)
Bocs, ha hulyesegeket irtam.
Masik kerdes:
Nekem annak idejen(10 eves voltam) irtak fel eloszor szemuveget. Utolag visszagondolva nagyon rosszul tettem, hogy hordtam. Akkor ha jol emlekszem 0.25 es 0.5 korul volt a lencse erteke.
Ma mar 3.0 mind a ketto. Tudod, dec.20-an lesz 3 eve, hogy nagyon merges lettem a szemeszekre. Miert?
Ekkor kellett a hadsereg miatt elmentem a szemeszetre, a No megkerdezte hanyas. En 2.75-ot mondtam mindkettore, mert annak idejen ezt kertem az optikustol. A doki eroskodott, hogy azert csak megmeri. Eredmeny:3.0 Erre megkerdeztem, hogy ez hogy lehet. Valasz: 0.25 ide vagy oda nem szamit!!!
Erre mondtam magamban, hogy a jo ku**a a**addal szorakozzal!!!
Erdekes. Eseteleg a szemeszek igy csinalnak maguknak munkat?
Egyebkent egy erdekesseg: 16 eves koromban voltam utoljara szemeszeten(kiveve a hadsereg miattit).Ekkor irtak fel a 2.75-oset mindket szemere. 8 evig viseltem, az akkor elkeszult szemuveget. Nem mentem szemeszetre, mert nem kellett. Mindent csinaltam, amit az okosok szerint nem szabad!!! Sotetben neztem tv-t es monitort(nem volt egy villany sem felkapcsolva, a monitor nem alacsony sugarzasu, analog monitor volt.)Erdekes, hogy igy 8 ev alatt nem romlott a szemem. Elotte viszont folyamatosan romlott. Valamilyen ok miatt mindig el kellett mennem a szemeszetre. Mindig egy picit erossebbett irtak fel. Az igazsaghoz hozza is tartozik, hogy mikor megkaptam a szemuvegemet, mindig fajt a fejem egy ideig tole. Sose jottem ra egeszen mostanaig, hogy miert is volt ez. Persze azert fajt, mert hozza kellett szoknia az erosebb lencsehez. Erosebb volt az eloritnal, valszeg mindig 0.25-tel. Ezt mar akkor sejtenem kellett volna, mikor 4 eve(most 28 vagyok) elmentem egy optikushoz es uj szemuveget vettem, es en 2.75-ost kertem. A csaj itt is erskodott, hogy bemeri es ez is 3.0-as volt. Majdnem uvoltenem kellett vele azert, hogy olyan szemuveget adjon, amit kertem. Erdekes.
Bocs a terjengos szovegert. Remelem, nem volt tul zagyva.
Magyaran a szememnek igazabol semmi baja sem volt, csak mindig erossebbet adtak a kelletenel, a szemem meg hozzaromlott.
Egyebekent mi errol a velemenyed?
Mi a velemenyed a "Tokeletes latas szemuveg nelkul" cimu konyvekrol?
En csak a poen kedveert, a szemem ele tettem egy kavefozo szurolapjat es erdekes modon tisztan lattam mindent.(Na persze azert a kep nem teljesen folytonos volt, pontokbol allt)
uDv,
Előzmény: SZem (18)
SZem Creative Commons License 2003.09.15 0 0 18
O.K. itt vagyok.
A mese ugye arról szól, hogy a rövidlátók szeme a szemüveg miatt ellustul, viszont a luk a szem "egészséges részére irányítja a fényt", amitől a szem "dolgozik" és helyreáll a helyes fénytörés. Vagy hogy szemüveg nélkül "tornászik " a szem. Az egyedüli akkomodációs görcsön kívül azonban (amit egy sima pupillatágítás azonal felfed) a szem hossztengelye és optikai törőereje nincs összhangban. Emiatt a fény a szem belsejében fókuszálódik. Ezt a fókuszt toljuk hátrébb mínuszos - szóró - lencsével. A szem semmilyen alkalmazkodással sem tudja a törőerejét csökkenteni, sem a retinát a szem elülső oldalához közelíteni. Tehát a kép homályos lesz. Kivéve közelre. A szemlencsét vezérlő izmok - amelyek a közelre tekintést szolgálják - ezért nem, vagy csak kisebb mértékben dolgoznak közelre nézve is. (Távolra egyáltalán nem, de a normál fénytörésű szemnél sem) Tehát máris van egy szemizom, amely a fiziológiásan rászabott munkát sem végzi el. A szem másik része pedig - az agy szintén kevésbé dolgozik, hiszen a látóközpontot nem stimuláljuk jó minőségű képpel, így a teljesítménye szép lassan csökken.
Ha viszont szemüveggel, kontaktlencsével, szemműtéttel a szem optikai rendszerét normál fénytörésűvé korrigáljuk, beindul a gépezet, kezdődok a "munka".
Túllátóknál (+ dioptria) a dolog egész más. Ott valóban dolgozik, sőt erőlködik, amitől a kétszemes együttlátás egyensúlya felbomlik. Ettől lesz a kancsalság és/vagy a tompalátás. Ilyenkor kell megkeresni a teljes optikai hibát, és amennyire csak lehet (amennyire a szem hagyja) kikorrigálni a lehető legtöbbet belőle. A legkisebb probléma a fejfájás és az olvasási nehézség.

