A csodafegyverek: Anettka, Kiszel Tünde, Győzike, Mónika, balázs (szigorúan kisbetűvel), Fásy Ádám, Nagy Ő Anikó.
Ezeket átdobnánk a románokhoz, és megüzennénk, hogy ilyenekből vagyunk 10 millióan. Tuti kapitulálnának másnapra.
Aztán alakítanánk kényszermunkatáborokat, ahol kinzóeszközként a Barátok köztet és Szomszédokat vetítenénk egész nap. Habár ezzel tényleg durván megsértenénk az érvényben lévő nemzetközi jogokat.
Először arra gondoltam, hogy néhány leszerepelt politikusunkat kellene újrahasznosítás-jelleggel átpasszolni nekik. Tdunék - tudnénk - sorolni jópár nevet, amelyekkel garantáltan tönkre lehetne tennei akár egy virágzó országot is. Aztán rájöttem, hogy szomszédaink ebben sem szorulnak ránk - mint ahogy mi sem őrájuk -, mert a hülyeség nemcsak párt-, hanem nemzetsemleges is, és nekik ugyanúgy megvannak a pojácáik és az önlejárató senkijeik. Szóval egyformák vagyunk.
Szerintem a leghalálosabb fegyver az volna, ha ködfüggönyt húznánk a románok fölé, és egy kib*szott nagy projektorral, meg gigantikus hangszórókkal elkezdenénk vetíteni a Barátok Közt összes eddigi részét. Mire elfogynának az epizódok, már minden román Moldováig futna. :-)))
De ha elfogy, keményíteni is lehet: csak elő kell venni az MTV archívumból a jó öreg Szomszédokat... :-)))
Egy-két hobbyszőlő-művelőt is elküldhetnénk..Múltkor láttam ballagni egy takaros fiatalasszonyt a kertek alatt, helyre kis kapával a vállán, rafiaköteggel a derekán..öt pulya húzta a szoknyáját..
Hatpesze, bar ezek inkabb kishatotavolsagu fegyverek. Inkabb akkor mar megbiznam az ellenseges orszag koztisztasaganak fenntartasaval a MAV es a BESZKART takaritoszolgalatat. Egy het es duhongene a kolera meg a pestis meg ilyenek...
nem is a túlerő, ahnem elkezdünk kapitulálni előttük, mondjuk minden magát megadó század magyar katona mellé rendelnek egy svájcigárdistát őrnek, akkor egy idő után már nincs több gárdista, oszt a maradék seregünk beveszi a Vatikánt :))
Grespik kapjon allami tamogatast, hogy irjon cikket a magyarok eredeterol, ami termesztesen dako-roman. Ezutan romanoknak tekintunk itthon mindenkit (nem lesz nehez ugy is hemzsegunk a roman berencektol, mint tudjuk).
Na es ha ez meg van akkor szimplan Bayer Zsolt majd hirtelen alairast gyujt Romaniaban, az azonnali, alanyi jogon jaro nemzetegyesiteseert a kulhonba szakadtakkal .
Ezutan csak napok kerdese es a turani atok azonnaal vegig fog sopor a romanokon, akik ezzel szemben nem leven immunisak, pillanatokon belul egymasnak esnek es vegug...
amugy en is igy vagyok vele,mert odahaza mi is leginkabb ezt a kettot szoktuk venni,meg ementalit,de az sokaknak zsiros,meg idonkent valami cumembert.Ez kb a 95 szazaleka amit veszunk. Mert annyira nagy sajtfogyasztok nem vagyunk.De en ki szoktam probalni idonkent sokfelet,egyszer veszek ilyet egyszer olyat,kecskesajtot,fustoltet. Van bolgar feta is.DEe maga a sajt nem meghatarozo nalunk,mint pl francia ,nemet,dan svajci ,olasz teruleteken.
Persze,amit emlitettem az az ementali tipusu sajt is amerikai. a magyarok tobbsege amugy ketfajta sajtot ismer a trappistat es a Macko sajtot es azt az izt keresi mindenhol,mert ahhoz szokott hozza.
"Sajtban olyan iszonyu a valasztek,hogy mindenki megtalalja a neki valot."
USA-ban keszult sajtot talaltal ami jo? Igaz, hogy nem kostoltam vegig az osszeset, de amit ettem az nem volt tul meggyozo. Viszont talaltunk egy franciat, ami jo volt. Amugy amikor ott voltam ledobbentem, tenyleg joval dragabb volt szinte mindennel. Meg az is amit ettem es nem szerettem meg. Mondjuk az is lehet, hogy a keresethez merten a hus olcsobb, es a sajt van normal (europai aranyu) aron, nem? Ami viszont tetszett az a juharszirup. Errefele ugyan nem beszerezhetetlen, de elegge ritkan kerul az ember szeme ele.
A serpák nem csupán Nepálban, hanem Tibetben is élnek.
Hasonlóképpen - bár nem teljes egészében - a gurkha területek is tágabbra terjedtek ki (Kasmírtól egész Kelet-Bhutánig), bár az eredeti terület tényleg nepáli föld.
"Ettem sajtot odaat, Cedar mittodomenmit egy sajtgyarban, de akkor sajnaltam meg az oslakosokat, sokan talan nem is tudjak mi a jo"
Sajtban olyan iszonyu a valasztek,hogy mindenki megtalalja a neki valot. En pl nemreg fedeztem fel egy noname marka svajci tipusu sajtot ami pontosan ugyanolyan izu mint az egerszegiek ementalija,es nem draga,mert itt a zusaban a sajt dragabb mint a hus.