Keresés

Üdv Ttk!

Köszönöm az értékes kiegészítést! Az alapparaméterekkel természetesen egyetértek veled. Ami nálad felbontás, azt én felbontóképességnek neveztem. Mivel már jónéhány éve nem vagyok a szakmában ezért az emlékeim is kopnak, de azt szinte biztosra veszem, hogy nagyon laikusan kifejezve a méterben megadott távolsági felbontóképesség azt jelenti, hogy mennyi az a távolság, amin kívül még a lokátor két céljelet egyértelműen két célként azonosít ls jelenít meg. A felbontóképességgel a szögekben egyetértek veled. Az még csak véletlenül sem ugrik be, hogy pl. a Nyeva szög felbontóképessége mennyi lehet. A lokátor paramétereiből biztosan ki lehet számolni.

A dipólköteg szórást persze én sem tartom feleslegesnek. A szerencsétlen védekezzen, ahogy csak tud :-)) (és ez fordítva is igaz :-)). Ha a gépet dipólköteg szórásra kényszerítjük, az nagy valószínűséggel kitérő manőverbe is kezd, amivel bizonyos szinten mi már előnyösebb helyzetbe kerülünk, ugyanis sikerült (mégha esetleg nem is véglegesen) a feladatvégrehajtásban megzavarni. Egy amolyan igazi nagy viharfelhő, no az képes volt az indikátort olyan szinten telíteni, hogy szinte csak "tejet" láttál. De a mozgócélok még abban a tejben is jó szemmel kivehetőek voltak :-))).

Üdv Falconfun!

Külön örülök, hogy jelentkeztél, és Isten ments, hogy elnézést kérj!! Igazán nincs miért elnézést kérned!! Színvonalas cikkjeidhez még egyszer fogadd őszinte gratulációmat! (Már emlékszem rád: A bajuszos úriember? Megvan még a dia? Érdekelne!)

Az ALE-50 rakétacsaliról először tőled hallottam. A technikai paramétereiről pedig f...gom sincs. Biztosan hasznos dolog, nem véletlenül találták ki. A fejlesztésénél biztosan behatárolták azoknak a légvédelmi rakétáknak a körét is, amelyekre bizonyos szintű hatékonyan dolgozhat. Kizártnak tartom, hogy az összes (különféle rávezetési rendszerekkel működő) rakétára ugyanolyan hatékonyan működik!! Az pedig szinte(!?) lehetetlennek (bár nem kizártnak) tartom, hogy fals elektronikus impulzusokkal "töltse meg" a különbözőféle rádiógyújtókat, hogy azok a harci részt a repeszek hatósugarán kívül iniciálják.

Szerintem az olyan típusú rávezetőrendszerrel működő rakétákra "dolgozhat" kellő hatékonysággal, amelyek a találkozás utolsó fázisában félaktív önirányításra térnek át (pl. KUB). Ezeknél a rakétáknál elhihető, hogy azok a rávezetés utolsó szakaszában a "könnyebb" utat választják és az erősebb jel felé veszik az irányt. Azért persze vegyük figyelembe a KUB és Nyeván kívül indított több különféle légvédelmi rakétákat is.

A végső fázisig parancsközlő irányítással működő rakéták pedig abból a pontból számítsák ki a találkozást, ahol a koordinátarendszer szög- és távolsági impulzusai (a "célkereszt") keresztezik egymást, a rávezetőtiszt pedig ha valamit célkövetésbe adott, a rávezetés során nem valószínű, hogy átállnának a kézikövetők egy másik céljelre, a renszer önmagtától történő áttérése pedig teljesen kizárt!

Egy radar alapparaméterei: hatótáv, felderítási valószínűség, vaklárma-arány, pontosság, felbontás, frissítési idő. Kb. ezek mutatják meg, hogy milyen célokat fogsz látni. Persze van még egy csomó paraméter, de szerintem ezek a legfontosabbak.

A felbontást (ferde)távolságban - egyszerű impulzusmoduláció esetén - alapvetően a kisugárzott impulzus hossza határozza meg. Azimut/eleváció irányban, ha csak egy myaláb van és az antenna mozgatásával határozzuk meg a cél irányát, akkor a nyalábszélesség az alapvető paraméter. És az azimut/elevációs felbontás mindig szög, azaz a radartól távolabb rosszabb lesz a felbontás, mint közel.

