Most megnéztem a túranaptáramat: 2000-ben és 2005-ben is február 26-án volt az első túrám a Zöldön, de ennél későbbi dátum még sosem fordult elő. Ez az évem így alakult, hogy április 2-án volt az első bejegyzés (egy maszek kerékpártúra), és 4-én az első gyalogtúra. Azt hiszem, most nem lesz meg júniusra az ezer kilométerem, mint fénykoromban!
Azért választottam a harmincas távot, mert ennek volt érthető koncepciója a számomra, a 45-ösnek nem (ami biztos az én hibám). De a lelkem mélyén még most is az 55-ösre gondoltam többször is.
Felhúztam tehát a vekkeremet hatra, hogy ha hétkor elindulok biciklivel, akkor 9:30-ra bizonyosan odaérek a rajtba. Ennek köszönhetően sikerült nyolc után nem sokkal összevakarnom magam, és 8:25-kor autóval elindulni, amitől még kényelmesen odaértem rajtidőn belül. Nem győzöm élvezni ezt az új utat a Megyeri híddal, pikk-pakk ott lehet teremni eddig távoli helyeken!
Az első említésre méltó esemény a Mély-árok előtt történt, ahol éppen kocogtam a lejtőn lefelé, amikor valami gyökér gyökér vagy gyökér kő, nem is tudom, utamat állta. Éreztem, ahogy a súlypontom messze megelőzi a potenciális alátámasztási felületet, és ordítottam, ahogy ilyenkor szoktam, mert az általában segít megelőzni az elesést, de úgy látszik, nem mindig. Hamar világossá vált, hogy a stabil hasonfekvő helyzetet nem lehet már elkerülni, pont a legporosabb részen. A könyököm a pulóveren át is szépen lehorzsolódott, a mellzsebemben levő telefon és kulcsok meg tán a rekeszizmot nyomhatták meg, de először furcsán kaptam levegőt. Szerencsére épp ott volt a pont, ahol le tudtam ülni, és rendbeszedni magam. Bajtemetésen tettem egy kis kitérőt a bázisra, mert ott eddig még nem voltam.
Pécel ezúttal nem az én oldalamon állt. Először bementem a vasútra, mert nem emlékeztem, hogy honnan lehet felmenni a felüljáróra, és a jelzések sem utaltak erre. Pontosabban ide-oda mentem, de végül bentmaradva láttam, hogy meglepő módon csak kívülről van feljárat, aminek valami számomra ismeretlen értelme biztosan van. De akkor már nem volt kedvem visszamenni, így némi nehézséggel a felüljáró korlátján tornáztam át magam (kb. kétpontos mutatvány lehetett tízes skálán, a páros talpra érkezés például még elég sok gyakorlást igényelne – szerencsére nem közvetítette a tévé). Nem sokkal később pedig a zöld jelzés volt figyelmetlen, és elveszített engem egy olyan helyen, ahol a korábbi n alkalommal még sosem, de amikor rájöttem, nem mentem vissza, hanem a térkép segélyével egy párhuzamos utcán túráztam felfelé, és a falu végén találtam vissza a zöldre. De a kilátás odafönt valóban megvolt, itiner szerint, csak kissé áá-san (azaz párásan).
A Vár-hegy alatti mocsáron egy felszedett bottal sértetlenül keltem át, a hosszában lerakott fákon egyensúlyozva. A pihenőnél nem volt semmi szalagozás (talán az itt piknikező társaság használta el valami más célra), de a leírás alapján jól feltaláltam a dombon futó vezetékhez. A fehér pöttyös szakasz eleje kevéssé nyerte el tetszésemet a fák közötti ide-oda szlalomozással, mely folyamatos koncentrációt igényelt. A szántóföld szélén viszont zseniális volt a nyíl alakban kifeszített szalag! A nyomok mutatták, ahogy valamelyik túratárs előttem a szántón átkelőket figyelve megpróbált átlósan pistázni, majd pár lépés után feladta, és visszatért az ösvényre. Beláthatta, hogy gyorsabb körbemenni a kijelölt úton. Vicces volt, hogy arra a műútra értünk ki, ahol reggel az autóval jöttem.
