Keresés

Részletes keresés

Feri aki a Creative Commons License 2017.10.26 -2 0 19151

Annyi!

Feri aki a Creative Commons License 2017.10.25 -2 0 19150

Üdv.

Előzmény: Feri aki a (19149)
Feri aki a Creative Commons License 2017.10.25 -1 0 19149

"lenne kedvetek összehozni ilyet?"

 

Igen!

 

 

Előzmény: dreemer87 (19148)
dreemer87 Creative Commons License 2017.10.25 0 0 19148

Sziasztok!

Én is hasonló problémákkal küzdök. Örülök, hogy rátaláltam erre a fórumra és végre nem érzem magam olyan egyedül, mintha valami másik bolygóról jöttem volna...

Rengeteget keresgéltem netem, szeretnék eljárni egy csoportba, hasonló problémákkal küzdő emberek közé, úgy érzem, sokat segítene, de sajnos sehol sem találok :(

Ti nem tudtok esetleg hasonlót, vagy nem lenne kedvetek összehozni ilyet?

Köszönöm előre is a válaszokat!

ohyain Creative Commons License 2017.10.07 0 0 19147

"Ez egy nagyon jó videó:"                 ???

 

Helyesen:     SZERINTEM ez egy nagyon jó videó:

Előzmény: Ropass (19145)
ohyain Creative Commons License 2017.10.07 0 0 19146

és mi van, ha "csak" autista, vagy Aspergeres? Csomó tünet hasonló.

Előzmény: Ropass (19145)
Ropass Creative Commons License 2017.10.07 0 0 19145

Ez egy nagyon jó videó:

 

https://www.youtube.com/watch?v=pZnfGW8_Ok0

"Milyen mentális filmet játszol le éppen magadnak?"

dont_worry Creative Commons License 2017.09.27 0 0 19144

Szia!

 

(röviden: mindenképpen érdemes elmenni pszichiáterhez)

 

Régebben volt egy két hozzászólásom, azóta nem írtam ide. Akkor elég borúsan láttam a dolgokat.

Végül 31 évesen (2 éve) szántam rá magam, hogy felkeressek egy szakembert. Előzménye az volt hogy, magam próbáltam segíteni magamon, úgy hogy célokat tűzetem ki. Olyanokat amik növelik az önbizalmam. Pl. elmenni levetetni egy két anyajegyet, fogszabályzót csináltatni, lejárni konditerembe, javítani a tartásomon. A fő mozgatórugó persze a testi, lelki vágy volt egy partnerre. Annyi önbizalmat sikerült nyerni belőle, hogy meg tudtam szólítani a kiszemelt lányt. Persze mind kudarc és elutasítás volt. De mindegy is volt mert a célomat elértem azzal, hogy meg mertem szólítani. Hódítástól messze van.

 

Kezdtem feladni és volt pár családi felszültség is ekkortájt. Úgymond dühből mentem el végül, felhívtam a kerültei mentálhigiéniás gondozót és kértem egy időpontot. Persze nem volt ilyen egyszerű sokáig néztem a számot mire a hívás gombra nyomtam. Dobogott is a szíven rendesen. De utána megkönnyebbültem, örültem, úgy éreztem, sínen vagyok.

 

Azóta járok a doktornőhöz. Két gyógyszert próbáltam, az első az Escitalopram volt, kevesebb mint fél év alatt teljesen más voltam. Sokkal nyitottabbnak éreztem magam, kiegyensúlyozott voltam, nem voltak hangulatingadozások, dühkitörések. Keresetem a kapcsolatot, könnyebben tudtam beszélni. Még híztam is aminek örültem, mert vékonyságom is zavar.

Annyi hátránya volt, hogy a szexuális vágyam csökkent, és nehezebben élveztem el. Ami azért volt zavaró mert végre fel mertem keresni szexhirdetőket. Illetve a munkamorálom csökkent, gép előtt dolgozom és nehezemre esett ott ülni előtte órákat, a koncentrációm hamar elterelődött, mehetnékem volt. Vágytam a kalandokra.

A Brintellixet kevésbé hatékonynak érzem, de most itthon dolgozom, így annyira nem érnek hatások. Escitalopramhoz képes elég drága, az valami 200Ft körül volt ez 1200Ft.

 

Lényeg a lényeg, korábban nem hittem, hogy a gyógyszer segít, de meglepően át tudja alakítani az ember gondolkodását. Azt sajnálom, hogy korábban nem keveredtem a doktornőhöz. Nagyon sok minden kimaradt az életemből a középiskola alatt is és utána a 20-as éveimben is. 

