A választ részben megkaptad "derant"-tól, köszönettel.
Politikus elszólásából- miszerint a nyugdíjakat csökkenteni kívánja - ne vonj le végleges következtetést, nekik is vannak emberi hibáik, a másik - ordas - ember elszólásaival sem szeretnélek untatni. De ő pökhendien "örökös" min. elnökként nyilvánosan kinyilatkoztatta, hogy a nyugdíjasok tették tönkre az országot, most meg tartanák a markukat.... Most fontosabb dolgunk van....És így is cselekedett.
Gyurcsány egy céltudatos manager, azt tette amit kell ahhoz hogy nyerjen, Isten bocsássa meg neki, nyilván ő is mérlegelt. De az országrontó ripőköt elsöpörte, most pedig teszi a dolgát, hogy rendbehozza az országot.
Ne hagyd magad félrevezetni a demagóg ripacsoktól.
Lenne más érvem is, de szeretnék a nyilvánosság előtt anonim maradni. Személyesen e-mailen nem tudunk kapcsolatba kerülni?
Orbán Viktor illegitim vezetője és csalással került a FIDESZ élére.
Orbán Viktor becsapta és hazudott a választóknak, nem kapott senkitől felhatalmazást, hogy Ő vagy bár mely tagja a FIDESZnek, szövetségre lépjen szélsőjobboldali szervezetekkel, elfogadja támogatásukat, igéreteket tegyen részükre.
Orbán Viktor nem használhat olyan jelzőt mely téveszti a magyar polgárokat,és abba hiszembe ringatja miszerint az egész magyar nép Orbán Viktorral van.
Orbán Viktor nem kapott a magyar nemzettől felhatalmazást arra, hogy a népképviselet elvét megkédőjelezze, és demokratikus választások nélkül hatalomra kerüljön, és ehhez ultra nacionalista és szélsőjobboldali erőket vegyen igénybe.
Kedves Csév!
Meg fogsz lepődni, de nem azt várjuk a jobboldalon, hogy akár a mi
oldalunkról, akár a baloldalról kifütyüljék.
Sokkal komolyabb amit várunk.
Azt, hogy Gyurcsány Ferenc önmagába nézzen.
Mert, ha ezt egyszer is megtette volna, akkor kiállt volna az emberek
elé, és azt mondja, bocsássatok meg.
Sorozatosan, hónapokon át csak hazudtam, és így nem vagyok arra
méltó amire megbízást adtatok.
Megjegyzem, egy valóban becsületes ember, önként visszaadta volna már
megbízatását.
Ő azonban direkte cukkolja az embereket, újabb, és újabb hazugságokkal.
Ha kételkedsz a szavaimban itt az egyik példa, utolsó hazugságai közül.
Nincs egy napja, hogy a „szándékosan előrehozott” nevezzük így Idősnapi
Ünnepen, szemrebbenés nélkül, belenézett a nyugdíjasok szemébe és azt
mondta, nem nyúl a nyugdíjakhoz.
Persze, hogy nem, most még nem, mert jönnek a választások, de hallgasd, és
nézd csak meg, mit mondott nyugdíjcsökkentési tervéről a választások előtti
hónapokban, persze ezt, nem nyugdíjasok előtt tette.
Manipulál mindenkit kormányával együtt. Országjáró kőrútja pedig, csak
provokáció. Ezt ő is tudja, nem véletlenül nyújtja provokálóan, ideges fejét a
fütyülők felé.
És!
Még egy megjegyzés. Én például, jó, hogy nem megyek ki, egyetlen
rendezvényére sem, mert nem fütyülnék, hanem gyermekkorom, igencsak
megöregedett, közel 50 éves, iszonyatos hangos sípjával sípolnék, hiába vagyok
ahogy mondják, „közel a nyugdíjhoz, de még túl messze” korosztályból
egy édesanya.
De nem megyek, mert nem hagyom magam provokálni.
Üdvözlettel KERLON
Kattints a linkre, füleden a fülhallgatóval, és indul a videó
Nem tudod, az én érdekközösségem mikor fog fütyülni?
Nem vagyok nagycsaládos, nem vagyok ifjú házas, nincs devizahitelem, nem vagyok patikus, ne fűtök gázzal, nem vagyok egyetemista, se tanár, se orvos. Nyugdíjas se, nem szedek rendszeresen semmilyen gyógyszert.
Kerestem, de semmi kiváltságot nem találtam amit füttyel kéne védenem, (de szívesen füttyögnék én is), csak adófizetésre kötelezett állampolgár, akinek az adóját azzal az indokkal emelik, hogy a fentebb felsoroltak kiváltságát támogatni tudja a költésgvetés.
Nik Kecske! :o) Nem írtam ilyet és soha nem is állítottam. Viszont nagyon jól tudod, hiszen ott voltál az esküvőnkön, hogy református templomban volt, a fiaimat is ott keresztelték meg..
Most is scak annyit írtam, hogy járok templomba. Nem minden héten, nem azért ,mert ez divatos..
Ti csak ilyen sztereotípiákban tudtok gondolkodni? :o((
Nem azt írtam, hogy nem járok templomba-de hát könnyű magyarkodni, csak a nyelvet érteni nehéz-, hanem azt,hogy nem gyakorolom a katolikus vallásomat.Járok templomba, utoljára múlt héten voltam .
egy -nyilvános vallásos rendezvényen megjelenne néhány eszement( anarchista, kommunista, bolsi stb.-kinek hogy tetszik..) és elkezdene füttyögni, meg kerepelni, mert neki az nem tetszik. Engem biztos felháborítana, pedig nem vagyok vallásomat gyakorló katolikus,
Egy MSZP-stől nem is feltételeztem volna a templombajárást.
