Keresés

Részletes keresés

rumcake Creative Commons License 2011.02.12 0 0 86

Ez most komoly?! Egy volt ÁVH-s ezredest az Orbán-kormány rendőrsége állami pompával temet el?!

 

Elhunyt Kádár János testőrparancsnoka

 

lhunyt Sebestyén Ferenc rendőr altábornagy, a Kormányőrség alapítója és 31 éven keresztül parancsnoka. Ez idő alatt az MSZMP főtitkárának legközelebbi bizalmasainak egyike, és a Kádár János biztonságáért felelős testület vezetője. 87 éves volt.

A Köztársasági Őrezred hivatalosan megerősítette, hogy a múlt héten, 87 éves korában elhunyt Sebestyén Ferenc rendőr altábornagy, a Köztársasági Őrezred jogelődjének számító Kormányőrség volt parancsnoka, és 31 éven át volt a pártállami vezetők, de legfőképpen Kádár János biztonságáért felelős testület vezetője.

 

Sebestyén Ferenc a Kormányőrség 1958-as önálló testületté válása előtt egy évvel, ezredesként került az ÁVH-ból kivált BM Kormányőrség élére. 1989 márciusáig volt a testület parancsnoka, majd nyugdíjba vonulásának emlékére áprilisban magas állami kitüntetéssel, a Magyar Népköztársaság Aranykoszorúval díszített csillagával jutalmazták.

 

A rendőr altábornagyot a Köztársasági Őrezred saját halottjának tekinti, temetésén díszőrség búcsúztatja majd.

 

(stop.hu)

borosodó Creative Commons License 2007.02.28 0 0 85
2007-02-28 14:46
Felettesei utasították a tömegoszlatót, hogy vegye le az azonosítóját

Beismerte az október 23-ai tömegoszlatásban részt vevő egyik miskolci rendőr, hogy felettesei utasítására vette le az azonosítóját.

A rendőrt szabálysértési ügyben idézték a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, amelyben az egyik kersekedelmi bank Közép-Európai projektmenedzserét gyanúsítják rendzavarással. A kanadai-magyar kettős állampolgárságú férfit azért állították elő, mert 23-án éjszaka nem hagyta el az Erzsébet híd környékét. A rendőri intézkedés során a férif összesen 13 különböző sérülést szenvedett el, többek közöttt eltörték három bordáját is.

lesifotos Creative Commons License 2007.02.28 0 0 84
Lehet, hogy csörgőkígyó volt, csak megzavarodott?
Előzmény: méregkeverő (83)
méregkeverő Creative Commons License 2007.02.26 0 0 83
És ollan, de ollan tapasztalt, hogy hangról felismeri a viperát!!!
Előzmény: lesifotos (82)
lesifotos Creative Commons License 2007.02.26 0 0 82

„ A kényszerítő eszköz alkalmazását figyelmeztetés előzi meg.”
-Nem figyelmeztettek. Rögtön ütni-verni kezdtek.

 

Van egy olyan érzésem, hogy ez a nő simán halálra égne azon a mezőn, ahol a bozóttűz 0,5 km/h sebességgel terjed, mert NEM FIGYELMEZTETTÉK.

 

El tudom képzelni a szitut: békésen sétáló járókelők, közöttük néhány rendőr téblábol, aztán hirtelen a rendőrök verni kezdik a szerencsétlen, ártatlan, mit sem sejtő embereket!!! Jajj!!! :)

 

Valójában a televízióban is követhető volt, hogy a rendőrök hangosbeszélőn többször felszólították a megvadult idiótákat, hogy fejezzék be, aztán jött a roham. Na, itt már nem várható el, hogy közelharcban fejenként ismertessék a huligánok jogait.