 

 

Előzmény: senorita_anne (19130)
fsk13 Creative Commons License 2017.09.01 0 0 19132

Hali

 

Vannak tapasztalatok igen, nekem sokat segített a gyógyszer. Legalábbis az ilyen alap dolgok hogy boltba járás, aláírás, vezetés  stb. okés gyógyszerrel.

Érdekes hogy hetente  csak 1x veszem be a 20mg-os rexetin negyedét,  az már elég hogy vegetáljak.

Ha teljesen elhagyom akkor viszont folyton azon jár az agyam h kinyírjam magam, vagy a halálon, illetve fullra visszajön a szocfobom is szorongással enyhe depresszióval.

Ez most placebo hogy ennyi elég, vagy mi a helyzet?

Amúgy a mai napom is fasza volt, egész napos fekvés itthon egyedül, kezdem unni az egész fost.

 

Előzmény: senorita_anne (19130)
annamari073 Creative Commons License 2017.08.11 0 0 19131

Szia!

 

Erre a fajta szorongásra nem csupán pszichoterápiát, hanem antidepresszáns kezelést is javasolnak. A kettő együtt szokta meghozni a kívánt eredményt.

 

Voltál már pszichiáternél?

Előzmény: senorita_anne (19130)
senorita_anne Creative Commons License 2017.08.10 0 0 19130

Sziasztok!

 

Régóta küzdök már ezzel a szorongás fajtával, de most kerültem arra a szintre, hogy szakember segítség kérjem. Vannak ezzel kapcsolatban tapasztalataitok? Segített a terápia? Mire lehet számítani? 

 

Köszönöm ha megosztjátok velem ezeket.

dolce.vita89 Creative Commons License 2017.07.11 0 0 19129

Köszi!)

Előzmény: kicsitee222 (19128)
kicsitee222 Creative Commons License 2017.07.11 0 0 19128

 

Szia! :) Ment az e-mail :)

Előzmény: dolce.vita89 (19127)
dolce.vita89 Creative Commons License 2017.07.11 0 0 19127

Szia Kicsitee!

Ugyanaz a sztorink,ha lenne kedved beszèlni, ìrj az emailemre: kinga.hegedus1989@gmail.com

Minden jót addig is!!

Előzmény: kicsitee222 (19124)
kicsitee222 Creative Commons License 2017.07.07 0 0 19126

Köszönöm! :) Akkor megpróbálkozom oda beírni! :)

Előzmény: annamari073 (19125)
annamari073 Creative Commons License 2017.07.07 0 0 19125

Szia Kicsitee22!

 

Abból, amit írsz, egyértelműnek tűnik, hogy pánikzavaros vagy, esetleg enyhe depresszióval, szorongással "megfejelve".

 

A pánikzavar kezelése pszichoterápiával is megoldható, a szakemberek szerint a gyógyszeres kezeléssel egyenértékű. Ettől függetlenül lehetséges, hogy jó gyógyszerek szedésére is szükséged volna.

 

Itt, a Fórumon van egy "Pánikbetegek sirámai" című topic, oda sok sorstársad ír, nem olyan kihalt, mint ez a két topic, ahová írtál. Próbáld meg, légy szíves, ott, hátha ők tudnak naprakész és hasznos tanáccsal szolgálni Számodra!

Előzmény: kicsitee222 (19124)
kicsitee222 Creative Commons License 2017.07.07 0 0 19124

Sziasztok!!

Egyszerűen nem tudom jó helyre írok-e, hol is kezdjem, nagyon hosszú lesz. Előre is bocsánat a helyesírási hibákért.

 

Ez egészen kiskoromban elkezdődött velem, igazából mindig is egy csendes, inkább magamba forduló gyerek voltam.

Az óvodás éveimre nem igazán emlékszem, arról nem tudok írni.

Az általános iskoláról viszont már vannak emlékeim. 27 éves vagyok hozzáteszem.

Már ott sem voltam az a barátkozós típus, inkább csendes voltam a háttérbe szorultam. Nem tudom minek a hátására, de olyan 5. osztályos koromtól elkezdtem megváltozni és úgy éreztem tudok normális életet élni. Voltak barátaim, ki jártam a haverokkal biciklizni, csavarogni… amit minden átlagos fiatal csinált azokban az időkben. Ez jó is volt egészen 8. osztályos koromig.

