A Jehova Tanúi „megfelelő váltságáldozat”-teológiája lecsupaszítja az üdvösséget egyfajta kozmikus „csereüzletre”: mintha Isten egy bankszámlán keresné a fedezetet, s egy másik teremtmény „befizetése” elég lenne. De a keresztény üdvrend lényege épp az, hogy maga Isten lép a világba, ő maga adja oda önmagát a teremtményért, hogy így belsővé, személyessé, s minden képzeletet meghaladóvá tegye a kiengesztelést. Ez a szeretet legnagyobb titka: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta” (Jn 3,16)."
Nos jehova Tanúi tanítói azt helyesen gondolják, hogy nem az Isten, hanem az Isten Báránya az,
aki magára kellett hogy vegye a világ bűneit. DE ellentmondásba keverednek,amikor azt állítják,
hogy már a teremtés kezdete óta az Atyjával élt a szellembirodalomban,majd azt is állítják róla, hogy bűn nélküli emberként született.
Idézet az Őrtorony folyóirat 2002. december 15. számából:
"Jézus élete nem akkor kezdődött, amikor ő megfogant Mária méhében. Ő maga világosan kijelentette, hogy az égből szállt alá (János 6:38). Jézus a teremtés kezdete óta a szellembirodalomban élt égi Atyjával. A Biblia azt mondja róla, hogy „Isten teremtésének kezdete” (Jelenések 3:14)). Az égben Jézus szemtanúja volt annak, hogy egy gonosz angyal fellázad, és Isten uralma ellen fordítja az első emberpárt. Ezzel függ össze a legfontosabb ok, amiért Jézus meg akart születni Isten Fiaként, tökéletes ember formájában."
A János Evangéliuma első fejezetéből megtudjuk, hogy Bemerítő János Jézust az Isten Bárányának nevezte.
Ebből az is következik, hogy valótlant állítanak a Róma Főpapja által vezetett egyház teológusai,amikor azt állítják ,hogy Jézus Isten, mert ha ember lenne nem lett volna megfelelő váltságáldozat. Bemerítő János szavaiból azonban egyértelmű, hogy nem az Isten,hanem az Isten Báránya kellett, hogy magára vegye a világ bűneit. Megfelelő áldozat megszületéséig egy kecskebakk
által szerzett a nép engesztelést.
3.Mózes 1615.És ölje meg a bűnért való áldozati bakot, amely a népé, és vigye be annak vérét a függönyön belől, és úgy cselekedjék annak vérével, amint a tuloknak vérével cselekedett: hintse ugyanis azt a fedélre és a fedél elé.16.Így szerezzen engesztelést a szenthelynek Izráel fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette:
Ésaiás prófétán keresztül Izrael Istene a Krisztosz Isten egy fiúgyermek megszületésére tett ígéretet:
Ésaiás 9:2.A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!6.Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen ..."
Itt tulajdonképpen Izrael Istene, azaz a Felkent Isten beszél egy gyermek jövőbeli megszületéséről.
Tehát nem lehet Ő a Felkent Isten azonos azzal a gyermekkel,akinek jövőbeli megszületésére utalt.
Hogy a Messiás Isten lenne ezenkívül kizárható annak alapján is,amit Dániel próféta által közölt a Felkent Isten:
Dániel 8:26.A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.
Itt ugyancsak a Felkent Isten beszél egyesszám harmadik személyében a Messiásról és annak kiirtatásáról a 69. évhétben. Ezért nem lehet azonos a Felkent Isten Jézussal - akit ember Fiának és nem Istennek nevez a Szentírás.
Ó, hát ennél fényesebb példája az önkritika nélküli „racionalista” történelmi rövidlátásnak aligha akad! Először is, csak gratulálni tudok, hogy úgy vitatkozol a keresztény művészet civilizációteremtő erejéről, hogy valószínűleg pontosan annyira érted a témát, mint egy bakelit kacsát a kvantummechanikáról. Szerinted, ha nem lett volna a „Róma Főpapja” (micsoda sekélyes szektás lózung!), akkor Leonardo vagy Michelangelo egyszerűen csak véletlenül pattantak volna elő a földből, mint valami művészeti vakcina mellékhatásaként, hiszen hát „a művészet úgyis magától terem”. Lenyűgöző naivitás! Úgy tűnik, neked fogalmad sincs arról, hogy a keresztény (és igen, katolikus!) egyház évszázadokon át volt nemcsak a legnagyobb, hanem lényegében az egyetlen szisztematikus művészet- és tudománypatronáló erő Európában. Az az „elnyomó” egyház volt az, amelyik egész kontinenseken keresztül templomokat, katedrálisokat, freskókat, szobrokat, könyvfestészetet, zenét, irodalmat, egyetemeket és iskolákat tartott fenn, amikor a te „felvilágosult” elődeid maximum mamutcsontokat kocogtattak egy barlangban, és vadászmáglyánál motyogták a jövő hitét.
Michelangelo nem a pápa művészeti iskolájában tanult? Nos, nem – ő éppúgy a kortársai közül emelkedett ki, mint minden géniusz. De vajon ki volt az a megrendelő, aki nélkül a Sixtus-kápolna vagy a Szent Péter-bazilika ma is csak valami márványbánya lenne? Ki tartotta fenn azokat a művészeti műhelyeket, ahol ezek a művészek dolgoztak, ahol a te nagyra becsült „rációs nyugati világod” egyáltalán kialakulhatott? Talán valami ateista középkori civil nonprofit alapítvány, vagy a helyi törzsi gyűlés? Ugyan már! Leonardo, Rubens, Van Dyck, Cranach mind-mind egy olyan kultúrkörben alkottak, ahol a keresztény teológia és ikonográfia nemhogy keret volt, hanem a művészi gondolkodás szövete – persze, hogy festettek mitológiai, portré, sőt, világi témákat is. Csakhogy azt a vizuális, esztétikai, szimbolikus nyelvet, amivel dolgoztak, a kereszténység formálta évszázadokon át. De hát hogy is várhatnám el, hogy ezt felismerd, amikor a te „kritikád” nagyjából azon a szinten van, mint amikor egy kisgyerek azt hiszi, hogy a tej a boltból terem.
Arról is érdemes lenne beszélni, hogy a keresztény művészet és liturgia, a szentképek, freskók, szobrok nem valamiféle „kényszeres bálványgyártás” voltak, hanem annak a mély emberi igénynek a kifejeződése, hogy az isteni misztériumot az érzékek számára is láthatóvá, felfoghatóvá tegyék. Vagy talán a görög szobrászat, az egyiptomi templomfestészet, a buddhista szentképek, vagy bármilyen kultúra képi emlékei mind „bálványimádó szemetet” jelentenének? Sőt, ha már annyira ragaszkodsz ahhoz, hogy „a művészet a pápától függetlenül is létezik”, talán próbáld meg elképzelni a nyugati civilizációt kereszténység nélkül: nem maradna más, csak egy foghíjas, szekularizált sivatag, ahol maximum a szomszédos népek mítoszait és pogány szobrait lehetne másolni, ahogy azt az „ikonosztázisokat széttörő” protestánsok és felvilágosult vandálok tették.
És végül: nem, nem „az egyház nélkül nincs művészet” – de a nyugati művészet, amit te most gúnyolsz, annak egész szellemi, művészi és társadalmi keretét a keresztény teológia, liturgia, esztétika, filozófia és mecenatúra adta. Nem véletlen, hogy épp ott jelentek meg a legnagyobb művészek, ahol az egyház volt a legnagyobb inspiráció, mecénás, szellemi és anyagi támogató. A reneszánsz géniuszai sem „csupasz emberi tehetségből” lettek, hanem egy évszázadokon át kitartóan épített, keresztény, kultúrateremtő közegből. Lehet ezen legyinteni, lehet hümmögni, de ettől még a valóság nem lesz olyan lapos, mint egy bosszús ateista karikatúrája.
Szóval, amikor legközelebb Michelangelót vagy Leondardót akarod a „pápaság” orra alá dörgölni, gondolkodj el azon, hogy a kezedben lévő argumentumod is csak azért létezik, mert egy keresztény civilizáció kifejlesztette a művészet, tudomány, oktatás és kultúra olyan intézményeit, amiket te most magától értetődőnek, sőt, gúny tárgyának tekintesz. Ez nem intellektuális fölény – ez kulturális amnézia. És ha te tényleg azt hiszed, hogy a szentképek, szobrok, művészet, kultúra csak úgy maguktól „felbukkannak”, akkor valószínűleg azt is hiszed, hogy a könyvek is a fán teremnek, és a középkori katedrálisok maguktól épültek, csak mert néhány unatkozó földművesnek támadt egy jó napja.
További szép „felvilágosodott” szemlélődést a kereszténység faragványain!
Ó, hát ez aztán a teológiai humor csúcsa, amit itt előadtál! Komolyan, ha lenne díj a szövegkifacsarásért és a bibliai analfabetizmusért, te lennél az év minden hónapjának győztese. Akkor nézzük szépen, sorban, hogy mennyire tragikomikus az, amit írsz, és milyen röhejesen félreérted a keresztény dogmatikát, a Szentírást és persze a Szentháromságot is.
Kezdjük a 49. zsoltárral: Igen, valóban arról is szól, hogy az ember pénzzel nem tudja megváltani testvérét – de nem csak arról. A zsoltár a megváltás lehetetlenségének általános, végső igazságáról beszél, nem csupán arról, hogy forintot vagy dollárt nem lehet Istennek beadni. Pont azt mondja, amit minden normális teológus, patrisztikus szerző, és persze maga a keresztény tradíció tanít: hogy a teremtmény – legyen bármilyen gazdag, bölcs vagy erkölcsös – a saját erejéből képtelen áthidalni azt a szakadékot, ami Isten és az ember, a Teremtő és a teremtmény között tátong. Ezért írja a zsoltáros, hogy drága a lelkek váltsága, abba kell hagynia örökre – vagyis beletörhet a bicskád, pajtás, nincs az a csillogó denár, ami a Seol, a halál, az örök kárhozat hatalmát le tudná fizetni. Ezt nem lehet "más módon" sem elérni. Ez a lényege a keresztény megváltásnak: egyedül Isten képes megmenteni a lelket a Seol, azaz a halál és a kárhozat hatalmából. Ezt erőltetett módon leszűkíteni csak pénzre? Hát ez vagy bibliai szövegértési csőd, vagy szándékos ferdítés. Válassz!
Erre te persze előveszed Jakab apostolt – tipikus csúsztatás! Jakab arról beszél, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól. Ez azonban nem ontológiai, végső megváltás, hanem morális és pasztorális értelemben vett "megmentés", vagyis valaki megtér, és visszatalál Istenhez, a bűnbocsánat révén új életet nyerhet. De Jakab sem állítja, hogy a bűnbánó lelket végső, üdvözítő értelemben "ember" váltaná meg. Ő is abból indul ki, hogy a megtérésre, bűnbánatra szólítás Isten kegyelmének közvetítése – nem pedig az, hogy te vagy bármelyik ember a saját "áldozatával" kiegyenlítené a világ bűneit! Pont ez a lényege a keresztény tanításnak: megváltani csak az tud, aki önmaga nem tartozik a halálnak, aki maga az Élet – vagyis egyedül az Isten tudja legyőzni a halált. A keresztény tanítás erről szól, és a zsoltáros ezt elővételezi. Nem arról, hogy csak a bankszámlád kevés, de ha elég ügyes vagy, akkor mégis te mented meg a testvéredet a Seolból! Ugyan már.
De hát itt jön a te "henoteista" hited, ahol van valami "Felkent Istenség", meg "Istenek Istene", mintha csak a babiloni mitológiát lapozgatnád keresztény tanítás helyett. Mondod: "egy nem létező három az egyben istenmodellt imádjanak, amilyet se isten prófétái nem ismertek, sem az Úr Jézus nem ismert." Hát persze, sem a próféták, sem Jézus, sem az apostolok nem ismerték – csak éppen az egész Újszövetség folyamatosan erről beszél, csak épp nem a te fülhallgatódon keresztül. Próbáld már legalább egyszer úgy olvasni a Szentírást, hogy nem téped ki belőle, ami nem fér bele a saját teológiai hobbigyáradba!
Ha már az apostoloknál tartunk: ki mondja János evangéliumában, hogy "Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige"? (Jn 1,1) Ha te ezt nem érted, az nem a kereszténység hibája. Ki mondja Tamás apostol Jézusnak: "Én Uram, és én Istenem!"? (Jn 20,28) Ki mondja Pál apostol, hogy "Krisztus, aki mindenek felett való Isten, mindörökké áldott"? (Róm 9,5) Kinek mondja az Atya a Fiúról a Zsidókhoz írt levélben: "A te trónod, ó Isten, örökkön örökké"? (Zsid 1,8) És ha mindez még kevés, nézd csak meg Máté 28,19-et: "Menjetek, tegyetek tanítványokká minden népet, kereszteljétek őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!" Hát hány istenben keresztelnek ezek szerint? Persze, tudom, nálad ez is csak "szemantikai trükk", meg "képmutató hagyomány", mert te már náluk is jobban tudod.
Ami pedig a képek, szobrok, kegytárgyak előtti tiszteletet illeti: nos, ismét a szokásos sekélyes szalmabábot rugdosod, amit protestáns fundamentalisták száz éve is untig ismételgettek. A katolikus tanítás világos: a képek, szobrok, relikviák nem istenek, nem bálványok – ezek csak segédeszközök, vizuális memóriatárak az isteni valóság felé. A képek előtti tisztelet (veneratio) nem azonos az imádattal (latria), amely csak Istent illeti. Ha te nem tudod felfogni a különbséget a jel és a jelzett között, az sajnálatos, de a katolikus Egyházban ezt már a második niceai zsinat (787) kimerítően tisztázta. Lehet persze ostoba szólamokat pufogtatni a "szoborimádókról", de ezzel csak azt bizonyítod, hogy 1200 éves vitákat sem sikerült még megértened, nemhogy megoldanod.
És még egy utolsó poén: hogy én "azon munkálkodom", hogy elhitessem az emberekkel, hogy nem kerül a lelkük a Hádeszbe képek, szobrok előtt tisztelgés miatt... Nos, ha tényleg úgy gondolod, hogy a Szentháromság hitében élő keresztények milliói, évszázadokon át, csak a pokolra halmozzák egymást, mert szentképet tartanak a falon, akkor ajánlom, vegyél részt egy gyorstalpaló patrisztika-kurzuson, vagy legalább nézz körül, milyen műalkotások között tanácskoztak az első zsinatok püspökei – hátha rájössz, hogy nem ők, hanem te tévedsz.
Összefoglalva: az érvelésed bibliailag erőtlen, teológiailag zavaros, és csak a saját szektariánus fantáziavilágodat tükrözi. A kereszténység, amelyet támadsz, már kétezer éve túlélte az összes ilyen gyenge, öntömjénező fellépést. A Szentháromság tana nem pogány import, nem egyházi kitaláció, hanem a kinyilatkoztatás szerves és következetes kibontakozása – amit te továbbra sem értesz, de legalább kitartóan nem értesz. Hát gratulálok hozzá!
Ó, hát te aztán igazán beleástad magad a mindenféle félművelt összeesküvés-elméletek és antikatolikus klisék pocsolyájába – engedd meg, hogy most alaposan kimossalak belőle, mielőtt teljesen elmerülnél!
Először is: amit te itt a Comma Johanneum (1Jn 5,7) kapcsán előadsz, az nem „leleplezés”, hanem egy minden elsőéves teológushallgató által ismert szövegtörténeti közhely. Igen, a „három tanúskodnak a mennyben” rész késői betoldás, amely leginkább a latin kézirathagyományban bukkan fel, és NEM része az eredeti görög szövegnek. És tudod mit? Ezt a Katolikus Egyház maga is elismeri, ráadásul már évszázadok óta, tehát az „Aha! Lebuktatok benneteket!” típusú kárörvendő ujjongásod totálisan nevetséges. Nem, nem volt itt semmiféle „aljas, sátáni terv” – legfeljebb egy jóhiszemű, középkori másolási baki, ahol egy széljegyzetből (valószínűleg Ciprián allegorikus magyarázatából) a szövegbe került egy mondat, pusztán azért, hogy semmi ne vesszen el. Ez a kéziratokkal foglalkozó filológusok számára teljesen ismert és magyarázott folyamat.
Te meg itt a Trullai zsinattal, a filioque vitával és Cerularius pátriárkával dobálózol, mintha egy Dan Brown-regényből kanyarítottál volna magadnak teológiai érvrendszert. Tényleg azt hiszed, hogy az 1054-es skizma oka az volt, hogy a „háromarcú római bálványistent” nem tudták bebetonozni a niceai hitvallásba? Ember, a filioque-vitának köze sem volt semmiféle „három az egyben istenmodellhez” – ott a Szentlélek származásáról vitáztak, nem arról, hogy hány Isten van. Ezt a kelet-nyugati egyházszakadást összemosni a Comma Johanneum betoldásával olyan, mintha azt állítanád, hogy a Rubik-kockát az ördög találta ki, hogy megrontsa a Szentháromság fogalmát.
