Érdeklődnék, hogy ki az még, akit megszivatott a PPO azzal, hogy a korábbi ingyenes szolgáltatását idéntől fizetőssé tette, és úgy alakította át a háttérben a szerződést és egyebeket, hogy lenyúlt a bankszámláról 2490 Ft-ot.
Egy fontos dolog, amire az eset felhívta a figyelmet, és ez bizony a kártyacégek sara:
Amikor kártyával vásárolok (legyen az card-not-present vagy card-present tranzakció, tehát személyes használatkor sem) miért nem tudhatom, hogy az elfogadóhelynek van-e lehetősége arra, hogy az egyszerinek gondolt vásárlásomból saját elhatározásából recurringot csináljon. Vagy ez mindig van nekik ?
Miért nincs erre egy egyértelmű szabály, hogy erre kötelező felhívni a figyelmemet ? Honnan tudhatom, hogy a cég akitől tegnap rendeltem egy guminőt 70 USD-ért, az nem fog minden hónapban meglepni egy új modellel ?
De ha már vannak ilyen recurring tranzakciók (legyenek, sokszor tényleg kényelmesek, nekem is van, amit megelégedéssel használok) akkor miért nincs arra lehetőségem, hogy ezekről tudhassak ?
Miért nincs egy olyan lista (egy kezelőfelület "Control Panel" a kártyámhoz) a vásárlásaimról, ahol egyértelműen be van jelölve, hogy melyik elfogadóhelyeknek "adtam" jogot (a tudtomon kívűl meg főleg !) arra, hogy bármikor leemeljen "2 milliót" (az ügyvédünk szavaival élve)
Kedves VISA / Mastercard !
Honnan tudjam, hogy azon a 800 online elfogadóhelyen, és kb. 2000 card-present vásárlásom során annál a kb. 2000-3000 cégnél, akinél használtam a kártyámat életemben minden rendben van-e ? Hol ketyeg egy időzített bomba ?
Melyiknél lesz mondjuk skizofrén elmebeteg a főnök ? Melyik céget adják el holnap a nigériai Akharmikhor Atkhoorluck -nak ? vagy éppen melyik cégnél gondolja úgy a derék, becsületes, és jogszerűenm eljáró menedzsment, hogy 'leemelhetünk 2 milliót is' ?
Jól gondolom, hogy potenciálisan van 3000 időzített bombám ?
Miért nem tudom ezeket valahol egységesen kezelni (egyenként letiltani, engedélyezni ?)
Komolyan gondolják, hogy közjegyzővel irnom kéne egy felmondó levelet mind a 3000 céghez ahol valaha vásároltam, hogy nem fogadom el a 2 év mulva írt ÁSZF-jüket sem, és nem akarok belépni az akkor megalakuló törzsvásárlói klubjukba és előfizetni a magazinra ?
Valami ilyesmire gondolok:
1. belépek a kártyaszámommal
2. kijön egy lista
2010.01.10. 17:54 Vásárlás card-not-present 70,00 USD gumino.hu recurring-ra joga van, de még nem élt vele Letiltja? (button) Limitállítás (box)
2010.01.11. 11:22 Vásárlás card-present 47,00 USD csokihegyek.hu recurring-ra nincs joga
2010.01.12. 17:22 Vásárlás card-not-present 7,00 USD csokimagazin.hu recurring-ra joga van, már 2-szer terhelt 7.00 USD-t. Letiltja? (button) Limitállítás (box)
Ma reggel elment az alábbi szövegű emil.Kíváncsi vagyok, kapok e egyáltalán választ.
Tisztelt Investech! A mai nappal azaz 2010.01.20 . megtiltok mindenféle tranzakciót, ami a xxxxxx@xxxx.hu regisztráción van önöknél. Adataim:xxxxxx........ Egyben kérem tagságom minél hamarábbi törlését az önök által üzemeltetett POO.hu egyenlegfeltöltő portálról ! Kérem a fentiek tudomásul vételét.
Lehet, hogy volt már korábban, de a Light csomagra vonatkozó pont is változott az "archiváláskor" a júliusi állapothoz képest.
