„A globalizáció pedig ma már nem választható szét különböző komponensekre. Gazdaság, kultúra, kommunikáció, divat, preferenciák, értékrendek (avagy azok hiánya) - ezek mind-mind ugyanabban a folyamatban forrnak össze, amit ma globalizációnak hívnak.”
A szétválasztást éppen most tetted meg. Attól, hogy ezeket lehet közös szempontok alapján mérlegelni, még nem lesz ez a szétválasztás hasztalan. Pl. a globalizáció összetevői változhatnak, éppen ezért nem azt értjük globalizáció alatt ma, mint 100 éve.
„Vajon a globalizáció gyökerei a görögökig nyúlnának vissza? Ezt azért kétlem. „
Bizonyos értelemben igen, a rómaiakig bizonyosan. Ha a globalizáció alatt azt értem, hogy a társadalmi értékrend rátelepszik az egyéni értékrendre, akkor kulturális (stb.) vonatkozásban a görögöket is szemlélhetjük így.
„Sokféle igazság van, mint tudjuk. Van 'tudományos' igazság, 'morális' igazság, jogi igazság és egyéb igazságok. Én gyanítom, Russell itt csak és kizárólag a tudományos (kvázi-objektív) igazságra célzott, a matematika és a természettudományok világának igazságára. Teljes joggal félti, mivel ha ezt - mint evidenciák halmazait - is elvitatnánk, akkor hogy várhatnánk sokkal komplexebb, társadalmi konszenzust egyéb (pl. politikai) kérdésekben?”
Szerintem pont ez az ami „képlékeny talajra visz és potenciálisan veszélyes”. Amúgy szó sincs arról, hogy elvitatnánk a tudományos igazságot. Mindenki figyelembe veszi ennek a korlátait (ahogy Russel fogalmaz). Pl. Én sem ugrok ki az ablakon gondolván, hogy majd szépen hazarepülök. De ahogy mondod vannak más igazságok is, egyik sem teljes és egyik sem áll fölötte a másiknak.
Szerintem esztelen dolog a tudományos igazságot félteni, hiszen mindenki használ számítógépet, gépkocsit stb. Viszont elég kézenfekvő lehet a tudományos igazságot egyetlenként, kötelező erejűként, abszolútként beállítani és „félteni”.
„De nem akkor, ha itt az igazság egy szűk értelmezéséről van szó, márpedig Russell itt nem beszél másról.”
Persze, hogy nem beszél másról, mert a többit el sem ismeri. Számára csak ez az Egy van és dédelgeti is rendesen. De ha élne, megmondanám: nem az én igazságomat, hanem a sajátját babusgatja.
Több szempontból sem szerencsés kifejezés, hogy "megengedőbb". Egyrészt az igazság (ha tényszerű) kötelező érvényű legyen, amennyiben elvitathatatlan, vagy ne lehessen egyáltalán diszkusszió tárgya.
Na ne…. Az, hogy szeretem a hurkát, remélem elvitathatatlan. De mi ebben mi a kötelező érvényű???
„mert semminek és senkinek sem ismerik el a belső valóságát, elvetnek minden axiológiát. Relativisták és relacionisták.”
Dehogyisnem! Csak nem akarják beleütni az orrukat olyanba, ami nem rájuk tartozik. Nehogy már a Te érzéseidet én mondjam meg axiómák alapján! Ez elég vicces lenne.
„számos károsnak tekinthető, negatív társadalmi, kulturális, politikai folyamatot legitimizál a pragmatizmus”
A pragmatizmus nem legitimizál semmit. Az emberek igen, mindenfajta olyan igazságra hivatkozva, amit „természetesen „ ők tudnak a legjobban. Ettől még sem a pragmatizmust sem (pl.) a vallásokat nem kell elvetni.
