-EGYT-sek figyelmébe!-Orbán extra fizetésemelést adott két miniszterének, már havi 6,3 milliót keresnek.
A havi 5 millió fölött kereső miniszterek 27 százalékos emelést kaptak. A kormányfő amúgy 14 százalékkal emelte a kabinet tagjainak fizetését.
Az eddig az ötmilliós fizetési kategóriában lévő miniszterek viszont 27 százalékos emelésnek örülhettek talán azért, mert náluk tavaly nem volt béremelés, miközben a „mezei” miniszterek járandóságát 17,5 százalékkal növelték.
Szinte csak a nyugdíjasok miatt nőtt a foglalkoztatottság.-
2024. július 29.Az Az énpénzem számításai szerint júniusban a munkában állók létszámának bővülése mintegy kétharmadban a nyugdíjas korosztálynak volt köszönhető. A KSH korábbi elemzésében le is írta, hogy a foglalkoztatottság növekedésében kiemelkedő szerepe van „az idősebb korosztályok aktivizálódásának”.
Hát, igen. Sajnos ez szomorú. Elég baj, hogy jövedelmeket nem veszik alapul, csak a százalékot. 2-3 százalékon múlhat pld. valakinek a havi több tiz ezer forintos gyógyszer kiadása.
Egy ismerősöm kapja, ő is 72%-os rokkant és havi 27 ezret kap, ami sosem emelkedik (EGYT).
Ezek szerint, ha egyszer levennék az egészségkárosodását mondjuk 69%-ra, akkor már nem kapná? Annak ellenére sem, hogy csak havi 27 ezret kap?
Az állapota amúgy végleges, egyre rosszabb és újabb betegségei is vannak, de ezek bármikor csökkenthetik a %-ot csak úgy hasraütésre, a tények figyelembe vétele nélkül.
Én is kértem mindég a közgyógy ellátátst. De amíg 56 % rokkant voltam nem kaptam meg. Azt mondták válaszukban, hogy csak végleges és 70% feletti egészségkárosodásnál adható. egy éve 72 % rokkantságit állapítottak meg. Azóta kapom közgyógyra gyógyszereim.
A közgyógy nem a nyugdíj összegétől függ, hogy jár-e valakinek. Csak , ha min. 70% az egészség károsodása. Ezt onnét tudom sajnos, hogy egy év óta kerültem át ebben a kategóriában. és így kapom már én is közgyógyra gyógyszereim.
Sajnos aktuális lett,hogy bármilyen módon is de segítséget kérjek testvérem részére. Csontvelő átültetés után a sok gyógyszer miatt plusz az immunrendszer kevésbé aktivitása miatt is egyre több probléma adódik életében. Jelenleg a napokban vágták le az egyik lábát így még nehezebbé téve a mindennapokat. Azt szeretném csak kérdezni van e esetleg olyan megoldás, segítség amivel a napjai megkönnyíthetőbbek lennének. Egyelőre kórházban van de pár napon belül kiteszik. Mivel nem életszerű ez a helyzet fogalmam sincs miképp tudja a napi szükségleteit ellátni. Van egy élettársa de ő nem bírja emelgetni stb .. nem tudom létezik e olyan szolgáltató esetleg ökomenikus szolgálat egyéb aki esetleg napi egyszer vagy heti pár alkalommal tudna segíteni? Előre is köszönöm szépen a válaszokat.
Asszem a "vagyonnyilatkozatokba" be kell írni a kiadásokat is, de nyilván a kutya se veszi figyelembe, csak hogy mennyi a plusz. Így ha hónapról hónapra 0-ára jössz ki, az őket nem érdekli, mert akkor "meg tudsz élni". Gondolom a mínuszos hó végi egyenlegre adnak közgyógyot, aminek úgy már eleve semmi értelme, ha állandóan tartozásod van mások felé.
Ismerősöm összeíratta a gyógyszereit a háziorvosnál és elment a kormányhivatalba. Ott szabályosan kiröhögték. 95 ezres nyugdíjra nem jár közgyógy. 30 ezer ft-ig jár...
Szóval továbbra is havi 28-30 ezret kell kinyögnie gyógyszerekre és inzulinra.
Szegeden Botka László polgármester minden évben ad a szegényeknek (az EGYT-seknek is) egyszer 15 ezer ft-ot és 1 köbméter fát! Idén először már húsvéti élelmiszercsomag is járt. Jó minőségű, finom élelmiszerek voltak benne, nem a legolcsóbb vackok.
Mindezt úgy, hogy mint minden ellenzéki vezetésű várost, Szegedet is kivérezteti a Fidesz, évről évre egyre több pénzt von el tőlük. Ennek ellenére itt működik a szegények támogatása.
Egy közeli, Fidesz vezetésű faluban is adnak élelmiszercsomagot a szegényeknek, de csak azoknak, akik Fidesz-szavazók. Ellenzéki szimpatizánsoknak nem.