Júliusban: "1.2.1. A PPO Light Szolgáltatás csomag
A PPO Light Szolgáltatás díj-mentesen, de évente egyszeri éves adminisztrációs díj ellenében elérhető Szolgáltatás csomag. A tárgy évi adminisztrációs díjat regisztrációkor vagy rendszer által automatikusan a naptári év elején kell megváltani. Amennyiben a Szolgáltatás csomagot igénybe vevő felhasználó az aktuális naptári évben köt PPO Light szerződést, úgy az éves regisztrációs díjat a töredék évre is teljes áron meg kell váltani. A PPO Light Szolgáltatás csomaghoz társuló funkciók, szolgáltatások részletes leírása a PPO weboldalon a "PPO csomagok" menüpont alatt találhatóak."
a ppo.hu oldalán jelenleg (2009-re vonatkozó ÁSZFben): "1.2.1. A PPO Light Szolgáltatás csomag
A PPO Light havidíj-mentesen, de tárgy évet magában foglaló éves regisztrációs díj ellenében elérhető Szolgáltatás csomag. A PPO Light Szolgáltatás csomaghoz társuló funkciók, szolgáltatások a weboldalon a "PPO csomagok" menüpont alatt találhatóak. PPO Light csomag regisztrációs díja a PPO díjszabása szerint kerül automatikus recurring módon levonásra a bankkártya regisztrációt követően."
Ezt nem elég elégszer elmondani. Kedves média, jó lenne ha a ügyvéd úr nem hazudhatna bele a képünkbe, azt kéne megkérdezni, hogy ha szerintük minden rendben volt, akkor miért hamisítják visszamenőleg az ÁSZF-jüket.
Itt van feketén-fehéren az okirat-hamisításra a bizonyíték:
A Gibablast mentése 2009. júl. 17-i állapot: (a tényleges ÁSZF 2009-re Érvényes 2009.01.20-tól felirattal
1.7 pont -ban nincs szó a belső levelező rendszerről
a ppo.hu jelenlegi weboldala szerint a 2009.01.10 - 2009.12.31 között érvényes ÁSZF (kedves popoka, felesleges visszacsinálni, mentettük a mostani állapotot is)
1.7 pont érdekes módon visszamenőleg kiegészült ezzel a hamisítással:
PPO Tag elfogadja ÁSZF (általános, egyoldalú vagy díjszabás) változás értesítés módjának a jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával a PPO belső levelező rendszerben kapott értesítéseket.
1. Ez így egy teljesen nyilvánvaló okirat-hamisítás.
2. Egy ilyen ÁSZF (a hamisított sem) nem törvényes, nem felel meg a Ptk. 205/B. § (2) -ben írtaknak: „külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről, amely a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltér. Ilyen feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél – a külön, figyelemfelhívó tájékoztatást követően – kifejezetten elfogadta.”
3. A hamisított ÁSZF -jüket sem tartották be (nyilván nem, hiszen akkor nem is tudták előre, hogy mire fogják most hamisítani), mivel a belső levelező rendszerben sem kaptunk értesítést időben.
Schaf. Szvsz nyitni kellene az APEH felé is egy frontot,mivel számlát ill nyugtát még idáig ha jól tudom senki sem kapott. Vagy van ilyen? Reggel megnéztem az adataimnál,hogy anno én direkt vállalkozóként regeltem be hozzájuk és az eddigi vásárlásaimról is így kaptam számlát.De erről a sunyi lenyúlásról nem jött semmi,márpedig lejárt a határidő,tehát már meg kellett volna érkezni.
Bocs, de elfelejtettem megemliteni, hogy a bankok a kátyás vásárlás után jutalékot számitanak fel a kerskedőnek! Lehúzzásban való közremüködés még hasznot is hoz!!!
