Nem tudom, más hogy van vele, de engem elgondolkoztat, hogy a közszolgálati rádióban olyan közvetítéseket hallok, amikor a misét celebráló egyházi méltóság nyíltan és egyértelműen szidja a kormányt és uszít ellene.
Természetes, hogy senki nem „cenzurázhat” egy misét. De van benne valami furcsa, hogy az államilag támogatott egyházak némelyike az államilag működtetett médiumokon keresztül -tehát nem kis állami dotációval- szidja azt az államot irányító kormányt, amely éppen rajta nem takarékoskodik.
Azt, hogy én minek vagyok a tagja, meg mihez vagyok hajlandó anyagilag hozzájárulni, talán hadd döntsem el én. (A hitgyüli felemlegetését velem kapcsolatban kifejezetten sértőnek tartom - bár hasonló bunkóságok részedről, nagykeresztény, nem lepnek meg.)
És igen, aki akar, az pedig pofázzon. A demokrácia meg a szólásszabadság erről szól ugyanis.
Azzal azért vigyáznék, hogy keresztény ország vagyunk... Sokkal inkább ateista ország, ha azt nézzük, hogy a lakosság hány százaléka rendszeres templomjáró.
Nem pofazni, templomba jarni! Aze' van. Meg aze' h mindenki jarhasson. Kereszteny orszag vagyunk. Ha nem tetszik "el lehet menni Magyarorszagrol, itt lehet bennunket hagyni keremszepen! Tessek! Lehet menni!" (...izraelbe, indiaba, vagy ahova akartok)
Bogaram, tisztázzunk valamit. A vallással semmi bajom nincs - semmilyen vallással sincs.
Az egyház kifejezetten álszent viselkedése az, amit a gyomrom nem vesz be.
Kezdve az apácán, aki nagyon kedves szomszédom, de ingyen lakik akkora lakásban, amekkorában öten laknak és még a rendszeres szoc. segélyt is felveszi az önkormányzattól - piti dolog, de a lelkiismerete nem háborog??
Életem, Pesten annyi a rendbehozandó középület, hogy arra az Isten pénze sem lenne elég.
Talán először az iskolákat venném sorra...elképzelhető Nyugaton egy egyetem uszoda nélkül???például...
Azért azt is tudnia kell az egyházaknak, hogy ezek a törvények feles döntésekkel kiüresíthetők. T'od nem törlik el az egyházi támogatást, csak a kőccségvetési törvény nulla forintban állapítja meg...
Ha most azt kellene összeszedni ki mennyit hazudott nehéz lenne eredményt hirdetni. Az egyiknek hangszalagon ,a másiknak könyvben és a volt elvbarátja vallomása alapján lehetnének esélyei.
A pártpénzekről külön fejezetet lehetne írni.
A kispapokról nem kívánok beszélni, mert először a szemináriumban őket próbálják ki, ugyan úgy mint a sitten a friss húst.
Abban megegyezünk, de én a példát egy kis pártról hoztam azoknak is vannak ügyeik, hiszen a Stabagdemokraták ültették már megint egy budakeszi lakost ujra a főpolgármesteri székbe.
A hollapon sok szépen felujjított templomot találhatsz. De eljöhetsz Pestre is a Bakáts térre körülnézni, vagy a Thököly úton a több mint 120 éve kiégett templomot, vagy menj be a Rózsák terére a templomban, és figyeld meg hogy mióta húzódik pénz hiányában a felújítás.
Terelés, cicám. Nem a pártpénzekről van szó - melyekkel kapcsolatban én is valszeg ugyanazt gondolom, mint te. És gondolom abban is megegyezhetünk, hogy ezen a téren mindkét nagy párt EGYFORMÁN mocskos.
"amikor ők már Fiatokkal álltak ki az érseki palotából" - Megfelelő szaktopikban Volvót tolnak az érsekek alá. Amúgy segítek egy kicsit. Tudod hol gyártják a Fiatot?
Tudod hogy abban az országban milyen a katolikus egyház szerepe? Tudod hol található a Vatikán? Tudod te mi az adomány?
Klérus elleni felbuzdulásból valami luxusautó márkát írhattál volna. Az a szocializmus nyomora, hogy egy olasz melós különb autón rohangált mint nálunk a cucilizmusban egy mérnök vagy tanár. Ha azt mondanád hogy a plebános háza előtt Aéfa Romeo állt amikor te trabin pöfogtél arra azt mondanám nahát! Hogy megértsd:Fiat az az olasz Szuzuki.
ezt a templomot nagyon jól ismerem, a közelében laktam - akkor is megmagyarázhatatlan volt számomra ez az épületegyüttes - hihetetlen módon vizesedett.Tatarozás után egy évvel már szinte kezdhették volna előről...
Gondolod, akkor szívesen rakok be képeket Soprontól Bajáig a szépen felújított templomokról:-)
Van egy két elképzelésem a papi vagyonok kresztény célú karitatív felhasználásához, ami ugye az egyház fő feladatai közé sorolandó, ahelyett, hogy egyes pártok és pártvezetők zsebét , kasszáját gazdagítanák.
De bevezetném a jövedelemadót, a társasági adót. A gazdasági tevékenységek végzésénél az ÁFA-t, valamint az iparűzési adót. Eltörölném az összes olyan kivételezettséget, melyet más szervezetek, civil szerveződések, nem kaphatnak meg. Elsődlegesen a jövedelmük alapja az önkéntesen beadott és nyilvántartott, elszámolt, adományok, melyet híveiktől támogatóiktól kapnak.
Az állam nem egészítgheti ki az önkéntesen felajánlott 1%-os adó felajánlást, de bár ki, bár mennyit adhat, a nettó jövedelméből az egyházak számára,mint adományt melyet már nem számolhat el adójóváírásként.
Azért megkérdezném tőled és a többi nagyérdeműtől. Az frankó, hogy meg akarjátok adóztatni az adományokat és amikor perselyeznek akkor a ministrángyereknek számlaadási kötelezettsége lesz.
De mi van azokkal az adományokkal amiket pártok kapnak? Strabag-Demiokraták nem fognak felszisszenni ha a kenőnénzt megadóztatják?
" A helyett, hogy egyik egyházkerületből ahol már megrontotta a gyarekeket, át teszik egy másik helyre aholm ég nem ismerik." Ha tudsz ilyen magyarországi esetet elő a farbával. Mert ha nem jösz elő vele nem jelented fel az bűnpártolás. Ha meg nem magyarországi az esett akkor mi a fenének ebbe a topikba teszed, vannak rá megfelelő vallásfikázó szaktopikok is.
És ha belepofázik a politikába tudnia kell, hogy az nem szűzmáriáskörmenet.
Nem sértődhet, meg és nem menekülhet rögtön a védelmet nyújtó egyház amúgy rideg falai közé.
Például, ideje lenne már az egyházi támogatások remdszerét felülvizsgálni, kiváltásgaikat gazdasági és adó téren a jelenlegi rendszerhez igazítani.
Lehetne szó mondjuk, hogy az egyházra is a "földi" igazságszolgáltatás alapján kerüljön sor a büntethetőségre. Mikor látunk már pocakos pedofil papot,amint mossa a körlet folyosóit? A helyett, hogy egyik egyházkerületből ahol már megrontotta a gyarekeket, át teszik egy másik helyre aholm ég nem ismerik.