Mit értünk a lexikonban madár alatt?
Természetesen madárnak véljük a legendás postagalambot, Fleuront,a mesebeli hárpiát és a valódi hárpiát, a Ghigi-fácánt és a xenopsot, "moluccen" kakadut és a csurit, az onagadorit és a debreceni pergőt, minden diszkrimináció nélkül - még, ha ezen néhányan majd meglepődnek, annak ellenére – akár a grillcsirkét is.
Kit hiszünk madárbarátnak?
Mindenkit, aki a legcsekélyebb érdeklődést tanúsítja a madarak, vagy a madarakkal összefüggő BÁRMELY ismeret iránt:
adhat e akáclevelet, kagylóhéjat a madarának?
mi az az alula, a moa és a kappanháj?
van-e a madaraknak veséje, körme, heréje?
hogyan költi ki a tojását a császárpingvin?
milyen színű a kakasláb, vagy a gulyamadár tojása?
hányat ver egy kolibri szíve, meddig él az ara?
ki volt Mendel, Siroki, Chernel és ki Ország Mihály, Diószeghy Sándor, Haraszthy László?
egészséges dolog-e nyers tojást fogyasztani, s mi az eszkimók csemegéje?
hány fokot igényel a napos pipe, hogyan kell lisztkukacot termelni?
mi okozza az ornitózist, és mire jó a perubalzsam?
hogyan kell a madarat pedikürözni, a dúcot fertőtleníteni?
milyen szín(változat) a jeges, az angolfehér és a harlekin?
mit kell érteni recesszív, poligénes vagy fácánozó alatt?
mit jelent COM? MME? MNK? GALOR? TETRA SL? Victoria-keltető?
A világ összes madarát fellelni benne, s a ma létező mintegy 10 000 faj közül 3000 leírását is megtalálja ebben az enciklopédiában.
Aligha van házigalambfajta, haszon- és díszbaromfi, amely kimaradt belőle.
Ezt a topikot a készülő Madárbarát-lexikon iránt érdeklődőknek nyitottam, mert talán kevesen tudnak erről a készülő műről. Kérdések, vélemények helyszíne legyen ez a topik.
http://madarbarat-lexikon.mlap.hu
abundancia térkép: a latin abundancia jelentése (bőség) sejteti, hogy itt az egyes fajok megjelenési (előfordulási, költési) sűrűségének ábrázolásáról van szó. Az ilyen térképről könnyű leolvasni, hogy a szóban forgó pl. faj milyen bőségben lehető fel adott területen. Az állománysűrűséget - a jelmagyarázattal kiegészítve - a térkép színezése teszi egyértelművé.
A mellékelt ábráról (MME Monitoring Központ) egyértelműen leolvasható, hogy a partifecske az 1985-92 közötti években Aggtelek térségében nem volt kimutatható, addig a Tiszalök-Polgár Tisza-szakaszon 10 ezernél nagyobb volt az állománysűrűség.
tetvek (Phthiraptera): 1-11 mm nagyságú, lapított fejű (és többnyire) testű rovarok tartoznak ide, rágó v. szúró-szívó szájszervvel. Csápjuk 3 v. 5 ízű.
A rend 4 elkülöníthető alrendjében a madarakon elterjedt családokból három a bunkóscsápúak. (Menoponidae) közé tartozik.
A bunkóscsápú tetvek fajai mind az alakjukat, mind az életmódjukat tekintve rendkívül változatosak, a madarak minden rendbeli madarain előfordulnak.
A Laemobothriidae család fajai feltűnően nagytestűek. A világon kevéssé elterjedtek, a daru-, a gólya- és a sólyomalakú madarakon találhatóak meg – sajátosságuk, hogy sok vért fogyasztanak.
A fajokban szegény Ricinidae család több szempontból is hasonlít az előzőhöz: nagytestű, és sok vérrel táplálkozó, szúró-szívó szájszervvel rendelkező tetveket soroltak oda, és a fajok mindössze kolibriken és énekesmadarakon mutatkoznak.
A Philopteridae család fajai a madarakon legelterjedtebb és legváltozatosabb tetvek csoport a fonalascsápúak alrendjébe tartozik. Azonnal tisztázni kell, hogy ezek vért gyakorlatilag nem fogyasztanak! A tollak sűrűjében rejtőzködnek, és piheszálakkal táplálkoznak.
A víz alá merülő madarakat a Menoponidae és/vagy a Philopteridae családok fajai lakják.
Korábban feltételezték, hogy a tetvek szigorúen gazdaspecipikusak, ez mára megdőlt, például a Menacanthus eurysternus-t a verébalakúak (Passeriformes) és harkályalakúak (Piciformes) 175 fajáról gyűjtötték.