A péceli műút után a szintmetszetet néztem, és nagyon vicces volt, ahogy le lehetett olvasni róla előre a három, egyre kisebb keresztező dombot, és térkép nélkül is ki lehetett találni, hogy merőleges dombhátakon megyünk át. Megnyugtató is volt, hogy már csak három ilyen pukli van hátra. A célban aztán elüldögéltem kicsit, de egyre hűvösebb lett, és már egyáltalán nem bántam, hogy kétórás biciklizés helyett a jó meleg autóval mehetek haza.
Höhö, azt a vaddesznyót sajnálom, hogy nem sikerült megörökítenem, mire előástam a fotóapparátot, már két heggyel odébb járhatott. Olyan börzsönyi túrán még szinte nem is voltam, ahol ne láttam volna legalább 1 ilyen jószágot, úgyhogy ez a statisztika most tovább erősödött. :) A "struccot" viszont így egy csöppet sajnálom, fene a futásba, az ember rendesen körül se tud nézni. De feljegyeztem, legközelebb megkukkantom (remélhetőleg addigra nem lesz belőle pörkölt, vagy egyéb gasztronómiai különlegesség). :)
Hegyes-tetőn nálam még lenn osztották a pecsétet, még eszembe is jutott, hogy szóljak, költözzenek fel a toronyba. De ezek szerint léteznek még gondolatolvasó pontőrök.. :))
Én is fanyalogtam kicsit a lineáris túravezetésen, mert az én seggem is már autóülés formájú, de megoldottuk.. Az egyetlen neuralgikus pont a bkv-zás lett volna, ezt úgy oldottuk meg, hogy Óbudán hagytuk a kocsit, ahonnan reggel HÉV-vel mentünk, és este Volánnal érkeztünk.
Nem hiszem, hogy körtúrát kell követelni, hanem inkább néha ki kellene szállni az autóból... A rajtnyitás előtt már oda lehetett érni busszal. Pilismarótról pedig rém egyszerűen visszabuszozhattatok volna Bp-re, és nincs az a kényszer, hogy vissza kell menni Psztx-re.
Nagy nehezen összepakolunk a kocsiba péntek este, telt ház a járműben gyakorlatilag. Hogy fér majd ide két nagy termosz tea? Megérkezünk Oszihoz a bázisra, ahol átadunk még egy dózis itinert (mint kiderült, kellett a pótlás, pont elég lett), átvesszük, azaz átcipeljük a leveket. Hát ez nem fér be sehogy... női praktika kell, Orsoly segít átrendezni a Fabia belterét, a csomagtartóba állítva befér mindkét vasbödön. Még beszélgetünk, látjuk alul csurog. Némá, folyik a tea a karosszérián át? Persze, rátettük a csokit a csapra. Kiszabadítjuk, pár liter oda. Jaj. Kemencére érünk, óvatos vezetés, nagy a tőkesúly, 60 lityi tea, csomagok, emberek, még egy kutya is, aki 10 kiló élősúly.
Hagynám én a teákat a csomagtérben, emelje ki onnan egyedül, kinek két anyja van, de főrendező úr nyomatékosította, hogy tegyük melegre. Hát jó. Megnézem a konyhában a bödönöket, a nagy rendben, a kicsinek a fele elment, csomagtér teaízű, éjszakára nyitva marad az udvarban, bár pikántos illata nem rossz végül is... na, este tíz körül felteszek egy lábosnyi teát főzni, pótolandó a megszökött litereket. Végül 60 literrel alszunk együtt.
Reggel öcsém jön, teákat kocsiba be, uccu neki Királyháza, a szélvédő elé látványosan kiteszem a rendszámos erdészeti behajtási engedélyemet, keményítek a faluban, utolsó pillanatban jött meg, de megjött, köszönet érte!