"Lehetséges, hogy Te csak a gazdasági globalizációra gondolsz, ami valóban csak az utóbbi időkben gyorsult fel ennyire (valójában az ipari forradalom óta tart). Én viszont a kulturális és más vonatkozásait is szem előtt tartom.
Igen, bizonyosan mondhatom, hogy a globalizáció és a pesszimizmus közös gyökerű."
Rendben van, ha szerinted összetartozik, összetartozik. Szerintem ez maximum epifenomén. A globalizáció pedig ma már nem választható szét különböző komponensekre. Gazdaság, kultúra, kommunikáció, divat, preferenciák, értékrendek (avagy azok hiánya) - ezek mind-mind ugyanabban a folyamatban forrnak össze, amit ma globalizációnak hívnak.
A pesszimizmust - ahogyan az optimista filozófiákat - nem kötném társadalmi (és/vagy kulturális és/vagy egyéb) hatásokhoz, még akkor sem, ha a társadalmi-kulturális kontextus mindenkor nyilvánvalóan hatással bírt a gondolkodási (mély)áramlatokra. Ne feledd "közös" kedvencünket, Schopenhauert: a nevével fémjelzett pesszimizmus épp egy olyan korban szökött szárba, amikor a német idealizmus, az Ész, a Ráció, Hegel "Világ-szelleme" dívott. Mondhatni idegenül, disszonánsan hangozhatott abban a korban, amire ékes bizonyíték, mennyire visszhangtalan maradt is filozófiája egészen az 1800-as évek közepéig. De megkapirgálhatnánk az antikvitást, a görög tragédiák keletkezésének korát, a "görög életérzést", ami - finoman fogalmazva - nemcsak a mámorról, a hedoné hajszolásáról szólt, hanem jócskán a pesszimista életérzésről (de nem a kultúrpesszimizmusról, ami tipikusan modern "tünet")... Vajon a globalizáció gyökerei a görögökig nyúlnának vissza? Ezt azért kétlem.
"Érdekes, hogy Russel csak az „igazságot” félti ennyire, és (pl.) a vallásokról egészen más jut eszébe. Picit olyan, mintha a hit helyett az igazságba kapaszkodna."
Sokféle igazság van, mint tudjuk. Van 'tudományos' igazság, 'morális' igazság, jogi igazság és egyéb igazságok. Én gyanítom, Russell itt csak és kizárólag a tudományos (kvázi-objektív) igazságra célzott, a matematika és a természettudományok világának igazságára. Teljes joggal félti, mivel ha ezt - mint evidenciák halmazait - is elvitatnánk, akkor hogy várhatnánk sokkal komplexebb, társadalmi konszenzust egyéb (pl. politikai) kérdésekben? Ja persze, Rorty, Dewey és a többi pragmatista itt egyebek mellett Darwinra hivatkozik és az alkalmazkodásra. A hasznosság-elvre, a gyakorlati hasznosságra, hasznosíthatóságra, stb. Csakhogy ez képlékeny talajra visz és potenciálisan veszélyes egy ilyen terepen élni. Az a fajta antropológiai optimizmus, társadalmi remény, demokratikus utópia, amely Rorty pragmatizmusára jellemző, egy filozófushoz mérve egyszerre méltatlan és mérhetetlenül bornírt álláspont.
"Számomra éppen ezért veszélyes az „igazság” hangoztatása, mivel tartalmazza a jogalapot arra, hogy mások életébe beavatkozzunk."
De nem akkor, ha itt az igazság egy szűk értelmezéséről van szó, márpedig Russell itt nem beszél másról.
"Ennél a pragmatikus igazságfogalom sokkal megengedőbb. Ha valaki nem tartja hozzá magát, akkor magára vessen."