A jelek szerint a Columbicola és a Physconelloides tetvek is széles földrajzi elterjedésűek, és egy-egy fajuk akár több különböző gerlefajon is fellelhető. Az előbbiek kullancslegyeken való foréziával is terjednek s ez szinte kikényszeríti a változatosságot! Mégis van a terjedésüknek korlátja, ugyanis többnyire az evező és fartollak felszíni árkaiban lapulnak, miből adódóan érzékenyek ezeknek az árkoknak a méretére, következésképpen a gazdamadár testméretére.
Ezzel szemben a Physconelloides tetvek a pihetollazatban élnek, és nagyon különböző testméretű gazdaegyeden is könnyen megtelepedhetnének, de hiábavaló ez a képesség, ha a terjedésnek magának vannak áthághatatlan korláti.
A madártetvek ivarosan, 3 lárvastádiumban fejlődnek. Sertéiket cementáló anyaggal rögzítik a tollcsévére. A peték 4-10 nap alatt fejlődik ki a lárva. A lárvastádium egyre növekvő 3-12 nap közötti. Az imágó stádium cc. 1 hónap ez alatt az idő alatt a nőstények napi 1 petét raknak, ami meglepően alacsony rátát eredményez. Mint láthattuk, a fejlődés minden szakasza a gazdaállaton következik be, tegyük hozzá, sokszor több nemzedék is egyazon madáron éli az életét.
Továbbterjedés, fertőzés – a már említett foréziás mód kivételével - madarak közvetlen érintkezése útján lehetséges, ezért a legkézenfekvőbb hogy a szülőről adódik át a gyermekre a fertőzés. Mindemellett HILLGARTH óta ismeretes (1996) – a kutató fácánkakasok csüdjét ragasztóval kente be, és így kimutatta -, hogy a tetvek a fácán párzásakor a kakas lábán jutnak át a tojóra. A kakukk (Cuculus canorus) és más költésparazita fajok specifikus tetvei szintén kizárólag a kifejlett madarak közti érintkezések, törvényszerűen a párzás során terjednek.
Az elpusztult gazdaállatról menekülés útján próbálkoznak új gazdára szert tenni a tetvek, de ennek hatékonysága eléggé kétséges.
Érdekes, hogy a tetvek nem egyenletesen oszlanak meg a madár testén – pontosabban a tollazatában, tudniillik tetű soha nem mászik a csupasz bőrfelületre (valószínűleg azért, mert onnan a gazda könnyebben el tudná távolítani). És a toll felszínén se nagyon mutatkoznak a tetvek. A szárny és a farok nagy tollain élő tetvek általában keskeny, hosszúkás alakúak, így képesek e nagy tollak zászlóin az ágak közti árkokban meglapulni. Ellenben a nyakon és fejen élő tetvek szélesek, a potrohuk ovális, a fejük háromszögletű, emiatt körte alakúak. Megtehetik, tudniillik őket a tollászkodó madár a csőrével semmiképpen se érheti el.
A pihetollazatban bujkáló fajok, kicsinyek, a estük ovális.
A Colpocephalum fajok, a még fejlődő, „tokos” evezőtoll lágy csévéjébe üreget rágnak, majd az így kialakult, csökkent méretű evezőtoll csévéjének üregében rejtőznek, és a cséve nyílásán át járnak ki a tollazatba táplálkozni.
A fonalascsápú fajok pihetollakkal és a farktollak tövénél is képződnek finom, piheszerű tollágakkal táplálkoznak. Az erősebben fertőzött madaraknál a piheréteg láthatóan hiányzik.
A bunkóscsápúak a bőrön nagy mennyiségben képződő hámtörmeléket fogyasztanak, továbbá vérrel táplálkoznak. A Menoponidae család fajai az éppen növekedő, tokos tollakat rágják, ezekből jutnak vérhez és más élő szövetekhez.
A Laemobothriidae és a szúró-szívó szájszervvel rendelkező Ricinidae családok képviselői sok vért fogyasztanak.
Egyes tetvek a feltételezések szerint többé-kevésbé ragadozók, tudniillik ONIKI és BUTLER (1989) atkák ill. rovarok kitintöredékeit ismerték fel a gyomortartalmakban.
A tetvek élőhelye meleg és száraz, ezért a fajok többsége – melyek vért nem fogyasztanak – problémát jelenthet a vízhiány. Ezeknél a nyelven kialakult függőleges kitinnyúlványok (szkleritek) helyezkednek el, melyek a levegő páratartalmának felvételét szolgálják (RUDOLPH 1982).
A sarlósfecskénmegtelepedő Dennyus hirundinis (Amblycera) faj rendszeresen iszik a madár szemnedvéből, legalábbis a fészekben ülő fiókák szemnedvéből, ahol ezt egyértelműen meg lehet figyelni. Más fajoknál ezt nehéz feltételezni, hiszen azok a lábukkal könnyedén elérik a szemet, és talán éppen ezért az ő tetveik a szemnedvekből való táplálkozást aligha kockáztathatják.