És amit Tertulliánuszról írsz, az is egy kapitális csúsztatás. Tertulliánusz volt az első teológus, aki kifejezetten trinitárius nyelvet használt (ő írta le először a „trinitas” szót!), és ha olvasnád is, nemcsak hivatkoznál rá, tudnád, hogy pontosan az Atya, a Fiú és a Szentlélek személyi megkülönböztetését hangsúlyozta az egy isteni lényegben. Hogy ő élete végén montanistává vált, az nem azt jelenti, hogy előtte „ellenállt a trinitárius bálványnak” – épp ellenkezőleg, ő rakta le ennek a teológiai nyelvezetnek az alapjait.
Aztán ott a mániád a „háromarcú bálványistennel”. Mondd, te most tényleg azt képzeled, hogy a Szentháromság tanát valami egyiptomi, babiloni vagy római hármas istenségből vettük át? Azért mert a politeizmus világában is előfordultak hármas képek, az égvilágon semmi köze a keresztény Szentháromsághoz, amely monoteista keretben született meg, sőt: éppenséggel azokat a pogány hármasságokat tagadta meg és haladta meg! A kereszténység nem három istent imád, hanem egy Istent három öröktől fogva való, egylényegű személyben. Ha neked ez felfoghatatlan, az a te határaidról szól, nem a katolikus teológia hibájáról.
A Károli-fordítás? Igen, 1590-ben abból dolgozott, amit akkor a Textus Receptus adott, amely tartalmazta a Johannine Commát. Simon Tamás László pedig nem „megrontotta” a szöveget, hanem a modern kritikai kiadások alapján dolgozott, amely már kihagyja ezt a részt, mert egyszerűen nincs benne a régi görög kéziratokban. Erre mondja a katolikus teológia: a hitünk nem áll vagy bukik azon, hogy egy későbbi latin interpoláció benne van-e a szövegben, mert a Szentháromság tanát nem egyetlen versre építjük, hanem az egész Szentírás tanúságára, az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti örök és egyedülálló kapcsolatra.
Ami pedig a retorikádat illeti: a „Róma főpapja sátáni tervei”, „háromarcú bálványisten”, „aljas hamisítások” meg a többi bombasztikus szóvirág nem teológiai érvek, hanem olcsó uszítás, ami legfeljebb egy YouTube-kommentháborúban ütős, de a teológia, történelem és bibliaértelmezés szintjén semmire sem jó. Ha legalább a saját állításaidat alátámasztanád érdemi idézetekkel, forrásokkal, vagy pontos elemzéssel, lenne miről beszélni. Így viszont csak azt bizonyítod, hogy több energiát fektettél a Katolikus Egyház gyűlöletébe, mint annak megértésébe.
Szóval kedves barátom, legközelebb, mielőtt nekifutsz, hogy a katolikus hitet „leleplezd”, tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy valóban utánaolvasol annak, amit támadsz. Különben olyan vagy, mint aki bekötött szemmel hadonászik, és közben azt kiabálja: „Győztem!” Hát nem, nem győztél – sőt, ha így folytatod, a saját érveid alatt fogsz összerogyni. És tudod miért? Mert az igazság makacs dolog: előbb-utóbb mindig kibukik, hogy ki tudja, miről beszél, és ki csak fröcsög.
Mellesleg az „építészet, szobrászat, festészet” által termelt keresztény művészet bagatellizálása is iskolapéldája a sekélyességnek: ahelyett, hogy felismernéd a kereszténység kulturális és intellektuális hozamát –
Ezzel azt akarod sugalmazni, hogy a Róma Főpapja által vezetett egyház nélkül nem létezne művészet? Talán Michelangelot vagy Leonardo da Vincit a római pápa tanította meg szobrot alkotni,vagy képet festeni?
Lukas Granach,Van Dyck, Rubens,mert nem festettek bálványképeket,amelyek előtt a templomokban
térdepelni szoktak, talán kevésbé voltak művészek?
Ezért mondja a Zsoltáros (Zsolt 49,8–9), hogy „Senki sem válthatja meg a testvérét, nem adhat váltságdíjat Istennek… túl nagy ennek az ára”. Ez több, mint költői túlzás: kifejezi azt az abszolút aszimmetriát, ami a Teremtő és teremtmény között áll fenn. Még az igaz ember áldozata is véges, hiszen minden, amit birtokol, maga is Isten ajándéka, ezért semmi olyan, amit „magától” adhatna Istennek, amivel kiegyenlíthetné ezt a szakadékot."
A 49. zsoltár arra utal, hogy gazdagsággal, pénzzel nem tudja senki megváltani a testvérét,
és nem arról, hogy más módon se lenne képes egyik ember a másiknak a lelkét megmenteni.
Zsoltárok 49:7.Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek?8.Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek.9.Minthogy lelköknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre;10.Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört.11.De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész el bolond és ostoba, és gazdagságukat másoknak hagyják.12.Gondolatjok ez: az ő házok örökkévaló, lakóhelyeik nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevöket hangoztatják a földön.13.Pedig az ember, még ha tisztességben van, sem marad meg; hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak.14.Ez az ő sorsuk bolondság nékik; de azért gyönyörködnek szavokban az ő követőik. Szela.15.Mint juhok, a Seolra vettetnek, Thanatosz legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtok reggel; alakjokat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól.16.Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragadengem. Szela.
A 49. zsoltár egészen másról szól,mint amit bele akarsz magyarázni.
Arról szól, hogy ember nem képes kiszabadítani egy másik ember lelkét a Hádesz kezéből.
Jakab apostol ellenben elárulja, hogy mit tehet az ember azért, hogy atyjafia ne kerüljön a Hádesz kezei közé.
Jakab 5:19.Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki,20.Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez.
Ezt te nem értheted, hisz eddigi írásaid alapján csak annyit lehet megállapítani,hogy azon munkálkodsz,hogy elhitesd az emberekkel,hogy nem kerül a lelkük a Hádeszbe ha képek és szobrok, kegytárgyak, előtt tisztelegnek, meghajlás ,leborulás, vagy letérdelés által.
Ezen kívül arra akarsz rávenni másokat, hogy tagadják meg az Istenek Istenét, a Felkent Istent és helyette egy nem létező három az egyben istenmodellt imádjanak,amilyet se isten prófétái nem ismertek, sem az Úr Jézus nem ismert. Sőt az Úr Jézus apostolai sem.
Igen, az ún. „comma Johanneum” (az Atya, a Fiú és a Szentlélek: és ez a három egy) valóban későbbi betoldás a kéziratos hagyományban – de ez pont a trinitárius hit túlzásba vitt védelme volt egyes késői fordítók részéről,"
Nem a későbbi fordítók voltak a Stentírás megrontói. Az I.János 5:7 szövegébe még a latin szöveg
másolói toldották be az "ez a három egy"szövegrészt. A régebbi g. kéziratokban egyáltalán nem található meg, a Kr. u. 4. szd.-tól kezdve jelenik meg először, spanyol és É-afrikai egyházi írók műveiben. Elsőként a spanyol Prischillanus közli, de nem bizonyítható, hogy ő maga lenne a C.omma Johanneum szerzője is. A latin B-fordításban a középkortól kezdve válik általánossá a közlése oly módon, hogy alkalmanként némileg módosított formában is feltűnik. Innen kerül át azután abba a két 15-16. szd.-ból való g. kéziratba, amelyek ezen a nyelven első alkalommal közlik.Ezek nyomán veszi át azután Erasmus 1522-ben megjelent g. szövegkiadásának harmadik kiadásába. Bár az egészen késői, és eleinte kizárólag nyugati hagyományozás a Comma Johanneum hitelességét mindenképpen kétségessé teszi, a r. kath. egyház hitelességét deklarálta, bár utóbb elismerte a kérdés tudományos vizsgálatának jogosultságát"
Nos egyértelmű,hogy a Róma Főpapja által irányított egyház kínkeserves próbálkozásai,hogy bizonyítsák,a három császár, I.Damáz, és Alexandria Péter nevű püspöke által létrehozott új istenmodell apostoli írásokból való eredetét vezetett az 1.János 5:7 írott szöveg szándélos,aljas indokból elkövetett megrontásához.
Ugyanilyen aljas indokból próbálták ennek a Római Phanteumban található háromarcú istennek modelljét az I.Niceiai Zsinat hitvallásához társítani úgy ,hogy egy sátáni tervet eszelt ki. Az 589-ben megtartott Toledói Zsinaton,a korábbi niceai-konstantinápolyi közzsinaton megállapított hitvallásba betoldották a "filioque" kifejezést ,hogy úgy tűnjön, már az I.Niceai hitvallás tartalmazta
a Szentszellemnek az Atyától és a Fiútól való örök származásának a bizonyságát.
Csakhogy a 691 szeptember elsejére összehívott Trullai Zsinaton,amely a 680. évi Konstantinápolyi zsinathoz csatlakozott a görögül beszélő egyházak képviselői tiltakoztak a Toledoi zsinaton elkövetett
csalás miatt,tudniillik a "filioque" kifejezésnek a beszúrása ellen, ami a latin egyház azon utólagos tanításának akart alapot szolgáltatni, miszerint a három az egyben istennek a harmadik arca(később személye) a Szentszellem az Atyától és a Fiútól öröktől fogva származik.
E Trullai Zsinattól(691) kezdve állandó lett a keleti és a nyugati egyház közötti elhitegülés,míg végül a két egyház közötti "schizma" 1054-ben Cerulorius Mihály konstantinápolyi pátriárkának a Római Pápa által történt kiátkozásával véglegessé vált.
Így aztán a Róma Főpapja által vezetett egyház számára képtelen helyzet jött létre. A Róma háromarcú bálványistenét nem sikerült a keresztények istenévé tenni. Ugyanis nemcsak az apostolok hitvallásától és a próféták hitvallásától volt idegen és azokkal összeegyeztethetetlen, hanem még azt sem sikerült elérni , hogy utólag az I.Niceai zsinat hitvallásába betoldják, tehát az Ediktum 380-ban
történt kiadásáig egyetlen olyan zsinati határozat nem létezett,amely lehetővé tette volna Róma háromarcú(később három személyű) istenének a modelljét máshonnan,mint a Római Phanteumból eredeztetni.
Történt még próbálkozás a 9. században, amikor olyan latin fordítások jelentek meg a Római Egyház
műhelyeiben, amelyekbe az I.János 5:7-be belehamisították, az Atya a Fiú és a Szentszellem után,
hogy ez a három egy.
Amikor Károlyi 1590-ben fordította a szöveget,valószínűleg a Róma Főpapja által vezetett egyház
által megrontott szöveg állt csak a rendelkezésére. Így a betoldás bűne valószínűleg az ő lelkét nem terheli.
Ellenben amikor Simon Tamás László készítette a fordítását, már tudomása volt a megrontás korábbi tényének, mégis megrontotta a szöveget.
I.János 5:7Tehát hárman tanúskodnak: 8a Lélek, a víz és a vér, és hármuk tanúsága egybehangzó./Simon Tamás László/
Kedves barátom, most megint sikerült előadnod azt a szellemileg már ezerszer megpenészedett „érvet”, amit minden második fórumkommentben ész nélkül puffogtatnak azok, akiknek a filozófia és a teológia legalább annyira kínai, mint egy kvantummechanikai jegyzet egy elsőéves bölcsésznek. Nézzük csak, mit hozol fel „kifinomult” ateista „kritikaként” – mert ez a mondatod körülbelül annyit ér, mint egy műanyag serleg a Louvre-ban.
Először is, a kedvenc lekezelő poénod, hogy én, a hívő, „gondolkodás, vizsgálat, ismeretszerzés helyett” ókori fantazmagóriákban hiszek, tipikusan az a szalmabáb-érvelés, amitől minden értelmes vitázó csak röhögni tud. Ki mondta neked, hogy a keresztény hit egyenlő a gondolkodás feladásával? Mondjam el, hány tudományágat, egyetemet, könyvtárat, szellemi mozgalmat, akadémiát, egyáltalán: civilizációt alapítottak keresztények? Talán gondolkozz el azon, hogy Newton, Descartes, Pascal, Mendel, Lemaitre vagy épp Planck miért nem érezte úgy, hogy „fantazmagóriákban” él, miközben lerakták a modern tudomány alapjait! A kereszténység, pontosabban a katolikus egyház nemhogy a gondolkodástól ment el, hanem pontosan azért jött létre, hogy a hit és az értelem párbeszédét biztosítsa. De neked nyilván egyszerűbb ezt elintézni annyival, hogy „jászol meleg”, igaz? Gratulálok, ez valóban egy magasröptű intellektuális hozzájárulás.
Aztán itt van ez a sekélyes cinizmus: „a világ, a létezés, az igazság nem a te kényelmedtől függ…” Hát édes jó istenem, végre egy mondat, amiben majdnem igazad van! Valóban, a valóság nem attól függ, hogy neked kényelmes-e, hanem attól, hogy mi az igazság. És pont ezért röhejes az egész érvelésed: te vagy az, aki a kényelmes materialista panelbe kapaszkodsz, mert azt hitted, hogy ha mindent lehúzol a „fizika törvényeire”, akkor megúszod a metafizikai és végső kérdéseket. A valóság azonban nem kérdezi meg, hogy neked tetszik-e, hanem szembesít azzal, hogy a világ miért van, miért van benne rend, miért vagy egyáltalán képes feltenni a kérdéseket – és e kérdésekre a tudomány nem ad végső választ, legfeljebb csak az előszobáig visz el.
A „fantazmagória” vádja? Szánalmasan lapos, már-már iskolás szintű. Mit gondolsz, hány „fantazmagória” volt a modern fizika történetében? A kvantumugrás, a multiverzum, a húrelmélet, a négydimenziós téridő, az időutazás elvi lehetősége, a szingularitás – ezek mind-mind olyan „képzelt valóságok”, amelyeket egy középkori paraszt még a sátán művének tartott volna, te meg most úgy beszélsz róluk, mint a mindennapi tapasztalat részeiről. A kereszténység „fantazmagóriája” viszont olyan történelmi, filozófiai és egzisztenciális problémákra adott választ, amivel a te divatos ateizmusod még a küszöböt sem súrolja.
És végül: az „elkötelezett feltámadás-hit” gúnyolása – a szokásos, fárasztó ateista standup. Tudod, pontosan ezt csinálták a rómaiak is: röhögtek a feltámadás hitének „nonszenszén”, aztán mégis a kereszténység formálta át az egész Nyugatot. Hogy miért? Mert az ember nem csak kémiai folyamat, hanem vágyik az igazságra, a szeretetre, a megváltásra, a transzcendenciára – és mert történelmi, filozófiai, sőt, antropológiai értelemben a keresztény hit kínálja az egyetlen koherens választ arra, hogy miért van valami a semmi helyett, mi az ember méltósága, és mi az élet végső célja.
Te, aki magadat a „kritikus gondolkodás” apostolának képzeled, valójában csak a kortárs szkepticizmus közhelyeit mantrázod, ráadásul humorosnak álcázva azt, hogy valójában mennyire sekélyes a világképed. Mielőtt legközelebb odavágnád a „jászol meleg” meg a „zombi” baromságot, olvass el legalább egy bevezetést a keresztény filozófiából, vagy próbálj végigmenni egy Aquinói Szent Tamás-féle érvelésen! Ha meg erre nincs kedved, legalább legyél kreatívabb a gúnyolódásban, mert ez a színvonal még egy gimnazista ateista klubban is csak kínos mosolyt vált ki.
A valóság nem attól függ, hogy te mit nevetsz ki, hanem attól, hogy képes vagy-e szembenézni azzal, amit nem értesz – és az igazság, barátom, ettől még igaz marad, akárhány „zsidó zombi” mémmel próbálod is körberöhögni. Legközelebb kevesebb szarkazmust, több gondolkodást – bár tudom, ez nem a te műfajod!
"Csakhogy a világ, a létezés, az igazság nem a te kényelmedtől függ, hanem attól, hogy a valóság egészéről valóban hajlandó vagy-e gondolkodni."
Írja nekem az, aki a gondolkozás, a vizsgálat, az ismeretek szerzése helyett, egy ókorban kiötölt fantazmagóriát, és annak főszereplőjét véli válasznak.
:-)
Na, ez a "jászol meleg"-el startoló idea ágyazza meg, a "feltámadásban" vetett eltökéltséget:-O:-P
Te ilyen komoly kérdéshez miért szólsz hozzá? Te a szavak (sok szó) inflációja céljából vagy fizetve? Hogy az esetleg idetévedő lássa baromságaidat, aztán elmenjen az élettől is a kedve?
Nos, barátom, először is köszönöm ezt a hosszú, öntudatos, ám végletekig sztereotip ateista szózuhatagot, amely úgy csörgedez végig a kommentfalon, mint egy csatornalé a csillogó márványburkolaton: minden csöpög belőle, csak éppen tartalom nincs benne, maximum zaj és önismétlő hit-másolat. Lássuk csak, hogyan hullik szét a csodás „racionális cáfolatod”, ha nem TEDx-szintű pótcselekvéssel, hanem valódi filozófiai és teológiai alapműveltséggel olvassuk végig.