Több szempontból sem szerencsés kifejezés, hogy "megengedőbb". Egyrészt az igazság (ha tényszerű) kötelező érvényű legyen, amennyiben elvitathatatlan, vagy ne lehessen egyáltalán diszkusszió tárgya. Másrészt a pragmatikusok relativisták, ha akarnának sem tudnának másképp tekinteni az igazság fogalmára, ahogy. Tehát valójában nem megengedőbbek ők, nem tudatosan azok, nem az igazság fogalmáról való diskurálásban fellépő alternatívák közül választják - akármilyen okból is - azt, ami "megengedőnek" tűnik, hanem egyszerűen azért, mert semminek és senkinek sem ismerik el a belső valóságát, elvetnek minden axiológiát. Relativisták és relacionisták.
(Személyes megjegyzésem: számos károsnak tekinthető, negatív társadalmi, kulturális, politikai folyamatot legitimizál a pragmatizmus, még akkor is, ha ezt a pragmatisták maguk ki is kérték/kérnék maguknak - mondván, a pragmatizmus nem alapozhat meg semmit filozófiailag. Valóban nem, de ettől még akaratlanul is legitimizálhat elítélendő történéseket, ennyiben osztozniuk kell az "elit" felelősségében.)
„Nyilván a tetőző nyugati kultúrpesszimizmus jó egy évszázada is a globalizált világ mellékterméke (volt). Ne beszélj már butaságokat.”
Lehetséges, hogy Te csak a gazdasági globalizációra gondolsz, ami valóban csak az utóbbi időkben gyorsult fel ennyire (valójában az ipari forradalom óta tart). Én viszont a kulturális és más vonatkozásait is szem előtt tartom.
Igen, bizonyosan mondhatom, hogy a globalizáció és a pesszimizmus közös gyökerű.
„amellyel a szükséges alázatra intett bennünket”
Érdekes, hogy Russel csak az „igazságot” félti ennyire, és (pl.) a vallásokról egészen más jut eszébe. Picit olyan, mintha a hit helyett az igazságba kapaszkodna. Én ezt el is tudom fogadni, mit egyfajta vallásos meggyőződést. Azt már nem, hogy ezt a meggyőződését kiterjesztené másokra is. Számomra éppen ezért veszélyes az „igazság” hangoztatása, mivel tartalmazza a jogalapot arra, hogy mások életébe beavatkozzunk.
Ennél a pragmatikus igazságfogalom sokkal megengedőbb. Ha valaki nem tartja hozzá magát, akkor magára vessen.
A pesszimizmus is a globalizált világunk mellékterméke, a „valósítsd meg önmagad!” (& társai) szlogenszennyeződések határnélkülisége.
Hát hogyne. Nyilván a tetőző nyugati kultúrpesszimizmus jó egy évszázada is a globalizált világ mellékterméke (volt). Ne beszélj már butaságokat.
"Amúgy érteni mindent lehet, megérteni semmit."
Dehogynem. Nem túl sokan, de nem is csak pár ember (filozófusok elsősorban, de nyugodtan lehetne költőket, írókat, zenészeket, vagyis művészeket említeni) volt az, akik megértették a világot maguk körül, nincs ebben semmi meglepő. Más kérdés, hogy ettől ritkán lettek jó kedélyű, derűs példányai a homo sapiensnek. Megmagyarázni a világot - na ez az, ami eleve lehetetlen, legalábbis filozófiailag. Mert aki magyarázni próbálja a világot, az már inkább teológus (nálam)... A filozófia a legjobb esetben is csak megértet(het)i a világot és benne az embert.