A kutatások fényében egyértelmű, hogy a fonalascsápú tetvek többsége, és a bunkóscsápúak néhány faja rickettsiaszerű baktérium-fertőzéseket hordoz.
Egy madár tetűvel való fertőzöttségének megvizsgálásához az állatkereskedésekben kapható rovarölő sprayket használhatjuk. Ezek (például bolhairtó spray) leggyakoribb hatóanyaga valamilyen szintetikus pirethroid, de csak akkor érdemes kísérletezni, ha a csomagoláson feltüntetett hatóanyagok között piperonil-butoxid is szerepel.
A madár tollazatát - a csőr, a szem és az orrnyílás elfedése mellett - enyhén lefújjuk a sprayvel, majd egy nagy fehér papírtálca fölött 10 vagy 15 percen át borzolgatjuk a tollazatot. A tiszta papírra potyogó ízeltlábúakat nagyítóval vegyük szemügyre!
Ezek a vizsgálatok bizonyítani látszanak, hogy a a madarak hőmérséklete és a tollazat páratartalma nem teljesen független a környezetétől, s pl. száraz élőhelyeken előforduló fajok, mint például a túzokfélék és a pusztaityúkfélék családjának képviselői, aránytalanul kevesebb tetűfajt hordoznak a velük összehasonlítható családokéihoz képest.
A víz alá merülő madarakon - például a pingvinféléken (Spheniscidae), vagy a hazaiak közül a vöcskökféléken (Podicipedidae), a kormoránféléken (Phalacrocoracidae), a halászsason (Pandion haliaetus), a jégmadáron (Alcedo atthis), vagy a vizirigón (Cinclus cinclus) - szintén kevés tetűfaj mutatkozik.
A tetvesség hatására a Philopteridae család fajaival fertőzött madarakon számottevő mértékben csökkenhet a tollazat piherétege, anélkül, hogy a madár testén (a kontúrtollak külső felületén) ebből bármi látszana. Viszont a vadon élő házigalamboknál (Columba livia) emiatt jelentősen (8,5%) növelni kényszerülnek az anyagcseréjüket, hogy pótolják a romló hőszigetelés miatti hőveszteségüket (BOOTH et al. 1993).
A mechanikai károsítások másik formáját inkább a Menoponidae család fajai idézik elő:
megrágják a fejlődő tollak csévéjét, és így többé-kevésbé károsodnak a vedlés során keletkező evező- és farktollak.
A Machaerilaemus malleus esetenkénta füstifecske (Hirundo rustica) fejlődő farktollainak zászlójára rág számottevő lyukakat (KOSE & MØLLER 1999), a Colpocephalum és a hasonló életmódú tetvek fertőzései teljes evező- és farktoll-vesztéséhez vezethetnek.
Aligha lehet vitatni, hogy a sok vért fogyasztó fajok alkalmasak a vírusokkal, baktériumokkal vagy akár állati parazitákkal való fertőzésre.
Így például a hattyúk szívében élő Sarconema eurycerca lárvái, az ún. mikrofiláriák
a madár vérében keringenek, majd ezeket egy bunkóscsápú tetű, a Trinoton anserinum viszi át egy következő madárra (COHEN et al. 1991).
HAMILTON és ZUK 1982, MØLLER 1990, és CLAYTON szerint - http://www.zoologia.hu/list/allat_kozl.pdf - a párválasztási preferenciák, vagy például a csoportos állatok hajlama a fertőzött fajtársak kiközösítésére olyan magatartási adaptációk, melyek nem kis részben a ragályos fertőzések elkerülését szolgálják. Ha a madár a párválasztás során nem-fertőzött fajtársat választ, akkor növeli az esélyét annak, hogy utódai jó ellenállóképességet örökölnek, továbbá megalapozza: ő maga ne fertőződjön a párzás és általában a párkapcsolat során, és nem utolsó sorban az ilyen választás garanciát jelenthet arra nézve, hogy a párja jó ivadékgondozó képességgel megáldott partner lesz.
CLAYTON (1990) szerint a házigalamb-tojók a tetvekkel kevésbé fertőzött hímeket részesítik előnybe, és a fertőzöttség mértékét valószínűleg a tollászkodás intenzitása alapján becsülik meg. KOSE et al.(1999) megfigyelései ellenpéldával szolgálnak: a füstifecskéknél a farktollak fehér foltjainak nagyobb méretét preferáló ivari szelekció folyik. A fehér felület némileg kedvezőbb a tollakat rágó tetvek számára, mint a fekete felület (merthogy a melanintól keményebb a toll), ez a jelzés talán a hátrányelv alapján értelmezhető.