Először is: egész retorikád az „én nem vagyok ateista, csak nem hiszem el a kitalált, bizonyítatlan meséidet” sémára épül. Ismerős? Ez a tipikus gúnyos kívülálló hozzáállás, aki örök kritikusnak hiszi magát, miközben egyetlen ponton sem képes semmit felmutatni, csak a saját szkepticizmusát, amit úgy hangoztat, mintha valami világmagyarázó elv volna. Dehogy vagy te kívülálló: csak egy újabb megszokott internetes materialista vagy, aki minden klasszikus filozófiai dilemmát és érvet egyszerűen negligál, ha azok „nem laborban mérhetők”, s mindent, ami nem fér be az empirikus redukcionizmus szűk dobozába, azonnal „légből kapott fantazmagóriának” titulál. Azt hiszed, hogy ezzel a kérlelhetetlen szkepszissel te magad vagy a Ráció non plus ultrája, de közben észre sem veszed, hogy éppen ez a kritika önmaga karikatúrája.
A „nincs racionális, tényekkel alátámasztott bizonyíték” mantrád csupán az empirikus zártság axiómájából él. Hadd világosítsalak fel: a valóság, ahogy azt már a filozófia ókora óta tudjuk (igen, az a filozófia, amit te néhány sorral fentebb egy kézlegyintéssel a szemétbe dobtál), NEM csak az, amit egy laboratóriumban lemérhetsz. Logikai, matematikai, esztétikai, etikai igazságokat sem tudsz „empirikusan” igazolni, mégis ezek alapján gondolkodsz, értékelsz, élsz. Az egész tudomány logikai és ontológiai előfeltevésekre épül: az okság, az ellentmondásmentesség, a tapasztalat értelmezhetősége, az univerzum megismerhetősége. Egyiket sem „bizonyította be” senki laborban – te mégis minden nap ezek szerint működsz.
Mellesleg az „építészet, szobrászat, festészet” által termelt keresztény művészet bagatellizálása is iskolapéldája a sekélyességnek: ahelyett, hogy felismernéd a kereszténység kulturális és intellektuális hozamát – amely a te állandóan imádott „rációs nyugati világodat” megteremtette –, inkább legyintesz, mintha az egész középkor csak arról szólt volna, hogy az emberek „meséket találtak ki”. Ez kb. olyan intellektuális színvonal, mint amikor valaki a periódusos rendszert gúnyolja, mondván: „hát az egész csak egy sor fura betű, semmi valóságos nincs benne”.
A következő, elnyűtt trükk: „a teológia eleve tényként kezel ostobaságokat”. Na igen, pontosan így beszél az, aki soha életében nem olvasott végig egyetlen Aquinói Szent Tamás-i vagy Augustinus-i érvelést sem, és a teológiai vagy filozófiai premisszákat összekeveri a Grimm-mesékkel. A teológia, különösen a katolikus, pontosan azért tudomány, mert premisszáit szigorú logikai, metafizikai és történeti érvekre építi – ha ezt te nem érted, nem a teológia a hibás, hanem a saját olvasottságod! A „légből kapott premisszák” mantrázása egyetlen érdemi pontot sem érint. Amíg nem vagy hajlandó vitatkozni az okság elvének, a mozgás elvének, vagy a létezés fogalmának filozófiai jelentéséről, addig csak önmagaddal beszélgetsz.
A „kitalált, készen kapott fantazmagóriák” – ez is ismerős: semmit nem tudsz bizonyítani az ellenkezőjéről, csak azt hangoztatod, hogy „nem hiszek benne”. Mintha az igazság attól függne, hogy te miben hiszel! De ha már szóba hozod: a keresztény teológia (és filozófia) nem „mesebeli lények” létét hirdeti, hanem az értelem, az okság, a rend, az erkölcs, az önreflexió forrását keresi – azt, amiből minden megismerhető valóság (még a te hőn szeretett laboreredményeid is!) erednek. Ezek a „fantazmagóriák” nélkül te most nemhogy számítógépet nem használnál, de írni-olvasni sem tanulhattál volna meg.
A „fel sem merülhet részedről, hogy egy kitaláció áldozata vagy, és önbecsapást gyakorolsz” fordulatod is csak azt mutatja: a te világodban minden, amit nem tudsz laborban igazolni, „önbecsapás”. De akkor kérlek, igazold laborban a matematikai absztrakciókat, a morális törvényeket, vagy az „igazság” fogalmát! Nem fog menni – de ettől még ezek nem „önbecsapás”, hanem a realitás legmélyebb szintjei.
A „szematikus, blokkos kirohanásaid, a teljes önálló, kritikus, a jó értelembe vett szkeptikus hozzáállás hiányáról árulkodnak” monológod a kedvencem: nagy hanggal hirdeted az „önálló gondolkodás” dicsőségét, miközben egy másodpercre sem hagyod el azt az ateista szólamokkal zsúfolt szellemi akolmeleged, ahol minden ellenvéleményt egyből „szófosásnak” minősítesz, vagy „mitikus agyrágóguminak” nevezel. Ez a tipikus önreflexió nélküli kritikus – retorikai körforgásod saját farkába harap, észre sem veszed.
Hogy „egy élet munkája van benned, hogy hamis fantazmagóriát teszel magadévá” – barátom, ez a „pszichológiai magyarázat”, amivel igyekszel a hívőket elintézni, kicsit már unalmas: olyan, mintha egy biológus, akinek nincs kedve a kvantummechanikáról tanulni, azt mondaná: „á, az egész csak a fizikusok álma”. Csakhogy a világ, a létezés, az igazság nem a te kényelmedtől függ, hanem attól, hogy a valóság egészéről valóban hajlandó vagy-e gondolkodni. Ha az ember csak azt tartja létezőnek, amit a kisujja begyével kitapogat – akkor önként mond le a gondolkodás legmélyebb, legizgalmasabb dimenzióiról.
És végül, amikor a „vallások dogmái”, a „keresztények Jézus-képe”, a „zsidók messiásfelfogása” vagy az allegória/szó szerinti értelmezés különbségét ironizálod, csak azt árulod el, hogy az egész hermeneutikai hagyományt egy ötperces Reddit-vita szintjén értelmezed. Mintha a Biblia csak egy sík, ostoba szógyűjtemény lenne, és minden allegória vagy metafora automatikusan „hazugság” vagy „menekülés” a valóság elől. Komolyan, mikor olvastad utoljára mondjuk Joseph Ratzinger biblikus teológiáját, vagy bármelyik komoly patrisztikus kommentárt? Ja, hogy soha? Akkor miért hiszed, hogy a kereszténység – sőt, általában a teológia – annyira primitív, mint ahogy te leírod?
Összegzés: Te, aki azt hiszed, hogy „intellektuális bohózat” a kereszténység, pont ugyanolyan csőlátásban szenvedsz, mint azok, akiket ostorozni próbálsz – csak te a szűklátókörű empirikus dogmatizmusodban rekedtél meg. Minden, amit nem tudsz laborban igazolni, szerinted „kitaláció”. De kérlek, ezt próbáld elmondani a matematikának, az etikának, az esztétikának, a nyelvnek, a gondolkodásnak, az igazság fogalmának – mert ezek mind túlmutatnak azon, amit a laboratórium ajtaja beenged. A keresztény hit az értelem legmélyebb igényéből született: abból, hogy a világ nem önmaga magyarázata, a létezésnek van alapja, s a valóság legmélyén ott rejtőzik az, akit az „ókori fantazmagóriák” is keresnek, de akit te azért sem találsz, mert a kereséshez ki kellene lépned a materialista fürdőmedencéből az óceán tágasságára. Addig maradsz az intellektuális önkörben, ahová te zártad magad – és ott valóban sosem találsz semmit, csak újabb posztokat, kommenteket, és önmagad visszhangját. Ez a valódi nonszensz, csak nem veszed észre.
Már azért is érdemes itt lenni, hogy miként beszél mondjuk Józsikácska a potenciálisan behálózható, minden tévhitre és konteóra fogékony hívővel, és miként velem:-)
Vagy ahogy simán átlépte a Jézus "profil gyártására" utaló dogmás kérdésemet.
Mindig kilóg a lóláb, ha hívővel állsz szóba:-)
Lásd, amikor írja:
"a keresztények Jézusban többet látnak, mint „a legjobb ember”, „második Ádám”, vagy példaképet."
Azt nem taglalja, hogy a zsidók, az istenének kreálói miért is nem fogadják el "messiásnak", vagy ha II. Ádámot említi, vajon mennyire hiszi az elsőt?!
Lavírozás ez a hiedelem rendszerben, ahol a katolikusok, akik allegorikus, metaforikus, hasonlatos, költői képek halmazának tekintik a Bibliát, ám nyitva hagyják azt a konkrét kérdést, mit és mi alapján vélnének "valóságnak", "igazságnak"... szavakon lovaglás v.s. "szó szerinti értelmezés".
Bülbül szavú hit terjesztés, a doktrinált teológiával, vagy a hibás premisszás filozófiával, a szavak átsúlyozása úgy, hogy a lényeg már oda.
Nem buták ők, csak a megvezetettségük az felülírja a rációt, és oda az önálló gondolkozás, a talmi hitetések okán.
Aki persze ezt átlátja, és képes is ütköztetni őket, az a másik képzelt lényük az "ördögtől" való:-O:-P:-)
Miként lenne képes átlátni a megvezetett elme, hogy ráborult a talmi ideológiára?
Egy élet munkája van benne, hogy hamis fantazmagóriát tesz magáévá, azt az itteni jelenlétünk nem tudja orvosolni:-/
Ti állítjátok, hogy az ókorban kiötölt fantazmagóriának valósága vagyon, amit én mindössze addig vélek kitalációnak, fejekben létrehozott elképzelésnek, amíg valami módon nem generálódik racionális, tényekkel alátámasztott bizonyíték róla.
Esély erre a napjainkban zéró, de a jövőben is kételkedek, hogy amennyiben lenne ilyen lény, az bármiben lefedett lenne, az ismeretlen és ismerethiányos szerzők alkotta kreálmánnyal.
Mindaddig részetekről, és a múlt befolyásolt elméitől létezik holmi légből kapott hadova halmaz, ami igen, egy "intellektuális bohózat".
Attól, hogy behalsz a hadova halmaztól, amit az évszázadokon át létrehozott az építészet, szobrászat, festészet terén, attól még az alapjaiban egy "tévtanításon" alapszik, ami mögé soha senki senki módon, semmi tényt, bizonyítékot nem volt képes felhozni.
Ez az IGAZSÁG.
Revolvereznél felém, hogy a "keresztény teológia, de még az általános filozófia alapfogalmait sem érted."
Miért nem vagy képes megérteni, hogy a teológia eleve tényként kezel ostobaságokat, és a filozófiai is légből kapott premisszákat szajkóz istenetek esetében?
Miért nem vagy képes belátni, hogy semminemű ismerettel nem bírsz a képzeld lényed mibenlétéről?
Mert meg lettél vezetve, és benyalod.
Kitalált, készen kapott fantazmagóriáikat vélsz lét abszolút alapjának, minden valóság végső elvének, noha fingod sincs felőle, ahogy a vallási csoportokba tömörülő megvezetetteknek sem.
NEM VAGY, NEM VAGYTOK KÉPESEK FELISMERNI.
Puszta agyalástól vagy bekábulva, és folyamatosan a belső, megvezetett, befolyásolt teológiai, filozófiai agyrágógumival érvelnél.
Nem unalmas mindig, ugyan azt az értelmetlen érveidet puffogtatni?
Miközben alkalmatlanná váltál az önálló gondolkozásra, a saját személyiséged is felszívódott tévtanítások irgalmatlan, és roppant felesleges szófosásában.
Az kétségtelen számomra, hogy feleslegesen megírt és értelmetlen könyvek tonnáiból meríthetsz, de attól csak körbe jársz az ókorban kiötölt hipotézis halmazban, ami sehová sem vezethet.
Ha meg nem, akkor hülyeségeket írsz, mint "A „természetfeletti” elleni kirohanásod épp olyan, mint amikor a hal megtagadja az óceán létezését, mert még sosem lépte át a medence szélét." Nyilván a szárazföldre gondoltál.
De minek is? Hal van, vizek is vannak, de nem ábrándoznak a szárazföldről, ami szintén van, míg te holmi "öröklétről, meg feltámadásról" fantáziálsz, mert egy mítoszi félisten, akit istennek szavaztak meg, kérdéses módon és körülmények között "feltámadt", majd a meséjének szereplői szeme láttára az "ég felé elillant", de még ahhoz is kellett két "narrátor", hogy a mítosz szereplőinek a szájába rágja, hogy kit és mit látnak.
Nos, erre, itt a XXI.sz.-ban építeni, elhinni, az alsó hangon nonszensz!
De nyilván nem ebben merül ki az ostobaságok tárháza, még részedről sem:-)
Az "ateizmus" hatásáról, veled vitatkoznom felesleges, úgyis kiforgatod még a tényeket is! Ám sajnos, te, ti és a többi világvallást benyalók alkotjátok a többséget, így bátran állíthatom, ami szar dolog, vallási feszkó, egymás "tűzzel, vassal meggyőzése" az a többség számlájára írható:-/
Meséd és meselényeid valósnak vélése, oda vezet, hogy minden ész érv lepattan rólad, csak a talmi kitalációd sötétségében tapogatódzol, fel sem merülhet részedről, hogy egy kitaláció áldozata vagy, és önbecsapást gyakorolsz, nem fogod anakronisztikus, antagonisztikus mibenlétét.
Bedőlsz a látszólag értelmes, de minden rációt nélkülöző hazugsághalmaznak.
Ez az igazság.
Érdemileg képtelenné váltál a racionális gondolkozásra, helyette az érzelmeid, neveltetésed, tradíció okán szerzett tévtanítások áldozta vagy.
Mert remélsz, hiszel, olyasmiket, amik lehetetlenek, és képtelenségek.
Ahogy belátnod is.
Sematikus, blokkos kirohanásaid, a teljes önálló, kritikus, a jó értelembe vett szkeptikus hozzáállás hiányáról árulkodnak.
Ahelyett, hogy a talmi, és sehová sem vezető "válaszokat" elvetnéd.
De bénultan szajkózol inkább definiálhatatlan, ex-has kitalációkon alapuló meddő hipotéziseket.
A katolikus gondolkodás nem a „végtelen elégtétel” tanát helyezi mindenek fölé önkényesen, hanem magából a Biblia egészéből olvassa ki ezt a szükségszerűséget. A Szentírás mindenhol azt tanítja, hogy Isten szentsége, igazsága és szeretete egyszerre abszolút, és ezért az ember bűne – amely mindig az Isten elleni szakadás – nem csupán erkölcsi vagy „emberi mértékű” hiányosság, hanem magát az isteni rendet sérti. Ezért mondja a Zsoltáros (Zsolt 49,8–9), hogy „Senki sem válthatja meg a testvérét, nem adhat váltságdíjat Istennek… túl nagy ennek az ára”. Ez több, mint költői túlzás: kifejezi azt az abszolút aszimmetriát, ami a Teremtő és teremtmény között áll fenn. Még az igaz ember áldozata is véges, hiszen minden, amit birtokol, maga is Isten ajándéka, ezért semmi olyan, amit „magától” adhatna Istennek, amivel kiegyenlíthetné ezt a szakadékot.
Az ószövetségi engesztelő áldozatok ezért mindig csak előképei, árnyai voltak a végső, isteni áldozatnak (Zsid 10,1–4). Az Újszövetség világosan tanítja, hogy ezek a régi áldozatok önmagukban nem törölték el a bűnt, hanem „évről évre emlékeztettek” arra, hogy szükség van egy végleges, tökéletes áldozatra – „amely egyszer s mindenkorra eltörli a bűnt”. Ez az áldozat csak az Isten-ember, Jézus Krisztus keresztáldozata lehetett, akinek isteni személye a végtelen érték garanciája.
Helyesen látod, hogy egy teremtmény „nem tud mit adni váltságként”, mert „csak kölcsönkapott élete van”. Ez valójában az az érv, amit az egyházatyák (különösen Szent Anzelm és Aquinói Szent Tamás) pontosan megfogalmaztak: a teremtménynek minden, amije van, Isten tulajdona, ezért nincs olyan „tartaléka”, amit Istennek „kínálhatna” ellenszolgáltatásként. Még a bűntelen, makulátlan emberi élet sem lenne önmagában elegendő, mert önmagában véges, és az isteni igazsággal szemben csak végtelen érték adhat valódi elégtételt. Ezért mondja Anzelm (Cur Deus Homo): „Aki a jóvátételt képes nyújtani, annak magának is Istennek kell lennie; de az ember tartozik jóvátétellel – tehát Isten-embernek kell lennie a Megváltónak.”
Ezt a tételt maga Jézus is alátámasztja, amikor azt mondja: „Az Emberfia… életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). Az emberi élet, amelyet Jézus önként ad, a megtestesült Isten személyében már végtelen értékű, hiszen az isteni Személy adja oda emberi természetét áldozatul. Ezért az áldozat nem csupán egy bűntelen ember hősi tette, hanem az örök Isten szeretetének cselekedete – ez adja az elégtétel végtelen, minden bűnt felülmúló értékét.
