Elhunyt Kállai Ferenc, a Nemzet színésze
2010. július 12. 14:57
MNO - KA
A Magyar Színház igazgatósága megrendülten tudatja, hogy 2010. július 11-én, életének 85. évében elhunyt Kállai Ferenc, Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet színésze.
A Feledhetetlen művész temetéséről később történik intézkedés.
A tévé műsoráról – Lőcsei Gabriella jegyzete 2010. július 19. 08:41
Lőcsei Gabriella Halálának hírére a legtöbben A tanú című filmet idézték fel, meg azt a pár évvel ezelőtt a nagybeteg művésszel folytatott beszélgetést, amit az egyik kereskedelmi televízió rögzített. Színházi szerepeit, az angyalarcú ifjú indulását, hogy volt ez a művész Rómeó és Csongor is, nem csak Pelikán József és fáradtan fogalmazó öregember, úgy tűnik, végképp feledte a világ. Pedig mi mindenre lehetne emlékezni és emlékeztetni általa!
Kállai Ferenc 1945-ben indult a színészi pályán. Élete nagyobb részét – vagy ötvenkét évet – a Nemzeti Színház színpadán töltötte. Híresen nagyszerű művészek mellett nőtt fel híresen sokoldalú művésszé, olyan színházi színésszé, akiért kapkodtak a mozgókép mesterei is. Szerencséjére, s még inkább a mozik népének a szerencséjére, a muszájfeladatok között mindig akadtak számára egyetemes erkölcsi és művészi értékek bemutatására alkalmas szerepek is. Nagy kár, hogy ezeket a filmjeit – például a Katonazenét – oly ritkán lehet látni.
A siker a hamvas ifjúság elmúltával sem hagyta el Kállai Ferencet. Sőt. Mind a színházi, mind a filmes világ felfedezte, hogy az a gyérülő hajú, testes férfiú, akivé az angyalarcú Rómeó lett, változatos repertoárral terhelhető – tisztelhető – meg. És a színész, ki nemrég még Ottó volt Katona József drámájában, Bánk szerepében is nagyszerűen megállta a helyét. Falstaffként, Dantonként nemkülönben. Mi több: jellemábrázoló művészetével párhuzamosan erősödött felelősségtudata is. Kállai Ferenc tisztában volt vele, hogy egy-egy kitűnően megformált figura politikai fegyvertény lehet, hiszen sokáig foglalkoztatja az embereket, szabadon beszélhet, bátran gondolkodhat felőle a színház, a mozi és a televízió népe. Amikor még A tanút csak titokban lehetett megtekinteni, Major Tamással közösen fergeteges hatást ért el Csurka István Döglött aknák című darabjában. Talán ma már nehezen hihető, de a Pelikán elvtárs- és a Paál Károly-féle szerepek vállalásához az 1960-as évek végén, a ’70-es évek elején a Kállai Ferenchez hasonló, sebezhető színészeknek, akik sem rokonai, sem ismerősei nem voltak senkinek, még komoly kurázsi szükségeltetett.
A szocialista kiskirályokat leleplező, 1983-as Gyertek el a névnapomra című játékfilm is a korabeli magyar filmművészek merész vállalása volt, és Kállai Ferenc ebben is kitűnően teljesített. El is páholták érte rendesen a párt által felkent, hivatásos ítészek az egész filmes stábot, a rendezőtől a fő- és mellékszereplőkig mind. Ám aki egyszer ráérzett a bátorság „ízére”, azt nemigen lehet leállítani. Így volt ez Kállai Ferenccel is.
A következő merész szerepvállalását nem őrzik celluloidszalagok, legfeljebb tévéhíradó-felvételek és országgyűlési jegyzőkönyvek, azt, amikor országgyűlési képviselőként – vagy ahogyan akkoriban neveztük a parlamenti padsorokba beterelt hírességeket: díszpintyként – a Bős–nagymarosi vízerőműrendszer megépítése ellen tiltakozott, olyan neves képviselőtársaival együtt, mint amilyen Szentágothai János vagy Boldizsár Iván volt. Negyven éve nem fordult elő efféle „malőr” a Parlamentben, a szocialista szavazógép 1988 októberéig hibátlanul működött. Természeti kincseink és a Duna védelmében azonban tízegynéhány híres értelmiségi, tudós, művész, lapszerkesztő állva tiltakozott a szocialista eszelő ellen, és – arcukon enyhe kis mosollyal, mint fenyítésre számító iskolásfiúk – nemmel szavaztak a nagymarosi munkálatok megkezdésére. A rendszerváltás – szerintem – az ő bátor ki- és felállásukkal vette kezdetét. Megmutatták, hogy végszükség esetén mi mindenre képes a felelősségtudattal élő ember.
Az utókor vesztesége volna, ha a Kállai Ferencről szóló visszaemlékezésekből éppen ez az 1988-as bátor kiállás maradna ki. Meg az az enyhe kis mosoly, amellyel a közéleti férfiú bátor szerepvállalását eljátszotta. =============
======================== Kállai Ferencet július 23-án temetik
2010. július 16. 19:21
MNO - PK Jövő pénteken, július 23-án 14 óra 15 perckor búcsúztatják Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt Budapesten, a Farkasréti temetőben – tudatta a Magyar Színház pénteken.
A nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja életének 85. évében hunyt el július 11-én, hosszan tartó betegség után. Kállai Ferencet, aki több mint 100 tévé- és mozifilmben játszott, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Magyar Színház saját halottjának tekinti.