Továbbiakban is írok - kérdezz!

Előzmény: cdco (17)
cdco Creative Commons License 2003.09.14 0 0 17
Hi SZem!
"De nagy tévedés: miszerint a szemüveg ellustítja a szemet. PONT ELLENKEZŐLEG!
Részleteket akkor írok, ha valakit érdekel - elég hosszú téma."
Engem erdekelne a tema. Tudnal irni rola? Utana lenne majd kerdesem.
uDv,
CdCo
Előzmény: SZem (15)
merlin... Creative Commons License 2002.08.26 0 0 16
Kedves Szem!
Érdekelne a téma, mert engem is azzal kínoznak, hogy nézegessek szemüveg és lencse nélkül is, és bár ez -8 dioptriával elég izgalmas, néha már 10 perc alatt megfájdul tőle a fejem...
Köszi
SZem Creative Commons License 2001.09.24 0 0 15
RIPTOR: szia, tényleg rég nem hallottam rólad :)
Azt hiszem, ezt az idézetet is tartalmazta, amit kerestem. Tudományos alátámasztása az ilyen mondatoknak, hogy "a szem egészséges részére irányítja a fényt". Mert valami ilyesmire emlékszem. Ez persze egy saját hajánál fogva előrántott dolog, mert a szem vagy egészséges, vagy nem.

Viszont van itt egy érdekesség, amit Firefly írt. A dolog más, mint amire az eszközt szánták, és lám, működik. Szoktak olyant is csinálni (bár ritkán), hogy a szemüveg orr felőli részére ragasztanak pl. ragtapaszt, hogy ha kancsalít a paciens, automatikusan ne lásson át a szemüvegén, így késztetve, hogy visszaálljon a helyes helyzetbe. Vagy ragtapasz helyett egy homályos fóliával ugyanez. Vagy - íme - a lyukszemüveg, ahol tényleg nem lehet kancsalítani. Vagyis lehet, csak akkor nem látni ki rajta.
De nagy tévedés: miszerint a szemüveg ellustítja a szemet. PONT ELLENKEZŐLEG!
Részleteket akkor írok, ha valakit érdekel - elég hosszú téma.

Bocs, hogy most is egy kicsit hosszú voltam.

Maradok: SZem

Firefly Creative Commons License 2001.09.23 0 1 14
Sziasztok!

Eloszor is en hasznaltam/hasznalok ilyen szemuveget.

Masodszor is csodaszer nincsen, nem segit mindenen, egyebkent is folosleges esz nelkul mindenre alkalmazni. Amire en hasznaltam, es amin segit az a kovetkezo:

Sok 'dobja el a szemuveget' es 'kukaba a lencsekkel' konyvet olvasgattam, es az egyik elmeletet valosnak lattam, ami esetleg segithet a latasproblemaimon. Ez azt mondja ki, hogy a szemproblemakat nagyon sok esetben konzervalja a szemmozgato izmok fejletlensege, foleg azoknal akik szemuveget hordanak.

Vigyazat, ez nem azt jelenti, hogy ha megerosited a szemizmaidat, elmulik a szemproblemad, hanem azt, hogy ha evekig szemuveget hordtal, hogy rakenyszeritse a szemed egy bizonyos fokuszalasra(satobbi, nem akarok belemenni), akkor a szemizmaid ellustulnak, mert nem mozognak annyit, mint amikor szemuveg nelkul fokuszalsz jobbra balra. Altalaban egyre inkabb beszukul az izmok tevekenysege, elgyengulnek, na es a gyenge izmok miatt tovabbromlik a szemed.