A madarak a csőrükkel tollászkodnak és a lábukkal vakaródznak. A vadon élő madarak - ezekre a nem kis részben a tetvekre való vadászatnak tekinthető viselkedésformákra - a tevékenységük mintegy 10%-át fordítják. Idejük 0,3–25,4 százalékát töltik tollászkodással és vakaródzással (COTGREAVE & CLAYTON 1994). Érdekes, hogy a különösen nagy csőrű madarak (tukán, gulipán, pelikán) a csőrük tollászkodásra való alkalmatlanságát a lábbal való vakaródzás arányának növelésével kompenzálják.
A fej és a nyak védelme sok madárfajnál egymás kölcsönös kurkászásával oldódik meg.
A madár e célra alkalmas szociális partnert keres: ez leggyakrabban a nemi partnere, párja lesz. A viselkedés teljesen nyilvánvaló pl. a díszpintyeknél is.
CLAYTON a két csőrkáva pontos záródását egy csippentővel lehetetlenné tette, Rózsa pedig a felső csőrkáva hegyének 1–2 milliméternyi csonkítása révén gátolta meg. Az emiatt csőrével tollászkodni képtelen madarakon nemcsak a tetvek mennyisége nő meg ugrásszerűen, de meglepő módon a tetvek átlagos testmérete is. Mindezt azt jelzi, hogy a tollászkodás igen erőteljes irányító szelekciót fejt ki a tetvek méretének csökkenésére.
A tollászkodás egyik célja a farktőmirigyben (glandula uropygii) keletkező zsír felhordása a tollazatra. Ám azt is tudjuk, hogy koránt sincs minden madárnak farktőmirigye. A struccok (Struthionidae), a nanduk (Rheidae), a kazuárok (Casuariidae), a túzokok (Otididae),a galambok (Columbidae), a papagájok (Psittacidae), a bagolyfecskék (Podargidae), és a harkályok (Picidae) sok fajánál hiányzik. Léte vagy hiánya olykor – például a házigalambnál – még fajon belül is változó. A mirigyváladék persze nem csak zsírokat tartalmaz, hanem számos antibakteriális hatóanyagot is, és in vitro kísérletben a tetvek ellen is hatásosnak tűnik (MOYER et al. 2003a). Ugyanígy nyilvánvaló, hogy a fürdésnek, a napozásnak vagy pl. az úgynevezett hangyászásnak szintén szerep jut a tetvek elleni védekezésben. Forrás: Rózsa Lajos: A madarak tetvei (Phthiraptera)
(→hangyászás, →fürdés, →napozás, →külső élősködők, →élősködés)
Őszinte örömmel köszöntelek. Remélem, nem okozunk csalódást.
Fogadj barátságunk jeleként egy fotót (kettőt) egy híres-hírhedt tudósról (moa csontváz mellett)
Owen, Sir Richard (1804-1892): orvosnak készült, de biológus, őslénykutató lett, aki összehasonlító anatómusként is kiválót alkotott. Kortársai a Darwinnal folytatott evolúciós vitája miatt figyeltek fel rá. Owen úgy vélte, hogy a fejlődés bonyolultabb folyamat eredménye, mint ahogyan arról Darwin vélekedett.
1856-ban már a British Museum természetrajzi részlegének főfelügyelője, holott akkor már számos kritika érte, mert kiderült, hogy mások munkáját kevéssé becsüli és hajlamos magáénak feltüntetni mások felfedezéseit. Hogy jól értsük: a Királyi Zoológiai Társaság Tanácsából plágium miatt menesztették.
Mindemellett el kell ismerni, hogy Owen az őslénykutatás egyik legjelentősebb úttörője.
Az ő útmutatásai alapján készítette el Benjamin Waterhouse Hawkins az első életnagyságú dinoszaurusz szobrokat.
Madártani munkái közül ki kell emelni a kivifélékről, a moákról és a takaheről írt tanulmányait. A solnhofeni ősmadárleletről (Archaeopteryx) szóló monográfiája szintén korszakalkotó.
Nos, Owennek nincs tolla, de úgy gondolom, helye van róla legalább ennyinek egy madarakról szóló lexikonban.
volt ugyan a szócikkhez fotónk, meg hangfájl is - a híres (Nobel-díjas) japán tudós lánya, Midori Iwashita jóvoltából, de ezek a fotók tényleg szenzációsak!
havasi szürkebegy (Prunella /régen: Accentor v. Laiscopus/ collaris - Alpenbraunelle - Alpine Accentor): 18 cm nagyságú, bűbájosan szép madárka a szürkebegyfélék családjában, mely főként a szürke árnyalatait mutatja.
A testoldalain gesztenyebarna sávok, a torkán vékony fekete harántcsíkozás, a szárnyán a szabálytalan fehér szárnycsík és a kormánytollak sárgásbarna hegye, ill. a korallpiros láb rendkívül elegánssá teszi.