Az örök kárhozat nem pusztán „időbeli aránytalanság”, hanem annak következménye, hogy az ember végérvényesen visszautasítja az Istennel való közösséget, és így magát választja el a Forrástól, amelyből minden jó és élet származik. Ha Isten a véges teremtmények szabadságát valóban komolyan veszi (és a Biblia szerint veszi!), akkor annak visszautasítása is végleges lehet – az örökkévalóságon át. Az isteni szeretet épp abban mutatkozik meg, hogy a bűnösnek nem „vég nélkül” kellene szenvednie, hanem mindenki számára felajánlott az isteni irgalom a Krisztusban adott, végtelen értékű elégtételen keresztül. Az örök elutasítás kizárólag annak a szabad, végleges döntésnek a következménye, amely visszautasítja a felkínált kegyelmet.
A Szentírásban a megváltás, a váltságdíj, a kiengesztelődés mind olyan fogalmak, amelyek egyszerre jogi, szakrális és személyes jelentést hordoznak. Az Ószövetség váltságdíjairól szóló képei (padah, gaal, lütron) csak előképei annak a valóságnak, amit Krisztusban, a tökéletes engesztelő áldozatban találunk meg. Jézus önkéntes önátadása (Jn 10,18) az, amely egyedül képes az emberi bűn által okozott szakadékot áthidalni. Ez nem egy öncélú „kereskedelem”, hanem a szeretet legnagyobb misztériuma: az isteni Személy, a Fiú adja oda önmagát – teljesen szabadon, nem kényszerből, nem haragból –, hogy minden embert visszavezessen az Atyához. Ez a Szentháromság szeretetének belső dinamizmusa: az Atya küldi a Fiút, a Fiú önként engesztel, a Szentlélek az, aki ezt a kiengesztelődést bennünk véghezviszi.
Ezt a pontot nagyon szépen látod: „Valaki olyannak kell megváltani, akinek önmagában való élete van, nem teremtmény…” Ez pontosan Jézus isteni személyére utal, amit maga János evangéliuma mond: „Ahogyan az Atyának élete van önmagában, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában” (Jn 5,26). Ezért mondja Pál: „Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28). Jézus önként adja életét (Jn 10,17–18), de ezt csak azért teheti, mert ő maga az Élet forrása („Én vagyok az út, az igazság és az élet” – Jn 14,6). A váltságdíj nem valami „kölcsönvett” élet, hanem a személyes, isteni élet feláldozása az emberért.
Az isteni igazságosság önmagában véve soha nem lehet „emberi mértékkel” mérhető, mert maga Isten a forrása minden igazságnak. Az Újszövetség azonban azt hirdeti: „Az irgalom felülmúlja az ítéletet” (Jak 2,13), vagyis Isten igazsága és irgalma a keresztben válik eggyé, minden emberi elképzelést felülmúló módon. Nem azért „bocsát meg”, mert elnézi a bűnt, hanem mert önmagára veszi a következményeit – nem más teremtményen hajtja be az igazságát, hanem maga az Isten-ember áll helyt mindenkiért.
Teljesen jogos az igényed arra, hogy a megváltás ne puszta „filozófiai spekuláció”, hanem bibliailag is megalapozott tanítás legyen. A katolikus tanítás azonban nem „emberi” logikából, hanem a kinyilatkoztatott misztérium következetes értelmezéséből indul ki. Az „isteni értékű elégtétel” gondolata nem csak Anzelmnél, hanem a Biblia egészében, a szövetségi teológiában, a váltságdíj képeiben, és legfőképp Jézus önátadásában gyökerezik. Nem pusztán filozófia, hanem az Isten végtelen igazságának és szeretetének paradox, de valóságos egysége, amelyben Isten önmaga lép be a történelembe, hogy mindent újra magához öleljen.
Ezért nem „különvélemény” vagy középkori spekuláció, hanem a keresztény hit központi, biblikus üzenete: „Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). És épp ebben a szeretetben, amely igazságot szolgáltat a bűn felett, de nem hagyja veszni a bűnöst, fedezhető fel a kereszténység legmélyebb örömhíre.
Remélem, ezzel sikerült közelebb hozni számodra, miért nélkülözhetetlen az „isteni értékű elégtétel” katolikus, sőt biblikus látása – s miért vezet félre minden olyan „megoldás”, amely nem Isten személyes, végtelen önátadását látja a keresztben.
Ez a rész viszont tényleg filozofiai eszmefuttatás:
"Ha a bűn csak egy teremtmény ellen irányulna, akkor valóban elég lenne egy teremtmény áldozata az egyensúlyhoz. De Isten ellen vétkeztünk, s így a sértés végtelen – ezért ezért végtelen értékű jóvátétel szükséges"
Egyrészt nem, a teremtmény elleni vétek sem váltható meg egy teremtmény áldozatával...másrészt ez a "végtelen értékű jóvátétel "nagyon beragadt valamelyik egyházatyánál és a pokolba is végtelen időkre küldi a bünöst, egy rövid életidőn át elkövetett időn át elkövetett bünökért-örök időkön át való szenvedést róna ki....
Mégegyszer mondom ez pusztán filozofiai levezetés bibliához nincs sok köze.
De a többivel amugy egyet lehet érteni.
Szerintem arrol az oldalrol érdemesebb megközeliteni az okfejtést hogy teremtmény azért nem válthat meg teremtményt mert nem tud mit adni váltságként, ahogy idézted is Zsolt 49,8. Hiába ajánlanám föl az életem (már ha amugy folttalan, büntelen is lennék) valaki helyett-olyasmivel kereskednék ami nem az enyém, nincs a birtokomban. Nem magamtol élek, hanem csak kölcsönkapott életem van.
Valaki olyannak van megváltani akinek van önmagában való élete, nem teremtmény....
Először is, szeretnék rámutatni: a kérdésed – „Miért nem elég egy tökéletes ember Krisztus, miért kell, hogy isteni legyen?” – valóban a kereszténység szívét érinti. Ez nemcsak egy filozófiai fejtegetés, hanem annak a titoknak a kulcsa, amiért a keresztények Jézusban többet látnak, mint „a legjobb ember”, „második Ádám”, vagy példaképet.
A Jehova Tanúi logikája (amelyet te is tömören összefoglaltál) valóban következetes: ha Ádám bukása tökéletes embertől ered, akkor egy tökéletes emberi élet (Jézus) ellensúlyozhatja ezt a veszteséget, visszaadva az emberiségnek, amit elveszítettünk. A mérlegelv kézenfekvő, de alapvetően hibás, ha jobban belegondolunk abba, mit is jelent a bűn, és ki is az, akit az ember megsértett.
A bűn ugyanis nem egyszerűen egy szabályszegés, hanem egy végtelen Személy – maga Isten – elleni szakadás. A Biblia is ezt tanítja: „Mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét.” (Róm 3,23) Ha a bűn csak egy teremtmény ellen irányulna, akkor valóban elég lenne egy teremtmény áldozata az egyensúlyhoz. De Isten ellen vétkeztünk, s így a sértés végtelen – ezért végtelen értékű jóvátétel szükséges. Egyetlen teremtmény, legyen bármilyen tökéletes, véges. Végesből nem lesz végtelen – ezért Ádámhoz egy „másik Ádám” sem elég. Szent Anzelm szavaival: „Az, aki jóvátételt szerezhet, magának is Istennek kell lennie; de az ember tartozik jóvátétellel – tehát Isten-embernek kell lennie a Megváltónak.” Ezért mondja a Katolikus Egyház is: Egyedül Isten képes kiengesztelni Istent.
A Jehova Tanúi „megfelelő váltságáldozat”-teológiája lecsupaszítja az üdvösséget egyfajta kozmikus „csereüzletre”: mintha Isten egy bankszámlán keresné a fedezetet, s egy másik teremtmény „befizetése” elég lenne. De a keresztény üdvrend lényege épp az, hogy maga Isten lép a világba, ő maga adja oda önmagát a teremtményért, hogy így belsővé, személyessé, s minden képzeletet meghaladóvá tegye a kiengesztelést. Ez a szeretet legnagyobb titka: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta” (Jn 3,16).
Az isteni természet (a „végtelenség”) nem önkényes követelmény: hanem logikailag szükséges ahhoz, hogy az Isten ellen elkövetett szakadás gyógyuljon. Ha csak egy teremtmény „áldozná oda magát”, az örökké hiányos maradna. Ezt fejezi ki az is, amikor a Szentírás azt mondja: „Senki sem válthatja meg a testvérét, nem adhat váltságdíjat Istennek... túlságosan nagy ennek az ára” (Zsolt 49,8–9). Ezért csak az Isten-ember Jézus Krisztus adhat tökéletes elégtételt, sőt többet: az ő végtelen isteni személye miatt az elégtétel végtelenül „fölülmúlja” Ádám bukását („ahol bővelkedett a bűn, ott túláradt a kegyelem” – Róm 5,20).
Ráadásul a katolikus tanítás szerint a megváltás nem egyszerűen helyreállítás, hanem felemelés: Krisztus nem csupán „visszaadja az elveszett állapotot”, hanem Isten örök életében részesít, „isteni természet részeseivé” tesz bennünket (2Pét 1,4). Ez a felix culpa, a „boldog bűn” paradoxona: Isten nemcsak helyreállít, hanem végtelenül magasabbra emel, mint Ádám valaha is eljutott volna. Az üdvösség nem nullszaldó, hanem végtelen gazdagodás!
Ami a sátáni „kifogást”, vagy Isten szuverenitásának „igazolását” illeti: a katolikus hit szerint Isten soha nincs magyarázkodásra szorulva egy teremtmény előtt. Nem Sátán vádjai miatt „kell” megváltani az embert, hanem Isten szabad, örök szeretetének terve valósul meg a megváltásban – a világ teremtése előtt már elhatározta, hogy Krisztusban egyesít mindent (Ef 1,3–10). Ez nem „kozmikus sakkjátszma”, hanem az isteni szeretet végső gesztusa.
A „válságdíj” (antilytron) bibliai fogalma nem jelent ontológiai vagy matematikai egyenlőséget (mint két mérlegserpenyőben). Az eredeti görögben az anti- előtag a „helyett” jelentést hordozza, nem „egyenlőt”. Sőt, a Szentírás mindenhol hangsúlyozza: Krisztus „mindenkiért” halt meg (1Tim 2,6; 2Kor 5,14–15; 1Jn 2,2). A keresztény üdvösség egyetemes, Krisztus nemcsak „szelektíven” vált meg embereket, hanem mindenkit hív. A JT-féle szűkítés, miszerint csak bizonyos „fajtákért”, „csoportokért” halt meg, idegen a bibliai tanúságtól és a keresztény hagyománytól.
Végül: Krisztus nem szűnt meg embernek lenni a feltámadás után, hanem megdicsőült testben támadt fel, örökre Isten és ember marad („az ember Jézus Krisztus”, 1Tim 2,5). Az ő áldozata nemcsak hogy elegendő, hanem végtelenül túláradó: egyetlen cseppje is elég lenne az egész világ bűnére, de ő mindent odaadott – isteni és emberi személyében.
Összefoglalva: az emberi megváltás azért kívánja Krisztus istenségét, mert csak az Isten-ember képes a végtelen szakadékot áthidalni, és csak ő emelhet fel bennünket Isten életébe. Ez nem „értelmetlen dogma”, hanem a kereszténység legnagyobb örömhíre: Isten maga jött el, hogy magához emeljen. A katolikus válasz nem matematikai mérlegelv, hanem végtelen szeretet, amely minden emberre kiárad.
Kedves alternatív történelemből és dogmatikából doktorált Marvel-keresztény! Hadd kezdjem azzal, hogy ha a hitről, történelemről és dogmatikáról való beszédet úgy kezeled, mintha valami Wikipedia–Őrtorony–Marvel crossover fanfictiont írnáI, akkor tényleg muszáj lesz az apologetika Thor-pörölyét lecsapnom az arianus babonáidra. Úgyhogy most, vegyél nagy levegőt, készülj fel, és olvass – mert most nem pusztán az igazság, hanem a szellemes valóság is az arcodba csap.
1. „Két Isten” a hitvallásban? – A teológiai analfabetizmus diadala
Te azt állítod, hogy a Niceai és Szirmiumi hitvallás szerint „két Isten” létezik: egy születetlen és egy született. Komolyan? Melyik Marvel–Őrtorony–fanficből ragadtad ezt a teológiatörténeti nonszenszt? Olvasni már csak tudsz: a Niceai Hitvallás (325) világosan kimondja: egylényegű az Atyával (homoousios tō Patri), vagyis a Fiú nem egy másik isten, hanem az Atyával osztozik az egyetlen isteni lényegeben. Ez a „született, de nem teremtmény” formula pontosan azért született, hogy kizárja azt az arianizmust és henoteizmust, amit te most lelkesen védelmezel. Ez nem két isten, hanem egy örökkévaló, egylényegű valóság – amit te mindenáron szét akarsz szedni, mint egy gyerek a Lego-házat.
A Szirmiumi hitvallásra hivatkozol, mintha az valami titkos antitrinitárius kódex lenne, közben meg elfelejted, hogy még ebben is szerepel: a Fiú „Isten az Istentől, világosság a világosságtól, aki által minden lett.” Hoppá! Ez épp azt jelenti, hogy a Fiú nem teremtmény, hanem öröktől fogva van, és ugyanazt a dicsőséget, ugyanazt az isteni mivoltot birtokolja, mint az Atya. Ha lenne egy csepp filológiai érzéked, tudnád, hogy a születés itt örök reláció, nem időbeli kezdőpont. Még az általad hivatkozott „antitrinitárius” irat is szétzúzza az összes primitív henoteista fantazmagóriádat.
2. Damáz pápa, három császár, Alexandriai Péter – A Marvel–szekta alternatív univerzuma
Őszintén, mintha legalábbis valami titkos Illuminati–Avengers találkozóról értesültél volna. Komolyan, hogy jön Damáz pápa, három császár és Alexandriai Péter egy asztalhoz, hogy „megalkossa” a Szentháromságot? Tudod egyáltalán, hogy ezek közül ki mikor és hol élt? Damáz pápa Rómában 366–384 között, három császárból csak egy volt Niceában (Konstantin), Alexandriai Péter pedig már 311-ben meghalt. Elmondom: a dogmatika nem Marvel-mese, hanem történelem. A Szentháromság tana nem császárok, nem pápák, és nem titkos tanácsok kitalációja, hanem az apostoli hagyomány folytatása, amit az egész Egyház, Keleten és Nyugaton egyaránt vallott – és ma is vall.
3. A Szentlélek „nincs sehol” – szövegértés egyes
Azt is előszeretettel terjeszted, hogy a Szentlélekről „nem tesznek említést”, vagy ha igen, hát nem istenként. Érdekes, hogy a Niceai Hitvallásban ott áll: „Hiszünk a Szentlélekben is.” Aztán Konstantinápolyban (381) tovább részletezik: „Úr és éltető, aki az Atyától [és a Fiútól] származik, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk.” Ha már történelmet írsz, legalább olvasnád el azokat a forrásokat, amelyeket támadni próbálsz. Ha tényleg patrisztikát olvasnál, nem Marvel–PDF-eket, akkor tudnád: a Szentlélek is öröktől fogva Isten, nem valami másodhegedűs isteni energia.
4. Filioque és a „betoldás” mítosza
Behozod a filioque-t, mintha az lenne a dogmatika fekete lyuka. Igen, a latin egyház a 6. századtól betette a „Fiútól” (filioque) szót a hitvallásba. De ez a Szentlélek származásának teológiai részletkérdése volt, nem a Szentháromság egész dogmájának újdonsága! A keleti és nyugati egyház közötti ellentét valóban részben ebből ered, de a lényeget illetően mindkét fél elismeri a Szentlélek isteni mivoltát, személyét, és örök dicsőségét – mindez éppen az ellenkezője annak, amit te előadsz.
5. 1János 5:7 és a „hamisítás” vádja
Igen, az ún. „comma Johanneum” (az Atya, a Fiú és a Szentlélek: és ez a három egy) valóban későbbi betoldás a kéziratos hagyományban – de ez pont a trinitárius hit túlzásba vitt védelme volt egyes késői fordítók részéről, nem pedig annak forrása! A keresztény trinitárius dogma éppen hogy nem ezen az egy mondaton alapul, hanem a teljes Szentírás (Mt 28:19, Jn 1:1, 14:16-17, 2Kor 13:13, stb.), a liturgia, a keresztelési formula, és az apostoli hagyomány következetes tanításán. A kereszténység nem a Károli–simán Tamás László–féle fordításokon áll vagy bukik, hanem a kinyilatkoztatás teljességén, az Egyház kétezer éves tanúságtételén.
6. „Háromarcú bálványisten” – szektás mém, nem teológia
Az egész „háromarcú bálványisten” toposzod egyszerűen a szektás propaganda sekélyes, műveletlen szintje. A keresztény dogmatika soha, sehol nem tanított három fejet, három istenképet, három trónon ülő istent – ez a laikus antikatolikus szekták primitív karikatúrája. A Szentháromság örök, egylényegű, oszthatatlan Isten, három személyben. Ha már Marvel-analógiákat használsz, legalább próbálj kilépni a képregények világából, és nézz rá az egyházatyák, a liturgia, a himnuszok, és a keresztény teológia valóságára.