Na en a szemizmaim edzeset probaltam meg evekkel ezelott. Termeszetesen massziv szemtornaval kezdtem, es kesobb elkezdtem hasznalni ezt a Balinger szemuveget. Mivel nekem foleg a kancsalsagomat miatt kellett szemuveget hordanom, a balinger-szemuveg azzal, hogy egy rovid ideig kenyszeriti a szememet, hogy egymastol egy adott tavolsagban nezzenek, segit abban, hogy ne menjen vissza a szemem, ertsd: ne kancsitsak.

Eleg ritkan hetente egyszer hasznalom most mar, es elmondhatom, hogy nekem mind a szemtorna, mind pedig ez a szemuveg bevallt. Hangsulyozom szemizom edzesre! Vegul elertem, hogy ma mar nem kell szemuveget hordanom, mert nem kancsitok anelkul. A szemem nem javult szamottevoen. Annyi volt az osszes javulas, hogy 18 ev allando szemuveghordas utan a szemorvos azt mondta, hogy mar csak olvasashoz hordjak szemuveget, az utcan nem. De ez nem bizonyitek a javulasra, mert ez egy masik szemorvos volt, mint akihez azelott jartam.

Amit el fogok erni ezzel az egesszel, az a kovetkezo:

1: Nem kell szemuveget hordanom
2: Nem romlik a latasom

Ezt persze csak akkor, ha komolyan raszanom az idot a jovoben is. Hat ez bizony mar csak igy van, merlegelni kell, hogy napi x perc vagy szemuveg. Egyik sem kenyelmes, de mar nem valogathatok.

Udvozlet:

Firefly

Előzmény: Eazy (-)
RIPTOR Creative Commons License 2001.09.23 0 0 13
Szia SZem! Régen találkoztunk.Nem biztos hogy erre a cikre gondoltál de én ezt találtam Több mint a semmi!:"Bálinger-féle látásjavító (sajtóinformáció)

Reneszánszát éli egy magyar találmány, Bálinger Antal mesterember szemtrénere, ami elôször Vitray Tamás műsorából vált közismertté a hetvenes években, majd évtizedekre eltűnt. Pedig az eszköz nagyon sok embernek adhatja vissza látásélességét, minden kockázat nélkül. Működése közismert fizikai törvényszerűségen alapul. Öveges József professzor az Élet és Tudományban 1978-ban ezt a következôképpen magyarázta meg: "Ezt a szemüvegfajtát a szemészetbe már mintegy száz éve alkalmazzák... lyukszemüveg néven... A szemüveg lyukainak méretét egy parányi revolvertárcsak elforgatásával szabályozhatjuk... Ha a külvilág tárgyairól jövô fénysugarak egy átlátszatlan lemezbe fúrt kis lyukon át jutnak a szemlencsénken keresztül a szemünkbe, tisztább és élesebb kép keletkezhet szemünk hátsó falán, a retinán, mint a szokásos üveglencsés szemüveg használatakor... Szemlencsében, a szemünk üvegtestében apró szemcsék, parányi szennyezôdések vannak, miközben ezeken keresztül halad a fénysugár, fényszóródás megy végbe. Tehát szemünk hátsó felén nem csak a képalkotó sugarak rajzolta kép jelenik meg, hanem erre a képre ráesik a szórt fény is, és ez elhomályosítja, esetleg láthatatlanná is teszi a képet..." A látókészülék nem ereszti be szemünkbe az oldalról jövô fénysugarakat, így a keletkezô kép jóval tisztább. A szemtréginghez hasonló hatást fejt ki, javítja a retina vérkeringését és a látásélességet."
Ugye aki csak 1 kicsit is ért a fotózáshoz az ráismer a MÉLYSÉGÉLESSÉG állítására. Csak ott ezt a blende szűkítésével érjük el. Azt írja kockázatmentessen:menjen ki vele az utcára aztán sétáljon át 1-2 hatsávos úton. És még míndíg nem tudom hogy ez a gagyi műanyag sz.r míért javítana csak egy fikarcnyit is a látáson??

Előzmény: SZem (10)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!