A fiatalok torkáról hiányzik a vékony fekete harántsávozás. Sziklás hegyoldalakon érzi magát a legjobban, s felhatol a hóhatárig. Kövek vagy sűrű növényzet közé rakja a fészkét. Olykor kő alá rejti. Mohával szőrökkel béleli.
A 4-5 világoskék tojásából a fiókák a 15. napon kelnek.
Az éneke kellemes csicsergés, amit a földön v. felröppenve hallat. Kár, hogy csak ritkán láthatjuk, bár pl. a Salgó váron kis számban rendszeres téli vendég.
Kép és hangfelvétel: Midori Iwashita - http://midopika.cool.ne.jp/english
Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft.
Szóval az újabb másolatokban már majd a te fotóid is szerepelnem - hálásan köszönöm.
tenerifei meladó: 1850 óta jegyzett, de csak 2002-ben sztenderdizált alakkanári,.függőleges testtartással, minden lipokróm színben (a COM szerint tarkán is) elfogadott, spanyol, fodros alakkanári.
(A kitenyésztés helyén nem ismerik el piros faktorral, csak fehér és sárga lipokróm színekben.)
A függőlegest szó szerint kell érteni: a sztenderd szerint ez a madár egy arab 1-est mutat oldalnézetben, tudniillik a nyaka tőben előre és lefelé irányul, de egyenes vonalú. A láb függőlegesen áll, hosszú, egyenesvonalú.
A széles mellen, a sima, selymes és finom tollakkal borított szegycsont szabadon áll, két oldaláról kifelé irányuló és enyhén felfelé mutató fodor (zsabó) található. Követelmény, hogy a két mellfodor legyen szimmetrikus! Alatta a hasi tollazat sima.
A combtőből és a vállról indul a meladó két leglátványosabb fodorpárja.
Mindkettő kifelé mutat és elhegyesedő. A combfodor vagy más néven uszony felfelé irányul a köpeny pedig lefelé, mindkettő lágy ívben hajlik és előírásosan szimmetrikus. A széles háton, ill. a magas vállakon a köpenyt rövidebb tollak alkotják, mint a combfodrot, de a válltól a hát közepéig terjed. A hosszú, előre és lefelé mutató nyakon (olyan, mint a gibbernél) és a kerekded fejen a madár tollazata nem lehet fodros!
A sima tollazattal kapcsolatban elvárás, hogy legyen tömör, a fodrok pedig tetszetősek és terjedelmesek.
A farkot hosszú és széles tollak alkotják, a farokvég v-alakban bemetszett. A farok és a hát egyenes vonalú, a függőleges testtengellyel párhuzamos.
A szárny hosszú, a testhez simul, de a vég két oldalt megnyíló, semmiképpen se kereszteződhet.
A láb terpesztett, hosszú és merőlegesen áll. A combi részek tollal jól fedettek.
A tenerifei meladó nem lehet sem félénk sem ideges a kalitban. De ha flegmán, egykedvűen ül a rúdon, akkor is csökken az összbenyomásra adott pontjainak a száma.
A 100 pontos bírálati szisztéma szerint adható pontok:
COM szerint FOCDE szerint
Testtartás 20 pont 15 pont
Testnagyság (min. 18 cm) 10 pont 15 pont
Mellfodor (zsabó) 15 pont 10 pont
Combfodor (uszony) 10 pont 10 pont
Köpeny 10 pont 10 pont
Nyak 5 pont 5 pont
Fej 5 pont 5 pont
Tollazat 5 pont 5 pont
A farok és az áll 5 pont 5 pont
A szárny 5 pont 5 pont
Láb 5 pont 5 pont
Szín 5 pont
Összbenyomás 5 pont 5 pont
A biztatás is jól esik, csak annyi prücök van vele, hogy többes számban jobban hangzana - tudniillik szegény Béla barátomnak a táblákkal több munkája van mint nekem, s azt veszem észre, hogy méltatlanul háttérbe szorul. Pedig én semmiképpen sem akarom kisemmizni.
Jaj! és a gyurgyalagok volt a szócikkhez egy kép, de azt hiszem, érdemes lenne lecserélni, mert Faragó András fotója nagyon kedves jelenség.
gyurgyalag (Merops apister - Bienenfresser - European Bee-eater), méhészmadár v. gyurgyóka: nevezik piripónak v. földi rigónak és török rigónak is a család 252-270 mm-es, névadó faját, mely Európa melegebb tájaitól egészen Nyugat-Szibériáig költ, de otthonos a Fokföldön is. A telet az afrikai telelőhelyeken tölti. Fotó: Jeff Blincow - http://www.northamptonshirewildlife.co.uk/ngallery.htm
A 35-44 mm-es csőr fölött fehér, kék, majd zöld szín követi egymást. A fejtető és a nyak felső része fahéjbarna. A felső farkfedők felé a test felső része gyorsan kivilágosodik, s már csaknem fehér.
Az áll és a torok árnyalateltéréssel, de sárga.