Ami Rorty-t, Dewey-t, James-t és a többi pragmatistát illeti: elmés szofisták voltak, sokat fecsegtek és legfőbb gond velük az, hogy relativizmusukkal kihúzzák a filozófia lába alól a talajt. Bertrand Russell és a nevével fémjelezhető analitikus filozófia nem igazán áll közel a szívemhez (eufemisztikusan fogalmazva), de maximálisan a szívemből beszél akkor, amikor Dewey (Dewey volt a legnagyobb példaképe, mestere Rortynak) kapcsán megjegyzi a következőket:
"(...) Mostanáig az "igazság" fogalma - mint ami jórészt az emberi ellenőrzésen kívül eső tényeken alapul - volt az egyik olyan eszköz a filozófia számára, amellyel a szükséges alázatra intett bennünket. Ha ezt a korlátot megszüntetjük, akkor újabb lépést teszünk azon az úton, amely egyfajta őrültség, a hatalom mámora felé vezet; ez az, ami Nietzsche filozófiáját áthatotta, de amire a modern ember - akár filozófus, akár nem - egyaránt hajlamos. Meggyőződésem, hogy korunk legnagyobb veszélye ez, és ha valamely filozófia, akár akaratlanul is, hozzájárul ennek elősegítéséhez, csak növeli a hatalmas társadalmi katasztrófa veszélyét." (B. Russell: A nyugati filozófia története, John Dewey)
Szerintem meg Te vagy elkábítva globalizációilag. A pesszimizmus is a globalizált világunk mellékterméke, a „valósítsd meg önmagad!” (& társai) szlogenszennyeződések határnélkülisége.
Szerintem ráadásul ez nem sajnálatos, legrosszabb esetben is csak a „te bajod”, de ezt inkább csak Te tudod.
Szerintem egyszerűen csak nem éred fel ép ésszel, nincs benne semmi metafizika vagy más "megfoghatatlan dolog". Chomskynál józanabb - és való igaz, kritikusabb - ismert kortárs amerikai (!) társadalomkritikus nem sok van, csak valószínűleg te is el vagy kábítva globalizációilag. Ami sajnálatos.
"...Goodmannek igaza van, amikor azt mondja, hogy nincs egy Mód, ahogyan a Világ Van, és ezért nincs egy mód, ahogyan pontosan megjeleníthetnénk. De számtalan módon cselekedhetünk, hogy valóra váltsuk az emberi boldogság reményét."
(Richard Rorty)
Ez a hegeli örökség! Ezért gyűlöletes alak a szememben - többek között - Hegel! Miféle boldogság?! Miféle remény?! Ezeket a sorokat Rorty a XX. század végén írta, amikor a világ már évtizedekkel túl van a legkegyetlenebb történelmi tapasztalatokon, amelyek végérvényes és visszafordíthatatlan elkeserítő antropológiai következmények levonásával jár együtt. Ez az ember [Rorty] az igaztalanak pragmatikus álmát aludta élete végéig.
Épp Richard Rortyt olvasom, a pragmatizmus koronázatlan "királyát". Idén halt meg, június 8-án, 75 éves volt.
Azt gondolom, hogy a kortárs filozófiában nyújtott teljesítménye, érdemei ellenére az egyik legvitathatóbb - ha a cinizmussága okán épp nem az egyik legádázabb - filozófusa volt a filozófiatörténetnek. Szinte semmiben sem értek egyet vele, ami persze lehetne filozófiai ízlés/szellemi orientáltság kérdése is, ám az a hurráoptimizmus, amellyel az USA iránt viseltetik, az a kritikátlan és elfogult jelenkori demokrácia felfogás (de írhattam volna globalizáció felfogást is), amelyet vallott, számomra szalonképtelenné teszi őt, minden pozitív, humanista szándéka ellenére. Az ő egyik ideológiai - már ha egyáltalán az ideológia kifejezésnek Rorty esetében van létjogosultsága - ellenfele Noam Chomsky. A magam részéről inkább az utóbbi gondolkodóval szimpatizálok.
Kösz, ne fáradj vele, én tök jól érzem magam így. Inkább ontsd tovább fejemre átkaidat, az mind azt fogja jelenteni, hogy sikeres voltam, azaz "igazam volt".
Szasztok, beírom ide is, ahogy a topicgazda javasolta, hátha felkelti valaki érdeklődését Pepper és a World Hypotheses iránt. Lásd lentebb.
Hé hó!
