sajnos nem, de azért köszi..ha ipodom lenne nem lennének szoftware gondjaim:-) bár:-) amúg egy 128mb-s dimarson az egyik a másik egy laks memory music.
A feladat összetettsége ahhoz hasonlítható, mintha egy PC-re kellene BIOS-t írnod, vagy mondjuk kernelt. (Azért vannak, akik ilyesmire teszik az életüket, nem kevés sikerrel. Pl. Richard Stallman, Linus Torvalds.) Nem megoldhatatlan abban az esetben, ha a hardware-ről van részletes dokumentációd, kapcsolási rajzod, s a rajta lévő eszközökről is be tudod szerezni a doksi-t. De ez akkor is olyan szintű feladat, egy akkora fejlesztés, amit a gyártó is több emberrel, teljes dokumentációval - hiszen ők tervezték - hónapok alatt tud elvégezni. Egész egyszerűen nem éri meg. Ráadásul az eddig az eszközben lévő programhoz sem jutsz hozzá, mert a mikrokontrollerekből nem olvasható az ki, éppen azért, hogy a terméket ne lehessen könnyedén lemásolni. Ha hozzá is jutnál a kódhoz, azt visszafejteni, disassemblálni, megérteni... hát sok sikert hozzá. Én sokszor a beszédes címkékkel, kommentekkel ellátott saját forráskódomat nehezen értem meg, ha hosszú idő után valamiért bele kell nyúlni a programba. Tehát ha ilyenre adod a fejed, máris gyúrhatsz az MP3 decoder megírására. Egyébként licensz díj köteles, így még jogsértővé is válnál. De, hogy tovább fokozzam: a hardware egy részét a fejlesztők - ideértve jómagamat is - CPLD-re, FPGA-ra tervezik. Ezek olyan programozható hardware eszközök, amelyekben megvalósított logikák, szekvenciális hálózatok egy kötéslista (jedec file) formájában tölthető le az eszköznek. Tehát hiába látod az eszköz típusjelzését, hiába van róla katalógusod, semmit nem tudsz arról, hogy mit csinál belül. Egy ilyen eszköz fejlesztői környezetét megvenni sem feltétlenül olcsó mulatság.
Köszi, éppen egy ilyen válaszra vártam, akkor az OP rendszert felejtsük el.. Ezek alapján, a legtöbb amit tehetek, hogy megvárom a frissítéseket amit a gyártó kihoz. Az a baj, hogy az én mp3 lejátszóm nem tudja az ID3 tagot (asszem az a név meg a cím nem?) megjeleníteni,ami elég zavaró. Arra sincs esély, hogyha mondjuk ugyanebből a típusból a 256MB-s már meg tudja jeleníteni, akor azt felteszem?? szerintem nem, de azért egy kérdést megér.
a firmware miben tér el az op rendszertől?Szerintem nem túl nagyba.
Szerinted. A firmware közvetlenül a célfeladatot valósítja meg. Nem általános, hanem speciális program. Az architektúra minimális változásakor borul az egész. Viszont gyors, mert nem kell felkészülnie az általános helyzetekre.
Az operációs rendszer a fentinél sokkal általánosabb, absztraktabb valami. Éppen ezért jól rétegzett, toleránsabb a módosításokra, cserébe lassabb dolog. Akkor van rá szükség, amikor általános szabályrendszer, erőforrás menedzselés nélkül már nem tudnád implementálni a feladatot, mert átláthatatlan lenne a káosz.
Egyik mp3 lejátszóra fel lehet tenni másik lejátszóra írt firmware-t?
Nem. Eleve ott kezdődik, hogy valószínűleg különböző processzorokat használnak. Más az utasításkészletük. Pl. egy Z80 CPU LD A,(HL) utasítása csak sejtés szinten rokonítható egy PIC MOVF INDF0, W, A utasításával. Kódban persze köszönő viszonyban sincsenek, de a két proci felépítése is teljesen más. Aztán ugyanazzal a processzorral a hardware környezettől függően teljesen más számítógép építhető fel. Szerinted mi történne, ha egy HT-1080Z ROM-ját tennéd egy ZX Spectrumba? Nyilván azonnal szétfagyna, pedig mindkét gépben a Zilog cég Z80-as processzora dolgozik. Hogy miért? Mert egészen más címen vannak a memóriák, a perifériák. Ugyanazt a feladatot ellátó perifériát egészen másképp kell felprogramozni az egyik gépben, mint a másikban. Pl. egy 16550 vagy egy Z80 SIO teljesen másképp használandó, pedig UART ez is, az is. Nem tudom szemléletesebben elmondani: ha áramot vezetsz a biciklibe, nem megy olyan jól, mint a villamos, pedig mindkettő jármű. ;)
Írj valamilyen berendezés mikrokontrollerére firmware-t, s azonnal megérted miről is beszélek.
Csakhogy ez az idézet pont a fordítottját mondja, mint amit te voltál szíves kikerekíteni belőle.
Nem a FreeBSD fut 12000 platforman, hanem a(z adott gépre teelepített) FreeBSD-re tudsz feltenni 12000 alkalmazást.
Nem a vajat kenyerezzük, hanem a kenyeret vajazzuk.