 

A mezei járókelők normálisabbika már messziről látta, hogy balhé van és elmentek a helyszínről. Sokan a balhé kedvéért, esetleg kíváncsiságból közelebb mentek, sőt sokan még óbégattak is, mint a romák, ha halott van a háznál, de ők viszont milyen alapon siránkoznak? Meglett volna a lehetőségük a távozásra. Láthattunk sok olyan fiatalt is, akik feltartott kézzel odaállnak a haladó rendőrsorfal elé. Ők mire számítottak? Szerintem arra, hogy veszi őket a tévé és hősök lehetnek a társaik szemében. Nem tudom miért lepődtek meg, amikor a gumibot elérte őket.

 

A topiknyitóban idézett vallomás számomra primitívnek tűnik. A rendőrnő felvette a parfümömet és saját maga használta, ezt a Juli mondta nekem... Brrr... Nyolc általánossal már nem jönnék ki ilyen sztorival!

 

Egyebek:

 

-Levetkőztettek.

 

Talán nem a Lacoste a hivatalos viselet a bv-ben?


-A BV. Intézetben órákig a fejjel a falhoz kellett támaszkodnom úgy, hogy közben terpeszben kellet állnom és durván rugdosták a lábam. (A sérült fejemmel.)

 

-Nehezen képzelhető el, hogy valakinek a sérült fejével rugdossák a lábát és utána még vallomást is tesz :) Legalább a fogalmazásra ügyeltek volna.


-Körömmel kellet egy vasajtót tartanom, ha elengedtem, belerúgtak az ajtóba.

 

Véleményem szerint a vasajtóba rúgás annak fájhatott, aki rugdosta. Ezt most nem is értem! Ha még a nőt rúgták volna, akkor világos, de így?


-Elfogásunkkor szakszerűtlenül bilincseltek meg. Annyira szorosan, hogy sebes lett a kezem és vérzett. Megvertek (addig amíg össze nem estem), pedig semmiféle ellenállást nem tanúsítottam. (Feltettem még a kezemet is.) Bilincsellés után is hátba vágtak!

Érdekes módon azok is így nyilatkoztak, akik kamerák előtt hergelték a rendőröket, dobálták őket és ezerrel próbáltak szabadulni, amikor lefogták őket. A közelben meg sokan sipákoltak, hogy ÁVH, rendőrállam, meg hasonlók. Én kétkedéssel fogadnám ezeket a beszámolókat.

 

-Órákig térdepeltettek.

Tapasztalat, hogy a visszaemlékezésekben szeretnek nagyvonalúan bánni a számokkal a résztvevők. Ha figyelembe vesszük a Kossuth téri 2,5 millió embert 2002-ben, akkor ezzel az arányszámmal már percekben mérhető a térdepeltetés. Szerintem.

 

- A bőrömre írtak egy sorszámot.(zöld filccel)

Ez tragédia! Összeborzongtam.

 

-Először órák után engedték be az ügyvédet hozzám.

Mi az, hogy "órák után" egy komoly jelentésben? Nem kellene egy kicsit konkrétabban? Vagy ezzel a jelentés is beismeri, hogy a tanú időérzéke megbízhatatlan és fogalma sincs arról, mi mennyi? 

 

-Minden kerületnek a rendőrkapitányságán letagadtak. A szüleim nem találtak sehol.

Akkoriban olyan nyugis időket éltünk, hogy minden nyilvántartás napra-, sőt, percrekész lehetett. A rendőrök sem izgultak egy cseppet sem. Már az a kevés, aki nem volt az utcákon.

 

-A kórháznál azt mondták a szüleimnek, hogy részeg voltam és leestem a
lépcsőn, azért szakadt fel a fejem.

Nem egy valószínűtlen feltételezés, tekintve a sok borgőzös balhékeresőt! Még a kamerák előtt is vedelték a piát, hogy bátorságot öntsenek magukba.

 

Kórházi ellátásom során a rendőrök végignézték, ahogy tetanuszt kapok és azon
Nevetgéltek, hogy lehúzott nadrággal előre kell dőlnöm.

 

Egy kis elégtétel lehetett nekik. Ha jól tudom az alsóneműt nem kell levenni tetanuszhoz, csak a nadrágot kell letolni. Persze így is csúnya dolog ott lenni, de úgy vélem, a nyilatkozó sem véletlenül volt a helyszínen.