Kicsit off topic (hehe :o)), de muszáj megírnom, annyira jó, s látom, itt vagytok mind.
Játsszunk egyet. A játék neve: keress egy „szabad” gondolatot!
Figyeld a saját gondolataidat, és próbálj találni legalább egyet, ami abszolút kondicionálatlan, „programozatlan”, nincs semmiféle előzménye (nem "historical"), nem kötődik semmi máshoz.
Zavarba ejtő, igaz? Nem nagyon megy… Minden gondolatnak van előzménye, kötődik valami egyébhez… Maga ez a „megpróbálok véletlenszerűen gondolkodni” gondolat sem kivétel… Na, próbáld még egy kicsit, hátha mégis lesz ilyen…
Hopp, most álljunk csak meg! Kicsoda az, aki figyeli mindezt?
Ez a „megfigyelői én”, self-as-context, kontextuális én. Mindvégig ott volt, ahogy ott van kb. 3 éves korod óta, és ott lesz a „jövőben” is. A mindig jelenlévő én, itt, most, a perspektíva, ami csak a tiéd. Mondhatjuk így is: nem bárminek a tudata, hanem maga a tiszta tudatosság. Egy dolog, bármi, aminek „tudatában vagyunk”, az már nem a megfigyelő, hanem „megfigyelt”; az már tartalom, nem kontextus. Egy metafora: a kontextuális én mint egy végtelenbe kiterjedő sík padló, amelyen helye van bárminek: jónak és rossznak, kicsinek és nagynak, szépnek és csúnyának egyaránt. A kontextus, a megfigyelői vagy kontextuális én időtlen, határtalan, változatlan és vég nélküli. Megfoghatatlan: bármit gondolsz is róla, az már nem „ő”, nem a gondoló. Tiszta szellemi létező – mondhatjuk rá.
Mindez a nyelvi viselkedés mellékterméke. A szó szoros értelmében: a nyelv megajándékozta az embert lélekkel. De ugyanakkor elvesztettük az „ártatlanságunkat” is. Ettünk a tudás (language & cognition) fájáról, és azóta is bűntudatunk van. Talán erre utal a bibliai történet is… Vagy nem.
Más.
Te mit mondanál egy ilyen kérdésre: Én tényleg ronda vagyok, vagy csak úgy nézek ki?
Egy másik változatban: Én egy nagyon szép férfi vagyok, csak nem látszik rajtam.
:o)
A homlokomra mutatok, és megkérdezem: Ez itt a fejem vagy az ujjam?
Tiszta zen, mi?
No, hát olvassátok mán a Peppert! Itt van ni. Hát nem érdekes egy olyan "metafilozófia" (vagy mi), ami együvé sorolja pl. a materializmust Berkeley szubjektív idealizmusával??? (ti. mindkettő mechanista).
Kurva jó, kurva jó. Formista Platon, mechanista áltrel, kontextualista kvantummechanika (nem csoda, hogy nem mén e kettő „egyesítése”, mi?), organicista evolúcióelmélet. Hát tök érdekes, mit mongyak.
Aztán beszélgethetnénk róla egy külön(ös) topicba.
Persze ha nincs kedvetek, akkó hagyjuk. Ja, kedvcsinálónak kitaláltam egy kis történetet:
Egy mechanista, egy organicista, egy formista és egy kontextualista beszélgetnek. Mondja a mechanista:
- A világ műlödik, akár a gép.
Erre az organicista:
- A világ fejlődik, mint az élő szervezet.
Így a formista:
- A világ hasonlóságon alapuló kategóriákba rendezhető dolgokban nyilvánul meg.
