Elgondolhatjátok a lelki állapotomat, amikor ott kuksolok a kocsiban, várva, hogy elálljon az esőzés, miközben fel-felpislantok a meredek hegycsúcsot koronázó Kolcvár {ro: Colt} felé. És az az átkozott eső nem hagyta abba, sőt inkább még jobban megnyitotta fent a zuhanyrózsákat. :-((( Így hát félóra várakozás után, megfogadva, hogy ide még visszatérek elindultunk az autóval szárazabb vidékek felé.
Most azonban a román műemlékes oldalról következzék Kolcvár ismertetője:
Az alábbi drónos felvételt csak azoknak ajánlom, akik nem tériszonyosak! Mert őszintén bevallva, jómagam még a székben is szédültem a káprázatos légi felvételeket látva. Hát nem lettem volna kőmívesmester a kolcvári építkezésnél!
Bakabányához annyit tennék hozzá, hogy a bányászat nem szűnt meg a dualizmussal. A népi cuculizmusban is volt bányászat. Az utolsó aknatorony még 2000 körül állt (láttam). Valamikor az 1980-as években hagyták fel a bányászatot. Ekkor vált végleg olcsóbbá a dél amerikai import nehézfémek. (Selmecen a legutolsó 1993-ban zárt be ismereteim szerint). Sőt! Egy kis magánbánya Alsóhámoron (szl: Hodrusa Hamre) tavaly még működött, bár erről a rossz nyelvek szerint ebben valami Ollyópaji Jujjdejós pályázati pénz van. Ugyanitt Hodruson van egy fémkohászati szakközépiskola is, ahol az egyik diák vizsgamunkája volt annak a Losoncon kiállított régészek által feltárt többezer éves nyakéknek a másolata is.
Mindemellett a Selmeci érchegység a mai napig dugig van nehézfémekkel, és êvtizedek óta kérdés a kitermelt meddő újrahasznosítására (egyéb nehézfémek, félfémek, földfémek).
Az igazán érdekes, hogy Eötvös Loránd az ingájával benérte ezt a XIX az. végén a Selmeci érchegység ér tartalmát. Ezt az 1970-es években teljesen más módszerekkel újra mérték és az eredmény, hogy Eötvös mérései halál pontosak voltak.
Bár számos korábbi település volt, ahol Varsó ma áll, a város alapítását 1300-ig tartjuk. A várost Mazowia hercege alapította, és a folyó közelében fekvő helyszín és a főbb kereskedelmi útvonalak vonzóak voltak a kereskedők számára.
Az eredeti utcai elrendezés a mai napig kevésbé változott. Az évszázadokon keresztül Varsót pusztították el a tüzek, a svédek, a németek és az oroszok, de minden alkalommal, amikor újjáépítették, az utóbbi időben a második világháború után, ahol az óváros romlott.
Varsót 1945 után újjáépítették, és úgy döntöttek, hogy a régi és a XVIII. Századi stílusban újjáépítették, részben a régi körvonalak és festmények alapján. Az öregkori pincék ugyanakkor többé-kevésbé változatlanok, és ahol lehetséges, az építők az elpusztult épületek eredeti töredékeit használták fel, ami érdekes keverékeket eredményezett. Az uralkodó-egyenes falak nyilvánvalóvá teszik, hogy az épületek meglehetősen újak, de akkor is az építészet izgalmas élményt nyújt, és lehetővé teszi a képzeletét, hogy visszamegy az ókorban.
Ezen a honlapon pedig nagyon jó építéstörténeti alaprajzokat látni. Tehát a kettős városfalak barbakánokkal védelmezett bejáratain lehetett bejutni a régebbi főváros, Krakkó szerepét átvevő Varsóba. A Városfalak egyik sarkában emelkedett a Királyi vár.
"Somogy az egyik kedvenc várkutatós/meglelem helyem lenne, ha el is kísérne valaki"
AbaAmádé, ugyan nem Somogy, de annak éppen a határa Tolnában, ha érdekel esetleg Nak vára, szívesen elmegyek veled. Az is ilyesmiféle, mint amiket Somogyban találtál.
felsorolt objektumok közül a várak anyagának feldolgozását. Elsőként következzék Hunyad {ro: Hunedoara} vára, a szép felmérési rajzok mellé rakva azok fényképei, néhány megjegyzésemmel.
Hogy miért adott kölcsön Selmecbánya katonákat a drégelyi várba? Gondolom azért, mert rájöttek, hogyha azt elfoglalja a török, ők, a bányavárosok fognak következni a hódításban.
Ha már hódításról beszélünk, akkor az a XVI. -- XVII. században nem úgy történt, mint azt napjainkban elképzeljük.
Most például a magyar - szlovák határ egyik átkelője a somoskőújfalusi határállomás, amely hála a schengeni rendszernek, már csak virtuális. Nos, a török hódoltság korában is hasonló virtuális határ létezett a magyar és a török fél között. Pontosabban az egyik várban török, míg a szomszédos várban magyar helyőrség strázsált. De már a körülöttük lévő települések fölött az erősebb parancsolt és adóztatott, sok esetben pedig mindkettő.
