Tudna valaki segíteni, hogy hol temették el Károly Róbert nagymamáját Máriát?
A helyszín közelebbről Nápoly, én ezt találtam
A Santa Maria Donnaregina (Santa Donna Regina Vecchia) középkori magyar vonatkozású emlékeket tartalmazó templom Nápolyban. A nevében szereplő Vecchia megkülönböztetésre szolgál a mellette levő Santa Maria Donnaregina Nuova templomtól.
"VIII. Erzsébet anyakirályné nápolyi útjaLAJOS király kénytelen volt szándékát, hogy koronája tekintélyét emelje, s az országnak mások által bitorolt részeit visszafoglalja, kissé nyugtatni, mert minden figyelmét és egész kincstárát a nápolyi ügyek igénylék. A szerződésben, melyet a szent-szék Anjou Károly, provencei herczeggel 1264-ben Sicilia végett kötött, az örökösödés rendje pontosan meg volt határozva olyképen, hogy az előbb szülött az utóbb szülöttet, a fiú a leányt kizárja. Így örökölte Siciliai I. Károly után fia, II. vagyis Sánta Károly a trónt. Ez utóbbinak elsőszülött fia, Károly-Martel azonban atyja előtt halt meg (1295.) és fiát Károly-Róbertet, a későbbi I. Károly magyar királyt, Lajosunk atyját, hét éves korában árván hagyta.Az örökösödési rend szerint tehát Károly-Róbertet, vagy mint röviden nevezték a gyermeket: Carobertót illette volna meg Sicilia koronája. Minthogy azonban nagyanyja Árpádházi Mária, mint a magtalanul elhalt Kún László nővére a magyar koronát szánta volt neki; minthogy továbbá nem volt épen alaptalan a félelem, hogy ha Sánta Károlyt időnek előtte elérné a halál, a gyermek Caroberto uralkodása alatt Sicilia trónja nagyon meginoghatna: arra kérték a pápát, hogy az örökösödés megszabott rendét módosítsa olyképen, miszerint Sánta Károly utódja ne unokája Caroberto, se másodszülött fia, a későbbi toulousei püspök, szent Lajos, hanem harmadik fia, Róbert legyen. VIII. Bonifáczius pápa engedett e kérésnek, s azon okoskodással, hogy elsődszülöttnek az tekintendő, ki az uralkodóhoz vérségi kötelékénél és koránál fogva legközelebb áll, és mert a fiú közelebb áll az atyához, mint az unoka, Caroberto örökösödési jogát háttérbe szorította, és Sánta Károlynak 1309-ben elkövetkezett halálakor V. Kelemen pápa Róbertet csakugyan megkoronázta Sicilia királyának."
Igen, ez miatt le is ült le a tudomány fórum, és egyre kevesebben vagyunk itt. :(
A Nápolyi királyságrol itt olvashacc és ha vörösvári olasz topikjában a barokkhoz érünk (lesz az még jopár év) akkor mutatum a Caserta-i kastélyt is amit közönségesen olasz Versaillesnek neveznek.
Tényleg folyt aranybányászat a királyi Magyarországon és Erdélyben a török uralom idején is és nem szűnt meg, a 1730-as években III. Károly idején pedig bekövetkezett egy technikai ugrás. amikor elkezdték a gőzgépeket használni a víz eltávolítására.
Ekkorra azonban a könnyen művelhető felszínközeli lelőhelyek lassan kimerültek, illetve a török uralom alatt gyakorlatilag megszűnt a nemesfémbányászat,"
https://birtokelet.blog.hu/2019/10/04/aranylaz_magyarorszagon
a 13-16. században messze hazánk volt az európai kontinens legnagyobb kitermelője (a teljes termelés több, mint 80 százalékával!), míg a világtermelés több, mint harmadát adták a pannon bányák. Ebben az időszakban évente egy tonna aranyat és tízszer ennyi ezüstöt hoztak felszínre Magyarországon. Nagy szerepet játszott ebben, hogy 1327-ben eltörölték a király bányászati monopóliumát, ettől kezdve a birtokosok is folytathattak kitermelést saját területeiken, és a felszínre került értékek harmadát megtarthatták. Jól jellemzi az akkori aranyláz mértékét, hogy akkoriban került be a magyar nyelvbe a halász és vadász kifejezés mintájára az aranyász is. Károly Róbert emellett maga is nyitott bányákat, többek között Körmöcbányát a mai Szlovákia területén. A várost 1328. november 17-én látta el szabad királyi bányavárosi jogokkal, és itt alapította az ország első pénzverdéjét is, ahol egy évvel később ezüst-, majd 1335-től aranypénzeket is vertek. Az igazi „aranykor” pedig a 16. század elején tetőzött, amikor az ország aranytermelése elérte az évi 6 tonnát.