A dipólköteg-szórás pedig nem is annyira értelmetlen. Ha a kiszórt fémszalagok hossza megfelel a radar hullámhosszának, akkor nagyon erős visszaverődést kapunk, ami telításbe viheti a jelfeldolgozót. Ui. minden zavarszűrő módszernek megvan a maga korlátja, a mozgócél kiválasztásnál ezt Sub-Clutter Visibilitynek hívják, ami akár 40 dB is lehet; azaz a zavar (clutter) maximum ennyivel lehet erősebb a hasznos jelnél. Ha sikerül, elég erős dipólfelhőt kiszórni, az bizony elfedheti a célokat. Nem véletlenül van dipólszóró minden modern vadászgépen.

A cikkeket én bátorkodtam elkövetni, és valóban nem vagyok szakmabeli (legalábbis lérak téren) . Én is ott voltam Zsámbékon, amikor Dani Zoltán elmondta a történetet, ezen felül még egyszer sikerült talákoznom vele "pétizennyolc" barátom szervezésének és segítségének köszönhetően Belgrádban, ahol még részletesebben elmondta az eseményt. Ennek ellenére becsúsztak a hibák, amelyekért elnézést kérek. Ha már hozzászólok, kérdeznék valamit. Az amerikai Raytheon egyik gyártmánya az ALE-50-es huzalon vontatható "rakéta csali" 1999-ben az Allied Force alatt az amerikai légierő F-16-osai és B-1B bombázói alkalmazták, mégpedig eredményesen. Az egyik kiállításon a cég standján kaptam egy brosúrát, ebben tucatnyi pilóta köszönetét ismertették, akiket az ALE-50-es mentett meg a rakéta találattól. Hogy Kub. vagy Nyeva komplexum akarta őket lelőni, azt nem tudom. Ti mit tudtok, hogyan működhet a dolog. Annyi bizonyos, hogy a kb. száz méteres huzal végén lévő kis zavaró adó száloptikás kapcsolatban áll a repülőgép egyik számítógépével és az aktuális fenyegetéshez igazodva bocsát ki zavaró jeleket.

Ez az.

Nagyon megörültem az ARANYSAS 2009/10 és 2009/11 számaiban megjelent cikkeknek (Légtérőzők múzeuma, Mítoszromboló), a legnagyobb meglepetésemre sz első cikkben még saját magam képével is farkasszemet nézhetek Volt tüzér barátom oldalán :-)).

Azt hiszem megköszönhetjük a cikkeket, a sajnos már csak valamikori légvédelmi rakétatechnika propagálását a nagyközönség felé.

Viszont semmiképpen sem rossz szándékból, de a "Mítoszromboló" cikkbe (2009/11, 18. oldal) bekerült néhány pontatlanság. A pontatlanság természetesen nem szándékos, hanem abból ered, hogy a cikk írója valószínűleg nem szakmabeli, ezért néhány dolgot (célfelderítés-cél követésbe vétele) nyilván félreértett.

A következőekben azért merészelek pontosítani és leírni, mert az F-117-es elfogásának, követésbe vételének, "leszedésének" körülményeit saját fülemmel volt szerencsém hallgatni Dani Zoltántól a Zsámbéki múzeumban, mégpedig a néhai Bólyai Nyeva tankomplexum UNK kabinjának egységeinél (rajtam kívül még ott voltunk jónéhányan, akik igazolni tudják az általam most leírtakat, pl. Hpasp, UV_59, Volt tüzér, P-18....). A pontosítás egy kicsit talán aktuális is, mert épp hogy csak néhány hozzászólással előbb írogattam a célkutatási-elfogási-célkövetési folyamatokról.

A cikk a következőt írja:

".....A tűzparancsot azonnal megkapták, a Nyeva saját tűzvezető radarját pillanatokkal később nagyfszültségre kapcsolták. Teltek a másodpercek, de az UNV radar nem látta a célt. A második bekapcsolást követően ugyanígy jártak. A rávezető tiszt kikapcsolt, és már utasítást adott volna a komplexum áttelepüléséhez történő bontásra, amikor Dani Zoltán egy harmadik próbálkozást rendelt el......"

