Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

Olajag 2010.02.16 Creative Commons License 300

Kretai Szent Andras bunbanati nagy kanonjanak otodik odaja:

 

Éjszakából fölserkenve könyörgök Hozzád, Ember­szerető, világosíts meg és vezérelj engem parancsolataiddal, és ta­níts meg cselekedni, Üdvözítőm, a Te akaratodat."

 

Életemet éjszakában töltöttem mindvégig, mert sötétség lett énné­kem, és mély homály a bűn éjszakája; mégis avass engem Üdvözítő, a napnak fiává.


Ruben példáját követve én nyomorult, gonosz törvénytelenséget tettem a magasságbeli Isten ellen, bemocskolván fekhelyemet, mint amaz az ő atyjáét.


Megvallom a bűnömet Tenéked, Krisztus Király: Vétkeztem, vétkez­tem, miként hajdan József testvérei, amikor eladták a tisztaság s a jó­zanság gyümölcsét.


Testvérei megkötözték azt az igaz lelket, és eladták rabszolgának a kedveset, az Úr előképe gyanánt; te pedig óh lelkem, teljességgel elad tad magadat gonoszságod által.


Az igaz és józan eszű Józsefet kövessed, nyomorult és haszontalan lelkem, és ne tobzódj oktalan indulatokban, minduntalan vétkezve.


Bár a gödörben volt egykor József, óh felséges Uralkodó, a Te te­metésedet és feltámadásodat jelképezte; hát én bemutatok-e Néked valaha valami hasonlót?


Hallottál én lelkem, Mózes kosaráról, melyet a folyó árjának hul­lámai vittek, s amely egykor mint hajlékban, megóvta őt a fáraó gonosz szándékától.


Hogyha eddig bábákra hallgattál, én nyomorult lelkem, akik egykor megölték a zsenge fiúgyermekeket, vagyis az értelem cselekedeteit, mos- ­tan miként a nagy Mózes, szívjad magadba a bölcseséget.


Megsebezted ugyan, ámde mégsem ölted meg az egyiptomi érzü­letet, miként a nagy Mózes, óh nyomorult lelkem. Mondd meg tehát, ho­gyan lakozol majd bűnbánattal, a szenvedély pusztájában?


A pusztákban lakott a nagy Mózes; jöjj hát, kövesd az ő eljárását lelkem, hogy a csipkebokor istenjelenésének is, légy a látó részesévé. Mózes vesszejének légy a képmása én lelkem, mely megütötte a tengert, és szilárddá tette a mélységet, az isteni keresztnek jelével, amely által te is nagy dolgokat vihetsz végbe.


Áron feddhetetlen tiszta tüzet ajánlott fel Istennek, ámde Hofni és Fineás, miként te is óh én lelkem, Istennek nem tetsző, szennyes életüket mutatták be.


Mivel nehéz felfogású vagyok Uram, Hanani és Amvri lettem, a ke­gyetlen fáraónak lelkileg és testileg, és mélyre süllyedt értelmem; Te azonban segíts rajtam.

 
Sárral kentem össze értelmemet én nyomorult; moss meg engem Uralkodóm, könnyeimnek fürdőjében, könyörgök Tehozzád, és testemnek öltözetét tedd fehérré mint a hó.


Ha vizsgálom tetteimet, Üdvözítőm, azt látom, hogy minden embert felülmúltam a bűnökben, mivelhogy én tudatosan vétkeztem, nem pedig tudatlanul.


Szánd meg Uram, szánd meg a Te teremtményedet; vétkeztem,. de nézd el nékem, hiszen magad vagy egyedül, természettől fogva tiszta, és Terajtad kívül senki más nem mentes szennytől.


Érettem Isten létedre hozzám lettél hasonlóvá, és csodákat csele­kedtél, gyógyítva bélpoklosokat, bénákat megerősítve, s ama asszony vér­folyását megállítva, köntösöd szélének érintése által.


Ama vérfolyásos asszonyt kövesd, én nyomorult lelkem, siess oda és ragadd meg Krisztus ruhájának szélét, hogy elkerüld a büntetést, és Őtőle halljad: A te hited megmentett téged.


A mélyen meggörnyedt asszonyt kövesd, óh én lelkem; jöjj borult le Jézus lábaihoz, hogy Ő egyenessé tegyen téged, s egyenesen járhass az Úr ösvényein.


Bár mély kút vagy Uralkodóm, fakassz nékem italt tisztaságos ere­idből, hogy mint a szamariai asszony, azt igyam és többé meg ne szomjú­hozzam; mert az élet vizét Te fakasztod.


Siloámmá váljanak az én könnyeim, óh felséges Uralkodóm, hogy megmossam én is lelki szemeimet, és lélekben láthassalak Téged, az örök­től fogva való Világosságot.

Előzmény: Olajag (299)
Olajag 2010.02.16 Creative Commons License 299

Kretai Szent Andras bunbanati nagy kanonjanak negyedik odaja:

 

Meghallotta a próféta a Te eljöveteledet Uram, és megfélemedett attól, hogy Szűztől akarsz születni, és embereknek megmutatkozni, és így szólott: Hallottam híredet és megfélemed­tem; dicsőség a Te hatalmadnak, Uram."

 

Műveidtől ne fordulj el, teremtményedet ne vesd meg, igazságos Bíró, bár mint ember többet vétkeztem minden embernél, óh Embersze­rető; de mint a mindenek Urának, hatalmad van elengedni a bűnöket.


Közeleg a vég, én lelkem, közeleg és te nem gondolsz vele, és nem készülsz reá; rövidül az idő, kelj föl; közel van a küszöbhöz a Bíró; mint az álom, mint a virág, úgy múlik el az élet ideje; miért is zúgolodunk hiába?


Térj magadhoz óh én lelkem, és gondold át tetteidet, amelyeket cse­lekedtél; vedd szemügyre őket, és ontsad a könnyeidnek csöppjeit; bátran valld meg tetteidet és gondolataidat Krisztusnak, hogy megigazulhass.


Nem volt az életben olyan bűn vagy gaztett, vagy gonoszság, me­lyet én el ne követtem volna, Üdvözítőm, gondolatban és szóban és szán­dékomban, akaratban, véleményben és tettben vétkezve, mint senki más sohasem.