Középiskolába bekerültem, ott ismét elkezdődött ez már a gólyatáborban, hogy nem mertem megszólalni, miközben a többiek ismerkedtek, beszélgettek egymással és kis idő elteltével egy ilyen megjegyzést hallottam az emberektől, hogy „Ez a srác ez olyan elesettnek látszik, valami baj van vele biztos…” vagy valami ehhez hasonlót. Aztán elkezdtek természetesen velem gúnyosan viselkedni, semmibe venni, úgy ahogy általában a „nagymenők” azokat, akik szótlanok és elesettnek látszanak.

Aztán természetesen a suliban is ugyanez volt, hogy én voltam kb. mindenki „lúzere”, akit kiközösítettek, gondolom mindenki tudja ez milyen érzés, mikor mindenféle degeneráltnak, lúzernek neveznek és olyan mintha ott se lennél, csak a hátad mögött suttognak, hogy milyen fura ez a srác.

Ilyen körülmények között jártam a középiskolába 4 éven keresztül, hogy attól rettegtem, vajon mi fog történni másnap.

Egészen az utolsó év közepéig bírtam, amikor előre tudtam, hogy szóban kell felelnem egy órán egy hosszú tananyagból, 20 ember előtt. Már előtte 2 nappal olyan állapotban voltam, hogy nem tudom mi lesz velem, kész vége …

Leszálltam a buszról, és olyan heves pánik roham érzés kapott el, hogy azt hittem ott helyben összeesek és hogy nekem el kell menekülnöm de azonnal. Soha nem éltem át azelőtt ilyet. Aztán szépen hazamentem a következő járattal. És otthagytam az iskolát. És kerestem egy pszchiátért.

Aminek sok értelmét nem láttam, mert olyan erős gyógyszereket írt fel, amitől szó szerint és ez nem vicc, olyan hatással volt rám, hogy elaludtam útközben pár másodpercre miközben sétáltam.

Így ezekről leálltam, mert az, hogy bevagyok lassulva és úgy érzem magam mint egy narkós, ez hosszútávon nem állapot.

Aztán az utolsó évet távoktatásban csináltam meg, hogy legalább az érettségim meglegyen, így nem kellett bejárnom a suliba tekintettel a problémámra.

Az érettségi is egy kín szenvedés volt a szóbeli, erre konkrétan nem is emlékszem hogyan sikerült, de előtte 2 hétig görcsben voltam.

 

Volt közben egy barátnőm, akivel 4 éven át voltam együtt, ő tisztában volt a problémáimmal úgy nagyjából, de őt sem avattam be teljesen, pl a sulis dolgaimba, mert féltem, hogy olyannyira egyedül leszek, hogy ő is elfog hagyni, ha megtudja.

Miután természetesen megtudta és befejezte a sulit és elkezdett dolgozni, ki is dobott J Emlékszem megígérte, hogy ha majd sikeres lesz az érettségim, akkor felhív és koccintunk egyet rá, azóta is hív, azóta eltelt lassan 10 év..

Még mielőtt valaki csodálkozna, hogy ilyen problémák mellett hogy sikerült párt találnom azt is elmondom, hogy úgy, hogy a buszon régi helyi barátommal (aki ma a legjobb barátom), együtt utaztunk és ő mutatott be neki. Velük, akiket 10 éve ismerek, semmilyen szorongásom, problémám nem jelentkezik, ez a mai napig így van. Így ez nem volt nehéz.

 

Aztán fél évig körülbelül magam alatt voltam, hogy egyedül vagyok a problémáimmal, sem munkát nem találtam, sem pedig nem tudtam egyszerű alap dolgokat megcsinálni, pl, olyat, hogy félelem nélkül elmenjek a postára egy csekket befizetni.

Ezután az alkoholhoz fordultam mentő övként. Szerencsémre a régi barátom újra visszajött a faluba, mert kint volt külföldön, így vele újra összejártunk és így talán már úgy éreztem, hogy minden helyre áll és jó lesz.

 

És igen…. sikerült! Eljártam bulizni, eljártam csajozni, lett ismét egy barátnőm, akivel fél évig voltam együtt, egyik nap még szeretett meg imádott, másik nap már nem érezte boldognak magát velem.

Aztán maradt megint a pia, a sikertelen álláskeresés, a sikertelen kisérleteim egyik gyógyszer után a másikra, a mértéktelen piálás. Két haverommal, akiknek szintén épp nem volt akkor állásuk semmi,  minden másnap ittunk, hétvégén pedig elmentünk a legócskább helyekre seggrészegen.