Ekkorra azonban a könnyen művelhető felszínközeli lelőhelyek lassan kimerültek, illetve a török uralom alatt gyakorlatilag megszűnt a nemesfémbányászat, amelyet a felszabadulás után egészen Mária Terézia trónralépéséig nem is sikerült igazán talpraállítani. Ő azonban megismertette a magyar bányászokkal a kor legmodernebb technológiáit, melyek biztonságosabbá és jóval termelékenyebbé tették a magyar bányákat. Emellett ő hozta létre a Selmeci Bányászati Akadémiát is.
a Kristó főszerkesztette Korai magyar történeti lexikonból (Akadémiai, Bp., 1994) Heckenast Gusztáv szerfölött óvatos becslését, mely szerint Károly Róbert idején „Magyarország adtaaz akkor ismert világ aranytermelésének legalább egyharmadát, Európa aranytermelésének 11/12 részét”
Károly Róbert vagy I. Musza? Vagyonosodási vizsgálat a 14. században, avagy akié a ménes és a flotta, azé a hatalom.
Az 1300-as években, I. Musza (= Mózes) király uralkodása alatt Mali adta a világ aranytermelésének a felét. A nyugat-afrikai birodalom jóval nagyobb volt a hasonló nevű mai országnál: a Niger belső deltájától egészen az Atlanti-óceán partjáig, a Szenegál folyó torkolatáig húzódott; a korabeli elbeszélők szerint nyolc hónapig tartott eljutni egyik végéből a másikig. Ebben persze benne volt a kötelező túlzás is, de az tény, hogy a több mint 1 millió négyzetkilométeres Mali a világ második legnagyobb kiterjedésű országa volt a késő-középkorban, csak a Mongol Birodalom előzte meg. Létét közvetve az akkor szintén szárazabb klímának köszönhette: bár a mai elsivatagosodáshoz nem fogható a száhel (ساحل) akkori ökoszisztémája, a viszonylag kevesebb csapadék miatt nem volt annyi cecelégy, így pedig lehetett lovat tartani. A birodalom határait leginkább a 10 ezer lovaskatona terjesztette ki, de a százezres félprofi hadseregnek többek között harci kenuflottája is volt. Virágzását azonban elsősorban a kereskedelemnek köszönhette az ország. Délről arany, északról ugyanannyira értékes só érkezett, és ment tovább a másik irányba, és a jól szervezett állam mindezt hatékonyan vámolta és adóztatta. A aranyrögökre állami monopólium vonatkozott, ezeket kevésbé értékes aranyporra váltották be - miközben egy nagyon egyenlőtlen társadalom jött létre, jelentős rabszolgasággal és rendkívül gazdag udvarral. Musza mansza hírnevét 1325-ös mekkai zarándoklata alapozta meg. Az út ismertté tette a Szaharán túli király alakját és nevét Európában is, mindenekelőtt hihetetlen gazdasága, költekezése és bőkezű ajándékai miatt. A források szerint a király karavánja 60 ezer emberből állt, 12 ezer vele tartó rabszolgája perzsa selyembe öltöztetve, brokátokkal ékesítve vonult végig Észak-Afrikán, az uralkodó előtt haladó 500 szolga kezében 500 aranypálca volt. Kairóban majdnem diplomáciai botrány lett abból, hogy a fekete király nem akart térdre ereszkedni a mameluk szultán előtt, de az utca népétől a tisztviselőkig boldog-boldogtalannak osztogatott kincsek és az aranypor megtette a hatását: al-Umari 12 évvel a látogatás után is arról írt, hogy Kairóban még mindig Muszáról szólnak a dicsérő énekek. Annyi aranyat ajándékozott és költött el szuvenírekre Egyiptomban, hogy azzal rendesen szétinflálta a gazdaságot: a túlkínálat miatt még egy évtized után sem állt vissza a korábbi árfolyam, de a világ más részein is lehetett érezni a hatást az aranypiacon. A zarándoklatról nem üres kézzel ment haza: arab tudósokat, filozófusokat, tisztviselőket és építészeket vitt magával Maliba. Felvirágoztatta az európai képzeletet évszázadokon át izgató Timbuktut, a városban 20 ezer fős egyetemet hozott létre, tüskés gúla formájú, vályogfalú Sankore mecsetének tervezésére a híres granadai építészt, Abu Ishaq as Sahilt kérte fel.
