Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi budapesti ülésén a kormánypártok kezdeményezésére napirendre vette a Magyar Hírlap honlapjának megtámadását; a testület a témát következő ülésén is tárgyalni fogja.
„Kezdeményeztük az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását a Magyar Hírlap honlapjának feltörése miatt” – mondta lapunknak Kocsis Máté, a testület fideszes tagja. Az ülésen meghallgatnák az Alkotmányvédelmi Hivatal illetékesét arról, hogy vannak-e információik bármely más országos lap ellen készülő román támadásról. Úgy tudjuk, a bizottság szocialista elnöke, Vadai Ágnes erre a hétre már nem volt hajlandó összehívni a testületet.
A bizottságban többségben lévő fideszesek – köztük Gulyás Gergely alelnök – így a jövő kedden sorra kerülő ülés napirendjére vetetik majd fel a kérdést. Lapunk webszerverének üzemeltetője jelentésében arról tájékoztatott, hogy négy külföldi (két egyesült államokbeli, egy dublini és egy dubaji), földrajzilag egymástól távol eső IP-címről támadták meg a honlapot. A magyargyűlölő üzenetet elhelyező támadók pontos azonosítása ezért kétséges. Közben a román interneten a lapunk honlapját feltörő soviniszta csoportot bátorító, a magyarokat hontalannak tituláló és tovább gyalázó bejegyzések egész sora jelent meg.
A Webconsult.hu Kft. a vizsgálat során megállapította, hogy a honlap kezdőoldalának megváltoztatásán (ami vasárnap reggel a Magyarhirlap.hu-ra kattintókat fogadta) kívül a támadók egyéb kártékony promramkódot nem töltöttek fel a szerverre, és más funkcionális vagy tartalmi módosítást sem végeztek a hackerek. A cég arról biztosította szerkesztőségünket, hogy az azonnali és hosszú távú biztonsági intézkedések következtében a hasonló támadások kizárhatók.
„Itt nem egy országos napilapról van szó, hanem annak az üzenetnek a tartalmáról, amely megjelent, és amelyben egy egész nemzetet fenyegetnek meg” – mondta Kocsis Máté, a törvényhozás nemzetbiztonsági bizottságának tagja az Echo Tv-nek. Hozzátette: a bizottság is összeülhet a kérdésben.
Halas dolog azt latni/olvasni, hogy szerencsere vannak olyan magyar allampolgarok, akik itt is es masutt is keszek arra - ingyen es passziobol - barki melle odaallni, aki az o sajat hazajukba rug egyet.
Es aztan meg csodalkoznak, hogy kulturembereknek kevesse szamitokent kezelik oket.
Inkább még mindig nem bírják megemészteni, hogy csak egy ócska szerződés miatt lehetnek ott. Szar lehet így ébredni minden nap. Érhető, hogy frusztráltak.:)
Becsapott hívő az egy történelemmel szembeni pofon és a román nép (03/15/2011) kívánságműsor a másik arc. Nemzeti Conscience kényszerít minket, hogy vegyünk erkölcsi tettet, amit a román hősök folytatnak, nyugodj békében. rágalmazásért emelkedtél az örökkévaló alvásuktól, te sír, amit megszentségtelenített téves információ és lógtál miközben hittél a hamis bosszúban, ez az azokra adott válasz, akik elfelejtették, hogy a magyarok kisebbségek Romániában, azok kik még nem jöttek rá, hogy a burjánzó Mihai Eminescut szeretik nemzeti szimbólum, és azok az, akinek van bátorságuk ahhoz, hogy tartsanak minket az országukban és becsületükben, büntetésnek tart előadást, amikor még mindig nem gyógyítottuk a bánatunkat egy bajnok elvesztésénél Marian Cozma. Nyugodj békében. Nem fogunk felejteni sem meg fogunk bocsátani. Tevés a tesztre a türelmünk! - isten legyél irgalmas a lelkeidbe. Az történik mindazokkal, akik tévednek a román nemzet ellen. Nepricopsiţii nem tudja megérteni, hogy ez nem a rabszolgák egy földje, Erdély.
'a-ați înşelat crezând că o palmă dată istoriei şi poporului Român (15.03.2011) va întoarce şi celălalt obraz. Conştiinţa naţională ne obligă să luăm măsurile morale ca Eroii Neamului Român să se odihnească în continuare în linişte. l-aţi înviat din somnul lor cel veşnic pentru defăimare, le-aţi
profanat mormântul prin dezinformare, şi i-aţi "spânzurat" crezând în falsă răzbunare, acesta este răspunsul celor care au uitat că maghiarii reprezintă o minoritate în România, a celor care încă nu au realizat că Mihai Eminescu este prețuit la rangul de simbol naţional, şi a celor care mai au curaj să ne ţină în propria ţară prelegeri de pedeapsă şi onoare când noi încă nu ne-am vindecat durerea sufletească de la pierderea unui campion : Marian Cozma. Odihnească-se în pace. Nu vom uita şi nici nu vom ierta. Puneţi-ne răbdarea la încercare! N - "Dumnezeu să fie milostiv cu sufletele voastre. Aşa păţesc toţi care greşesc împotriva naţiunii române."
Nepricopsiţii nu pot înţelege Că nu-i Ardealul un ţinut de robi.
Amíg nincs itt romános, addig is:
GoogleTranslate (magyarra nincs értelme, mert nem jó a GT)
'tohavedeceivedbelievingthataslap in the faceof historyand theRomanianpeople(03/15/2011)will turnthe othercheek.National Consciencecompels ustotakemoralactionthatRomanianheroescontinuetorestinpeace.youhaverisenfromtheireternalsleepfordefamation,you tombdesecratedbymisinformation,andyou have"hung"believingin thefalserevenge,this isthe answerto thosewhohaveforgottenthatHungariansareaminority inRomania, thosewhohave not yetrealizedthattherankMihaiEminescuischerishednationalsymbol,andthosewhohave thecourageto keep usintheircountryandhonorlecturespunishmentwhen westillhavenothealedourgriefatthe loss of achampion:MarianCozma.Restinpeace.We willnotforgetnor will weforgive.Putto the testourpatience!N-"Godbemercifultoyour souls.Thathappens toall those whoerragainstthe Romanian nation." Nepricopsiţiicannotunderstandit's notalandofslavesTransylvania.