Minden, minden mulandó, minden, minden elfogy. Elmúlik az ifjúság, az ifjúkori álmok. Csonkig ég a gyertya, kihunynak a lángok Megöregednek az ifjú, csinos , kicsi lányok. A virág elhervad, nem hoz új levelet. Egy nem múlik el sohasem, Az anyai szeretet.
Minden, minden mulandó, Semmi sem tart örökké . Lángoló szerelmek Foszlanak szét köddé. Világuradalmai dőlnek Sorban romba, Visszasüllyedve a sötét középkorba., Az idő szétmarja A vasszerkezetet, Egy nem múlik el sohasem Az anyai szeretet.
Igaz ugyan, hogy én a szobor anyagára kérdeztem rá. :-))) A harangot már megbeszéltük.A szobor tehát fémesen kong, ha megkocogtatod, vagy tompán, mint a fa?
Megkocogtattad, hogy fémesen kong-e, vagy fából készült és csak fémes jellegű bevonatot kapott? Egyre több helyen így előzik meg a szorgos fímgyűjtők áldásos tevékenységét. :-((
A hajdúszoboszlói fürdő előtti park különlegessége a 2000-ben felavatott Harangház, amely látványos építészeti alkotásként (Rácz Zoltán építész munkája) ad keretet a különleges alumíniumötvözetből készült harangoknak.
Itt Oborzil Editnek, és férjének, Jeney Tibornak a haranggyűjtemény-adománya tekinthető meg. A 46 egyedi tervezésű, különleges alumínium ötvözetből előállított harang réselt eljárással készült: köpenyébe réseket hasítottak; ettől függ a hangzás. A Harangházban helyezték el, többek között a meghiúsult Magyarországon rendezendő világkiállításra szánt, úgynevezett világharangot és a Kölcsey-harangot. A különleges művészi alkotást harangjáték teszi teljessé. Az épület szabadon látogatható.
Robert Burns: Egy százszorszéphez melyet a költő 1786 áprilisában kiszántott
Te kicsike piros virágszál, bizony, rossz órában fakadtál, hogy így ekém alá jutottál, s kitéptelek: most már hiába gyógyítgatnám kis testedet.
Mitől most szárad meghajolt, jaj, nem a hű pacsirta volt, szép hajnali látogatód, ki felfelé lendült rólad, úgy csattogott a nap felé.
Hogy fútt, harapott a hideg szél, be zord is volt, amikor születtél, s te mily vidáman tekingettél ide-oda, védte törékeny száradat még a földanya.
Bezzeg, a büszke díszvirágok fában, falban védőt találnak! Neked nem jutott se rög se támasz, se kődarab, ott nősz a tarlón, meg se látnak, olyan magad.
Be igénytelen öltözéked! Szirmaiddal a napot nézed, csak tartod szelíd fejecskédet, és úgy figyelsz: lám, most az ekevas kitépett, sárban heversz.
E vég vár az ártatlan lányra, az árva, falusi virágra, ki tört szívvel marad magára, ha rászedik, aztán veti a sors a sárba, mint téged itt.
A költőt is ez a vég várja: zúg életének óceánja, fülel a bölcs tanok szavára, s nem jegyzi meg, aztán orkán, hab sújt reája, és elsüllyed.
E vég a szenvedőnek vége, kit megrokkant kínja, reménye, s eljut a romlás peremére, ártatlanul, aztán nem vágyik, csak az égbe, s a mélybe hull.
Ki könnyet ontasz e virágra, rád is e vég vár nemsokára, a Pusztulás ekevasára kerülsz hamar: aztán rád omlik a barázda és eltakar.
Jaj, kedveskéim, főőőderütt az fizimiskám, amint meglátám e tópikkkot! Ki akar vélem egyesűnyi? Várjatok, letészem a lant... izé, botom... ja nem, há' hogyé' egyesüvék akkó'...? Nya kérem, ja az ókulárém sincs jó helyen, szóval egybe süljünk, heh?! Az más, nem gondoltam előőőszőőő', hóóó'ez á konnnyháááji tópikkk.... Így mááá' más ... Aszongyi... szép képek valának bemutatkozva alább... hejjj, beh szép fotógráfffijják, tetszetősek az szüvemnök, aranyhoshhhkájim. :)
Már többször gondolkodtam rajta, hogy miért bolondos az április?
Meg is találtam rá a választ. Megosztom...
Iványi Mária: Miért lett bolond az április?
Kicsi házban fönn az égen, fodros felhők rejtekébennagy a lárma, hajcihő. Jussát osztja az idő: szép Tavasznak virágfüzért, a Nyárnak napsugár tüzét. Tarka subát ád az Ősznek, s megteszi őt szőlőcsősznek. Utolsónak jön a Tél, meleg subát, csizmát kér. Havat, amit lerázzon, s ködkucsmát, hogy ne fázzon! Idő anyó vígan mondja, a világra nincs már gondja! Négy fiát küldi a földre, négy évszak jár körbe-körbe. Legelöl a Tavasz jár, fut utána tüzes Nyár. Lassan ballag Ősz apó, s hogyha Tél jön, hull a hó. Csakhogy baj van, rontom-bontom! Hogy miféle? Máris mondom: míg a Tavasz tündökölve elindult a messzi földre, megtelik az Idő háza. Tizenkét kis unokája csak betoppan s így beszél: - Ködkucsmát kapott a Tél, Ősz apó meg tarka subát, a Nyár napsugárból ruhát. A Tavasznak virág fakad! Nekünk már semmi sem marad?
Idő anyó mosolyogva unokáit kézen fogja: - Dehogyisnem, kis bohók. Válasszatok, nebulók! Január meg Február Decemberrel együtt jár. Ti a Tél fiai vagytok, kicsi ködkucsmákat kaptok. November meg Október s öccsük, a kis Szeptember Ősz apóval járnak-kelnek, őszi lombot festegetnek. Nektek adok, gyerekek kicsi csöbröt s ecsetet. Augusztus a Júliussal, kézen fogva Júniussal napsugarat visznek, hoznak, s harmatot a virágoknak. Ti meg, Tavasz gyermekei kaptok egy kis mesebeli aranykürtöt.
S merre jártok, hol a kürtöt megfújjátok, kivirul a margarét, csupa virág lesz a rét! Menj Március! Május, te is! Veletek járjon Április!
Ám Április meg sem mozdul. Duzzog, mérges, félrefordul. S pityeregve így beszél: - A Tavasznál szebb a Tél! Havat kérek, Nagyanyó! Azt pergetni csuda jó! Hogy a havat megkapta, máris tovább folytatta: - Az Ősz esőfelhőt kapott! Az eltakarja a napot. Én is olyat akarok! - Legyen, ahogy akarod! - szólt az Idő - Most elég? - Várj! Napot is adj elébb! Meg szelet is, hideget, langyosat és meleget! Így ni! Most már mehetünk, s ott lenn vígan lehetünk!
Így van az, hogy áprilisban, bár a tavasz régen itt van, hol zápor hull, hol a hó, hol meg nap süt, ragyogó. Téli szelek fújnak néha, bizony, kicsit hideg tréfa! Április már régen bánja, hogy így tele az iszákja. Összehordott nyarat, telet, s így kapta a bolond nevet.
Már többször gondolkodtam rajta, hogy miért bolondos az április?