Azért is megvádoltattam, s azért is elítéltettem én nyomorult, a tu­lajdon lelkiismeretem által, melynél nincsen semmi szigorúbb a földön. Én Bírám és Megváltóm és Ismerőm, szánj meg és üdvözíts engem, a Te szolgádat.


A lajtorja, melyet egykor a nagy patriarcha látott, példaképe - óh én lelkem - a cselekvő fölemelkedésnek, s az értelmes felmenésnek; ha tehát cselekedetben, tudásban és szemléletben élni akarsz, te is újhod­jál meg.


A nap hevét elszenvedte a szükségért az ősatya, s az éjszaka hide­gét is elviselte, minden napon ellátásról gondoskodva, legeltetve, vere­kedve és szolgálva, hogy magának a két asszonyt megszerezze.


A két asszonyt így értelmezd: a cselekvést és a komoly tudományt; a sokgyermekes Leát mint cselekvést, a sokfájdalmú Ráchelt mint tudást; mert fáradság nélkül óh én lelkem, sem cselekvést, sem tudást nem sze­rezhetsz.


Virrasszál én lelkem, jeleskedjél mint a nagy ősatya, hogy cselekvést nyerjél a tudással együtt, s hogy oly elme legyél, mely látja az Istent, és elérd szemléleteddel az elérhetetlen homályt, és igen meggazdagodjál.


Midőn a nagy patriarcha a tizenkét ősatyát nemzette, titokzatos laj­torját állított néked óh én lelkem, a cselekvő fölemelkedéshez: gyermekeit mint az alapokat, lépcsőfokokat helyezve eléd nagybölcsen a fölmenetelkez.


A gyűlölt Ézsaut követted én lelkem, odaadtad kisértődnek elsőszü­lött szépségedet, s elvesztetted az atyai áldást; kétszeresen megbotlottál: cselekedetben és gondolatban; azért hát most térj meg.


Edomnak neveztetett el Ézsau a súlyos fajtalanságáért; mivel min­dig féktelenség égette őt, s a gyönyörök bemocskolták, Edomnak nevez­tetett, minek jelentése: a léleknek bűnt kedvelő hevülete.


Habár hallottad én lelkem, hogyan igazult meg Jób a szemétdombon fekve, nem követted annak bátorságát, nem volt szilárd elhatározásod azokban a dolgokban, amelyeket megismertél és megtudtál, és amikben megkísértettél, hanem állhatatlan voltál.


Aki egykor trónuson ült, most mezítelenül, fekélyek közt, szemét­dombon fekszik; aki gyermekekben gazdag volt és híres, váratlanul gyer­mektelen és hajléktalan lett; szemétdombját palotának, fekélyeit gyöngy­szemeknek tekintette.


A királyi méltósággal, koszorúval és bíborral felruházott, dúsgazdag és igaz ember, gazdagságban és nyájakban bővelkedvén, gazdagságát, di­csőségét, királyságát, hirtelen elszegényedve elvesztette.


Hogyha igaz volt ő, s hibátlanabb mindenkinél, ámde mégsem ke­rülte el a kísértő hálóit és kelepcéit, mit fogsz tenni te nyomorult, bűnre hajló lélek, ha váratlan csapások szakadnak reád?


A testemben megrokkantam, lelkemben bemocskolódtam, teljesen el­borítottak a fekélyek; de Te Krisztus, mert Orvos vagy, mindkettőt gyó­gyítsd meg a bűnbánat által, moss meg és tisztíts meg engem, és tégy en­gem a hónál is fehérebbé, Üdvözítőm.


Testedet és véredet mindannyiunkért adtad oda, a keresztre feszítve óh Ige; testedet, hogy újjáalkoss engem, véredet, hogy tisztává moss engem; lelkedet is odaadtad Krisztus, csak hogy engem Atyádhoz vezessél.


Üdvösséget szereztél a földnek közepette óh Alkotó, hogy mi üdvö­:üljünk; önként feszíttettél a kereszt fájára, és a bezárt Éden újra megnyílt nékünk; a magasságbeliek és a lentiek, a teremtés és az összes nemz­etek, üdvözülve hódolnak Előtted.


Fürdőm legyen nékem oldaladból kipatakzó véred, s egyben italom .s legyen, a bűnbocsánat fakadó vize, hogy kétszeresen is megtisztuljak, hint kenettel és itallal megkenetve és ellátva, a Te éltető beszédeiddel óh Ige.


Kizárattam a nászházból, kizárattam mind a menyegzőből, mind a vacsorából, lámpásom kialudt, olaj nélkül lévén; a palota bezárult előttem nialatt szunnyadtam, és a vacsora elfogyott, engem pedig megkötözött kezekkel és lábakkal kivetettek onnan.


Kelyhévé lett az Egyháznak a Te életetadó oldalad, amelyből a bűn­bocsánat és a tudás kettős forrása fakadt számunkra, az Ó és az Üj Szö­vetség jelképéül, Üdvözítőnk.


Életem ideje rövid, és telve van fájdalommal és gazsággal; mégis fo­gadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban engem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te könyörülj rajtam.


Gőgös szavú vagyok most és kevély szívű, könnyelmű és hívságos; mégse ítélj meg engem a farizeussal együtt, hanem inkább add meg né­kem a vámszedő alázatát, óh egyedül irgalmas és igazságos Bíró, és őhozzá számlálj engem.


Vétkeztem, mert meggyaláztam testemnek edényét, tudom óh Kö­nyörületes; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban en­gem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te kö­nyörül rajtam.


Önmagamnak bálványává lettem, vágyaimmal ártottam lelkemnek, óh Könyörületes; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban engem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvö­zítő, Te könyörülj rajtam.


Nem hallgattam a hangodra, engedetlen voltam Írásodnak óh Tör­vényhozó; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban en­gem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te kö­nyörülj rajtam.

Előzmény: Olajag (294)
Olajag 2010.02.16 Creative Commons License 298

Kedves Lucilius!