7. Az „ember Jézus” és az egylényegűség kérdése
Újra meg újra azt szajkózod, hogy „az ember Jézus” nem lehetett egylényegű a Fiúval és a Szentlélekkel, mintha a kereszténység sosem mondta volna ki: Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Ezt tanítja minden patrisztikus forrás, Kalkedon (451), az egész katolikus és ortodox világ. Ami neked „újítás”, az valójában a keresztény hit lényegi, kezdettől fogva vallott igazsága. Amit te „problémaként” állítasz be, az a keresztény dogmatika dicsősége: az örök Ige valóban testté lett, anélkül, hogy megszűnt volna Isten lenni. Ez a kereszténység szíve, és ezt minden igazi keresztény vallja.
8. Apostoli, prófétai és zsinati hitvallás
Azt állítod, hogy „idegen a prófétáktól, apostoloktól, és a niceai zsinatba utólag akarták betoldani” a Szentháromságot. Történelemből: az apostoli hitvallás, a keresztelési formula, a liturgia, az atyák mind-mind ezt tanítják. Origenész, Tertulliánusz, Irenaeusz, Athanasziosz – mind tanítják a Szentháromságot, évtizedekkel, évszázadokkal a „császári Ediktum” előtt! Csak te nem olvasol eredeti forrást, csak Wikipedia-cikket és PDF-kivonatot.
9. Összegzés: Marvel-multiverzum helyett hiteles kereszténység
Amit előadsz, az az arianizmus, henoteizmus, nesztorianizmus és Őrtorony–Marvel–konteó szekta keveréke. Ez azonban nem kereszténység, hanem az őskeresztény, apostoli hit alternatív történelmi paródiája. Nincs „háromarcú bálványisten”, nincs két Isten, nincs Marvel-multiverzum. Van egyetlen, örök, oszthatatlan Isten: Atya, Fiú, Szentlélek – három személy, egy lényeg.
Ajánlom: mielőtt újra a Marvel–Őrtorony–szekta világába menekülnél, vegyél végre kézbe egy hiteles patrisztikai forrásgyűjteményt, olvass egyháztörténetet, tanulmányozd a Niceai, Konstantinápolyi, Kalkedoni hitvallást, Athanasziosz és Nazianzoszi Gergely írásait. Akkor talán rádöbbensz, hogy amit védesz, az csak a Marvel–Wikipedia–konteó multiverzumában létezik, a valós keresztény hit viszont kétezer éve hirdeti: Egy Isten, három örök, egylényegű, egyenrangú személyben.
Ez nem Marvel–paródia, nem Da Vinci-kód, nem PDF–szekta – hanem az Egyház dicsőséges, vérrel pecsételt, apostoli öröksége.
Szóval, legközelebb, mielőtt újra nekimész a keresztény hitnek, ajánlom, hogy olvass végre eredeti forrásokat, és ne alternatív univerzumokban keresd az igazságot. Különben csak ott ragadsz a Marvel–szekta–fanfiction dogmatikádban – de a Szentháromság Istenének valósága akkor is örökké ugyanaz marad.
Hiszünk az egy Istenben, mindenható Atyában, az összes láthatók és láthatatlanok teremtőjében. És az egy Úrban, Jézus Krisztusban, az Istennek a Fiában, az Atyától egyszülöttként születettben, azaz az Atyának a szubsztanciájából, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, igaz Isten az igaz Istentől, született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával, általa teremtetett minden, ami az égben és ami a földön van; aki értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott, és megtestesült, emberré lett, szenvedett, és feltámadt a harmadik napon, és felment a mennybe, el fog jönni ítélni élőket és holtakat.
És a szentlélekben.
Azokat pedig, akik azt mondják: „Volt, amikor nem volt”, és „Mielőtt született, nem volt” és „Hogy a még nem létezők között teremtetett”, vagy azt mondják, hogy egy másik szubsztanciából vagy lényegből van, vagy teremtetett, vagy megváltozhat vagy elváltozhat az Isten Fia - ezeket kiközösíti a katolikus Egyház.
«Epeidh thV» Az „Epeidé tész” kezdetű zsinati levél az egyiptomiaknak - Arius tévtana
(1. fejezet, 2. szám) Először tehát felvetődött a kérdés... Ariusnak és társainak istentelenségéről és törvényszegéséről. Mindannyian megszavazták a határozatot, hogy az ő istentagadó véleményét kiközösítés sújtsa és az ő káromlással teli szavait és megnevezéseit, amelyeket használt, mondván, hogy az Isten Fia a semmiből keletkezett és volt valamikor olyan idő, amikor ő nem volt, és szabadakarata folytán képes bűnre és erényre, és teremtménynek és alkotásnak nevezi őt: mindezeket a szent Zsinat kiközösítéssel sújtja, és még meghallgatni sem viseli el türelmesen ennek a véleménynek az istentelenségét és esztelenségét és a káromlással teli szavakat.
I. Szirmiumi hitvallás (351-ben), amelyet Liberius pápa 357-ben aláírt
Hiszünk az egy Istenben, a mindenható Atyában, a teremtőben és alkotóban, „akitől származik minden atyafiság az égben és földön” (vö. Ef 3,15). És az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, aki az összes századok előtt az Atyától született, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, aki által minden létrejött az égben és a földön, láthatók és láthatatlanok; aki az Ige és a bölcsesség és az erő és az élet és az igaz világosság;
Köszönöm,hogy bemásoltad ezeket. Mind a három hitvallás az Atya és a Fiú Isten létezését, a születetlen Isten, az Atya és a született Isten, a Fiú létezéséről tesz hitvallás. A három az egyben istenmodellt még ezekben nem találod. Sőt az I.Sziriumi hitvallás, amely mindössze 29 évvel a Thessalonikai Ediktumban a három császár, I.Damáz és Alexandria Péter nevű püspöke által lett
megalkotva - egyenesen kizárja a három az egyben isten létezését. Két Istenről tesz hitvallást,
kihangsúlyozva, hogy az egyik az Atya, a másik pedig az Ő egyszülött fia,az Ige. Mivel az Atya fiára, mint született Istenre utal kizárja annak lehetőségét, hogy az Atya Isten egyidős lenne a Fiú Istennel.
A Szentszellemről említést sem tesz,és arról sem, hogy a Szentszellem az Atyától és a Fiútól is származik,vagy arról, hogy a Szentszellem is megilleti az imádat.
Továbbra is fenntartom hát, hogy a 380-ben császári Ediktumban megfogalmazott hitvallás a három az egyben istenről, nemcsak a Szentírástól idegen,de a Róma Püspökei által vezetett egyház számára is
az volt.
Ez is azt bizonyítja, hogy I.Damáz cserébe a Róma Főpapi tisztségért Róma háromarcú bálványistenét
tette a Római Egyház istenévé. Ennek eszközéül szolgált az Úr Jézus parancsa,amelyben az Atya a Fiú és a Szentszellem neveiben történő bemerítésre utasította a tanítványait.
A három névnek egyszerre való említésén kívül nem találtak semmi mást,amibe bele tudtak volna kapaszkodni. Tudniillik a Szentírás egyetlen helyen sem említi , hogy a neveket viselő hármas
örök és egyenrangú isten. A legnagyobb probléma az volt, hogy az ember Jézust istenkét mutassák be. Ez még önmagában kevés lett a három az egyben istenmodell definiálásához, hisz az Ediktum hitvallásában az ember Jézusnak egylényegűségét kellett igazolni nemcsak az isten fiainak az Atyjával,
hanem a Szentszellemmel is. A legnagyobb problémát ez jelentette a Róma Főpapja által vezetett egyháznak,hogy az Ediktum 380-ben történő megfogalmazásáig,egyetlen tanítónak sem jutott az eszébe,hogy a Szentszellem Istent az Atya Isten és az ember Jézus közös leszármazottjának nevezze.
Ahhoz azonban, hogy a Szentszellem és az ember Jézus egylényegűségét definiálhassák, nem maradt más lehetőség a számukra. DE erre már csak évszázadokkal Ediktum kiadása után kerülhetett sor.
Hogy úgy tüntessé fel a három az egyben istenmodell hívei,mintha a I.Niceai Zsinat(325) döntött volna arról, hogy a Szentszellem az Atyától és a Fiútól származik egy sátáni tervet eszelt ki. az 589-ben megtartott Toledói Zsinaton,a korábbi niceai-konstantinápolyi közzsinaton megállapított hitvallásba betoldották a "filioque" kifejezést ,hogy úgy tűnjön, már az I.Niceai hitvallás tartalmazta
a Szentszellemnek az Atyától és a Fiútól való örök származásának a bizonyságát.
Csakhogy a 691 szeptember elsejére összehívott Trullai Zsinaton,amely a 680. évi Konstantinápolyi zsinathoz csatlakozott a görögül beszélő egyházak képviselői tiltakoztak a Toledoi zsinaton elkövetett
csalás miatt,tudniillik a "filioque" kifejezésnek a beszúrása ellen, ami a latin egyház azon utólagos tanításának akart alapot szolgáltatni, miszerint a három az egyben istennek a harmadik arca(később személye) a Szentszellem az Atyától és a Fiútól öröktől fogva származik.
E Trullai Zsinattól(691) kezdve állandó lett a keleti és a nyugati egyház közötti elhitegülés,míg végül a két egyház közötti "schizma" 1054-ben Cerulorius Mihály konstantinápolyi pátriárkának a Római Pápa által történt kiátkozásával véglegessé vált.
Így aztán a Róma Főpapja által vezetett egyház számára képtelen helyzet jött létre. A Róma háromarcú bálványistenét nem sikerült a keresztények istenévé tenni. Ugyanis nemcsak az apostolok hitvallásától és a próféták hitvallásától volt idegen és azokkal összeegyeztethetetlen, hanem még azt sem sikerült elérni , hogy utólag az I.Niceai zsinat hitvallásába betoldják, tehát az Ediktum 380-ban
történt kiadásáig egyetlen olyan zsinati határozat nem létezett,amely lehetővé tette volna Róma háromarcú(később három személyű) istenének a modelljét máshonnan,mint a Római Phanteumból eredeztetni.
Történt még próbálkozás a 9. században, amikor olyan latin fordítások jelentek meg a Római Egyház
műhelyeiben, amelyekbe az I.János 5:7-be belehamisították, az Atya a Fiú és a Szentszellem után,
hogy ez a három egy.
Annak ellenére, hogy ez a csalás is lelepleződött, a három az egyben istenmodellt követő egyházak
bibliafordításaiban, még mindig megtalálható a hamisított verzió.
I.János 5:
7.Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy./Károli Gáspár/
I.János 5:7Tehát hárman tanúskodnak: 8a Lélek, a víz és a vér, és hármuk tanúsága egybehangzó. /Simon Tamás László/
"A kérdés az üdvösség szívét érintette: ha Krisztus nem valóban Isten, akkor az emberré léte és kereszthalála sem tudja Istenhez emelni az embert."
Elvileg miért nem elég Krisztus végessége (nem isteni volta) ahhoz, hogy az arra alkalmasakat Isten "magához emelje"? Hiszen az embert - Isten eredeti kegyéből -. Sátán szakította ki és Sátán ezen rombolása nem végtelen nagyságú, ezért annak helyreállításához sem szükséges Krisztus istensége (végtelensége). Ebben a kérdésben JT szerintem jobban magyarázzák a "miérteket", mikor mérleggel szemléltetik a tökéletes Ádám "ellensúlyát" a szintén tökéletes ember-Jézust.
sok " keresztény " átvert, hitetett és befolyásolt a teológia minden hájjal megkent elmék írásértelmezései által és fanatikumokká formálódnak!
Sokan készpénznek tekintik az ókori egyházatyák önös gondolkodásaiból fakadó dogmatételeiket, mintha a 21. századra az emberiség butább lenne, mint anno... és ezek a mai hívők-hívek értetlenkednek ha hitükben valaki csorbát, baromságot, hülyeséget lát meg, mert nekik ez a nektár, az elme kábszerei!
Nos, drága ateista barátom, ha valaha is érezted, milyen az, amikor valaki olyan szintű intellektuális bohózatot produkál, hogy még a lebutított mémgyárakban is csak rezignált legyintéssel nyugtázzák – akkor épp most sikerült ezt megvalósítanod. Tényleg azt hiszed, hogy a keresztény hit egész kétezer éves intellektuális hagyománya, amely a világ legnagyobb gondolkodóit, filozófusait és művészeit termelte ki, elintézhető annyival, hogy „szimbolikus zombievés”, „láthatatlan sajt”, meg „herpeszes Ödönke a tündérkirálylánnyal”? Ne haragudj, de az efféle „kritika” nagyjából a laposföld-hívők színvonalán áll: hangos, harsány, de a komolyan vehetőség horizontja alatt messze elszállva.
Kezdjük azzal, hogy az egész tirádád arról árulkodik: nemhogy a keresztény teológia, de még az általános filozófia alapfogalmait sem érted. „Kreálva lett egy lény, egy entitás, egy abszolútum...” – mondod, mintha a klasszikus teizmusban Isten valami szükségszerűen antropomorf tündérmesefigura volna. Pedig már az ókori filozófia is világossá tette (igen, a rettegett „magas teológia”, amiben a te fajtád csak „összehadoválást” lát), hogy Isten a lét abszolút alapja, minden valóság végső elve, nem egy véletlenszerűen kiválasztott „mitológiai főhős”. Gondolkodtál már azon, miért beszél a filozófia actus purus-ról, ipsum esse subsistens-ről, vagy hogy miért nincs szüksége a keresztény Istennek szervekre, anyagra vagy energiaigényre? Mert Isten nem egy nagyra nőtt lemming az égen, hanem a lét forrása, az értelem, a logosz, akiben minden dolog alapja gyökerezik.
Ami a „kommunikációra képes” istenedet illeti, láthatóan összekevered a természettudományos empíriát a metafizikai alapelvekkel. Ha csak azt tartod „létezőnek”, amit mikroszkóppal látsz, javaslom, nézd meg a gravitációt, a logikai törvényeket vagy a saját tudatodat – mert bizony egyiket sem tudod megmutatni az üveglapon, mégis éppen ezekre épül minden tudományos gondolkodás. Az „alaptalanul meg vagyon írva” lózung is csak arról árulkodik, hogy a philosophia perennis helyett inkább a Reddit-mémek szintjére pozícionálod magad. Az, hogy valamit nem lehet laborban kimutatni, nem cáfolja a létezését – csak azt mutatja, hogy más módszertani szinten, a valóság mélyebb struktúrájában található.
De a kedvencem a „szuperlatívuszokkal” felcímkézett „Atya, Úr” gúnyolódásod, ami a keresztény szóhasználatból csak a felszínt látja, de annak teológiai, filozófiai és egzisztenciális mélységéről fogalmad sincs. Talán próbáld értelmezni, mit jelent az, hogy creatio ex nihilo, vagy hogy az isteni transzcendencia hogyan kapcsolódik a világ immanenciájához. De persze könnyebb azt írni, hogy „láthatatlan sajt”, mint végiggondolni, hogy a világ létének és értelmének mi lehet a végső alapja – különösen, ha a te „új, normális ideológiád” kimerül a „ne hidd, amit nem tudsz kézzel fogni” banalitásában.
A „természetfeletti” elleni kirohanásod épp olyan, mint amikor a hal megtagadja az óceán létezését, mert még sosem lépte át a medence szélét. Az emberi megismerés eszközeinek korlátait összekevered a valóság határaival, miközben maga a tudomány sem tud elszámolni a végső miértekkel, csak a hogyanokkal. Megnyugtatlak, kedves korhű és XXI. századi, hogy még egyetlen Nobel-díjas fizikus vagy filozófus sem bírta laborban kimutatni, hogy miért van valami, és nem inkább semmi. A „normális gondolkodás” zászlaja alatt éppúgy hiszel saját premisszáidban, mint bármelyik hívő, csak te az empirikus-metodológiai bálványnak áldozol, miközben azt képzeled, hogy felülemelkedtél minden „babonán”.
Továbbá, ahogy klasszikus ateista zanzában illik, megpróbálsz történelmi rágalmakat is keverni: Hitler katolikus volt, Sztálin papnövendék, tehát „lám, milyenek a keresztények”. Először is, ha a gyerekkori keresztelés és az iskolai misék mentén mérnénk meg az ember jellemét, akkor te vagy a te családod is rögtön felelős lehetne minden emberi bűnért, amit valaha hívők követtek el. De hát tudjuk, a logika nem a te asztalod. A történelem bonyolultabb, mint a te szűklátókörű mémjeid, és a nagy diktátorok pont a kereszténység tagadásával, a vallás üldözésével, ateista állammal és népirtásokkal váltak hírhedtté – csak a kedvedért, tanulmányozd egy kicsit a XX. századot, mielőtt a gúnyolódásaidat tényként hirdetnéd.