T. Uraim! Tök új kuntsaft vagyok a fórumban. Már korábban is hozzá szerettem volna szólni a témához, de még csak egy órája regisztráltam be. Most én is szeretnék felvetni egy két dolgot. Volt itt már ÁSZF-ek ről szó, chargebackról meg minden egyébről. De mintha nem kapna elég h angsülyt a bank az OTP cinkossága és az ügyben játszott szerepe. Na vegyük sorba: engem is lehuztak, de az ÁSZF-et leszarom az investechhel együtt! Na de az OTP az megér egy külön misét. Első reklamálásomra pofátlanul adtak egy telefonszámot (az investechét) ott reklamáljak! Én naivan megpróbáltam De mint tudott senki nem vette fel. Ezután megkérdeztem magam tól Ugyan miért is fizetek mobilbank és sms dijakat, ha nem azért hogy az esetleges engedélyem nélküli tranzakciókra azonnal reagálhassak és hogy a bankom leállitsa a kifizetést? (bankom az OTP, de már nem sokáig, mert már másik banknál számlát nyitottam, Egyelegemet lenulláztam) A saját kédésemre válaszul az OTP Direktnél irásoos panaszt vetettem fel (jan 12) azóta sem válaszoltak rá. A választ előre tudom, mert egy korábbi Fórumozó már kapott egyet Kovács Anikó aláirással. Intézkedés semmi, de jótanács az van benne. Cseréltessük ki a bankkártyát. A cserénél a kártya száma változatlan marad.(hasznos tanács és azt nem tudom, hogy a csere mennyibe kerül mert ismerve őket ingyen még semmit sem csináltak).Második jótanács tiltassuk le a kártyát .( ezt tudom 5000 Ft ECMC-nél + az uj kártya legyátása uj kártya ára). Ezek után a felelősségüget nem is kihangsúlyozva megállapitható, hogy áldásos tevékenységük után még pofátlanul ők is leakarják húzni saját ügyfeleiket!! Szóljatok hozzá, mi a véleménetek! Jó tanács aki tud az meneküljön!
Ezen most behaltam : "A szolgáltatási jogviszonnyal kapcsolatos valamennyi fontos információt és ÁSZF (általános, egyoldalú vagy díjszabás) változást Üzemeltető a http://www.PPO.hu honlapon teszi közzé. PPO Tag elfogadja ÁSZF (általános, egyoldalú vagy díjszabás) változás értesítés módjának a jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával a PPO belső levelező rendszerben kapott értesítéseket."
Érvényben volt: 2009. 01. 10-től 2009. 12. 31-ig
Ez van a 2009-esben, és a 2010-esben is, ugye nem volt benne a 2008-asban?????
Vagy már átírták erre azt is? Hogy a jó büdös francba...
Az én bankszámlám is 2x lett terhelve a hozzájárulásom nélküli tagdíjjal. Gőzöm nem volt semmiről, miután 2008 végén , vagy 2009 vettem igénybe a szolgáltatást utoljára. Az OTP telefonos ügyfélszolgálata hárít és arról próbált meggyőzni, hogy minden szabályosan történt, de kitartó unszolásra felvették a bejelentésem panaszként. Aztán ma a számlavezető fiókban érdeklődtem az itt olvasott chargeback iránt, amiről azonnal tudták ugyan, hogy mit szeretnék, csak előbb valami belső levelet olvasgattak amiben az ügyintézők azt az utasítást kapták, hogy az az egyetlen megoldás, ha törlöm a regem a PPO oldaláról, amit már 13.-án sem lehetett, csak levélben kérni. Panasz felvétel itt is megtörtént, kértem a jogtalanul leemelt összeg jóváírását. Most várok, bár tudom mit fognak válaszolni. :(
Kértem új kártyát is, amiért valami csoda folytán nem kell fizetnem.
Jól van na, nem vagyok annyira okos, mint te. (de nem nyuszómuszó, annál nagyobb szerszámom van és ronda szőrős is vagyok). És úgy gondoltam, nem árt hangsúlyozni, mert mindig megy ezerrel az ÁSZF és a csomagok és díjak körüli parázás, és mindenki úgy viselkedik, mintha a bankkártyaregisztrációval rendben lennének a dolgok (oké, nem egészen, de nem kap elég hangsúlyt). Pedig, ha csak paraszti józan ésszel nézzük, az egészből semmi se lett volna bankkártyák eltárolt adatai nélkül.
Erősíti ezt az a tény, hogy felhasználói regisztráció megszűntetéséről még csak-csak szólt az ÁSZF, de bankkártya regsiztráció módosításáról, megszüntetéséről nem, és eredeti bevezetése óta talán szándékosan, ez defunct volt a PPO felületén! Még véletlenül se deregelje a bankártyáját a user, jó lesz az majd ha megérik rá az idő...