A P-18 által felderített cél annak kihelyezett indikátorán (Zoltán elmondása szerint a P-18 kihelyezett indikátora /VIKO/ az UNK kabin végében, az UK-30SZAM szekrény mellett kapott helyet, ahonnan ő is tökéletesen rálátott a rávti UK-32 indikátoraira) amikor megjelentek a célok célkutatást rendelt el: oldalszög XXX, távolság XX a rávti az antennarendszer megadott koordinátákra fordítása után, majd a mellette ülő kolléga parancsra antennára kapcsolás után a célt az UNV-vel is (kis utánkereséssel) felderítették, amivel problémájuk lett és csak a harmadik kísérletre sikerült az a cél elfogása és annak követésbe vétele volt (itt megjegyzem, hogy még egy jól kiképzett rávtinál is előfordulhatott az ilyesmi). A rávti indikátorain megjelenő cél koordinátáit (távolság - az indikátorról, magasság - az APP H_c műszeréről) a rávti feladata volt kiolvasni, a pontos oldalszöget pedig az UK-31 indikátor mögött ülő kolléga feladata volt bemondani. Ilyenkor az osztályparancsnok az elhagzottakat egy szemvillanással összevetette a VIKO-n lévő légi helyzettel, a kiválasztott céllal, és már adta is ki a parancsot: "cél helyes, követni!" (itt én a Zoltántól megkérdeztem, hogy idegen-barát szintű valamiféle célazonosítást végeztek-e, amire az volt a válasz, hogy arra nem volt szükség ugyanis biztosan tudták, hogy saját repülőgép nincs a szektorban!). Ami a rávtinak tehát csak harmadszorra sikerült az a cél követésbe vétele volt, annak átadásával a kézikövetőknek (a távolsági és oldalszög kerekek belökésével). Erre határozottan emlékszem, amikor mondta és még mutogatta is, hogy: "piff átadta, cél nélkül, kihúzta-utánkeresett-ismét átadta-cél nélkül, majd ugyanez harmadszorra már sikerült, a kézikövetők kis indikátorain bevillant a céljel és szögekben is megvolt. Ezután már természetesen az alapparaméterek beállítása után csak pillanatok voltak hátra a rakétaindításig.

A másik dolog, amit valószínűleg a cikk írója félreértett, az az, hogy a rávezetőtiszt "nem kapcsol ki", neki nincs is nagyon mit kikapcsolnia, hacsak bele nem nyúl a jobbra mellette ülő kolléga munkájába (a komplexumot, valamint nagyfeszt, antenna-ekvivalens kapcsolást ugyanis nem a rávti feladata kapcsolgatni - ahhoz át kellene nyúlnia a "szomszédba".). Nem tudom elképzelni, hogy az akkori harci körülmények közt a rávtinak olyan jogkört adtak volna, miszerint ő adhatja ki a parancsot az áttelepüléshez. Ezt kizártnak tartom. Javaslatot esetleg tehet (bár ez sem valószínű), de a döntés ebben a dologban mindig az osztályparancsnok feladata!!!

Röviden ennyi. Még egyszer hangsúlyozom, nem piszkálódni akartam, csak pontosítani a vétlenül elkövetett félreértéseket. A cikkek egyébként nagyon jók, még egyszer gratulálok a szerzőnek/szerzőknek (külön köszönöm, hogy az első cikkben viszontláthattam magam :-))))!!!

Hali!

Engem is érdekelne, ha egy kicsit mélyebben belemennénk ezekbe a dolgokba.

Egyébként a szimulátorban is jól lehet látni, ha egy köteléket derítek fel. Egyszer össze is jött egy jó nagy céljel, amikor két kötelék  közel repült egymáshoz, aztán amikor az egyik gépre indítottam a rakétát máris szétváltak.

Most nem akarok hülyeséget mondani, de én úgy olvastam valahol, hogy a vietnami háborúban volt olyan eset, hogy egy rakéta két gépet semmisített meg.

Légvédelmi tüzéréknél az ugyebár nem megy, amit a tábori tüzérek meg tudnak tenni, hogy ha nem jött össze a találat, akkor majd tüzet helyesbítünk. Hiszen mire helyesbítenénk, addigra a cél odébb megy, méghozzá nem is kis sebességgel. Ezért légvédelmi tüzéréknél ki kell dolgozni az úgynevezett előretartást, vagyis azt a szögértéket, amivel az optika tengelyéhez képest a cső előre áll, előre tart. Itt a cél mozgásának, és rengeteg egyéb körülménynek a figyelembe vételével a cél mozgásának pályályán egy vélelmezett találkozási pontba kell lőni a lövedékeket.