A „tekintéllyel érvelés” vádja pedig tényleg csak azokat zavarja, akiknek semmi tekintélyük nincs: a keresztény filozófiai hagyomány ugyanis nem azért hivatkozik Aquinóra, Augustinusra vagy Pascalra, mert „nincs jobb ötlete”, hanem mert ezek az emberek évezredeken át állták a legszigorúbb intellektuális próbákat, érveik máig meghatározzák az egyetemi logika, etika, jog és művészet egész világát. Az, hogy te ezt nevetségessé próbálod tenni, pontosan olyan, mintha Pythagoraszt a háromszög szó miatt nevetnéd ki.
A végső öngólod azonban az, hogy mindazt, amit „modern, új, korszerű” világnézetnek nevezel, lényegében a kereszténység civilizációs és erkölcsi alapjaira ülteted rá, miközben azt hiszed, hogy már rég túlléptél rajta. A szabadság, emberi méltóság, lelkiismeret, egyéni jogok, szolidaritás – mindezek gyökere keresztény talajban sarjadt, a te „felvilágosult” agnosztikus hited pedig csak a saját anyjától örökölt ruhákat hordja, amíg szét nem foszlanak.
Szóval, hogy „miért hiszek Istenben”, s miért nem szállok fel az ateizmus szellemi hullámvasútjára? Mert a valóság komplexitását, a lét mélységét, a jó és rossz objektív megkülönböztetését, az értelem és cél végső kérdéseit nem lehet „herpeszes Ödönkékkel” és „láthatatlan sajtokkal” elintézni. A keresztény hit és a klasszikus teológia igenis értelmes, racionális, sőt, a történelemben egyedülálló választ ad ezekre – míg te csak harsányan körberöhögöd azt, amit sosem értettél meg.
Így hát, kedves „új, korszerű ideológia” apostola: ha legközelebb is ilyen intellektuális popkorn-gólyalábon akarsz teológiát kritizálni, legalább tanulj meg különbséget tenni mémgyártás és érdemi gondolkodás között. Mert amit te előadsz, az nem más, mint a „nonszensz” karikatúrája – csak épp nem a kereszténység, hanem a saját világnézeted tragikomédiája.
Efézus 6.11.”Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben."
:-)
Kreálva lett egy lény, egy entitás, egy abszolútom, (kinek melyik tetszik...) ami nyilvánvalóan emberi produktum, és sok okos azon rugózik, a "magas teológia" segítségével, amit összehadováltak róla. Ami/aki "anyagtalan" így semmiféle szerve nem lehet, amivel gondolkozna, memorizálna, tapasztalatokat gyűjtene, tudásra tenne szert, vagy egyáltalán érezne.
Valami miatt "Atya, meg Úr", noha a nemisége is lehetetlen. A nem létező fogas, amire mindenféle szuperlatívuszt aggattak. Ráadásul öröknek, és kezdetek nélkülinek nyilvánították, noha a vége az meg majd annyira értelmezhetetlen.
Létre jött a "nesze semmi, fogd meg jól", hiszen az egész csupán üres feltételezés. Mi alapján állítanád, hogy kommunikálni képes?
Az alapján, alaptalanul, hogy "meg vagyon írva". Mert semmi tény, bizonyíték!
Ahhoz képest roppant nagy irodalma van, hogy befolyásolt elmék mit is képzelnek arról, amit ismeretlenek képzeltek anno.
És igen, ezzel az erővel bármekkora hajmeresztő ostobaságot beszopikálhattok, akár herpeszes Ödönke a szépséges és nádszálvékony tündérkirálylányról, aki Tündérország főnöke.
Sátánt, démont, ördögöket, angyalokat, kerubokat, ami a ki tudja hol lévő mennyben lévő, ki tudja minő mesefigurával kaptatok egy csomagban, "ajándéknak":-)
Soha, senki, semmimódon, semminemű bizonyítékot nem mutatott fel még, a mitológiai főhős és csapatának a létére!
Ellenben, minden általunk ismert, tudományosan feltárt, a természetben vagy akár a kozmológiában lévő szabályokkal, és törvényekkel szembe megy.
Hogy a hogy a keresztény teológia, vagy pihent agyú és elkötelezett filósok mit képzelnek róla, mit hordanak össze, az teljesen irreleváns, szellemi meddőhányás az egész hóbelebanc.
Akik benyalják, (a mitológiai mű, vagy légből kapott premisszák, valótlan koncepciók alapján) minden neki tulajdonítanak, a Földtől kezdve, a flóráján és faunáján át, a betegségektől az időjárásig, mindent, ostobán.
Aztán külön értelmetlen szellemi párbaj, ezek okán, olyasmiken mint a "eredendő bűn", "üdvözülés", "feltámadás", vagy akár a "mindentudó és ható" ellenében miként értelmezhető a "szabad akarat".
Eleve benyalva, hogy "örök" a kitalált izé, noha semmi sem örök, semmi sem változatlan, minden öregszik, és erodál, és nem elfelejtve az adu ász kérdést: Miként, hogyan, hol, és mi által jönne létre egy olyan lény, amit pont a zsidók találtak ki maguknak?
Bagatellizálnád a kérdés felvetést, noha még azt sem vagy képes beismerni, hogy nincs tudástok, nincs bizonyítékotok. Csupán a hit. Azt is mi alapján...
És persze mitől, miféle ismérv alapján lenne élő, miféle energia igénye lehetne és honnan, miféle?
Istenetek ahhoz hasonlítható, mintha egy sajt színéről, állagáról, illatáról, tápanyag tartalmáról nyilatkoznátok, noha csak lukakból állna, láthatatlan lenne, és senki nem tudja a gyártóját, az elkészítési módját, az alapanyag eredetét, de hiszitek, sőt érzitek is, hogy finom:-)
Vagyis az egyik legviccesebb amit elkövetsz, az a "tekintéllyel érvelés". Ami azért vicces, mert az adott kor gondolkozói is befolyásoltak voltak, még kibúvólyuk sem lehetett a hatalma teljében lévő egyház ellen, mert az életükkel fizettek volna akár. Belevoltak nevelve, abba születtek bele.
Neked lehetne más utad is, normálisan, korhűen gondolkozni.
De lám még itt a XXI.sz.-ban is szert tettél a "kész picsa, meleg málé" elv alapján, vagy egyszerűen beleszülettél egy befolyásolt családba.
És nincs is szándékodban elvetni a talmi képzelgéseidet, és simán becsapod magadat, és a természet törvényei ellenére talmi ígéretekbe ringatod magadat, és "természetfeletti" lényeket vélsz valósnak.
Noha a "természetfeletti" szó olyan dolgokra utal, amelyek nem magyarázhatók a természet törvényei szerint, és nem férnek hozzá az emberi megismerés fizikailag és biológiailag leírható és értelmezhető eszközeivel. Általában a vallásban, az okkultizmusban és az ezoterikában használatos fogalom, de a paranormális jelenségekkel is összefüggésbe hozható.
Hiszel egy ismeretlenben, akiről/amiről nem is lehet ismereted, tudásod.
És ne mutogass ki az "ateistákra", mert ők vannak a legkevesebben, tehát ami nem jó felé megy a világban, azért a hívők okolhatók.
Különben is Hitler katolikus családban született és nőtt fel Ausztriában. Katolikus iskolába járt, gyermekként megkeresztelkedett. Fiatal felnőttként ismert volt, hogy részt vett a misén, sőt oltárfiúként is szolgált. Sztálinról nyilván tudod, papnövendék volt. Frankó mennyire volt katolikus?
Vagyis a kép árnyalt.
Az öngyilkosság terén is hülyeségeket beszélsz, ami nem lep meg az irányodból, ahogy az sem, hogy az is légből kapott, mint a "főhősöd".
Új gondolatokat várnál tőlem, aki ósdi kitalációt nyal be?
Mióta az ismereteink meghaladták, a világunk, a társadalmunk, az erkölcsünk, a morálunk, megváltozott, neked, nektek illene valami úk, korszerű, és normális ideológiára szert tennetek, nem az ókori zsidók agymenésébe ájulva, kapálózni a kihívások ellen!
Ó, hát megérkezett a modern ateista világmegváltó bölcsességcsokor, amit J. H. McKenna és követői, mint valamiféle New Atheist Mantra-szentírást, időről időre feltálalnak, abban a reményben, hogy ha elégszer mantrázzák, végre elhiszik maguknak is, hogy a filozófia, a teológia és minden, ami túlmutat a laboratóriumi lombikon, valójában csak butaság, és az „okos emberek” csak az ateista klubba kaphatnak tagságit. Nos, ülj csak le kényelmesen, és fogadd szeretettel a szellemi kalapácsos istentagadók listájának katolikus, tomista ledarálását – mert itt most végigmegyek rajta, pont úgy, ahogy egy középkori egyetemista ledarálná a misztikus materialista szövegelést.
1–2. „Isten egy öreg fehér férfi a felhőkön / anyagtalan, de biológiai funkciói vannak”
Kezdjük ott, hogy ezt még soha, egyetlen katolikus dogmatikai szöveg sem állította, csak a gyerekbiblia-illusztrátorok és a Hollywoodból szabadult ateista mémgyárosok. A kereszténység – ó, figyelj! – az Isten képmás-mivoltáról mindig analóg módon beszélt, nem pedig arról, hogy Istennek tényleg szakálla, pupillája vagy hímivarsejtje lenne. Azt, hogy „Isten lát, hall, érez” nem úgy értjük, mint a csimpánz vagy az idős szomszéd, hanem hogy Isten TUD mindent, ÖRÖKKÉVALÓ ÉS SZEMÉLYES, aki képes kommunikálni, jelen lenni – csak épp minden anyagi kötöttség nélkül. Ha az ilyen gyermeteg antropomorfizmusra hivatkozol, épp azt bizonyítod, hogy semmit nem értettél meg a klasszikus teológiából – de legalább a mesekönyv-illusztrációk szintjét sikerült átlépned.
3. „Nem hihető a mindentudó Isten”
Ha azt hiszed, hogy a keresztény teológia úgy képzeli el Isten mindentudását, mint egy Google-algoritmust vagy egy öregasszonyt a buszon, aki minden szomszédról mindent tud, akkor javaslom, kezdj legalább a Summa Theologiae 1. kérdésével. Isten „mindentudása” a lét legmélyebb ismeretét jelenti, minden valóság teljes transzparenciáját – nem azt, hogy az aranyér tüneteiről vagy az emberi menstruációról külön anatómiai jegyzetet készít. Isten nem tapasztal „félelmet”, nemi vágyat vagy „emésztési zavart”, hisz ő az abszolút Létező, nem egy korlátozott teremtmény. Ez olyan, mintha a háromszög belső szögeiről kérdeznéd, „de tudja-e milyen egy narancs íze?” – kategóriatévesztés.
4–5. „Isten nem lehet jó/mindenható, mert van szenvedés, gonoszság, halál”
Gratulálok, feltaláltad az „epikuroszi trilemmát” kb. i.e. 300-ból, csak te most Facebook-posztba csomagolva hozod elő. Ha nem olvastál volna mást a keresztény filozófiából, csak Augustinust vagy Aquinói Szent Tamást, tudnád, hogy a „gonosz” nem egy pozitív létező, hanem a jónak a hiánya (privatio boni), a szabadság és a teremtményi végesség szükségszerű kockázata. Isten nem egy önkényes tündérkeresztanya, aki minden esőcseppet külön elhárít a kedvedért. Az a világ, ahol nincs szabadság, nincs fejlődés, nincs bűn, az nem is volna világ, csak egy gép. Az, hogy a szenvedés, betegség, halál valóságos, pontosan a szabadság és a teremtményi lét ára. És még valami: Isten ténylegesen belépett ebbe a szenvedő világba (lásd: Kereszt), és a legmélyebb szenvedést is áthatja és megváltja – ezzel az ateizmus még csak próbálkozni sem tud.
A „tud-e olyan követ teremteni, amit maga sem tud felemelni?” típusú, minden filozófiai tankönyvben szétcincált „paradoxon” pedig kb. annyira mély, mint a „tud-e olyat álmodni a végtelenül bölcs, amit maga sem ért?” – logikai képtelenségeket még az ateista nagymama sem várhat el az isteni mindenhatóságtól.
6–10. „Nem hihetőek a tanúságtételek, megérzések, imák, csodák”
Ez mind annak az alapvető kategóriahibának a variációja, amely a szubjektív tapasztalatot egy kalap alá veszi a puszta szuggesztióval vagy folklórral. A kereszténység sosem azt állította, hogy „hiszünk Zeuszban, mert valaki azt álmodta”, hanem hogy az egész történelmi-objektív kinyilatkoztatás, a megtestesülés, az Egyház történelmi folytonossága, a mártírok tanúsága, a csodák (amiket még modern orvosbizottságok is jegyzőkönyveznek, lásd: Lourdes, Fatima, stb.) mind egységben utalnak arra, hogy a keresztény hit a valóság talaján áll. Az, hogy a csodák között vannak hamisak, nem cáfolja az igazakat – ahogy az, hogy léteznek ál-orvosok, nem jelenti azt, hogy minden orvosi diagnózis csalás.
A „miért nincs visszanövő amputált láb?” szintű kételyed csak annyit mutat, hogy az isteni közlést nem a csodavárás, hanem a teljes emberi élet misztériumának horizontján kell vizsgálni. Ha tényleg csak akkor hinnél, ha minden kívánságodat a „hittel gyógyítók” teljesítenék, akkor az egész világ egy magánszámú mutatvány lenne, nem pedig egy dráma a végső cél, az üdvösség felé.
11–14. „Nem hihetőek a szentírások, teremtő Isten, természet tervezője, erkölcs”
A szentírások – legalábbis a keresztény – soha nem „önigazolásra” születtek, hanem évezredeken át formálódó, történelmileg igazolt közösségi tapasztalatok eredményeként. Az, hogy az emberek nem értenek egyet, vagy hogy vannak eltérő hagyományok, csak a szabadság és az emberi tényező lenyomata – ahogy a tudományban sem mindenki egyetért mindig minden elmélettel.
A „ki teremtette Istent?” pedig ugyanaz a zsákutca, mint amit már Arisztotelész is tisztázott: Isten nem része az okozati láncnak, hanem maga a Létezés, az Abszolútum, amely szükségképpen, önmagától létezik (ipsum esse subsistens), nem olyan, mint egy nagy fehér szakállas űrlény.
Az „erkölcs” evolúciós vagy társadalmi redukciója éppen hogy azt nem tudja megmagyarázni, amit a klasszikus teológia és filozófia igen: hogy az emberi lelkiismeret, az erkölcsi törvény mindig túllép az önös érdekeken, és az abszolút jót keres – ahogy Kant mondja, „az erkölcsi törvény bennem”. Azt, hogy a természetes erkölcs csak „evolúciós hasznosság”, pont az bizonyítja cáfolhatatlanul, hogy az emberek képesek az életüket is áldozni valamiért, ami túlmutat a génjeik túlélésén. Mutass nekem egy példát a baktériumok önfeláldozó etikájára.
15–16. „Nem meggyőző érv a hívők száma; a hit csak bajt okozott”
Az, hogy valamit sokan hisznek vagy sem, önmagában se pro, se kontra nem érv. A keresztény hit nem azért igaz, mert milliárdan követik, hanem mert racionálisan, történetileg, filozófiailag igazolt, és a legmélyebb emberi kérdésekre ad választ. Hogy a vallás „halált” okozott? Nos, számold már össze, hány milliót gyilkolt meg a 20. századi ateista diktatúrák „emberiség felszabadítására” hivatkozva! A keresztény erkölcs és civilizáció nagyságrendekkel több jót adott az emberiségnek – iskolák, kórházak, tudományos fejlődés, karitász – mint ahány háborút, és a bűn mindig az emberi szabadság torz használatából fakad, nem a keresztény tanításból.
17–18. „A hívők sokat vitatkoznak; Isten nem vicces”
A véleménykülönbség a gondolkodás természetes velejárója – az igazság keresése nem automatikus konszenzus, hanem egyéni és közösségi út. A Szentírás és a keresztény hagyomány tele van humorral, iróniával és paradoxonnal – csak hát ehhez több kell, mint egy ateista Facebook-mém-olvasás, hogy ezt felfedezd. Az evangéliumokban Jézus például gyakran használ szarkazmust és frappáns, humoros képeket, csak persze, ha neked az „isteni humor” az egyenlő a stand-up comedy-vel, akkor tényleg nehéz lesz felfogni.
19–21. „Az istenhit magyarázható; nem bizonyosság; evolúciós maradvány”
Az, hogy egy emberi jelenségre van „antropológiai” vagy „pszichológiai” magyarázat, semmit nem mond arról, hogy maga a jelenség igaz vagy hamis. Van magyarázat a szerelemre, a művészetre, sőt a tudományos felfedezésekre is – de attól még mind valóságos. Az, hogy a „szkeptikusok” vagy a „Nobel-díjasok” többsége mit gondol, végképp nem érv: Galileit sem szavazással igazolták vissza, és az istenhit legnagyobb gondolkodóitól (Augustinus, Anselmus, Aquinói Szent Tamás, Pascal, Descartes, Leibniz, Kant, Kierkegaard, sőt Einstein!) egy dolgot biztosan megtanulhatsz: a hit nem a babona, hanem az értelem kiteljesedése.
