Ez aranyos. 2006-tól volt egy 512-s net szerződésünk. Lehetett feljebb emelni(1megásra), kaptunk az alkalmon 2008-ban emeltünk is mint a huzat. 2010 elején Kit csomagon kezdtünk el gondolkodni, ment email, válasz, hogy OK szó lehet róla, majd megkeresnek. Várunk, várunk és megint csak várunk. Június-ban 1280-s telefonszámot felhívtam, hogy lesz-e belőle valami. Nagy nehezen felvették annyit hallottam, hogy háttérben nagy vihogás, 20 mp múlva csak a süket telefont hallgattam. Személyesen ritka, hogy el lehet érni.
Tegnapelőtt megkerestek mobilomon, kedvesek voltak, állításuk szerint ők! tartoznak nekem 332 forinttal, amit a stornó számla beérkezése után akár fel is vehetek náluk.
Szerintem nem fogom felvenni a pénzt, mert utána megint másik egyenleg születne.
Hogy tudtam volna többet fizetni nekik, ha mindig azt fizettem, amit kiszámlázták?!
Fibernet szerint nem fizettem be nekik a júliusi hónapot, ezt azonnal tegyem meg, nem felejtve el az ötvenhárom forint kamatot is.
Június elején kifizettem nekik a júniust, mert ugyebárnemdebárdehogyiugyeugyvan ELŐRE kérik a pénzt, tehát még csak nem is tejesített hónapért. Június 30-án leadtam a modemet.
KIT családi volt, asszem. Most van egy családi TV csomag:4.990.- és egy NET (ez a 6 megás) 5.490.- pár száz forinttal kevesebb, mint volt a kit. Telefont lemondtam, mert sosem volt vonalas telónk. Sajnos a kit csomagot csak azzal együtt lehetett kötni anno, de szerencsére már mindent külön lehet kérni.
Megint felbasztam az agyam rajtuk.
3 hónap után fogta valamelyik gyökér és elvette a 6 megás netet és visszarakta az 1 megásat. Szóltam az ügyfélszolgálatnak, természetesen nem tudtak érdembe segíteni. Azt mondták, hogy faxoljam el a szerződésemet nekik vagy vigyem be az irodába, mivel nem akartam 3-4 órát ücsörögni inkább a faxot választottam. (mintha nekik nem lenne egy példányuk...) ez vol csütörtökön. Pénteken hivom őket, hogy mi a prés van. Azt mondja, hogy csak kedden fogja látni faxot (a szerződés másik példány náluk van...). Hivom kedden, erre azt válaszolja, hogy 8 nap az átfutási idő. Anno mikor megkötöttem, a banya az irodában egy kattintással átváltotta 1-ről 6-ra. Képzelhetitek milyen hangnemben társalogtam velük...
meg tudod mondani, hogy milyen KIT-ben voltál (alap, családi) és mire kötöttél át és főleg milyen árakon?
Én is hasonló cipőben járok és az zavar engem, hogy a meglevő előfizetőknek lényegesen magasabb díjakat adnak akkor is ha újra hosszabbítanak. Te megtartottad a telefont is?