Az átszállításom során este, a két rabszállító személyautó versenyezni kezdett. Én megbilincselve össze-vissza rázkódtam (Több piros lámpán mentünk át)

Most vagyok egy kicsit bajban, mert nem tudom, milyenek az új rabszállítók, látható belőlük a piros lámpa, vagy ezt is Gizi mesélte később a zárkában?

Ismét állítom, hogy a rendőrök, bv alkalmazottak nem voltak olyan vidám hangulatban, hogy játékokat játszogassanak a városban saját kedvükre. Az viszont valószínűb, hogy gyorsan kellett kipakolniuk az utasokat, mert volt pár forduló. (Ha ez még aznap történt)

 

Azt hiszem a zavargások éjszakáját nem lehet normális őszi estének tekinteni. Aki pedig csodálkozik azon, hogy a rendőrök idegesek voltak, az már-már orvosi eset. Vajon ki hogyan reagálna rá, ha vascsövekkel, kövekkel támadnák, úgy, hogy direkt a legvédtelenebb pontokra mennek.

 

Aki pedig a jelek (könnygáz, rendőrroham stb.) ellenére a helyszínen marad és utána sír-rí, az feltehetőleg nem épelméjű. (Sokan voltak így)

Aki pedig gyerekkel együtt teszi ugyanezt, az nem alkalmas a gyereknevelésre!

Előzmény: Törölt nick (-)
Törölt nick Creative Commons License 2007.02.26 0 0 80
viszont azzal, hogy az nbh és a rendőrség nem fog el egyetlen felbújtót se, orbánt igazolják, hogy a kormány érdeke a jelenlegi állapot fenntartása amihez a rendőrség és az nbh statisztál neki!
nem gondolod?
Előzmény: Törölt nick (79)
Törölt nick Creative Commons License 2007.02.26 0 0 78
egyet árulj el, mert eddig ahány ballibbnek feltettem a kérdést egyik se válaszolt.
szóval...
az nbh és a rendőrség állítólag név szerint ismeri a felbujtókat és a lőgyakorlatot végzőket!

1. miért nincsenek még rács mögött akkor ???
miért engedi őket futni az nbh és amikor bizonyíték kell miért nem mutatja be?

2. 3 hét van márc. 15-ig, addig előzetesbe lehetne helyezni a veszélyes név és tartózkodási hely szerint ismert egyéneket, hogy márc 15-én ne legyen balhé!

3. Volt egy szánalmas kísérlet az index video, és arra hivatkozott az nbh a kordon mellett, (ezektől még egy óvodáscsoportnak is nagyobb szakértelme van akkor he erre hivatkozik) mára kiderült a video hazugság és a baloldali index készítette (de ki volt a megbízó)

ezekre várom válaszodat
Előzmény: Törölt nick (73)
lektor Creative Commons License 2007.02.26 0 0 77
Ez nem ávh vazze, hanem a bunkó magyar büntetésvégrehajtás.
Előzmény: Törölt nick (-)
Megfontolom Creative Commons License 2007.02.26 0 0 75
Ezzel nem is lenne semmi gond. Egyetértünk.
Előzmény: Törölt nick (74)
Törölt nick Creative Commons License 2007.02.26 0 0 74
te és a magadfajták megérdemlitek, hogy gyurcsány és bandája azt csináljon veletek kénye kedvére amit akar!!!

Én a magam módján a békés passzív ellenállást választom.
Előzmény: prérikutya (70)
verz Creative Commons License 2007.02.26 0 0 72
Hányszor voltál fogdában te eszement rágalmazó???

Azért mert láttál néhány dél-amerikai börtönről szóló filmet, nem kell azt hinni, hogy itt is így mennek a dolgok! :(
Előzmény: Törölt nick (57)
Megfontolom Creative Commons License 2007.02.26 0 0 71

"Étkezés: Az ebéd hivatalosan 45 perc. Ez sosem volt annyi."