Az evolúciós mankó-hasonlat pedig végképp a „maradékateista” közhely: azt hiszed, ha az emberek „kinőnek” a hitből, majd hirtelen boldogabbak lesznek? Nézd meg, hogy a „legfejlettebb”, legszekulárisabb társadalmakban a depresszió, az öngyilkosság, a nihilizmus is rekordokat dönt. Kicsit többet jelent az élet értelme, az emberi transzcendencia utáni vágy, mint amit az okoskodó szekuláris pamfletek valaha is felfognak.
Összefoglalva: A lista nem egyéb, mint modern ateista szócséplés, amely ugyanazzal a középszerűséggel ismétli magát, mint minden kétségbeesett „új” gondolat, ami soha nem volt igazán új. Csak annyi történt, hogy ma már nem Zeuszban nem hiszel, hanem abban a keresztény Istenben, akinek képe soha nem volt az, amit te vagy a mémgyártó haverjaid papírmache figuraként felaggattatok. Addig is, amíg tényleg meg akarod érteni, miről szól a keresztény hit – olvass teológiát, filozófiát, vagy legalább egy komolyabb dogmatikai összefoglalót. Mert a szellemi cseppkőbarlangodban ezek a „miért nem hiszek Istenben” típusú közhelyek ugyanúgy visszhangzanak majd, de a valóság fényét soha nem fogják látni.
"A IV. század elején a fiatal egyház egységes bibliai nyelvet keresett arra, hogyan beszéljen Jézusról. Arius püspök tanítása – „volt idő, amikor nem volt” – gyorsan terjedt, és valójában azt jelentette, hogy Jézus Krisztus nem igazi Isten, hanem a legelső és legmagasabb teremtmény. A kérdés az üdvösség szívét érintette: ha Krisztus nem valóban Isten, akkor az emberré léte és kereszthalála sem tudja Istenhez emelni az embert. A niceai atyák ezért úgy látták, hogy itt nem puszta árnyalt véleménykülönbségről, hanem az evangélium egészének megőrzéséről van szó."
Nagyon jó!
Ragyogó példája annak, amikor teoretikusok kitalálják, mit is kell hinni! :-)
Ha döcög a mítosz, nyúlj a hóna alá, és fektesd le dogmának:-O:-P
Szerző:J. H. McKenna, Ph.D. Rangidős előadó, vallástörténész, University of CA Irvine
Számos oka van annak, miért nem találják hihetőnek Istent az okos emberek. Különböző könyvek és interjúk alapján eddig 21-et azonosítottam ezek közül:
1. Nem hihető az öreg fehér férfi a felhők között
Már az ókorban sem találták hihetőnek Isten humanoid („antropo-morf” = emberalakú) ábrázolását. Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy a mai szkeptikusok sem találják annak. Van ennek a férfi Istennek nemi szerve, mély hangja, arcszőrzete? Említésre érdemes továbbá az a részlet is, hogy az ábrázolásokon Isten rendszerint hasonlít az ábrázolóra – akik jellemzően férfiak. A férfiak a saját képükre és hasonlatosságukra teremtették Istent.
2. Nem hihető az anyagtalan, ám biológiai funkciókkal mégis rendelkező Isten
Önellentmondás egy levegővel kijelenteni azt, hogy Isten „anyagtalan”, de mégis lát, hall, beszél és érez – ezek ugyanis mind anyagi, biológiai szervezetek jellemző funkciói. Mivel „lát” Isten, ha nem egy anyagi szemmel? Mivel „hall”, ha nem egy anyagi füllel? Mivel „beszél”, ha nem egy anyagi szájjal? Az ilyen Isten-leírások nonszenszek és önellentmondásosak.
3. Nem hihető a mindentudó Isten
Ismeri Isten a félelmet, a rettegést, a fájdalmat, az emésztési zavarok vagy épp a menstruáció kínjait, a nemi vágyat, a klimaxot vagy épp a terhességet? Esetleg a legvégső számot? Senki nem tud mindent; ez egy újabb nonszensz állítás.
4. Nem hihető a csupa szívjóság Isten
Isten maga a megtestesült jóság és szeretet, és mégis egy csupa vértől csöpögő karom és agyar-világot teremtett? Ragadozókat és prédákat? (Amely felállás kétségkívül maximálisan kedvére való egy oroszlánnak, de annál kevésbé a szegény nyusziknak és gazelláknak.) Karmokat és agyarokat? Azt a mintegy 50.000 kórokozót, amelyek folyamatosan azon munkálkodnak, hogy megöljenek minket és az állatokat? Betegségeket? Megannyi szenvedést úgy emberek, mint állatok számára? Mi, emberek, vajon „jónak” neveznénk-e valakit, aki tétlenül végignézi, amint egy hatéves kisfiú szó szerint halálra ver egy kétéves lányt annak a kiscicájával együtt? Nem. Egy ilyen helyzetben minden „jó” ember azonnal közbeavatkozik. Isten azonban mégis szó nélkül jóváhagyta kínok, gyötrelmek és fájdalmak végtelen palettáját minden élő számára. Következésképp Isten vagy egyáltalán nem jó (vagy nem mindenható) vagy nem létezik. Nincs más magyarázat az elképesztő méreteket öltő emberi és állati szenvedésre. Legvalószínűbb, hogy nincs Isten.
5. Nem hihető a mindenható Isten
Mi, emberek, vajon „hatalmasnak” neveznénk-e valakit, aki tétlenül végignézi, amint egy hatéves kisfiú szó szerint halálra ver egy kétéves lányt annak a kiscicájával együtt? Nem. Egy ilyen helyzetben minden „hatalmas” (és rendes) ember azonnal közbeavatkozik. A mindenható Isten azonban mégis szó nélkül jóváhagyja kínok, gyötrelmek és fájdalmak végtelen palettáját minden élő számára. Következésképp Isten vagy egyáltalán nem mindenható (vagy nem jó) vagy nem létezik. Nincs más magyarázat az elképesztő méreteket öltő emberi és állati szenvedésre. Mi több, a „mindenható”, mint állítás, egyből vonja maga után a klasszikus kérdést a szkeptikusok felől, hogy vajon ez esetben tud-e teremteni egy olyan nehéz követ, amit még ő maga sem tud felemelni? Más szóval, a „mindenható” is egy nonszensz állítás.
6. Nem hihetőek a személyes tanúságtételek
A teljes emberi történelemben, minden egyes, valaha is létezett vallásban voltak és vannak olyan emberek, akik váltig állítják, hogy ilyen vagy olyan módon megtapasztalták az istenüket. Nos, egy ókori politeista tanúságtétele meggyőz téged arról, hogy az ő istenei léteztek? Meggyőz egy vudu-hívő tanúságtétele a vudu igazságáról? Vagy épp egy kaodaistáé a magáéról? Pedig ezen emberek mindegyikének volt egy bizonyos különleges „élménye” avagy „érzése” – csak épp nem valamiféle istent tapasztaltak meg, hanem egyszerűen egy érzést, amit épp az isten-eszmény váltott ki belőlük.
7. Nem hihető a „megérzés”
Lehet mondani, hogy „egyszerűen csak tudom és érzem teljes szívemmel, hogy Isten létezik” – csak épp ugyanezt, ugyanígy el lehet mondani bármi mással is. Például: „egyszerűen csak tudom és érzem teljes szívemmel, hogy Isten nem létezik.” Vagy: „egyszerűen csak tudom és érzem teljes szívemmel, hogy sok isten létezik.” Vagy: „egyszerűen csak tudom és érzem teljes szívemmel, hogy egy láthatatlan, rózsaszín teáscsésze kering a Hold körül.” Ha csak egyetlen egy ilyen állítást is igaznak fogadnánk el, úgy azzal egyszersmind igazolnánk az összes többit is.
8. Nem hihetőek a meghallgatásra talált imák
Téged meggyőznek az összes különböző vallás híveinek történetei a meghallgatásra talált imáikról a szóban forgó vallások saját igazáról? Például az ókori emberek Zeusznál meghallgatásra talált imái Zeusz valódiságáról? Sokkal valószínűbb, hogy néha egyszerűen épp úgy alakulnak a dolgok, ahogy az imádkozó szeretné. Meghallgatásra nem talált imákból ráadásul összehasonlíthatatlanul több van. Akkor vegyük úgy, hogy ezek meg Isten ellen szólnak?
9. Nem hihetőek a vallási virtuózok (szentek, próféták, misztikusok)
Rendszeresen vitatják egymás élményeit és tapasztalásait. És persze Istenről is eltérő a véleményük. Minden vallásban megtalálhatóak.
10. Nem hihetőek a csodák
MINDEN ókori vallás tobzódik a csodás történetekben. Következésképp akkor MIND igazak is egyben, hiszen mind fel tudnak mutatni saját csodákat? Te magad hiszel az ókori istenekben pusztán azért, mert ezeknek a politeista vallásoknak is van sok csodás történetük? A csodák minden vallásban fiktívek. A kortárs csodás történetek kapcsán, melyek szerint Isten mindenféle testi bajokat meggyógyít, adja magát a kérdés, hogy az amputáltakat vajon miért nem gyógyítja meg oly módon, hogy visszanöveszti az elvesztett végtagjaikat? Ez már meghaladja a képességeit? Miért nem találunk soha eldobott művégtagokat is a „hittel gyógyító” rendezvények helyszínein eldobált mankók között?
11. Nem hihetőek a szentírások
Egyikük sem nyilvánvalóan és tagadhatatlanul isteni eredetű; kivétel nélkül mindegyiküket teljes mértékben megmagyarázza az emberi lelemény. Az egyik vallás hívei nem ismerik el a másik vallás szentírásainak kinyilatkoztatott igazságait, a szkeptikusok pedig egyszerűen mindet megkérdőjelezik. Mi több, bármely ősi szentírásban találhatunk bőséggel olyan passzusokat, amelyek egyszerűen nem igazak vagy mai szemmel nézve elképesztően barbárnak és etikátlannak bizonyulnak.
12. Nem hihető Isten, mint a mindenség teremtője
Isten nem válasz a mindenség eredetének kérdésére, csak egy lépéssel odébb tolja a végső rejtélyt. És akkor ő maga honnan, hogyan lett? Sokkal hihetőbb, hogy magától jött létre az anyagi univerzum valamiféle ős-anyagból vagy energiából, mint az, hogy egy anyagtalan Tudat teremtette volna.
13. Nem hihető Isten, mint a természet tervezője
Mindazt a látszólagos tervezettséget, amivel találkozunk a természetben, megmagyarázza a természetes kiválasztódás. Mi több, ha egy összetett dolog (a természet) léte csak egy Tervező (Isten) létével magyarázható, úgy nem követel meg akkor az „Istennek” nevezett összetett dolog is egy saját Tervezőt a saját magyarázatához? Ki tervezte a Tervező Istent? Egy még hatalmasabb Tervező Isten? És azt?
14. Nem hihető Isten, mint az erkölcsiség magyarázata
Az erkölcsi szabályokat nem a vallások találták fel; ezek fajunk együttműködésre, önzetlenségre és korlátállításra való hajlamaiból erednek, és a természetes kiválasztódás révén hozzá is járultak fajunk sikerességéhez. Soha, egyetlen isten sem írt elő semmiféle erkölcsi szabályt az emberek számára. Az erkölcsi szabályokat felnőtt emberek egymást követő nemzedékei csiszolták folyamatosan, próba-szerencse alapon, és nevelték bele gyermekeiket is a civilizáció kereteibe. A gyerekek „lelkiismeretként” tették magukévá a szabályokat, és felnőve is tartották magukat azokhoz. A vallás egyszerűen csak beleült a már meglévő erkölcsiségbe és legitimizálta, mondván, hogy az istenektől ered. Ami nem fér bele a társadalmilag belénk nevelt „lelkiismeretbe”, az „bűntudatot” eredményez. Mi több, a nem hívő emberek éppen olyan erkölcsösek, mint a hívők, sőt, egyesek még inkább. Mi több, Buddha, Arisztotelész és minden modern, szekuláris, nagyra becsült és elismert moralista is kifinomult, magasztos erkölcsiséget kínál bármiféle istenre való hivatkozás nélkül.
15. Nem meggyőző „bizonyíték” Isten létére a hívők száma
Emberek milliói, sőt, milliárdjai voltak tévedésben temérdek dolog kapcsán, amióta csak létezik az emberiség. A régmúltban például mindenki teljes tévedésben élt számos dolog kapcsán: a Föld alakját, a betegségek kiváltó okait vagy épp a rabszolgaság elfogadhatóságát illetően. Mi több, évezredeken át szinte mindenki politeista volt.
16. Nem hihető, hogy az istenhit jobb hellyé tette volna a világot
Emberek millióinak halálát okozták legfőképp épp a monoteista vallások – mindemellett pedig számos káros pszichológiai mellékhatással is járnak. Példának okáért, önkényesen „bűnnek” bélyegeznek olyasmiket, mint például a maszturbáció vagy a homoszexualitás.
17. A hívők túl sokat vitatkoznak egymással
Szekták százai, sőt, ezrei bélyegzik egymást eltévelyedettnek. Ha van egy Isten, és ő kinyilvánította a maga igazát, úgy nem kellene az egész világnak a legteljesebb egyetértésben lennie e téren? Ehhez képest ennek épp az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: egymásnak ellentmondó és egymást tagadó hangok totális kavalkádját.
18. Isten nem vicces (így nem is hihető)
Egyetlen vallás sem ábrázolja Istent úgy, mint akinek lenne humora – holott az egyik legbecsesebb, legnagyobbra értékelt erényünk épp a humor. Isten pedig állítólag minden emberi erény legkiválóbb, tökéletes megtestesítője. Ha mi jók vagyunk, Isten végtelenül jó. Ha mi okosak vagyunk, Isten végtelenül okos. Ha mi kedvesek vagyunk, Isten végtelenül kedves. Ha mi viccesek és szellemesek vagyunk, Isten… miért nem végtelenül vicces és szellemes? Miért nem meséli el Isten a valaha volt legjobb viccet? Amelynek hallatán szó szerint belehalnánk a nevetésbe?
19. Van természetes magyarázat az istenhitre
Az antropológia, a pszichológia, a szociológia, az evolúciós biológia és -pszichológia tökéletesen meg tudja magyarázni az istenhit és a vallás felemelkedését és sikerét. A történelem előtti időkben a természeti jelenségekkel kapcsolatos ismeretek hiányában az emberek feltételezték, hogy természetfeletti lények állnak a dolgok hátterében. Ahogy aztán a fokozatosan kibontakozó megismerés, majd később a tudomány feltárta a dolgok természetes okait, úgy szorultak vissza a természetfeletti istenségek. Eleinte évezredeken át hitték az emberek, hogy egy isten vontatja keresztül az égen Napot a szekerén nap mint nap. Aztán jött a csillagászat, a kozmológia és az asztrofizika, és kiderítették, mi is a valódi oka a Nap látszólagos felkelésének és lenyugvásának. Évezredeken át hitték az emberek azt is, hogy istenek, szellemek vagy épp démonok okozzák a betegségeket. Aztán jött a biológia és az orvostudomány és felfedezte a vírusokat és baktériumokat. Hitték azt is, hogy Isten festi az égre a szivárványokat – aztán jött az optika és a meteorológia és megmutatta ennek is a valódi okát. És így tovább. Mi több, a pszichológiának konkrétan az „atya”-úristen felemelkedését illetően is megvannak a hiteles válaszai.
20. Nem „bizonyosság” az, amit kompetens gondolkodók sokasága von kétségbe
Emberek százmilliói élnek a Földön istenhit nélkül. Nem csak egyen-ketten. Csak az Egyesült Államokban több tízmillió ember kérdőjelezi meg Isten létét. Nem csak egy-kettő. Nem mellékes továbbá az Isten létét megkérdőjelező személyek szellemi szintje sem, tekintve, hogy sokan közülük magasan képzett, művelt, sőt, nem ritkán egyenesen zseniális emberek. Míg azelőtt, jó ezer éven át a nyugati világ (szinte) minden szellemi óriása és zsenije (valószínűleg) hitt Istenben, addig ma a szellemi óriások és zsenik többsége (60%? 70%?) nem hisz Istenben (köztük a legkiválóbb tudósok és a Nobel-díjasok legtöbbjével). Bár persze ők sem tévedhetetlenek, de nem is gonoszak és nem egyszerűen csak azért „hitetlenkednek”, hogy „megtagadhassák Isten parancsát” és szabadon követhessenek el mindenféle rém- és gaztetteket. Egyszerűen csak komoly gondot okoz nekik az Istenben való hit; e lista épp e gondok sokrétűségét hivatott szemléltetni. Ahogy Emerson mondta róluk, nem indokolatlanul szkeptikusok és nem is azért, hogy törvénytelenek lehessenek, hanem mert számos súlyos hibát és ellentmondást látnak az Istenről tett kijelentésekben.