Ugy látom, nem csak az én szivembe lopta be magát a Fibernet. :)
Bö 2 éve köttettük be a netet, akkor nem tünt tul rossz döntésnek, idöközben a sávszélt is duplázták, ugyhogy egész tavaly oktoberig zokszo nélkül viseltük, hogy heti 2-3 alkalommal 1-1 félorára megszünik a net, meg hogy a feltöltés gyakorlatilag nem létezö fogalom (e-mail-hez fényképet mellékelni lehetetlen vállalkozás volt, ilyenkor mindig megszakadt). Szoval egész oktoberig valami 3700Ft-ért ömlött az informácio immár 1Mb-tel. Aztán megduplázták. Mármint a havidijat. Jött a csekk 7ezervalamennyiröl, fel se voltam rá készitve. Mondom, ez mégis sok lenne azért az 1 Megáért. Telefonos ügyfélszolgálat, 1280... Van megoldás, 4000-ért kapok ezentul 2Megát, csak vállaljak ujabb 1 évet, ha akarom. A 7ezervalahányas számlát meg legközelebb jováirják. Mondom, akarom. Aztán nézegettem néha a speedtest.net-et, továbbra is ömlött az 1Mega. Levél, uj szerzödés nem jött. Igy telt el egy honap, megérkezett egy ujabb 7ezervalahányas csekk. 1280... Kedves hang, mint mindig, igen-igen, még kicsi türelmet, és megy a 2M, meg a jováirás. Azért ezt még be kéne fizetni. Megnyugodtam, és befizettem azt is. Aztán néha speedtest (1M), ujabb csekk (7ezervalamennyi), 1280... Másik barátságos hang... azonnal intézkednek a kollégák... Három napot vártam, majd 1280: -Szeretném felmondani az internet-elöfizetésemet. -Igen, pillanat, rendben, hüségidö letelt, semmi akadálya, irásban legyen szives. -Köszönöm szépen, viszonthallásra! -Viszonthallásra! Felmondo nyilatkozat dec.15-i hatállyal ajánlva elküldve. Addigra a másik szolgáltato be is huzta a madzagját, 5M/4000Ft.
Epilogus: December vége - Fibernet csekk, 7ezerakárhány Ft-os, január (!) honapra - kuka. Január eleje - Fibernet fizetési felszolitás+ajándék csekk - 1280... együttérzö hang: -alighanem tévedtek a kollégák, egy levelet kellene irni... Irtam levelet, feladtam ajánlva. Február 12 (ma) - Fibernet csekk, valami 8900Ft - 1280... Barátságos, segitökész nöi hang (az egyszerüség kedvéért nevezzük csak rohadt szájbakurt ribancnak) Bö 10 perces kedélyes beszélgetés után megállapitotta, hogy amikor oktober elején kedvezöbb tarifacsomag iránt érdeklödtem, akkor hangos szerzödéskötés (vagy valami ilyesmi) történt, aminek a hüségideje 2010. oktoberében jár le. Arra irányulo kérdésem után RSzR meggyözött, hogy ez a hangos szerzödéskötés (vagy mi) igenis létezö fogalom, nahát. Mikor az iránt érdeklödtem, hogy ez a szerzödéskötési forma a szolgáltato számára is hordoz-e némi kötelezettséget (a "szerzödésben" foglalt árra és sávszélességre utaltam finoman), vagy csak az elöfizetö részére (ugy mint fizetés), RSzR azt válaszolta, hogy az ilyesmi bizony 3honapot vesz igénybe. Ezután hirtelen elköszöntem. Lányos zavaromban elfelejtettem megkérdezni, hogy az oktobertöl februárig tarto idöszak hány honap lehet.
Mélységesen fel vagyok háborodva. Nemrég közvéleményt kutattak, engem is megkérdeztek telefonon, de sajnos nem nagyon számított mit mondok.
Szomorúan látom, hogy azok a csatornák, amelyeket eddig néztem, mind eltűntek. Discovery, Animal Planet, Raiuno, stb.. Szánalmas ez a társaság, de sajnos hűségnyilatkozatom van. Na meg a Da Vinci miatt vagyok még náluk. Remélem más is van ezzel így és változik a helyzet.
Örömmel értesítjük, hogy az Önök kívánságára 2010 év elejétől kábeltelevíziós programkínálatunkba visszakerül Magyarország egyik legnépszerűbb tematikus csatornája, a SPORT1.
Hajdúszoboszlón ugyanez a szitu. Türelem, ilyenkor nem marad más. Egyébként nekem a fő bajom az, hogy hónapok óta szakadozik a netem. Épp csak annyira, hogy az MSN ledobál, az Skype is. A YouTube-on a videók nem töltődnek le, mindig elakad egy ponton. Az amúgy tök jófej szerelők kijönnek, állítgatnak a jelszinten, aztán két hét múlva megint szar az egész. A környéken messze ők a legolcsóbbak (sajnos). Más kábelszolgáltató itt nincs is. Mivel a piac le van zsírozva, ezért egyhamar nem is lesz.