Mire aszongya a kontextualista:
- Hát kösz, hogy elmondtátok a véleményeteket a világról, nagyon érdekes volt. Mit szólnátok most egy jó pofa sörhöz? Nekem jól esne, s közben folytathatnánk a társalgást, mondjuk a nőkről…
Szal én valahogy így látom e világnézetek különbségét…
"A "most feketét látok itt" egy már elavult, Carnap-féle mentalista megközelítés, lásd ennek Quine-féle bírálatát."
hat lehet,h ogy Quine megbiralgatott sokmindent, de ez a biralat nem erinti al enyeget. tehat legfeljebb pontatlan a rekonstrukcio, de valami ilyesmi a rekonstrukcio, Quine se tud jobbat szerintem.
a "minden hollo fekete" mondat meg azt jelenti, hogy "barmely hollo(x)=>fekete(x)" azaz barmely esetben "ez a hollo fekete". Pontosítanék. A "minden holló fekete" egy univerzális kvantor hatáskörében álló kondicionális,
ahol szó sincs "erről a hollóról". A "most feketét látok itt" egy már elavult, Carnap-féle mentalista megközelítés, lásd ennek Quine-féle bírálatát.
Én meg ezt metafizikának nevezem. Kíváncsi lennék, hogy mit nevezel Te is annak! Légyszi mondj egy példát metafizikai állításra!
Amit a hollókkal kapcsolatosan írtál, nem értem. Ahhoz, hogy értsem szemantika kell, amihez pedig modell és metafizika. Sajnos nem tudom mit jelent, hogy holló(x) stb.
„van ra egy nagyon jo szavam: reprezentacio.”
Nekem is van rá egy jó szavam: „nem reprezentáltság”. Ugyanis egy kusza hálóra inkább ezt szoktam használni. Csak nehogy félre értsük egymást:)
math2:
nem. a reprezentacio valamilyen, barmilyen laza hozzarendelest jelent. Nem. A reprezentáció valami egy az egybeni hozzárendelést jelent.
az asztal szo referal a valosagra, akarmit is ertesz alatta, es akarmilyen nehez definialni. Nem. Az asztal szó nem referál a valóságra, akármit is értesz alatta, és akármilyen nehéz definiálni.
;}
"A reprezentáció valami egy az egybeni hozzárendelést jelent."
nem. a reprezentacio valamilyen, barmilyen laza hozzarendelest jelent.
"Ez a „hozzárendelés” mindkét végén elágazó, és más hozzárendelésekkel átfedések vannak. Igazából egy kusza háló az egész, nem mondhatunk másokat, mint metaforákat. "
van ra egy nagyon jo szavam: reprezentacio.
"Lehetne játszadozni, hogy definiáld az „asztalt”, de mindig tudnék olyan „asztalt” mondani, ami nem férne bele a definícióba. Másrészről mindig lehetne egy teljesen más definíciót is megadni amibe egy adott objektum belefér. Akkor meg mi is referál, mire? "
az asztal szo referal a valosagra, akarmit is ertesz alatta, es akarmilyen nehez definialni.
nem kell egyebkent nekem a mesterseges intelligenciat magyarazni. egy neuronhalo sulyai is reprezantalnak. sokszor nehez megmondani, hogy pontosan mit. de az biztos, hogy reprezentalnak. amit csinalnak, arra jo az a szo, hogy "repreezentalnak"
Másrészt a nyelvet a használatának módja szabja meg, és nem az hogy mire vonatkoznak. (lsd. pl. késői és korai Wittgenstein) Érdekes ezzel kapcsolatban Quine elemzése a referenciák meghatározatlanságáról. Itt az egyik fő érve a „radikális” fordítás, ahol csak a megfigyelhető viselkedésből (nyelvi reakciók és környezeti ingerek) indulunk ki. (egy kis behaviorizmus, hogy Taith is jobban érezze magát:) Amúgy, mi másból, mindenki így tanulja a (1.) nyelvet. Kiderül, hogy semmilyen egyértelmű referenciát nem tudunk megállapítani még akkor sem, ha egész jól megértjük egymást a két nyelven.
„nem tudom elkepzelni, hogy a nyelv leiro funkciojat hogy lehet nem reprezentativ modon modellezni.”