 

Nagyon finom bojti etelek vannak, tenyleg egeszsegesek, valtozatosak, es rengeteg van beloluk. Gondoltam is ra, hogy lehet, hogy jo lenne valmikor osszeirnom egy "bojti receptkonyvet" azok szamara, akik esetleg bajban vannak (vagy tudnanak esetleg hozzairnu, hogy nekem is legyenek uj receptjeim :)), mert az az igazsag, hogy en is megijedtem, amikor eloszor kellett "ellatnom" a kornyezetemet bojtos etelekkel, hogy akkor most mit is fozzek, es mibol??! De aztan nagyon finom izeket sikerult "varazsolni"

 

Ilyenkor bizonyos izektol tavol tartjuk magunkat, es cserebe mas, uj izeket kapunk ajandekba. Ez nagyon erdekes. Peldaul nem nem hasznalsz olajat, amitol minden etelnek finomabb ize van, viszont felfedezed a sokfele hagymanak a finom izet, es hogy mindenhez milyen jo hagymat fozni, vagy tenni. (Egyebkent irtam korabban, hogy szombat-vasarnap megengedett az olaj is, es a bor is, illetve vannak unnepek, amikor a hal is)

 

En lattam olyan tesztat a boltokban, amiben nincs tojas, ezeket szoktam fozni.

 

De nagyon finom, es laktatos a gomba, a bab, a lencse - es ezeket nagyon sokfelekeppen el lehet kesziteni.

 

A rizsnek egeszen mas ize van pl. paradicsomosan, a krumplit lehet hejaban megsutni, szoval lehet ilyenkor kreativan kiserletezni :). Ilyenkor en idonkent megengedem magamnak, hogy furcsasagokat probaljak ki, mint amilyen a rizs teszta, amit Magyarorszagon is lehet kapni, biztosan be lehet szerezni olcsobban. Aztan en nagyon szeretem a tejet, es ilyenkor bojtben ritkan, de veszek szojatejet.

 

Aztan edessegnek ott vannak a gyumolcsok, az aszalt gyumolcsok, lekvarok, es erdekes dolgokat lehet osszehozni mezzel. A muzli gyumolcslevel ilyenkor nagyon finomnak tunik.

 

Aztan amikor jon a hetvege, es lehet egesz nap enni, es olajjal is fozni, meg bort inni, nahat akkor aztan tenyleg megint valtozatossa valik az etrend. lehet cukkinit, vagy kis tokot olajban kisutni, esetleg elotte lisztben megforgatni. Sutoben krumplit, megpakolva hagymaval, paradicsommal, vagy akar meg tobb zoldseggel, az ember nem is gondolna, milyen jol esik.

 

Osszessegeben ilyenkor, meg az idonkenti kulonlegessegekkel is sokkal olcsobban ki lehet jonni egy honapban, mint amikor hust, tejtermekeket, tojast is fogyaszt az ember. A bojti elv szerint a kimaradt penzt oda erdemes adni a szegenyeknek (vagy a nalunk szegenyebbeknek).

 

Szoval ilyeneket eszunk. Bojtben egyebkent valahogy jobban esik az etel. Orulunk neki nagyon, hogy Isten mennyi minden finomsaggal lep meg minket, meg ilyenkor is.

Előzmény: Lucilius (296)
satya 2010.02.16 Creative Commons License 297
A Szentatya nagyböjti üzenete olvasható a Hírporta oldalán
Lucilius 2010.02.15 Creative Commons License 296
"A mai vasarnapon a bizanci ritus szerint vajhagyo vasarnap van. Ez azt jelenti, hogy a ma estetol a Hus utan a tejet, tojast, vajat, tejtermekeket is elhagyjuk. Ezen kivul halat sem, olajat es bort sem fogyasztunk."

Kedves Olajág!

Ha nem ehettek húst, tejterméket, halat, tojást, akkor a Nagyböjt alatt mit esztek? Vannak külön böjti ételek? Tésztát pl ehettek?

Előzmény: Olajag (289)
Olajag 2010.02.15 Creative Commons License 295

Kedves Satya!

Rosszul mondtam: a maronitak is ma kezdtek a bojtot, es igy va volt naluk a hamvazas is, nem szerdan. --O.

Előzmény: Olajag (281)
Olajag 2010.02.15 Creative Commons License 294

Kretai Szent Andras bunbanati nagy kanonjanak harmadik odaja:

 

A Te parancsolataid rendíthetetlen sziklájára, erő­sítsd meg Krisztus, a Te Egyházadat."

 

Az Úr tüzét bocsájtotta le az Úr, óh én lelkem, s felégette egykor Szodomának földjét.


Menekülj a hegyre, mint ama Lót, óh én lelkem, és Szégorba igyekezz­ eljutni.


Menekülj a tűzvésztől én lelkem, menekülj Szodoma égése elől, me­nekülj az isteni láng pusztításától.


Bűnvallást teszek Néked óh Üdvözítő: Vétkeztem, vétkeztem Ellened, de tekints el és bocsáss meg nékem, mint könyörületes.


Egyedül én vétkeztem Ellened; többet vétkeztem mindenkinél, óh: Krisztus Üdvözítő, de ne vess meg engem.


Te vagy a Jó Pásztor, keress meg hát engem, az eltévedt juhot, és ne vess meg engem.


Te vagy az édes Jézus, Te vagy az én Alkotóm, Tebenned megiga­zulok, Üdvözítőm.

 

 „Erősítsd meg Uram, a Te parancsolataid sziklájára megrendült szívemet, mert egyedül Te vagy Szent és Úr."

 

Életemnek forrása vagy, ki a halált lerontottad, és Hozzád kiáltok­ szívemből a végem előtt: Vétkeztem, könyörülj, és üdvözíts engem. Noénak garázda kortársait követtem óh Üdvözítő, és az ő ítéletüket örököltem, hogy a vízözönben elmerüljek.


Vétkeztem óh Uram, vétkeztem Ellened, könyörülj énrajtam; mert nincsen az emberek közt olyan bűnös, akin a vétkekben túl ne tettem volna.


Követted az atyagyilkos Hámot, óh én lelkem, és nem takartad be felebarátod szégyenét, hátrafelé közelítve hozzá.


Sém áldását nem nyerted el, óh nyomorult lelkem, sem kiterjedt. birtokhoz nem jutottál mint Jáfeth, a bocsánat földjén.


Menj ki Hárrán bűnös földjéről, én lelkem, s jöjj az örök enyészet­lenség földjére, melyet kapott örökségül Ábrahám.


