Az életszínvonal, az életminőség, az egészség, a kozmetikumok, az egészségesebb életmód, a várható élettartam állandó emelkedése már felfelé tolta az egyes életkorokat.
100 évvel ezelőtt egy 30-as már öreglánynak minősült, egy 40-es meg öregasszony, 60 évesen már csak görnyedten és fekete ruhába és kendővel járt ki a temetőbe.
Jelenleg a helyzet gyökeresen megváltozott. Egy harmincas diplomás, még fiatalos hölgy, aki már felépítette egzisztenciáját, első családalapításra készen áll.
Egy jól karbantartott, magára adó ápolt hölgy 40 -50 év között pedig szexuálisan a legvonzóbb, tapasztalt, érett. Talán a jelenlegi 70 éveseket lehet már idősebb hölgyeknek tekinteni,de lehet, hogy ez is változhat az idővel.
Nem akarok mature hölgyek képeit feltenni az internetről, de aki kicsit böngészik több száz gyönyörű 50-es nőt láthat, vagy csak nézzetek körül itthon az utcán. Bizonyára sokan közületek Ti is láttátok a brazil nagymamák szépségversenyéről készült fényképeket, olyan gyönyörű és tökéletes alakú 50-esek voltak, el voltam ájulva. Habár egyes rosszmájúak szerint ez nem a hölgyek szépségversenye, hanem a plasztikai sebészek versenye volt.
Tehát 50-es szépasszonyok fel a fejjel előttetek az élet a nagy kalandok lehetősége, csak ki kell használni.
Ezt hatvanasa válogatja! Én még nem vagyok annyi ugyan, de nem hiszem hogy pár év múlva a legkisebb gondom is lenne ezen a téren...Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
26 éves vagyok. 191/90 sportos alkat. 40 fölötti hölgyet keresek egy kis hancurozásra, akár hosszabb távra is . Én párkapcsolatban élek, nem baj ha te is . Diszkréció fontos.
Mindenem eredeti,nem használok drága krémeket,kence-ficét,nem járok szoliba,semmi extra,csak az akaratom hatalma,önfegyelem!!! Lány koromban sokat szenvedtem az osztálytársnőim gúnyolódása miatt (te nem is vagy igazi nő,mert kopasz vagy),borotvára sincs szükségem,ennyi a genetika!:)
Csak a sorrenddel vitatkozok: első, hogy pozitív életszemléletű, és jópofa, vidám természetű legyen valaki, a többi ebből fakad. És vállalni kell a kort, mert aki nem vállalja, és mesterségesen akar fiatalabbnak látszani a koránál, az visszafelé sül el, és a végén egy aszott múmia néz vissza a tükörből, aki nemhogy - mondjuk - 40 évesnek néz ki a valódi 50-hez képest, hanem 140-nek.
Gratulálok, hogy vállaltad korod és képet is tettél fel.
Szerintem is a mai korban egy 50-es hölgy lehet igen csinos, szexuálisan vonzó, kívánatosan szép. Az adottságok csak lehetőségek, de tenni kell érte. Nem szabad elhízni, vigyázni kell alakjára, mindig ápoltnak, pozitív életszemléletűnek, és jópofa, vidám természetűnek lenni. Az ilyen hölgyek társaságát nagyon kedvelik a korban hozzáillő férfiak. Nekem is csak a 40-55 közötti hölgyek az igazán vonzóak, az un. érett (mature)