 

Mindjárt beszarok. Halebédre ez lehet, hogy kevés!

Előzmény: prérikutya (70)
prérikutya Creative Commons License 2007.02.26 0 0 70

Néhány észrevétel:

 

„ A kényszerítő eszköz alkalmazását figyelmeztetés előzi meg.”
-Nem figyelmeztettek. Rögtön ütni-verni kezdtek.

 

Kivéve, ha a figyelmeztetéssel járó késedelem veszélyel jár!!!

 

Az előállító helyiségben történő elhelyezéskor felvilágosítást kell kapnom az intézkedés várható időtartalmáról.”
-Egy vagy két nap után kaptam papírt a 72 óráról.

 

Ez sem pontosan így van!

 

 

„El kell különíteni a betegektől az egészségeseket!”
-A zárkatársamon (Erzsébeten) gennyes kelések voltak, amit nagyon fájlalt. Köhögött és emésztési és vizelet visszatartási problémákkal küszködött. Egyik este csöngettünk is emiatt és elvitték vizsgálatra. Azt mondták nem fertőző. Szabadulásom napján hallottam, hogy elszállítják, mert fertőző.

 

Erről is a rendőrség tehet??? Gondolom nem rendőr, hanem orvos vizsgálta meg....

 

A Nagy Ignác utcai befogadáskor egy tbc s fertőző ember mellett kellet térdepelnem.

Ezt vajon honnan tudta? Az ember mondta neki? A buszon is utazhat tbc-s mellett, ráadásul nem is tud róla....

 

7 napig nem fürödtem. Az orvos külön felhívta a figyelmemet, hogy mossam meg a sebet és a környékét, nehogy elfertőződjön. A hajamat törni lehetett a megalvadt vértől és nagyon kellemetlen szagot árasztottam. A fürdés lehetőségéről többször érdeklődtem és mindig durva, elutasító választ kaptam. A magánzárkámban pedig nem volt melegvíz.

 

Rendőrségi fogdában naponta lehet fürödni, melegvíz is van! Nem volt melegvíz! Meg HBO se. Szegény.

 

Kapcsolattartás a védővel: Miután az ügyvédem elment, engem 1 órán át a beszélőn hagytak.

És???

 

 

Letétbe tették a táskám, az övem, a cipőfűzőm, az irataimat és az ékszereimet. A parfümömet és az alapozómat „kidobták”! Azt mondták azért, mert üveg. A pirosítómat, amibe még tükör is van, azt nálam hagyták. Laura utánam letétezett és látta, hogy egy fiatal feketehajú rendőrnő felveszi a földről a parfümömet és azt mondja: ”-Hüümmm…Calvin Klein? Ez jó lesz nekem!”

 

Ha a jkv. nem tartalmazza azt, amit elvettek, nem kell aláírni. Ellopta? Be kellene bizonyítani.

 

„Amennyiben azt állítom, hogy a sérülések oka a bántalmazás, erről jegyzőkönyvet kell felvenni!”
-Fel is vették. Egy nagy naplószerű könyvbe, de azóta ez „eltűnt”!
Fény, szellőzés: Alig szűrődött be a fény és a füsttől néha nem láttam el a szoba végéig, pedig az ablak mindig nyitva volt.
Étkezés: Az ebéd hivatalosan 45 perc. Ez sosem volt annyi.
„Jogosult vagyok folyamatos melegvíz-ellátásra.”
-A magánzárkámba nem volt melegvíz.

 

Ja, a sorszámozott könyv meg eltűnt! Füst?

 

Bla bla bla......

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (-)
Megfontolom Creative Commons License 2007.02.26 0 0 69

Sok hülye szadi filmet néztek.

 

Van egy vagy több állítás. Ha a rendőrség azt mondja, ilyen nem történt, akkor Ti azonnal hazug bandának minősítitek őket.