A szem piros. A torok sárgáját bársonyos fekete csík övezi.
A begy, a mell és a has kékeszöld.
Az evezők és a kormánytollak zöldes, kékes szürkék. A középső evezők hosszabbak a faroknál és hegyben végződnek. A szárnytükör barna.
A farok 108-120 mm. A szárnyhossz: 138-158 mm.
A csőr hosszú, ívelt, kékesfekete.
A sötét lábai alkalmatlanok járásra, de a 10-15 napig tartó fészeküreg-készítésben hasznát veszi. A hosszú csőrrel meglazítja a talajt valamely leszakadt homokfal, gyakran homokbánya meredek partfalába, s a gyengécske lábával kaparja maga mögé.
Olykor a járat 2 méter mély, s az elkészítéséhez 14 kg földet kell megmozgatni.
Költöző madarunk. Hozzánk május 12-e körül érkeznek e 26-27 cm nagyságú →SZALAKÓTAALAKÚAK.
Május végén, júniusban lát költéshez. 5-8 fehér, csaknem gömbölyű tojást rak. A kotlási idő 16-20 nap.
Táplálékspecialista: előszeretettel fogyaszt darazsakat, méheket (ezért a méhészek gyűlölik), de elkapja a legyeket is.
Csapatosan költ. Nagyon érdekes, hogy a járatba leszállás nélkül egyetlen lendülettel surrannak be.
Különlegessége, hogy a párok minden évben új költőüreget készítenek, ezért gyakran kényszerül elhagyni a már telített fészkelőtelepet.
Másutt a gond, hogy az ember költési időben sem hagy fel a homokbányászattal, így sok fészekalj tönkremegy.
Fokozottan védett, az eszmei értéke 100 000 Ft. (→heresznyei szakadópart)
És mindenkit arra bíztatok, hogy ha van a fajok azonosítását lehetővé tevő fotója (saját felvétel), akkor mérlegelje: fel tudná-e ajánlani a Madárbarát-lexikonban való felhasználásra.
És Faragó András barátunk további fotói:
Faragó A.: keresztcsőrű tojó
Faragó András: keresztcsőrű 1,0
Faragó András: kerti poszáta
Faragó András: kis harkály v. fakopáncs
Faragó András: tövisszúró gébics
Faragó András: vízityúk Faragó András: vörösbegy
Faragó András: zöldike
Hálásan köszönöm a Madárbarát leendő, új tulajdonosai nevében
Sándor eamilben kérte, hogy tegyek fel valamit a Finsch-aratingáról.
Lengyel Tibor: Finsch aratinga papagája
Nos a lexikonból:
Finsch, Otto Friedrich Hermann (1839-1917): német ornitológus, a braunschweigi néprajzi múzeum későbbi igazgatója. Nagy-nagy tisztelet övezte korának tudósköreiben, s ezt azzal is kifejezésre juttatták, hogy sok madarat neveztek el róla.
Barátságot ápolt a magyar polihisztorral, Herman Ottóval is, levelezéseikből kitűnik, hogy kölcsönösen elismerték egymás tudását. A kor egyik furcsa, személyes vitájában (Hartlaub-Petényi) a magyar tudományos ornitológia megalapítójának oldalára állt.
Számos sikeres expedíciót vezetett a világ klb. tájaira.
Egyebek mellett ő írta le 1873-ban a josephina-hegyi lórit.
Finsch-Amazone (ném): →Finsch kéksapkás amazonpapagája (Amazona finschi - Blaukappen-Amazone).
Finsch aratinga papagája (Aratinga finschi - Finschsittich - Finsch's Conure): a trópikus klíma alatt, Közép-Amerikában - Dél-Nicaraguától Nyugat-Panamáig és Costa Ricáig - otthonos ez a 28 cm nagyságú, a kékhomlokúra nagyon hasonlító aratinga.
A legszembeötlőbb különbség, hogy itt a homlok határozottan piros és a torkon, ill. a fejoldalakon is nagyobb, szabálytalanul elhelyezkedő piros foltokat láthatunk az egyébként zöld tollazatban.
Az evezők belső éle itt is barnás, mint ahogy a csőr is halvány szarusárga. A farktollakon pedig egy leheletnyi kékes árnyalat jelentkezik.
A sárgás pirosas írisz világít a széles fehér szemgyűrűből.
Figyelemre méltó, hogy bár a tropikus tájakról származik, jól tűri a hideget. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a természetes élőhelyén a hegyek 1600 méteres magasságában is otthon van.
Látom, nem mozdult rá a topic, szerintem 1. dankasirályok, 2. fiatal szalakóta,3. szajkó, 4.nyílfarkú récék, 6. uhu, 7. valamilyen toko, 8. tőkésréce és tőkésréceXházikacsa hibrid, ),9. szürkegém, 10. széncinege. Valaki erősítse meg!!!
