szeretik egymást s ölelik az éj kapuiban s a járókelők ujjal mutatnak rájuk de kik szeretnek senkinek sem léteznek csak árnyékuk az mely az éjben remeg s kihív haragost megvetôt irigyet kik szeretnek senkinek nem léteznek egyébként is messzebb vannak az éjnél feljebb a napfénynél elsô szerelmük vakító egénél
Az éjszakában sorra sercen három gyufaszál Az első hogy jól lássam arcodat A második hogy lássam szemedet A harmadik hogy lássam jól az ajkadat s hogy emlékezzem is minderre kell a vaksötét Mikor ölelve borulok föléd
Jacques Prévert: Reggeli
A kávét csészébe Öntötte A tejet a kávés- csészébe öntötte A tejeskávéba A cukrot betette A kávéskanállal Lassan fölkeverte Azután megitta S a csészét lerakta Hozzám egy szót se szólt Rágyújtott Fújdogált Néhány füst- karikát A hamut leverte A hamutartóba Hozzám egy szót se szólt Még csak rám se nézett Fölkelt A kalapját Benyomta fejébe Köpenyét Mert esett Fölvette S kiment az Esőbe Szó nélkül Még csak rám se nézett Arcomat kezembe Temettem Zokogtam.
A kis legény ki szüntelen dalolt a kis legény ki táncot járt fejemben a kis legény ki ifjúságom volt utolsó táncát elcikázta s a nagy ünnep sok tarka sátra egy csapásra mind összeomlott és a beállott kopár csendben sivataggá dermedt fejemben felcsendült a te boldog hangod szívszaggató üvegcsengésű félő és fájó sikoltása messziről jött ajkad hívása s én két kezem szívemre tettem ahol szikrázva lobbant lángra felcsattanó kacajod hét tükörszilánkja.
Menj, ha menned kell de ne menj egyedül, mert fölsérti lábadat a durva kő a szél elsodor, az eső megfagyaszt, s erőd szárnyra kel és elhagy, mielőtt elérnéd a célodat.
Ne menj egyedül, mert akkor nem véd senki, nem mondja, hogy "Vigyázz, kedves, arra szúrós a fű. Erre menjünk inkább, a por-bársonyos úton a fák alatt." s nem fogja kezed, ha meredély mellett vezet utad.
Ne menj egyedül, mert, ha meg is érkezel, ki vár ott, messze idegen földeken? a gyémánt csillogása, a mesék birodalma valósággá válik, ha nincs ott valaki, ki fogja kezed és a királyhoz elvezet koronát kérni, Életet kérni, szívet kérni, engem kérni meg, hogy örökké maradjak veled.
Az vagy akinek hiszed magad, Vagy az kinek mások tartanak? Hétnek hétféle. S hét nyelven beszélsz-e? Hét éned, hét alakod van tán, Vagy hét pecsét van kiléted titkán? Van-e hét életed, Vagy egy léted hétágú csupán? A sorsod most melyik ágon jár, Még hány csalódás, újrakezdés vár? Hány lesz a hétfejű sárkány, S a hétpróbás gazember, ki utadba áll? Hány bőrt nyúz le rólad egy élet, Talán épp hetet? És lesz-e hétszínű szivárvány, Mely megbocsájtja létedet?
Mire rám mutatnál: nem vagyok. Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét... Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.
S elrendeződik-e? - felelj rá, hogyha tudsz. Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt. Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld S mi apró-cseprő volt: felszívatik. S egyetlen hang donog: hogy este van. S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, Mert jó valék. Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat Nem törtem meg, ha ingadoztam is... Igy volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz. S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, - Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem...
A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán S mint órjás cet csillog a tenger háta, Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, - Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda. Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hirére tán Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik. Igy lesz-e, mondd? - Felelj rá, hogyha tudsz.
"Az állatok ismerik a részvétet. Kezdetleges részvét ez, egyszótagú, dadogó. Kutyám pontosan ismeri sérüléseimet, s ha ütés vagy szúrást kapok valahol, az életben, vagy az irodalom párharcaiban felkeres, fejét térdemre fekteti, hosszan néz reám, egyetértően és bölcs, néma vígasztalással. Nem mondja: "Ne félj, majd jobb lesz" - mert tudja hogy nem lesz jobb soha. Az állatok részvéte előkelő és bátor. Nem vígasztalnak, csak megállapítanak. Ez a tárgyilagosság hűsít, jól esik. "
Tudj egyedül Istennek szolgálni Emberek gyarlóságain keresztül nézve Álarc nélkül, Mert lényed legbenső elbújt Apró alkotása is az Övé, Mosolyod vonalait is ismeri. Előtte a szomorú mosoly Nem mosoly. Inkább add mosoly nélküli arcod! Örülni fog neki!
Az ember megengedheti magának a meg nem felelés, a "nem akarni megfelelni" luxusát. Fiatalkorban azt hittem, hogy minden, amit mondok, vagy teszek,nagyon fontos. És ráadásul érdekelt, hogy ki mit gondol, hisz vagy mond rólam. Ma már nem azért nem érdekel, mert nagyképű vagyok, hanem azért, mert tudom: egy életem van. Egész egyszerűen nem fér bele, hogy mások elvárásai szerint éljek, nekik feleljek meg. És a felismerés óta jóval könnyebb. Sokkal nagyobb békében és szabadabban élek. Ugyanis megtaláltam a szabadságnak azt a formáját, amivel nem bántok és zavarok senkit.