 

A bűnözők gyakori taktikája, hogy elfogóik ellen vallanak mindenféle képtelenségeket. Láttunk már ilyet, nem egyet.

 

Láthattuk, hogyan cukkolták a rendőröket október 23-án. Centiztek....Fogócskát játszottak, hülye gyerek módjára. A cinizmus felső foka volt jelen. Mindenki tudhatta, a rendőrség nem tud ebből jól kijönni. Ha szétzavarják őket keményebb eszjközökkel, azért, ha hagyják a csiki-csuki játékot tovább játszani, azért.

 

 

Némelyeknek ez a hősiesség! Röhögnöm kell!

 

 

Előzmény: Törölt nick (57)
horst_fuchs Creative Commons License 2007.02.26 0 0 68

"Ne röhögtesd ki magadat."

 

hát nem én írtam le egy gyenge sci-fi film alapötletét, mint amire te most próbálkoztál

 

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Előzmény: Törölt nick (66)
Uriella Creative Commons License 2007.02.26 0 0 67

Jóvanna.

:-/

Szar dolog leírni, de leírom, mert úgy korrekt: neked is igazad van.

És valahol megértem a dühöd.

De akkor te is az enyém, oksa?

Asszem mindenkinek orrbanyomás volt ez az október.

Egyébként pontosan tudod, milyen túlkapásra gondoltam: a főbigyó is beismerte, hogy voltak nem szakszerű intézkedések. Azonosító nélkül.

Ezekre gondoltam.

Nem folytatódhattak esetleg zárt ajtók mögött?

Előzmény: Törölt nick (62)
Törölt nick Creative Commons License 2007.02.26 0 0 66

Melyik szurkolókra gondolsz azok akik in..l alkalmazásban állnak lassan 10-12 éve azokra ? Ne röhögtesd ki magadat. Nagyon nehéz összerakni a mozaikokat szélsőséges de lefizethető emberek akik egy olyan cég alkalmazásában állnak ami egyben a maszop szadi magánhaadserege is és érdekes módon az MTV székház és az elkötött  T34 -es örzésével voltak megbízva ....ez igen.

 

Ha igaz, hogy in..l is résztvett benne ( bár az egyik rendőrmufti azt mondta , hogy bár mikor felkérhetnek civileket a rendőri munka segítésére ebben az esetben biztosági cégeket is) nos akkor a szláv nyelven gagyogó rendőrnek öltöztetett pribékekről szóló beszámolók nem is annyira őrültségi szinten vannak, ha azt nézzük honnan toboroz ez a cég.

Előzmény: horst_fuchs (55)
sej haj Creative Commons License 2007.02.26 0 0 63
Seszták Ágnes: Kíváncsiság
2007. február 26. 12:53

MNO
Seszták Ágnes: A legfrissebb példa az október 23-án bekövetkezett
szégyenteljes események utólagos mentegetése, ferdítése, csőcselék
és rendőrség kettősére szűkítése. Ha igazán kíváncsiak vagyunk a
miértekre, a legelső kérdés, hogy a rendőrség miért alkalmazott
fizikai erőszakot? Egyszerűbben miért rúgott, vágott, lőtt és
rohamozott, miért durvult a szadista aljasságig kivetkőzve magából?
Nőket meztelenre vetkőztetni és megalázni? Eltörni az ujjukat?
Fiatal fiúkat gumibotozni, vesén, gyomron rugdosni? És nem az utcai
harcok hevében. Zárt ajtók mögött, hidegvérrel, előre megfontolt
szándékkal kínozni a találomra levadászott, hazafelé igyekvő
civileket. Sörözőbe berontani, a vendégeket véresre verni, hajakat
csomókban kitépni, csontot törni? Mi történt a rendőrséggel? Kikből
áll össze a „polgárbarát" rendvédelem, ha egy hajszálrepedés elég
ahhoz, hogy a munkásőrség fanatizmusa és az ÁVH kegyetlensége semmi
perc alatt reinkarnálódjon? Hol késik a válasz?