A közgyógyellátást a járási hivatalnál lehet kérelmezni, ahol hatósági eljárás során megvizsgálják a jogosultsági feltételeket és megállapítják a gyógyszerkeretet. Az eljárás során figyelembe vett rendszeres gyógyító ellátásokat a közgyógyellátást igénylő kérelmére – a kérelem benyújtása előtt – a háziorvos igazolja.
-Az orvos asszisztense írja össze miket szed,ezek alapján számolják ki a Közgyógy jogosultságot.-
A hatályos igazolvány alapján az orvos a tb támogatással rendelhető gyógyszert, gyógyászati segédeszközt, gyógyászati ellátást közgyógyellátás jogcímen rendelheti.
Nem minden gyógyszer megy közgyógyra,nem tudom,az inzulin benne va-e a listában.-
Felhívtam Őket telefonon, azt mondták, hogy június 27-én papír alapon hozzák meg a döntést. Ilyen nehéz a döntést meghozni? (myasthenia, parkinson, cukorbetegség, enyhe depresszió, magas vérnyomás)
Úgy mond le vannak maradva. Ahhoz képest, hogy hatóság, őket érdekes módon semmi sem kötelezi a 60 nap betartására, bezzeg ha neked kéne teljesíteni valamit 60 napon belül és nem sikerül, egyből menne a bünti bám-bám!
Május 22-én adtam be a "leszázalékoláshoz" a papírokat. Minden megvolt, nem kaptam hiánypótlásra felszólítást, de azóta nem történt semmi. Ez így normális? július 19-én jár le a 60 nap.
Egy 71 éves ismerősömnek 95 ezer a nyugdíja és már nem nagyon tudja fizetni a gyógyszereit. Az inzulinját most mondta le, mert majdnem 20 ezerbe került havonta.
Neki járhat közgyógy vagy túl magas a nyugdíja ehhez?
Kedves Hozzáértők! Ismerősöm kérdezi, hogy a bekeretezett részt miként és hogyan kell értelmezni, mivel jövőre betölti az 55 évet és jelenleg B2 ellátásba van. Ugyan van egy 2027 év dátum a visszahívására, de neki azt mondták, hogy már nem hívják be, mert 10 éven belülre esik a nyugdíjkorhatárhoz.
Szóval, nekem még 12-év volna a nyugdíjig,ha megérem,de lehet nem.- Hajrá Fidesz-ez a valóban sírig tartó munka! Megtriplázódott a 65 év feletti munkavállalók száma: 2010-ben még kevesebb mint 28 ezer 65 évnél idősebb dolgozott, 2023-ban már közel 115 ezren vállaltak munkát ebből a korosztályból. A nyugdíjas korú munkavállalók száma az elmúlt egy évben különösen megugrott. Ennek oka részben a kedvező szabályozás, és a munkaerőhiány. Az egészségügyben és az oktatásban a nyugdíjasok tovább- és visszafoglalkoztatásával igyekeznek orvosolni az emberhiányt, írja a Pénzcentrum a KSH legfrissebb adatai szerint.Hozzátették, hogy a legtöbb 65 év feletti a feldolgozó iparban dolgozik, ez 11,5 ezer nyugdíjaskorúnak ad munkát. 11 ezren dolgoznak a kereskedelemben és gépjárműjavításban, 10,6 ezren az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ellátásban 8,5 ezren.Mint a Pénzcentrum írja, egyértelműen látszik, hogy évről évre egyre több a 65 évnél idősebb munkavállaló. Megjegyezték, hogy bár lehet, hogy sokaknak ez pozitív döntés, hiszen elég fiatalnak érzik magukat a munkához, de sokaknak lehet, hogy ez egy kényszerdöntés, hiszen pusztán a nyugdíjukból nem tudnák fenntartani eddigi életvitelüket.„Márpedig a magyar társadalom folyamatosan elöregszik, ezért néhány éve belül nagyon is fontos kérdés lesz, mit kezd majd az állam a hazai nyugdíjasok tömegével” – tették hozzá, majd szakértőket időzve három megoldást vázoltak fel:
a nyugdíjkiadások csökkentése (ez azonban növelheti a nyugdíjasok szegénységét),
a járulékterhek növelése (ezek most sem alacsonyak),
vagy pedig a jelenleg 65 évnél meghúzott nyugdíjkorhatár emelése.
Európában és világszerte már napirenden van a nyugdíjkorhatár-emelés. Az OECD-országokban a nyugdíjba vonulási életkor jelenleg átlagosan 62 és 67 év között mozog, férfiak esetében 64,4 év az átlag. Ez a szám azonban várhatóan tovább növekszik a tervezett korhatáremelések hatására: Hollandiában és Svédországban 70 évre, Észtországban és Olaszországban 71 évre, Dániában akár 74 évre is emelkedhet a nyugdíjazási korhatár a lap cikke szerint.