Hallottad én lelkem, amint egykor eltávozott Ábrahám, a szülői föld­ről és vándorrá lett; kövesd hát az ő készségét.


Mamvré tölgyesében megvendégelte az ősatya az angyalokat, és öregségében elnyerte a megígért jutalmat.


Megismerted én nyomorult lelkem, Izsáknak új áldozatát, aki titkon ajánltatott fel az Úrnak; kövesd hát az ő készségét.


Hallottad én lelkem, hogyan űzetett el Izmáel, lévén rableány szü­lőtte; légy hát éber és vigyázz, nehogy kicsapongva te is úgy járj.


A hajdani egyiptomi Hágárhoz vagy hasonló én lelkem, mert kész­séggel szolgaságba estél, és új Izmáelként a kegyetlenséget szülted. Ismered én lelkem, Jákob lajtorjáját, mely a földről felmutat az ég­re; miért nem fogadtad el biztonságos alapnak az istenfélelmet?


Isten Papját s az egyetlen Királyt, Krisztust kövesd mint a példa­képet, emberek között a világi életben.


Ne válj sóbálvánnyá midőn hátrafordulsz, óh én lelkem; rettentsen meg Szodoma példája, és fölfelé Szégorba menekülj.


A bűn tűzvészétől menekülj én lelkem, miként Lót is egykor; mene­külj Szodomától és Gomorrától; menekülj minden esztelen indulat láng­jától.


Irgalmazz nékem óh Uram, irgalmazz énnékem, - így kiáltok Hoz­zád, - midőn eljösz az angyalaiddal, hogy megadjad mindenkinek tettei értéke szerint.


Ne vesd el óh Uralkodó, azok könyörgését, kik dicsérnek Téged, de könyörülj óh Emberszerető, és adj bocsánatot a hittel kérőknek.

Előzmény: Olajag (292)
Olajag 2010.02.15 Creative Commons License 293

Ez meg a masodik odahoz tartozik:

 

Lássátok, lássátok, hogy Én vagyok az Isten, aki mannát esőztettem, s a sziklából vizet fakasztottam, egykor a pusz­tában az Én népemnek, egyedül az Én jobbommal, és tulajdon erőm által."

 

Lássátok, lássátok, hogy Én vagyok az Isten! Halljad óh én lelkem az Úr kiáltását, és szakadj el a régi bűnödtől, és féljed Őt mint Bírót és itél­kezö Istent.


Kihez lettél hasonlóvá, óh sokat vétkezett lelkem? Csak az első Ká­inhoz és ama Lámekhez, mert megkövezted a testet gonosztetteiddel, és az elmét megölted esztelen indulatai.


Elkerülted mindazokat, kik a törvény előtt jártak, óh én lelkem; sem Séthez nem lettél hasonlóvá, sem Énost nem követted, sem Énokot, sem Noét; de gyarlónak bizonyultál az igazak életére.


Magad nyitottad meg a te Istened haragjának zuhatagát, óh én lel­kem, mint a földet elárasztottad egész testedet, tetteidet s életedet, és kívül maradtál a megmentő bárkán.


Férfiút megöltem, ha megsebesített, és ifjút is, ha megütött, - így kiáltott felzokogva Lámek; te pedig nem rettegsz, óh én lelkem, amiért be­mocskolódtál, beszennyezve a testet és az értelmet.


Óh hogyan is lettem követője Lámeknek, a hajdani gyilkosnak, meg­ölve a lelkemet mint férfiút, értelmemet mint ifjút, és testemet mint test­vért, miként ama gyilkos Káin, gyönyöröket hajszoló indulatomban!


Tornyot véltél építeni, és erődöt állítani vágyaiddal én lelkem; ámde az Alkotó megzavarta szándékodat, és a földre sújtotta mesterkedéseidet. Megverettem és megsebesültem; íme az ellenség nyilai, amelyek át­járták a lelkemet és a testemet; íme a sebek, a fekélyek, a rokkantságom, - kiáltok Tehozzád, - íme a féktelen szenvedélyeimnek ütései.


Az Úr tüzét bocsájtotta egykor az Úr, felégetve Szodomának ocs­mány törvénytelenségét; te pedig óh lelkem, felszítottad a Gyehenna láng­ját, amelyben majd megégsz keservesen.


Tudjátok meg és lássátok, hogy Én vagyok az Isten, aki vizsgálom a szíveket és büntetem a gondolatokat, megfeddem a tetteket és megége­tem a bűnöket, igazságot szolgáltatok az árvának, a megalázottnak s a szegénynek.

Előzmény: Olajag (292)
Olajag 2010.02.15 Creative Commons License 292

Kretai Szent Andras bunbanati nagy kanonjanak masodik odaja:

 

Figyelj égbolt, mert megszólalok, és dicsőítem a Krisztust, ki a Szűztől testben megjelent."

 

Figyelj égbolt, mert megszólalok; óh föld, halljad hangomat, mely Istenhez megtér és magasztalja Őt.


Figyelj reám irgalmas Istenem, kegyelmes tekinteteddel, és fogadd a forró bűnvallomásomat.


Vétkeztem minden embernél inkább, egyedül én vétkeztem Ellened; de könyörülj Üdvözítő Isten, a Te teremtményeden.


A gonoszság vihara vesz körül engem, óh irgalmas Uram; nyújtsd nékem is mint Péternek karodat.


A parázna nő könnyeit felajánlom Néked én is, óh Irgalmas; könyö­rülj rajtam óh Üdvözítő, a Te kegyelmeddel.


Elborítottam a lélek szépségét a szenvedélyek gyönyörével; és egész elmémet mindenestől porrá tettem.


Elszakítottam az eredeti öltözetemet, melyet az Alkotó szőtt nékem kezdetben, és azóta mezítelenül hányódom.


Szakadozott köntösbe öltöztem, melyet a kígyó szőtt nékem taná­csával, és most szégyenkezem.


Reátekintettem a gyümölcsfa szépségére, és elmémben megcsalattam, s azóta mezítelenül hányódom és szégyenkezem.


Ácsoltak a hátamon a szenvedélyek minden vezérei, folytatva elle­nem a gonoszságukat.