Bakabánya {szl: Pukanec} bányavárosa sohasem került török kézre. De mivel a török meghódított délebbre eső várakat, az onnan kiinduló török-tatár portyák igyekeztek adóztatni, ahogyan akkoriban mondták "meghódoltatni" az ott élő védtelen keresztény embereket.
A meghódolást a következőkben írja le életem első történelemkönyve, a "Török Magyarországon" {1975}:
A fentiek ellenére mégis a bakabányai lakosság igyekezett magát megvédeni a török portyázóktól,hiszen erős városfalakkal vették körbe településüket.
Igazad van, én bonyolítottam túl a dolgot. Túl sok várban gondolkoztam, méregetve a távolságot. Ha jól emlékszem, akkor Salgó vára tengerszint felett 625 méterre emelkedik.
Sokat én sem tudok erről. Arra gondolok,mivel,Selmec nem volt túl messze, érdeke volt minél távolabb tartani a törököt a városuktól. Selmecbánya viszonylag gazdag bányaváros volt.
Én a várakra koncentráltam. Őszintén szólva csak a 12-nél töprengtem kicsit, mert az a várból csak egy kapunyílás felső részét mutatta. De aztán beugrott a salgói vár nyílásíve.
Nem néztem, de igazat írtam. Az is igaz, hogy több olyan is volt amelyiknél tudtam, hogy mik a rossz válaszok. Ha egyenesen megkérdezték volna, hogy mondjuk melyik várban van a legnagyobb ólomkatona gyűjtemény akkor nem tudtam volna válaszolni.
A Sárospataki Irodalmi Olvasókör novemberi összejövetelén bevezetésként Czabányi Attila, kiváló közreműködésében hallgathattuk meg Borúth Elemér: Az újhegyi Várhegyen, és az Emlékkép az ujhelyi turisták szebb napjainak történetéből, zenével is illusztrált különleges műveket.
Ezután Dr. Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Emlékmúzeum igazgatója, régész: „Az újhelyi Várkutatás újabb eredményei-t”, az ”Egy eltűnt vár nyomában” c. film bemutatásával ismerhettük meg.
Megtudhattuk,hogy a Vár a 19.században „teljesen eltűnt”,a földdel vált egyenlővé. Détshy Mihály és Szűcs Jenő írott forrásokkal bizonyították, hogy „az Árpád-kori forrásokban szereplő vár nem a mai Sárospatak területén keresendő, hanem a Sátoraljaújhely határában lévő Várhegyen állt,”és a 19.században a földdel vált egyenlővé. Détshy Mihály értelmezése szerint: „Patak: magas erdő uradalom felett”. 1986-ban Nováky Gyula és Sándor Péter vezetésével kutatómunka kezdődött el. A terület gaztalanítása után különféle felméréseket végeztek el.
Nézzük akkor meg 1963-hoz képest mit változott a szászkézdi parasztvár? Jómagam 2 x jártam ott fent, másodszorra 2013-ban a Castrum Bene Egyesület illusztris társaságával.
Nemrégiben sok szót ejtettünk a lőrésekről. Hát, aki lőrést akar látni, annak bizton ajánlhatom a szászkézdi parasztvár megtekintését, mert ott aztán bőséggel találhat legváltozatosabb formájú lőréseket. Az is szépen látszik, hogy a falak, tornyok és épületek kőből készültek, majd szépen bevakolták őket. Napjainkra nem csak a védőtetők hiányoznak, hanem némely falrész egyenesen a mélységbe akar lezuhanni. Tehát nagyon ideje lenne megmenteni ezt a műemléket!
Az Árpád-házi uralkodók közül többen is hívtak be országukba a gyéren lakott külső területekre külhoni hospeseket {telepeseket}. Elvégre nem attól lett gazdag egy király, hogy "holt" földeknek parancsolt, hanem sok-sok embernek, akik szorgalmasan dolgoztak és adóztak, bármilyen nyelven is beszéljenek egymás között. A korabeli krónikákból tudjuk, hogy Erdélyben II.. Géza király telepített le német ajkú lakosságot. Az ott élt magyarokat keletebbre költöztették át, helyükre a szászoknak nevezett népesség vetette meg új lakóhelyének alapjait. A XV. századtól kezdve azonban Erdélybe is egyre gyakoribbá vált a török portyázók betörése. Bár a Szászkézd településén élő szászok a templomukat is fallal oltalmazták, de csak úgy gondolták, hogy a közeli hegyre egy úgynevezett "parasztvárat" húznak fel, hogy legyen hová menekülniük háborús veszély esetén. Ott fent minden családnak meg volt a maga kis kuckója, ahová értékeit bevihette. Aztán amikor már nem volt rá szükség, lassan magára hagyták az egykor oly jó oltalmat adó parasztvárat. De még az alábbi 1963-as archív felvételeken a legtöbb épületen tető dacol az évszázadokkal. Napjainkban már romos, bár olvastam terveket a helyreállítására.
