Sziasztok! Pár hete ígértem, hogy lesznek szabálymódosító javaslatok a következő szezonra. Végül is Demollari Moke pár javaslatát tárom elétek. Szavazni igennel vagy nemmel lehet legkésőbb 2025 nov.19-ig. Ezután összesítem a szavazatokat és 20-án már a módosított szabályzat kerül elétek a fórumra, 21-én már versenynap! Szavazat egyenlőség esetén az admin dönt az adott módosítás mellett vagy sem!
1, A csodacsapatban a vb/olimpia normál- és nagysáncos versenyszámai között legyen-e lehetőség cserélni?
2, A csodacsapatnál legyen-e egy összeg, aminél maximalizálva van az ugrók ára? Ha igen, akkor ez milyen max összegben legyen meghatározva (min. 6000 Ft, max. 8000 Ft)?
3, Hagyományos és Fantasy játékban ha valaki bármilyen okból elfelejt tippelni, akkor kapja-e meg az adott fordulóban leggyengébb tippelő eredményéhez képest -1 (hagyományos) és -10 (fantasy) pontot?
Megpróbálok agyalni én is mit lehetne jobbá tenni a következő szezonra, aztán majd belinkelem ide a Te javaslataiddal együtt, amikre szintén lehet majd szavazni! Május környékén (talán első felében) várható, hogy majd szavazásra bocsájtok pár, a játékokkal kapcsolatos kérdést (ahogy korábban is csináltuk), amire majd mindenki szavazhat, aki játszani szeretne a következő téli szezonban! A szavazás határideje 2025 nov. vége felé (pontos dátumot majd a későbbiekben megírom, ha lesz majd a FIS által fix 2025/26-os menetrend!). Szóval májusban nézzetek majd be ide!
Addig is akit érdekel egy kis tippjáték statisztika: :)
Köszi mindenkinek a játékokat, a játéknesternek pedig a rengeteg számolgatást és a megszámlálhatatlan mennyiségű táblázatot.
Harmadik éve tippelek úgy, hogy a versenyekből a munkám miatt élőben jó, ha 8-10 VK futamot látok, így bevallom meguntam, hogy néha még az első próbaugrások után leadott tippekkel versenyzem, ezért is hagytam abba ebben a topicban a játékot, és maradt a másik. A stratégiám nem volt se jobb, se rosszabb másoknál, most nekem jött be, máskor meg nem szokott, de nyilván örülök, hogy működött a terv, és hogy belefért még az is, hogy Lanisek elmaradt Japán túrája miatt két be nem tervezett cserét is el kellett használnom.
Lenne pár szabálymódosító javaslatom:
1.) A sok versenyhétvége és a kósza hétköznapok miatt szerintem elengedhetetlen, hogy egy-egy tipp kiamaradjon, ennek a komplenzálása érdekében javaslom, hogy a Hagyományos játékban azok, akik elfelejtenek bármi okból tippelni, kapják meg a leggyengébb tippelő eredménye -1 pontot, a Fantasy játékban pedig a leggyengébb tipp -10 pontot. (ez az utolsó futamon 1 illetve 287 pont lenne).
2.) A világbajnokság alatt a Csodacsapatnál lehessen a normálsáncos és a nagysáncos versenyek között cserélni.
3.) A Csodacsapatnál legyen egy összeg, aminél maximalizálva van az ugró ára (ahogy van minimum pont is) Pl. 6000 pont. Annyira irreálisan magas efölött az ár, hogy nem érdemes azokat a versenyzőket választani, ahogy most se tette senki.
Zbigniewnek nagy köszönet azért, hogy idén is megrendezte nekünk a játékokat, gratulálok Kalóznak és Veszpreminek a győzelmekhez, illetve minden dobogósnak is, valamint köszönöm minden résztvevőnek a játékot. Szerintem ritkán gondolunk bele, de komoly érték, hogy ennyi év után is van egy társaság, aki ha csak így virtuálisan is, de "összejár" minden szezonban.
Sajnos én is azok közé tartozom, akik kihagytak egy versenyt, amiben ráadásul csak magamra haragudhatok, mert nem elfelejtettem vagy ilyesmi, aznap reggel még én írtam ki a programot a Síugrás oldalra, csak lusta voltam biztonsági tippet leadni, mondván munkanap ide vagy oda, lesz időm. Nem volt... Szóval emiatt ilyen félig tele félig üres pohár érzésem van. Kalózhoz hasonlóan bennem is megfordult, hogy így inkább elnegedem az évet, főleg, hogy előtte nem álltam rosszul így eléggé szíven ütött a visszaesés, így végülis ha már végig küzdöttem a "kockás zászlóig", akkor örülök, hogy azért a hagyományos dobogó összejött. Na meg 13 illetve 11 futamgyőzelem, idén lehet jobban jobban járok, ha VK-pontokat kaptunk volna a versenyekre. :)
Köszönet zbigniew tippmester, hogy újból megszervezted és levezényelted ezt az idényt is itt a topicon! Nem vagyunk sokan, de azért még mindig jó páran kitartunk a a már-már legendás játékokban és szerencsére olykor-olykor akadnak új beszállók is!
Gratulálok mindenkinek, aki végigkövette és végigtippelte ezt a síugró idényt! Amint zbigniew értékeléséből (is) kiderült, egyre többen és többször felejtünk el tippelni egy-egy versenyre! Ez sem lehet véletlen! :) Jó tanács: nem szabad emiatt feladni a tippelést idejekorán...pedig én is komolyan elgondolkoztam rajta, mert rögtön az első mix csapatot lekéstem, de utána úgy voltam vele, hogy "csakazértis" tippelek! Nem a győzelmi esélyek miatt, csak hogy ha versenyt nézek, akkor legyen kinek kicsit szurkolnom ( a lengyel csapat hanyatlása miatt nekem ez különösen nehéz ) . Aztán magam is meglepődtem, persze ehhez a jó megérzések mellett kellett az is, hogy mások is kihagyjanak időnként!