Elvesztettem eredeti szépségemet és ékességemet, és immár mezí­telenül hányódom és szégyenkezem.


Bőrből való köntöst varrt a bűn énnékem, miután levetkőztetett a hajdani, istenszőtte öltözetemből.


A gyalázat ltözete vesz körül most engem, mint fügefa levelei, tulajdon szenvedélyeim megfeddéseképpen.


Szennyfoltos és rútul véres köntösbe öltöztem, szenvedélyes és gyö­nyört kergető életem folyamán.


Beszennyeztem testemnek köntösét, és bemocskoltam óh Üdvözitő, a bennem levő képedet és hasonlatosságodat.

 

Aláestem a szenvedélyek terhének, és az anyagi romlásnak, és azóta mostanáig az ellenség gyötör engem.


Mivel többre becsültem a szegénységnél, az anyagias és kapzsi élet­módot, óh Üdvözítő, súlyos bilincs szorongat most engem.


Testem szobrát ocsmány gondolatok tarka ruhájába öltöztettem, és ezért ítélet alatt vagyok.


Csak a külső ékességről gondoskodtam szorgalmasan, de az Istent ábrázoló, bennem levő hajlékot elhanyagoltam.


Mivel kéjhajszoló ösztönökkel a szenvedélyek rútságát tápláltam, tönkretettem értelmem szépségét.


Elvesztettem régi képednek szépségét óh Üdvözítő, a szenvedélyeim miatt, de mint egykoron a drachmát, keresve találd meg.


Vétkeztem miként ama parázna asszony, kiáltok Tehozzád, egyedül vétkeztem Teellened; mint az illóolajat fogadd óh Üdvözítő, az én könnyeimet.


Elbuktam mint Dávid féktelenségemben, és bemocskolódtam; moss meg engem is óh Üdvözítő, az én könnyeimmel.

 

Könyörülj énrajtam, mint a vámszedő kiáltok Hozzád Üdvözítő; kö­nyörülj énrajtam, mert Ádám utódaiból nálam inkább, senki sem vétkezett Teellened.


Sem könnyeim, sem bánatom, sem mélységes áhítatom nincsen; Te­magad mint Isten, ajándékozd nékem őket Üdvözítő.

 

Ne zárd be előttem majdan az ajtódat, Uram, Uram; hanem nyisd meg nékem, a Tehozzád megtérőnek.


Óh Emberszerető, aki azt akarod, hogy mindenki üdvözüljön, Te hívj vissza és fogadj be mint Jóságos, engem a megtérőt.

 

Halld meg lelkem sóhajtását, és fogadd el szemeimnek könnycsepp­jeit, Üdvözítő, és üdvözíts engem.

Előzmény: Olajag (291)
Olajag 2010.02.15 Creative Commons License 291

Kretai Szent Andras bunbanati nagy kanonjanak elso odaja:

 

Segítőm és pártfogóm lett üdvözülésemben az én Istenem és dicsőítem Őt, atyámnak Istene Ő, és magasztalom Őt, mert dicsőségesen megdicsőíttetett.''

 

Hol is kezdjem siratni nyomorult életemnek tetteit? Mily kezdetet adjak siralmaimnak óh Krisztus? De Te mint könyörületes, add meg nékem vétkeim elengedését.


Jőjj nyomorult lelkem, és testeddel együtt tégy vallomást a minde nek Alkotója előtt; és ezentúl tartózkodj előbbi oktalanságodtól, és ajánld fel könnyeidet bűnbánattal Istennek.


Az elsőnek alkotott Ádámot engedetlenségben felülmúltam, s azért tudom, hogy bűneim elszakítottak Istentől, és az örök Mennyországnak gyönyörétől.


Óh jaj, én nyomorult lelkem, miért lettél hasonlóvá az első Évához? Rosszul láttál s meglakoltál keservesen; hozzáértél ama gyümölcsfához, s könnyelműen megízlelted az oktalanság ételét.


Valóságos Éva helyett eszmei Éva lett nékem, a testies szenvedélyes gondolat, mely édeset mutat ugyan, de mindenkor keserűt ízleltet velem.


Méltán száműzetett az Édenből Ádám, mivel nem tartotta meg egy parancsolatodat, Üdvözítő. Mit kell nékem elszenvednem, aki mindenestől elvetettem az éltető igéidet?


Felülmúlva Káin gyilkosságát, önként lettem gyilkosává lelkiismeretemnek; mert fölgerjesztettem a testet, és megtámadtam azt gonosz tetteimmel.


Ábel igazságát nem követtem óh Jézusom, Néked kedves ajándékot soha fel nem ajánlottam, sem istenes cselekedeteket, sem tiszta áldozato kat, sem feddhetetlen életet.


Miként Káin, óh nyomorult lelkem, a mindenek Alkotójának mi is csupán undok tetteket, elvetendő áldozatot és haszontalan életet mutattunk be, s azért el is ítéltettünk.


A sarat életrekeltvén óh Alkotó, húst és csontokat, lehelletet és életet adtál nékem. Teremtőm és Megváltóm és Bírám, fogadjál be engem a bűnbánót.


Megvallom Néked óh Üdvözítő, bűneimet, amelyeket elkövettem, és lelki és testi sebeimet, amelyeket belső gyilkos gondolatok, latrok módján ejtettek énrajtam.


Bár vétkeztem, Üdvözítő, mégis tudom, hogy Te Emberszerető vagy; együttérzőn fenyítesz meg, és készséggel kegyelmezel; meglátod a könnyezőt, és mint Atya elősietsz, fogadni a tékozlót.


Aki ajtód elé vetettem magamat, vénségemre ne vess engem az alvilág mélységébe, Üdvözítőm, hanem Emberszeretőként, végem előtt add meg nékem vétkeim elengedését.


Mint rablók kezébe, úgy estem én rabul gondolataimnak, súlyosan megsebeztettem tőlük, és sebek borítottak el engem. De Te Krisztus Üdvözítő, jöjj hozzám és adj gyógyulást nékem.


Látván engem messziről a pap, elhaladt mellettem, s a lévita midőn látott nyomorúságomban, megvetett mint mezítelent. Te azonban, Máriából támadt Jézus, jöjj és könyörülj meg rajtam.