Más is tapasztalja ezt, külföld részben nem elérhető. FiberNet tud erről, dolgoznak rajta (mikorra lesz kész, nem tudni).
Remélem jövő heti leállásuk/javításuk hálózatbővítés is járul. Lépcsőházunkban látom két új szürke dobozt, egyre kevésbé bízva benne, de szinte imádkozok hogy diginet legyen és ne UPC (közös képviselőnő nem akarta elárulni azzal, hogy majd mindenki tájékoztatva lesz). Amennyiben UPC lesz, nem megyek át hozzájuk mert p2 forgalom szűrésük/limitjük van, fibinél főleg a drágaság a bajom és nem a szolgáltatás minőségét kifogásolom elsődlegesen.
Kecskeméten lakom a Széchenyivárosban. Tegnap este óta (immár 10. órája) FOLYAMATOSAN laggol a net percenként, magyarán használhatatlan és rohadt idegesítő. Kérdésem - mivel a melóm netfüggő: más is tapasztal-é ilyesmit, illetve van-e infoja mi lehet ez és meddig tarthat. (annyit derítettem ki a fibernet honlapról, hogy 17-én éjjel Kecskeméten akadozott szolgáltatás lesz egy nem várt műszaki hiba megoldása miatt.) Ez az összeomlás ennek az okán történik most? Köszönöm, ha vki válaszra méltat! Még megpróbálom most az 1280-as számukat, de gondolom sikertelen lesz amilyen szépeket olvasok erről.
Borzasztó szolgáltatást nyújt a FiberNet... már évek óta szívunk miattuk, mert nem volt alternatíva. Senkinek nem ajánlom. Anno átváltottunk egy másik szolgáltatóra (TVnetwork), amelyet fél évvel később felvásároltak :-D (szívás...)
És azt olvastad az abróbetűs részben, hogy "Az akciót azon előfizetők nem vehetik igénybe, akiknek a telepítési címén már van élő FiberNet Internet szolgáltatás."
Vagyis tomcsibész barátunk nem tud ilyent rendelni.
Fibernetes net előfizetésem van, de most lejár a hűségnyilatkozat. Szeretnék gyorsabb netet ( most 1Mega )csak nem tudom maradjak vagy váltsak, elég gyakran belassul (freemail,IWIW stb.) más szolgáltatónál is van ilyen probléma. Enternettel szemezgetek, tudtok valami + vagy - tapasztalatot?
Itt egyébként tényleg a netszolgáltatásról szólna a topic!
Aki elégedetlen a fibernet tv kínálatával, váltson! Szét kell nézni a szolgáltatók között, na nincs más kábelen szolgáltató, akkor ott vannak a műholdasak: UPC, Digi, T-Com vagy valami hasonló. Antenna Hungária, Mindigtv, HelloHD, stb...
ugyan ez a net szolgáltatásról szól, de ha már eltévéztek itt, én is hozzászólok. hogy kinek mi fontos? mindenkinek más. nekem pl hiányoza a comedy central, mert vannak rajta jó és vicces sorozatok. a sport1 nem annyira hiányzik (havi 1-2 alkalomnál többet biztos nem, de azokat a sporteseményeket meg lehet nézni kocsmában vagy havernál is). van vagy 5 másik sport adó, azok közül 3-an biztos foci megy. a bbc prime hiányzik, mert angol nyelvű volt, és nem hírcsatorna. tv5 a páromnak hiányzik, mert az egyetlen francia nyelvű adó volt. orf1 hiányzik, bár nagyon régóta nincs. tehát lehet itt szidni őket, sajnos olyan csomag nem lesz, ami mindenkinek jó. ha tényleg egyenként (csatornánként) lehetne összeválogatni a saját csomagodat, akkor lenne szép, új világ. :) addig marad az, amit ők összeraknak. ha nem tetszik, lehet keresni mást. vagy elfogadni ami van. :(
sport1 nincs, máshol már NASN meg ilyenek is mennek . . .
Tényleg mindegy, hogy minek hívja a tartalomtulajdonos a saját csatornáját. Azt szerettem volna jelezni, hogy a Fibernetnél is megy az általad hiányolt csatorna.