Végre valaki leírta, amire gondoltam. Pont ezért adtam meg anno az adataimat, mert 1; Az OTP-ben megbíztam, mint régi bankban, így a weboldalukban is 2; Csakis azért adtam meg a kártya adataimat, mert azt írták, hogy jelszóval védik. Ezért nyugodt voltam, hogy nem érhet olyan meglepetés, hogy hozzájárulásom nélkül terhelik meg a kártyát. Tévedtem.
Szóval szerintem az OTP és a PPO 50-50%-ban felelős a történtekért. Az OTP-nek a megadott jelszó nélkül nem lett volna szabad bármilyen pénzügyi tranzakciót végrehajtania. A PPO-nak pedig azt kellett volna tennie, hogy értesítse az ügyfeleit az ÁSZF változásról emailben, DE ÚGY, hogy a felhasználónak a www.ppo.hu oldalra belépve, újra végigolvasva, és az elfogadási szándékot újra bepipálva kelljen beleegyeznie. Amit a PPO ügyvédje állít, hogy ott volt az oldalukon miért nem olvastuk el, egy vicc. Az ilyentől elvenném az ügyvédi diplomáját és doktori címét azonnal. Mert akkor ez egyoldalú módosítás lenne.
Én minden esetre új bankkártyát kértem a bankomtól, mert már csak ebben bízok.
Már valaki kifejtette, hogy KÉT összefüggő, de mégis külön fő mozanat volt: az ÁSZF-csomag-előfizetés-díjemelés stb. ÉS a bankkártyaregisztráció elhallgatott lényeges körülmény és szándékosnak tűnő félrevezetés mellett. Utóbbi sokkal fontosabba csalás szempontjából, mert a 2008 novembere után CSAK így lehetett matricát venni, kényszer volt a bankkártya regisztrálásra és a félrevezetés-elhallgatás miatt megnyílt a lehetőség a jóváhagyás nélküli lehúzásra. A Free-Light(2009)-Light(2010) csomagváltás szinte csak ennek az altatásához volt kifundálva, és az elaltatott (inaktív) ügyfelek bankkártyái teljesen kiszolgáltatottá váltak. Csak egy jogosnak látszó történetet akartak felépíteni, amivel a nagy lehúzást véghezvihetik. Még egyszer, a bankkártya regisztráció sokal fontosabb dobás volt, az az IGAZI csalás!
És szerinted egy magára valamit adó bank, megenged ilyesfajta figyelem felhívást. A saját hírnevét teszi kockára / és veszti el, mint az OTP /. Már rég nem lesz PPO ügy, de az OTP szerepét senki nem felejti el. Én legalább is biztos nem.
"recurring" Hát lehet hogy ott volt ez a szó az oldalon amikor a kártyát beregisztráltam, de szerintem akkor a hátszín volt a betüszíne vagy valami ilyesmi, mert hogy én semmilyen plusz figyelmeztetést nem látam, csak az a néhány mezőt amit kitöltöttem.
Más. Ha ez a szó odavolt írva. "recurring" Miért is nem magyarul volt odaírva???? Ezt így lehet? Szerintem ez szélhámosság. A lényeget egy darab idegen szóval írni, nem tartozik a tisztességes tájékoztatás körébe. Nem tisztességesen tájékoztatni, meg megint csak csalás egy formája. (szerintem)
Schaf ! Kéne keresni valami analóg ügyet. Tudom nálunk nem precedens jog van, de az érvelést segíthetné. Ma hívott kedvenc brókerünk a "capital partners" :)) bocs Nemecsektől. Szóval a lehúzásról jutott eszembe. Évekkel ezelőtt a PPO-agyuak korai példányai internetes, ingyenes megjelenést hirdetve több céget csőbe húztak ezzel az ÁSZF-es megoldással. Később borsos összegű számlákat küldtek az ügyfeleknek, perrel fenyegetve őket. Mi lett sztori vége ? Na erről kellene info !
Én elég gondos vagyok ebben a tekintetben, elmentettem a sikeres regisztrációmat követően kapott visszaigazoló email levelet, amiben volt a URL, amivel aktiválhattam a hozzáféréssemet.