Istennek Báránya, aki elveszed a mindenek bűneit, vedd le rólam a bűn súlyos bilincseit, és mint könyörületes, add meg nékem vétkeim elengedését.


Itt a bűnbánat ideje, Hozzád járulok a Teremtőmhöz; vedd le rólam a bűn súlyos bilincseit, és mint könyörületes, add meg nékem vétkeim elengedését.


Ne utálj meg engem, Üdvözítő, és ne vess el a Te színed elől; vedd le rólam a bűn súlyos bilincseit, és mint könyörületes, add meg nékem vétkeim elengedését.


Szándékos és szándéktalan vétkeimet, a nyilvánosakat és a titkosakat, ismerteket és ismeretleneket, valamennyit bocsásd meg mint Isten, Üdvözítő, könyörülj énrajtam és üdvözíts engem.


Ifjúságom óta parancsaidat megszegtem óh Krisztusom, és egész életemet szenvedélyekben, gondatlanul és restül töltöttem el. Ezért így kiáltok Hozzád Üdvözítő: Életemnek végén, Te üdvözíts engem.


Lelkemnek vagyonát tékozlóan elköltöttem, híján vagyok a jámbor erényeknek, és éhezve így kiáltok: Óh könyörületnek Atyja, Te siess és könyörülj meg rajtam.


Leborulok Teelőtted Jézus, vétkeztem Ellened, könyörülj énrajtam; vedd le rólam a bűn súlyos bilincseit, és mint könyörületes, add nékem a bűnbánat könnyeit.


Ne ítélkezz énfelettem, előhozva tetteimet, számonkérve szavaimat, vádolva szándékaimat; de elnézve kegyelmedben hitványságaimat, üdvözíts engem óh Mindenható. 

Olajag 2010.02.14 Creative Commons License 290

A vajhagyo vasarnaphoz kapcsolodo Evangelium:

 

Mt 6,14-21

Mondá az Úr: Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket. Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.

Előzmény: Olajag (289)
Olajag 2010.02.14 Creative Commons License 289

Kedves tarsaim!

 

A mai vasarnapon a bizanci ritus szerint vajhagyo vasarnap van. Ez azt jelenti, hogy a ma estetol a Hus utan a tejet, tojast, vajat, tejtermekeket is elhagyjuk. Ezen kivul halat sem, olajat es bort sem fogyasztunk.

 

Holnaptol elkezdodik a szigoru bojt, amit csak azoknak szabad vegezniuk, akik erre egeszsegileg es lelkileg is alkalmasak. Merjuk fel, hogy eletkorulmenyeinkhez, fizikai es lelkiallapotunkhoz merten mennyit tudunk, es szeretnenk belole felvallalni. Semmi sem "kotelezo". 

 

A keleti bojtben az elso het, es abbol is az elso harom nap a legszigorubb. Aki szeretne es tudja vallalni, megteheti, hogy Szerda alkonyatig egesz nap nem eszik (iszik) semmit, es este is csak keveset.

 

A mai vasarnapnak a megbocsajtas van a kozeppontjaban, ehhez kapcsolodik a Nagybojtre elokeszito Evangelium is. Mielott nekivagunk az elkovetkezendo negyven napnak, erdemes vegiggondolnunk emberi kapcsolatainkat (is), es ha valamivel akarva vagy akaratlanul megbantottuk embertarsunkat, erdemes bocsanatot kernunk tole. Szep kezdete lehet a bojtnek! :)

 

Szeretettel --O.

Olajag 2010.02.14 Creative Commons License 288
Es te egyebkent: hogyan bojtolsz?
Előzmény: Törölt nick (284)
Olajag 2010.02.13 Creative Commons License 287

Ami a lelki vetuletet illeti a bojtnek: igyekeztunk elmenni mindig a nagybojti esti imadsagokra, ezek tenyleg nagyon szep alkalmak. A nagybojt alatt estenkent mindig sokan jonnek el, es a legszebb liturgikus szoveket enekeljuk, azokat, amelyeket maskor nem, csak a Nagybojt alatt. Amikor nem tudtunk elmenni az esti imadsagra, olyankor otthon igyekeztunk egyutt elolvasni hangosan, felvaltva az adott szoveget.

Ezek (is) nagyon szep estek voltak.

Aztan masik, szinten lelki vetulete a bojtnek, hogy ilyenkor igyekeztunk kevesebbet vitatkozni. Ez azert is nehez Nagybojtben, mert mindamellett, hogy lelekben csodalatosan gazdagodunk, es epulunk, ebben az idoszakban az Ordog is kulonosen "aktiv". Hiszen erzi a vesztet :).

Előzmény: Olajag (286)
Olajag 2010.02.13 Creative Commons License 286

Gyakorlatban: tavaly adottak voltak az eletkorulmenyeim ahhoz, hogy vegre ugy vigyem vegig a Nagybojtot, ahogy azt jonak gondolom - vagyis az egyhazi (keleti) eloirasokat kovetve. Egyutt vegeztuk a parommal.

 

Ez alapvetoen ugy nezett ki, hogy a nagybojt alatt napkozben nem ettunk ittunk semmit, hanem csak napnyugta utan (a muzulmanok innen vettek at a Ramadant).

Napnyugta utan sem akarmit ettunk, hanem csak zoldsegfeleket es gyumolcsot. Tehat sem hust, sem tejet, vajat, tojast, es olajat sem fogyasztottunk. Ebbol az egeszbol az olajrol valo lemondas lehet a legnehezebb, mert gyakorlatilag egyet jelent a fozessel. A nagybojt utolso egy-ket heteben en ittam napkozben is valamennyi vizet.

 

Nagybojt alatt a szombat es a vasarnap valosagos "unnep" :), mert ekkor van felmentes az olajra es a borra (szombaton a Teremtest, vasarnap a Foltamadast unnepeljuk). Ilyenkor az olaj miatt nagyon finom izeket lehet enni es a bor miatt inni, es ekkor az ember nagyon folvidul, mert azt latja, hogy az Isten, aki mindezt lehetove teszi, mennyire Jo, es szereto. Nem is beszelve a vasarnapi Szentaldozasrol.

 

Aztan vannak egyszer-egyszer nagyobb egyhazi unnepek, amikor szinten folmentes van borra es olajra, sot halra! Na, hat ezek aztan megint csak nagyon vidam napok!

