Tegnap tűnt fel az Külsöhalason ,mintha más volna vágányok nyomvonal mint eddig volt. Kelebia irányba bal oldalon mintha egy/két vágány eltűnt volna. Jól láttam?
Egy-egy fő elővárosi tengely a vidéki nagyvárosaink körzetében is megérdemelne ha nem is kifejezetten folyamatos éjszakai közlekedést, de hogy péntek és szombat este ne menjen el ugyanúgy 22:50-kor az utolsó busz, hanem legyen valami hajnal 1-2 körüli járat a reggeli első 4-5 órási előtt.
Ilyen pl. a Tiszaújváros-Miskolc-Kazincbarcika vagy a Hajdúszoboszló-Debrecen-Hajdúböszörmény tengely. Ezeken pl. jóval több utas lenne darabszámra is, mint vmi rózsadombi minden hétköznap óránként járó 931-es buszon.
A vidéki városok esetében szerintem nem is annyira az éjszakai elővárosi közlekedés az, ami hiányzik, hanem a közöttük lévő esti összeköttetés. A mostani példán (hogy Bajáról Kiskunfélegyházára az alapmenetrend szerint 18:14 után, másik irányban 19:44-nincs már vonat) kívül pl. Pécs elérhetősége is ilyen, ahova Bp.-ről 19:53 és vissza 19:19 után nem indul már IC, miközben a hasonló nagyságrendű Debrecen és Miskolc esetében Bp.-ről 22 órakor és visszafelé 20 óra után is van még vasúti eljutás.
Miskolc környékén, bár most éppen van szolgáltatás, az utasok tűnnek el egyre inkább. Oka a Tiszai rossz megközelíthetősége a Búza térhez képest (nem jó a villamosra a vármegyebérlet), illetve az egész megye nagyon súlyos demográfiai válsága.
Hajdúhadháznál valóban kimaradt a NEM.
Szombathely környékén több vonalon is van jó vasúti szolgáltatás, csak ott sincs elég utas, szintén a szombathelyi állomás periférikus helyzete miatt (vö. Ady téri buszállomás).
A budapesti elővárosi vonatok által érintett városokat (Szolnok, Tatabánya, (Győr), Szfvár) nem vettem most bele a számításba.
Na most ehhez képest kéne a 150-esen elővárosi szolgáltatást szervezni, ahol egyrészt egy valamirevaló város sincs a teljes vonalon, másrészt nincs megoldva a budapesti bevezetés. Utas még ennek ellenére is lenne, mert közúton se jobb a helyzet. Jármű pedig végképp nincs hozzá, tehát vagy jön a szutyok, vagy máshonnan kell elvenni (visszavenni) ide a Flirt-öket.
Hát még talán a Füzesabony-Miskolc-Szerencs tengelyre ráfogható, hogy rendben van a csúcsidei félórás sűrítőkkel, bár ott meg a járművekkel van a baj, a szutyok BDV, Bmx vagy posta Bhv nem éppen 21. századi megoldás.
De ha jól emlékszem a Celldömölk-Szombathely szakasz is meg van szórva mostanában elég jól járatokkal, illetve a 30a-n biztos hogy jelentős a fehérvári ingázás is a külső szakaszon.
A hajdúhadházinál nem maradt ki egy "nem" szócska? Tehát megérted, hogy nagyon NEM szeretnének (a MÁV) éjszakai járatot? :D
Vidéki elővárosi közlekedést illetően a Debrecen környéki 100-as vonalon és a Győr környéki 1-es (és 8-as) vonalon kívül a MÁV (GySEV) szolgáltatása sajnos alig értelmezhető már nappal is. Azt meg valahogy megértem, hogy Debrecenből Hajdúhadház felé nagyon szeretnének éjszakai járatot. Győr környékén még el tudnám képzelni, kérdés, volnának-e rajta.
Konkrétan erre biztosan lenne jármű valamilyen formában, ha már ma is van a csúcsidei sűrítőkre. Személyzet passz, nyilván a 150 leállása kissé átrendezte a viszonyokat itt is, és majd az induláshoz kell többletlétszám.