A reprezentáció valami egy az egybeni hozzárendelést jelent. Az asztal szó egy asztal típusú objektumra mutat. Ez talán így van egy program esetén, de az ember és az intelligencia nem ilyen. Ez a „hozzárendelés” mindkét végén elágazó, és más hozzárendelésekkel átfedések vannak. Igazából egy kusza háló az egész, nem mondhatunk másokat, mint metaforákat.
Lehetne játszadozni, hogy definiáld az „asztalt”, de mindig tudnék olyan „asztalt” mondani, ami nem férne bele a definícióba. Másrészről mindig lehetne egy teljesen más definíciót is megadni amibe egy adott objektum belefér. Akkor meg mi is referál, mire?
Másrészt a nyelvet a használatának módja szabja meg, és nem az hogy mire vonatkoznak. (lsd. pl. késői és korai Wittgenstein) Érdekes ezzel kapcsolatban Quine elemzése a referenciák meghatározatlanságáról. Itt az egyik fő érve a „radikális” fordítás, ahol csak a megfigyelhető viselkedésből (nyelvi reakciók és környezeti ingerek) indulunk ki. (egy kis behaviorizmus, hogy Taith is jobban érezze magát:) Amúgy, mi másból, mindenki így tanulja a (1.) nyelvet. Kiderül, hogy semmilyen egyértelmű referenciát nem tudunk megállapítani még akkor sem, ha egész jól megértjük egymást a két nyelven.
Hát csinálj mást! Valószínűleg én is kiszállok, mert eltűnedeznek azok a nickek, akik érdekelnek, monologizálni meg nem fogok. Ha egyszer Pesten jársz, azért megihatnánk egy sört. Na, minden jót!
"A fizikában modellezel, amit utána a tapasztalattal összevetsz. De ehhez értelmezni kell magát a modellt. (milyen eszközökkel modellezel stb.) Ehhez kell a metafizika. "
en nem ezt nevezem metafizikanak. ez a nyelv maga(+matematika). meghozza a nyelv leiro, reprezentativ funkcioja.
csupan annyit kell ertelemzni, hogy ha egy egyszeru mondat, amit ellenroizni kell, hogy "ez a hollo fekete", az mit jelent. nem kell ehhez metafizika.
a "minden hollo fekete" mondat meg azt jelenti, hogy "barmely hollo(x)=>fekete(x)" azaz barmely esetben "ez a hollo fekete".
vagy ha esetleg meg jobban lebontotd, akkor csak ennyit:
„”A metafizikát csak a fizikával lehet összevetni, a fizikát pedig a tapasztalattal. "
ezt nem ertem. „
A fizikában modellezel, amit utána a tapasztalattal összevetsz. De ehhez értelmezni kell magát a modellt. (milyen eszközökkel modellezel stb.) Ehhez kell a metafizika. A metafizikát nem lehet közvetlenül ellenőrizni. Itt a közvetlenül nem azt jelenti, hogy egy lépésben. Hanem azt, hogy bent maradok az adott fogalmak körében vagy nem. A (a jó) fizikát közvetlenül veted össze a valósággal, még akkor is, ha ezt egy olyan gondolati láncon keresztül teszed meg, ami végig az adott fizikai fogalmakat használja. A metafizika ellenőrzésére nem elegendőek a metafizikai fogalmak. Ha gondolod, próbálj ellenpéldát mondani!
„azaz megengedunk tobbfajta beszedmodot, amely beszedmodokat stilusnak tartjuk,e s nem tartalomnak.”
Igen, egyrészt erről van szó. De nem csak erről. Hanem hogy a filozófiának csak a hasznos részét tartsuk meg és szabaduljunk meg a kötöttségektől. Pl.:A klasszikus mechanika értelmezhető akár realista akár pragmatikus felfogásban. A kvantum fizikánál már nem a realista álláspont tűnik a legintuitívebbnek.