Bödönök alacsonyak, de kövekkel kipolcoljuk, így a csap alá szépen befér a pohár. Valahogy megéreztem, hogy elkél a két nyomat: a Telekis, Királyházás pecsét mellé vittem egy tartalékot, hátha egyszerre esik be oly sok ember, hogy ketten kell nyomjuk. De lám, kiderül, milyen jól jön a gombás nyomda: a Csánki-kert rubrikájába a szignó mellé jól jön a pecsét is. A gombának örül a nép, nem marad pecsét nélkül, ez a műfaj egyik sava-borsa :-)
Nem fogy nagyon a tea az elején, de a közepén sem, nyugodtak vagyunk, sőt a visszacipelés réme fenyeget. Aztán egész hirtelen egész sok ember egész sok teát vételez, és előbb az egyik, rövidesen a másik bödön ürül. Hopp, 60 liter odavan! Van még a privát 2 liter kólánk és magnéziumos vizünk, adjuk oda azt, addig a Tűzkövesig elcipelem a 20 literes bödönt, visszafelé szép lesz, nem baj, van honnan fogyni. Patakátkelés, majd türelem... türelem... türelem fogy, mire ez megtelik innen, átmegy a mezőny. A MOL-kulcsosház udvarán van forrás, bent vízcsap, hátha beengednek, volt ott mozgás, sok a kocsi. Biztos beengedtek volna, ha nem mennek el túrázni mind... na jó, kocsiról és kocsiból csokit, marketingholmit ki, irány a Király-kút, az folyik jól, onann hozok forrásvizet. Egyszer, majd megint, mert ennek is nagy a keletje, sőt, egyre inkább, ahogy melegszik az idő. Több, mint 80 liter folyadék ment el, továbbá sok-sok túrázó. Ahogy jött a hír szombat este, létszámcsúcs keletkezett a Telekin, 300 feletti természetjáró-egyedszámmal.
Aztán vissza Kemencére, a völgy már megtelt élettel, mindenfelé rengeteg turista, gyalog, két keréken, bográccsal vagy anélkül. Alighanem megjött a börzsönyi tavasz. Metszettük is a gyümölcsfákat, mert nemcsak áprilisi túra kell, hanem októberi pálinka is.
Mi (én és a feleségem) voltunk a 15-ös feladói.... Bocs hogy a 100 % miattunk nem jött össze.
Ha tanácsot ennek ellenére adhatok: a 15- és a 30 körtúraként nekünk jobban tetszene, ha családit csináltok, akkor az is. MI amiatt döntöttünk, az utolsó pecsételőpont után a cél helyett az újabb dobogókő-mászás mellett, mert úgy gondoltuk, hogy így kb 1,5-2 órával hamarabb értünk a kocsihoz, mint ha a cél felé megyünk..... Valójában !!!!4 órát nyertünk.
DÉlután meg programunk volt.... Menet közben úgy számoltunk, hogy ha végigmegyünk, akkor kb 4 óra a túra, és további 2-3 óra a visszajutás a rajtba.... Utólag megnéztem, ha 11 órára érünk be pl. akkor 15.27-kor vagyunk piliszentkereszten.....
A szervezés klassz volt, a szalagozás méginkább, a leírás is OK. Két apró hiba (hátha lehet rajta javítani) MI 7 órára mentünk a rajtba kocsival, és hát a villanyoszlopon lévő egyetlen a/4-es lap, amely az úttal ellentétes irányba volt felragasztva nem sokat segített honnan is kellene rajtolni. Nem volt szerencsénk, pont nem jött ki senki a kocsmából, így bejártuk a falut....
A másik, hogy ha nem körtúra, akkor érdemes kirakni a rajtba egy menetrendet, hogy a visszajutás milyen tömegközlekedéssel megoldható, az nagy segítség olyanoknak akik autóval jönnek.
Persze az is lehet, hogy felesleges minden fent leírt dolog, mivel rajtunk kívül mindenkinek megfelelt... :-)
A Teleki jó túra, de a jövőben maradok a 30-as távnál. Kisinóc után nekem sok volt a patakátkelés. Útközben nem láttunk ugyan hiúzt, de egy kisebb vaddisznót igen, irigylésre méltó tempóban csörtetett keresztül mindenen. Aztán már eszembe sem jutott hiúz hiánya miatt keseregni, mert néhány másodpercen belül elszaladt mellettünk egy maki :), ilyenből a legjobb tudomásom szerint összesen csak egy példány fordul elő a Börzsönyben, az év különböző néhány napjában. Kellemes túraidő volt, kicsit sok napsütéssel, jobban mondva nem elégséges napellenző tulajdonságú sapkával. Hihetetlenül meg tud szépülni a még szürkés erdő a napsütésben. Törökmezőn tartanak egy nagytestű futómadarat, amire nem merem azt mondani, hogy strucc. Valaki tudja, miféle szerzet? Hegyes-tetőn a bélyegzés a kilátó tetején zajlott, amiben csak az a baj, hogy az a lépcső egy katasztrófa. A végére marad egy kis lámpa tesztelésre lehetőség, ehhez a végén igyekeztünk kellően lassan menni.