Kifejezetten irritáló volt a Covid alatt hétvégén a nulla utassal közlekedő 70-es vonali bulivonatok fenntartása, miközben a diákvonatok nem jártak, és tucatnyi vonalon ment a "járványmenetrend" meg a szerelvénymenetezés.
A máv vidéki szolgáltatása még mindig a középkorban van, miközben Pest megyében már éjszakai óránkénti bulibonatokra is van pénz meg kapacitás.
Azt nem tudom, hogy ezt maguk a vidéki központok lobbizzák ki maguknak, mert nincs kedvük dolgozni (nincskocsinincsember), vagy Budapestről gondolják úgy, hogy "vidéken nincs semmi csak közmunkás, jó lesz az úgy nekik"?
A HÜSZ szerint egyvágányú pálya (Soroksári úttól kifelé), így csak egy vágányra lehet tervezni. Majd ha kész lesz, átadják, akkortól fog módosulni a HÜSZ.
Amúgy a 100-as tempót még értem is a tervezetben, ha nem készül el rendesen a biztber, de az 1 vágány mi alapján van? A két vágány végig lássam fizikailag is létezik jóval az átadás előtt.
Halas átépítése óta a vágányzáriban van reggel 5.51es bajai érkezés és este 20.14es indulás,itt a kérdés h ezt átvezetik majd az alapmenetrendbe vagy ha vége vgz-i menetrendnek akkor kihúzzák.
Eddig is művészet volt eljutni a Kiskunfélegyháza-Baja szakaszon bárhonnan bárhova.
Délelőtt csináltak egy gyönyörű 4 órahosszás lyukat Halastól Pest felé, így a semmire át is lehetett szállni, ha valaki pedig Bátaszék irányába ment volna tovább innen (Kecskemét, Félegyháza, stb.) Baján át, az még ennyire se tudta megoldani a tovább utazást.
Kiskunfélegyházáról szintén nagyon korai a 19:44-es utolsó indulás: így Budapestről 17:50-kor, Kecskemétről 19:21-kor van az utolsó vasúti eljutási lehetőség a 155-ös vonalra. Pedig ez már nem a középkor, amikor este 5-6 körül megállt az élet.
Ráadásul a 150-es vonali tervezet szerint még este 10-kor is lesz nemzetközi kereszt Kiskunhalason, sőt még éjfélkor is van tervezve érkezés Bp. felől.
Úgyhogy legfőbb ideje lenne még egy esti vonatpár beállításának, Kiskunfélegyházáról és Bajáról is.
+ Bajáról továbbra is nagyon korán, este negyed hétkor megy el az utolsó vonat Kiskunhalas felé, a reggeli első is csak háromnegyed hétkor érkezik. Bátaszék felől kb. 3 órával korábban jön az első, és 3 órával később indul az utolsó.
Pont hogy kétórás alapütem lesz továbbra is: Kiskunhalasról 8:36 után csak 10:36-kor, aztán 12:36-kor fog indulni Bajára vonat, ezért tartom problémának, hogy a 150-es vonalra tervezett belföldi sebesek (vagy IR-ek) pedig páratlan óra: 13-kor (délelőtt: 9:13-kor és 11:13-kor) érkeznek majd a tervezet szerint Bp. felől Kiskunhalasra.
Reggel és délután most is vannak betétjáratok a 154-esen, de nem egész nap, és csak munkanapokon (sőt van amelyik csak iskolaidőszakban) közlekednek.
Persze előtte 10 éven keresztül szintén az hallgattuk, hogy ez nem lehet, nem fér be. Aztán mégis lehetett.
Más vonali vágányzárak miatt fért be elsősorban. A miatt maradt kapacitás.
Azt se felejtsd el, hogy a 415-103 és 108 közti 6 darab ill a 109-123 asok helyett csíkosisinga lett pár vonat, meg szedett vetett ilyen olyan kocsi meg 1 motoros gép.
3717 rendszeresen késett kivéve ha Gigant jutott rá vagy Traxx.
Amúgy nem is értem, minek növelni addig a Keletibe tartó kapacitást, míg úgyse tud több vonatot fogadni? Ez nekem úgy lenne logikus, hogy egyszerre építik ki.