Ezt a szakma kezdetén különféle lőtáblázatokkal csinálták, majd ahogy fejlődött a szakma, különféle lőelemképző berendezéseket használtak. A lőelemképző berendezés egy fogaskerekes computer, ami számtalan bemenő adat alapján kiad egy adatot, mégpedig azt az értéket, amennyivel a csövet az optikához képest előbbre kellett állítani. Kategóriától, illetve hatótávolságtól függően ez a berendezés lehet egészen egyszerű is, mint például a filmeken is látható gyűrűs irányzék, de lehet kicsit bonyolultabb is, mint a ZU légvédelmi fegyverek lőelemképző tömbje (abba a szerkezetbe bemenő adatként a cél távolságát, sebességét, repülési irányát, illetve a le - fel mozgás mértékét kellett betekerni, és eredményként beállította a csőhöz képest az optikát. Sokszor elég látványosan mozgott a csőhöz képest az irányzék.). Ám a közepes és a nagy hatótávolságú eszközökhöz már általában igen komoly berendezést rendszeresítettek. Volt ebből jó néhány fajta, amelyik állam egy kicsit is adott magára és a haderejére, az valamivel próbálkozott. Itt volt például a Gamma művekben gyártott 39M Gamma-Juhász lőelemképző, ami kifejezetten jól sikerült darab volt, a hazai igényeken túl jócskán exportáltak is belőle. Ha jól emlékszem, csak a svédeknek 150 darabot.

Aztán a lőelemképző berendezés által kialakított előretartás átadása az ágyúknak eleinte hang útján történt, később már az elektromechanikusan hajtott ágyúk képesek voltak arra, hogy ezeket a kidolgozott adatokat automatikusan feldolgozzák.

Egyelőre ennyi. Vedd figyelembe, hogy én légvédelmi rakétás voltam, az efféle csöves tudomány csak úgy ragadt rám, mint valami "autodidakta zsenire".

A lőszabályzat azt hiszem még olyan apróságokra is kitért, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a követésben lévő célról az indikátoron is jól láthatóan leválik egy kisebb céljel (ún. lehetséges lokátor elleni rakétahordozó...), vagy az olyan esetekre, hogy egy célcsoporton belül melyik céljelet kell követésbe venni és rakétát indítani.... (ezeket az eseteket azt hiszem, jogy a lövészeti előkészületeknél már kielemeztem, kérlek nézz utána a hozzászólásaim közt valahol az 5422. hozzászólás táján +- X hsz.).

Egyébként a gyakorlat azt mutatta, hogy tipikus jele ezeknek a gépeknek az volt, hogy minimális, nulla közeli (0-3km) irányparaméterrel (P) repültek rá az osztályra!! Ezt nem tették másként a '60-'70-es években, és nem teszik másként napjainkban sem /ez nyilván a különböző lokátor elleni rakétách technikai adottságaiból ered!/.

Csoportos céloknál, ha azok a lokátor "megkülönböztető képességének" határán belül (egymáshoz nagyon közel 40-50m) repültek a tipikus jel a céljel szokatlan nagysága, valamint annak állandó fluktuációja (pulzálása) volt az egyedülálló gépjelhez viszonyítva (ezt egy tapasztalt szem azonnal észrevette!), de jól látszott még az ilyesfajta céljeleknél azok "szétfolyása", öszzecsúszása. Magyarul jól képzett kezelőket azzal, hogy több gép egymáshoz közel repülve a támadás végső szakaszában szétválik, biztosan nem tudtak átverni (nem is biztos, hogy ilyesfajta taktikával próbálkoztak volna, de nem kizárt).

"....Az is érdekelne, hogy pl a helyszög-oldalszög-távolság adatok alapján követésbe vett objektumot, ugyanolyan "automatizálva" követi-e az RSzN-75 a valóságban, mint a szimulátorban? Ha igen, akkor milyen elv alapján, hogyan valósul meg az automata követés és, hogy ezt valahogy ki lehetett-e cselezni?......"