Érdekes kérdés a túra előtt, hogy két fejreállás után mi következik: egy újabb K.O, vagy egyszer végre sikerül vér, halál, szenvedés nélkül beérni? Egy héttel a Vértesi Terepmaraton után nem akartam keménykedni, meg hétfőn be van tervezve egy Tojás 40. Vácon tömve van a fél hetes vonat turistával. Találkozom Ráspollyal, így hamar Drégelypalánkra érünk A korábbi évek szokásának megfelelően kényelmesen félrevonulok tollászkodni 9-ig. Itt van Takács Gyuri is, akivel együtt fogunk futni. Épp akkor indulunk, amikor a következő vonat befut, még intek Makinak, aztán illa berek a piros sávból lett piros kereszten. A napsütés ellenére hűvösnek érződik a levegő, de az első 2 kili a síkon már csak ilyen. A Schaffer kúttól az emelkedő majd gondoskodik a megfelelő temperálásról. Az elmúlt két alkalommal ott szúrtam el a dolgot, hogy megnyomtam az első felét a túrának (ami szintesebb), és Kisinóc után már csak szenvedtem. Most visszafogom magam, nem kell a balhé. Inkább gyönyörködöm a nyíló odvas keltikék látványában, és mélyen magamba szippantom édeskés illatukat. Még csak meg sem izzad a fejem, úgy érek a várba. Ránézek az órára, fillérre annyi, mint tavaly, 25 perc. Hümm… Kis nézelődés, és irány Pénzásás. Valahol a szakasz felénél vesztjük el egymást Gyurival. A célban találkozunk legközelebb. Csánki kertig rengeteg embert előzök meg és köszönöm meg nekik, hogy elengedtek. Találkozom Jakus Bélával, és Tincáékkal, aztán hamarosan a ponton pecsételek időm talán 1-2 perccel jobb, mint tavaly. Újabb szép kilátás a Hegyhát gerincéről a Magas-Börzsönyre. Királyházán Vagdalthús pecsétel, Bubuék, és Joey frissülnek, Daniék épp indulnak. Kényelmesre veszem a figurát, elnyammogom a csokit, iszok rá kellemesen meleg teát, közben beszélgetek kicsit. 5-10 percet lebzselek. Ideje nekiállni az emelkedőnek, Apró lépésekkel megfutom végig a Nagy-Mánát, közben találkozom SzLA-ékkal. Érezhetően hűl a levegő, elkél a széldzseki. Idén a hófoltok elmaradnak, a hóvirágok viszont élnek, és virulnak. Magam sem akarom elhinni, hogy a Magosfán nem érezni savasodást a csülkökben. Csóvi déli lejtője alig sáros, könnyű a haladás, 2:30-nál pecsételek NHH-n. Jöhet az Inóci-vágás, de csak okosan, mert ahogy a királyházi, úgy ez a lejtő is elég göcsörtös. Kisinóc kerek három óra. Húsz perc javulás tavaly óta. Ennek örömére negyed órát frissülök a ponton. Van só, ami külön öröm, gomolyás kenyérrel jól csúszik, öblítésnek limonádét küldök. Még egy kicsit beszélgetek, aztán indíts, vár a kóspallagi kálvária, s róla a szép a kilátás a medencére. Tavalyhoz hasonlóan hétágra süt a nap, de nincs nagyon meleg, és a hűtésbe egy kis szellő is besegít. Pusztatoronyig csak egy úttévesztés utáni dzsinzsaharc érdemel említést Ellenőrzés után rendben megyek tovább a piroson, de aztán valahol félremegyek. A jel a patak túlpartján halad, nekem viszont egy vadkerítés állja utam. 500m után végre van egy rés a pajzson, aztán víz a cipőben. Mindegy, majd hűt. Törökmező előtt találkozom Vajonmerrével. Idén a turistaházhoz költözött a pont, és kenyér helyett almát kapunk. A kéken tavaly óta alaposan megváltozott a táj arculata. Több helyen kivágták az erdőt. Egyszer elvétem az utat, tán 500 m többletet adva a túrához. A régi irtás emelkedőjét csak részben futom meg, ahogy a Hegyestetőt is. Már nem pörög úgy a lábam, mint az elején. Út közben találkozom Nagy Attilával. 5:00-nál vagyok fönt, kicsit szétnézek, aztán irány Zebegény. Cseppnyi szintemelkedés, és sok lejtő van már csak. Kényelmesen ereszkedve, 5:19-el érek célba, kicsivel a rendezők előtt. Végre sikerült úgy végigmenni, hogy élveztem a teljesítést, és nem kellett vonszolni a beleimet a végére. Szeretek ide járni, úgy érzem a rendezők odafigyelnek a túrával kapcsolatos észrevételekre. Köszönöm a lehetőséget, gratulálok a teljesítőknek!
