"rendőri jogsértéseket vizsgáló bizottság szeptember 1-jéig készíti el a rendőrség által megküldött több ezer oldalnyi dokumentumból összeállított kivonatot..."
No ez az!
Ha egy kicsit nekiveselkedek, a Bibliából is kivonatolok olyat, hogy aztán Jézus meg is nézhetné magát.
Pont erről van szó: kivonatolgatás (szemezgetés) a Vezér szája íze szerint.
Gyurcsány nem megy el Az MSZP nem vesz részt az Országgyűlés emberi jogi bizottsága rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottságának munkájában, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig nem megy el a testület meghallgatására - közölte Nyakó István szerdán az MTI-vel arra reagálva, hogy Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: szeptember végén akarják meghallgatni a volt miniszterelnököt.
Nyakó István, az emberi jogi bizottság szocialista tagja az MTI-nek szerdán úgy nyilatkozott: az albizottság házszabályszerűen alakult meg, de politikailag illegitim. Mint mondta, erre több bizonyíték is van: az igazsággal ellenérdekeltségű, a meghallgatandó személyekkel szemben pedig elfogult tagja is van a testületnek, a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás, aki egyébként Budaházy György védelmét is ellátja. Emlékeztetett arra, hogy "Budaházy György és bandája" a Magyar Televízió székházának elfoglalásakor és az utcai randalírozásokban is részt vett. Hogyan várhatja el bárki, hogy Gaudi-Nagy Tamás pártatlan képviselője lesz az igazságnak? - tette fel a kérdést.
Nyakó István hangsúlyozta: az albizottság nem az igazság kiderítésére, hanem egy hazug politikai lejárató kampány részeként, annak alátámasztására jött létre. Koncepciós, azaz előre megvan az ítélet, amelyhez le kell gyártani egy koreográfiát, hogy legyen róla az utókornak jegyzőkönyv - vélekedett. Felidézte: a fideszes Kövér László már kimondta az ítéletet, miszerint rabláncra fűzve szeretné látni Gyurcsány Ferencet. Ennek a jogi megalapozása folyna a bizottságban - hangoztatta.
Nyakó István leszögezte: az MSZP nem vesz részt a Fidesz és a Jobbik által közösen kezdeményezett albizottság munkájában és álláspontjuk szerint nincs baj azoknak az erkölcsi, politikai vagy igazságérzetével, akik úgy döntenek, nem tesznek eleget a testület meghívásának. Az MTI kérdésére hozzátette: Gyurcsány Ferenc nem megy el a tervezett bizottsági meghallgatásra. A Magyar Hírlap szerdai cikke szerint a 2002 és 2010 között, de különösen 2006 őszén elkövetett rendőri jogsértéseket vizsgáló bizottság szeptember 1-jéig készíti el a rendőrség által megküldött több ezer oldalnyi dokumentumból összeállított kivonatot, majd elkezdi a meghallgatásokat. A grémium Gyurcsány Ferenc mellett beidézi majd a volt országos és budapesti rendőrfőkapitányt, Gergényi Pétert és Bene Lászlót is.
a rencerváltó elit tagjai egy bizonyos szint fölött érinthetetlenek és a közben hozzájuk közel nőtt csicskák meg a holdudvarok bizonyos baráti tagjai úgyszintén
egyéb vadak kilőhetők, lásd cuslág vagy hagyó
gergényiről még nem tudom... itt elvileg balsai feszül pintérnek, de lehet, sőt valószínű, hogy az egész csak műbalhé és elsunnyogják valahogy
Sok vaj van a fülük mögött-Warvasovszkyt is rég el kellett volna zavarni,ehelyett velE akarják eltussoltatni az elvtársak sikkasztásait az ÁSZ éléről.Ami nem csoda,hisz egy százmilliárdos bűncselekményt már levezényelt az Orbán-kormány idején a Fidesznek:(
Már miért bántaná a Fidesz az akkori Budapesti Rendőrfőkapitány urat.Amikor tudják nagyon jól,ha az ügyészség valóban keresni kezdené a felelősöket valószínűleg a köztársaság kormányának megdöntésére való szervezkedés/puccs/ miatt a felálló kormány egy része a börtönben ülne a Zuslaggal és a többi "Tolvaj banda" II.vel együtt.
Pintér Sándor rejtélyes hangfelvétele - Soha nem derül ki az igazság?
Bár Pintér Sándor ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy hajlandó lesz odaadni azt a hangfelvételt, amelyből kiderül, valójában mit is mondott Gergényi Péterről és a 2006-os rendőri brutalitásról bemutatkozó nyilatkozatában, a leendő belügyminiszter ennek mégsem tett eleget. A STOP hiába kérte a felvételt, nem kapta meg. Miért?
Ellentmondásos információk láttak napvilágot arról, hogy Pintér Sándor leendő belügyminiszter milyen nyilatkozatot tett Gergényi Péterről, aki a 2006-os őszi események alatt a rendőr-főkapitányi posztot töltötte be.
Az első tudósítások szerint Pintér Sándor bemutatkozó nyilatkozatainak egyikében azt mondta: nem gondolja, hogy Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitány törvénytelenül járt volna el a 2006-os oszlatások levezénylésénél, de az ügyészség feladata lesz ezt megállapítani.