Ennyit irok most a fizikai vetuleterol a tavalyi bojtomnek, es persze a lelki vetulete sokkal fontosabb. Arrol majd meg fogok ezutan irni.

 

Előzmény: Törölt nick (284)
Olajag 2010.02.13 Creative Commons License 285

En nagyon sokaig nem tudtam, hogyan kell bojtolni, es ez zavart, mert nagyon szerettem volna gyakran, es nem nagyon tudtam tenyleg, hogy hogyan, mi a modja. Ha osszeszedtem a batorsagomat es valakitol megkerdeztem, akkor nem kaptam kielegito valaszt, mert nem tudtam kiegyezni az ugy "bojtolsz, ahogy akarsz"-szal. Azert nem, mert titokban vagytam az akaratomrol valo lemondasra is. Mindig azt gondoltam, hogy ennek van egy meghatarozott "rendes" modja, ami nem tolem, nem az en akaratomtol fugg, csak senki nem tud rola semmit...

 

Ekkor vegyitettem a magam altal kitalalt megvonasokat, es termeszetesen egybekotottem az imadsaggal. Volt ido, amikor csak kenyer es viz volt a "kedvenc", aztan atalltam a kenyer-viz-alma osszetetelre, amit egy lelkigyakorlaton "lestem el". Aztan voltak ennel radikalisabbak is, es enyhebbek is persze.

 

Kesobb talalkoztam az ortodox bojttel, amit a keleti egyhazak is kovetnek, es ahogy jobban megismertem, azt lattam, hogyha az ortodoxok tudnak valamit jol csinalni, az tenyleg a bojt. Sok evszazados hagyomanyukban egy olyan "kidolgozott" rendszert kovetnek, ami a test es a lelek tisztulasat - es ezaltal epuleset - a legmegfelelobben szolgalja. Ugyhogy en ebben a hagyomanyos, keleti bojtben talaltam meg azt, amit kerestem.

 

Ezert iparkodok megosztani amit a bojtolesrol megismertem, mert szeretnek segiteni azoknak, akik - ugy, ahogy en korabban - szeretnenek bojtolni, es nem tudjak hogy kell.

Előzmény: Törölt nick (284)
Törölt nick 2010.02.12 Creative Commons License 284
Ti hogyan böjtöltök?

Csak vizet?

Vagy kenyeret és vizet?
vagy ivólevet? esetleg a legenda szerinti leturmixolt grill csirkét?

Vagy csak papucsorrán pamutböjt?
Törölt nick 2010.02.08 Creative Commons License 283
"a részeg ember is boldog."

igen torkánál ragadtad meg a kérdést
Előzmény: dr_bubo (261)
Törölt nick 2010.02.08 Creative Commons License 282
tudnád mit is jelent megtérni :DDD
Előzmény: dr_bubo (258)
Olajag 2010.02.08 Creative Commons License 281

Kedves Satya!

 

A keleti keresztenyeknel, az "ellatinosodott" maronitak atvettek a hamvazast, ok Hamvazoszerda hajnalan kapjak meg a keresztet a homlokukra, es delig fent hagyjak. Jopofa latni ilyenkor, ahogy mindenki kereszttel a homlokan jarkal ide-oda, utcan, munkaba, ide-oda. De sem az ormenyeknel, sem a szireknel, sem a nesztorianusoknal, sem sehol mashol nem jellemzo.

 

Az oroszoknal megtartjak a Megbocsatas Vecsernyejet, ahol eloszor a celebralo pap ker bocsanatot a hivektol minden buneert, amit tudatosan, vagy nem tudatosan kovetett el, majd a hivek egymastol.

 

Egyebkent az egesz elso het, vagyis a Tiszta Het a bojt megnyitasarol szol mind liturgiajaban, mind a kulonosen is szigoru bojtben.

 

Liturgiajaban (is) ez a het a kedvencem: ekkor kerul sor a Nagy Apodipnon kereten belul a Kretai Szent Andras csodalatosan szep Bunbanati Nagy Kanonjanak eleneklesere. Az Apodipnon "lenyugvasi szolgalatot" jelent, egyebkent csak monostorokban vegzik estenkent, de Nagybojt idejen kozosen vegzik a hivok. Tudod, ezek a Nagybojti szertartasok igezoen szepek, magavalragadjak az embert :).

 

Kretai Szent Andras Bunbanati Nagy Kanonjanak 9 odajat az elso heten szetosztva enekeljuk, Azutan a Bojt 5. hetenek szerdajan az egeszet egyben.

 

Ami a Bojtot megkezdo kulonosen is szigoru bojtre vonatkozik: a Vajhagyo Vasarnapot koveto Tiszta Hetfon es kedden a hivo egyaltalan nem vesz magahoz taplalekot, egyeszen szerda napnyugtaig. Egesz evben ez a leghosszabb ido, amikor az ember nem eszik semmit. Termeszetesen ez csak azokra a hivokre vonatkozhat, akik testileg es lelkileg is alkalmasak erre es felkeszultek. Laikusok kozul csak nagyon kevesen vallaljak. Akik isznak, altalaban vizet isznak, akik esznek csak este esznek, eppen a legszuksegesebbet, tobbnyire pattogatott kukoricat.

 

Tehat ez az elso ket-harom nap tekintheto egy eros inditasnak. Vagyis a keletiek korabban is kezdik a bojtot ket nappal: nem szerdan, hanem hetfon, "cserebe" azert, hogy szombat es vasarnap nem bojtolnek, vagyis ekkor felmentes van borra es olajra (ami csaknem egyenlo a fott etellel, mivel a fozeshez altalaban szukseg van olajra), es vasarnap jarulnak Szentaldozashoz. 

 

Szoval nagyjabol igy kezdodik... :)

 

Minden Jot! O.

Előzmény: satya (280)
satya 2010.02.08 Creative Commons License 280
Kedves Olajág!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy a keleti egyházakban van-e olyan nagyböjt kezdő rítus, mint a rómaiaknál a hamvazás?
Üdv!
satya
Előzmény: Olajag (278)
Olajag 2010.02.07 Creative Commons License 279

Mt 25,31-46

 

Mondá az Úr: Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

Előzmény: Olajag (278)
Olajag 2010.02.07 Creative Commons License 278

Kedves Nagybojtre keszulok!

