Miután mindenféle rendszámmal foglalkozó topic-kal találkoztam, de olyannal nem ami az 1990 előtt kiadott rendszámokkal, azok történetével foglalkozik, vettem a bátorságot, egy ilyent nyitni.
Arra kérem az ide írókat, az általuk feltett rendszámokkal kapcsolatban a lehető legtöbb információt, képet, évjáratot tegyék fel.
Nem minden megyei volán de pár megkezdte az átmatricázást.
A 19-es Győr-Sopron megye volt az első változtató.
A Volán csiga alatt :
Először csak Győr és Sopron.
Később már a Volán csiga alatt szerepelhetett,
- Győr,
- Sopron,
- Kapuvár vagy Csorna erre nem emlékszem,
- Mosonmagyaróvár,
- és legutoljára Beled is.
Majd követték őket a többi megyék.
Akkoriban úgy mondták, hogy a "csinált" megyék feliratoztak át leghamarább..
Ezt arra értették, hogy az 1950-es megye átrendezés ellenére pár megyében dúlt az ősi ellenségeskedés.
Például :
- 2-es Balassagyarmat és Salgótarján
- 4-es Eger és Gyöngyös,
- 7-es Jászberény és Szolnok,
- 8-as Békéscsaba és Gyula,
- 9-es Kecskemét és Baja,
- 14-es Dunaújváros és Székesfehérvár***
- 16-os Nagykanizsa és Zalaegerszeg,
- stb.
*** A 14-nél nem ősi ellenségeskedésről volt szó, hisz Dunaújváros új város volt még akkor de mindenáron mutatni akarták, hogy Fehérváron kívül ők is valakik Fejér megyében.
A teherautók-buszok oldalán lévő Volán csiga alatt már szerepelhetett az új városnév.
De a teherautók plató oldalán vagy a busz belsejében csak egy cím szerepelhetett az adott vállalat hivatalos székhelye.
Akkor szintén ezek szerint, ha Volán 1-es volt a kocsi, akkor amíg kötelező volt a plató oldalán a név és a súlytábla, mindegyikre a Volán 1.sz. Vállalat XIV. Mogyoródi út 32 lehetett felírva?
A hozzáértőbbek majd kijavítanak, de szerintem két betű négy számra -főleg, hogy nem is biztosan ismert- keresni eléggé valószínű, hogy manapság már nem jár sikerrel.
Szeretném kérni, hogy nappal próbáld újrafotózni a busz fényképét!
A nép számára elérhető adatbázisban ennek a rendszáma sem szerepel, de megpróbálom lenyomoztatni...
Remélem, nem gond, hogy ide teszem fel ezt a kérdést. Szeretnék újra forgalomba helyezni egy motort, ami ’90 előtt, még a régi rendszámmal volt utoljára forgalomban. Az adásvételnél a forgalmi engedélye nem került elő, és egy rossz rendszám lett megadva(valószínűleg fel lettek cserélve a számok), így nem kapom meg a nyilvántartóból a forgalomba helyezéshez szükséges információkat. Esetleg lenne bárkinek valamilyen ötlete, hol lehetne még a régi rendszámnak utánanézni/kutatni? Az előző tulaj sajnos már elhunyt, az ismerősöket megkérdeztük…
"A kilencvenes években , mikor levetítették a tv-ben ezt a filmet , előtte volt egy stúdió beszélgetés , ahol a Kibédi Ervin is jelen volt . Emlékeim szerint azt mesélte, hogy nem is volt soha jogosítványa , ezt a záró jelentet is úgy vették fel , hogy a műszerfal alá befeküdt egy ember , aki nyomogatta arra a pár méterre a pedálokat ! :)"
Nézelödő: Köszönöm a kiegészítést és a képeket! Szerény elvtárs lehetett, aki 2 ajtóval is beérte. :)
Nekem egy kicsit jobb minőségben van meg a film. Amikor elsétál a kocsi előtt és árnyékot vet a rendszámra, nekem C-snek tűnik, de nem mernék rá megesküdni, hogy tényleg az.
A jelvényeket észre sem vettem, pedig láttam vagy 20x. A sztori nagyon jó, ezt nem tudtam. :)
3. A 2betű4szám weboldalon az összes "Bel Air" állami rendszámmal szerepel, "magános" rendszámmal szerintem csak a Kibédi Ervin '57-esét láttam a Kár a benzinért című filmben.
Azon lehet látni a rendszámot ? Vagy ez egy rossz minőségű másolat ?
Egyébként az is állami kocsi (volt ) , a motorháztetőn látható szépen felfúrva két Balesetmentesen közlekedésért kapott hűtőrács jelvény , de olyan amit a hivatásos sofőrök kaptak .
A kilencvenes években , mikor levetítették a tv-ben ezt a filmet , előtte volt egy stúdió beszélgetés , ahol a Kibédi Ervin is jelen volt . Emlékeim szerint azt mesélte, hogy nem is volt soha jogosítványa , ezt a záró jelentet is úgy vették fel , hogy a műszerfal alá befeküdt egy ember , aki nyomogatta arra a pár méterre a pedálokat ! :)
Egyértelmű, hogy Négyesi Pali minden mondata megalapozottan veri az én soraimat.
Ehhez kétség se férjen."
Kedves vagy, de azért csak óvatosan. Ez az egész magyar motorizáció-történet egy halom borzalom. A Közlekedéstudományi Egyesület megbízásából nemrég írtam egy tanulmányt erről - mármint a forráskutatás buktatóiról. Nagyjából nincs olyan tény, amelyről ne derült volna ki az elmúlt 20-25 évben, hogy nem pont úgy volt. Első autó érkezése? Azt hittem 1896. július 20- kiderült, hogy 1892. november. Hány darab készült a Csonka-féle postai csomagszállítóból 1905-1911 között? Az általánosan elfogadott válasz szerint 91. Na ez az a szám, ami biztos nem stimmel, de lehetetlen megmondani, hogy pontosan mennyi. És még hosszasan lehetne folytatni a sort.
Úgyhogy az utóbbi pár évben igyekszem tartózkodni a kijelentő mondatoktól. Ha van valószínűleg megbízhatónak tartható dokumentum, azt megmutatom.
(És ezért vagyok bajban ha arra terelődik a szó, és sajnos szokott oda terelődni a szó, hogy mi is készült Aradon az autógyárban 1909-1915 között)