A kijelentés hatalmas felháborodást keltett, az ügyben tűzoltásként a Fidesz több prominense is felszólalt. Varga Mihály alelnök szerencsétlen, elsietett kijelentésként aposztrofálta az elmondottakat, Lázár János frakcióvezető pedig azzal magyarázta a nyilatkozatot, hogy "ha valaki valakivel évtizedekig együtt dolgozik, akkor természetes, hogy a védelmére kel".
Az ügyben egyedül Pintér Sándor nem szólalt meg - egy ideig. Aztán Ózdon arra a kérdésre, hogy fenntartja-e korábbi véleményét, amely szerint törvényesen járt el Gergényi Péter 2006-ban, azt felelte: ő ezt nem mondta. "A pontos interjút kellene elővenni, ami egy kártyán nálam megtalálható, hogy ha megkérdeznek egyszer, oda fogom adni. Köszönöm" - közölte a leendő belügyminiszter.
A STOP élni kívánt e felajánlással, ezért megkereste Pintér Sándor szóvivőjét, hogy elkérje a rejtélyes kártyát. Hiába, Pintér Petra ugyanis e kérésünknek nem tett eleget. "Ez a téma nagyon lerágott csont már. Közbiztonság van, ami közügy, árvíz van, ami az országnak egy jelentős részét érinti. Nem gondoljátok, hogy ezekkel kéne foglalkozni?" - utasította el a kérést.
Kérdésünkre, hogy akkor ezek szerint Pintér Sándor ígéretével szemben mégsem adja oda a kazettát, Pintér Petra annyit mondott: nem tudja, hogy odaadja-e, nem ez a téma manapság. "Ebben az ügyben minden elhangzott, aminek el kell hangoznia" - tette hozzá.
Kérdés, hogy a leendő belügyminiszter miért húzódozik a kártyán található interjú nyilvánosságra hozatalától, mi lehet a felvételen? Bár a kérdés érdekes, úgy látszik, a választ egyelőre biztosan nem tudjuk meg. http://www.stop.hu/articles/article.php?id=669579
"Később egy Gergényi Péter (volt budapesti rendőrkapitány) oszlatásokkor mutatott teljesítményéről szóló kérdésre azt mondta: nem gondolja, hogy Gergényi törvénytelenül járt volna el, de az ügyészség feladata lesz ezt megállapítani."
Vagyishogy nem volt hajlandó prejudikálni, mint ahogyan ezt néhányan (itten) elvárnák tőle.
"A Fidesznél beszédesebb volt a Jobbik. A párt szóvivője, Dúró Dóra érdeklődésünkre elmondta, amennyiben Pintér Sándor nem kér bocsánatot kijelentéséért, akkor az is elképzelhető, hogy a kormányalakítást követően a belügyminisztert lemondásra szólítják fel."
"Ez a topik: A szemkilövők végnapjai is még igen sokáig aktuális marad, mindaddig, amíg az összes bűnöst bíróság előtt el nem ítélték (nem látszatra: letöltendő tízévekre!) az ötletgazda politikusoktól a végrehajtásért felelős rendőrparancsnokokon és a terrorra a konkrét utasításokat kiadó rendőrtiszteken át egészen a legutolsó droidig, verőlegényig. Bűn nem maradhat megtorlatlanul! Ebből nem engedhetünk!"
Akkó' ilyen, ökölbe szorított fejjel fogsz kajabálni még háromezerben is.
Görényi és Pipitér úr/elvtárs/patkány/ bűnözőket nem lehet minősíteni, mert nincs arra szó, és nincsen fogalom. A végtelenségig romlott, amorális, arrogáns gátlástalan toxikus organizmusok. No comment !
menti a menthetőt: Pintér Sándor leendő belügyminiszter az észak-borsodi Ózdon - ahol a nemzeti konzultáció-sorozat első állomását tartották - újságíróknak azt nyilatkozta: a pontos interjút kellene elővenni Gergényi Péterrel kapcsolatban.
Azt mondta: "a Balsai miniszter úr, volt miniszter úr lett kijelölve ennek a kérdésnek a kezelésére. Úgy gondolom, hogy ő meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket".
Arra a kérdésre, hogy fenntartja-e korábbi véleményét, amely szerint törvényesen járt el Gergényi Péter 2006-ban, úgy fogalmazott: "én ezt nem mondtam. A pontos interjút kellene elővenni, ami egy kártyán nálam megtalálható, hogy ha megkérdeznek egyszer, oda fogom adni. Köszönöm".
A belügyi tárca várományosa május eleji bemutatkozó nyilatkozatai egyikében, az Index internetes portálnak arról beszélt: nem gondolja, hogy Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitány törvénytelenül járt volna el a 2006-os oszlatások levezénylésénél, de az ügyészség feladata lesz ezt megállapítani.
Orbán Viktor a Fidesz-KDNP frakciószövetség május 5-i alakuló ülésén az Országházban azt mondta: a Fidesz-KDNP első döntése, amint megkapja a kormányzati felhatalmazást, az lesz, hogy egy miniszterelnöki megbízottat nevez ki Balsai István személyében a 2006 októberében történtek kivizsgálására. Ebben az ügyben nincs helye óvatosságnak, hezitálásnak - hangsúlyozta akkor Orbán Viktor.
A leendő kormányfő kijelentette: nem fogják szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt. "Ezért felelni kell" - a törvényes keretek között - mindenkinek, aki ebben részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra tekintettel - szögezte le.