 

A keleti egyhazakban fennmaradt hagyomanyos bojt szerint ma van hushagyo vasarnap. Ez azt jelenti, hogy ma eszunk utoljara hust husvetig, de a tojas, vaj, tej termekek meg a jovo heten megengedettek (jovo vasarnap lesz a vajhagyo vasarnap, amikor ezeket is elhagyjuk). Ez a hagyomany azt segiti elo, hogy egeszsegesen es fokozatosan szokjunk le azokrol az etelekrol, amelyeket a szigoru bojt alatt nem fogyasztunk.

 

Masreszt a kapcsolodo Evangeliumok segitenek minket abban, hogy a szivunket is folkeszitsuk a bojtre. Ugy a legjobb, hogyha a test bojtje hatekony eszkoze lehet a sziv bojtjenek.

 

A hushagyo vasarnaphoz kapcsolodo Evangelium Jezus Krisztus dicsoseges masodik eljovetelerol az utolso iteletrol szol. Vagyis amint legutobb a tekozlo fiu Evangeliumaban lathattuk, hogy Isten mennyire hosszan turo es nagy irgalmu, ugy a mostani Evangelium arra emlekeztet minket, hogy egyben igazsagos birank is.

 

Szep keszulodest kivanok mindannyiunknak! Szeretettel --O.

címlapsztori 2010.02.03 Creative Commons License 277

Két éve nagyböjtben a dohányzásról mondtam le - sikeresen véglegesen. Idén talán a borozgatáson kéne szigorítani. A napi 3xi étkezés, a nassolás teljes felfüggesztése sem rossz ötlet. És feltámasztott népszokás ide - Turizmus Zrt. oda, a torkos csütörtököt is hanyagolom. :-)
Ezek persze csak önsanyargató külsőségek, a lényeg idén is a kapcsolatok fokozott ápolásán lesz.

Maaria 2010.02.03 Creative Commons License 276

 

A nagyböjt számomra egyúttal minden évben egy nagy lehetőség a megújulásra. Lépcsőfok, ami magasabbra visz... mindannyiunkat, akik részt veszünk ebben.

 

Előzmény: satya (274)
Maaria 2010.02.03 Creative Commons License 275

Teremtsünk csendet magunkban és magunk körül!

Köszönöm ezeket az értékes gondolatokat! Amit kiemeltem, azt külön is! Igyekszem megszívlelni.

 

Előzmény: satya (274)
satya 2010.02.03 Creative Commons License 274
Néhány gondolat a nagyböjtre:

Mai forrongó társadalmi helyzetünkben egyre többször hangzik el, hogy imádsággal és böjttel tehetünk valamit. A nagyböjt alkalmat ad arra, hogy egészen komolyan vállaljuk a lemondást, a böjtöt.

A Katolikus Egyház mai nagyböjti elvárása, a két szigorú böjti nap (hamvazószerda és nagypéntek) és a péntekenkénti hústilalom minimum elvárás. Éppen azért van ez így, hogy leleményesen megkereshessük azt, amit helyzetünk, állapotunk megenged a nagyböjti önmegtagadásokra.
Mit tehetünk? Vállaljuk például a napi háromszori étkezést! Ezt akkor is megtehetjük, ha munkahelyen étkezünk, és abban hús is van. Általánosságban csökkentsük a fogyasztásunkat, csak a szükségeset fogyasszuk mindenből!
Böjtöltessük a szemünket, a fülünket, a szánkat! A számítógépet csak ténylegesen munkára használjuk! Teremtsünk csendet magunkban és magunk körül!

Mit tegyünk az így felszabaduló időnkkel? Használjuk imádságra, hétköznapi Szentmisére, keresztútjárásra! De használhatjuk beszélgetésekre otthon, családi körben. Vagy látogassunk meg valakit, akit már régen kellene, keressük a nehéz kapcsolatok rendezésének lehetőségét! Adjunk bátran a másiknak időnkből!

A böjt közösségi tett. Együtt tesszük, akkor is, ha ki-ki másként teszi, más önmegtagadást vállal. A böjt közösségi jellegét kifejezhetjük azzal, hogy esténként, 9 órakor elmondunk egy imádságot!

Hiszem, hogy a komolyan vállalt imádság, böjt, önmegtagadás által Jézus arca átragyog tekintetünkön. Hiszem, hogy a csendes ima és böjt sugárzóvá válhat. Ha pedig sugárzóvá válik, ez alkalmat teremt a beszélgetésekre, a tanúságtételre is.

satya 2010.02.02 Creative Commons License 273
A böjtnek van egy közösségi aspektusa. Akkor is együtt, közösen végezzük, ha ki-ki mást vállal.
Egyrészt támogatjuk egymást, hogy nem egyedül teszem, másrészt kaphatunk ötleteket is, milyen önmegtagadást lehet vállalni.
Ha van ötlete valakinek, írja be ide bátran.
(nyilván megvalósítható ötletekre gondolok, nem ökörködésre)
Olajag 2010.02.01 Creative Commons License 272

Szeretett Nagybojtre keszulodok!

 

Tegnap a Triodion szerint a tekozlo fiu vasarnapja volt. A Nagybojtot megelozo hetekben az evangeliumok ugy lettek gondosan osszevalogatva, hogy minel inkabb fel tudjuk kesziteni lelkunket a bojtre. Itt van a kapcsolodo peldabaszed. Az elkovetkezendo heten erdemes mindannyiunknak elgondolkodnuk, elmelkednunk, hogy szamunkra mi a mondanivaloja:

 

11Majd így folytatta: "Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. 13 Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. 14Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. 15 Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. 16Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. 17Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. 18Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. 20Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. 21Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. 22Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. 23Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, 24hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. 25Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. 26Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. 27Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. 28Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. 29De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. 30 Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. - 31Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. 32S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült." 

Lk 15,15-24

Olajag 2010.01.29 Creative Commons License 271

Itt van a farizeusrol es a vamosrol szolo evangeliumi reszlet, elmelkedesre:

 

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották,
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: “Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem
merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy
irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza,
amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki
pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”


Lk 18,9-14

Előzmény: Olajag (270)