Ég a gazdaságunk, mint kopár szik sarja, Bár ezt Gyurcsány Ferenc soha be nem vallja. Legénytoll sem igen pelyhedzik már állán, Iszonyú sok hazugság árad ki száján.
Ő viszi a szót is most már a kormányon, Elkúrtuk, elvtársak, de ezt sosem bánom. CNN csatornán megremeg a teste, Hazudtunk mi reggel, éjjel, no meg este.
Felült Mackós Röfi orvosok nyakára, Nincs ki mentőt küldjön beteghez tanyára. Ámde páncélszekrény kórházágyak mellett Varázsol a pokol közepére mennyet.
És az SZDSZ - a Kóka-lelkű fránya, Ki Gyurcsány Ferencnél fenn a tányért váltja. Pápább a pápánál. Noha szegény Pápa Szégyenére Gyurcsánynak szűkebb hazája.
Gémeskút a pusztán, rajta furcsa kútág: Úgy néz most ki, mint a bitófán egy Zuschlág, Elvtársak apraja elviszi a balhét, Ám a jó elvtársak megtartják a szajrét.
Az üvegzseben is golyót kap a geller, Eltűnt süllyesztőbe üvegzsebű Keller. Elhervadt szegénykém, mint ősszel a jácint, Leváltotta őt a bátor Törökbálint.
Bazsajg Magyar Bálint, tudja, mert akarja, Kókadt Kóka-szájak nevetgélnek rajta, Ki tudja mit tesz az EU-kölcsönökkel, Csak annyi biztos, hogy nem közli Önökkel...
Aki helyébe ült, jobb minisztert mímel, Pedig alig különb. Úgy hívják, hogy Hiller. Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel, Lendvai Ildikó folyvást Fideszt kémlel.
EJó hangosan mondom, hogy Orbán is hallja Mondja ő, de le is tagadja másnapra. Hajdanában volt ő cenzornő is, végig, Ma frakciót vezet. A neve csak Rémlik.
Juhász Ferenc, a honvéd karikatúra, Remek vicceket mond, jó Hofit majmolva. Elvtársak, figyeljünk, kezünkben az irka, Én vagyok a Juhász, ti meg a sok birka.
Írjátok hát össze, kit és hogyan láttok, Így tán megmentjük a bukástól a Pártot. A Köztársaság téren remegnek a combok, Feri-Fletó segíts: kimegyek. Mit mondok?
Ne aggódjon senki, ott majd én beszélek, Az orvos is mondta, senkitől sem félek. Felírva a kórkép egy fél cédulára, Ebben hasonlítok talán Horn Gyulára.
Egykor jobban állt tán rajta a pufajka, De rosszul hazudott, és kiborult a csajka. Én már csak rutinból szöktetem a szókat, Fogam kerítésén árad ki a szózat.
Gáz árát emeljük, kifosztjuk a népet, Ehhez meg a paraszt, vágjon csak jó képet. Talán tüntetgetnek, de én azt alig bánom, Én maradok úgy is a reformkormányon.
Pozícióm erős. Rágódok a gumin, Úgyis megvéd engem a Nagy Testvér, Putyin. Itthon is van nekem két hatalmas mankó: Pápagyilkos Dobrev, meg a Család: Apró.
Ne fájjon a fejünk, hisz' választást nyertünk, MTV ostromát böszmén, de levertük. Böszme frakcióban böszme fejek ülnek, A gyurcsányi szóra szemek kerekülnek.
Amíg ők egymással el vannak foglalva, Kupleráj az ország, és ketyeg az óra. Jó reggelt magyarok, ébredjetek végre, A Gyurcsány csomaggal kivittek a jégre.
Ferencünk nem mond le az elnöki posztról, Sem a számillás évenkénti koncról. Hogy mi lesz belőle? Nem tudja még senki, Hej! Milyen jó lenne a beszélőn lesni.
Mintha pásztortűz égne ősz-éjszakákon, De nem pásztortűz az: rendőrkocsit látom. Parázslik a vidék, lángol a főváros, Most mondjátok gyorsan: ki miben is sáros...
Gyurcsány bemegy az új Andrássy úton ma nyílt Luxus Nokia boltba és vásárolni akar egy 20 milliós telefont magánbeszélgetésekre. Megkérdi az eladót:
- Kulcsárt el tudom érni a börtönben? - Igen, de ahhoz kell még vennie egy James Bond szettet 5 millió felárért - Jó akkor megveszem és Zuschlagra is kérek egy pakkot
Egy helyi rendőr megkérdez egy román parasztot: - Elégedett a Gyurcsány rendszerrel? - Nem én! Jobb volt Orbán idején! - hangzik a válasz. - Miért? Hány gatyája volt akkor magának? - Nyolc. - És miből volt? - Gyolcsból. - És most hány van? - Három. - Miből van? - Abból a nyolcból.
Gyurcsány mindig a javunkat akarja, de mi ne adjuk neki oda!
Gyurcsány meghal, feljut a Mennyországba, hát mondja neki Szent Péter: - Ez nem olyan jó hely itt, neked a pokolban a helyed. Lemegy a pokolba. Eltelik egy-két hét, s két kis ördögfióka kopogtat Szent Péter ajtaján, kérdezi tőlük: - Hát gyerekek, ti meg mit kerestek itt? - Azt mondta az ördög: akinek nem tetszik el lehet menni.
Gyurcsány meglátogat egy laktanyát. Odalép az egyik kiskatonához és megszólítja, hogy: - Fiam, maga ugye gyalogos? - Nem. - Tüzér? - Nem. - Utász? - Nagyon.