(Egyébként a NetBSD az a rendszer, amit a legtöbb procitípusra protoltak.)
"Egyik mp3 lejátszóra fel lehet tenni másik lejátszóra írt firmware-t?" Ha hallottál már gépi kódról, akkor a választ is sejthetnéd.
Segédkérdés: egyik alaplapba bele lehet tölteni egy másik BIOS-át? Ritkán.
Ha a lejátszód architektúrája TELJESEN ugyanaz, mint a másiké, akkor rá lehet tölteni. Azt persze nem tudom, a gyártó ad-e támogatást a firmware cserélgetéséhez.
Huhh..na valami ilyesmit vártam..és a firmware miben tér el az op rendszertől?Szerintem nem túl nagyba. Egyik mp3 lejátszóra fel lehet tenni másik lejátszóra írt firmware-t?
Az embedded linuxokat ilyesmire találták ki. Ha jól emlékszem, léteznek Renesas - korábban Hitachi - processzorokra is. Ugyanakkor egy MP3 lejátszó erőforrás igénye nem túl nagy, amiből arra következtetek, hogy arra a hardware-re szerintem esélytelen lenne operációs rendszert tenni. Például mert kicsi a programtár, kevés az operatív tár, lassú a processzor. Ezen felül ismerned kell a kapcsolási rajzot és a processzor, perifériák dokumentációját ahhoz, hogy bármit kezdeni tudj vele. Egy operációs rendszer önmagában semmire sem jó. A perifériák alacsony szintű kezeléséhez meg kell írnod az összes kernel modult. Ugyanakkor a felső rétegeket is meg kell írni. Nem látom sem célját, sem értelmét a dolognak - a lehetőségről már nem is beszélve. Azért azt megnézném, amikor pl. a Microchip valamelyik mikrokontrollerén linuxot futtatsz. Legutóbb pl. az volt a gondom, hogy nem hozhattam létre 32 byte-os (nem kilo-, mega- vagy gigabyte-ról beszélek) buffert, mert csak 24 byte fért a RAM-ba. Az egész kontrollerben van 512 byte RAM, és ez már viszonylag soknak nevezhető. Célhardware-ekre a feladatra alkalmas firmware-eket írunk, nem operációs rendszert.
A mobiltelefonok összetett, multitaszkos működése miatt hatakmas erőforrásokkal rendelkeznek, rajtuk valóban fut operációs rendszer, amelyik az alkalmazások futását, az erőforrásokhoz történő hozzáférést menedzseli. Ott a feladat megköveteli az operációs rendszer létét.
Az egyes *BSD rendszerekre rengeteg kiváló alkalmazás van átültetve, melyeket a "Ports", illetve NetBSD esetén a "Pkgsrc" nevű gyűjtemények tartalmaznak. A FreeBSD esetén ezen alkalmazások száma jelenleg több, mint 12000, NetBSD-n pedig több, mint 4000. Az elérhető alkalmazások kategóriákba vannak besorolva és gyakorlatilag mindenféle szoftver megtalálható közöttük, a szövegszerkesztőktől a matematikai alkalmazásokon át a különféle ablakkezelőkig.
Hali! MP3 lejátszóban is van processzor, csak különlegessen, egy igényre van tervezve. De amúgy a 911X kommunikátorokban 386-os a 9000i-ben pedig 286-os processzor van...
Úgy hittem hogy az MP3 egy file-formátum, az operációs rendszer viszont egy processzoron/számítógépen fut. Természetesen az MP3-lejátszóban is van valamiféle processzor, csak az a kérdés hogy milyen - gondolom nem intel-x86...
:D laza, amikor linuxfanok oprendszert akarnak tenni egy mp3játszóra.
Ahhoz forrasztó kell, meg kompatibilis eprom :) és persze ismerni az adott kisproci, vagy inkább csak mikrokontroller utasításkészletét. És hol van még az oprendszer :D
A szabad szoftver tényleg frankó dolog, de ahhoz nyílt oprendszerre van szükség (a windows nyílt: elérhetőek fejlesztőeszközök hozzá) Az mp3játszók szoftvere mélységesen beágyazott, szó sincs nyílt rendszerről. A firmware készítői a titok birtokában vannak, és eszük ágában sincs dokumentálni a külvilágnak a fejlesztést.
Szia,
csak hogy legyen egy kis élet a topicodban. Jómagam nem sokat konyítok ezekhez a dolgokhoz, alap szinten vágom a számítástechnikát. Melóhelyen kell dolgoznom gépen, de ott általában a office-nál kimerül a dolog. Kicsit médiadolgokban is benne vok, de nem naon. Remélem hosszúéletű lesz a topic. Majd néha benézek okulni. Üdv.: Kettőtizes
Sziasztok! Van 2 MP3 lejátszóm, ebből az egyik nehéz eset..az egyik egy LAKS 256MB-s óra aminek nincs kijelzője, de elrontottam a szotvert, kiment belőle minden, még pendrive ként sem működik..Valami ötlet? A másik egy dimarson 128MB-s mp3 lejátszó ami jól megy, de fel akarom kicsit dobni szoftveressen:_)