Próbáltam barátságokat kötni, volt pár ember, akikkel megismerkedtem így ilyen kisebb házibulikon, akikkel jóba lettem. De valahogy ezek a barátságok eltüntek …. Addig voltam jó az embereknek, amíg lelki szemetesként tudtak használni, illetve amíg nem volt nekik más, akikkel eltöltsék a szabadidejüket. Rengeteg hazugság… „most nem érek rá, mert tanulok, bocsi J” aztán rá 15 percre láttam feltöltve a fényképet hogy itt meg ott bulizik ez és az társaságában. Holott senkinek nem ártottam és elvileg ezek az emberek bírtak is…. Meg a mai napig nem tudnának rólam egy rossz szót mondani, még is levegőnek néztek/néznek.

 

Ezután elköltöztünk. A szüleim különmentek, aminek csak nagyon örültem, mivel még a problémám mellett szembesülnöm kellett apám agresszív stílusával, és azt hallgatnom, hogy veszekednek, ordítanak egymással, mert nem jöttek már ki.  Fizikai erőszakról szó sem volt, csak a veszekedés ordítás.

Miután elköltöztünk találtam rá pár hónapra munkát. Egy ismerős által betudtam kerülni egy céghez, viszonylag jó fizetésért olyan munkára, amit szerettem is csinálni meg értettem is hozzá.

És innentől úgy éreztem egyenesbe jött az életem. Minden szép és jó volt, szívesen jártam dolgozni, nyitott voltam az emberek felé, mindenki bírt szinte, elhülyültem mindenkivel. A főnököm is maximálisan meg volt elégedve a teljesítményemmel, sőt mindenki, még olyan emberek is „tiszteltek” akik tényleg a legbunkóbb fajtábból valók.

 

 

 

Itt lehúztam 3 évet majdnem. Megkaptam a legmagasabb bérkategóriát, amit az adott csoporton belül adnak, rám bíztak szinte mindent, hogy csináljam, mert látták, hogy tudok mindent szinte.

Ezután olyan 3 hétre olyan történt, amire nem számítottam. Volt egy kis változás a munkahelyen, mert egy embert kirúgtak és a tulajdonos nem akart felvenni még több embert, ezért ezt is rám illetve a kollegámra akarták bízni. Ekkor lázas beteg voltam otthon feküdtem és rám tört megint az a pánik, ami az iskolás éveimbem tört rám. Felhívtam a legnagyobb főnököt és megmondtam neki, hogy sajnos beteg lettem, meg van más jellegű gondom is, sajnos nem tudok menni jelenleg dolgozni, elmegyek orvoshoz. Azt mondta rendben van, megoldják.

Következő héten hétfőn mentem dolgozni, akkor is még a láz és a köhögés kerülgetett, de bementem. Ott voltam 3 órát, felhívott a közvetlen főnököm, hogy a nagy főnök beszélni akar velem, menjek oda hozzá.

Bementem és ez fogadott: „Te cserben hagytad a céget, ezért el vagy bocsátva”.

Egy szavam nem volt …

Én voltam a 100%-os, a szeretett, megbízható munkaerő, és egy betegség miatt kirúgnak. Azt is elmondtam, hogy pánikom volt, nem tudtam menni.

A másik kollegát, aki szintén rosszul lett egyszer, de utálta mindenki, őt még személyesen a tulajdonos is felhívta, hogy mi újság van vele, jobban van-e. Mikor előzőleg még ki akarta rúgatni hónapokkal előtte.

Velem nem beszélt senki, nem kérdezte senki mi a bajom, egyszerűen írjam alá a papírt és basszam meg …. Így 100%

 

Természetesen utána vettek fel a helyemre embert, illetve a másik pozícióra is, amit rám biztak volna, mivel maguktól is rájöttek, hogy minden munkafolyamat külön személyt kíván…

 

Ezután megint jött a fél év kilátástalanság. Nem dolgoztam, nem tudtam magamban ezt feldolgozni, ismét visszatért a szociális fóbiám, a depresszióm és az alacsony önértékelésem, mivel amit a melóhelyen velem tettek, ez is az bizonyitotta számomra, hogy szart sem érek és egy rakás szar vagyok.

 

Mostani helyzetem. 1 hónapja ismét ismerősöm által sikerült munkát találni. A tulajdonos adott nekem egy újabb lehetőséget egy másik cégénél, másféle munkakörben.