Magyar hajósok felfedeznek egy új szigetet a Csendes-óceánban. A magyar politikusok rögtön kisajátítanák, és legnagyobbjaink, Gyurcsány, Kóka és Fodor akar elsőknek a szigetre lépni. Hazatérésük után a sajtó rögtön megrohanja őket. Fodor szipogva meséli: - Alig hogy megérkeztünk, megalapítottuk a párt helyi tagozatát. Az első nap Gyurcsány erőszakolt meg, a második nap Kóka. A harmadik nap meg kizártak a pártból, mint büdös kurvát.
Gyurcsány elvtárs reggel kinéz az ablakon, meglátja a Napot és barátságosan köszön neki: -Jó reggelt, Napocska!- A Nap visszaköszön: -Jó reggelt, Gyurcsány elvtárs!- Délben megint kinéz az ablakon, megint köszönti a Napot: -Jó napot, Napocska!- -Jó napot, Gyurcsány elvtárs!- Este utoljára még kinéz az ablakon és búcsúzóul odaköszön a lenyugvó Napnak: -Jó éjszakát, Napocska!- Nagy csend, a Nap nem köszön vissza. Megismétli hát, kicsit hangosabban: -Jó éjszakát Napocska, miért nem köszönsz vissza?- -Nyald ki a seggem Gyurcsány elvtárs, én már nyugaton vagyok!-
Magyarország ma nagyon divatos ország, mert ugye az amerikaiaknak ott van Obama, aki barna bőrű, az angoloknak Brown, aki a nevében barna, nekünk meg itt van Gyurcsány, aki szar alak, és ebben a formájába ő is barna.
Elképzelhető, hogy a rekord méretű IMF hitel után Magyarország újabb nagy megtiszteltetésben részesül! Az SI új mértékegység bevezetését tervezi, amit Gyurcsány Ferencről nevezné el. Mint a szervezet elmondta, az ötletet az adta számukra, hogy Gyurcsány Ferenc majd minden megszólalásának eleme a hazugság és így rendkívül hiteles és jó PR alanya lenne a hazugság új mértékegységének. Ennek megfelelően a jövőben a hazugság alap mértékegysége az 1 Gyurcsány lenne. Az új mérce mindenkori mértéke a hazugságot megszenvedők számának arányában változna. E szerint az 1 Gyurcsány (Gy) lenne a 10 milliónak hazug, 1 milligyurcsány (mGy) lenne a kisvárosi hazug (10000 főnek), 1 mikrogyurcsány (µGy) a családon belüli (10 főnek). Az egy fővel szemben hazug az egyszerre lehetne 0,1 mikrogyurcsány vagy egy klasszikus mértékegységgel 1 Brutus. A kilogyurcsány (kGy) titulushoz már az egész világnak (~10 milliárd főnek) kéne hazudni.
Haragos szomszédja feljelenti a falusi atyafit, mert >> papagája folyamatosan azt szajkózza, hogy: >> - "Dögöljön meg Gyurcsány Feri!" >> Emberünk meg is kapja a bírósági idézést annak >> rendje-módja szerint azzal, hogy bűnjelként vigye magával a >> papagáját is a tárgyalásra. Gazduram ijedten szalad a >> plébánoshoz, s kérdi, mitévő legyen. >> - Ugyan édes fiam! Nincs itt gond. Elviszed az én >> papagájomat, az csak ájtatoskodni, imádkozni tud. >> Így is történik. A tárgyalóteremben az ügyész intézkedik, >> hogy vigyék be a papagájt, aztán csendet és figyelmet kér, majd: >> - Lám, itt a bizonyíték! Hogyan mondod, hogy >> "Dögöljön meg Gyurcsány Feri!"? >> A papagáj szelíden bámul. Az ügyész vagy hatszor megismétli, >> a papagáj csak néz. A bíró megkéri a hallgatóságot, hogy >> kórusban ismételgessék, amíg meg nem szólal a bestia. A >> közönség szorgalmasan mormolja a "Dögöljön meg Gyurcsány >> Feri!"- t. >> Végre megszólal a papagáj is, mondván: >> - Hallgasd meg Uram könyörgésünket!
Csodálkozom, hogy ez senkinek nem jutott még eszébe:
Gyurcsány a halála után Szent Péterhez kerül. Választhat: Mennyország vagy Pokol. Előtte szeretné mindkettőt megtekinteni. A Mennyországban látja, hogy fehér ruhában csendesen sétálgatnak, mások hárfázgatnak. Azt gondolja: "Hát ez kicsit unalmas".
Megnézik a Poklot. Mindenki nagyokat bulizik, jó kocsikon jár, a legjobb piákat isszák, a legszebb nők között, jó a zene is. "Ezt választom!"
Lekerül a Pokolba, tűzben égetik, forró olajjal öntözgetik, ördögök szúrkálják. "Dehát nem ezt mutattátok!" "Az csak a kampány volt!"
De ki kell ábrándítanom az eredetiségnek örvendőket, én ezt már 10 évvel ezelőtt hallottam, Bill Gates-szel, ott a poén úgy szólt, hogy "Az csak a demó".
Meg az, hogy m1-en Gyurcsány-interjú, m2-n meg egy egyenruhás személy: "Mi van, nem tetszik az egyes?"
(vagy a mai sokcsatornás modellre alkalmazva, mindenhol valami Gyurcsánnyal kapcsolatos, a sokadikon meg az egyenruhás: "Te meg hova a fenébe kapcsolgatsz?")