Ez az igazán "magas" szinvonalú - Fütyül a csürhe - topic volt. De haggyuk! Nem ér az egész ennyit. Szerintem az INDEX-nek ciki, olyan pitiáner dolog. (csak lehet, hogy mégsem az)
Azt írtam, hogy innen azért nem, mert nem minden topicot figyelnek. Lehet, hogy valami különlegesen védett topicot akartál szétcseszni, azért 30" a 30".
Nem következetlenek, csak a moderátorok nem minden topicot tudnak szemmel tartani, esetleg az is lehet, hogy nem másztál bele a tiltás után a moderátor gyomrába, és most az egyszer félrenézett.
A tiltásodról nem tudok véleményt mondani. Sajnálom, ha ez elvette a kedved, de biztos találsz olyan fórumot, ahol jól fogod magad érezni.
Nem azért ! Bár következetlenek, mert még "élek". Kikaptak 2 olyan írást ami tényszerű volt, csak nem illett bele a médiák által közvetített képbe. Röhejesek, mert nem sértettem meg senkit, és semmit sem, csak más volt a véleményem. Ismétlem csalódás volt! Remélem most már törölnek végre !
Olyan nick használata, amely köthető egy - ideiglenes vagy végleges - tiltás alatt lévő másik felhasználói névhez, ugyancsak a mondott nick azonnali, végleges tiltását vonhatja maga után.
Demokráciában mindenkinek joga van a szabad vélemény nyilvánításra.
A szabad meghallgatás joga nincs benne a demokráciában, vagy a modern demokrácia azt jelenti, szabadon meghallgathatod, ha a másiknak nincs épp füttyös kedve?
Igen, azt írtam. Mert ez azt jelenti, hogy elgondolkodtam rajta, mi lenne, ha ilyen történne. De nem szeretném,mert az a vallásos érzületű embereket zavarná-és a jobb érzésű nem vallásosokat is..
Két nap alatt 2 nickemet törölték - érdekes! Ezt is törölni fogják?
Ezt még _*_ -ként írtam :
Én meg tegnap már leírtam - csak törölték- hogyha a "mi drága miniszterelnökünk" nem dugta volna ide az arcocskáját akkor egy kellemes, lapos ünnepség lett volna. Ez viszont tényleg provokáció, amit most művel az országjárásával. Csak begyűjti a reakciókat az elmúlt idöszakban nyújtott teljesítményért. Nehogy azt hidd, hogy őt ez zavarja. A fanatikus híveit viszont keményíti a kritika. Röhög a markába, ez csak játék (számára) nehogy már komolyan vedd!
Érdekesek voltak a híradások: HírTV - enyhén túlzó RTL - kis nyalás TV2 - nagy nyalás Délmagyország , Szeged VTV - fényesre..
De remélem, jövőre tényleg lesz valaki, aki "spontán" megszervezi mondjuk a Szent Jobb Körmenet elleni tiltakozást, ahol az ellen "körmenetelők" majd sípolnak, füttyögnek stb-hiszen nekik is joguk van ,hogy véleményt nyilvánítsanak.
Azt írtam, remélem-de nem szeretném.
Szóval nem szeretnéd de reméled. Semmi gond - szóljál az Új Generációnak - szívesen elmennek jövőre püspök álarcban a püspök zakóját izé a mise ruháját rángatni.
Meg megakadályozni hogy v.melyik utcába belépjenek.
Nézd,én nem azt mondom, hogy ne lehessen véleményt nyilvánítani. De ha valaki azért megyoda, hogy meghallgassa a felszólalót, akkor kinek a joga az erősebb? De remélem, jövőre tényleg lesz valaki, aki "spontán" megszervezi mondjuk a Szent Jobb Körmenet elleni tiltakozást, ahol az ellen "körmenetelők" majd sípolnak, füttyögnek stb-hiszen nekik is joguk van ,hogy véleményt nyilvánítsanak.
Azt írtam, remélem-de nem szeretném.Ha valaki meg akar hallgatni valakit/valamit, akkor azt tehesse. A tiltakozó pedig mondja el a sajtóban, újságnak stb. ill. a rendezvény után 5 perccel ekzdődő elelnrendezvényen a véleményét, amit pedig az előzőeknek nem szabad megzavarni..
Már sokan nagyon várják, hogy saját választói kifütyüljék, látom Te is. Hiú remények, az órabérért odafuvarozott szegények fütyülnek, nem a baloldali érzelmű emberek. Megjegyzem Gyurcsányt a legmagasabb elfogadottság és siker alkalmával is kifütyűlték, ugyanezek az emberek, mert a törpének úgy tetszett és volt rá pénze....
Én arra lennék kíváncsi, hogy akkor mit szólnának néhányan, ha egy -nyilvános vallásos rendezvényen megjelenne néhány eszement( anarchista, kommunista, bolsi stb.-kinek hogy tetszik..) és elkezdene füttyögni, meg kerepelni, mert neki az nem tetszik. Engem biztos felháborítana, pedig nem vagyok vallásomat gyakorló katolikus, de mindenkinek joga van meghallgatni egy rendezvényen megszólaló(felszólaló) személyt, ha azért megy oda ki. Akinek meg nem tetszik, az mondja el utána a véleményét..