Az első két napon semmi bajom nem volt. A harmadik nap olyan pánik jött rám, hogy el kellett menekülnöm mert nem birtam. Intéztem egy sürgősségi beutalót a pszichiátriára és elmentem és kitárulkoztam neki. Felírt nekem Medazepam tabelettát a leggyengébbet és Yarocent, hogy ezeket szedjem és táppénzre javasolt. Két hétig itthon voltam, mellette anyummal elmentünk 3 napra nyaralni, hátha az engem is kikapcsol kicsit.

Ezektől a gyógyszerektől úgy érzem magam mint egy rossz narkós, olyan tompa vagyok tőle hogy nagyon, azt is elfelejtem mit csináltam két perccel ezelőtt, vagy hogy miért mentem ki a konyhába…. stb. Úgy érzem, mintha nem ebbe a világba lennék olyannyira kikapcsol.

Ráadásul mióta szedem, minden egyes álmomra tisztán emlékszem és mindig vagy munkahelyi vagy pedig múltbéli emberek jelennek meg az álmomban. Pl. ilyenek hogy a legelső barátnőm nekem akart esni, meg meg akart támadni egy szobában és ehhez hasonlók …

 

A nyaralás után ismét megpbróbáltam dolgozni menni. Sikerült 3 napig. Már az első 2 napban is olyan feszült és görcsös voltam, hogy azt hittem elájulok, nem tudtam koncentrálni, figyelni, azt sem tudtam mit csinálok, mihez fogtam… satöbbi.

Tegnapi napon bementem, ott voltam 3 órát, megint elkapott ez a félelem-pánikszerű erzés és el kellett mennem haza… nem birtam tovább.

 

Egyszóval elegem van ebből, hogy társas helyzetekben, ahol más emberekkel körül vagyok véve nem merek szinte megszólalni, nem merek kérdezni, nem birom önmagam adni, nem tudok koncentrálni a munkámra, egésznap szorongok, félek, görcsölök. A gyógyszerektől meg olyan vagyok mint egy kábítós és az alap problémámat ugyanúgy nem enyhíti.

És mihelyst elmúlik ez az érzés, az úgymond „veszély”, a helyzet, helyzetek, amitől úgymond félek, tartok, görcsölök és nem tudok felette uralkodni, akárhogy akarok akkor megszűnik.

 

Sosem gondolkodtam azon, hogy öngyilkos akarnék lenni. Csak szeretnék ebből a szarból kigyógyulni és végre olyan életet élni mint a normális, átlagos emberek, nem egy befelé forduló, depressziós, szociális fóbiával és pánikkal élő ember lenni…… Normális baráti kapcsolatokkal, normális élettel, barátnővel, család, munkahely, normális szociális élet, hogy normálisan tudjam élni a mindennapjaim.

 

Mit tanácsoltok? Olyanok, akik hasonló helyzetben vannak mint én, esetleg sikerült kigyógyulni… Mert már nem tudom mit tegyek...

 

jel1 Creative Commons License 2017.05.09 0 0 19122

Sziasztok!

 

Akik extrovertáltként küzdenek ezzel a betegséggel, ti hogyan küzdötök meg a nehézségekkel?

Én kb középen helyezkedem el, szóval egyszerre vagyok intro-extrovertált.
Nyilván az egyedüllétet-bensőséges kapcsolatokat igénylő szükségleteimet sikerül kielégítenem, hiszen az ritkán ütközik szociális szorongásba.

De mi a helyzet az extrovertált szükségletekkel?
Azzal hogyan kell foglalkozni?

Gyakran élvezném a kicsapongó bulizós „mindenkivel” beszélgetős-ismerkedős, társaság középpontja életet, de a szorongás ellehetetleníti az egészet.

Kalkaster2 Creative Commons License 2017.04.24 -1 2 19121

Kushadj, Tarzan!

Előzmény: Maxxys (19120)
Maxxys Creative Commons License 2017.04.24 -4 0 19120

Van itt valaki aki szeretne nem szorongani végre???

Itt a megoldás a kapuban csak nem veszitek észre...privátban tudok segiteni(faultandshark@gmail.com)

fsk13 Creative Commons License 2017.02.23 0 0 19119

Hat engem megtosz ez az elet.

Most mar aludni se tudok, sirogorcs , allni is nehez gyengenek erzem a labaim.