Egy kicsit szégyellem magamat. Találtam 2 mappát, melyben képek "parkoltak". Az egyikben Faragó András (MEPISZ) munkái, a másikban Kékesdi L Gyula fotói vártak feliratozásra, hogy aztán bekerüljenek a lexikonba.
Sajnos nem vagyok egy terepmadarász, így sok esetben gondot jelent a látott faj azonosítása. Ezeket is azért toltam félre, mert sok képpel kapcsolatban elöntött a bizonytalanság, hogy vajon mit is látok. Szóval addig-addig halogattam a munkát, míg megfelejtkeztem a képekről. Bocsánat!
És most megpróbáltam törleszteni valamit, de sok esetben mégse sikerült eloszlatni a homályt. Kérlek! Segítsetek!
Köszönöm megtisztelő érdeklődését. De egy kissé bajban vagyok.
Ön mint írja, terepi madarász és ahhoz a hobbijához is szeretne segítséget találni a lexikonban. Nos ez a bajom forrása, mert a hazai fajokról, amellett, hogy valamennyi szerepel önálló szócikkben, készült egy terjedelmes TÁBLA is, de az sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A hazánkban előforduló madarak tábláján a 407 sorban 4 oszlop képpel (még ha egyelőre sok helyütt 3 rubrika üres is), a fájlban csak nagyon lassan lehet mozogni. Az sem bizonyult jó koncepciónak, hogy ebbe a változatba a madárfajok abc-rendben kerültek.
Már korábban felvetődött, hogy kellene csinálni egy a fajokat nagyság szerint bemutató táblát, illetve külön táblán bemutatni a kisebb, a közepes és a nagyobb fajokat.
Nos, a lexikonnak ez a változata még nincs kész, s gyanítom az ön céljainak az újabb változat jobban megfelelne. Ezért küldhetek ugyan egyet a régebbi verzióból, de arra biztatnám, hogy várja meg míg Béla barátom végez az utolsó simításokkal - jobban fog járni.
Vidra? Meg tavak? Ajaj, akkor az nem egy lábáztató, és nem is a Múzeum körúton van.
Én a pécsi papagájos barátomnál láttam a volierek védelmében felszerelt villanypásztort (már nehogy off legyen a hozzászólásom!). A macskák okoztak neki komoly gondot, mígnem ezzel a nem túl költséges berendezéssel abszolút megbízható megoldást talált.
És, ha belegondolunk egy elcseszett költés vagy egy sérült madár a volierben nagyobb anyagi kárt jelenthet (nem beszélve a lelki fájdalmakról), mint amennyibe egy ilyen berendezés beszerzése és beüzemelése kerülhet.
Kis hozzáértéssel házilag is lehet készíteni, de vigyázzunk, mert a nem hozzáértő barkácsolás már okozott halálos áramütést!
Köszönöm! Kénytelen voltam a villanypásztor témának utánajárni, mert a kerti tavakba bejárt a vidra, tavaly totális pusztítást végzett. Idén viszont nyomát sem láttam, még a macska is kerüli, a hóban látszottak a nyomok!
Nagyon hasznos vagy. A jelzésed alapján megnéztem a lexikon villanypásztor szócikkét, hogy bővítsem az általad megadott linkkel.
Találtam is a szócikkben hibát, s bizony indokolt a javítás. Ilyenformán az új változatban így fog kinézni a szócikk:
villanypásztor: 12 V-os akkumulátorról (esetleg adapterrel) vagy napelemmel működtetett készülék vadon élő állatok vagy kártevők távoltartására illetve a háziállatok elkóborlásának megakadályozására.
Kis áramerősség mellett 40-50 impulzus/perc időintervallumban nagy feszültséggel (10 000 Volt) leadott energia. Az Eu 2006-os szabványa szerint ma már csak percenként max. 60 impulzus mellett max 6 Joule energiát leadó készülékeket lehet alkalmazni.
A villanypásztor gyakorlatilag árammal töltött drótkerítés v. vezeték a legelő v. az állatok elkülönítésére szolgáló terület körül.
Működési elve egyszerű: a védett terület köré kifeszített, szigeteletlen vezetőbe áramot táplálunk, ha ehhez élőlény hozzáér, akkor a vezetéket a lábain, talpán keresztül földeli, vagyis rajta keresztül megindul a föld felé az elektronok áramlása. Közérthetően megcsapja az élőlényt az áram.
A hatás gyors és kijózanító, noha nem veszélyes, kárt az élőlényben nem okoz, mindössze erőteljesen „megcsípi”.
A csípős áramütésétől hamar elmegy bármilyen élőlény kedve a további kísérletezéstől, lemond szándékáról és többé eszébe nem jut hozzáérni a (rendszerint sárga színű) vezetékhez. Az állatkertekben is alkalmazzák, s aki kételkedik a hatásban, az vegye szemügyre a hatalmas rinocéroszokat vagy az akrobatikus képességű majmokat – az első kellemetlen tapasztalatok után tiszteletben tartják az amúgy szánalmas kis kerítést.