1353. április 20-án I. Lajos magyar király rendet vágott a magyar közigazgatásban: minden hiteleshely pecsétjét bevonta vizsgálatra. A hiteleshelyek a középkori Magyarországon nagyjából a mai közjegyzőének megfelelő feladatokat láttak el: hivatalossá tettek iratokat, illetve ezen helyek tagjai végezték a peres ügyek esetén a perrel kapcsolatos teendőket. A hiteleshelyek jellemzően csak egy-egy kisebb régióban pecsételhettek, csak néhány volt jogosult az egész ország területén eljárni.
Hiteleshelyi pecsétjük volt a káptalanoknak és a nagyobb konventeknek, azaz szerzetesi házaknak. A XIV. század közepére viszont sok ilyen kovent meggyengült vagy elszegényedett, a helyi kegyurak pedig pofátlanul elkezdtek pecséteket hamisítani, illetve nyomást gyakorolni a koventekre. Ezért I. Lajos előbb 1351-ben a kisebb koventeknek megtiltotta a pecsételést, majd két évvel később az ország összes hiteleshelyétől bekérte a pecséteket. A királyi vizsgálatot csak nagyjából minden második pecsét (illetve kovent) állta ki, ezek visszakapták pecséteiket - ezzel a hiteleshelyek száma a felére csökkent, az ország működése pedig átláthatóbbá vált.
A szegedi csontok azt bizonyítják, hogy a középkori Európában is létezett ez a baktériumfertőzés, Kolumbuszék feltehetően egy másik, vírusos, hevesebb fajtáját hurcolták be.
A hadjáratból hazatérő sebesült, illetve beteg katonák számára a király utasítására Radán ispotályt (kórházat) emeltek. A katonák azonban nemcsak harctéri sérüléseiket,
hanem egy életveszélyes kórt, a rossebet, azaz a szifiliszt is magukkal hozták Itáliából.
A középkorban a nemi úton terjedő szifilisz vagy vérbaj a másik rettegett betegséghez, a leprához hasonlóan, gyógyíthatatlan kórnak számított.
A hagyomány szerint a vérbajt a szifilisszel fertőzött és a radai ispotályban lábadozó katonák terjesztették el Magyarországon.
Innen származik az „egye meg a radai rosseb" máig fennmaradt szólásmondásunk.
Maga a rosseb a rossz seb kifejezésből ered a legnagyobb valószínűség szerint, amivel a középkorban a szifiliszeseket illették. (A magyar nyelvben a franc kifejezés is a szifiliszre vonatkozik, a franciakórból rövidítve.)
„Meghalván pedig a boldogult Kázmér király, Zaviss Kurniki Miklóssal egyetemben csupa irigységből merő hazugságokat koholtak bizonyos Jankó gnieznói főesperes, néhai Kázmér király alkanczellárja jóllétéről, gazdagságáról, és őt idősb Erzsébet királynénak, Lajos magyar király anyjának, ki egyébként Jankót igen kedvelte ós kegyelte, föladták … Látván pedig Zaviss és Kurniki Miklós a hazafiaknak (terrigenarum) a gnieznói főesperes iránt való jóindulatát, és hogy Lajos magyar királynál, azonképpen az özvegy királynénál gyakran folyamodnak érette, ajándékokkal és kecsegtetésekkel magokhoz vonzanak némely magyarokat, kiket a királyasszony különösen kedvel vala, hogy ők is hazudozzanak és árulkodjanak a főesperes ellen. A hiszékeny királyné hallgatott rajok, minek következtében a főesperest … elfogatta”
1._rész
A magyar Anjouk lengyel krónikása – Czarnkowi János
In: Erdélyi Múzeum 1904, 169–76., 249–54.