- kelés 3.25-kor - basszus! , az 5.40-es BZ egy!! kocsiból áll :-) - vitán felül áll, hogy ez ma egy rövidgatyás túra - Jaat-tal toljuk neki , Királyházán Vagdalthús fényképez - Magosfára fölfelé Jaat szépen leszakít, de rá még +20 kili vár sok szinttel, had menjen! :-) - 11-kor Nagy-Hideg-hegyen átgyaloglok a terem takarításon - gány út, fakitermelés Kisinócig, ott egy ropogósra sózott zsíroskenyeret kérek - havat csak a Szabó-kövek üregeiben láttam :-( - a Kis-Hanta-patak mellett kezdődik a haldoklás, Elvis becsülettel gitározik, majd az egyik patak átkelésnél orvul kirántja a lábam a gitárral - Törökmező előtt húz el Pap Gábor - Törökmezőn alma, utána a szívem megszakad a brutális fakitermelés miatt :-( - Hegyes-tető felé már minden bajom van, lezúz egy csapat futó - hajrázok még egyet a 8 órán belüli idő miatt, 7.48 lett (tavaly 7.44) ma ez gurult a kockán - 15.03-as vonat pont elmegy, sebaj beszélgetés, tea, pogi, átöltözés, a CBA-ban tobzódás (többek között gesztenyepürét is vettem)
Jó volt, megint nagyon kemény volt! Köszönet a rendezésért, gratula az indulóknak! Jövőre is.
Mivel tegnap este fél 9-re értem én is haza, már nem volt energiám a logisztikán agyalni, sajnos nekem is kimaradt. Helyette 7 után kisétáltam a kapun, irány a Kakukk felé, felmentem a Mogyorósi kősziklára, majd a Tokodi pincék, Hegyeskő, Gete horgásztó, Nagy Gete, Dorog Mária utca pékség privát túra lett belőle. 2,5 óra alatt. Találkoztam egy fácán párral, 3 vaddisznóval, és egy fél agancsos fiatal gím bikával a Gete oldalában a meredek emelkedő résznél. Szóval kellemesen indult a nap.
Este úgy éreztem, hogy nem nagyon van kedvem ehhez a túrához most, nulla kilométerrel a lábamban és ezzel a hajnal keléssel és töméntelen utazással, de azért felhúztam ötre az órát. Ötkor szépen fel is keltem, és elkezdtem önvizsgálatot tartani, aminek az lett az eredménye, hogy igazából még mindig nincs kedvem. Úgyhogy nem lett a Teleki az idei első teljesíménytúrám.
Pontőröket keresünk a IV. Bélára és a Sárga 70-re. Segítőinket leszállítjuk a rendezvényre, természetesen vissza is. Általuk választott, valamelyik következő rendezvényünkön, ingyen indulhatnak.
Szerintem nem kell. Jó másfél hete jártam be az első 30km-t. Hó akkor is csak olyan 700/800m fölött lett összefüggő. Az is főként az északi oldalon jelentősebb. Alatta alig találkoztam még foltokkal is. Talán a Nagy-Mánáig egy kezemen meg tudnám számolni, hánnyal. Sár alig volt. Hóhatár előtt volt egy picit több, de messze nem vészes. Ahogy időjárást elnézem, meg a NHH-en lévő webkamerát hó szinte már tuti nem lesz, és szerintem a sár sem. Én egy nyári futócipőben mentem és egyedül a hó miatt ázott át. Saras alig lett.
Pluszköltség /o Visszaépített izomzat o/. Azt mondta a rehab főorvos (voltam kontrollon), hogy amíg a kezelt saját lábán jön be és aktívan túrázik, addig az eredmény jónak minősül :D