Ezzel kapcsolatban a lexikon képanyagát saját fotóival gazdagító dr. Vlajku György és Faragó András (MEPISZ) is tud szolgálni adalékokkal (elérhetőséget lásd: madárfotók szócikk).
Ahol macska v. más kártékony kisragadozó zaklatja a volierben (dúcban) tartott madarakat, ott ezek távoltartására is kiválóan alkalmazható. http://villanypasztor.extra.hu
A testoldalain gesztenyebarna sávok, a torkán vékony fekete harántcsíkozás, a szárnyán a szabálytalan fehér szárnycsík és a kormánytollak sárgásbarna hegye, ill. a korallpiros láb rendkívül elegánssá teszi.
A fiatalok torkáról hiányzik a vékony fekete harántsávozás. Sziklás hegyoldalakon érzi magát a legjobban, s felhatol a hóhatárig. Kövek vagy sűrű növényzet közé rakja a fészkét. Olykor kő alá rejti. Mohával szőrökkel béleli.
A 4-5 világoskék tojásából a fiókák a 15. napon kelnek.
A 35-44 mm-es csőr fölött fehér, kék, majd zöld szín követi egymást. A fejtető és a nyak felső része fahéjbarna. A felső farkfedők felé a test felső része gyorsan kivilágosodik, s már csaknem fehér.
Az áll és a torok árnyalateltéréssel, de sárga.
A szem piros. A torok sárgáját bársonyos fekete csík övezi.
A begy, a mell és a has kékeszöld.
Az evezők és a kormánytollak zöldes, kékes szürkék. A középső evezők hosszabbak a faroknál és hegyben végződnek. A szárnytükör barna.
A farok 108-120 mm. A szárnyhossz: 138-158 mm.
A csőr hosszú, ívelt, kékesfekete.
A sötét lábai alkalmatlanok járásra, de a 10-15 napig tartó fészeküreg-készítésben hasznát veszi. A hosszú csőrrel meglazítja a talajt valamely leszakadt homokfal, gyakran homokbánya meredek partfalába, s a gyengécske lábával kaparja maga mögé.
Olykor a járat 2 méter mély, s az elkészítéséhez 14 kg földet kell megmozgatni.
Költöző madarunk. Hozzánk május 12-e körül érkeznek e 26-27 cm nagyságú →SZALAKÓTAALAKÚAK.
Május végén, júniusban lát költéshez. 5-8 fehér, csaknem gömbölyű tojást rak. A kotlási idő 16-20 nap.
Táplálékspecialista: előszeretettel fogyaszt darazsakat, méheket (ezért a méhészek gyűlölik), de elkapja a legyeket is.
Csapatosan költ. Nagyon érdekes, hogy a járatba leszállás nélkül egyetlen lendülettel surrannak be.
Különlegessége, hogy a párok minden évben új költőüreget készítenek, ezért gyakran kényszerül elhagyni a már telített fészkelőtelepet.
Másutt a gond, hogy az ember költési időben sem hagy fel a homokbányászattal, így sok fészekalj tönkremegy.
Fokozottan védett, az eszmei értéke 100 000 Ft. (→heresznyei szakadópart)
Faragó András: balkáni fakopáncs (fiatal)
Faragó András: szürke légykapó
Faragó András: barna rétihéja
Faragó A.: keresztcsőrű tojó
Faragó András: keresztcsőrű 1,0
Faragó András: kerti poszáta
Faragó András: kis harkály v. fakopáncs
Faragó András: tövisszúró gébics
Faragó András: vízityúk
Faragó András: vörösbegy
Faragó András: zöldike
Faragó András: barátcinege
Faragó András: barna kánya
Faragó András: bütykös hattyú 1,1
Faragó András: dankasirály nyáron
Az evezők belső éle itt is barnás, mint ahogy a csőr is halvány szarusárga. A farktollakon pedig egy leheletnyi kékes árnyalat jelentkezik.
A sárgás pirosas írisz világít a széles fehér szemgyűrűből.
1. 
2.
3.
4.
6.
7.
8.
9.
A villanypásztor gyakorlatilag árammal töltött drótkerítés v. vezeték a legelő v. az állatok elkülönítésére szolgáló terület körül.
Működési elve egyszerű: a védett terület köré kifeszített, szigeteletlen vezetőbe áramot táplálunk, ha ehhez élőlény hozzáér, akkor a vezetéket a lábain, talpán keresztül földeli, vagyis rajta keresztül megindul a föld felé az elektronok áramlása. Közérthetően megcsapja az élőlényt az áram.
A hatás gyors és kijózanító, noha nem veszélyes, kárt az élőlényben nem okoz, mindössze erőteljesen „megcsípi”.