21. Az istenhit az emberi evolúció egyik korai állomása lehet
A cro-magnoni emberek fajuk legfejlettebbjeinek hitték magukat – és valóban azok is voltak! Megvoltak a lakályos barlangjaik, tépett rongyaik, morgásaik, hadonászó gesztusaik, és még el is tudtak számolni ötig. Azóta azonban eltelt 30.000 év, ami alatt a homo sapiens még kifinomultabbá vált. Hova fejlődhet az ember még 30.000 év alatt? Majd még 30.000 év után? Jelenünk nem az emberiség történetének legvégső fejezete; épp ellenkezőleg, fajunk még gyerekcipőben jár. Még a harmat sem száradt fel rólunk – és bőven van még hova fejlődnünk. A mai vallások egyike sem fog fennmaradni hosszú távon – még maga a vallás, mint általános fogalom és intézmény, sem. A jövőből visszatekintve az istenhit nem látszik majd többnek egy mankónál, amit összetákoltunk magunknak, majd el is vetettük, ahogy kinőttük (ahogyan a gyerekek is kinövik a cumit). Az istenhit nem egy velünk született dolog, és nem elengedhetetlen feltétele a jólétünknek sem. Jól szemlélteti ezt az a tény, hogy az Istenben nem hívő emberek milliói nem érzik úgy, mintha hiányozna valami az életükből. Mi több, a szekuláris országok társadalma a legcivilizáltabb, lásd pl. a skandináv országokat. 30.000 év múlva éppúgy nem fog hinni senki Istenben, ahogyan ma sem hisz senki az ókori Róma és Görögország isteneiben.
Ez tehát 21 oka annak, miért nem találják hihetőnek Istent az okos emberek.
Örülök, hogy elolvastad a nikaiai hitvallást, még ha elsőre provokatívnak is érezted a záró mondatot. Engedd meg, hogy röviden elmagyarázzam, mi volt ennek a keménynek tűnő nyelvnek az értelme, és miért nem a szabad gondolkodás elfojtásáról, hanem a hit közös védelméről szólt.
A 4. század elején a kereszténység alapvető állítása – hogy Jézus Krisztus valóban Isten, mégis külön személy az Atyától – komoly veszélybe került. Arius és követői úgy tanították, hogy Krisztus „teremtmény a teremtmények között”, csak épp a legelső. Ez első hallásra logikusnak tűnhetett, ám teljesen felborította az evangélium magját: ha a Fiú nem teljesen Isten, akkor sem a kereszten, sem a feltámadásban nem maga az Isten cselekedett értünk, és a megváltás ereje odavész. A zsinat ezért fogalmazott határozottan („egylényegű az Atyával”), majd hozzátette: aki nyíltan tagadja ezt, az kizárja magát az apostoli közösségből.
Ez nem intellektuális „boszorkányüldözés” volt: a döntéshozók maguk is nagy viták, logikai érvek és bibliai bizonyítékok tengerében hozták meg a végső megfogalmazást. A „kiközösítés” akkori nyelven nem gondolatrendőrséget, hanem pásztori felelősséget jelentett: ne tanítsunk olyasmit, ami – meggyőződésük szerint – a megváltás üzenetét üresíti ki. Ma is minden közösségnek (nem csak az egyháznak) vannak alapelvei, amelyeket, ha valaki tudatosan tagad, érthető módon kívül találja magát az adott közösségen.
A IV. század elején a fiatal egyház egységes bibliai nyelvet keresett arra, hogyan beszéljen Jézusról. Arius püspök tanítása – „volt idő, amikor nem volt” – gyorsan terjedt, és valójában azt jelentette, hogy Jézus Krisztus nem igazi Isten, hanem a legelső és legmagasabb teremtmény. A kérdés az üdvösség szívét érintette: ha Krisztus nem valóban Isten, akkor az emberré léte és kereszthalála sem tudja Istenhez emelni az embert. A niceai atyák ezért úgy látták, hogy itt nem puszta árnyalt véleménykülönbségről, hanem az evangélium egészének megőrzéséről van szó.
Az „anathematizál” szó eredetileg egyszerűen azt jelentette: határkő. A zsinat nem magánemberek lelkiismeretének ítélete volt, hanem világos jelzés: aki ezeket az állításokat tanítja és terjeszti, az a keresztény közösség hitének alapját veszélyezteti. Nem arról szólt, hogy „aki kérdez vagy gondolkodik, azt kitesszük”, hanem arról, hogy az apostoli üzenet lényegét nem engedik eltorzulni.
Igaz, hogy a niceai szöveg olyan kifejezéseket is használ („egylényegű” – ὁμοούσιος), amelyek nincsenek szó szerint a Bibliában. De ezek a szavak pontosan azt akarták megfogni, amire János evangéliuma, Pál levelei és más újszövetségi részek utaltak: „Kezdetben volt a Logosz… és a Logosz Isten volt” (Jn 1,1); „Benne lakik az istenség egész teljessége testileg” (Kol 2,9). A zsinat nem új tant talált ki, hanem egy már meglévő, de sokféleképpen értelmezett bibliai igazságot foglalt össze.
Az elektron‑példád nagyon szemléletes: a modern fizika is rámutat, hogy bizonyos mélységekben a valóság meghaladja a hétköznapi logikánkat. A kvantummechanika nem cáfolja, hanem finomítja azt, amit a klasszikus modellről gondoltunk. Hasonlóképp a nikaiai hitvallás sem „lezárta”, hanem épp megőrizte a kinyilatkoztatott titokot: Jézus Krisztus egyszerre valóságos Isten és valóságos ember. Nem állítjuk, hogy minden részletét „belátjuk”; de Isten önközlése – akárcsak a természet törvényei – határokat is ad, amelyekhez igazodva lehet tovább gondolkodni.
Szabad‑e kérdezni? Teljes mértékben. A kereszténység soha nem az értelmes kérdezéstől félt, hanem attól, hogy az alapigazság elhomályosodik. Nem baj, hogy az ember „matematikai logikával” gondolkodik, sőt szükséges! A zsinati atyák is mind logikusan érveltek: ha Krisztus teremtmény, akkor a teremtés és a megváltás közé fal kerül; ha viszont maga az örök Ige testesült meg, akkor Isten önmagát adta értünk. Ezért nem közömbös, hogyan beszélünk róla.
Miért nem ugyanolyan ez, mint a Vezető Testület kizárása? A JT‑szervezet az aktuális belső rendelkezésektől való eltérést is szankcionálja, és gyakran még a párbeszédet sem engedi meg. A niceai hitvallás viszont csupán egyetlen kérdésben húzott éles határt: Krisztus isteni személye. Aki ezt tagadta, arra mondta az egyház: ez a tanítás már nem hordozza az apostoli hitet. A gyakorlati fegyelmi formák a kor történelmi és jogi valóságához igazodtak (államegyház, császári háttér), de a lényeg a hit védelme volt, nem az egyének lelkiismeretének ellehetetlenítése.
Nem a gondolkodó embert kell tehát félteni, hanem azt, hogy elvesszen, ami a hit középpontja: maga az Atya adta önmagát a Fiúban, hogy minket istenfiúvá fogadjon. Ezért ragaszkodtak a zsinati atyák ahhoz, hogy a Fiú „született, nem teremtetett”. Ha az elektron világát nem tudjuk klasszikus golyócskaként leírni, mégis ragaszkodunk a mérhető tényekhez; ugyanígy, ha Isten lényét nem is mérhetjük, a kinyilatkoztatás „mérőpontjaihoz” – Jézus szavaival élve az Atya és a Fiú közösségéhez – ragaszkodnunk kell, különben magát a hitet veszítjük el.
A modern kvantumfizika tényleg lenyűgöző: egyetlen elektronról egyszerre kell részecske‑ és hullámnyelven beszélnünk, és mindkettő igaz, pedig a hétköznapi logikánknak ellentmond. Ez jó hasonlat arra, miért használ a keresztény hit egymást kiegészítő (látszólag feszültségben lévő) állításokat Jézusról: igaz ember és igaz Isten. Ha a természet legkisebb alkotóeleménél elfogadjuk, hogy a valóság meghaladja az egyszerű kategóriáinkat, miért ne fogadnánk el, hogy Isten titka még inkább? A niceai definíció a lehető legpontosabban akarta kifejezni ezt a „kvantum‑paradoxont”: a Fiú valóban megkülönböztethető az Atyától, mégis teljesen egy a lényegük.
A hitvallás nem tilt kérdéseket. Arra hív, hogy a Jézusról szóló sokszínű bibliai tanúságot úgy tartsuk együtt, hogy egyik oldal se nyomja el a másikat. Ha Jézus csak teremtmény, a megváltás veszíti el az isteni garanciáját; ha pedig nincs valódi különbség Atya és Fiú között, elveszik a szeretet kapcsolati dinamizmusa. A niceai mondat – minden keménysége ellenére – azt védi, hogy mindkettő igaz maradjon.
Remélem, így már érthetőbb, miért fogalmazott a zsinat ilyen élesen. Nem a szabad gondolkodás ellen szól, hanem amellett, hogy az evangélium szíve – Isten önátadó szeretete Jézus Krisztusban – ne torzuljon el.
Isten választást adott, vagy ez, vagy az és a következményeket az ember vállalta!
"
Isten figyelmeztette az embert,ha eszik a tiltott fa gyümölcséből, aznap
az öldöklő szellem Thanatosz hatalmába kerül.Ez sokkal rosszabb az ember számára,
mint a testének a halála lett volna."
egyre cifrázott ez az édeni teo/logika-demagógia, egyre vallásosabb és hitető, olyan tudatos keresztényi mázolmánynak tűnik, még hogy engedetlenségi bűn, badarság!
Isten mit gondolsz miért mondta azt, ha esznek abból, akkor mi is lesz a következmény, ez olyan, mintha azt mondta volna Isten, hogy minden ajtón kimehetnek a menedékházból, de az az északi ajtón mennek ki, akkor onnan már nem lehet visszaj9nni, hát kimentek! ennyi, ez nem bűn, hanem választás volt tök mindegy mit magyaráz bele a hazug teológia!!
Na hát, ismét egy klasszikus, unalomig ismételt ateista sláger, amitől már a Google-kereső is sírva menekül! Komolyan, olvasva a szövegedet, olyan érzésem van, mintha egy ateista „barkács-körlevélből” ollóztál volna ki néhány közhelyet, hogy aztán megdicsérhesd magad: „Na, most aztán jól odamondtam!” Lássuk, mit sikerült összegereblyézned: egy adag felszínes „társadalmi megfigyelést”, egy marék ismeret-fetisizmust, némi tipikus pszichologizálást, meg az örökzöld „mindenki összeveszik a Biblián” nótát. Gratulálok, a modern szalon-ateizmus minden kelléke stimmel – csak az érvek hiányoznak, mint mindig.
Kezdjük azzal, hogy mennyire „árulkodó”, amikor két hívő vitázik a bibliaértelmezésről. Tudod, mi az igazán árulkodó? Hogy te azt hiszed, ez bármiféle érv lenne a Biblia ellen. Mintha a fizikusok összes szakmai vitája a kvantummechanika érvénytelenségét bizonyítaná! Vagy szerinted, amikor a biológusok összecsapnak, hogy most pontosan hogyan működik az epigenetika, akkor az élet létében kell kételkedni? Ne nevettess! A Szentírás – pontosan mivel nem kerti törpék összeszerelési útmutatója – természetesen értelmezést igényel. És az, hogy értelmezni kell, nem cáfolat, hanem pont az intellektuális mélység bizonyítéka. Egy kétezer éves, több műfajú, összetett üzenet nem lebutított kézikönyv a szellemi lustaságnak.
„Egyikük sem képes helyén kezelni az ókori mitológiai művet.” Na, most aztán feltaláltad a spanyolviaszt! Az ateista „ókorológia” mindig azzal a suta érveléssel operál, hogy a Biblia nem több, mint „mitológia”, „fantazmagória”, „lila fing”. Először is, ha csak minimális történeti, irodalmi vagy teológiai ismereted lenne (spoiler: nincs), pontosan tudnád, hogy a Szentírás nem „egyszerűen mitológia”, hanem a világirodalom, az etika, a jog, a filozófia és a művészet alapköve. Dehogy vagy te az, aki egy Szent Ágostonnal, Aquinói Tamással, vagy mondjuk egy Joseph Ratzingerrel felveszi a versenyt bibliaismeretből – ne bohóckodj már!
És persze jön az örökzöld: „ismereteink által meghaladott ismeretlen szerzők kiötölte fantazmagória”. Tipikus! Komolyan, a húszas évek tudományos gőgje is megirigyelné ezt a szlogent. Csak azt felejted el, hogy a tudás – legyen az fizika, biológia, csillagászat – SEMMIT sem mond a világ végső értelméről, a létezés miértjéről, az erkölcsi rend alapjáról vagy a transzcendencia lehetőségéről. Mert – kapaszkodj meg – a tudomány nem mindenható, és pontosan ezt az igényt csinálod magadból karikatúrát, amikor azt mondod: „ha valami nem fér bele a huszonegyedik századi tankönyvbe, akkor nem is lehet igaz.” Ez az a „szellemi paleolit”, amire joggal mondta Joseph Pieper, hogy: „A modern világban az ember elvesztette a transzcendencia érzékét, de közben azt hiszi, ő a világ közepe.”
Aztán belekötsz abba, aki „szó szerint benyalja”, meg abba is, aki „szemezgeti”. Lássuk be: te akkor is elégedetten legyintesz, ha valaki fundamentalista literalista (haha, buta), meg akkor is, ha allegorikusan értelmez (haha, csak kibúvókat keres). Magyarán: számodra nincs jó megoldás, mert az egész életed abból áll, hogy minden hívő „beszopja” (ahogy te mondod) a „tévtanításokat”, miközben a te ateista dogmáidat kritikátlanul hívőként védelmezed. Micsoda önleleplező ostobaság!
Aztán „A Biblia azt állítja magáról, hogy egyedülálló üzenet Istentől az emberiségnek. Csak éppen összevesznek az értelmezésén, ki mit fogad el belőle, miként képzeli, mit vél 'igazságnak'.” Na, itt mutatkozik meg igazán, mennyire nem érted a kereszténység lényegét! Az Egyház pontosan azért létezik, hogy az apostoli hagyományt, a Szentlélek vezetésével, közösségben őrizze – nem véletlenül mondta Jézus, hogy „Te Péter vagy, és erre a sziklára építem Egyházamat”, és nem azt, hogy „adok nektek egy könyvet, aztán mindenki értelmezze, ahogy akarja!” A katolikus tanítás lényege a Szenthagyomány, a Tanítóhivatal, a dogmatikai egység – ezért nem vagyunk szekták, mint a protestáns fundamentalisták, akik tényleg minden szomszéd fészerben új egyházat gründolnak.
A „befolyásoltak kicsi eséllyel bírnak arra, hogy 'megvilágosodjanak'” – nos, barátom, csak szólok, hogy a történelem legnagyobb gondolkodói, filozófusai, tudósai, művészei (nem csak „parasztok” meg „tanulatlanok”, hanem Newton, Pascal, Mendel, Lemaître, Mozart, Dante, Shakespeare, Descartes, Leibniz, sőt: maga Einstein is!) pontosan annak a hitnek az erőterében éltek, amit te ma „elavult fantazmagóriának” titulálsz. Ez nem a gondolkodás, hanem a szellemi restség bizonyítványa a te részedről. Vagy netán azt hiszed, hogy minden hívő „paraszt”, minden hitetlen „zseni”? Ilyen szellemi kaszt-rasszizmust tényleg csak a XXI. század blogkommentjeiben olvasni.
Az utolsó mondatod: „Mind valósnak vél olyasmit, amit napjainkra már nem lenne szabad!” Hát persze! Te vagy az, aki eldöntöd, mi „lenne szabad”, te vagy az ész és a morál új pátriárkája, csak épp semmit nem tudsz mondani azon kívül, hogy „régi rossz, új jó”. Hát, barátom, ennél primitívebb érvelést tényleg csak az ovis csoportban hallani, amikor Pistike kijelenti, hogy „aki nem szereti a spenótot, az hülye”.
Összefoglalva: a te hozzászólásod nem érv, nem cáfolat, még csak nem is vitaalap, hanem egy szellemi rutinszerű sóhajtozás, aminek legfőbb tétje: „Nekem nincs hitem, és ezt a lehető legprimitívebb sztereotípiákkal próbálom igazolni!” A Biblia, az Egyház, a keresztény gondolkodás túlélte a pogány Rómát, a sötét középkort, a felvilágosodás gőgjét, a marxista „tudományos világnézetet” – és túl fog élni minden blogkommentet és ateista tanmesét is. Te addig álmodozz a „felvilágosult” világról, ahol már nem „lenne szabad” hinni, én pedig maradok annál a kétezer éves bölcsességnél, ami a világot értelmesnek, az embert méltósággal bírónak, a végső igazságot pedig elérhetőnek tartja. A te világodban csak az önelégült üresség marad – az én világomban viszont mindennap újjászületik a remény.
Szóval szép napot, jó kommentelést, és legközelebb próbálj valódi érvekkel, nem pedig közhelyszótárral előállni. Addig is: ne félj, a Biblia kibírja, ha te nem hiszel benne – de a te világképed lehet, hogy nem bírja ki a Biblia nélkül!