Külön gratulálok:
- Demollari Moke-nak, aki teljesen megérdemelt - számomra meglepetés - győzelmet hozott csodacsapatban!
- Veszpremi -nek , aki mindhárom diszciplinában dobogóra tudott állni...nem akármilyen eredménysor!
- Pax-nak, aki a Hagyományosban olykor rendkívül jól rá tudott érezni a dobogósokra, na meg R.Kobayashi-ra, hogy mikor kerül oda! Utolsó pillanatig sem éreztem biztonságban az első helyemet.
- minden dobogósnak
A hihetetlenül erős mezőnyben teljesen elégedett vagyok az elért helyezéseimmel. Kicsit fura, hogy az eddigi hagyományosan :) leggyengébb versenyszámomban, a Hagyományosban jött az első hely. A talán legjobban - a csodacsapatban - pedig még a dobogóra sem kerültem fel a végén. Itt nagyon izgalmas lett a vége, volt amikor azt hittem ez egyértelmű Veszpremi siker, aztán zbigi robbantott Prevc-al Trondheimben ( itt toltam el, hogy Lanisek - Prevc , majd Lanisek visszacserét léptem ), végül Demollari ügyesen behúzta az egészet!
Remélhetőleg novemberben folytatás, olimpiai idénnyel fűszerezve!
Gratula a győzteseknek és dobogósoknak, és mindenkinek, aki részt vett a játékban. Külön gratuláció és köszönet zbiginek a fantasztikus sok munkájáért a szervezésben!
Én kicsit félvállról vettem az idényt ez elején, aztán valahogy helyzetbe kerülve kicsit jobban figyeltem, nehogy fordulót hagyjak ki. A csodában a Zajc cserébe bealudtam, nem figyeltem, ott ment el az első hely. De így is túlteljesítettem minden elvárásomat. Jó játékok voltak.
Gratulálok a tippjátékok győzteseinek, Kalóznak, Veszpreminek és Demollarinak, valamint a dobogósoknak is, kpalkónak, adammalyszának és Paxnak! :)
A Hagyományost illetően nagy gratula Kalóznak, aki a szezont hátrányból kezdve úgy nyerte a játékot, hogy rögtön az első fordulóban elfelejtett tippelni, ennek köszönhetően pedig volt már 7 pontos hátrányban is, de végül a nagy küzdésnek meglett a gyümölcse! :) Gratulálok az ezüstérmet szerző Paxnak is, aki szezon során végig stabil, jó teljesítményt nyújtott, szinte végig a dobogón vagy közvetlen közelében volt. A győzelemért az utolsó versenyig partiban volt Kalózzal. A bronzon ketten is osztozkodtak, Veszprémi szintén nagy hátrányt leküzdve (volt 8 pontra is a dobogótól a szezon elején), míg adammalysza az utolsó fordulót követően kapaszkodott fel a dobogó harmadik fokára!
A Fantasyban nagy gratula Veszpréminek, ő is nagy hátrányt dolgozott le a győzelemért! Kpalko pedig ugyanolyan stabil jó tippelést produkált, mint Pax a Hagyományosban, mégis a szerencse elpártolt tőlük, ami így „csak” a második helyhez volt elegendő! Kalóz bronzérme bravúr annak fényében, hogy úgy érte el egy tipppel kevesebbet adott le, viszont a szerencsével sem állt hadilábon, hiszen vetélytársai (adammalysza, Pax, Vacskamisi) sorra „hullottak” ki előle mivel ők is úgy jártak, mint ő korábban!
A csodacsapatban a tavalyi után ismét egy újonc győztest avathatunk Demollari Moke személyében, akinek nagyon gratulálok! Ő eddig még érmet sem szerzett más játékokban sem, így különösen értékes lehet számára ez a győzelem, hisz ebben a játékban a szerencse mellett a taktika a fő tényező faktor! Ebben pedig jeleskedett, hiszen sokáig kis értékű csapattal tartotta magát a dobogón mikor mindenki más szinte kimaxolta a csapat értéket. Ez a győzelem legalább kárpótolta őt a másik két játékért, amit sajnos hamar feladott. Sokáig úgy tűnt Veszpremi lesz a befutó, de hiába tartalékolta a végére a maradék cseréit, sajnos már a csapat frissités sem segített a helyzetén, ennek ellenére szép teljesítmény az övé is, gratulálok neki a bronzhoz! Én örülök az ezüstnek, bár egy kis szerencsével lehetett volna fényesebb is az érem, de ahhoz képest, hogy már Vikersundnál ellőttem az utolsó cserémet is a dobogós helyben sem bíztam! Még egyszer gratula a dobogósoknak! :)
Ami azt illeti a másik két játék esélyesei közül hamar kiperegtem mivel sajnos a szezon során egyszer elfelejtettem tippelni, ami korábban még sosem fordult elő velem! Sajnos onnantól kezdve már csak kullogtam az élmezőny után, sokat kockáztattam is, nem jött be, így maradt a koncentrációm a csodacsapat játékra, ahol kis szerencsével legalább dobogón végezhettem. Szerintem egy jót játszottunk ebben a szezonban is, örülök, hogy aránylag szép számban játszhattunk együtt! Remélem a következő téli szezonra legalább ilyen létszámmal gyűlűnk össze, addig is minden jót kívánok Nektek! :)