Igen az automatikus célkövetést a szimulátor hűen adja vissza (még az erősítésszabályozások bedolgozásából eredő céljel lefaragást is sikerült Hpasp barátomnak elérnie!). A Nyevánál az automata követés még a nagyon pici visszaverődő, a rendszer által hasznosnak minősített jelekre is nagyon stabil volt!! Pl. a felderítés utáni pillanatban, ha azonnali automata követésbe vettük a gépet és az átadást úgy végeztük, hogy az indikátoron a horizontális jel a céljel alatt volt, az automata szinte beszippantotta a "célkeresztbe" /HJ-VJ találkozási pont/ a céljelet (ennek jó példája pl. a működési ellenőrzés EV - elektronikus kilövés pontja volt, ahol elindítottuk az imitált céljelet úgy 3-4cm-vel a VJ-HJ találkozási pontja fölött, a rendszert célkövetésbe kapcsoltuk, és amint a céljel egy parányi része elérte a VJ-HJ találkozási pontot a céljel középre ugrott, majd a stabil automata követés jelei mutatkoztak minden ponton). Ekkor a koordinátarendszer kíválóan dolgozott!! A szimulátorban olyan jellegű programozás még szerintem nincs beépítve, hogy mi történik akkor, ha az automata követésben lévő cél nagyon intenzív manőverbe kezd. Ezeknél az irányítórendszereknél a stabil célkövetést (RSZ, ASZ) a koordinátarendszer képezte.

A koordinátarendszer megfelelő működésének köszönhetően valósult meg a kézi-, automata-, vagy kombinált célkövetés. Nem tudom, hogy ez milyen mélyen érdekel, de viszonylag száraz olvasmány lenne, ha elkezdeném leírni annak működését. Különböző idő- és egyéb diszkriminátorok, finomságok együttműködése alapján működött a koordinátarendszer.

És hogy hogyan lehet ezt kicselezni? Szerintem ha a rendszert az előírtak szerint, megfelelő módon, kihasználva annak minden technikai és taktikai lehetőségét, jó harci morállal bíró, jól kiképzett személyzet kezeli SEHOGY! A reakcióidők olyan kis mértékűre zsugorodnak, hogy fizikai lehetetlenség bármiféle ellenlépés.

Persze a gyakorlatban több eset volt, hogy meglógtak a kilőtt rakéta elől, de szerintem ezek olyan esetek voltak, és olyan gép menekült meg, ahol a rakétát nem közvetlenül neki szánták, vagy a kezelők halmozott hibái miatt a rávezetés folyamata megszakadt.

Most a Nyevára vonatkoztatva: ha pl. a cél stabilan ASZ-ben volt, és a rádiógyújtó működésbe lépéséig a célnak volt ideje valamiféle ellenlépést tenni, - a távolságától függően az utolsó 15-25sec. alatt - az a véleményem szerint azt jelzi, hogy a a harci váltás megszegte (a helyzetből adódóan lehetséges, hogy vétlenül) a lőszabályzatot nem egy ponton (pl. túl sok idő telt el a célkutatás, követésbe vétel, rakétaindítás folyamata során, a kisugárzási idő messze túlhaladt az előírt értékeken).

Ha a célnak az automata követésbe vétel után mégiscsak sikerült valamiféle ellenlépést tennie, pl. aktív, nagy szögsebességű manőverbe kezdett, annak jelei egyértelműen és azonnal mutatkozni kezdtek az indikátorokon és az APP (automata indítóberendezés v_c, P, H_c analóg műszerein). Az első jel, vagy inkább több jel ami arra utalt, hogy a cél "kemény" manőverekbe rángatta a gépet azok voltak, hogy a VJ elkezdett az indikátoron a megszokott pozíciójából jobbra-balra csúszkálni és ezzel egyidőben a "vevőzaj" (amit a szimulátorban is látni üres indikátornál a kis esőszerű, véletlen pöttyök - a vevő működési alapzaja), mint kvázi

zavarjel növekedés. Ekkor már a rávtinak közbe kellett lépnie (persze a rakéta közeledését is figyelembe véve) az automatából kézi követésbe lépni és a lövészetet befejezni. Ha időben nem lépett közbe a VJ ingadozás és az APP műszerek megbolondulásának az lett a vége, hogy a céljel "kiesett" a "célkeresztből" és a legrosszabb esetben ki kellet húzni a rendszert célkutatásba, majd ismét célkövetésbe venni - ez persze harci helyzetben elképzelhetetlen, ugyanis ha a rakéta már irányított rávezetésben volt, azt el lehetett felejteni, az a rakéta már ment a lecsóba, ha pedig még nem volt a rakéta a levegőben nagyon megnőtt annak a veszélye, hogy az ellen részéről a hosszú kisugárzási idő miatt bekap az osztály valami rakétát!! Érdekes dolgoz ezek, hosszasan lehetne ezt elemezgetni, de nem tudom, hogy ezek a részletek kit mennyire érdekelnek?