Dr. Karácsonyi János a magyar Anjouk története s a történeti igazság érdekében alig meghálálható szívességével, ugyanis, egy hiteles okirat másolatának juttatott birtokába, mely János gnieznói főesperest saját beismerése alapján arról vádolja
és elítéli, amiért Kázmér lengyel király sírját feltörte és megrabolta. A kissé megviselt, Poznanban, 1372. június 10. kelt okirat tartalma a következő:
Preczlaw poznani bíró tudtára adja mindenkinek, a kit illet, hogy miután nem régen Kázmér Lengyelország néhai királya meghalt, és eltemettétek Krakóban királyi jelvényekkel, Erzsébetnek, Magyarország és Lengyelország idősb királynéjának hiteles tudomására jutott, hogy a király sírja galádul feltöretvén, a királyi jelvények onnét eloroztattak. A királyné ily nagy bűntény elkövetőjét kutatván, a gyanú Czarnkowi Jánosra térült, ki őfelsége előtt beismerte gonoszságát, melyet azzal mentegetett, szépítgetett, hogy a királyi jelvényeket ájtatos czélokra akarta fordítani. A fölséges úrnő főleg a világi dolgokra nézve a mondott bíróra bízta, hogy törvényt üljön a szóban forgó bűnügy tárgyában, és igazságot szolgáltasson. Ő pedig, jóllehet az önbeismerés mellett nem sok dolga van a bírónak (a bizonyítékokra nézve) mégis alkalmat akarván szolgáltatni a bűnvallónak nyilatkozásra, hogy ez által gonoszsága világosabban minősíttessék, és az elmarasztaló ítélet meghallgatására kellő határnapot tűzött ki számára. És mert erre, mint afféle rossz lelkiismeretű ember makacsul meg nem jelent, Isten nevét segítségül híván és az igazságot tartván szeme előtt, a vele együtt ülő, alább
megnevezendő lengyel főurak tanácsával és hozzájárultával a nevezett Czarnkowi Jánost, a királyi sírhely feltörésének bűntényében elmarasztalta, és mint fölségsértőt megfosztotta a Lengyelországban fekvő Lubosz várától és tartozékaitól, mely bir-
tokát — mint köztudomású — Kázmér király szolgálatában szerzett, kijelentvén egyúttal, hogy Czarnkowi János méltatlan minden tisztség vagy méltóság viselésére, továbbá mint becstelen örök időkre száműzetik, hadd legyen az élet számára bün
tetés és a halál vigasztalás, mint ezt a kánoni és világi törvények rendelik.
E nevezetes okirat latin, eredeti szövege így hangzik:
In Cristi nomime. Ámen. Nos Preczlaus index Poznaniensisnotum facimusuniversis, presentium notitiam hábituris, quod cum mortuo pridem vocatione diuina serenissimo potenti (?) dominó Kasimirb olym rege Polonie illustri, et in ecclesia Cracoviensi cum insignibus regalibus tumula-lato, ad auresdominae Elisábeth, Deigratiaregine senioris Ungarie et Polonie, fidedignis relatibus pervenisset,quod violato nequiter sepulcliro dicti regis, insignia regalia exinde aus (tiportata, ipsa domina regina huiusmodicrimen indagante, Johannes de Czarnhow super hoc infamatus, coram sua Maiestateconstitutus reatum suumrecognouit, colorando tanien eius nequitiam, quod huiusmodi insignia in usus pios vőluerit deputasse. Prefata domina presertim quoad temporalia nobis iudiciumet iustitiam commisit vive vocis oraculo contra eundem de criminepre-notato. Nos quoque, quamuis contra confessum nulle sintpartes iudicio in pretactis volentes tamen sibi etiam confesso audientiam concedere, ut ex hoc sua iniquitas clarius conuincatur, ad eundem dicendum, si quid dicere . . . . ad audiendam sententiam diffinitiuam contra sese terminum coram nobis assignauimus competentem. Et quia in eodem termino, tamquam male sibi conscius non curauit contumaciter cofnipararere