(Magyar Nemzet, február 26.)
Előzmény: Skipi (39)
javított állomány Creative Commons License 2007.02.26 0 0 61

Szépen elovastam itt mindent.

Ha eddig bizonytalan voltam is,most már biztos vagyok benne,

hogy a fejekben  is demokrácia van.

Azért egyet ne feletsetek el.

A kibaszósdi, társasjáték.

Uriella Creative Commons License 2007.02.26 0 0 60
Mit?
Előzmény: beowolf (58)
Uriella Creative Commons License 2007.02.26 0 0 59
Ezek megtörténtek?
Előzmény: Törölt nick (57)
beowolf Creative Commons License 2007.02.26 0 0 58
Én elnézem neked Uriella, csakhogy te mindenkivel ugyenezt műveled.
Előzmény: Uriella (56)
Törölt nick Creative Commons License 2007.02.26 0 0 57

Elárulom, hogy a órákon át térdepeltetés, homlokkal faltámasztás terpeszben megingás félholtra veréssel szankciónálása, tinilányok meztelenre vetköztetése, súlyossérültek ápoltalanul hagyása is kínzás legalább is az európerekenél.

 

Az, hogy a maszop szadi és szavazódroidjaik szerint nem, mert akkor szembe kellene saját magukkal nézni.  

Előzmény: Törölt nick (34)
Uriella Creative Commons License 2007.02.26 0 0 56

Elnézést.

Örülök, ha tévedtem.

Egyébként nagyon de nagyon megválogatom, kinek mit adok a szájába.

Előzmény: beowolf (53)
horst_fuchs Creative Commons License 2007.02.26 0 0 55

"magánhadserege által fizetett provokátorokon kívűl egy ember sem csinált semmit ..."

 

azért érdekes, mert nekem például van 2-3 ismerősöm, akik igen és nem hinnám, hogy mszpsnek mondhatnám őket, csakúgymint a kopasz lonsdale-s fradistákat...

 

(amúgy HAJRÁ FRADI!)

Előzmény: Törölt nick (52)
Uriella Creative Commons License 2007.02.26 0 0 54

Köszönöm, hogy megnyugtatsz.

Még egy kérdés...ha az utcán láttunk túlkapásokat, mert ugye láttunk, voltak, akkor azok nem folytatódhattak a kameráktól távol?

És mielőtt lehülyéznél, nem kötözködni akarok!

Előzmény: Törölt nick (50)
beowolf Creative Commons License 2007.02.26 0 0 53

Picikém, ne add a te ferde gondolataidat a számba!!!!

 

Előzmény: Uriella (49)
Törölt nick Creative Commons License 2007.02.26 0 0 52
Randarilozó, kocsigyújtógató?Hmmmm,  a maszop-szadi magánhadserege által fizetett provokátorokon kívűl egy ember sem csinált semmit ...max az Állam Védelmi Hivatal , de nevezhetnénk maszop Védelmi Hivatalnak is pribékjei akiket egy jogállamban fegyveresen kiiktatnak mert ugy néznek ki és úgy is cselekednek , mint egy másikország diverzáns fegyveres csapatai és nem úgy mint a Magyar Köztársaság törvényeségének őrei, és trendfentartói.
horst_fuchs Creative Commons License 2007.02.26 0 0 51

pontosabban, amig nem bizonyítják, nem hiszem.

 

lehet, hogy megtörtént, de az is lehet, hogy megtörtént, hogy valaki a blahán most levetkőzött meztelenre és iszik egy üveg sőrt. Esély van rá, de amig nem látom, nem hiszem...

Előzmény: Törölt nick (47)
Uriella Creative Commons License 2007.02.26 0 0 49

Igen,de legalább jól áll.

:ppp

 

Szóval azért sikkantottam a hszedre, mert nem tetszik a logikája: az a dolguk, hogy verjenek, és buták. Mármint a rendőrök.

Remélem csak én értelmeztem rosszul, te valójában nem így gondolod.

Előzmény: beowolf (42)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!