Mivel fél nap, mire van időm megírni egy hozzászólást, nem láttam, hogy Neva_07 már részben meg is válaszolta a kérdéseimet.

A kérdés, hogy egy parancsközlő távirányítású rendszer elvén működő eszköz esetében, ahol nem magát a rakétát kell átverni, hanem a rávezető tisztet, illetve a cél követését végző automatikát, működik-e a dolog. Majdnem biztos vagyok benne, hogy akit kiképeztek az eszköz kezelésére, erről is hallott valamit...

Az is érdekelne, hogy pl a helyszög-oldalszög-távolság adatok alapján követésbe vett objektumot, ugyanolyan "automatizálva" követi-e az RSzN-75 a valóságban, mint a szimulátorban? Ha igen, akkor milyen elv alapján, hogyan valósul meg az automata követés és, hogy ezt valahogy ki lehetett-e cselezni?

Köszönöm a válaszokat!

a működésük érdekelne, nagy vonalakban

a harcászat

pl., mivel nem irányított fegyverekről van szól, mi alapján céloztak, hogyan történt a tűzkiváltás (hiszen lövés után már nem lehetett korrigálni, legalábbis nem azzal a lövedékkel), szóval automatikusan ment vagy kézi módon?

Hpasp kolléga a közelmúltban küldött nekem egy szösszenetet az SZ-60 légvédelmi tüzér eszköz magyarországi pályafutásáról. Érdekes adatok vannak benne. Gondolom, nem haragszik meg érte, ha közkinccsé teszem.

"Sz-60 légvédelmi gépágyú

A szovjet blokk és a közel-keleti államok kapcsolata a következő két évtizedben - hoszszabb-rövidebb "mosolyszünetektől" eltekintve – mindvégig szoros maradt. A VSZ-tagországok a fejlődő világ jelentős részének rendszeres fegyverszállítóivá váltak, amivel igen tekintélyes – nemegyszer extraprofitot hozó - exportbevételekre tettek szert. Magyarország esetében ezek a fegyverügyletek nemcsak hogy javították a dollárelszámolású kereskedelmi mérleget, hanem jelentősen hozzájárultak ahhoz is, hogy a haditechnikai cikkeket gyártó vállalatok a gazdaság ballasztjából a hazai ipar húzóerejévé váljanak. Az araboknak eladott fegyverek pedig, annak ellenére, hogy azok már megvásárlásuk pillanatában sem a csúcstechnológiát képviselték, számos regionális konfliktusban és helyi háborúban szolgálták egészen a kilencvenes évekig a közel-keleti országok haderőit."

Mire vagy kíváncsi?

Magyarországon a felvetett dologra képes eszközök 1956. után jelentek meg, amikor is bejöttek az országba a KSZ-19 és SZ-60 csöves légvédelmi eszközök. Ezek már alkalmasak voltak a rádiólokátoros irányításra. Ugyancsak a SZU-ból származó SZON-9 (SZON-4) tűzvezető rádiólokátorok voltak hozzájuk rendszeresítve. Ám ezekhez a lokátorokhoz még kellett egy kiegészítő, a GAMMA művek által készített elektromechanikus lőelemképző. Később (hetvenes évek) ezt a lokátort lecserélték az RPK-1 tűzvezető berendezésre, ami már magában tudta mindkét funkciót. Ugyancsak a hetvenes évek elején jelent meg a ZSZU-23-4 önjáró légvédelmi gépágyú, amely minden egyes harcjárműve magán hordozta a saját tűzvezető lokátorát.

A különféle irányítási rendszerű, hatótávolságú és rendeltetésű légvédelmi rakéta rendszerek elterjedésével a csöves technika visszaszorult, mert különféle okos emberek azt gondolták, hogy a rakéta mindent megold.

Mostanában a csöves technika bizonyos mértékben kezd előre törni, de nálunk már nincs mi előre törjön, mert mindenféle csöves eszközt kivontak rendszerből és szétdaraboltak.

Röviden ennyi.

Igen, ez a téma is érdekes lenne...
Mondjuk pl. a Szon-9 - Sz-60 páros.

tudom, hogy némileg off, de szerintem nem bírna el külön topicot a téma:

a radarirányítású csöves légvédelemről nem írna valaki?

Nem keresgélsz rossz helyen, hiszen a passzív és aktív rádióelektronikai zavarás már a II. Vh. óta ezért van, ezt csinálja. Az persze más káposzta, hogy az indikátor előtt ülő kezelő ez ellen mit képes tenni.