. . . Dei et Cristi) nomine invocato pro tribunali scdentesDeum et iustitiam habentes pre oculis, ac baronum regni Polonie nobis assis-tentium, infrascriptorum consilio et assensu Johannem de CsamQiow) orem sepulchri regii per hanc nostram diffinitivamsententiam declarantes, ipsum tamquam lese Maiestatisreumprivamus castro Luboss cum suis pertinentiis, quod in regno Polonie,insisteus seruitiis dicti domini Kasimwi regis noscitur comparasse, idemcastrum fisco regni applicantes. Pronuntiamus quoque ipsum esse indignum omnihus lionoribus et dignitalibus, exulem perpetuo et infamen et alias talem esse debere, ut sibi sit vita supplicium et mors solatium iuxta canonicas et profanas sanctiones. Et inhuius-modi testimonium presentes Utteras seribi iussimus nostrique sigilli munimine roborari. Paüim et adum Posnanie decimo die mensis Junii síd) anno Incarnationis Cristi millesimo trecentesimo septuagesimo secundo. Presentibus nobilibus viris dominis et baronibus: reuerendo patreJolianne episcopo Posnaniensi, et Vincentio Posnaniensi, Precslao Kálysiensi palatinis, Laurentio Posnaniensi, Vincentio Gnesnensi, Jolianne Kálysiensi, Janussio Kaminiensi et Janussio Bechoviensi castellanis, Preczlao Posnaniensi et Tliomislao iudicibus, necnon baronibus nostris Oracouiensibus Dobislao palatino Gracouiensi, Raphaele castellano Wislicicnsi et Jolianne marschaleo regni Polonie
et subcamerario Sandomirie et aliis quampluribus nobilibus fidedignis.
Eredetije bőrhártyára van írva, de a hártya közepén, a kipontozott helyeken kiszakadt vagy elrohadt, s így ott négyszögletes lyuk támadt. Függő pecsétjének csak hártya szalagja van meg. Kivül egykorú kéztől: Super castro i(ubosz); későbbi kéztől: 1372. 10. Jun. Pogány (t. i. család leveleiből.) Eredetije a gróf Teleki-család gyömrei levéltárában Pest megyében. XXIII. lajstrom, 1. nyaláb, 17. szám.
Ha a függő pecsét le is mállott, az okirat hitelességéhez azért se férhet kétség, minthogy a felsorolt bírótársak ugyanazon időben, sokszor hasonló sorban más okleveleken is megjelennek. Arról is kell még ejtenünk néhány szót, hogyan kerülhetett ez érdekes okirat Magyarországba. Némi útmutatásul szolgál e kérdéshez, hogy ez okirat a Pogány család leveleivel jutott a Teleky grófok gyömrei leveles házába. Czarnkowi Jankó a sok magyar közül, kik Nagy Lajos király vagy idősb Erzsébet királyné kisóretében vagy egyébként Lengyelországban megfordulának, név szerint — ha jól emlékezem — csak egyet említ, Pogány Mihály vitézt, kit 1376. deczember 7-én, midőn a magyarokat gyilkolták Krakóban, szállása pinezéjéből kivonszoltak és nyomorúltan megöltek. Ebből azt gyanítom, hogy idősb Erzsébet királyné a Pogány Mihály családjának kárpótlásul adta a halottrabló főesperestől elvett Lubosz várát és tartozékait, mely alkalommal az ítéletet, mint az adományozás jogforrását, szintén ki kellett szolgáltatni.
A Telekyekhez pedig, mint Karácsonyi barátom értesít, úgy került ez okirat, mert a Telekyek azon ága, amelyiké a gyömrei levéltár, a dolhai (Máramaros m.) uradalmat kapta a XVIII. században és vele együtt a Dolhayak levéltárát. Az utolsó Dolhaynak neje volt a Máramaros megyében ma is honos Osebi Pogány család tagja: Krisztina.
(Korábban megpróbálták itt elvitatni, hogy jogos volna az Anjouk közép-európai uralmára a Magyar Birodalom elnevezés. Pedig az Akhaimenidák államát is ugyanúgy Óperzsa Birodalomnak is hívják...)
Európa és a Magyar Birodalom 1360 körül