Visszasirtam magam a regi helyre  ilyen allapotban oda se tudnek vezetni a masikhoz.

.

 

fsk13 Creative Commons License 2017.02.22 0 1 19118

Na asszem kezdodik..3 napja alig birok enni 24 oras szorongas remeges.

Ott indult h. felmondtam mert a ber ehenhalni volt jo.

Felvettek uj helyre 2x annyi a kes, ahelyett h. orulnek elkezdodott ez a szarsag..

Nos nyugtato kizart mert hajnali vezetes 50km es talpon kell lenni egesz nap.

Es soss voltam hive a nehez elhagyas miatt.

Viszont vmi megoldas kell, most is ugy remeg a kezem h a telefont alig birom fogni.

Lehet elkezdem a rexetint ujra mert csak rosszabodik az allapot...

Aztan ha vmikor idom engedi keresek egy atert(de most magant..)

Az a baj ez messze nem vizsgadrukk, elvileg okom se lenne mert ugy kerestek meg.

Es lam megis, viszont ilyen allapotban meg dolgozni nem lehet, kikeszit.

Es jo szocfobhoz hiven donteni se birok termeszetessen.

 

Ropass Creative Commons License 2017.01.27 0 0 19117
Törölt nick Creative Commons License 2017.01.20 -3 0 19116

"át kellene írni az egészet szinte, hogy kiadható legyen."

 

Kinek, minek?

Előzmény: Ropass (19115)
Ropass Creative Commons License 2016.12.12 0 0 19115

Köszi!

De egyébként elég gyenge fordítás lett, át kellene írni az egészet szinte, hogy kiadható legyen. 

De amúgy sem hiszem, hogy nagy business lenne. De ha valakinek kedve van hozzá, szabad a préda :).

Előzmény: Nazusepta (19114)
Nazusepta Creative Commons License 2016.12.06 0 0 19114

Ropass, ügyes voltál! 

Engedd meg, hogy feltegyek egy kérdést: nem tartasz attól, hogy visszaélnek a fordításoddal és miért nem véded le azonnal ezt a szerzői jogoddal (IBSN stb.) és rendelj belőle sok-sok könyvet, biztosan venni fogjuk :) 

Értsd jobban: pl. a Facebook nem Zuckerberg ötlete volt, hanem egyetemi társáé, Zuckerberg ellopta tőle. Ne engedd, hogy egy Zuckerberg féle ellopja ezt is tőled :) 

Szép hetet!

sieshu Creative Commons License 2016.11.25 -1 0 19113

Ezt meg mi a fenének kellett törölni? Amit kéne, azt persze nem.

sieshu Creative Commons License 2016.11.25 0 0 19112

Valahogy biztos ki lehet cselezni az elmét, amikor szenvedünk, hogy "nincs energia". Ha belegondolok, szokott működni az ilyen nemszeretem munkáknál, hogy "gyorsan elkezdek takarítani, mielőtt rájövök, hogy már megint takarítani kell". Mire észrevenném, hogy szenvednem kell a takarítás miatt, ki van takarítva. De olyasmivel kapcsolatban alkalmazni ezt, amit elvileg szeretek, és hosszú távon?

sieshu Creative Commons License 2016.11.25 0 0 19108

Ha nincs ereje, miből szedje össze magát? Mi az, ami magától jön? Én ezt hallgattam egész életemben, hogy csak elkezdeni kell, szinte soha nem jött be. Mindenért meg kell dolgozni, kivételes ajándék az élettől, ha mégsem. Ajándék... hosszabb távon kibaszás.

 

Mi van, ha az új melóban is megtalálja az értelmetlenséget? Lehet, hogy azt keresi, még ha tudatosan nem is ezt akarja.

Előzmény: teisie (19107)
Dusk222 Creative Commons License 2016.11.22 0 0 19106

Nálam is ez a helyzet, azzal társulva hogy nem is vagyok könnyű eset, és emiatt nehezen szerzek haverokat, és alig van, de igazi nincs...   De hát bartátság ugye csak suli korszakban van, később kinövi ezt a legtöbb ember. (?)

 

És nincs olyan hogy merre lépj mert ez ilyen, esetleg ha egy szórakozóhelyen van esélyed, akkor próbálj ott ismerkedni..   Csak én az ország keleti részében élek, ahol a pusztulat az úr.

 

Én hiába nem vagyok szoc fób, ha most kivándorlás van.

 

Előzmény: fsk13 (19091)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!