Kállai a klasszikus és mai világirodalom, valamint a magyar drámairodalom számos főszerepét játszotta el kiemelkedő jellemábrázoló erővel Othello Cassiusától kezdve a Falstaff címszerepéig, Az ügynök halála fiúalakjától a mai magyar írók által írt figurákig. Megszámlálhatatlan színpadi szerepei közül kiemelkedik: Macduff (Shakespeare: Macbeth), Szakhmáry Zoltán (Móricz: Úri muri), Danton (Büchner: Danton halála), Polgármester (Gogol: A revizor), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Nicia (Machiavelli: Mandragóra).
Filmszínészként is emlékezetesek alakításai: játszott aljas huszártisztet a Katonazenében (1961), mérnököt a Megszállottakban (1961), a határozatlankodó Takaró Sándort Németh László Iszony című regényének filmváltozatában (1965). Egy korszak jelképévé vált a rendszer kisembere, Pelikán József gátőr megformálásával, Bacsó Péter 1969-ben forgatott, de csak jóval később bemutatott szatírájában, A tanúban, amellyel bekerült a magyar filmtörténelembe.
==================== – Nagyon röstellem az ügyet, Virág elvtárs, de én jó előre megmondtam, hogy ideológiailag nem vagyok elég képzett. Mert ha, teszem azt, Bástya elvtárs tábornoki ruhában úszkál abban a medencében, csak megismerem a piros stráfról. Ez esetben megóvom a sprickoló tömegektől. Újságban, híradóban láttam én eleget. Szép daliás férfi, a kitüntetések csak úgy csillognak a mellén. De úszógatyában bent a vízben olyan furcsán hatott. Ki gondolta volna? Talán a fénytörés miatt...
– Bástya elvtárs már megbocsátott... – mondja Virág elvtárs, és gyengéden átfogva Pelikán vállát, bevezeti az ebédlőbe. – A gondnokot internáltuk, ő felel az egész incidensért.
– De hát ő nem tehet semmiről – tiltakozik Pelikán. – Én nem tudtam a vonalat.
– Ugyan, Pelikán elvtárs! – vág közbe kissé ingerülten Virág. – A jegyszedő anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője. Bevallotta. ====================
Egyébként ha már... nekem a gyászhírről elsőnek a közismert - korunkat jól jellemző - történet ugrott be:
Kállai Ferenc egyszer sorban állt az egyik kereskedelmi tv büféjénél. Egy pohár vizet akart kérni, mert kiszáradt a szája (más verzióban egy csésze kávét). Nagy sor volt, így megkérte a büfést, szolgálja ki hamarabb. A büfésnő kiszólt: tessék visszaállni, hisz Pongó művész úr is ott áll a sorban.
A büfésnő immár megnyugodhat "Pongó művész úr" kávéját illetően... elment "A" Kállai... :(((((((
(utoljára ezzel a jelenséggel akkor voltam kénytelen szembesülni, amikor "A" Sinkovics halálhírét tette zárójelbe Őfelsége Első Jimmy esete a kakassal...)
Így van. Például az epiteton ornans nálam állandó jelző, tegyük fel tehénszemű Héra. Nálad meg becenév. :D Kállai pedig tényleg vidám ember volt, személyisége túlnyomó részben ebben a műfajban bontakozott ki.
Az a baj, hogy nem mindenki ért magyarul azok közül, akik beszélik ezt a nyelvet.
Bizonyára ez a probléma gyökere. Számomra Kállai Ferenc, az színész, a bohóc pedig olyasvalaki, mint pl. Szamóca. Nyilván nem véletlenül ragasztotta rá a közönség éppen ezt az epitethon ornanst.
Az a baj, hogy nem mindenki ért magyarul azok közül, akik beszélik ezt a nyelvet. számomra ez a jelző sokkal inkább kifejezi az iránta való tiszteletet, mint a mogulozás, bölényezés. A jó színész az bizony bohóc. A rossz az meg ripők.
Szép élete volt, siker nők - azt hiszem, nem vetette meg a jó csajokat.
Egyszer volt vele egy beszélgetés, kb. ezt a történetet mesélte el:
Fiatal színész volt a Nemzetiben, és albérletet keresett. Jóban volt a jegyszedőnővel, aki egyszer megkérdezte:
- Ferikém, aztán találtál már valamit?
- Jajj, ne is kérdezd, nagyon megjártam! Találtam egy albérletet, jó helyen is lenne, nem is drága - de nem merek beköltözni, mert azt hiszem, a háziúr buzeráns. Én meg hát... épp nem az vagyok, tudod!
Pár nap múlva odainti a jegyszedőnő magához:
- Ferikém, azért vigyázz máskor, miket beszélsz! Miért kellett arról a háziúrról olyasmit mondani?
- De hát mit csináljak?! Buzeráns, és én olyan helyre nem megyek!
- De Ferikém - nem tudod, hogy a Major elvtárs is buzeráns?!
- A Major elvtárs??!! Nem is gondoltam volna!
Major persze nem volt homokos, de belement a játékba és pár napig hülyítették szegény Kállait.
Például a darab megbeszélése során megjegyzi Major: "Hogy magának milyen jól áll ez a zakó, Kállai!!
Kállai meg be volt tojva, hogy mikor támadja le Major Tamás...
Zseniálisan mesélte el, betegre röhögtem magam rajta!
