Az MSZP szerint Fidelitas-alelnök ostromolta a tévészékházat
"Üdvözöljük, hogy a Fidesz lemondta szombati nagygyűlését" - jelentette ki pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője, mert ezzel szerinte "szombatra Budapest megmenekült". Lendvai a sajtótájékoztatón megpróbálta lejátszani a HírTV egyik felvételét, amin szerinte látható, ahogy Goró Oszkár, a Fidelitas alelnöke, a párt XV. kerületi önkormányzati frakcióvezetője és a helyi közrendvédelmi bizottság tagja látható a tévészékház ostroma közben. A felvétel lejátszása nem sikerült, így csak Lendvai elmondásából tudhatjuk, hogy a férfi, akit Goróként azonosított, kezében kővel látható a képeken. Ez szerinte azért különösen érdekes, mert Goró választási programjában külön pontban foglalkozik a rákospalotai-újpalotai utak burkolatának felújításának.
Hajdú László, a XV. kerület szocialista polgármestere büntető feljelentést tett Goró ellen.
Steiner Pál, a Belváros szocialista polgármestere kihívóját, Rogán Antalt szólította fel arra, hogy határolódjon el Kerényi Imrétől, a Fidesz belvárosi elnökségi tagjától, aki a Kossuth téri rendezvény rendszeres felszólalója.
akkor egy focihuligánnak is jár a háziőrizet, illetve annak jobban, mert azt meg lehet tanálni a legközelebbi meccsen, de ezt most a munkahelyéről is kivágták, úgyhogy még akár diszidálhat is a bünti elől :)
háziőrizetbe helyezték a rendőröket dobáló hivatásos fideszforradalmárt, azért nem nem túl fair a többi nemzetikeresztény-mélymagyar autógyujtógató- fosztogató orbánfannal szemben, őket előzetesbe tették.
Lehet, hogy tavaszi igéretéhez hiven maga az alcsúti törpe védi....
Viszont nem viccelődött elhurcolt embereken . . . . . Ugye. Egy üres sörösdoboz kb. 30-40g. Állati nagy kárt lehet vele okozni. És persze, amikor tőle fél méterre sújtott le a gumibot egy sajtós kitűzővel ellátott és teli torokból "sajtó sajtó" szavakat kiabáló riporterre, akkor hirtelen eszébe jutott, hogy ő már előre eltervezte, hogy rendőröket fog megdobni. Ez a Lendvai Ildikó is el tudna vegyülni a lipótmezeiek között a főnökével együtt . . . . .
A kerületi honlapról SEM! Azért az a cinizmus netovábbja, hogy László Tamás a FIDESZ XV. ker-i polgármesterjelöltje közölte, hogy kirúgták, kirúgták, de nem hívják vissza. www.laszlotamas.hu
"László Tamás, a Fidesz XV. kerületi szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő az MTI érdeklődésére elmondta: Goró Oszkárnak megválasztása esetén mandátumáról le kell mondania."
Jogos, még nincs ítélet, tehát választható és bizonyára lesz egy csomó birka aki azt se tudja kicsoda, csak a fideszlogo mellé beböki a keresztet. :(
Ha megválasztják, illetve listán rászavaznak, majd jön a sorban utánna következő.
Ez a pofátlanság elsőre annyira hihetetlen volt, hogy az MTI hírekben rákerestem a visszalépett jelöltekre, mert nem akartam elhinni. De tényleg. Nem lépett vissza!
Ezzel az erővel az MDF-es gyilkost is lehetne indítani. Ott sincs még ítélet, csak a madöf már! nemegyenlő fityesz.
meg kellene beszelnunk hogy hanyan lettek volna a hosok teren? szerintem minimum 4 millio. tehat ennyien voltak ott nem a hosok teren es megakadalyozta, rohatt, kommunista, osszeeskuvo, provokator...
de lehet hogy 5 miliio is lett volna volt ha nem gondolta volna meg akkor mindenki jott volna messze videkrol es kulfoldrol meeg a kulfoldiek is akik nem magyarok de megerintette oket a vonat szele.
tehat hanyan is voltak a meg nem tortent naggyulesen? ja es kormanyparto hangulat volt lett volna de sajnos nem lett es a nep egyhanguan elitelte volna vala ha tehette volna a hazug kutyat es a santa gyurcsanyt es utana elenekeltek volna az internacionalet es a himnuszt es elfogyott volna az osszes magyar zaszlo es ezzel a magyar ipar is fellendult volna ha lett volna 4 millio virtualis ember, aki nem volt de lett volna a hosok tereen.
meeg lehet hogy a halottak is feltamadtak volna es megirhattuk volna az uj mikszaiasz-t, az oreg bement volna a parlamentbe es nekicsodalkozott volna a szep uj vilagnak...
meegcsak nem is tagadnak. hiszen kiretusaltak, kirugtak valoszinuleg a papa meeg ki is fogja atkozni...
de az ures sorosdoboz dolgot egyszeruen nem ertem...
lehet hogy tenyleg igaz????? hiszen ennyire hulyek nem lehetnek...
es ha ures sorosdoboz volt akkor siman kirughattak volna amiatt hogy ott volt, amiatt hogy CSUNYA szavakat kiabalt. tehat a kirugasnak semmilyen elozmenye nem volt a dobalas.
de akkor sem tudom elhinni, elfogadni hogy epeszu ember ures sorosdobozokkal probalja dobalni a rendoroket. mert akkor egyszeruen elmeallapotat is ketsegbe kell vonnom. miert dobnek el egy URES sorosdobozt? olyan mintha egy tollat a parnabol dobnek oda...
kivancsi lennek a videora.
szerintem szijjarto sem hazudozni akart hanem egyszeruen hulye!